2014. augusztus 2., szombat

Tudtad, hogy befizetett adód jelentős része hová kerül - fűre, fára, pályára, vagy mire kell a kommunális adó

Tudtad, hogy az ócsai sportpálya (focipálya) az önkormányzat, vagyis az itt élők közösségi tulajdona, amit ingyen és bérmentve kapott használatra a Bukodi Károly vezette Ócsa VSE?
  
Észrevetted, hogy míg korábban ott különböző társadalmi rendezvényeket is tartott és tarthatott ott a város, addig mára ez már elképzelhetetlen, hiszen a több milliós beruházás következtében a fűre és az automata öntözőberendezésre annyira vigyáznak, hogy már ott a hagyományos rendőrségi nap sem kerülhetett megtartásra? 

Tudtad, hogy Inárcs, ahol sokáig befogadták Ócsa csapatát, a mai napig tart közösségi rendezvényeket a pályán úgy, hogy az továbbra is alkalmas a mérkőzések lebonyolítására?

Azt tudtad, hogy az önkormányzattól úgy kért és kapott támogatást az egyesület, hogy Ócsa pályáját az iskolai sportrendezvények és tornaórák tartása is be lett számítva, mint hivatkozás?

Tisztában vagy vele hány óra és mennyi rendezvény lett ott megtartva ilyen (iskolai) célzattal? 
Tisztában vagy vele, hogy a pálya nem a Bukodi vezette egyesületé, hanem a városé, és az egyesület csak ingyen (bérleti díj fizetése nélkül) használhatja azt? 

https://scontent-a-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xfa1/t31.0-8/10365648_726760104029922_2169876683888364428_o.jpg
"Sporttal a magyarságért" kispályás kupa Ócsán, határon túli magyar csapatokkalBálint Márkó, (megjelölés függőben), Bukodi Károly és Benkő Tamás Önkormányzati Képviselő társaságában itt: Ócsa.


Tudtad, hogy most azért szándékoznak műfüves pályát létesíteni az iskola hátsó betonplaccára, mert a városi pályához nem jutnak az iskolások, mondván az messze van és elérhetetlen?
Vagy mert az iskolai diákságnak is igénye mutatkozik az udvari focira?

Tudod valójában mi zajlik a pálya körül, és mi pénzt, támogatást kap valamint emészt fel a helyi foci, illetve a pálya?

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése