A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szabadság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szabadság. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. október 23., szerda

Október 23.-a másként

1989. október 23. óta ez a jeles nap kettős nemzeti ünnep Magyarországon: az 1956-os forradalom kitörésének napja és a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának napja, melyet az 1990. évi XXVIII. törvény iktatott a nemzeti ünnepek sorába. 

Ezt az emléknapot sokáig tiltották a kommunisták, akik a Kádár nevével jelzett szocializmusban is a hatalomban voltak. Ugyancsak ez volt az 1848-49 szabadságharca emlékező március 15.-vel is. Hivatalosan nem volt szabad megünnepelni. Az akkori hatalom félt. Az utcákat titkosrendőrök lepték el, a rendőrségen és a katonaságnál összetartás volt, ami szabadságmegvonással, készültséggel járt. 

Az iskolai, tanagyagi emlékezéseket aztán engedélyezték, de a nyílt utcai megemlékezéseknek nem lehetett helyt adni. Sokáig így volt ez március 15.-vel, míg október 23-t egyenesen ellenforradalomnak tartották a szocialista értelmezés szerint.

Azután, hogy a szocialista Pozsgai Imre elsőnek merte nem ellenforradalomként, hanem belső forradalomként értelmezni, és kifejezni az 56-s eseményeket, kezdett felpuhulni a diktatórikus szemlélet. 

Pozsgai nyomán a kétkulacsos Csintalan Sándor, a jobb kiállású Szűrős Mátyás és mások is kezdték elfogadni, vagy belátni a szocialista diktatúra szövevényének káros hatásait.

Aztán, amikor 1989-ben az általuk meggyilkolt szocialista Nagy Imre újratemetését (Rajk Imre jelképes koporsójának említését)  követően ránk tőrt a rendszerváltás, akkor kezdett csak igazán rezegni a léc, majd kivirágozni a demokrácia.  

https://static.magyarhirlap.hu/images/201906/md/05o-nagy-imre-1-nemeth-miklos-mti-foto-friedmann-endre-color-a.jpg 

Mondhatni az egész világ a kommunizmussal szakító Magyarországra figyelt akkor.

 1989. október 23-án délben lett Magyarország köztársaság, 40 év után elhagyva a korábbi népköztársaság megnevezést. A harmadik köztársaságot a Parlament erkélyén Szűrös Mátyás kiálthatta ki több tízezer ember előtt. Azon az erkélyen beszélt, ahonnan 1956-ban Nagy Imre szólt az összegyűlt tömeghez.

https://assets.4cdn.hu/kraken/7N34EFGeqGR0ciSEs-xxl.jpeg

Aztán az egykoron a diktátor mellett álló párttagok, sorra égették el a pártkönyvüket, tüntették el a hivatalos és a levéltári anyagaikat. 

Majd ezek-után mint valami ártatlanok, vagy éppen áldozatok, jelentek meg, jelentkeztek be újra a közéletbe.  

Sok ilyen szemét alakja van még jelen a múltnak.

Egyik jeles képviselője ennek a mocsoknak aki ma még mindig a közéletben és közszereplésekben aktív, nem más, mint a korábbi Központi Bizottsági tag, Lendvai Ildikó elvtársnő. Ő abból a Kádári szocialista korból szerezte megélhetését, jóllétét, ismertségét, elkötelezettségét a szocialista eszmeiség mentén, mint ahogy a szovjet elnyomás adta lehetőségek haszonélvezőjeként ezt az elnyomó oldalán megszolgálta. Lendvai nem volt egyedül. 

Ezek az alantas személyek mind az akkori elnyomó rendszer, a kádári-diktatúra kiszolgálói voltak, hogy a jelenleg politizáló kommunista unokákról ne is beszéljünk.  

Lendvai Ildikót azonban nem szabad szó nélkül hagyni. Kádár politikai vezetése (a szovjet rezsim uralma) alatt az akkori szocialista párt az MSZMP elnökségi tagjaként aktív kiszolgálója, pártfunkcionáriusa volt  a diktatúrának. Más korábbi párttársaival maga is cenzori feladatokat látott el, és a sajtó- a szólásszabadság egyik meghatározó alakjaként, diktátoraként fejtette ki álságos, elnyomó politikai szerepét.

Nekem, és mindenkinek, aki megélte a kommunista diktatúrát, egyértelmű: Lendvai Ildikó a pártállam cenzora volt, pártközponti és kiadóigazgatói minőségében is. Lendvai Ildikó a meggyőződés nélküli karrieristák megtestesítője. A késő Kádár-kor magát szakértőnek, értelmiséginek látó aparátcsikja, aki karrierépítése érdekében vállalt szerepet a pártállam vezetésében. Élvezte az összes ezzel járó privilégiumot.  Így a nyugdíja sem hétköznapi. Nem is egy munkás átlagán él. Azon messze túl a jólétben. A mi pénzünkön. A bőrünkön érezhetjük.

A rendszerváltást követően, azonban nem került a politika szemétdombjára, hanem az egészet túlélve, kaméleon módjára átformálódott. Ma is az egykori kommunisták lapjának, a rendszerváltást túlélő Népszavának az egyik rendszeresen publikáló tollforgatója. De szívesen hívják és hallgatják meg eléggé el nem ítélhető és hátborzongató mód) az ATV-ben is.  

A Fidesz legutóbbi kormányra kerülése előtt, a szocialista Gyurcsány, majd Bajnai adta kormánya idején még a közszolgálati tévében is rendszeres vendég volt akár a gyilkos elítélt (bűnöző) Gyárfás adta (Nap tv) Nap-kelte, vagy Nap-nyugta adásaiban.  

Mindez jól illusztrálja, hogy a puha rendszerváltás, a számonkérés elmaradása a volt kommunista erők és az ezt követő szocialista formáció miként szivárog vissza és teszi tönkre azt a véráldozatokkal járó forradalmat, amit október 23.-val emlékezünk. 

Gyurcsány Ferenc Lendvaihoz hasonlatosan szintén a KISZ-ben kezdte, majd pártvonalon került a kormányba, és a Parlamentbe, ahogy Lendvai Ildikó esetében is szocialista delegáltként listán. 

Mindez jól illusztrálja, hogy a rendszerváltás mennyire puha és elsilányodott volt.  

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1377/13771/137718/13771828_715bc930bfa0764f5a80ce950256ed44_wm.jpg

Aztán amikor a hatalomra kerülő  Gyurcsány kormányával szemben kezdett tüntetni a nép Ő maga is úgy járt el, ahogy azt a családból (Dobrev) merítve történelmileg elsajátította, vagy éppenséggel magáévá tette. 2006-ban bizony a tömegbe lövetett, és lovasrohammal kardlapoztatta a megemlékezőket.  

 Gyurcsány ugyan hárít, de 2006-ban ő maga is elismerte, utasításokat adott a rendőrségnek. Gyurcsány ennek okán soha nem került bíróság elé, csupán a rendőrfőnöke, a vasprefektusként elhíresült Gergényi Péter Budapest rendőrfőkapitányként és Bene László országos rendőrkapitányként került a vádlottak padjára. Továbbá  Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) akkori vezetője, és tucatnyi másik rendőrtiszt.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1377/13771/137718/13771834_5d3aa1f99c0f3a90406b17439adf7c09_wm.jpg

  Gergényi Péter az egyik felelőse annak, hogy 2006 őszén a Gyurcsány Ferenc erőszakkal szétverette az ellene békésen tüntető tömeget. 

A szocialista kormány ügyészsége felfüggesztett szabadságvesztés vagy enyhébb szankció kiszabását indítványozta. 

Az ártatlanul megvert emlékezők is sokkal súlyosabb büntetéseket kaptak a koncepciós eljárások során, mint a bűnösök.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1377/13771/137718/13771822_dbeee1382162d9f1328fe36d3e71c216_wm.jpg

Aztán ahogy a kommunista vérbírókat nem büntették meg a rendszerváltás után, úgy ezeket a mocskokat sem ítélte el a hatalmukat átmentett bírói kar.  

A kommunista diktatúra jogállami bírósági díszletek között működött, a 30-as évek nagy moszkvai pereihez hasonló koncepciós eljárásokhoz ...   

Gyurcsány ezeket igézte vissza

Gyurcsány tette elévült, Gergényiék jelképes büntetést kaptak. Gyárfást ugyan bűnösnek találták, de ahogy látszik nem a börtönben fogja végezni. Lendvai Ildikó meg továbbra is osztja az észt. 

Dobrev és Gyurcsány, nem is olyan rég, még baráti kapcsolatokat ápolt Putyinnal, és amikor már nem volt miniszterelnök, még mindig magánjelleggel vacsorázgatott Moszkvában Putyinnal. Úgy vélik, Ljudmilla Putyina részvétele a vacsorán összefügghet azzal, hogy személyes ismeretség fűzi a bolgár születésű Dobrev Klárához, akinek névadója az a bolgár Dobrev Petar akit Apró Piroskával kötött házassága nyomán szüleiként tisztel. 

https://hirado.hu/wp-content/uploads/sites/7/2023/02/K_EPA20091125027-2048x1365.jpg

Ma amikor hazánkat támadják Putyin és Oroszország nyomán, akkor, Gyurcsány és Dobrev esetében elfogadott a szovjet-orosz kötődés és a most elutasított elnökkel való bratyizás. 

Gyurcsány rámutatott: 2002 után partneri kapcsolat alakult ki Oroszországgal - amiben jelentős szerepe volt Medgyessy Péternek és Vlagyimir Putyinnak is -, továbbá Kínával. Ez a szocialista-liberális kormányok olyan teljesítménye, amely az ország érdekeit szolgálja, s amelyre építeni lehet. "Ténykérdés, hogy ma a világ Európán kívüli három hatalmi központja az Egyesült Államok, Oroszország és Kína. Magyarország számára a szövetséges és barát az Egyesült Államok, de Oroszországgal és Kínával is szoros partneri kapcsolatot kell kiépíteni, akkor is, ha nem mindenben értünk egyet velük, mert ez Magyarország érdeke" - vélekedett a volt miniszterelnök.

Putyin–Gyurcsány-találkozóból 2006 és 2007 között egyébként három is volt, és „ezek után kezdődött el a Mol kijátszása az oroszoknak”. Aztán, mint ismert a Malév is érdekes mód orosz kézre került, aminek után a nemzeti légitársaságunk lett oda.  

Dobrev Klára baráti kapcsolatot ápolt Vlagyimir Putyinnal, és még a kormányfő bukása után fél évvel is együtt vacsoráztak Moszkvában az orosz elnökkel. A dollárbaloldal vezetője miniszterelnökként az orosz gazdasági érdekek maximális kiszolgálójának bizonyult, és a 2006-os választási kampány során még családi ebédre is vendégül látta az Apró-villában a Kreml első emberét. Gyurcsány Ferenc ennek ellenére manapság már diktátornak nevezi Vlagyimir Putyint.

Dobrev Klára az Eu-ban székel, miközben Gyurcsány Ferenc párjaként őrzik a szocialista diktatúrák emlékeit.   

Szóval ha ezek, vagy pártképződményeik október 23-n hazáról, szabadságról függetlenségről beszélnek, kifordul a gyomrom és ha tehetnék szembeköpném őket a mögöttes támogatókkal a párttagsággal együtt. 

 

*

2024. május 28., kedd

Koltai jelképesen bemutat Bukodinak - Paksi továbbra sem biztosít helyszínt – református meghívás

A polgármesteri és művelődés-szervezői elutasítást követően (hiába tiltották ki)

„Mégis fellép Ócsán
Koltai Róbert
”
.

 Bár nem az önkormányzati szabadidőközpont vagy a polgármester vonta vissza a korábbi döntést és biztosít helyszínt a helyiek által nagyon várt művésznek, hanem az ócsai reformátusok ajánlottak fel egy másik, egyházi teret a fellépéshez. Így jön el mégiscsak Ócsa a neves művész.

https://nepszava.hu/i/12/8/1/1452065.jpg

 Bukodi vagy a környezetében valaki nagyon hazudik Koltai kitiltása kapcsán. A polgármester politikai kampányrendezvényén a szabadidőközpontban azt állította, hogy nem tiltotta le a színész-rendezőt és ezt a mostani fellépéssel próbálta visszaigazolni, csakhogy ez nem az Ő jóvoltából jön létre.  

Bukodi megtehette volna Perutek és a szintén fellépő Szűcs meggyőzésére a jelenlevő szimpatizánsok, Fidesz-hívők előtt, hogy maga hívja meg Koltait, de azt is megtehette volna, hogy helyt ad a reformátusok szervezte meghívásnak, amivel többekhez eljuthatott volna a műsor.  

Bukodi azonban mindezt nem tette meg, ami bizony mégis csak Koltai szavahihetőségét erősíti, az amúgy is kétes hírnévre szert tevő ócska polgármesterrel szemben.  Szűcs kétes mivoltához süllyedt Perutek is ez esetben. Volt képes műsorvezető konferansziéként kérdés nélkül hagyni a polgármestert, majd még felmagasztalni azt, bűntársával együtt.

De hagyjuk is ezeket, akik még a véleményformáló hozzászólásoktól is eltiltják a közösséget. Mit is várhatnánk hát tőlünk?!? 

Lássuk be: a reformátusok biztosította ház befogadóképessége messze alul marad a közpénzen finanszírozott és a helyiek által fenntartott, Paksi Zita színművésznő által igazgatott Egressy Gábor Szabadidőközpont nagytermétől, de a népszerű idős színművész nem kér fellépti díjat, mert ez neki (már) erkölcsi kérdés.

Nem a hazug Bukodi ellenében és nem is Paksi Zita műv.szerv. szennyesének tisztázása a célja, nem a magamutogatás, a "csak azért is", hanem a szerető ócsaiak, az érdeklődő néző, a hallgatóság megbecsülése és a velük történő találkozás a fontos. 


A kárpótlás a szervező dolga.

 Mindehhez képes a jól eső meghívás csak megerősíti a művészben azt, hogy a polgármesteri fortélyos félelem, a politika nem telepedhet rá egy kisvárosnyi emberre, azok kulturális művelődésére, kikapcsolódására szórakoztattatására. A cenzori világnak legyen egyszer és mindenkorra vége Lendvai Ildikó egykori kommunista elvtársnő munkásságának befejeztével, és a mostani helyi pártvezetés visszautasításával.

Paksi Zitának sem lett volna más dolga, mint a polgármesteri cenzúra visszautasítása. (Erre bezzeg a takony Kiendl Zoltán sem reagált.)

Ha lett volna Zitácskában (benne) annyi tisztesség, hogy ehhez nem adja a nevét, akkor felajánlotta-, benyújtotta volna lemondását, jelezvén, hogy a kultúra, a kikapcsolódása, a szórakoztatás nem lehet politikailag, netán egy alantas polgármester kénye-kedve szerint felülírható. Ez esetben egy városnyi ember állt volna ki Paksi Zita és csapata mellett.

Ennek hiányában Koltai nyerte meg a helyiek szívét és győzedelmeskedett a diktátori hajlamokat felmutató városvezetés, valamint a művelődésszervezést, a színművészetet megszégyenítő (szintúgy művésznek titulált) Paksi-Bukodi duóval szemben.

Hantos Péter és hites felesége, Jarábik Klára ellenben olyan emberségről, honszeretetről és értékekről tett tanúbizonyságot, amire képtelen volt a Szabadidőközpont igazgatásával és a városi önkormányzat vezetésével megbízott polgármester.

Koltai elmondása szerint: – Mintegy három hete a helyi református vezető lelkész írt egy levelet, hogy nagyon szégyelli, ami történt.

Koltai Róbert, ragaszkodott hozzá, hogy fellépti díj nélkül megy csak el, mivel ez neki nem anyagi kérdés volt, hanem erkölcsi. Indoklásképpen hozzátette: „mert mi az, hogy lemondja egy polgármester”.

Az esetről az országos sajtó és blogunk is (többször) beszámolt, azt követően, hogy a népszerű színművész egy áprilisi Facebook-posztban fakadt ki, amely szerint a helyi művelődési házból telefonon közölték vele, hogy a polgármester nem járul hozzá, nem engedélyezi a fellépését az eljövendő pedagógus-napi rendezvényen.

Elsőként, amikor a pedagógusnapra a tanárparódiákat tartalmazó estjével invitálták, akkor is örömmel igent mondott.

Aztán erre jött a polgármesteri vétó.

Érdekes, hogy az országos visszhang ellenére a Fidesz és annak helyi országgyűlési képviselője Pánczél Károly, (mondhatni tanáremberként) sem határolódott el Ócsa vele egy ívású pártpolitikai csoportjához tartozó polgármesterétől. (Sőt a nemrég hozzájuk csapódó Perutek János médiaszemélyiség, celeb sem kérdezett rá, vagy vetett volna véget ennek a hazug képmutató együttállásnak a helyi show.műsorában legalább egy rákérdezés erejéig.) 

A szintén Ócsához köthető, itt lakó Szűcs Lajos sem méltatlankodott a barátjaként tekinthető, de a városra nézve degradáló polgármesteri húzás okán. Sőt maguk az ügyben érintett (behódoltan gyáva) tanárok sem léptek fel, azzal a kijelentéssel, hogy amennyiben a Koltai művész úr távol marad a pedagógusnapi rendezvényről, akkor együttérzésből, szolidaritásból maguk sem cselekszenek másként és ugyanezt teszik. Azaz távol maradnak a polgármester pedagógusnapi tetszelgésétől

De nem tették, ezt nem jelezték. Ebből az jön le, hogy Ócsán a pedagógusok is vagy tartanak a polgármestertől, vagy hozzá tagozódnak, egybe simulnak vele és ugyanazon elvek alapján maguk is elfogadják a művész pártpolitikai célzatú visszautasítását.

Ez a nyálasan nyúlékony a gerinctelenek csoportjához tartozó csiganyom, ismét csak egy olyan szégyenfolt Ócsa intézményesített rendszerét illetően, ami a kultúrától az oktatásig mély-torok nyomatot hagy.

Az, hogy a reformátusok biztosította lehetőség és Koltai Róbert igenlő visszajelzése, valamint a pillanatok alatt betelt és teltházas fellépéshez Paksi, Bukodi, Pánczél, Szűcs és az ócsai Fidesz társulata sem intéz, vagy biztosít nagyobb befogadóképességgel bíró helyt a fellépéshez, jól érzékelteti azt a bűzös vonulatot, amit ezek a személyek képviselnek és megjelenítenek kisvárosi életünkben, a mindennapok során.


Van kinek és van miért szégyenkezni itt. 

Polgármestertől a hamis énekesmadáron át a tanárokig bezárólag, mert egy Pánczél-Szűcs adta pártszövetségtől amúgy sem várhattunk el ennél többet. Erre Bukodi az élő, és máig futtatott silány alany.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEifYPcBQS_J7lY8p7HPuyBKPh8Qiumqb3JGaJGFgYczr8As3NQj260d2xU9pe5Z_KQISa3u2NLpPKCFsbj79gxMfZgA-OzhT1aCfx9cTYRmumXmx_TDmrCWpF_w5RLGxaHsrNMDV7aI0CHpodjRGQjsJYmcEoWuT3IolbdlC1JbmjBeaECQasLuvLjqEtM/w620-h640/Koltai%20%C3%93cs%C3%A1n%20sose%20halunk%20meg.png


Ócsa népe ebből nem kér. Ezt fejezi ki Koltai fellépése iránti érdeklődése, a teltház és a kiüresedő önkormányzatiság. 

A júniusi választással ennek kell véget vetni.  Bukodi és hűbéreseinek ideje véget ér.

Koltai áttörése ezt hozza.

*

2024. május 11., szombat

Szabad mozi Ócsán - közpénzmentesen (- a polgármester is megnyalhatná a tíz újját ezért)

 Óriási siker volt a BÉKE mozija. 

 A Bukodihoz (elnyomásához) szokott ember el sem akar(ta)ja hinni, hogy ilyen is van és létezhet Ócsán, ahol a több mint egy évtizede regnáló polgármestertől még szinte semmit sem kapott vissza az általa kommunális-adóba kényszerített lakosság.

Most eljött ez is, és elsőre hitetlenkedve, hihetetlennek tartották, de mégis igaz és létezett egy BÉKE-s "kert"-mozi ami jól szervezett, közpénzmentes és ingyenes.  


 A lássunk csodát, az emberek befogadják, tudják, hogy így is lehet. Hogy lehetséges, megoldható ez itt és így, akkor, amikor a Fidesz adta Bukodi képtelen mit kezdeni a milliárdos költségvetéssel gazdálkodó várossal, a rábízott lehetőséggel. Még az egykori strand területével sem tudott jól sáfárkodni. Hulladékot avart vitettek ki oda, ahelyett, hogy szabadidőparkot, kert-mozit, vagy egy faházas szaunát létrehozzon ott, ami évtizedek óta parlagon az enyészetre hagyva kihasználatlanul erodál. 

Erre itt vannak ezek a gyütt-mentek, akiket az olyan patópálas polgármesterhez kapcsolható  tősgyökeresek leszólnak és olyat tesznek, teremtenek, amire Buksi csak morogni képes.

Mozi, kultúra, Koltai.  Mind-mind egy olyan momentum, ami nem a szokványos húzom-eresztem stílust, a pénzhajhász városvezetést idézi. 

Hiába a milliós költségvetésű Paksi Zita vezette műintézmény, ha oda se hívhat akárkit, amíg Bukodi a polgármester.  De nincs is rá(juk) szükésg, mert van itt egy csapat, akik képesek ezt is áthidalni.

Köszönjük.

*

2024. április 11., csütörtök

Önmegvalósítás - szavakban talán még kifejezhető, de azon messze túlmutató lelki aspektus ( - szószolás)

 A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt.

https://szoszin.hu/wp-content/uploads/2020/02/kolteszet-copy.jpg

Ma azonban egy sokkal prózaibb írással kívánunk meg emlékezni arról a lelki és szellemi szabadságról, amit a költészeten át, vagy azon túl, maga az ember (ön)valósít, avagy von meg.

https://scontent.fbud6-4.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/434468244_895704928911045_6796992668847230291_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=IdeV2qsJYWUAb7FC6G5&_nc_ht=scontent.fbud6-4.fna&oh=00_AfBRc4CdbNhuxfOQ8vi0QlyGDGp-zriDPO7Ej-Hvq2L0PA&oe=662058B2

Április 11-én van már 5 éve annak, hogy Julian Assange az Egyesült Királyság legbiztonságosabb börtönében raboskodik az igazság közzétételéért - miután közel 14 éven keresztül tartották fogva az Egyesült Királyságban ilyen vagy olyan formában. (beleértve az ecuadori nagykövetségen raboskodást is.)

A legelső botrányos iraki videót mindannyian ismeritek, melyen iraki civilek, köztük újságírók hidegvérű likvidálása látható, hallható.

A nyilvánosság tudáshoz és információkhoz való hozzáférés jogának védelmezéséért 175 év börtönbüntetés vár rá, amennyiben kiadják az USA-nak, miközben az ENSZ szakértői arra figyelmeztettek, hogy ott a kínzás veszélye fenyegeti és nem fogja túlélni.

Julian Assange, aki súlyos háborús bűnöket és emberi jogi jogsértéseket tárt fel, továbbra is börtönbe zárva külön él feleségétől és két kisgyermekétől.

A VilagHelyzete 13 éve során számtalan cikket és videót tett közzé Julian Assange munkásságáról és a Wikileaks leleplezéseiről. 

VilagHelyzete

*

2024. március 15., péntek

Március 15.-n emlékeztetőül - Ady Endre: A forradalmár Petőfi

 Esztendők óta folyik Magyarországon majdnem büntetlenül egy csúnya komédia Petőfi nevével Petőfi ellen. Petőfibe kapaszkodva ágálnak, ámítnak, sürögnek, gyarapodnak olyanok, akiket az a néhai isteni fiatal ember, aki haragudni is jobban tudott, mint mi, ha velük él, okvetlenül véresre ver. Rossz könyvek, farizeus beszédek, lelketlen ünnepek, lelkes üzletek omlanak és ömlenek. És egyszerre csak teljes vakmerőséggel már teljesen a magukénak hirdetik Petőfit éppen azok, akiket Petőfi legjobban utált. Népellenes urak, apáca-telepítő mágnás-asszonyok, cifra reverendás papok, s nagyurak galád szolgái jönnek elénk - Petőfivel. És azok, akiket Petőfi még jobban utált: a gyávák, az üres, hazug honfiaskodók és mindenek fölött a rossz írók, a tehetségtelenek.

https://tenyek.sk/wp-content/uploads/2017/03/fb_petofi.jpg

Haragos fájdalmamban már régen gondolkoztam, ki tudna legeslegjobban szétütni e bűnös komédiások között. S már régen láttam, hogy Petőfi meghamisítóival igazán, alaposan elbánni csak egy ember tudna: Petőfi. Jöjjön ellenük Petőfi maga, a maga szociális hitvallásával, a maga csillapíthatatlan és határtalan forradalmiságával, a saját verskorbácsaival. Úgy látszott, hogy a körülmények is segítenek e régi háborús tervemben: Petőfivel megfenyíttetni Petőfi ál-barátait.

*

2021. augusztus 20., péntek

Írhatunk 2021-t, ha a kommunisták leszármazottjai még mindig a szovjetek adta Rákosi-korszak után vágynak

Augusztus 20.-a hazánk egyik legnagyobb és leginkább nemzeti ünnepe, ami nem egy elveszett harc utáni megemlékezés, hanem egy évszázadokon át fennmaradó országalakító, nemzetformáló szimbólum.

Nem is tudnák sokat hozzátenni mindehhez, nem hogy még újat mondani ezzel kapcsolatosan.  Azonban az élet a liberálisok kifordult gondolatvilága képes mindezt a saját sorvadt lelkivilágában ábrázolni. Az ideológiai begyepesedésnek, a szolgalelkűségnek igazi reprezentánsa DrBalla-Faredin Márk

Hiába az iskola és az iskolázottság, ha a szív és lélek nem ad szabadságot.  A hazafiassággal szemközt az ideológiai bugyutaság a jogot tanult pályatársaknál is előnyt élvez.  

A Rákosi-korszak és a bolsevikokból lett szovjetek adta hatalomvágy a kommunista utódokban tovább él. 

Hogy is várhatunk független bíróságot, politikailag elfogulatlan bírákat, akkor, ha a szocialista jogot tanultak lelkületében máig nem történt meg a rendszerváltás.

Ezek nyomán miként is gondolta a világ, hogy Amerika és csatlósai megváltoztatják Afganisztánt.  A tálibok még inkább fanatikusak, mint ezek a mindent átélő, megbúvó kommunisták. 

*

2021. július 3., szombat

Kassai Lajos: “Elszakadtunk a teremtett világtól – ez a legnagyobb baj!”


 
A hunok legnagyobb királyáról, Maotunról (i. e. 209-174) osztott meg egy történetet Kassai Lajos.
 
Amikor a fiatal Maotun a trónra került, szomszédja és gyakori ellensége a xian-bei nép, a mostani mongolok elődje, ki akarta puhatolni a fiatal hun király erejét. Követség ment a hunokhoz azzal, hogy fel akarják javítani lóállományukat, és ehhez szükségük van Maotun kedvenc lovára. Azt kívánják, hogy a lovat a hunok adják át nekik.

Maotun összehívta a tanácsot és meghallgatta a véleményket. Sokan háborút akartak azon arcátlanság miatt, hogy a xian-beik követelni merészelik a hun nemzet büszkeségét, Maotun lovát. Maotun azonban azt mondta: hát egy ló, a jó szomszédság csak megér egy lovat, hadd menjen a ló.

Nem sok idő telt el azonban és újabb követség érkezett azzal az üzenettel, hogy a xian-bei kán fia nősülni készül és nagyon megtetszett neki Maotun legkedvesebb felesége. Azt kívánja, hogy a hunok küldjék el neki ezt a nőt. Maotun újra összehívta a tanácsot és meghallgatta a véleményeket. A felzúdulás még nagyobb volt, mint először. A tanács háborút követelt. Maotun azonban azt mondta: hát egy nő, a jó szomszédság csak megér egy nőt, hadd vigyék a nőt.

És telt-múlt nem is sok idő és harmadik követség is érkezett a xian-beiktől. (A pusztai lovas népeknél szokásban volt, hogy egy széles lakatlan határsávot, gyepűt hagytak szomszédos népek között az esetleges súrlódások elkerülésére.) A harmadik xian-bei követség azt az üzenetet hozta, hogy a hunok vegyék tudomásul, hogy a xian-beik a határaikat kiterjesztik és a lakatlan gyepűt birtokukba veszik. Maotun harmadszor is összehívta a tanácsot és mindenkit meghallgatott. Többen azt mondták, hát azért nem érdemes a jó szomszédi viszonyt felbolygatni. Maotun azonban azt mondta: nahát akkor, akik ezt mondták, azoknak a fejét rögtön csapják le, a teljes hun hadsereg pedig rögtön nyergeljen, azonnal megtámadjuk a xian-beieket. Mert lovat és asszonyt a jószomszédságért adunk, de földet, amely a nemzet alapja, földet nem adunk. A hun sereg rögtön megtámadta a hamis biztonságérzetben ringó és felkészületlen xian-bieket, tönkre verte őket, sok foglyot és állatot zsákmányolt. Így indult a hun világbirodalom megteremtése.

„Ez egy uralkodó!” – mondta Kassai Lajos a történet végén.

 

 
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhdiojJ-4w2kWYLSyILaqHGMLTzXBBPOeHn688dbI3M738NZ-96AUu_wijFYROJXYaeW8lp76AhVDK5EttxHxQZ0uFAKJU0Yl5S1DTn5NaTdKtRbYwMtUnW0FHomlPpx7P3-HUKGDM70vyM/s1600/Kassai+lovas%25C3%25ADj%25C3%25A1sz1.jpg
Kassai Lajos
 Egy amerikai polgár huszonegy éves koráig nem fogyaszthat alkoholt.  Tizennyolc éves koráig nem élhet nemi életet, de nyolc éves korában dönthet a nemi identitásáról.

Egy bűnözőnek több joga van, mint az áldozatának. Egy tanárának kevesebb joga van, mint a diákjának. Szótárunkba került a megélhetési bűnözés és szétvált az igazság és a jog.

Gyermekeinket féltjük a drogtól, de nem tudjuk milyen tartalmakhoz férnek hozzá a neten. Féltjük a rossz társaságtól, de hagyjuk, hogy behálózza őket a Facebook.

A veszélyes hulladék szállítására és tárolására szigorú szabályok vannak, de a kereskedelmi tv-ket senki és semmi nem korlátozza a társadalmat mételyező szenny és mocsok sugárzásában.

Elszakadtunk a természettől és ezzel együtt elvesztettük természetességünket.

Ma már a vallásos ember is materialista. A karácsony bevásárló őrületté vált, a templomokat a plázák váltották fel. ”Még soha nem volt az ember ennyire szabad.”    Szabadon választhatunk a szupermarketek közül és dönthetünk, milyen terméket teszünk a kosarunkba, de eszébe ne jusson senkinek, hogy zárva tartsanak vasárnap.

Korunk prófétái és felkent papjai a motivációs trénerek. Hitről és szeretetről prédikálnak, de nem istenben kell hinned, hanem önmagadban, nem a teremtett világ felé kell szeretettel fordulnod, hanem önmagad felé, nem az üdvösség a cél, hanem az anyagi világban való tobzódás.

A mobiltelefonok már kezdenek okosabbak lenni, mint felhasználóik.

Egy nemzet vezetőjét bárki bármilyen stílusban bírálhatja és szidhatja, le is válthatja, de próbálja meg egy kereskedelmi csatornával ugyanezt.

Mára már világos számunkra, hogy míg civilizációnk maximalizálta szellemi képességeink kiaknázását és olyan kényelmessé tette életünket, hogy az már kezd kényelmetlenné válni, lelkünk az antikrisztus zsákmánya lett.

Büszkék vagyunk világméretű Disney-Land-ünkre, jól kiszórakoztuk magunkat, most már le kéne állítani a ringlist, csakhogy mindnyájan rajta ülünk.

A lelke mélyén minden ember tudja, hogy ennek a valamikor szebb napokat élt Föld nevű bolygónak nincs gazdája. Aki azt hiszi, hogy a globalizáció megtorpan, mielőtt felemésztené kulturális és biológiai környezetünket, téved.

Ne várjunk a cselekvéssel, hiszen a kőkorszaknak sem az vetett véget, hogy elfogyott a kő.

A Titanic süllyed, de vannak mentőcsónakok. A mikroközösségek válhatnak a józan ész, a természetközeliség Noé bárkáivá, reményt adva emberi mivoltunk megőrzésére. Ami rendkívüli módon megnehezíti a ladikokra való átszállást, az a gigantikus méretűvé duzzasztott egónk.

Civilizációnk olyan kényessé tette derék polgárait, hogy komfortzónájuk legcsekélyebb elhagyása is forradalmi indulatokat válthat ki. Persze korunkban a lázadás is a virtuális térre korlátozódik. Egy kényelmes fotelból a világháló valamely virtuális bilijében egetrengető viharokat vagyunk képesek korbácsolni indulataink korlátlan szabadon engedésével. Lehetőleg álnéven, vigyázva, hogy az általunk felkavart fekália nehogy ránk is fröccsenjen.

 https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/2/28/WFEA_president.jpg/1200px-WFEA_president.jpg

 Megváltoztatjuk a világot, majd ez a megváltozott világ változtat meg minket. Ez mára olyan sebességet ért el, hogy sokan azt sem tudják már, hogy fiúk-e vagy lányok, de ha mondjuk tudnák, azzal se mennének sokra, mert ki mondaná meg nekik, mit is kezdjenek ezzel a felismerésükkel, mihez igazodjanak, ha nők, és mihez ha férfiak.

 Hány meg hány mentőcsónakot láttam már elsüllyedni, mert senki sem evezett, mert össze - vissza eveztek, mert túl kevesen voltak, mert túl sokan voltak, mert nem tudták eldönteni, mi a helyes irány. Ennek ellenére itt állok én is, tökhéj ladikom orrában a háborgó tengert fürkészem és kérlelhetetlenül mutatom az irányt és könyörtelenül diktálom a tempót. Mögöttem erős és elszánt evezősök, férfiak és nők. Tudom, hogy nem vagyok különb náluk és hiszem, hogy nem bennem bíznak, hanem abban, amiben én is bízok.

Kassai Lajos

Kaposmérő, 2018. március 1. 

"Ez egy lehetőség arra, hogy elgondolkodjunk, hogyan is élünk"

*

2021. március 15., hétfő

Március 15.

 https://static.korkep.sk/2016/03/kokarda01-870x450.jpg

 TH. ROOSEVELT (1858-1919), az Egyesült Államok elnöke, 1910-ben Magyarországon mondta:
 
„Az egész civilizált világ adósa Magyarországnak az ő múltjáért. Amidőn Amerika még Európa méhében leledzett, Magyarország gátolta meg a barbárok terjeszkedését, Magyarország őrizte a civilizált világ biztonságát. Nincs fényesebb történelem mint a magyar nemzeté.”

*

2020. október 16., péntek

A "Szabad Európa" ma is az a kétkulacsos hírforrás, ami volt a múltban - akkor még hittünk és bíztunk bennük

 Ma már a hit és a bizalom is elszállni látszik a Szabad Európa kapcsán. 

Nem csak a mostani gyalázatos hírhamisítása, hanem a mögöttes politikai hatalom irányultsága okán.  

Amikor Németországban a sajtót befolyásolva korlátozzák a szabad híráramlást, mikor a svédeknél nem lehet szólni a migránsbűnözésről, vagy mikor letagadják a no-go zónákat, ha például Sargentini hamis jelentésére aztán a mondva-kreált jogállamisági vitákra gondolunk, akkor bizony nagyon látszik a fekete patás láb, ami kilóg a kék alapú sárga-csillagos zászlóval takart lepel alól. 

Legutóbb a hazánkat kiáruló kommunista bolgár gyerek, a hírhedt Apró-klán szülötte, a máig egy elfoglalt és kisajátított zsidó villában élő Dobrev Klára, majd pedig a szintén kommunista szülök neveltje Donáth Anna neve bukkant elő, mint a hazánk ellen ténykedő, hamis állításokat, narratívákat felállító és az Eu-ban tollba-mondó politikusok.

Nem mi írtuk és nem is kormánymegrendelésre született összegző írás - érdemes elolvasni

Ők együtt és közösen, akár a "Szabad Európa" és más fizetett liberális érdekcsoportosulásokkal együttműködve,  az Eu-közreműködésével kezdik ki és gyalázzák hazánk törvényesen és demokratikusan választott kormányát. 

Nem elég, hogy a Dobrev és Donáth hazugságait zengik vissza a diktatúrát, a sajtószabadságot érintő igaztalan állításaikkal még a hozzájuk köthető hamis sajtó is ezt továbbítja. 

Sőt nem csak továbbítja, hanem maga is beszáll a propagandába, az álhírgyártásba.

Tavaly és azóta többször is lebukott már az Euronews magyarul hírportál egyes kreációival. Aztán ismert ahogy az európai és amerikai sajtó nem konzervatív és nem mértékadó hírforrásain jelennek meg olyan írások, amiket idehaza fogalmaztak meg ellenzéki tollforgatók és lőttek át nekik megjelentetésre, annak a látszatával, mintha ez valójában tőlük származna és a saját meglátásaikat tartalmazná. 

Közben egy fenét, merte mindez se nem igaz, se nem a valóság, hanem egy tollbamondás, egy megfelelés azoknak a politikai iránymutató elvárásoknak, amik mostanság az Eu képvisel. 

Lassan olyan ez, mintha a német nemzetiszocialista pártba akarnának bekényszeríteni minket, egy doktrína mentén. 

Ezt az álságos és hamisságot mind ennek érdekében követik el a hazánkban élő ellenzéki honfitársaink.  Igen ők valóban nem magyarok. Nem azok, mert hiába az állampolgárságuk, a születésük, neveltetésük és eszmei felfogásuk szerint nem magyarok. Számukra Erdély és az ott élő román, a Kárpátaljai ukrán, a felvidéki magyar szlovák, a délvidéki meg ki, ki maga átformált sorscapása szerint.  Ők nem képesek felfogni a haza, a nemzet fogalmát és eszmeiségét, Számukra nem létezik olyan, mint hazaszeretet, hazafiasság, vagy "a haza minden előtt" fogalma.

https://pannonhirnok.com/wp-content/uploads/2019/03/20190315-a-haza-minden-elott-715x400.jpg

Felesleges is ezeknek boncolgatni, amikor úgy sem értik. Ők úgy váltanak eszmét, ahogy más az időjáráshoz igazodó köpönyeget.

