A románok elutasították Székelyföld és Erdély önrendelkezési jogát - nem lesz autonóm terület a magyarlakta vidék ( - külhon)

 Elutasította a román képviselőház a Székelyföldre és az erdélyi magyarságra vonatkozó autonómiatervezeteket

Őrtűz ég Erdélyben, a Csíkrákoshoz tartozó Bogát-hegyen Székelyföld autonómiájának napján, október 29-én. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2015-ben nyilvánította a Székelyföld autonómiájának napjává október utolsó vasárnapját, ezen a napon Kárpát-medence-szerte őrtüzeket gyújtanak. - Fotó: MTI/Veres Nándor

Elutasította a román képviselőház csütörtöki plenáris ülésén a Székelyföldre és az erdélyi magyarságra vonatkozó autonómiatervezeteket, melyeket Zakariás Zoltán és Kulcsár-Terza József RMDSZ-listán mandátumot szerzett parlamenti képviselők nyújtottak be.

Az egyik dokumentum a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény tervezete, a második a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútuma. Ezeket a jogszabálytervezeteket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szakmai műhelyeiben dolgozták ki. A harmadik beterjesztett kezdeményezés Székelyföld autonómiastatútuma, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) dolgozott ki, és immár negyedik alkalommal kerül a román törvényhozás elé.

A kétkamarás román parlament alsóháza sürgősségi eljárással tárgyalta a három autonómiatervezetet. A plenáris ülést hibrid formában tartották, a jelen nem lévő parlamenti képviselők online csatlakoztak és szavaztak.

Elsőként a Székelyföld autonómiastatútuma szerepelt napirenden, amelyet a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútuma és a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény tervezete követett.

Marcel Ciolacu román miniszterelnök egy hete közösségi oldalán az autonómiatervezetek gyors elutasítását kérte a házelnöktől, így már a két ünnep között naprendre tűzték őket. A kormányfő bejegyzésében “toxikus kezdeményezésnek” minősítette a törvényjavaslatokat.

A parlamenti képviselők a jogszabálytervezetek elutasításáról szavaztak. Az első két jogszabálytervezet elutasítását a 329 tagú alsóház jelen lévő vagy interneten szavazó képviselői közül 260-an támogatták, 16-an az elutasítás ellen szavaztak, egy honatya tartózkodott.

A nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény elutasítását 255 képviselő támogatta, 15 az elutasítás ellen szavazott és egy képviselő tartózkodott.

(MTI)

*

Gárdonyi (született Zigler) Géza

*

Pozsonyi csata - 1116 éve történt

 Mind a történetírás, mind pedig a nemzetfelfogás szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy a vesztes csaták mellett – melyek természetesen szintén történelmünkhöz tartoznak – a győztesek is helyet kapjanak a történelemkönyvekben. Ilyen szempontból több évtizedes lemaradást kell pótolnunk, amely legfőképpen az államszocialista "merjünk kicsik" lenni felfogásban gyökerezett. Persze Pozsony mellett Augsburgnak vagy Merseburgnak is megvan a maga jelentősége, hiszen ezek nélkül (vagy ezek ellenére, nézőpont kérdése) a magyar államiság sem abba az irányba fejlődött volna, amerre végül is fejlődött, mindamellett, hogy egyáltalán nem voltak akkora vereségek, mint ahogy azt sokan – a történelemkönyvek miatt – gondolják. 

 A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehető időben zajlott a főként bajor haderőt mozgósító keresztény Keleti Frank Királyság és a pogány Magyar Fejedelemség erői között a mai Pozsony (korabeli forrásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc) közelében. A honfoglaló magyarok 895–900 között történt benyomulása után a magyar fennhatóság területe 907-re nyugat felé már megközelítette a mai Ausztria területén lévő Enns folyó vidékét és magába foglalt olyan területeket, melyek odáig a Keleti Frank Királyság részét képezték. Ezért a frankok (de főképp a bajorok) döntő katonai csapást akartak mérni a magyarokra, hogy megsemmisítsék vagy jelentősen kiszorítsák őket a Pannoniai őrgrófság területéről. A csatát a magyarok ellen elsősorban a bajor sereg vívta, de megsemmisítő vereséget szenvedett. Az ütközetben Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is elesett. Szinte a teljes bajor nemesség és számos keresztény pap életét vesztette a csata során.

A pozsonyi csata emlékműve, Lébény

A  pozsonyi csata nemcsak a helyzetünket szilárdította meg a Kárpát-medencében, de 130 évig idegen haderő sem taposott magyar földet, sőt, meggyőződésem, hogy a pozsonyi csata volt a befejező akkordja a honfoglalásnak, amely természetesen nem kizárólag abban a két évben játszódott le, amely dátumot végül kötünk hozzá. Végtére is a Keleti Frank Királyság ellenszenvét pontosan az intenzív nyugati terjeszkedésünk váltotta ki, ezeket a területeket foglaltuk el utoljára 895-896 után.

A pozsonyi csata emlékműve Vecsésen.

Hogy a pozsonyi csatának milyen nagy szerepe van a magyarság szempontjából, jól mutatja, hogy a szokásos (népi) túlzások nélkül is döntő jelentőségű győzelemről van szó. 

Már a csata első napján, 4-én felmorzsoltuk az utánpótlást szállító bajor hajókat a Dunán, sőt, a német évkönyvekből tudhatjuk azt is, hogy számos keleti frank előkelőség már a csata előtti napokban elhunyt. Utóbbi miként lehetséges, ha csak 4-én kezdődtek a harcok? Nagyjából június közepén (Aventinus humanista történetíró szerint június 17-én) indult útnak a 30-40 ezer fős keleti frank hadsereg Ennsburgból, ahol egyébként a szokásos évi hadiszemlét is tartani szokták. A sereget névlegesen Gyermek Lajos király vezette, de ő kiskorú lévén a keleti frank erősségben maradt, így a tényleges vezetés már Liutpold bajor hercegre és Theotmár salzburgi érsekre maradt. A kettéosztott sereg a Duna két partján indult meg Pozsony felé, a déli (jobb) parton haladó, Theotmár vezette szárnyat már a csata előtti napokban elkezdte tizedelni a magyar határőrség a szokásos íjazunk, majd menekülést színlelünk taktikával. Így lehetséges az, hogy a jobb szárnyon haladó előkelőségek közül sokan el sem jutottak a pozsonyi csatáig. Logikus, hogy ezek az érzékeny veszteségek már eleve demoralizálták Theotmárékat, így a hajók felégetése mellett már az első napon bedarálták a salzburgi érsek seregtestét is. Logikus, hogy ezek után a bal parton haladó Liutpold nem tudott egyesülni Theotmárékkal, így erre a hadseregre is hasonló sors várt, csak a másik oldalon. A csatában számos előkelőség mellett elhunyt a bajor őrgróf és a salzburgi érsek is. A 907-es pozsonyi csata után a Magyar Nagyfejedelemségnek lehetősége volt megszilárdulni a Kárpát-medencében, sőt, nagyobb területet birtokoltunk, mint amit a trianoni békeparancs szétvert, hiszen a csatát követően egészen az Enns folyóig gyarapodtunk területekkel a "nyugati gyepűn". Hogy Pozsony mennyire egyetemes jelentőségű, jól bizonyítja, hogy az általa teremtett béke évszázadában volt lehetősége Gézának, majd Istvánnak arra, hogy a magyarság megtalálja a helyét a keresztény Európában, amelynek végül is egyik legkeletibb erőssége, megkerülhetetlen szereplője lett. 

Dicsőség a hősöknek!

*

A fekete márciusra emlékeznek Marosvásárhelyen

 A történelmi események 33. évfordulójának alkalmából szombaton Marosvásárhelyen dokumentumfilm-vetítést és kerekasztal-beszélgetést tartanak - közölték az MTI-vel a szervezők.

A köztudatba marosvásárhelyi fekete márciusként beivódott 1990-es véres román-magyar összecsapásra emlékeznek a következő napokban Marosvásárhelyen és Brüsszelben.

A Bernády-házban tartandó rendezvényen levetítik Miholcsa Gyula egyórás dokumentumfilmjét, melyet a filmes az 1990. márciusi eseményeken készült többórányi archív felvételből állított össze, és először láthatja a közönség.

A filmbemutató után Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, Novák Csaba Zoltán, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője, Káli Király István író és Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke beszélget a fekete március tanulságairól.

A közleményben emlékeztetnek, hogy az alig pár hónappal a romániai forradalom után, 1990. március 19-20-án végrehajtott pogromkísérlet a romániai és a külföldi közvéleményt is megdöbbentette. Az ezt követő időszakban Marosvásárhely és Erdély társadalma "két történelmi valóság között" találta magát: az etnikai atrocitás emléke és a román többséggel való együttélés kihívásai között - mutattak rá a megemlékezés szervezői.

"Ez volt az a pillanat, amikor a romániai magyarság elitje megerősödött abban az elhatározásában, hogy kisebbségi jogok csak demokratikus eszközökkel vívhatók ki, részt vállalva a romániai közéletben" - áll a közleményben.

A rendezvényt a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, az RMDSZ Maros megyei szervezete és Vincze Loránt európai parlamenti képviselő irodája szervezi.

A megemlékezés hétfőn Brüsszelben folytatódik, partnerségben a helyi Liszt Intézettel, melyben 1990. Fekete Március - Tanulságok 33 évvel a marosvásárhelyi események után címmel korabeli fotókiállítást láthat a közönség.

A brüsszeli rendezvényen szintén levetítik Miholcsa Gyula filmjét, majd történészek és közéleti személyiségek elemzik a 33. évvel ezelőtti történéseket.

1990. március 19-én husángokkal és fejszékkel felfegyverkezett román falusi férfiakat szállítottak Marosvásárhelyre, hogy "védjék meg" a várost a magyaroktól. Az erőszakosan fellépő, sok esetben ittas férfiak feldúlták a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházát, és súlyosan bántalmazták Sütő András írót.

A magyarellenes pogromkísérlet másnap is folytatódott, ekkor azonban magyar ellentüntetés is szerveződött. A magyar tüntetők a segítségükre érkező cigányokkal kikergették Marosvásárhely főteréről a husángos román parasztokat és a velük szimpatizáló marosvásárhelyi román tüntetőket.

Az összetűzéseknek öt halottja (három magyar és két román) és 278 sebesültje volt.

(MTI)

*

Kassai Lajos: “Elszakadtunk a teremtett világtól – ez a legnagyobb baj!”

Kassai Lajos:  Ha van egy cél, akkor köré tudom rendezni a világot  

 

A hunok legnagyobb királyáról, Maotunról (i. e. 209-174) osztott meg egy történetet Kassai Lajos.

 

Amikor a fiatal Maotun a trónra került, szomszédja és gyakori ellensége a xian-bei nép, a mostani mongolok elődje, ki akarta puhatolni a fiatal hun király erejét. Követség ment a hunokhoz azzal, hogy fel akarják javítani lóállományukat, és ehhez szükségük van Maotun kedvenc lovára. Azt kívánják, hogy a lovat a hunok adják át nekik.

Maotun összehívta a tanácsot és meghallgatta a véleményket. Sokan háborút akartak azon arcátlanság miatt, hogy a xian-beik követelni merészelik a hun nemzet büszkeségét, Maotun lovát. Maotun azonban azt mondta: hát egy ló, a jó szomszédság csak megér egy lovat, hadd menjen a ló.

Nem sok idő telt el azonban és újabb követség érkezett azzal az üzenettel, hogy a xian-bei kán fia nősülni készül és nagyon megtetszett neki Maotun legkedvesebb felesége. Azt kívánja, hogy a hunok küldjék el neki ezt a nőt. Maotun újra összehívta a tanácsot és meghallgatta a véleményeket. A felzúdulás még nagyobb volt, mint először. A tanács háborút követelt. Maotun azonban azt mondta: hát egy nő, a jó szomszédság csak megér egy nőt, hadd vigyék a nőt.

És telt-múlt nem is sok idő és harmadik követség is érkezett a xian-beiktől. (A pusztai lovas népeknél szokásban volt, hogy egy széles lakatlan határsávot, gyepűt hagytak szomszédos népek között az esetleges súrlódások elkerülésére.) A harmadik xian-bei követség azt az üzenetet hozta, hogy a hunok vegyék tudomásul, hogy a xian-beik a határaikat kiterjesztik és a lakatlan gyepűt birtokukba veszik. Maotun harmadszor is összehívta a tanácsot és mindenkit meghallgatott. Többen azt mondták, hát azért nem érdemes a jó szomszédi viszonyt felbolygatni. Maotun azonban azt mondta: nahát akkor, akik ezt mondták, azoknak a fejét rögtön csapják le, a teljes hun hadsereg pedig rögtön nyergeljen, azonnal megtámadjuk a xian-beieket. Mert lovat és asszonyt a jószomszédságért adunk, de földet, amely a nemzet alapja, földet nem adunk. A hun sereg rögtön megtámadta a hamis biztonságérzetben ringó és felkészületlen xian-bieket, tönkre verte őket, sok foglyot és állatot zsákmányolt. Így indult a hun világbirodalom megteremtése.

„Ez egy uralkodó!” – mondta Kassai Lajos a történet végén.

 

 „Mindezen népeket hunná tettem, és az összes íjász népek egyetlen családban egyesültek.”

 

Kassai Lajos

 Egy amerikai polgár huszonegy éves koráig nem fogyaszthat alkoholt.  Tizennyolc éves koráig nem élhet nemi életet, de nyolc éves korában dönthet a nemi identitásáról.

Egy bűnözőnek több joga van, mint az áldozatának. Egy tanárának kevesebb joga van, mint a diákjának. Szótárunkba került a megélhetési bűnözés és szétvált az igazság és a jog.

Gyermekeinket féltjük a drogtól, de nem tudjuk milyen tartalmakhoz férnek hozzá a neten. Féltjük a rossz társaságtól, de hagyjuk, hogy behálózza őket a Facebook.

A veszélyes hulladék szállítására és tárolására szigorú szabályok vannak, de a kereskedelmi tv-ket senki és semmi nem korlátozza a társadalmat mételyező szenny és mocsok sugárzásában.

Elszakadtunk a természettől és ezzel együtt elvesztettük természetességünket.

Ma már a vallásos ember is materialista. A karácsony bevásárló őrületté vált, a templomokat a plázák váltották fel. ”Még soha nem volt az ember ennyire szabad.”    Szabadon választhatunk a szupermarketek közül és dönthetünk, milyen terméket teszünk a kosarunkba, de eszébe ne jusson senkinek, hogy zárva tartsanak vasárnap.

Korunk prófétái és felkent papjai a motivációs trénerek. Hitről és szeretetről prédikálnak, de nem istenben kell hinned, hanem önmagadban, nem a teremtett világ felé kell szeretettel fordulnod, hanem önmagad felé, nem az üdvösség a cél, hanem az anyagi világban való tobzódás.

A mobiltelefonok már kezdenek okosabbak lenni, mint felhasználóik.

Egy nemzet vezetőjét bárki bármilyen stílusban bírálhatja és szidhatja, le is válthatja, de próbálja meg egy kereskedelmi csatornával ugyanezt.

Mára már világos számunkra, hogy míg civilizációnk maximalizálta szellemi képességeink kiaknázását és olyan kényelmessé tette életünket, hogy az már kezd kényelmetlenné válni, lelkünk az antikrisztus zsákmánya lett.

Büszkék vagyunk világméretű Disney-Land-ünkre, jól kiszórakoztuk magunkat, most már le kéne állítani a ringlist, csakhogy mindnyájan rajta ülünk.

A lelke mélyén minden ember tudja, hogy ennek a valamikor szebb napokat élt Föld nevű bolygónak nincs gazdája. Aki azt hiszi, hogy a globalizáció megtorpan, mielőtt felemésztené kulturális és biológiai környezetünket, téved.

Ne várjunk a cselekvéssel, hiszen a kőkorszaknak sem az vetett véget, hogy elfogyott a kő.

A Titanic süllyed, de vannak mentőcsónakok. A mikroközösségek válhatnak a józan ész, a természetközeliség Noé bárkáivá, reményt adva emberi mivoltunk megőrzésére. Ami rendkívüli módon megnehezíti a ladikokra való átszállást, az a gigantikus méretűvé duzzasztott egónk.

Civilizációnk olyan kényessé tette derék polgárait, hogy komfortzónájuk legcsekélyebb elhagyása is forradalmi indulatokat válthat ki. Persze korunkban a lázadás is a virtuális térre korlátozódik. Egy kényelmes fotelból a világháló valamely virtuális bilijében egetrengető viharokat vagyunk képesek korbácsolni indulataink korlátlan szabadon engedésével. Lehetőleg álnéven, vigyázva, hogy az általunk felkavart fekália nehogy ránk is fröccsenjen.

 

 Megváltoztatjuk a világot, majd ez a megváltozott világ változtat meg minket. Ez mára olyan sebességet ért el, hogy sokan azt sem tudják már, hogy fiúk-e vagy lányok, de ha mondjuk tudnák, azzal se mennének sokra, mert ki mondaná meg nekik, mit is kezdjenek ezzel a felismerésükkel, mihez igazodjanak, ha nők, és mihez ha férfiak.

 Hány meg hány mentőcsónakot láttam már elsüllyedni, mert senki sem evezett, mert össze - vissza eveztek, mert túl kevesen voltak, mert túl sokan voltak, mert nem tudták eldönteni, mi a helyes irány. Ennek ellenére itt állok én is, tökhéj ladikom orrában a háborgó tengert fürkészem és kérlelhetetlenül mutatom az irányt és könyörtelenül diktálom a tempót. Mögöttem erős és elszánt evezősök, férfiak és nők. Tudom, hogy nem vagyok különb náluk és hiszem, hogy nem bennem bíznak, hanem abban, amiben én is bízok.

Kassai Lajos

Kaposmérő, 2018. március 1. 

"Ez egy lehetőség arra, hogy elgondolkodjunk, hogyan is élünk"

*

Ezeket érdemes tudni az Ukrajnából áttelepültek magyar nyugdíjáról - nem pusztán polgárőrszemmel ( - átkos)

Máig egy 1963-as egyezmény alapján működik a rendszer.

Ukrajna vonatkozásában – utolsó volt szovjet tagállamként – még mindig az 1963-ban kihirdetett magyar-szovjet szociális ellátási együttműködési egyezmény rendelkezéseit kell alkalmazni. Pedig már az Orosz Föderációval is létrejött egy korszerű szociális biztonsági megállapodás.

Magyarország és Ukrajna vonatkozásában az egyezmény alkalmazása során lehetőség van az öregségi nyugdíj megállapítására, de magyar nyugellátásra kizárólag a magyar nyugdíjkorhatár betöltésével nyílhat lehetőség. Az egyezmény nem terjed ki a nők kedvezményes nyugdíjára.

Feltételek

Az egyezmény alkalmazásának feltétele a magyar vagy az ukrán állampolgárság. Az egyezmény személyi hatálya azokra terjed ki, akik Magyarország vagy Ukrajna területén munkaviszonyban foglalkoztatottként, fegyveres  testületek tagjaként, mezőgazdasági vagy kisipari szövetkezet tagjaként, kisiparosként (egyéni, társas  vállalkozóként) szolgálati vagy ezzel egy tekintet alá eső  biztosítási időt szereztek, és lakóhelyük egyik vagy másik állam területén van. A biztosítási kötelezettség a munkavállalóként alkalmazott személyek esetén a jövedelemszerző tevékenység helye szerinti állam területén áll fenn. 

A nyugellátást annak a szerződő országnak az illetékes nyugdíjbiztosítási szerve állapítja meg és folyósítja a saját belső szabályai alapján, amely területén a nyugdíjigénylőnek a kérelem benyújtása időpontjában a lakóhelye van. Lakóhely alatt azt a helyet kell érteni – a tartózkodási hellyel ellentétben – ahol a kérelmező az illetékes hatóság engedélyével letelepedett és életvitelszerűen tartózkodik. Az egyezmény jogosultsági feltételként állapítja meg a nyugellátást megállapító és folyósító országban történő letelepedést és életvitelszerű tartózkodást, így az ellátások magyarországi megállapítása és folyósítása során a letelepedés és életvitelszerű magyarországi tartózkodás folyamatos fennállását vizsgálja a magyar hatóság. Emiatt például nem vállalhat külföldön munkát vagy nem költözhet külföldön élő unokájához az ilyen nyugdíjban részesülő személy, mert az a nyugdíja végleges megszüntetését eredményezi.

Idejétmúlt egyezmény

A két szerződő állam területén szerzett szolgálati időket össze kell számítani. Magyar részről a nyugdíj akkor állapítható meg, ha a magyar szabályok szerinti jogosultsági feltételek teljesülnek (az öregségi nyugellátás attól az időponttól állapítható meg, amikor a kérelmező a magyar öregségi nyugdíjkorhatárát betöltötte). Az illetékes ukrán szerv igazolása alapján lehet Ukrajnában szerzett szolgálati időt figyelembe venni. Az igazolás beszerzéséről a nyugdíjbiztosítási szervek hivatalból gondoskodnak. 

Ha a kérelmező az áttelepülést követően nem dolgozott tovább, a nyugdíj alapját képező átlagkeresetként azt a keresetet kell figyelembe venni, amit a hasonló munkakörben, megfelelő képesítéssel a Magyarországon foglalkoztatottak átlagosan elértek a nyugdíj megállapítása időpontjában. Ez az a rendelkezés, amely folyamatosan feszültségben tartja a magyar nyugdíjas társadalom tagjait, hiszen a legtöbben méltánytalannak és indokolatlannak érzik e különlegesen kedvező elbírálást az „ukrán nyugdíjasok” ügyében, amely évente tízmilliárd forintos nagyságrendű kiadást okoz a magyar nyugdíjkasszában. A tények tükrében érdemes azonban észrevennünk, hogy egyrészt e nyugdíjasok túlnyomó többsége kárpátaljai magyar, másrészt a nyugdíjkassza idén 3915 milliárd forintos költségvetésében nem számottevő ez a kiadási tétel. 

Az természetesen egyre időszerűbb, hogy végre a magyar-ukrán viszonylatban is korszerű, biztosítási elvre épülő megállapodás váltsa fel az idejétmúlt, területi elvre alapozott szovjet őskövület-egyezményt.

 Farkas András - www.nyugdijguru.hu

*