2013. július 3., szerda

Elbucsúztaták Alföldit és kezdetét vette a melegfesztivál - Budapest Pride ( - nemzeti homokozó)

Vasárnap este a Nemzeti Színházban búcsúztatták a leköszönő rendező- direktort, Alföldi Róbertet a társulat és a művészvilág szolidáris csoportjai, a politikai- baráti kör tagjai, valamint az őt szerető nézők, a közönség.
A színházi szakma lojális képviselői gálaműsort adtak a színpadon amit kivetítőkön közvetítettek  a színház előtti parkban az ott összegyűlteknek.

Alföldi sajátos közönséget teremtet az ötéves megbízatása alatt. A sajátos látásmód, a homoszexualitás előtérbe helyezése és kiemelése jellemezték rendezői munkáját. Ez számos megbotránkoztatással járt és sok vitát, ellenérzést generált. Alföldi önmagából fakadó látásmódja nem egy nemzeti össztermék. Még csak nem is a nemzeti egység, vagy a többségi elképzelés ábrázolása, hanem egy elfajzott kisebbség egyéni produktuma. 
 
A gálaestet és a pikniket a CSAK - Akciócsoport a kultúráért szervezte. 

A gála előtt a leköszönő igazgató Törőcsik Marival közösen felavatta a balkonon a három éve elhunyt Kállai Ferenc szobrát. Ezt a gesztust a következő vezetés is támogatta – mondta Alföldi, majd hozzátette: „most már felavattuk Kállai Feri szobrát, menjünk be, és építsük tovább a sajátunkat”.

 https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/p480x480/1000839_400336146743415_1386832991_n.jpg

Az öt évet lezáró mintegy három órás műsorban a Nemzetihez (eddig) kötődő színházi emberek, társulatok, zenészek, írók léptek színpadra. Mohácsi János rendező viszonylag egyszerű dramaturgiára építette a gálát. Színészek, barátok, költők, zenészek lépnek színpadra egymás után.  A hátsó ajtón belép a soron következő művész, előresétál a zenekar tagjai között, előadja a számát, majd lesüllyed a színpad alá. Gyakorlatilag mindenkit elnyelt a süllyesztő, a végén az egész nemzeti fellépő társulat is alászáll a végén.



Az est azzal zárult, hogy a Nemzeti Színház társulata közösen énekelt a János vitézből, pontosabban az Egyszer élünkből egy dalt, egyre energikusabban, miközben Stohl András, le akarta őket inteni. „Az Isten szerelmére, miért akartok színházat csinálni!” – kiáltotta. A társulat csak énekelt tovább. Majd süllyedni kezdett, s bár jó néhányszor az addigra álló közönség szűnni nem akaró dübörgő vastapsa, kiabálása, füttyögése, bravózása nyomán vissza-visszaemelkedett, végül úgy ahogy voltak, eltűntek a színpad alatt.


Ezután a bentiek nem látták, de kimentek együtt az erkélyre, ahonnan a több ezer kint rekedt embertől is bezsebelték az elismerést. Ez az erkélyjelenet leginkább a világbajnok focicsapatok hazatérése utáni fogadtatására emlékeztetett.

A gála után a színházból a hátsó ajtókon át terelték ki a népet – köztük többek között Mesterházy Attilát, Hiller Istvánt, Kéri Lászlót, Ragályi Elemért, Ascher Tamást, vagy egy sor színészt Elek Ferenctől Dobó Katáig –, de kint folytatódott a piknik, immár zenés-táncos műsorral.

http://magyarnarancs.hu/data/cikk/8/54/55/cikk_85455/nemzeti_002.jpg

Itt is megjelent Alföldi. „Hát, hogy stílszerű legyek, nincs elég meleg” – mondta, majd megköszönte a közönségnek a támogatást és bejelentette, hogy éjfélig engedélyezték a bulit, kérte, utána mindenki menjen haza. A színpadról lejövet megrohamozták a rajongók, autogramot, közös fotót kértek tőle. Alig bírt elszabadulni.

Éjfélkor aztán vége lett a koncertnek, lekapcsoltak minden villanyt a környéken. Hivatalosan és jelképesen is véget ért az Alföldi-korszak.

Az éjfélt követő másnap, ünnepélyes keretek között kezdődött meg a 18. Budapest Pride, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség fesztiválja a budapesti Toldi moziban vasárnap este. 

http://fesztival.mandiner.hu/attachment/0017/16630_budapest_pride_megnyito.jpg

A fesztivált megnyitó Bán Zsófia író, műfordító emlékeztetett az Egyesült Államok legfelsőbb bírósági ítéleteire, amelyek lehetővé teszik a melegek házasságát a tengerentúli országban. 
Az oroszországi Szentpéterváron viszont meleg aktivistákat vettek őrizetbe és sokakat bántalmaztak a melegfelvonuláson – említett ellenpéldát.  

Bán Zsófia, aki nyíltan vállalja másságát, bejelentette, mozgalmat indít Add az arcod, add a neved! elnevezéssel, hogy minél több híresség bújjon elő. Olyan „kulturális ikonokról, úgynevezett celebekről beszélek, akikre felnéznek az emberek, akikért rajonganak, akiknek csüggnek minden szaván, … akikért órákig képesek a tűző napon jegyekért sorba állni”­ – mondta Bán a Prae.hu tudósítása szerint. Hozzátette: Magyarországon azonban „ezek az emberek cserbenhagyják híveiket, s nem fogják föl, hogy ezzel egyúttal saját magukat, a saját életüket, a saját országukat is cserbenhagyják!”Elmondása szerint a mozgalom elindításának célja, hogy megbecsült művészek, politikusok, médiaszemélyiségek, tudósok beszéljenek nyíltan magánéletükről, ezzel mintát adva, és hozzájárulva ahhoz, hogy „mindenkinek megadathasson a szerelem extázisa”. 

Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója köszöntőjében elmondta: művészként fontos az igazság, hiszen meg kell ismerniük azt, amit éreznek, és azt ki kell tudniuk fejezni. Sok csodálatos meleg művész már átment azon a folyamaton, amikor megismerték magukat. Mindenki legyen büszke arra, ha átment ezen: Csajkovszkij még nem vállalhatta másságát, de Bernstein már igen – tette hozzá. Mint fogalmazott: nincs semmi baj a heteroszexuálisokkal, amíg nem akarják saját életmódjukat rákényszeríteni másokra. Mindenki mellett ki kell állni, akit elnyom a többségi társadalom – zárta beszédét Fischer Iván.

A rendezvényen átadták a Háttér Társaság 2005-ben alapított díját, amelyet az idén Takács Judit szociológus kapott az LMBTQ közösségért végzett hazai és nemzetközi tudományos munkássága és civil tevékenysége elismeréseként. A díjazott 1997 és 2008 között a Budapest Pride egyik szervezője volt.

A Budapest Pride (meleg)felvonulást szombaton tartják.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése