2013. július 27., szombat

Mondhatni sehol egy gondnok csak jönnek a gondok - városüzemeltetés a ráfordítások tükrében

Mint már többször felmerült, és a blog is beszámolt róla, a Városüzemeltetési nonprofit Kft vezetőjének havi bérjuttatását oly mértékben emelte a képviselő-testület többsége ami nem okoz gondot nekik. Legalábbis  annyira nem, mint az önkormányzatnak a járdaépítés megvalósítása, vagy az iskola kerítésének javítása.
(Még jó, hogy nincs kerékpár út, mert annak üzemeltetési karbantartása milyen hozadékkal járna...)

Bukodi Károly polgármester volt az, aki kevesellhette Buzáné Icsó Zsuzsa bérét és ezért azt a költségvetés terhére emelési javasolttal a testület elé vitte. Ezt maga is megszavazta Horváth Tamás alpolgármesterrel és a fideszes többséggel, csupán két képviselői tartózkodás mellett. Körülbelül ebben az arányban ezek az emberek azt is elfogadták, hogy az iskola önkormányzati kerítésépítése önmagában likviditási gondokat okoz a városnak, ezért felhatalmazták a polgármestert, hogy kezdjen tárgyalásba az ott élőkkel az ebbéli teherátvállalás mértékéről. Közben a városi "gondnoki feladatokat" ellátó üzemeltetés vezetőjének havi 64 ezres béremelése az év hátralévő költségvetési terheit több mint 380 ezer forinttal emeli.

Gaz és parlagfű az út mentén - gondozatlanság
A városüzemeltetés munkáját és annak ügyvezetőjét tekintve  látható, hogy mire van pénz, és mire nincs. A városi környezet tekintetében is lehet persze párhuzamot vonni a ráfordítások és a juttatások arányában. A különbség az utcán hever. A cég amúgy nem önfenntartó, évek óta finanszírozási gondokkal küzd, és legutóbb is működési hitelfelvételt szavaztak meg számára, aminek visszafizetése ezek alapján csak az önkormányzati költségvetésből lesz rendezhető. A városüzemeltetés ezek szerint nem termel ki annyit, amennyit felhasznál, így mondhatni a saját bérére sem futja. Gazdaságtalan, áfa-visszaigénylésre jogosult nonprofit társaság, aminek feladata a nevében foglalt városüzemeltetés lenne. Ez az a gondnokság és gondoskodás, amiről lényegében szó van.

Ócsai fogadtatás - szemét - naponta eljárnak mellette

Ennek keretében hozzájuk tartozik a közutak, a közterek, a város rendbentartása az ehhez szükséges munkatársak foglalkoztatása, és minden a profiljába sorolt tevékenység ellátása. Az ügyvezető asszony ezért kap kiemelt bért. Indoklásként szerepelt még Alsópakony további terhe, mint feladatnövekmény. (Erre mondták korábban, hogy ez nekünk semmi se fog kerülni.)

Méteres gazfelverődés a Székesi utcában, az autók alig látszanak - nesze neked városüzemeltetés
 
Azonban a rendelkezésreálló fizetség ellenére sem látszik a városban az a gondoskodás, ami  az ügyvezetőt anyagilag körülveszi. A kiemelt fizetéshez nem rendeltek kiemelt figyelmet. Sőt a pénzt nem is célprémiumként, vagy feladathoz, elégedettségi szinthez kötötték, hanem pusztán beépítették a mindennapok terhébe. Ha rosszul végzi a dolgát az ügyvezető, vagy nem foglalkozik a városképpel, hagyja a szemetet, a gazt, vagy sem, akkor is kapja mert mostantól az jár neki. Ezt szavazták meg a képviselők.  Kardos Zoltán bizottsági elnök erre adta áldását, ahogy  tanár emberként Bukodiné is, amikor jól ismeri a pedagógusok ebbéli helyzetét. A testület tagjainak mégsem jelezte, hogy ez bér valahogy aránytalan. Hogy nincs arányban az oktatásban dolgozók elismerésével, teljesítményével, fizetségével és a mindennaposan látható városképpel sem. Egy külsős vállalkozó ennyiért az egész várost egy motoros kaszával rendben tartaná. Az ismert képviselők mégis ellenvetés és egyetlen szó nélkül áldásukat adták ehhez. Kár, hogy csak két képviselő nem mondott igent. Biztos nagy merészség kellett volna egy szaros tartózkodáshoz a többiek részéről. Ekkor soha nem tudom eldönteni, hogy a lelki szegénység, a gyávaság, vagy a félelem vezérlő őket az aránytalanságok támogatásában.  Tisztázatlan az egész. Érdekes, hogy ilyenkor nem merül fel az a kérdés, hogy kell ennyit keresnie, egy gondnoki teendőket ellátó vezetőnek? Jó befektetés ez? Visszakapja a város a mindennapjaiban azt a törődést amit az ügyvezető támogatásként kap? Látszik a városi környezeten a törődés? Tisztaság rend fegyelem és pedantéria van Ócsán? Vagy csak jönnek a gondok?

Azóta sem lett helyreállítva
A város bizony elhanyagoltnak tűnik.  A bevezető út mentén hónapok óta szemétkupac fogadja az ide látogatót. A vasútállomás környéke kimondottan csúnya, rendezetlen, mondhatni piszkos. A környező bódék mentén állók a kerítés szegletében, vagy az mögött, akár a zebra előtt parkolnak le és fogyasztják el reggeli italaikat.  Az állomás szegletében létesült Nemzeti dohányból hátsó fertályán is feltűnnek a régről odaszokott sörözők, akik most az árnyas kukák mentén hörpintenek. 

Máig ott a szemét - a közterület-felügyelet mit végez
A vasúti átjáró menti árokpartokat felveri a gaz, látszik a gondozatlanság. Az árkok karbantartása pedig városüzemeltetési feladat.  Még sem jutnak el oda a munkatársak. Pedig a munkát még egy közterület-felügyelő is segíti, akinek feladatkörébe tartozna az ilyen jellegű észlelések jelentésbe formálása és eljuttatása az illetékesnek.  Magyari Tibor nem hiszem, hogy nem látja az Árpád utca sarkán a szemetet, a szétvert pléh Krisztust, az erdőszélén hagyott munkagép abroncsot, vagy az odahordott szemetet. 
 
Nem kéne ezekért szólni, intézkedni?  Nem ezért a feladatért kapja mindenki a pénzt: Az ügyvezetőtől a közterületesig? Nem erre tartjuk a városüzemeltetést?

A városépítők hozadéka - avagy Alsópakony közművesítésének ára
 
Bezzeg a focipálya az rendben van. Azt kamera pásztázza, még akkor is amikor semmi látnivaló nincs rajta.
Az a kültéri kamera annak a több milliós beruházásnak a része, amit az önkormányzat támogatott.  A kamerák elhelyezésről azonban nem tudni milyen szempontok alapján ki döntött, ahogy annak üzemeltetési fenntartási költségei sem ismeretesek. Nagy valószínűséggel az is a kiemelt városüzemeltetéshez tartozik.

Fürkész szemek a kamera túloldalán - látszik a pályaszéli bódéba a levezetés

Hasznukat tekintve azonban erős kételyek merülnek fel az állampolgárban akkor, amikor látható, hogy a polgármester egy másik funkciójához tartozó (Ócsa SE) foci pálya szélére telepített objektum által belátható terület mit képes pásztázni.  Mert a gyér forgalmú parkoló és a jelenleg használaton kívüli üres pálya állandó figyelme nem ér meg egy millió körüli telepítést.
 
Ezt biztos jól áttekinthetően látja a kamera - amit kéne, azt nem
Talán sokkal hasznosabb lett volna, ha már a telepítés szempontjait vesszük figyelembe, ha a térfigyelőt közelebb helyezik a pálya bejárati kapujához, hogy belássa a posta és az egészségház közötti közt, ahol amúgy sok parkolási és egyéb szabálytalanság is előfordul. Ettől még a térfigyelő ugyanúgy rálátott volna futballpályára a most csinosuló lelátóra, és a rendelő parkolójára is. Egy több milliós közpénzből létesülő rendszer ennyi odafigyelést, körültekintést igazán megérdemelt volna. A hasznosságáról, vagy hasznavehetetlenségéről nem is beszélve. 

Ezt persze senki nem figyeli - ide nem lát a rosszul telepített kamera ( - megállni tilos tábla volt)

Már csak azért is mondom ezt, mert az említett posta-közben kihelyezett Megállni tilos táblát ismeretlenek leszerelték és eltüntették.  Most pedig milyen jól jönne, ha a térfigyelő belátná azt amit most nem. Szóval ezért és nem a fociért ágál az ember. De ha mind a helyi futball mind a térfigyelőrendszer csak nyeli a milliókat, akkor legalább valami értelme és átgondoltsága is legyen ennek a mérhetetlen pénzkibocsájtásnak.

Milliókért telepített kisvárosi kamerák - értelmetlenül az oszlopra fordítva ( - térfigyelés helyett)

http://24.media.tumblr.com/a2e48c2b5935574483a75c4c16219e44/tumblr_mqn6ajSVqy1qikcuzo1_400.gifTehát nem csak a horribilis bérkiáramlás, a most megemelt fizetség a gond, hanem a város karbantartása, gondozása, az elhagyott szemét elszállítása, az árkok rendben tartása, a gaz irtása és az átgondolt pénzköltés hiánya, a városvezetési elképzelések megvalósítása.  Mert nem mindegy hogy mire és hova költik az adófizetők pénzét. A semmi érdemlegeset nem látó térfigyelő rendszer, az oszlopnak fordított kamera pénzkidobás, ha mellette, vagy alatta lehet randalírozni a téren, italozni, szemetelni az utcán, vagy éppenséggel közlekedési táblákat eltulajdonítani úgy, hogy azt senki nem észleli. 


Hol itt az elvárható gondoskodás, a ráfordításbeli arányosság?

*

27 megjegyzés:

  1. Májusban az iskola 55 dolgozójának a testület alig tudott egyszeri 50000Ft-ot elismerésként kifizetni (Az 55főnek összesen 50 ezer Ft!),addig júniusra sikerült a bevételeiket növelni.Így bátran léptek.!

    VálaszTörlés
  2. Nem csak a pedagógusok bérével gond. A hivatalban is vagyunk páran, akik a harmadát keresik annak, amit az önkormányzati céges ügyvezetők egymaguk. A közszolgálati dolgozók juttatásait megfaragták, de a kiváltságosokét emelték. Van egy jó pár kiemelt, a többség azonban le van nyomva. Furcsa az egész.

    VálaszTörlés
  3. Nagy a káosz Ócsán, amikor senki nem teszi az adott helyben elvárható módon a lakosság érdekében a dolgát. Fejetlenség és egyéni érdekek a városvezetésben, tájékozatlanság a helybéliek köreiben, miközben már külön kommunikációs munkatársat alkalmaznak, híroldalt tartanak fent, újságot nyomtatnak, de igazából semmit nem közölnek ami a mögöttes pénzmozgásokra rálátást biztosítana. A blog az, ahonnan az ilyen-olyan vérlázító dolgokról értesülni lehet. Erre azt beszélik, hogy ezt is ki akarják csinálni, mert nem viselik el az ellenvéleményt. Most akkor megkérdem, meddig lehet egy városnyi embert megtévesztésben tartani? Miként lehet az egyes itt dolgozókat pénzbeli szelekcióval elnémítani, másokkal és egymással szembe fordítani? Hogy lehet egy képviselőt úgy megvezetni, hogy a saját kollégái, a rászavazók érdekeit figyelmen kívül hagyva, ellenérdekeltként szavazzon meg dolgokat? Hányszor kell még ilyen eseményeknek előfordulnia, ahhoz, hogy a választó elálljon az ilyen kétes emberek mellől? Miért kell olyan embernek képviselőséget vállalnia, aki lakhatása által, élettársa által, munkahelye által függő kiszolgáltatott a vezetés számára. Az ilyen lekötelezetten kiszolgáltatott alakok soha nem fogják a többség érdekeit képviselni. Számukra mindig lesz egy póráz, ami mentén mondanak igent. Számos esetben a tartózkodás számukra már egy olyan bátorságpróba, ami a tartó számára egy bizonyos húr túlfeszítésének látszatát kelti. Gyáva népnek nincs hazája, alapján a jellemtelen képviselőnek sem lehet többé szavazója az eddig őt választó. Sok még a tisztázatlan dolog. Lassan el kéne kezdeni kitakarítani az önkormányzatot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy mit akar a lakosság nagy része azt diktatúrában nem lehet tudni a közvélemény kutatók által.

      Törlés
    2. Folak! Bár semmi nem tiltja, hogy a saját szerkesztésű bloghoz a szerkesztő, vagy családja névtelenül hozzászóljon, de gyomorforgató!

      Törlés
    3. Még szerencse hogy a laptopok kivásárlása gusztusos cselekedett volt.
      Mellesleg te ki vagy? Neved, elérhetőséged?

      Törlés
    4. 12:54 Névtelen! Bár semmi nem tiltja, hogy a polgármester és helyettese cáfolja érintettségét, névvel, vagy névtelenül, de ahogy eddig még semmit nem tudtak mást hozzáfűzni, úgy az sem kizárt, hogy maguk ellen tesznek le ide bejegyzéseket, hogy aztán ezt kifogásolhassák, vagy a blogot fújjolhassák. Elvégre ahogy ezt másnak felhozod, űgy rájuk is érvényes. Sajátos névtelenséged ez esetben ismét nem számít, mert ahogy neked nekik, úgy bárkinek jogában áll névvel vállalni véleményét. Csak az túl ciki lenne, mert rátok ismernének. Folakon kívül kevés ember vállal ilyesmit. Névtelen senkiből pedig sok az okostojás. Így nagyon lehet kritizálni a másikat. Ők a legrosszabbak egyike.

      Törlés
    5. Mi ez a baromság már megint, hogy folak vállalja a nevét? Mint amarna, julcsi vagy pityu?! Ki ez a folak?! Egy név röpköd az éterben - Fodor László -, de ezt semmi és senki nem erősítette meg. Névtelen = folak = bármi. Mi a különbség?!

      Törlés
    6. Csak annyi, hogy nem érsz fel hozzá. Lehetsz bármelyik közülük. És lehet, nem csak a háttérben sunnyogsz, hanem azért aktívan részesedsz a buliból. De annyira hülye vagy, hogy azt sem fogod fel, ha alólad lopják ki a családi vagyont. Hacsak nem ugyanolyan kártékony fosztogató vagy, mint azok, akiket védelmezel. Talán azért gusztustalankodsz itt, mert számodra mások pénze nem számít. Te is ebből a sajátos zsebelésből élsz, hogy így kivagy értük? Vagy neked is jutott egy önkormányzati laptop, és továbbra is a koncra vágysz? Kár, hogy amorf vagy.

      Törlés
  4. Lett is nemzeti földmutyi, trafikmutyi, a csókosok és hívek mások kárára való busás javakhoz való hozzásegítése, és persze lett Ócsa és rezsicsökkentés, hogy lásd, hogy érezd, ha hajbókolsz nekünk, akkor bizony neked is jut egy mócsing, kisember, a nagy húsosfazékból.

    VálaszTörlés
  5. Ez a megélhetési intelligencia vitéz Horváth a felelős. Ő legnagyobb szarkavaró itt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár sosem rajongtam érte, a kavarásait sem ismerem annyira, de szomorú, hogy az elmondások és a kimásolt jegyzőkönyvek alapján minden számunkra rosszban benne van. Szerencsére én nem jártam alá. Így megy tönkre egy város élete.

      Törlés
    2. Majd érdemes lesz olvasni honnan és mennyit markol fel ez a kedves ember.

      Törlés
    3. Melyikre gondolsz?

      Törlés
    4. Akiről szól a dolog (vélem én), bizonyíthatóan a Kádár rendszerben szocializálódott, vagy a Ceausescujéban!

      Törlés
    5. 2013. július 28. 12:27 Tamás vagy Zoltán? Kire gondoljak?

      Törlés
    6. Nem kell ezen rágódni az érintett majd magára ölti azt az inget, amit ami illik rá.

      Törlés
    7. Tegnap este azt akartam írni, hogy amit kell, de valszeg elfáradtam, estére a hűsítő Margitától, aztán ez lett belőle: ami illik rá.

      Törlés

  6. Menjetek az anyátokba!

    Ő kérte, hogy beszélgessünk. Mert már régen el akarta mondani nekem, hogy mennyire sajnálja azt, ami van, de higgyem el, tényleg nem tehetett mást. Tudja ő, nagyon is tudja, mert belülről látja, hogy ezek tönkre teszik az országot. A saját pecsenyéiket sütögetik, tömik a zsebeiket, jóllakatják a csókosaikat.

    VálaszTörlés
  7. Én leszek az új pókember. Falra mászok a dumátoktól!

    VálaszTörlés
  8. A szemetes képet el kéne tüntetni! Elvitték a szemetet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem inkább meg kéne köszönni Folaknak!

      Törlés
    2. Melyik szemetes képre gondolsz, és honnan vitték el a szemetet, mert több kép is van és több helyütt is létezik szemét.

      Törlés
  9. Mindig is mondtam, hogy hasznos ez a blog. Ráirányítja a figyelmet azokra a dolgokra, amivel nem foglalkoznának. Lám a szemetet is elvitték. Lám nem is volt olyan nehéz felmarkolni. Egy gonddal kevesebb. Már nem tud ezért szólni senki. Még hátra van az útszéli vizesárkok túlburjánzott növényzetének kiirtása, aztán nem lesz miről blogolni, csak a szépről és a jóról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naivítás azt hinni, hogy folaknak ehhez bármi köze lenne! Egyszerűen most került sorra.

      Törlés
    2. Ezért a dumáért én kérek elnézést helyetted.

      Törlés
    3. Kimondottan jó, hogy foglalkozott ezzel a szeméttel a blog, legalább sorra került.

      Törlés