Ők nem mások, mint az ország elárulói, a haza kiárulói, a "szabad", az "Európa", meg az "unió" hívószavak megtestesült kiforgatói a minket kiszolgáltató álhírek tolmácsolói. 

Ma Európa feszültséggel terhelt. Nem csak a gyarmatosító nyugat kapitalizációja ért el minket a határok megnyitásával és a közösséghez való csatlakozással, hanem a kizsákmányolás és a politikai hatalomátvétel ideje is. 

  Ez pedig nem más, mint a modern kori gyarmatosítás azon törekvése, mely igába hajtaná azokat az utólag csatlakozottakat, akik ezt a közösséget (igaz nem így és nem ebben a formában) vállalták.  Ennek a csatlakozáskor is megvoltak a szocialista-liberális szószolói, ahogy ma is ugyanezeket a megújuló politikai mozgalmakat (Momentum, DK) látni a kiárusító kiszolgáltatottsági törekvések mögött.

A nyugati sajtó nekik dolgozik.  A Gyurcsány-féle rendőrterrort ugyanúgy el/megengedték, ahogy a francia elnök brutális rendőri fellépéseit a sárgamellényes tüntetőkkel szemben. 

 Ugyancsak ez a politikai háttér a nem uniós Fehéroroszországi választásokat követően feltüzelt tüntetőket és a velük szemben fellépő rendőri intézkedéseket pedig úgy tálalja, mintha egy terrorista állam túlkapásai lennének. 

 

Aztán ezt tapasztalni velünk szemben is. Nem csak a jogállamiság kérdésében, hanem a sajtószabadság, a bírói függetlenség, az állam berendezkedése,  a kormány politikája  kapcsán.  A kedves nyugat a liberális politikusi többségével, a mögöttes sajtójával hamar ránk húzza azt amit láttatni akar. Így megpróbálják elhitetni, hogy itt már nem demokrácia, hanem egy autoriter rendszer van, ahol nem szabad a sajtó, nem független a bíróság, korlátozzák az internetet, és elnyomásban élnek emberek.

Mindezeket a hazugságot szabadon terjeszti a hazai ellenzék, az ATV és a mögöttes sajtó, amit ahogy az újonnan induló Telexet is, áttételesen nyugatról (támogatólag) fizetik be. Megjelent a hír az Economia döntéséről. A lap azt írta, hogy a cseh kiadóvállalat szándéknyilatkozatot tett a támogatásukra. Persze ez nem befolyás szerzés és nem a liberális nyugat, vagy éppen Soros van mögötte.

Közben a Twitter és a Facebook felhasználókat tilt le, véleményeket befolyásol, a szólásszabadságot korlátoz és választásokat befolyásoló politikai befolyást-gyakorló hatása lebonthatóan igazolt.  

Ez számukra természetesen normális és belefér a nyugati liberálisok demokrácia képletébe.

Nem külön ebben az Euronews és a "Szabad Európa" sem. Ők is ugyanazokat a politikai nézeteket és a mögöttes elvet képviselik. Ennek felelnek meg, ezt igazolják vissza.  Ehhez van szükségük a Dobrevékre, a Donáthokra, a pártos tömörülésükre.

Szerintük ma a világ országai közül Európában csak mi vagyunk azok a bűnösök, akik képesek vagyunk akár az internet korlátozására is. 

Persze, hogy ez sem igaz.  Olaszországban maguk szerint is baj van. Németországban pedig már voltak előállítások az interneten megjelentett tartalmak folytán. De Macron Franciaországában is ugyanez előfordult, ahogy a spanyoloknál és másutt is. Az álhíreket, a hamis tartalmakat a liberális oldalon is szűrni igyekeznek, Természetesen a maguk mércéje szerint.

A világháló ma már mindennapjaink szerves része; ott intézzük banki átutalásainkat, repülőjegyet vásárolunk, elektronikus leveleket küldünk vagy éppen közösségi weboldalakat böngészünk. A weboldalak száma az elmúlt tíz évben megsokszorozódott, sajnálatos módon azonban ezzel arányosan terjed az internetes visszaélés, az álhírterjesztés és a bűnözés. 

A „Biztonságos internet” elnevezésű speciális uniós cselekvései program keretében az EU 2005. és 2008. között 45 millió euróval támogatja a világháló és az új online technológiák – különösen a gyermekek érdekében történő – biztonságosabbá tételét.


 Ugyancsak gond az interneten megjelenő rasszizmus. A rasszizmus netes terjedésével szembeni küzdelemben az unió részt vállal. 

Tehát nem lehet csak úgy elmenni, hogy  az interneten megjelenő tartalmakat, vagy a kommenteket figyelmen kívül hagyják.  Ma már a Fake news-t az internet is korlátozza; - elvileg. 

Azonban ha egy kommentelőt számonkérnek, netán törvényes mód felelősségre próbálnak vonni. vagy előállítanak a számukra nem kegyelt országban, az bűn.  A Szabad Európa máris feltesz egy térképet és rámutat Magyarországra. Úgy, mint egy(etlen) bűnösre.
 
Vagyis nekik lehet valótlanságokat szórni.

 Így, ha ők hazudoznak, az nem számít, az véleményszabadság, és maga a demokrácia. Ennek a narratívának csak ellentmondani nem szabad, mert az már diktatúra. 

A Biden család korrupciógyanús ügyeit nem engedte nyilvánosságra hozni a Facebook és a Twitter.

Aztán amikor Microsoft lekapcsolta az egyik legnagyobb szolgáltatót az csak egy hackerhálózat volt.  Az indok mindig megvan, ahogy nálunk is. 

A hazugság azonban akkor is az marad, ha átpolitizálják. 

Dobrev, Donáth és a "szabad Európa" mind ezt igazolják. 

*

2020. július 26., vasárnap

Ellenzéki médiatúlsúly és kormányellenség, vagy demokrácia - ez itt a kérdés ( - Index)

Mondjuk nem tudom, mikor volt olyan magyar hír utoljára, amiről videót adott le a bangladeshi híradó, a Bloomberg és a DW, de a jelek szerint ez most ilyen.

Holott nem új keletű a dolog. Az index születése is egy lázadás, vagy a mostanihoz hasonló történetből fakadt. Akkor senki nem rinyált, és tiltakozott, mert az olyan természetes volt.  
    
Nézzük az időpontot és a tényeket:
 

Nyilatkozat

1999. május 11-én, kedden az IDG Magyarország Lapkiadó Kft. ügyvezető igazgatója szerkesztőségi ülésen jelentette be, hogy megválik Nyírő Andrástól, az Internetto alapítójától, főszerkesztőjétől, és nem kíván együtt dolgozni egy alapító szerkesztővel, Gerényi Gáborral, illetve Virág András lapigazgatóval.

1999. május 11. óta nem Internetto többé az Internetto.

http://www.mediapiac.com/conference/presenters/174_large.jpgAz Internetto 1995-ben született Nyírő András ötletéből, ő találta ki a nevet, ő toborozta a csapatot, személyes kapcsolatai és ötletei lendítették be az első komoly hazai internetes magazint. Az Internettónak 1999 májusában, a legnépszerubb hazai webes lapként napi húsz-huszonötezer látogatója van (a Medián auditált adatai szerint). Cikkeit rendszeresen átveszik a hagyományos sajtótermékek, fórumait szemlézik, nagyobb akciói eseményszámba mennek. Az Internetto igazi tömeglap, az elso igazi internetes erő a hazai médiapiacon. 1998-as adatok szerint piacvezető az internetes reklámok terén, a reklámtorta csaknem felét birtokolva.

A lap indulásakor, amikor Magyarországon még alig-alig interneteztek, egyedül az IDG Magyarország Kft. látott fantáziát abban, hogy támogasson egy ilyen vállalkozást. Az újság mindvégig igen szűkös büdzsével készült, inkább a munkatársak lelkesedése tartotta életben. Látogatottsága, befolyása, szerkesztőségi apparátusa évrol évre nőtt. 1998-ra alaposan megváltozott a helyzet, Magyarországot is elérte az internetes aranyláz; százmilliós nagyságrendű beruházások indultak, hogy megszerezzék az új médiapiac kulcspozícióit. Az Internetto ebben az élesedő versenyhelyzetben is megtartotta vezető pozícióját, sőt tovább növelte olvasóinak számát.

A szerkesztőség vezetői azonban már 1998 nyarán fölismerték, hogy az új-média piac új szabályai és új követelményei között nem elégségesek azok a feltételek, amiket az IDG biztosított. Az Internettónak hálózati tömeglappá, átfogó információszolgáltatóvá, úgynevezett portállá kell válnia.
Ebben a helyzetben szükségesnek láttuk volna egy olyan cég létrehozását, amelynek menedzsmentje jól ismeri az online piacot, és megfelelő stratégiát is képes kidolgozni egy Internetto nevű portál számára.

1998 nyarán a szerkesztőséget több befektetői csoport is megkereste, hogy az Internettót új konstrukcióban működtethessék: vagy kivásárolják az IDG-ből vagy vegyesvállalatot alakítsanak, amelyben tulajdonrészt kaphatnak a szerkesztőségben dolgozók, mindannak a munkának elismeréseként, amelyet gyakorlatilag ingyen, vagyis bőven a piaci ár alatt végeztek az Internettóban.
A befektetői érdeklődés megnövelte a szerkesztőség presztízsét a kiadóvállalaton belül: az IDG korrekt és versenyképes ellenajánlata megfelelő kereteket látszott biztosítani a további eredményes munkához. Ehhez képest a vezetőséget valóságos hidegzuhanyként érte az 1999 januári koncepcióváltás: az amerikai tulajdonos a lap eladását vagy megszüntetését helyezte kilátásba. Az új helyzetben az IDG magyarországi menedzsmentje felkérte a szerkesztőség vezetőségét is, hogy - tekintettel a lap veszélyeztetettségére - nyújtson segítséget esetleges külső befektető vagy felvásárló felkutatására. A szerkesztőség képviselői (URL Consulting) üzleti ajánlatot tettek az IDG Magyarország felé a lap kiadási jogának megvásárlására. Az ügyvezető igazgató válaszul szerkesztőségi értekezletet hívott össze, amelyen közölte, hogy az Internetto név nem eladó, és mindazokkal, akiknek köze van a vásárlási akcióhoz a továbbiakban nem kíván együtt dolgozni.
A szerkesztőség teljes gárdája kiállt a főszerkesztő mellett, és kinyilvánította, hogy nem akar az IDG-nek, a hitelétől megfosztott Internettónak dolgozni.

Őszintén sajnáljuk, hogy az IDG Magyarország ügyvezető igazgatója olyan megoldást választott, amely mindkét fél számára a lehető legrosszabb. E döntés a hazai internetes piac legnagyobb sikertörténetének vet véget, derékba tör egy nagyszerű karriert.

Álláspontunk szerint az Internetto névhez fuződő jogok nem az IDG-t, hanem kitalálóját, Nyírő Andrást illeti meg. Ezen álláspontunknak, ha kell, jogi úton is érvényt akarunk szerezni. Nem kívánunk elébe vágni a lehetséges jogi eljárás eredményének, és ezért Index néven új koncepcióval indítunk internetes magazint.

Az Internetto kulcsfontosságú részeit működtető szoftverekkel kapcsolatban, amelyeket Kéki Balázs fejlesztett, és amelyek felhasználói jogait az IDG Magyarország mindeddig nem vásárolta meg, jogtulajdonosként felajánljuk, hogy a szoftver használatára kössünk kölcsönösen előnyös szerződést.

A Nyírő-csapat nem adja föl, jövő héttől új weboldalt indít Index néven (index.hu). A valódi Internettót ezentúl ezen a címen találhatják.
1999. május 17.

Most azonban kiemelt figyelmet kapott az Index körüli hiszti.  Még Bangladesben is erről szólt egy tudósítás.



Mondjuk nem tudom, mikor volt olyan magyar hír utoljára, amiről videót adott le a bangladeshi híradó, a Bloomberg és a DW, de a jelek szerint ez most ilyen; - számol be steve a közösségi oldalán.



Mindenesetre a Momentum rendesen kavarja a szart rólunk a világban.  

Igaz, az egész nem több egy pohár vízben zajló "viharnál", de azért a liberális nyugat rendesen oda tette magát ebben a hazánkat érintő lejárató kampányban. 


De mire is mennének ezek a DK- nélkül. 

A legócskább ellenzéki belső hatalmi harc áll az Index nevű hazugsággyár szétverése mögött. A kulcsszereplő Gyurcsányné! - áll a Patrióta Európa Mozgalom  közösségi bejegyzésében.

https://media.blogstar.hu/pages/media/contents/blog/98201/pics/15956706826610218_original.jpgBodolai azt állítja, hogy Dull már egy hónapja tudott az úgynvezett "Gerényi tervről", ami miatt az index az úgynevezett barométerén veszélyes kategóriába sorolta magát.

A barométer átállítása után Bodolai felhívta Dullt, hogy a Gerényi terv nincsen napirenden és meghívta őt és a szerkesztőség vezetőit egy sörözésre. De vasárnap a 24.hu újságírója olyan dolgokat kérdezett Bodolaitól, amit csak Dulltól tudhatott.
Ilyenért mondjuk Németországban szíjon vezetik el a volt vezetőt a rendőrök, én csak az igazgatóságból raktam ki.
írta Bodolai.

Bodolai ezután csak titoktartási szerződéssel volt hajlandó beszélni a szerkesztőség vezetőivel, mert mindent elmondtak a 444.hu-nak.

Úgy tűnik, a régi baloldal megnyerte az Indexért folytatott belháborút.

A több mint 80 Index-alkalmazott felmondása után egyértelmű: Gyurcsányék visszavették a baloldali propagandalapot az "új baloldaltól". Elsősorban a Momentumtól. Nem véletlen, hogy a lap vezérigazgatója Horn Gyula egykori bizalmi embere lett, az igazgatóságba pedig bekerült Gyurcsány Ferenc egyik ismert támogatója, aki az őszödi beszéd és az azt követő tiltakozások közben játszott sajátos szerepet.

Közben a hazai ellenállás is akcióba lépett a Facebookon. Hol is máshol, ha nem a közösségi pöcegödör lett ismét az, ahol a hülyék is együttérzésüket fejezhetik ki a társaik iránt. És lássunk csodát, akár a francia trikolór magukra öltése után most az Indexel takaróznak.  

És ha megnézzük ezeknek az embereknek a többsége elutasítja a határon kívül élő magyarokat az erdélyi székelyekről a felvidéki, a délvidéki és a kárpátaljaiakat. Mindegyikőjüket összességében, de azért az idegen színeket, mint valami palástot azonnal magukra öltik. Akár többször is egymást váltva, akár a köpönyeget, ahogy éppen fúj, vagy esik. 

Szíjjártó Péter csütörtökön a portugál külügyminiszterrel tárgyalt Lisszabonban. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón a Reuters újságírója a magyar sajtószabadságról érdeklődött. Szijjártó Péter elegáns, de határozott válasszal tette helyre a külföldi médiamunkást.


Még jó, hogy a a külügyminiszterünk van olyan  "tökös", hogy ezeket a hazug állításokat a sajtótájékoztatón elhangzó médialakájok kérdéseire adandó válaszaival helyretegye.

*

2020. július 25., szombat

Már a BBC is hazudik az Index hírportál történései kapcsán - orbítális média elnyomás a liberális oldalon

A BBC beszámolója szerint az Index az egyik legfontosabb hírportál, és a munkatársai azzal vádolják a kormányt, hogy ajánlatot tett weboldaluk elpusztítására, vagy megszelídítésére.

 BBC szerint az Index az utolsó legfontosabb független média Magyarországon, és Dall Szabolcs főszerkesztőjét kedden kirúgták. A brit közszolgálati hazugságának lényege a független kifejezés használatában rejlik.


 Az Index, ahogy a Nap-Tv és az akkori közszolgálati tévécsatorna reggeli műsoraként jelentkező Nap-kelte sem volt független, úgy az ATV hírműsorai, a Start, az Egyenesbeszéd és a "Civil a pályán"  nevezetű közéletinek hit programjai sem szabad és független kategóriát képeznek. Ezek a műsortartalmak nagyrészt szembehelyezkedő, ellenséges, provokatív, gyűlölködő és hazug tartalmakkal bombázzák a nézőt, ami által egyfajta kormány- és pártellenes szemléletek tükröznek, valamint az ezzel szembeni ellenállást próbálják felépíteni.  
 
Média orgánumok - baloldali sajtó-túlsúly
Az Index ugyanebbe a kizsákmányoló nyugati (kapitalista) érdekeket kiszolgálók táborába tartozik.  Ez a liberális politikai érdekrend az, amely az újkori hódítások a tőke és a mögöttes kiszolgálói csoport haszonleső becserkészésének demokratikusnak feltüntetett eszköze.  Valójában másról sem szól mindez, mint régi hódítók, az egykori gyarmatosítók újbóli felvirágzásának korszakbeli megjelenése és kiterjedése.  A nyugati tőke a belső piacainak kimerülésével annak látszatával, hogy ezt a piacot megnyitja, valójában csak egy területi kiterjesztést hajtott végre, ahova a hálóját kidobhatja. Ez az eszköz nem más, mint az EU-bővítése, a szabad piaci viszonyok áramlása és a tőke térhódítása. Lefordítva ez nem mást jelent, mint gazdasági haszonszerzést. Egyfajta aranybányászat ez. a még "szabad" területek piaci lehalászása. A tőke hálójának kidobás az új halászterületekre maga a bővítés.  Az, aminek nyomán az új térségek még létező iparát, kereskedelmét fölemésztve a sajátját ülteti be helyére, a maga haszna érdekében. 

Ehhez azonban nem elég a gazdasági érdek, ha nincs meg hozzá a politikai akarat és az átállás szándéka. Ennek érdekében a nyugati liberalizmus beszövődik a zsákmányterületre és egyfajta hittérítést hajt végre. Ennek egyik eleme a politikusok és a sajtó megnyerése, "átállítása" a liberális eszmék terjesztésére és a mögöttes tőke számára. Tehát a kapitalista gazdasági érdekek egyfajta politikai érdekekké szövődve állnak össze.  A liberális nyugat valójában egy modern kori gyarmatosítást kíván végrehajtani és lefojtatni, ami semmi másról nem szól, mint az új "tagállamok" kizsákmányoló bekebelezéséről, a jelen újragyarmatosítási folyamatáról.  

Itt is vannak vélemények
Nem véletlen, hogy ebben  nyugat-Európa olyan országai járnak az élen, akik egyfajta agyközpontként a szellemi bázisát adják a jelen kapitalizmus politikai hátteréhez. Nézzük csak vissza az Eu vezetőinek körét és máris azt tapasztaljuk, hogy az egész brancs egy szűk körhöz köthetően összpontosul.  Mindez ugyanazt a bezsákolós beavatkozást takarja, amit általában a kiszolgáltatott és prédának tekintettel szemben felrónak.

 Az egész liberális eszmeiség erről a (ki)fordított felállásról szól. Azzal vádold meg a másikat, amit magad művelsz vele szemben.

A BBC újságírói szerint "egyértelmű beavatkozás" volt a kormány részéről és így megpróbáltak nyomást gyakorolni arra az általuk függetlennek titulált webhelyre, aminek szerkesztőjét a tulajdonosi kör lecserélte.  Valójában viszont az Index soha nem volt független, a kormány beavatkozása nem valós, és nem igazolt, a beállított nyomásgyakorlás pedig szintén valótlan és hamis.  Igazából az hazudik, aki mindezt így állítja be. 

https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--xK7Stl92--/c_limit,w_1160/7TuiyzfnvjKcN7D0s.jpeg
Függetlennek, ártatlannak és áldozatnak tüntetik fel magukat - ma nem egy piacra termelő üzemben egy igazi gyárban nem dolgoznak ennyien ( - senkikből főhösök)

Ezek szerint a BBC sem nézett utána, és csak átvett a hazai bal-liberális oldaltól megszokott álhírt, vagy pedig maga is hazugként a liberális tőkeérdekek hatalomra kerülését szolgálja. 

A BBC hazug mód az állítja: Az elmúlt évtizedben Orbán Viktor, a nacionalista és konzervatív miniszterelnök támogatói fokozatosan átvették az irányítást Magyarország független média felett. Magyarország a 180 ország közül a 89. helyen szerepel a Riporterek nélkül sajtószabadság-indexében.  (Over the past decade, supporters of nationalist and conservative Prime Minister Viktor Orban have gradually taken control of Hungary's independent media. Hungary is ranked 89th out of 180 countries on the Reporters without Borders World Press Freedom Index.)

Munk Veronika, a főszerkesztő helyettese az alkalmazottak körülvéve beszélt az Index.hu-ban július 24-én
Az Index lázadó csapata összeállt az utcai tüntetésre a szerkesztőségben - Reuters and BBC

Közben az Index-nél történő belső ügyek kapcsán a külföldi érdekeket szolgáló Momentum szervezett politikai megmozdulást, amihez a Liberálisok pártja, a Gyurcsány-Dobrev alkotta koalíció, a karakterét vesztett MSZP és az egykor még elutasítottan szélsőjobboldali nácipártként besorolt Jobbik vett részt.  Az Index lázadó újságíróin kívül pár más baloldali-liberális újságíró és közéleti személyiság, de többségében az ellenzéki oldal pártszimpatizánsai vettek részt.  A többiek egy része vagy nem is ment el, vagy az ATV stúdiójába tömörülve kommentálták ezt a "szörnyű" eseményt.

Valójában ez nem volt más, mint a kiéhezett ellenzéki pártok egyfajta erődemonstrációja arra vonatkozóan, hogy mennyi szimpatizánst tudnak összehozni valamilyen mögöttes politikai indokkal.  

Ez nem a sajtóról a sajtószabadságról, vagy a jogállamiságról szólt. 

Látható mód a szólásszabadsággal minden rendben, mert azt mondanak, arról tudósítanak, amiről akarnak. A sajtószabadság sincs veszélyben, mivel az ellenzéki sajtó mindegyike  úgy és átkonvertálva számolt be az eseményről, ahogy a saját eszmeisége és pártos kötődése akarta.

 Az egész nem volt más, mint egy felfújt lufi.

 

Ezzel a mostani beszámolóval a BBC saját magát is szembeköpte mivel azt az alapvető kapitalista elvet is felrúgta, hogy a piaci viszonyokba nem lehet beavatkozni, mivel a piac önmagát szabályozza.  Ez lenne a kereslet-kínálat kapitalista törvénye. 

Az Index már rég el volt adósodva. A piaci viszonyok közt nem élt meg.  Mondhatni lélegeztető-gépre kötve tudott csak meglenni. A magas foglalkoztatási létszám, nem hozta azt a produktumot, ami az olvasók tömegét érdekelné. Ez a webes szolgáltatás az utóbbi időben túl sok érdeklődőt, olvasót veszített. A belső bomlás jelei már korábban fellelhetők voltak, hiszen az elitnek tartott mag, már rég oszlásnak indult. 
Bodolai: Ennyire szabadok sosem voltak, mint ebben a három évben

 Mindez persze sem a BCC-t, sem a liberális oldalt nem érdekli.  Ők nem a tények, hanem a saját mögöttes érdekeik mentén szólnak és tudósítanak erről, akár a megtapasztalt hazug mód árán is. 

Az Index utóbbi szerkesztője, Dull Szabolcs képtelen volt a bandát nyereséges üzemmódba állítani. Helyette inkább farkast kiáltva, meghúzta vészharangot és azt a látszatot keltette, mintha veszélybe került volna az ő újságírói szabadságuk, a munkához való viszonyuk, és egyfajta befolyásolást, úgy is mint nyomást helyeztek rájuk. 
    
Most viszont azt érezzük: Az Index szerkesztősége veszélyben van.
Kívülről ugyanis olyan befolyás ért minket, amelynek vége a szerkesztőség megszűnése lehet. Aggódunk, hogy egy csapásra, egy szervezeti váltással elvesznek azok az értékek is, amelyek miatt ma az Index az ország legnagyobb és legolvasottabb lapja lett.
index-veszelyben
Dull üzleti titkot szivárogtatott ki a konkurenciának és a vezetőséggel való egyeztetés nélkül átállította az Index függetlenségét jelző barométert a veszélyzónába

Közben csak azt várta volna el a tulajdonosi kör, hogy gazdaságosan üzemeljen és nyereséget termelve működjön a szerkesztőség.  Dull Szabolcs és társulata azonban nem vették észre, hogy a gyűlölködés hosszútávon nem kifizetődő.

Már törölve

Dull Szabolcs nem egy független újságíró. Ő a baloldal zsurnalisztája. Persze, hogy az egykoron szocialista, ma liberális oldal "függetlennek" kiálltja és ragaszkodik hozzá. Közben meg hazug az egész mentalitásuk.  Erre a hazugságra, mint egy kifordított gúnyára épül az egész Index történet. 

1999. május 17-én felállt az Index. 
Aznap kétszáz fős sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában – az ekkor huszonhat tagú szerkesztőség egy emberként állt ki az erre az alkalomra készített plakátokon földgömböt pörgető Nyírő mellett, és bejelentették, hogy „Index” néven új lapot alapítanak, amelyet változatlan stílusban szerkesztve hálózati tömeglapnak, átfogó információszolgáltatónak, „úgynevezett portálnak” szánnak. 
Ezt megelőzendő Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter új céget alapítottak URL Consulting néven, amely 1999 áprilisában 15 millió forintos kivásárlási ajánlatot tett az IDG-nek. A következő szerkesztőségi ülésen Bíró István (az IDG vezérigazgatója) elbocsátotta az ajánlattevőket, melyre válaszul az egész szerkesztőség felmondott. A szerkesztőség a botrányt követően átvonult a Maros étterembe, ahová elhívták Kőrösi Ákost, a későbbi befektetőjüket, és megállapodtak az Index elindításában. Két nappal később a Trafó – Kortárs Művészetek Házában tartották első értekezletüket Nyírő András vezetésével (aki egyébként az újság névadója is). Az iNteRNeTTo főszerkesztője Andrassew Iván lett, aki új csapatot épített. (A sors furcsa fintora, hogy az egykor vágyott portál kiadói jogai két évvel később jutányos áron az index.hu tulajdonába kerültek.)
Az 50 millió forintos törzstőkével alakult Index.hu Részvénytársaság első tulajdonosai Kőrösi Ákos Zsolt és Szőllősi Gábor (75%), az iNteRNeTTós Nyírő András, Gerényi Gábor, Uj Péter és Kéki Balázs (Keki) technikai szerkesztő (10%), továbbá Braun Róbert történész, Reisz Attila, a Microsoft Magyarország korábbi ügyvezetője, valamint Kövér József és Edward Sanborn pénzügyi magánbefektetők voltak. Az internetes portál alapítói között volt Kaprinay Zoltán, aki később a Bónusz Brigád alapítója lett.
Az index 2000 évi árbevétele megközelítette a félmilliárd forintot, miközben 150 millió forintos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A pénzügyi mutatóktól eltekintve az index teljesítménye impozáns: a cég által működtetett internetes portál naponta több mint százezer látogatót vonzott, ezzel az index a második legkedveltebb portál lett Magyarországon. A vállalat a magyar online reklámpiacon 42%-os részesedést ért el, mely révén elnyerte a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület által adományozott az év vállalata címet.
Ebben az időszakban indult eredetileg az index által résztulajdonolt cégként a ma Vendégváró.hu néven ismert internetes szolgáltatás. Az Ifju György és Bánóczy Zoltán által vezetett cégből az index tulajdonrészét a Well-PRess Kft. később, 2002-ben 100%-ban kivásárolta.
Elkezdték szervezni a tőzsdére menetelt, amit 2001 áprilisában akartak realizálni a frankfurti tőzsdén. 2001 elején ismét leapadt a bankszámlájuk, a havi költségük 50-60 millió forint volt, a bevétel pedig még mindig 10 millió forint alatt. Ez a két érték egyébként megfelelt a korábban a befektetők által is jóváhagyott üzleti tervnek, sőt a bevételi oldalon minimálisan túl is teljesítette azt. 2001 márciusában a világban nagy internetes recesszió (a Dotkom-válság) következett be, így a tőzsdei indítás lehetősége is elúszott.
Az Indexnél már csak 100 milliós tartalékalap maradt. Áprilisban már tőkét sem tudtak bevonni, májusban megalakult a válságstáb. 150 alkalmazott volt eredetileg, ezért a létszámot a felére csökkentették. Míg a korábbi stratégiának megfelelően kiszervezték a szoftverfejlesztést, a webdesignt, az e-commerce-t és az integrált üzleti megoldásokat, kineveztek egy krízismenedzsert és új vezérigazgatót kerestek.
Csepi Lajos 2001 júniusában csatlakozott, aki előtte az Állami Vagyonügynökség igazgatója és a Fotex Rt. vezére volt. Az új vezérigazgató megkezdte az értékesítést, tovább karcsúsította a létszámot, és megfogta a bevételeket. A bartermegállapodásokat átmenetileg leállították. Bár ekkoriban a médiapiacon az értékesítési eredmények igen jók voltak, a szoftverfejlesztés nem hozta meg a kívánt eredményt, és 2002 elejére akut csődhelyzet állt elő, a korábban kiszervezett céget januárban eladták. Tovább keresték a vevőket, de 2002. februárban sem volt még ajánlat. Csepi Lajos otthagyta az Indexet.
Végül a Wallis Rt. 2002 márciusában jelent meg „megmentő lovagként”, amely 170 millió Ft-os tőkeemelésével és az Intel részesedének megvásárlásával 31%-os részesedést szerzett az indexben.
Átköltöztek a Wallis-ingatlanba. Egy darabig még ismét Kőrösi irányította a céget, majd Mucsi György vette át a vezérigazgatói széket. Ekkor a cég árbevétele (barterrel együtt) valamivel több mint 300 millió forint volt, a könyv szerinti veszteség pedig 235 millió forint. Év végéig tőkeinjekciót kaptak, majd ismét lenullázódtak.
2002 februárjában hirtelen átbillent a mérleg nullszaldóba, majd tavasztól működési nyereséget is produkáltak. 2002 nyarán ismét dizájn-váltást eszközöltek. 2003 tavaszára a látogatottság jelentősen megnövekedett, az év első negyedévében például 39%-kal, az egyedi látogatók száma százezer, a napi oldalletöltéseké pedig hárommillió körül járt. A médiaértékesítési bevételek tovább növekedtek, miközben a költségek lefaragása is, mindezt előbb pozitív cash-flow, majd pozitív eredmény követte. Míg az index 2002-ben „kizárólag reklámbevételekből generált forgalma kicsivel több mint 300 millió forint volt, addig a cég 2003-as üzleti terve 465 millió forint árbevételt irányoz elő, nullszaldós működés mellett. Az első félév tükrében a bevételi terveket 10-15%-kal teljesíti túl a portál.” Mindez azonban együtt járt a vállalkozói szellem csökkenésével is, hisz „két éve ennél többet tudtunk kísérletezni” – jegyzi meg Gerényi Gábor, az Index fejlesztési igazgatója. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a lap ismét sínen van.
2005-ben ismét megváltozott a tulajdonosi szerkezet: a vállalatot Nobilis Kristóf és érdekeltsége, a Sydinvest Kft. (2007 januárjától Közép Európai Média és Kiadó Szolgáltató Zrt.) vette át 100%-os tulajdonhányaddal. Vaszily Miklós, a Portfolio.hu korábbi igazgatója került a vezérigazgatói székbe.
A cégforma 2006 második félévétől zártkörű részvénytársaság (Index.hu Zrt.).
Az Index 2007. július 22–23-án teljesen új arculatot kapott.
2009 novemberében az Origóhoz távozott Vaszily Miklós lapigazgató.
2010 áprilisában távozott Bodoky Tamás tényfeltáró újságíró, 2011 augusztusában Tóta W. Árpád vezető publicista, Bede Márton újságíró, majd 2011. szeptember 30-ával Uj Péter főszerkesztő is lemondott. A távozások hátterében a tulajdonossal való konfliktusok állhattak, aki valószínűleg egyre erősebb politikai befolyást akart gyakorolni a lap fölött. Az új főszerkesztő akkor Mészáros Zsófi lett, aki aztán 2013. február 22-én mondott le. Helyére Dudás Gergely került. Gazda Albert korábbi főszerkesztő-helyettes 2011. november 1-től az Origo főszerkesztője lett, 2014 februárja óta a Cink munkatársa.
 2014-ben a kiadó tulajdonosa, Spéder Zoltán titokban opciós jogot adott el Simicska Lajosnak.
2017. április 20-tól az Index.hu Zrt. részvényeinek egyedüli, új tulajdonosa a Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) lett, ezzel egy időben az Index.hu Zrt. korábbi igazgatósági tagjai lemondtak tisztségükről, és az új tulajdonos új igazgatósági tagokat nevezett ki határozatlan időtartamra dr. Bodolai László ügyvéd, dr. Nagy Ajtony Csaba ügyvéd, Kereszty Gábor közgazdász személyében, akik maguk közül az Igazgatóság elnökévé dr. Bodolai Lászlót választották. Egyes vélemények szerint Simicska Lajos állt a tulajdonosváltás mögött, miután Simicskához közel álló szereplők bukkantak fel az Indexet tulajdonló szervezet mögött. Dudás Gergely főszerkesztő szerint igaz, hogy Simicska emberei jelen vannak a tulajdonosi háttérben, de Bodolai László személyét garanciának látja arra, hogy se Simicska, se más embere ne szólhasson bele a szerkesztőség működésébe. Május 16-án bejelentették, hogy Dudás Gergely távozik az Indextől, helyette Tóth-Szenesi Attila lesz az új főszerkesztő. Mivel Dudás korábban arról beszélt, hogy Simicska Lajos nyomásgyakorlása esetén lemond, most egyesek igazoltnak látják, hogy a nagyvállalkozó befolyásolja a hírportál működését.
2018 őszén Ziegler Gábor (az Index korábbi sales igazgatója) és Oltyán József (KDNP kötődésű médiavállalkozó) megvásárolja az Indamedia Zrt.-t.
2019. december 11-től Dull Szabolcs lett az új főszerkesztője az Indexnek.
2020. március végén Vaszily Miklós 50 százalékos részesedést vásárolt az Indamedia csoportban, melyhez tartozik az Index.hu hirdetési felületeit kizárólag hirdető Indamedia Sales Kft. (az egykori CEMP Sales House Kft.) is.
2020. június 21-én 19 óra után kevéssel a „szabadindex” indikátor, ami a lap szerkesztőségének függetlenségét jelzi az addigi „független”-ről „veszélyben” jelzésre állt át és a szerkesztőség egy rövid cikkben le is írta, hogy kívülről érkező befolyás miatt került ki a figyelmeztetés. 
2020. június 22-én Bodolai László, a tulajdonos képviseletében visszahívta az Index.hu Zrt. igazgatóságából Dull Szabolcs főszerkesztőt, és felelőssé tette azért, hogy üzleti titkok kerültek ki a 24.hu-hoz az Index igazgatósági üléséről.
2020. június 23-án lemondott Pusztay András, aki 2019 nyarától volt az Index vezérigazgatója, helyére Ződi Zsolt jogászt nevezte ki Bodolai László.
2020. június 30-án, kevesebb mint egy héttel kinevezése után Ződi Zsolt is bejelentette a lemondását. Ződi a távozását azzal indokolta, hogy nem volt tisztában a cégnél lévő feladatokkal, illetve a cég aktuális pénzügyi helyzetével.
2020. július 22-én Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs elbocsátását. Egyúttal a korábban megüresedett vezérigazgatói posztra Szombathy Pált kérte fel és Sztankóczy András is bekerült az Index.hu Zrt. igazgatóságába. Dull azt állította, hogy Bodolai pénzt ajánlott fel neki, ha közös megegyezéssel és titoktartással távozik, de ő ezt nem fogadta el. Bodolai szerint ez egy legitim lehetőség volt, amivel Dull nem kívánt élni, helyette a rendes felmondást választotta. Az Index szerkesztősége egyöntetűen elfogadhatatlannak nevezte Dull menesztését, kiállva mellette, a szerkesztőség munkájába történő beavatkozásként értékelve azt. Szerintük Dullnak azért kellett mennie, mert „nem engedett a megszorításokkal fenyegető zsarolásnak”. A szerkesztőség Dull visszahelyezését kérte, de Bodolai ezt megtagadta, ezután sokan bejelentették felmondásukat, köztük Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, illetve Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek, valamint több mint nyolcvan munkatárs is kezdeményezte a munkaviszonya megszüntetését.
A történtek miatt július 24-én a Momentum kezdeményezésére tüntetést tartottak a szabad sajtó védelmében, ahol több ezer tiltakozó vonult a miniszterelnöki hivatalként működő Karmelita kolostor elé, az itt felszólalók is a Fidesz-kormányzat elhallgattatási akciójaként értékelték a helyzetet.

Az emberek részt vesznek a médiaszabadság tiltakozásában az Index főszerkesztőjének elbocsátása után, 2020. július 24-én, Budapesten.
A politikai pártok által feltűzet demonstrálók a miniszterelnöki kolostorhoz vonulnak

Tehát hazudik, aki azt állítja, hogy az Index független hírportál. Soha nem volt az. Mindig is a mögöttes tagok és a hozzájuk köthető elvek, politikai hovatartozás határozta meg a híradások mondanivalóját, tartalmát.
  
Végül itt és most sem történt más, mint az, hogy a piac felzabálta a gazdaságtalan és adóssággal küszködő bértollnokok által elcseszett hírszerkesztőséget.

Transzparens az Index szolidaritási tüntetésről 2020. július 24-én  - Wikipédia

A BBC beszámolója félrevezető, álságos és hazug. A BBC mostani köpködése illik abba a láncolatba, ami által egyre hiteltelenebbé és egy sajátosan elfogult értékrend szószólójává válik. 


Valójában ők sem különbek annál az egy oldalra húzó liberális sajtóorgánumnál, amit az Index képvisel(t).

*