2014. január 27., hétfő

Jogkövető magatartás vagy fölényesség és egyéni hatalomgyakorlás ( - közintézmény, közállapot, közpénz)

Bírósági ítélettel tiltották el a  Halászy Károly Általános Iskola fenntartóját, Ócsa Város Önkormányzatát a hétvégi jogsértésektől amik Spák József tanár, iskola (tanítási-) időn túli cselekményeivel valósított meg - birtokháborítás formájában (I. fokú ítélet szerint).

Vasárnap késő délután teljes díszvilágításban pompázik a csarnok - jó nagy buli a kontónkra ( - mert kell a világosság)

A per hozadékaként Ócsa Város Önkormányzatát jelentős kifizetés terhelte, melyet közpénzekből téríthet meg és máig nem követeli vissza a birtokháborításban erős felelősséggel tartozó Spák Józseftől.

Pedig az erre kifizetett pénzt lehet volna jobb és hasznosabb dolgokra is fordítani Ócsán, tekintettel arra a tényre, hogy a vasúti átjárók roppant balesetveszélyesek, ott még járda sincs ami átvezetne, aztán hogy a város egyetlen méter kerékpárúttal vagy kijelölt és felfestett biciklisávval sem rendelkezik. De sorolhatnánk a buszmegállók hiányát, a rendezetlen közterületeket, a koszos MÁV aluljárót, a vasútállomás közvetlen környezetében cigarettázó, italozó embereket és minden olyan tényt, ami a közrenddel, a közerkölccsel és a közpénzekkel terhes, vagy rendezhető lenne.

Nem. Ócsa nem fordít erre kellő figyelmet, ahogy az általános iskola hétvégi (tanítási időn kívüli) energiafelhasználására, vagy a törvényi követelmények (ítélet) betartására sem.

Este fél nyolcig ez a jogsértő állapot állt fenn - ki és mi alapján engedélyezett ott bármit az ítélet után ilyen későn ( - vasárnapi vígság)

A Halászy Károly Általános Iskola tornacsarnokának "kulcstárnoka"  Spák József az iskola tornatanára, (az Önkormányzat?) Bukodi Károly megbízottja.

Bukodi Károly Ócsa polgármestere az ÓCSA SE elnöke tavaly kötött megbízási szerződést Spák József tanárral az ÓCSA SE szakosztályvezetőjével, és az egyesület elnökségi tagjával, (mellesleg az Oxasport Kft elnöke,) hogy az iskola tornatermében ügyeletet és lásson el, aminek keretében bizonyos bérleti tevékenységet is folytathat, bár ez a máig vitatott szerződésből egyértelműen nem derül ki, hiszen erre Ócsa Város Képviselő-testülete nem adta hozzájárulását, azt nem látta és nem igazolta vissza.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiLjBjMJzJ8uDUD1nLMBYf_cI2_HTCr1FMaHoVOyagX9_mML7D7ncwrw1_B5E0pzatrnEmmKD3ft6D7w5p1_iaMKPUkh3C9LwbFImlmYTL9XGxyPnFMzRllxSFTBZPEx2legQAL3HeVbC0/s1600/1306.jpgMindenesetre Bukodi Károly jóváhagyásával Spák József a kettejük egyezségeként jár el és intézkedik a közintézmény területen tanítási időn túli időszakban, amire külön díjazást kap az önkormányzattól, a polgármesteri megállapodás hozadékaként.

Azonban Spák József és Bukodi Károly között létrejött vitatott és majd talán vizsgálandó szerződés (akár jogszerű, akár nem) tavaly decemberben lejárt. 

https://lh5.googleusercontent.com/-1xG2yQvskGo/UjGKpE8_MgI/AAAAAAAABTA/YeGpESofERc/s800/spak1.jpg2014. évre az önkormányzat előtt (értsd Képviselő-testület) újabb szerződés nem volt és ilyenre nem adott jóváhagyást senki. Sőt a polgármester sem mutatott be semmit. (Igaz a régit sem, mert az is csak, és kizárólag egy peres eljárás során került elő!) 

Mindenesetre Spák József bármit is végez az iskola tornatermében iskolai időn túl, a hétvégeken délutánonként, vagy esténként az minden esetben a képviselők jóváhagyása és a testület határozata nélkül, mondhatni önkényesen, vagy Bukodi Károly által megtévesztve történik.

Akárhogy is legyen, valaki nem a gondos gazda módján jár el és kezeli az iskola közintézményét valamint épületét és annak egyéb jellegű használatával kifogásolható, visszás mód él.

Ez jól tükröződik abban, hogy mind a szerződésbeli körülmények, (a testület kihagyása,) mind a bírósági döntéshozatal (ítélet és hozadékai,) mind pedig az észlelt jelenségek (birtokháborítás,) bizonyítja, hogy nem megfelelően jár el az akinek ez illetékességi körébe tartozik. Igaz, hogy ezt a bíró ítélet kicsit másként fogalmazza, amikor a felelősségvállalásról tesz említést. Az eljáró bíró, konkrétan kimondja az önkormányzat felelősségét. Itt azonban elgondolkodtató, hogy az önkormányzatnál ki az aki ezért felel?  Kérdés, hogy a szerződést aláíró polgármester, vagy a nevében eljáró Spák József? Az Oktatási, kulturális és sport Bizottság, vagy az a testület, aki a szerződés tartalmát nem látta, és nem hagyta jóvá?  (Talán egyszer a Kormányhivatal megmondja a frankót.)

A reflektorok bizony zavarják az ott élőket  - birtoksértés
Sajnos amíg ez nem történik meg, a lakosság issza (állja) az egész kárát. 

Mindaddig, amíg Spák úr nem vállalja át a közterhek viselését, addig önkormányzati pénzből a lakosság teherviselésére történik a perköltség rendezése, és az a  többletenergia elfogyasztása, ami a tornaterem iskolai üzemidején túl kerül felhasználásra. Nem más ez, mint lakossági áldozatvállalás más szórakozása, vagy felelőtlensége okán.

Vasárnap késő délután nem lehetne az iskola létesítményét és benne a tornacsarnokot semmire sem használni. 

A csarnok teljes díszkivilágításban pompázott, hatalmas energiát zabálva a hálózatból. (Fizethetjük.)

Gondolom, Ócsa likviditási gondokkal küszködő költségvetésének nem tesz jót, (ahogy az adóteherrel sújtott lakosságnak sem) a felesleges és túlzó energiafelhasználás. Este fél nyolcig a fényképekkel rögzített állapot állt fönn. Utána lekapcsolták a fényeket.

Tehát, fittyet hánynak a bírósági ítéletre.

Jó lenne ha az illetékesek nem élnének vissza a törvény szabta korlátaikkal, és az sem ártana, ha magyarázatot adnának az ismételt jogsértésre.

*

40 megjegyzés:

  1. Csúcs! Magyarán, tesznek a törvényre.Józsi bá', kaja pia p..a volt-e? Igazi ócsai komédia.Részvétem az ott lakóknak.
    Jani

    VálaszTörlés
  2. Álljanak kézen és csinálják össze magukat ezek az arrogáns intelligencia vitézek. Ennél többet nem is érdemelnek.

    VálaszTörlés
  3. Biztos megint futóméréseket végzett a káefté.

    VálaszTörlés
  4. Józsibá megér a városnak pár százezer forintot. Ezt nem kell összakalapolni, mert az önkormányzat kifizeti helyettetek.

    VálaszTörlés
  5. Hamarosan megköszönjük nekik ezt és az eddig elvégzett áldozatos munkát is.

    VálaszTörlés
  6. hacsak a sok ökör nem válassza vissza

    VálaszTörlés
  7. Fo-lak, vagy "László,Zoltán"! Avagy Fodor László és Fodor Zoltán! Nem kellene nyolc általánoshoz kötni a hozzászólni kívánók végzettségét? Ja, hogy a blogger sem rendelkezik igazán magasabb szinttel?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha így tenne, te sem szólhatnál hozzá

      Törlés
    2. Látom, valamelyikőtöknek két nap után sikerült kijózanodnia.
      Ami az iskolai végzettséget illeti, légy büszke a mesteretekre.Az ócsai Ronaldinho, a város ,,büszkesége,, műkörömépítő segédasszisztensi oklevéllel rendelkezik.

      Törlés
    3. Már értem, mire az arogancia

      Törlés
    4. Nyolc osztálya a polgármesternek is van! Látod, hogy képes vele betölteni egy húzos tisztséget.

      Törlés
    5. az alapfoku angolról nem szabad elfeledkezni!

      Törlés
    6. Igen, húzós. A város javait széthúzzák, a városlakót lehúzzák.

      Törlés
  8. Isten mentse meg a várost ettől az embertől. Belőle ennyi is sok volt.

    VálaszTörlés
  9. Jó hogy van lehetősége sportolásra a felnőttkorú (már nem iskolás) lakosságnak is Ócsán. Akik szeretnének fedett pályán focizni, teniszezni , röplabdázni, esetleg asztali teniszezni , ezt megtehetik nem kell át-autózni más iskolákba (pl. Dabas, Bugyi v. Dabas Sári, Újhartyán, stb). Ezekben az iskolákban is van lehetőség tanítás után, hétvégén , sportolni, ki is használják a termek adta lehetőségeket (szinte nincsenek szabad időpontok). Igaz fizetni kell érte. Két dolog miatt. Egyrészt ne közpénz szolgálja mások mozgás igényének kielégítését, másrészt valamennyivel többe kerülnek a terembérleti díjak azért hogy ezek a plusz bevételek, az iskolák tárgyi fejlődését szolgálják. Kevesebb "közpénzt" kell pl . új sporteszközökre, felszerelésekre,stb. kiadni. Hogy vasárnap délután a mondjuk 150m-re lakókat hogyan zavarhatja az iskolában felkapcsolt világítás , fel nem foghatom (esetleg ha az ablakból folyamatosan csillagászati távcsővel folyamatosan kémlelném az ablakokat, talán elfáradna a szemem, na mindegy.) Érdekes módon más városban (faluban) ez nem gond. Egyébként ha már a tisztelt fényképész nem csak fotózott volna hanem bekopog és rákérdez hogy mi a vigasság tárgya ("díszvilágításban pompázik a csarnok - jó nagy buli a kontónkra ( - mert kell a világosság") talán választ is kapott volna. Talán ezt meg kellene tenni (bekopogni ha már odáig elmegy, rákérdez) mielőtt vádaskodna a tisztelt "Blogger". Ez így nem hiteles. Sokkal inkább szánalmas, erőltetett vádaskodás (némi hátsó egyéni sértettséget érzek már ezek mögött a "cikkek" mögött).Persze a mai világban a sok problémával (főleg anyagi) küszködő lakosság egy részét, könnyű olyan közhelyes hangzatos kifejezéssel mint a "közpénzből, mi pénzünkből stb. vígasság" felbőszíteni anélkül hogy gondolkodásra késztetnénk őket. Remélem sokáig megmarad még ez a sportolási lehetőség és nyitva áll a sportolni vágyók számára az intézmény (Ócsán is) .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ócsán ez úgy van, hogy a Spáknak kell érte fizetni 3500 forintot óránként, hogy bejuss. A Spáknak meg az önkormányzat fizet, hogy elvehesse a pénzt. A villanyt a fűtés és a dáridót pedig mindenki fizet az önkormányzati adó beszedéssel. Közben a lakosság nem jut be sem pinpongra, sem pedig tollaslabdára, mert a tornatermet a tanár bácsi mindig másra hasznosítja.

      Törlés
    2. Biztos az Oxa is a tanár úrnak fizet háromezer ötszázat óránkért a mérésekért.

      Törlés
    3. Hülye vagy? Az Oxasport még támogatást sem fizet, nem hogy terembérletet. Spák a cégvezető, Ő tartja a futóméréseket az Oxasport felszerelésével és eszközeivel a futófolyosón. Kötetlenül használva ki az iskola létesítményét. Nyílt titok az összefüggés és a kölcsönös kapcsolat az elnök és a szakosztályvezető, a polgármester és a cégvezető tornatanár közt. Gondolhatod, hogy mindez mögött mekkora pénzmozgás lehet. Spák már hosszú ideje a cége telephelyeként jelöli az iskolát. Nézz utána, hogy mi van írva a cég honlapjára. Józsinak hol van 70 méteres futófolyósólya a Kálvin utcában? Sehol. Az Oxával meg úgy hirdeti magát, hogy a cég telephelyén végez futóméréseket. Még illusztráció van hozzá az iskolából. Szarházi úgy kezeli az egészet, mint a tulajdonát. Pedig sem cégvezetőként, sem sportemberként nem rendelkezhet az épület felett. A cége be sincs jelentve a Halászyba. Ergo, telephelye sem lehet ott. A Kálvinon nem futtatja a lányokat. A futó edzés, és az infrakapus mérés a Halászy épületében zajlik. A méréseket az Oxasport eszközeivel végzik. Szerinted ez nem összefonódás? Vagy inkább összeférhetetlenség?

      Törlés
  10. Az elmarasztalás sem a ping-pongozás miatt született...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Faluszerte csak az emberekkel pinpongoznak az urak. Földi paraszt nem jut el Spákék előcsarnokába.

      Törlés
    2. A népnek semmit, a focisták baráti körének meg mindent. Ők döngetik a falat hétről hétre.

      Törlés
  11. január 28. 23:11 figyelmébe

    Igaz, nem lakom az iskola környékén, de az ott élőket teljes mértékben megértem, és együtt érzek velük.Azoknak az embereknek az elmúlt sok-sok évben nem jutott egy csendes, vagy szabad hétvége sem.Ismerem jól a helyzetüket, mert a testvérem ott lakik az iskola közelében.Az ott élő emberek nagy részének nem az iskolával, a délutáni foglalkozásokkal, vagy a valóban sportolni vágyókkal gyűlt meg a baja, hanem bizonyos csoportokkal.Ezeknek a csoportoknak vajmi kevés köze van a sporthoz.A hétvégi hangoskodás a péntek estével kezdődik, ugyanis, ilyenkor lép színre a polgármester és válogatott csapata.Ezek az emberek úgy érzik nekik mindent lehet, és szabad.Jelenlegi helyzetükkel visszaélve,a hatalmat maguk mögött-mellett tudva nem is fogják vissza magukat.Számtalan esetben keserítették meg sok család hétvégéjét, olykor késő éjszakába nyúló italozástól sem mentes hangoskodásukkal.Többek között ezek azok a jelenségek melyek miatt perré fajult a dolog.A bíróság méltányolta a lakók kérését, és ítéletében hétvégén délután eltiltotta az iskolát mindennemű foglalkozástól.Ahogy írod, más városban ez nem gond.Itt sem lett volna gond, hogyha annakidején az alpolgármester és Spák tanár úr nem kezelik magas lórol a lakókat. Semilyen kompromisszumkészséget nem mutattak, mindent erőből, és lekezelően intéztek. Miután a testvéremék megbízottjukon keresztül jelezték a gondjaikat, tudod mi volt a válasz? A következő hétvégén egy több tízfős csapat hajnalig tartó oltári nagy bulit rendezett a tornacsarnokban. A tesitanár születésnapját ünnepelték, majd hajnalban az iskola udvarából trágárságokat üvöltöztek a szomszédoknak.Ezt nevezed te sportolásnak?
    Próbáld megérteni, itt érdekek feszülnek egymásnak.Spákéknak a bevétel és a rendezvény, az ott élőknek pedig a nyugalom és a hétvégi pihenés a fontos. A tanár és a polgármester eljátszották a becsületüket, ne csodálkozz hogy ha a lakók ezek után mindenre érzékenyen reagálnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogyis játszotta el (tanár úr) a becsületét. Az nem olyasmi amit el lehet játszani főleg ha 30 évnyi munkával vívta ki. Ezt azok tudják akik ismerik. Szerencsére a falu ("város") nagy része. Akik nem ismerik adhatnak valamelyest azokra az összeesküvés elméletekre, amelyek itt időnként megjelennek (ki tudja milyen indíttatásból...).

      Törlés
    2. Józsit nem kell bemutatnod, sokan jól ismerjük.Tanárként, szakemberként szeretjük is.
      A rendezvényekből fakadó, szomszédokat érintő problémát viszont nagyon rosszul kezelte.Úgy tudom az ott lakók számos problémamegoldó ajánlatát lesöpörte az asztalról.Szerintem az mégsem járja, hogy a hétvégéből egy csendes nap sem jut az ott lakóknak. Ennyire kell a pénz? A gondok orvoslására pedig az a válasz, hogy még nagyobb még hangosabb rendezvényt szerveznek.Az italozásról már nem szeretnék írni.Valószínűleg a falu ezt a másik énjét már kevésbé ismeri.

      Törlés
    3. 1 A bíroság nem az "összeesküvés elméletekre" alapozott.
      2 Egy évtizedek alatt felépített imázst is el lehet szúrni, ha az ember kapzsivá válik.

      Törlés
    4. Szart a tesitanár az egészre. Köztudottan együtt italoztak a kisnagyemberrel. A kisnagyember pedig az önkormányzati képviselőkkel védette ki az egészet, amikor lebuktak és az ott élők bevitték a petíciót. Ekkor testület egy pártilag elkaszálta a lakosokat. Ebből lett a perpatvar, ami súlyos pénzébe került a választóknak. Csak a hülye nem látja, hogy a mostani klientúra nagyobb szélhámos, és gátlástalanabb rabló, mint a gyermekded bagdadi tolvaj.

      Törlés
    5. A mai bíróságok tényleg mindig az igazságot mondják ki..... Erről híresek.................. (már aki olvasottabb, az érti)

      Törlés
    6. Ez nem mai bíróság.Tavalyi.

      Törlés
  12. Nagy az összefónódás a polgármseter és a tornatanár közt. Az egyik kutya az elnök, a másik eb meg az elnökség tagja. Persze, hogy kihasználják a városi hatalom adta lehetőségeket. Ahogy a hátterete és a pénzügyi keretet is.

    VálaszTörlés



  13. Névtelen2014. január 30. 10:46

    az alapfoku angolról nem szabad elfeledkezni!

    És arról pár ezerről sem, amit a kis buksi havi szinten felmarkol érte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én tudok olyan önkormányzati dolgozót, aki felsőfokú angollal "rendelkezik" és a többszörösét veszi fel havonta, mint a Buksi.
      A baj csupán, hogy alapfokon sem beszéli a nyelvet, mivel vette a papírokat.

      Törlés
    2. Arra gondolsz, akit a színművésznő protezsált be a hivatalba, és ma már a kiskutya körül lebzsel, ahogy clinton körül mónika?

      Törlés
    3. Nem, az övé valódi!

      Törlés
  14. Ismer valaki egy jó műkörmöst a városban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Martinovics sarkán volt egy gyerek, de ma csak a sajátjával foglalkozik.

      Törlés
    2. Már mint egy gyerek, aki műkörmösnek tanult, aztán oroszlánkörmöket faragott magának. Így már érthető a törpe arrogancia.

      Törlés
    3. Micsoda primitív hozzászólások! Nem csoda, olyan a blog amilyen a blogger!

      Törlés
    4. Suszter a kaptafánál, műkörmös a manikűrnél. Ezért tartunk itt, mert mindenki mással foglalkozik.

      Törlés
  15. Micsoda lepusztult város! Nem csoda, olyan a hely amilyen a polgármester!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Micsoda primitív városvezetés! Nem csoda, hogy olyan a blog, amilyen a léha önkormányzati döntéshozás!

      Törlés