2013. július 25., csütörtök

Lakók csak szórványosan, busz helyett rébusz - hol marad a fejlődés ( - Alsópakony - Ócsa)

  Alsópakony eddig is televolt rébusszal, az önkormányzat meg nemigen propagálja az eseményeket.  A városvezetés úgy tűnik ki sem látszik a cselekvésből, miközben egy magábazárkózó elsőáldozó ábrázatát ölti magára hétköznapokban.

A vágatlan gaztól sem az árok, sem a járda nem látszik - Székesi utca
Igaz, sürgés-forgásnak, kapkodásnak semmi jele. A város, mintha kómában lenne. Ócsán gondosságnak, gazdának nyoma nincs a közterületeken. Az árkokat felveri a gaz, a városüzemeltetés pedig az önkormányzati többletjuttatás ellenére sem képes úgy ellátni a feladatát, hogy mind a szemét, mind pedig a parlag és a gaz ne üsse fel a fejét. A város főbb közlekedési helyein hol a szemét, púposodik a tájba, hol pedig az elburjánzott, vagy éppen kiégett aljnövényzet.

Eközben Alsópakony sem akar ébredezni Csipkerózsika álmából.

Eddig  csupán 24 család költözött be a 80 lakásos szociális pagonyba.  Ez alig több, mint a fele a várandós házaknak. Ezért kerül további költségbe az őrzés. Nem sikerül a telepet feltölteni és benépesíteni, hogy legalább azért ne kelljen áldozni, hogy a megépítettet szét ne hordják. Nem is tudom mivel és mire számítottak a városháziak, amikor ebbe így pőrén belementek.

De semmi baj, mert állítólag szeptemberig még 16 család fog érkezni – tájékoztatta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos központjának kommunikációs vezetője tegnap az MTI–t.

Romhányi Tamás közölte: az eddig lezajlott pályázatok eredményeképpen szeptemberig 40 család költözik a lakóparkba, a többi épületre év végéig folyamatosan pályázhatnak az érdeklődők. A költözködést, a beilleszkedést a szeretetszolgálat szociális munkásai segítik, akik mindennap jelen vannak a lakóparkban. 


http://m.cdn.blog.hu/oc/ocsa/image/asaaa.JPGA lakásukat már birtokba vevők között hét regisztrált munkanélküli volt, hármukat sikerült elhelyezni, többen különféle képzésekre járnak, így jó eséllyel ők is hamarosan munkába állhatnak.

Addig ha jól sejtem támogatásból élnek. Hogy ezt ki fizeti, azt azonban titkolják a felek. Nagy a gyanú, hogy Ócsa terhére vannak. Munkát ugyanis nem ad a város.  A meglévő városi munkahelyek nem hirdetnek felvételt. Az átve(r)tt FÉG sem vette vissza korábbi dolgozói jelentős részét.A közepes üzemből kis foglalkoztató lett. Hiába volt az akkori ígéret, semmi nem valósult meg. Ez sem különbözik abból, amit Alsópakony kapcsán közreadtak. Lassan valaki(k) szavahihetősége elvész.

A kommunikációs vezető Romhányi hozzáfűzte: a munkába járást az önkormányzat által bérelt busz segíti, szerdánként ügyintéző-, szombatonként bevásárlójárat is közlekedik.

Ez annyit tesz, hogy "munkába járáshoz"  biztosít a város egy járatot Alsópakonyból 5:10 órás indulással a vasútállomásra, és vissza 17:20-kor.  Ez munkaszüneti nap nem közlekedik.

Alsópakonyról ügyet szerdán lehet intézni, ehhez az "ügyintéző" járat 10:00-kor indul Alsópakonyról a Városházára és onnan vissza 12:00-kor. 

A szombati "bevásárló" járat 8:00-kor indul Alsópakonyról a Vasútállomásra, és elmegy a Sparig is. Vissza pedig 10:00-kor indul a Katolikus templomtól (ugyanaz a Spar megálló) aztán a vasútállomás és Alsópakony.
 
Ezzel az önkormányzat megtette a magáét. Szombat bevásárlás, vagy mise, aztán marad az elszigetelődés.  Utazásonként 90 forint a vonaljegy. Kerékpár út és normális elérhetőség helyett csak ennyire telt.  Hatalmas fejlődés, óriási lehetőség. Nem véletlen a taxis falugazda látványos furikázásai a városban.

Hogy a buszjáratot önállóan maga Alsópakony gazdálkodja ki, vagy Ócsa többsége fizeti, nem tudni, bár ha hinni lehet a városvezetésnek, akkor ez az itt élőknek egy filléribe nem kerül.  Én mindenesetre fenntartással élek. Gondolom az állam erre célzottan nem utal, ahogy másra sem igazán.


A már ott élő családoknál az átlagos gyermekszám négy, az előzetes számítások alapján a lakópark teljes benépesülése után több mint kétszáz gyermek lakik majd ott. A szeretetszolgálat már most is kiemelt figyelmet fordít a kicsikre, rendszeresek a kézműves-foglalkozások, az ügyességi versenyek, a gyerekek igényeihez igazodó spontán délutáni programok – ismertette.

Szeptemberben előreláthatólag 90 lakóparki gyermek fogja megkezdeni vagy folytatni tanulmányait Ócsán – tudatta Romhányi Tamás. 

Ilyenkor eszembe jut Bukodi Károly képviselőtestületi felhördülése, mikor Inczeffy Szabolcs interpellációjára adott válaszában kérdőre vonta a képviselőt, hogy honnan  gondolja, mire alapozza ezt a felvetést.

A pofátlanság azonban a polgármester visszakérdezésben rejlik, miszerint:
„nem tudom, ezen információt honnan vette a képviselő úr”.
 
Bukodi Károly kifinomult válasza egyébként ez volt:

http://www.nepszava.hu/image/?id=361273&ext=jpg&th=inline_main
A "mi" polgármesterünk - Romhányi előtt
Azt a felvetést, hogy „a beköltöző családok többnyire sok gyermekesek” nem tudom mire alapozza a Képviselő úr. Az 1.) és 2.) ponthoz csatolt anyagban az „együtt költöző” kifejezés található. Ez a kifejezés nem kimondottan a sok gyermekesekre utal, hanem együtt költöző generációkat is feltételez.  Azon felvetését pedig, hogy ezek a családok hátrányos helyzetűek lesznek, végképpen nem tudom ezen információt honnét vette a Képviselő úr.

Erre itt van Romhányi Tamás és nyom egy virtuális sallert a mi polgármesterünknek azáltal, hogy 90 gyerekről beszél. Egy mondatával úgy lenyomja Bukodit, hogy elég innen összeszednie magát és feltápászkodnia, s majd elmagyaráznia azt az arroganciát, amit a saját képviselőtársa iránt mondatba öltve kifejtett; - hogy honnan veszi.

Ilyenkor soha nem tudom eldönteni, hogy ezt direkt csinálja, vagy valóban ennyire nincs fogalma a dolgok iránt - a mi polgármesterünknek; - netán tájékozatlan, vagy egyszerűen érthetetlen, esetleg szimplán rosszindulatú, gonosz és ellenséges?

Bukodi Károly annak a kiválasztó bizottságnak a tagja, aki  átnézi a pályázók anyagait és a jelentkezők közül többedmagával kiválasztja a nyerteseket. Bukodi Károly részese a folyamatnak és jól tudja, hogy az első körben kiválasztottak közül 47 gyermek már biztosan családjában maradhat és itt talál otthonra az ócsai külső lakótelepen. Általa került kiválasztásra ugyanis az első 20 család, mely már beköltözött.

Arról is tudnia kell, hogy a második fordulóban hányan érkeznek, és arról is, hogy szeptemberig  mennyien fognak. Aztán a Romhányi által említett 90 gyerekre sem az a válasz, hogy mire alapozza ezt, hanem a tudomásulvétel, hogy a már ott élő családoknál az átlagos gyerekszám a négy fő. Hát nem emlékszik a pályázati anyagokra aminek elbírálásában részt vett? És ezzel a többlettel a birtokában nekiförmed a képviselőjének, mert kérdez! A bérlők közül hetes fő regisztrál munkanélküli; - megkérdezhetem, hogy ezek segélyezése, családi támogatása, netán munkával ellátása Ócsa városának mennyibe vagy egy fillérjébe se nem kerül? Vagy rám is az a sors vár, ami a képviselővel történt? Rám förmed - hogyan gondolom?

Ezek eddig sem voltak titkos adatok, csak nem tájékoztatták megfelelően Ócsán az embereket, ezért nem világos. Ezért kérdezett a képviselő. De ha a képviselőnek adott polgármesteri választ nézzük, akkor is látható az a megvezetés, amit folyamatosan áraszt és amit tagad a mester. A tájékozatlanság nem a lakosok bűne. És ha már milliók kerülnek elszámolásra az önkormányzati újság kapcsán, akkor arra is telhetnék, hogy a képviselők és az itt élők is kellően jól tájékozottak, ismeretekben gazdagok legyenek. Mert a mostani információszegénységet nem pótolja, de nem is válthatja a pofátlanság vagy az arrogancia. 

Kérdés, hogy akkor most egyszerűen feledékeny, vagy szándékosan megtévesztő a polgármester, amikor úgy viselkedik, mint a kisdedóvóban, és úgy nyilatkozik, ahogy írva vagyon?  

Ez a megfejtendő feladvány, a mai rébusz.
*

17 megjegyzés:

  1. Szimpatikus Károlyunk nagyon profin nyomja.
    Tehetségben és észben sem szenved hiányt.

    VálaszTörlés
  2. „Minden gondolatunk, minden tervünk azt célozza:
    hogy lehetne benneteket vidámabbá, életrevalóbbá, műveltebbé, derekabbá tenni."
    (Karácsony Sándor)

    VálaszTörlés
  3. Képviselő úr! Értse meg, az, hogy valaki munkanélküli az nem hátrányos helyzet. Nem tudom ezt honnan veszi!

    VálaszTörlés
  4. Buksi ne foglalkozz ezekkel. A buszközlekedés is kipipálva. Nagyon ötletesek a járatok elnevezése. Munkábajáráshoz egy buszjárat. Ügyintéző járat szerdánként. Biztos ez a segélyért járat. Bevásárló buszjárat szombaton. Vasárnap pihenés, semmi járat. Nagyon helyes. Kapálás legyen, eleget buszoztak a héten.
    De javasolnék még egy esti hálaadó mise járatot, aztán semmi se.

    VálaszTörlés
  5. Nem tudom, meddig lehet még nyomorban tartani az embereket. A kilátástalanság, az elutasítás, a látszatintézkedések, az empátia hiánya jön le felénk, szürke emberekhez a hatalomtól. Körülöttünk az emberek mind megértőek nehéz sorsunk iránt, a hatalom meg csak önmagát szereti.

    VálaszTörlés
  6. Azért az kurvára érdekes, hogy ezelőtt 2 évvel azt sem tudtátok merre van Alsópakony.Most pedig annyira aggódtok az ott lakók életéért hogy szinte beleőrültök.2 évvel ezelőtt ez a fogadatlan szabadságharcos és párt társai miért nem hadakoztak a közművekért?Megmondom:mert leszarták! Most viszont lehet támadni ezzel a témával. csak gratulálni tudok nektek nyavalyások.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Beteg vagy. Hosszú évek óta megoldatlan Alsópakony integrálása. Voltak elgondolások és tervek ezzel kapcsolatosan, ahogy a közművesítéssel is, még sem tettek semmit. Lassan 4 éve vannak hatalmon ezek, akik nagyívben leszarják az egészet. Horvát Tamás korábban a Gazdasági Bizottságot vezette. Bukodi Károly alpolgármester volt. Minden a kezükben volt. Laptop, szavazati többség, minden. Erre mit tettek? Harcoskodtak, és betartottak az akkori polgármesternek és minden elképzelésének. Gátolták a város fejlődését. A saját akaratukat erőltették rá mindenkire. Így került a régi iskola helyére az új orvosi rendelő, azt pedig sorsára hagyták, ahelyett, hogy a Falu Tamás utcát és környékét rendezték volna. Szavazati többségükkel értelmetlen dolgokra költötték a város pénzét. Elárulták a laptopokat, amit saját maguknak kivásároltak az önkormányzati vagyonból. Ezt Horváth terjesztette be, és a képviselők kaptak rá. Aztán amikor megválasztották a Bukodit, maga mellé vette a lehető legrosszabb választást. Ő lett az alpolgármester. Sem előtte, sem azóta nem rendezték Alsópakony életkörülményeit. Még a választások előtt volt a fórum, amit betiltottak. Folakék már ott szóvá tették a visszásságokat. Bukodi csapatának ez nem tetszett, de még sem orvosolták a bajokat. Ismert volt minden előttük, de inkább az elhallgattatás mellett döntöttek, mintsem a dolgok rendezése mellett. Ez van azóta is. Most is csak arra törekednek, hogy elnémítsák ezt a blogot. Ezért támadod és ezért értelmezed át a felvetéseket. Számodra most is csak az jön le, hogy miért szólnak. Eddig is így volt, minek változtatni? Folakék, több mint 4 éve küzdenek azért, hogy valami fejlődés elinduljon. Magyar Petivel közösen kérték a testületet, hogy más településekhez hasonlóan törekedjenek a városi kerékpárút kiépítésére, hogy biztonságosabb legyen a közlekedés. A vasúti átjáró rendezéséért is legalább annyi szót ejtettek, mint Alsópakony normális ivóvízzel történő ellátásáért. Ez azt jelenti, hogy nem mondasz igazat, amikor véleményezed a dolgokat. Nem csak két éve folyik ez a civódás, hanem régebben. Csak ahelyett, hogy a jogos felvetéseket orvosolták volna, mindig valami látszatberuházásba fogtak. Ilyen volt a MÁV aluljáróra költött milliók, a volt pékség területének kövezésére költött több millió, a foci pálya tíz vagy húszmilliós alakítgatása, az Ágas-ház megcsúfolása, a Lakatosház elbontása, és még sorolhatná az ember, de a blogon is visszaolvashatod. Most meg azzal jössz, hogy szegényeket akik ezért havi milliós tételeket vesznek ki a kasszából, molesztálják ezekkel a hiányosságokkal és az érezhető elmaradással. A fizetségük ezért nem csak az a pénz, amit felmarkolnak, hanem az is, amit ezért el kell viselniük, akár a jogos kritika révén. A nép meg azt kénytelen viselni, amit magának választott. De nem azért biztosít a város a két vezetőnek 1,5 milliót havonta, hogy ezzel az összeggel csak hatalmaskodjon, hanem azért, hogy tegyen is valamit az itt élőkért. Alsópakonyért, az Ócsán szenvedőkért eddig érdemben nem sokat tudnak felmutatni. Folakék által sorolt kifogásokat eddig nem rendezték. Ez nem csak ők, hanem a városban élők mind elvárnák. Ezért ne játszd el a mártírt és ne akarj még sajnálatot is a polgármester és az alpolgármester számára, mert ez nem egy kötelező dolog. A városvezetés nem egy megélhetési közmunka amire kivezénylik az embert pár forintért. Polgármesternek lenni nem kötelező. Az évek óta húzódó gondot pedig nem elfedni, hanem rendezni kell. A blog jogos felvetése sem két éves történet. Sokkalta régebb óta ismert. Bukodiék csak ebben a ciklusban 3 éve vannak hatalmon. Azóta sem látható javulás. Semmi nem változott, sőt még rosszabb lett, mert a megnövekedett adósságállomány konszolidációja ellenére is csak finanszírozási hitelekkel tudja a költségvetési hiányt fedezni, amit ugyebár kamatostul kell majd visszafizetni. Teszik ezt úgy, hogy a költségvetés nem is lehetne mínuszos. Na ez a probléma, és nem a blog meg a hozzászólások. Ennek ellenére úgy osztogatják a pénzt, mintha a kincstár tele lenne. Közben alapvető dolgokra és a fejlődésre nem telik.

