2014. augusztus 28., csütörtök

Mulatságos készülődés és közpénzes támogatás a köztartozásért cserébe - pénzfolyam

Míg tegnap az önkormányzat testülete a Radics József vezette  Ócsa Öreghegyi Pincesor Egyesület
 és a Gazdakör igényelte közpénzbeli támogatásról  döntött, addig  - az alábbi kép tanúsága szerint - a néptáncosok már előre gyakorolnak a Szüreti mulatságra.

http://38.media.tumblr.com/03309ec9ac82c7cd72a11e37e84e18f6/tumblr_mvy6o9g6NE1rzdo8co1_500.jpg

Amint látható, a népviseletbe öltözött táncosok igyekeznek minél jobban elbűvölni a mulatság nézőközönségét. Ezért is a látható gyakorlás.

Már csak az zavar a képbe, hogy megint olyan ember kér a közös kasszából támogatást, aki a maga által ügykezelt cége kapcsán tartozással viseltetik a városi büdzsé irányába.

Radics József neve és ismert cégei rajta szerepelnek az önkormányzat által kiadott és megjelentetett adóslistán. Ennek ellenére a múltkor is úgy kapott támogatást, hogy a tartozással jegyzett Ócsautó Kft számlájára utalták a Juhfesztivál közpénzes támogatását. Ez pedig nem más, mint az itt élő emberek pénze. Na mármost, ha ők azt látják, hogy egyes haverok és adósok támogatást kapnak, behajtás helyett az nagyon rossz üzenettel bír a lakosság felé, mert az Ő kis pénzükre nagyon ráhajt az önkormányzat hivatala. Ez pedig nem hogy ellentéteket szül, hanem rettentőn rossz üzenettel is bír.

Arról nem is beszélve, korábban is volt olyan képviselője a testületnek aki köztartozással távozott, és most ismét van egy olyan képviselő-jelölt aki így, vagy ehhez hasonlóan kezdené a testületben. 

https://fbcdn-profile-a.akamaihd.net/hprofile-ak-xpa1/t1.0-1/c3.0.56.56/p56x56/10509755_1525647790983584_1676081896532247113_n.jpgA helyi Fidesz-tagság (a jegyzőkönyvekből kiolvashatóan) úgy látszik ekként politizál Ócsán, és ettől a gyakorlattól önszántából nem szakít.  

A ciklusának végéhez ért önkormányzati vezetésünk még a váltás előtt sem jutott el odáig, hogy olyan személyt és olyan céget, amely mögött köztartozás van és mutatható fel, azt ne támogassa a város a kommunális adóval terhelt lakosság vagyonából.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése