2014. augusztus 26., kedd

Lassan befejezi a munkáját választott önkormányzatunk - az utolsó előtti ülést megelőzve ( - sok pénz kell még)

Ócsa város önkormányzat holnap tarja a választásokat megelőző, utolsó előtti testületi ülését. 

A napirendi pontok között a legfontosabb a helyi választási bizottság megválasztása, aminek aktualitását, vagy inkább késői tárgyalásra tűzését a választások előrehaladta igazolja. 

http://www.drcard.eu/drcard/images/auto_matrica.jpgEzt azonban még megelőzi Horváth Tamás alpolgármester előterjesztése (nem a laptopok eladása) a Dr Card kártyák elterjesztésére és bevezetésére, ami egy olyan plasztik alapú kártyaforma, mint a bankkártya és ez egyben egy adathordozó is.  Az interneten elérhető anyagban írásos előterjesztést nincs az ülés anyagában, csupán egy általános ismertető, ami valójában a Dr Card weboldalán is elérhető. Amit azonban az anyaghoz mellékeltek azt megtévesztő mind a címzésében és megnevezésében, mert olybá tűnik, mintha azt Ócsának találták volna ki. Valkójában egy üzleti szolgáltatásról van szó, amit itt akarnak értékesíteni a bevezetésével. Ez nem azt jelenti, hogy ennek nincs némi haszna, hanem inkább az aránytalanságról, a valós tájékoztatás-előkészítés hiányáról és csak a pénz orientált tevékenység népszerűsítéséről lehet beszélni egy ilyen bemutatás kapcsán. Valójában arról, hogy ez önkormányzat előtti tárgyalásra elő lenne készítve, semmi jel nem mutat. Minden efféle előirányzatot nem tett közzé a meghívó mellé az ezért felelős személy. Így pedig ismét csak szóbeli előterjesztés, vagy ott helyben odanyújtott propaganda anyag alapján várják el a felelős döntést a képviselőktől, ami elve abszurd. Persze tudjuk, hogy erre mindig vannak ott olyan személyek, akik ezt képesek abszolválni.A legnagyobb megtévesztés magában a megnevezésben rejlik. „Biztonságot Ócsa lakosainak” önkormányzati egészségfejlesztési és prevenciós programról.  Mindez azt a látszatot kelti, mintha ez valami megelőző biztonságot nyújtana, vagy adna. Valójában pedig csak a bajban lehet némi segítségére az embernek. Nos ezért kér pénzt az ebben érdekelt. Gondolom, majd lesz egy meghívott, mint a múltkori társulás esetében, - amikor egy milliót szavaztak meg, - aki elmondja azokat az előnyöket, amik az interneten is elérhetők. Semmivel többet nem. Gondolom, Gallai doktor lesz a legaktívabb ebben, minthogy "végre" ez amolyan szakmai dolog. Biztos mond ismét jótanácsot és tesz majd javaslatot a megszavazása előtt.

http://www.drcard.eu/drcard/images/kedvezmeny_banner.gif

A Dr.Card egy bankkártya nagyságú kártya, tartalmazza az egészségügyi adatait, így a kezelőorvosa megkapja azon információkat, amely a kezeléséhez szükséges. Ennek igénylése 381,- Ft/db. Ezzel az igénylő egy adatbázis tagjává válik.
A kártyatulajdonosok, ebben a hálózatban állítólag 5-50% kedvezménnyel vásárolhatnak vagy vehetnek igénybe szolgáltatásokat! De, hogy valójában mit, és hol, azt nem tudom megmondani, mert ez az, amivel nem kecsegtetik eléggé az embert. Azt sem érteni, hogy az, aki fizeti a TB és ingyenes szolgáltatásra jogosult, az miből kaphat kedvezményt egyszeri 381 forintért cserébe, de erről sincs szó. Valójában a kedvezmények az általuk üzemeltetett WEB-shopban érvényesülnek egyéni vásárlások alkalmával. Így inkább erről, mintsem valódi betegellátásról, vagy vészhelyzeti dologról és ebbéli megelőzésről beszélhetünk. A prevenció is csupán a gyógyhatású készítmények forgalmazásában és vásárlás utáni használatában lehet azok számára, aki ezt megveszik. Ehhez azonban nem feltétlenül kell kártya, mert ilyet és hasonlót tucatjával kínálnak, versengve egymással árban és minden másban. Erre mondják sokszor, hogy már nem tudnak mit kitalálni, csak hogy eladjanak.

Így ezzel a dologgal tovább nem is foglalkoznék, az is sok(k) volt, amit erre fordítottunk.  Még csak annyit, hogy a ciklus vége felé az előterjesztő képviselő úrnak szoktak lenni hasonló jó ötletei, amit már ismerünk. Lehet, hogy ez is egy olyasmi.

http://i1.ytimg.com/vi/93mRf7xoT5w/maxresdefault.jpg
A történetnek nincs vége - reméljük Ócsának sem  ( - csupán választás jön)

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiOmPd3bqTiBgtW5SSYrP6otIwiCGbejxQtUsCugMbUgC8MW9ENojx8gAYD7_AeE3neXbzzWRz48yVbUuiiKG6iOC9gktCaCDSjaxHRZ8MkjKFPXqPUnuJr4iVtoaEXNk3QplC9RQY_-7M/s1600/DSCF5110.JPG
HT és a 3,2 milliós laptopok egyike  - újra véve
Ezután szintén egy olyan dolog kerül napirendre, amiben Horváth Tamás érdekelt, mivel a DPMV tanácsadó testületének fizetett tagja. A cégről annyit kell tudni, hogy a vízszolgáltatónk abban az értelemben, hogy hozzácsatlakoztunk a képviselő úr(ak) javaslatára. Ennek a cégnek a jogelődje volt az a DHRV akinek még utoljára hozzájárultak az inflációt meghaladó díjemeléséhez a képviselőink többsége. Az ezt követő csatlakozás utáni kormányzati rezsicsökkentés ellensúlyozására azonban az utódcég, - aminek nevezett tanácsadója az alpolgármester, - eltörölte a locsolási kedvezményt, amivel egy burkolt áremelést hajtott végre. Horváth Tamás azonban ez ellen mintha nem emelte fel volna a szavát, és ahogy látni, más tanácsadóval sem fogott össze ennek az erkölcstelen és pusztán pénzhajhász intézkedésnek a visszavonása, vagy arányosabbá tétele végett. De mit is várhatunk. Még szerencse, hogy itt lesz a más választás lehetősége.

http://www.gyal.hu/media/bevkepek/76984973dpmv.jpg
A drága szolgáltató
Szóval, most ez a cég kér ismét pénzt a várostól, "víziközmű szolgáltatáshoz szükséges gördülő fejlesztési terv elkészíttetésére". A jogszabály által szabott feladat kötelező elvégzését, illetve a kapcsolódó annak tényleges megvalósítási lehetőségét vállalkozási szerződés keretében foglaltan 1.250.000,- Ft+ÁFA értékben kívánják elfogadtatni.  Ez valójában nem más, mint maga terv elkészítése a fejlesztésre vonatkozóan. A polgármester ennek az összegnek szerződésben foglalt aláírására és egyben a terv szolgáltató általi elkészítésnek felhatalmazásra kér támogatást. 

A következő meghirdetett napirendi a blog által már többször előhozott "Alsópakony településrész közvilágításának bővítése", ami nem más, mint a bevezető útszakaszon felállítandó 9 db oszlop és lámpatest bekötése, hogy ezzel némileg javítsák az ottani helyzetet.  Mindez most 2,3 millióba kerül, mert korábban se nem foglalkoztak ezzel, se nem pályáztak. Nem hiába, itt is érződik a választás szele.

Így szintén fontos lett a közvilágítás az Egészségház és a Posta melletti út mentén is, ahova a focipályához telepített kamera sem lát be. Ez is egy hiánypótló tevékenység, amit a választás hozott ki a közel négy éve ténykedő városvezetésből.

https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/q73/s720x720/1462944_1488718688020941_11235944_n.jpg
Itt közös megbeszélés, a kisvárosi főépítész bevonásával
Az ezt következő felvetés tárgyalási is amolyan választási célzatú és hiánypótló. Mint Bukodi Károly már említette, a temető oldalsó bejáratához, az Üllői út mentén szeretne egy kijelölt gyalogátkelőhelyet. Ennek keretében tárgyalták a közelben levő vasúti kereszteződés, népszerűbb nevén az átjáró ki- illetve átépítését. Aki emlékszik rá, ez egy régi probléma, és már az előző ciklusban is felmerült. Ezt követően azonban mélyen hallgattak róla. Ha szóba jött, akkor azzal érveltek, hogy az Üllői utca a PMKK (közútkezelő) tulajdonában van, ott az önkormányzat nem csinálhat semmit, nem ruházhat be és ehhez hasonló ments érvekkel védték a tétlen vezetést. Most azonban kiderült, hogy mindez nem igaz, csak politika. A város valójában már rég rendezhette volna a helyzetet, de idáig a füle botját nem mozgatta ezért. Mára azonban fontos lett, hogy végre feltudjanak mutatni valamit ez ügyben. A gond csak az, hogy megint olyanba akar belefogni, ami valójában más dolga lenne, ahogy a MÁV aluljáró esetében is tette, értelmetlenül. Ez azért így van, mert pont az Üllői az, ahol több probléma is felmerül. Az első, hogy oda van tervezve a kerékpárút, ami ugyebár csak ígéret maradt és nem valósult meg. Ennek terveiben egyfajta rendezési elképzelés már vázolva van, amit a mostani átír. Tehát ebbe nem kéne bepiszkálni, mert ez esetben nehéz lesz bármikor számon kérni a megvalósítást. Tudom, hogy erre sok esély nincs és kész tény az átverés, - hiszen az ígéret ellenére nem épült ki, - de ha most még ezt is felrúgják, akkor annak lehetősége is csökken, hogy a távolabbi jövőben ez megvalósuljon. A másik, pedig, hogy ez valóban a Pest megyeiek kezében van, hozzájuk tartozik. Talán mégis csak nekik kéne kiépíteni a forgalom, a biztonság és a jelentkező igények folytán. Nekünk ehelyett inkább a Székesi utca vasúti átjárós kereszteződést kéne korszerűsíteni és biztonságossá tenni. Ott nem kavar be ennyi tényező és a gyalogos forgalom szempontjából is jelentősebb az átmenő forgalom.

https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/t1.0-9/1422525_1488700491356094_1432705932_n.jpg
Ezzel az a baj, hogy nem önkormányzati kezelésű az út - eddig nem pályáztak, most meg 25 milliót vinne el.
 
https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/q77/s720x720/1450828_1488700591356084_485428333_n.jpg
Itt nem fér, nincs elég hely - értelemtelen a kicsi labirint
Ráadásul az Üllőinél jelen útvonalvezetés mentén a tervezethelyre nem építhető normál keresztmetszetű labirint korlát mert kicsi a hely az átvetésre. A belső oldalon pedig a tervezett kerékpárút képzeletbeli nyomvonala fut, amit a kiépítés megbontana, továbbá ott ahhoz járdakapcsolat sincs. Itt ezzel ismét megmutatkozik a városvezetés koncepciótlansága, mert olykor a saját kardjába dőlhet amikor ezek kiderülnek. Nem hiába szajkóztuk évek óta, hogy a lakossággal nem lehet járdázottá tenni a várost. A főbb utak mentén nem lehet helyi toldásokkal utcahossznyi járdaszakaszok létesíteni. Erre bizony pályázni kellett volna és más települések mintájára kiépíteni Uniós, vagy Leader támogatással. Sajnos az elmúlt 4 évben és az ezt megelőző alpolgármesteri időszakban is elmulasztották a mostani vezetőink. Pedig a többség mindig egyazon körnek a rendelkezésére állt.

https://scontent-b-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xpf1/t31.0-8/10629253_321232431384664_2408128285471091567_o.jpg
Itt nagyobb az átmenő forgalom - még tilosban is
Akár hogy, is, ez a mostani elképzelés egy 25 milliós projekt. Ennek a ciklus végén így, és ennyire megalapozatlanul előállni orbitális hiba lenne. Ehhez a leköszönés előtt álló képviselők és a két most még vezető tisztségviselői  posztot betöltő sem adhat hozzájárulást. Ennek a projektnek már csak az újonnan felálló önkormányzat adhat végső formát és ehhez szükséges szavazatot. A mostani rossz döntés kihatásait és fizetési kötelezettségeit nem ruházhatják át az újonnan érkezőkre.

Igazából kár ezért az elszalasztott négy esztendőért. Sok mindent el lehetett volna intézni.  Most erre már nincs és nem lesz elég idő.

Ezt a kerítést cserélték végig - sokba van ez is





A soros ülés következő pontjai is a pénzről szólnak. Az Egressy Gábor Szabadidő Központ szabályszerű gazdálkodása kerül "megvitatásra", majd a polgármester beszámol a Köztársaság téren található "gödör" játszótér idő előtti kerítéscseréjéről ami szintén megközelíti a milliós nagyságrendet.

Ezt követően a Vöröskereszt szeretne támogatást, majd az Ócsai Gazdakör kér pénzt a Radics József nevéhez köthető Ócsa Öreghegyi Pincesor Egyesület társaságában megrendezendő Szüreti felvonulás (szept.20.)  lovaskocsijainak feldíszítésére, a rajta ülő szereplőinek megvendégeléséhez, az esti bálozáshoz és a rendezvény megtartásához. Ehhez a kérelmezők szerint ismét 150 ezer forintra lenne szükség.

Az előterjesztésből viszont nem derül ki, hogy ezt a pénzt ismét a tartozással bíró Radics József érdekeltségi körébe tartozó Ócsautó Kft számlájára továbbítanák, mint ahogy tették ezt - szerintem nem éppen szabályosan - a Juhfesztivál esetében.

https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/t1.0-9/1508012_1602429473316528_7715483695235126723_n.jpg
Az első Juhfesztivál főszervezője úgy részesült közpénz támogatásban, hogy köztartozással bírt. - a fellépő  Bukodi Károly pm

Akit mindez érdekel, az el tud látogatni az ülésre, hátha ott arra is választ kap az érdeklődő, ami az írott anyagból nem derül ki. 

Ami viszont igen, hogy Ócsán van pénz bőven, csak nem mindig jön elő. Ez az ülés másról sem szól, mint erről. 

*

1 megjegyzés:

  1. Radics úr nekivág a képviselőségnek. Ha időközben nem sikerül rendeznie a hátralékait, akkor Ő is olyan képviselővé válhat, mint amilyen volt "apuka" aki mást sem hagyott hátra, csak köztartozást. Ő most Bugyi község vendégszeretetét élvezi, de a Facebookról törölte profilját.
    Az önkormányzat felszólítólevelei és a képviselő-jelöltség vagy megteszi a magáét, vagy sem. Viszont tartozással közösség felé nem ajánlanám be magamat és mást sem a testületbe. Ahogy tapasztalni vannak itt olyanok is, akiknek ehhez is van képük. Sőt választójuk is. Na ezekből nem kéne a Városházára.

    VálaszTörlés