      Törlés
  7. Ostobaságaidat olvasva pár gondolatot megosztok az olvasókkal. A fórumot nem betiltották, hanem a folak félék széthekkelték. Alsópakony víz és cstorna ellátása több, mint 100 milliós tétel lett volna. Készültek tervek, ellenőrizheted. Kiváncsi lennék mit szólt volna folak, ha közpénzen megépítik az ott élő és a bekötést fizetni képtelen családoknak?! Most, hogy kinn a közmű új tervek készülnek. Meglátjuk hányan jelentkeznek rákötési szándékkal?! 5-10 család? A többieké a város rovására közpénzből történjen?
    Nem mellékesen a két vezető együttes fizetése sem éri el az 1.5 milliót. Meg sem közelíti! A többi hasonló ostobaságod szót sem érdemel.
    Ennyit hiteles felháborodásodról beteg ember!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki a hazug anyád szülte fattyú vagy aki a Bukodi fórumbeli fellépései mellett ágálsz? Bukodi intézte a fórum beszüntetését és maga a Computerfutárral úgy intézte, hogy azzal kijátszotta a polgármesterét. Még a testületet is megkerülte, ahogy mostanság szokás. Akkor Dönti Károly közbelépésével Kecskés Zsolt visszacsinálta amit levetett vele a fékeveszett csődör. Aztán nem a sok kellemetlen felvetés volt a bűnös? Neked és a majmok szerint minden városi rossz a folak vagy a folak félék lelkén szárad. A polgármester meg csak van és köszöni jól érzi magát, főleg ha megjön az átutalás. Közben meg azt nézi, miként nő a fű a pályán. Ki az a hülye bukodifan, aki túltesz Karácsonyi agymenésén? Kit érdekel, hogy mennyi az, amit el kell végezni. Nem ez lett volna a haszna az alsópakonyi beruházásnak? Nem ezt hangsúlyozta a józan élettel nehezen vádolható alfele a mesterembernek? Tudod egyszer azért odaállítanálak egy jóképű állítólag fizetésképtelen alsópakonyi elé és megitatnám veled az ottani kukacos vizet, ha nem is akarnád, hogy mielőtt lemenne a torkodon, már fuldokolva kapkodnád magad azon, hogy rendezd a gondolataidat. Látszólagos bennfentesed a seggnyaláson túl nem sokat mutat. Ostobaságod vetekszik kicsinyes értelmeddel. Ha a két általad védelmezett vezérnek rád van szüksége, akkor jól kinézhetnek a többiek. Talán ha lenne a buksi környékén aki több konkrétumot kevesebb fröcsögést nyomna akkor lenne miben vitázni. Míg azonban a folakos blog nyomába sem lépsz addig a nincs miről böfögnöd. Sétálj át és kérd ki soronkívül a fröccsödet.

      Törlés
    2. Fékezd magad ostoba tuskó! Attól, hogy "ordibálsz" még nincsen igazad! Érvek, tények = 0. Ha valaki nem szidja a vezetést, netán még védi is, az ezen a blogon rosszabb, mint egy hazaáruló. Undorító!

      Törlés
    3. Tényeket, vagdalódzás helyett.

      Törlés
  8. Akkor egy gondolat a széthekkeléssel kapcsolatosan. Károly barátod kapott pár egyszerű kérdést, ami nem volt ínyére, és a további kényes kérdések elkerűlése végett beszüntette a fogadoórát. Ennyi röviden a történet. De gondolom birtokában vagy az ott elhangzottaknak, hogy ennyire magabiztosan állítod ezt a széthekkelés hazugságot, így próbálva menteni a fő hazudozó nemlétező becsületét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a birtokában vagyok! Előző véleményemet /13.20/ rád is vonatkoztatom!

      Törlés
    2. A pöcsödnek, esetleg a birtokában vagy, de azt ne rakd ki. Csupán annyit tegyél, hogy igazold az állításaidat. Mond el, mi a baj, mi nem igaz a blogon? Mi a valóság, amit rejtegetsz? Mond el, tárd fel. Azt rakd fel. Nem fog senki megszólni azért, mert a birtokodbanlevőt megosztottad.

      Törlés
  9. Kedves 13:20-as barátom. Tényleg mesélj már nekem Károlyról és Edináról.

    VálaszTörlés
  10. Ki nem szarja le, kire mit vonatkoztatsz te szerencsétlen.

    VálaszTörlés
  11. Gyerekek felesleges száj karatézni. Akinek gondja van, mutatkozzon be, nevezze meg segédjeit és kérjen helyszínt.
    Van adjon cáfolatot a kifogásoltakkal szemben.
    Gondolom, ha a polgármesternek, vagy valaki másnak gondja van a blogon olvasható tartalommal, akkor azt majd hivatalból intézi. Nem kell őket se félteni, sem védeni, vagy értük harcba szállni. Főleg nem kéretlenül.

    VálaszTörlés