2014. augusztus 23., szombat

Indulás: Mától ráhajthat a politika - beindúl az önkormányzati kampány (- kezdődhet a kegyes versengés)

Hivatalosan ma kezdődik a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának kampánya

 Ócsán azonban az önkormányzat közpénzes lapja a jelenlegi fideszes polgármester és jelölt csapatát mutatta be a hátsó fél oldalán. Ezzel gyakorlatilag megnyitotta a kampányt, ami ügyebár csak ma kezdődhetne hivatalosan.  Nálunk azonban ezt úgy látom rugalmasan kezelik. 

http://www.lengyeltoti.hu/hirek/valasztasok_2014.jpg

Áder János köztársasági elnök július 23-án írta ki az önkormányzati választások időpontját október 12-ére, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pedig július 29-én tűzte ki a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának napjára.

http://onkormanyzat.heviz.hu/img/1245_2190_val_nagy.jpgOktóber 12-én a helyi önkormányzati választáson 3177 településen választják meg – a korábbi évektől eltérően négy helyett öt évre – a települési vezetőket és a képviselő-testületeket, a választáson 8 millió 184 ezer választópolgár vehet részt. Voksolhatnak a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok, valamint a magyarországi lakhellyel rendelkező uniós állampolgárok és bevándoroltak, menekültek, letelepedettek is.

Az NVB csak azokon a településeken írhatta ki a nemzetiségi választást, ahol a legfrissebb (2011-es), önkéntes bevalláson alapuló népszámlálás adatai alapján legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vallják magukat. Az NVB a 2011-es népszámlálás alapján 2715 választást írt ki, a legtöbbet, 1383-at a roma nemzetiségiek számára, míg a legkevesebbet, 10-et a szlovénoknak. A bolgárok 37, a görögök 36, a horvátok 136, a lengyelek 53, a németek 547, az örmények 33, a románok 168, a ruszinok 44, a szerbek 63, a szlovákok 158, míg az ukránok 47 választást tarthatnak szerte az országban.

Az NVB kitűzte a területi (megyei) nemzetiségi választásokat, valamint valamennyi nemzetiség számára az országos nemzetiségi választást is. Utóbbi újdonsága, hogy egyszerre tartják a helyi, a területi és az országos nemzetiségi önkormányzati választást.

A nemzetiségi választópolgároknak szeptember 26-áig kell regisztrálniuk magukat, ha részt szeretnének venni a nemzetiségi önkormányzati választáson. Aki ezt nem teszi meg, nem szavazhat a nemzetiségi képviselők választásán, és nem is indulhat jelöltként.

Bár a voksolásokat már július végén kitűzte a köztársasági elnök és az NVB, a választást megelőző kampány a választási eljárásról szóló törvény szerint csak a voksolás előtt 50 nappal kezdődik, és a szavazás napjáig, a voksolás befejezéséig tart.
 
Az önkormányzati választás kampánya most, szombaton kezdődik.

A jogszabály szerint kampánytevékenység minden olyan tevékenység, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, kampányeszköz pedig például a plakát, a választók jelölt vagy jelölőszervezet általi közvetlen megkeresése, a politikai reklám és a politikai hirdetés, valamint a választási gyűlés. Nem minősül viszont választási kampánynak a választási szervek tevékenysége és az állampolgárok közötti kommunikáció.
A választásra nyilvántartásba vett pártok, egyesületek és független jelöltek pedig hétfőtől kérhetik ki a választási irodáktól az ajánlásgyűjtő íveket, és megkezdhetik az ajánlások gyűjtését is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése