2014. augusztus 14., csütörtök

Öthavi többlet távolléti díjat és csúcskategóriás mobilt kapnak a Nokia komáromi gyárából elbocsátott dolgozók

http://www.hirek.sk/media/kepek_introk/201408131739080.Nokia_-_kn.jpg
KOMÁROM. A Nokia Komáromban megszűnő gyárának alkalmazottai a törvényes juttatásokon túl átlagosan öthavi távolléti díjat és 150 000 forintos álláskeresési támogatást kapnak - tájékoztatott a gyár szakszervezetének vezetője, az üzemi tanács elnöke. 

László Zoltán elmondta, ezen felül az üzem összes dolgozója választhat egy csúcskategóriás mobilkészüléket. Az 1829 alkalmazottból 680 szlovák állampolgár, ők ugyanazokat a juttatásokat kapják meg, mint a magyar dolgozók és igénybe vehetik a foglalkoztatási válság kezelésére létrehozott iroda szolgáltatásait.

A cégvezetés és az érdekképviselet közötti megegyezésről a mai napon mindhárom műszak dolgozóit tájékoztatják. Az üzemet november 30-án zárják be.

A vállalatnál szeptember elején állásbörzét tartanak, ahová meghívják a dolgozók iránt érdeklődött vállalkozásokat és november végéig egy irodát tartanak fent, ahol a dolgozók elhelyezkedését segítik, illetve közvetítenek a munkaadók és az álláskeresők között.

A Nokia mobil üzletágát megvásárló Microsoft július 17-én jelentette be, hogy bezárja a jó ideje kihasználatlan kapacitásokkal rendelkező üzemet, ahol Lumia okostelefonokat gyártottak. A Microsoft világszerte racionalizálja működését, a következő egy évben 18 ezer munkahelyet szüntet meg - közölte a vállalat.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi3xILrJRx_0Ery4MnbgGd8WV8pe5QIKbW3O3A3kuP4DAg8zpWljjXy9yJhKsIAQCvW2SZ0ylgXZIJkqvN-vf-50f10hdj6fOnwlvladnuKHD4kyMVDs13SDeTNLc253y7h5H5lCpUteWo/s1600/Nokia-Logo+(2).jpgA Nokia 2000-ben kezdte meg komáromi tevékenységét, árbevétele alapján a legnagyobb magyar cégek közé tartozott, az Opten cégtárának adatai szerint a Nokia Komárom Kft. 2010-ben 1017 milliárd forintnyi, vagyis a magyar GDP 3,6 százalékára rúgó árbevételt ért el, míg 2009-ben 1075 milliárdot, 2008-ban, a válság előtt, 1292 milliárd forintot könyvelt el árbevételként. A komáromi cég 2010-ben elért 31 milliárd forintos adózott eredményét az anyacég kivette a magyarországi leányvállalatából.

A Nokia 2012. február 8-án közölte, hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4000 dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A 4400 munkavállalót foglalkoztató komáromi üzemből akkor 2050 fizikai és 250 szellemi dolgozót bocsátottak el.

A 2013. évi mérlegbeszámoló szerint a Nokia Komárom Kft. tavalyi értékesítési nettó árbevétele 1 milliárd euróra csökkent az előző évi 1,35 milliárd euróról. A cég 2013. évi mérlegszerinti eredménye 6 millió euróra nőtt az előző évi 16,5 millió euró veszteségről. A cég adózás előtti eredménye 2013-ban 8,3 millió euró nyereséget mutatott a 2012. évi 13 millió veszteség után. Az üzemi tevékenységből adódó eredmény 7 millió euróra növekedett az előző évi 14 millió euró veszteségről.
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése