2014. január 8., szerda

Egyebek - soros ülést követően ( - gondolatok a polgármestertől és viszont)

2013 november 27.-én tartott soros önkormányzati ülésen Bukodi Károly polgármester az "egyebek" címszó alatt beszámol arról, hogy a PRO-REGIO járt a hivatalban két pályázat utólagos ellenőrzése ügyében. 

Az egyik a településközponttal kapcsolatos pályázat volt. Mindent rendben találtak, két dologra hívták fel a figyelmet, az egyik, hogy a Spaar előtti téren lévő padokat le kell festeni, mert megkoptak a deszkák, valamint található ott egy telefonos akna, amin a térkő össze van törve, ezt ki kell cserélni. 

A másik pályázat a szemétbánya részleges rekultivációja, ott is mindent rendben találtak. Egy dolgot észrevételeztek, hogy az egy éves garanciális bejárást hajtsák végre (kivitelező, műszaki ellenőr, műszaki iroda képviselője) és ennek a jegyzőkönyvét küldjék el.
 
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhua80zlcG9KNinmp7Ic04MAlOlO9ythunSkfdqX89fhz3acV3kQ3XhAwvGRUOft8TUGwoVp6seAlouG5zrLG5VabBf1nUqhb9c1ZX5-XuRR5z5azJ4-bQ73F7sRmGo6FboLdpP7xtep98/s400/SSA41440.JPG
A polgármester ezt csak így mondja jegyzőkönyvbe: "a Spaar előtti téren lévő padokat le kell festeni"

Valójában miről is van szó és miről beszél a polgármester a Pro-Regio kapcsán? 

A Magyar Országgyűlés 1999-ben határozott Magyarország EU-konform regionális rendszerének kiépítéséről. A létrehozott területi egységek, a régiók döntően tervezési-fejlesztési funkciókat látnak el, azaz a térség jövőbeli fejlesztési forrásainak fogadási színterei lesznek. A Pro Régió Ügynökség küldetése, hogy kulcsszereplője legyen az élhető Közép-magyarországi régió (Budapest és Pest megye közigazgatási területe) integrált, kiegyensúlyozott fejlesztésének, az együttműködés, a nyilvánosság és a hatékonyság szellemében.

A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Kht. 2000 júniusában alakult, mint a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács felügyelete alatt működő koordinációs szervezet. 2009. január 1-től Kft-ként, Pro Regio Nonprofit Közhasznú Kft. néven működik tovább.

A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló, többször módosított 1996. évi XXI. törvény alapján megszűnt. Ennek következtében 2012. január 1-je óta az Ügynökség új tulajdonosa a Magyar Állam, amelynek nevében a tulajdonosi jogokat a területfejlesztésért felelős miniszter gyakorolja.

A Pro Régió Ügynökség céljai:
  • A régióban zajló folyamatok követése, elemzése;
  • EU-kompatibilis program- és tervrendszer létrehozása;
  • A régió szereplői, azaz ügyfeleink szakmai igényeinek hatékony kielégítése;
  • A nyilvánosságot lehetővé tevő (hozzáadott értékkel növelt) információáramlás biztosítása;
  • A szakmai tevékenységünk folyamatos bővítése;
  • A közös célok megtalálása révén a konfliktusok kezelése;
  • A korszerű e-Iroda létrehozása.  stb.

 Valójában egy beruházás ellenőrzési feladatról beszélt a polgármester, ami egy bejárással történő szemrevételezés és egy utóellenőrzés a megvalósítás és a pénzfelhasználások vonatkozásában.  Többnyire adminisztratív munkavégzéssel járó feladat ez, amihez természetesen szemrevételezés, vagyis látvány is kell.
Nagyrészt nem érdeke a feleknek, hogy hiányosságok, vagy mulasztások legyenek a projetkben, mert az mindig gonddal jár. 

Tehát a többnyire rendbelevő dolgokhoz azonban kisebb -nagyobb kiigazítások, rendezések szoktak adódni. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgF0zhKAw24SLGmfjpbf2dIKd87BN_WLCoRTIBl5IbwhJJh0sW8Sv8AgqRdZN9D-XCMc_D7Qxe4Ir3gtaBNbWhZ0U_fPng79PExa1WDcdo4ZzbVr6svruAKOUIDvwfmcuEFJhI5mSPc4HE/s320/SSA41244.JPG
Két évvel ezelőtti felvétel - amikor már szóltunk
Ócsán is ez történt, amikor észrevételezték, hogy a Bajcsy Zsilinszky utca Templomtól-templomig projekt keretében megvalósult beruházás egy szakaszán, a Spár előtti téren, ahogy a polgármester fogalmaz, - a térkő össze van törve egy aknafedélen, és az emlékmű környéki padokat illenék lefesteni.

Persze, hogy a polgármester nem úgy fogja ezt előadni, hogy micsoda gondatlanság és elhanyagoltság uralja a teret és a fő utca környékét. Még akkor, sem, ha tudvalevő, hogy a blog már 2011-ben (legalább két éve) jelezte, hogy a járdaszakaszon a térkőburkolat töredezett és garanciálisan meg kéne javítani, míg belefér. 

Nem, ezt figyelmen kívül hagyták, és megvárták, míg a padok is elkopnak s majd az idelátogató "kontrollcsoport" szól érte.  Ezt a szólást hozta fel a polgármester a novemberi ülésen az egyebek napirend pont alatt a fentiek szerinti tálalásban.

Nyugodtan szégyellhetik magukat ezért mind a Városüzemeltetésnél, mind pedig a polgármester úrék, mert nem hiszem hogy az elmúlt évek alatt rajtunk kívül még senkinek nem tűnt fel ez a csúfság. 
Szégyellhetik magukat, mert más, idegen helyről kellett idejönni és szóvá-tenni. 

Remélem ezt követően kijavítják a töredezett burkolatot; - ha már azt nem tették szóvá, hogy a projekt nevében szereplő Templomtól- templomig értelmezés szerint a járda nem jut el nevezett végcéljáig.

A térről szőtt gondolataimat már megosztottam a Facebookon. Itt erről majd később. 

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése