2013. július 21., vasárnap

Tátva marad a száj - kormányzati támogatás nélkül maradt Ócsán a nyári étkeztetés ( - hol a hiba)?

Mint már jeleztük, Pest megyében negyvenöt település részesül idén kormányzati támogatásban a nyári gyermekétkeztetés biztosításához.

Ennek keretében 2500 gyerek jut étkezési hozzájáruláshoz, és ezzel étkeztetéshez a tanítási szünetben (a vakáció alatt) a nyáron A támogatást a szociálisan legrászorultabb gyermekeknek kapják, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek.

http://www.csomaditukor.hu/wp-content/uploads/2013/06/menza1.jpg
Nem mindegy, hogy étellel, vagy a nélkül - támogatva, vagy sem
Pest megyében 45 településen 2500 gyermek jut így támogatáshoz, összesen 52 millió forint értékben. Ennek köszönhetően legalább negyvennégy napon keresztül, legalább egyszeri meleg étkeztetést tudnak az önkormányzatok a gyermekeknek nyújtani. ITT nézheti meg mely települések kaptak támogatást.

Ócsa azonban ebből nem részesült. A múlt héten szerettük volna megkérdezni erről a Városháza illetékesét, de a Hivatalt nem fogadott senkit zárva volt és szünetelt az ügyintézés. Gondolom ez helyben sem lehet közömbös számos itteni család számára. Arra lettünk volna kíváncsiak, hogy Ócsa nem kért, nem igényelt ebbéli támogatást, vagy nem pályázott, esetleg mi okból nem részesült, illetve kapott?

Sajnos volt már olyan, hogy valamiről lemaradtunk, és olyan is, hogy nem is jelentkeztünk, de a pályázati sikertelenségből is volt már része a városnak.  Most nem tudjuk mi történt.

A rászoruló és az éhező gyerek számára azonban érdektelen, hogy a most vakációzó önkormányzatunk révén mi okból nem részesült a településünk ebből a juttatásból, amikor saját országgyűlési képviselőnk is itt él, és a megyei közgyűlésben is érdekeltek vagyunk egy képviselő által. Tehát mondhatni kellő hátszelet és támogatást várhatnák Szűcs Lajos megyei elnöktől és Horváth Tamás (egyébként tanár) alpolgármester, megyei közgyűlési képviselőtől. 

 http://www.vg.hu/lapokkepek/cikkek/34000/34795_6_1.jpg

A települések gyermekétkeztetésre fordított teljes éves kiadásai meghaladták a 96 milliárd forintot – közölte a parlament honlapján a nemzetgazdasági miniszter. Szél Bernadett független képviselő több kérdést is intézett a kormányzathoz a reform előtt álló közétkeztetésről, többek között ennek finanszírozását is firtatta. Varga Mihály leírta: az étkeztetés fedezésére az önkormányzatok mintegy 40 milliárd forintnyi a térítési díjat szedtek be 2012-ben. Ezenkívül a központi költségvetési támogatja az ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetést. Tavaly több mint 417 ezer főnek adtak 50, vagy 100 százalékos támogatást.

http://www.szucslajos.com/news_images/1554/vecses4_20120923234123_85.jpg
Éhesen
A normatív támogatás összege tavaly még 68 ezer forint volt, amit idén megemeltek 102 ezer forintra. Ezzel az önkormányzatnak a korábbi években nyújtott országosan 28 milliárd forint összegű támogatás idén 45 milliárdra nőtt.

A tárcavezető azt is közölte, hogy az önkormányzatok által kötelezően biztosítandó szociális étkeztetés tavaly a településeknek 19,7 milliárdba került, amelyhez 10,5 milliárd forint intézményi működési bevétel kapcsolódott főként a térítési díjakból. Ehhez a költségvetés tavaly 6,2 milliárd forinttal járult hozzá (a fajlagos összeg a korábbi évekhez képest változatlanul 55360 forint/fő volt). 

Szóval nagyon jó lenne tudni, hogy mi okból maradtak ki és nem részesültek a helybéli érintettek ebből a kormányzati támogatási lehetőségből?  Talán Szűcs is segít az információátadásban.

Az országban közel 1200 település kapott támogatást, összesen 112 ezer gyermek nyári étkeztetését segíti a kormány. A támogatás a legrászorultabb településekre és gyermekekhez érkezik.
www.pestmegye.hu/világgazdaság
*

12 megjegyzés:

  1. Ócsán nagy a jólét, erre nincs szükség.

    VálaszTörlés
  2. Fodor! Mielőtt marhaságokat írogatsz, nem ártana tájékozódni a lehetőségekről! Vagy, ha képtelen vagy erre, legalább kérdezd nagytudású jogi guru Döntit, semmit nem értő tartózkodóbajnok Inczeffyt, esetleg a hozzád igen hasonló szarkeverő sunyi Törököt! Biztosan elmondják a tutit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bátorság elvtár! Maga ide ír három nevet, minősíti őket, de azt nem írja alá, hogy ki maga? A laptopos Horváth, a kalandor Bukodi, a sunnyogó Charlie, vagy ki ez a bátortalan névtelen senki?
      Mert amíg érv és név nélkül, bemutatkozás nélkül lehet belekötni a másikba, addig lehet fellengzős szavakat használva nagyfiút játszani. Szemtől szemben, nevesítve azonban ehhez több kell. Az elvtársból ez, és a gerinc hiányzik.

      Törlés
    2. Nagyon nevetséges vagy Pisti. A primitivítás netovábbja mást kritizálni azért, amit saját magad is elkövetsz.

      Törlés
    3. július 21. 17:43 Már megint ez a semmit mondás, és a mocsok védelme. Mi nem stimmel folak írásában? Semmi ellenvélemény, csak a másik becsmérlése. Annyi a jellemed, mint a barátaidnak. Perzsa az is lehet, hogy a betelepült amarna írogat ide jellemtelenül.

      Törlés
    4. Te "jellemes" névtelen! Semmivel nem vagy különb, mint akiket kritizálsz!

      Törlés
    5. Menj márt az anyádba amikor itt névtelenül másokkal szemben teszel bírálatot. Úgy személyeskedsz, hogy magad nem feded fel. Ezért vagy senkiházi. Fodor úr és a többi nevezett legalább névvel vállalja azt amit végez. Te ezeknek az embereknek a közelébe sem lépsz.

      Törlés
  3. Most kapott kormányzati támogatási keretösszeget Ócsa, vagy nem kapott? Mert megint csak a másik kikezdése kezdődik, érdemi megnyilatkozás, vagy cáfolat nélkül. Hol a gyerekek étkeztetési támogatásának a pénze?

    VálaszTörlés
  4. Ócsa nem szerepel a támogatási listán. Nagy valószínűséggel nem kértek a támogatásból, ezért nem is adtak. Akik viszont erre igényeltek, azok a részesülök ott vannak a kimutatásban, ami a blog írásában fel van tüntetve.
    A marhaság pedig nem a cikk, hanem annak pocskondiázása és ezzel a valós probléma eltusolása. Mert a gond mégis csak az, hogy erre van pénz, volt lehetőség, de el lett puskázva. Az érintettek meg kárt szenvednek, ha segítség helyett a maguk módján kénytelenek ez a szünidőt kiétkeztetni.
    Úgy látszik az önös érdekek még mindig előrébb valók a vezető tisztségviselőknél, mint a közösségi. Szomorú, hogy Ócsán ez egyre gyakrabban kerül előtérbe.

    VálaszTörlés

  5. Köszönöm szépen, megnyugtató:)

    VálaszTörlés
  6. Reszkessetek!
    Csak a fideszes főurak és a maffiacsaládok engedhetik meg maguknak a gyermekvállalást - véli az MSZP egyik elnökségi tagja.
    Ezért kormányra kerülve felszámoljuk a gyermekéhezést; a bölcsődétől az egyetemig biztosítjuk minden gyermek számára a minőségi oktatást; garantáljuk a lehető legjobb egészségügyi ellátást minden gyermeknek. Eltöröljük a bölcsődei gondozási díjat, bölcsődei és óvodafejlesztési programot indítunk, valódi védelmet adunk az anyáknak, hogy visszatérhessenek a munkahelyükre, és kiemelten ösztönözzük és támogatjuk a családbarát munkahelyek létrehozását - ígérte Bangóné.

    VálaszTörlés
  7. Amarnának elismerésem a gondoskodásért.

    VálaszTörlés