A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. október 30., péntek

Mi gyűrüzik be igazán - az útdíjtól az üzemanyagárakon át az adóterhekig ( - nincs nyafogás)

 Emlékszem, amikor egyesek azzal jöttek, hogy a kormány az útdíjak árszabályozásával majd a lakosok terhei fognak nőni.  Volt ebben a kinyilatkoztatásban sok értetlen ember, tűzoltó, juhász és polgármester is, aki így vélekedve ez fújta akkor.


 

Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) döntése alapján a kormány kifejezetten azért emelte meg a nehézgépjárművek útdíját a főutakon, hogy a teherforgalmat az autópályák felé terelje, és így tehermentesítse a lakott településeket.

A települések védelmében bevezetett új tranzitútvonal-korlátozások elsősorban a külföldi vagy az adott térségen csak áthaladó (nem helyi célú) nehézgépjárművekre vonatkoznak 

 Most azonban, hogy (részint ezek) a választók elsöpörték a "mocskos Fidesz"-t, az új kormány meghagyta ezt a korábbi jogos intézkedést és eltörölte az üzemanyagok védett árát, amire ez a bagázs, - aki pár hónapja még azért aggódott óbégatva, hogy majd a dráguló fuvarok, begyűrűznek a fogyasztói árakba és megjelennek a polcokon, - most mind kussol.  

Egyikőjük sem jön elő, hogy jaj, a 719 forintos gázolaj tönkreteszi a szállítmányozókat, kicsinálja a gazdag  Waberer's-éket, vagy hogy ez majd mindenkit érint, amikor a kasszánál fizetni kell. 

 Nem, mert a Fidesz volt a mocskos tolvaj, és Magyar Péter bandája a tiszta szívű, józan és őszinte képviselője a hazai érdekeknek. Ő nem abból gazdagodott, amiből a társai, vagy aminból a magyar prosperált. 

Balog Levente és Wáberer György nagyon akarta a Tisza levegőjét szívni. Most megjött az ára!

Nos, ez nem igaz. Ennyire alantas, aljas, az országát, annak hazafijait kiszolgáltatottá tevő, megsarcoló képmutató és ellentmondásos hazug figurája rég volt ennek az országnak.

Ez valahol mégis csak a legalja 
A legelszomorítóbb ebben, hogy ezt azok a gyűlölködők hozták és emelték piedesztálra, akik maguk is egy ilyen hamis tévképzet mentén szavaztak rá.  Hacsak nem a maguk gyűlölködése, a másik utálatából eredő gonoszság, és dafke, a csak azért is bukjon a kormány.  

Igen, ez ami a józanságon, politikai pártokon átívelő rosszindulatot előhozta, kiugrasztotta az emberekből, illetve a Fideszből a legalját.  Azt a Magyar Pétert és társait, akik ennek a korruptnak, tolvajnak kikiáltott rendszernek a leginkább haszonélvező tolvajai voltak.   Magyar Egy bűnöző, akinek tisztázatlan a múltja és abbéli viselkedése.  Nem csak a családi ügyei, hanem a nyilvános közszereplései is botrányosak, ha nem éppen megbotránkoztatóak.  Bár ő a józanság példaképe, mégis öntudatlanig itta magát amikor fostos nadrágjában dülöngött az éjszakában, azután, hogy kidobták a biztonságiak. De ő volt az aki konszenzuális kapcsolata alkalmával az akkori ágyasával egy bérlet lakásban találkozott a kikészített fehér porral, amihez ő bezzeg nem nyúlt, azt nem kifogásolta és nem is szólt, nem is jelezte akkoriban senkinek. Persze a felvételek után mindjárt jött is a magyarázkodás.  De hagyjuk is ezt a jellemet, hiszen ez csak annak a bűzös tetemnek a feje, ahonnan a szag árad.  Végül ez az áradat ragadta magával a hozzá igazodó gyűlöletkampányra felülőket, kik végül a szennyt trónra emelték. 

Hova lett a sokaság, hova lett a szólás, a tiltakozás - mindent benyelnek

Köztük a van a sokgyerekes hülye szomszéd,  aki most azért rinyál, mert százezereket veszít az új kormány adópolitikán, a magas üzemanyagárakon. Aztán az összes többi ember a tűztoktól  a polgármesteren át a Waberer's és a Szentkirályi gazdag uraiig.  

Szentkirályit soha többé , vagy ami az ő nevéhez fűződik…

 
Vagyis ezt most mindenki megérzi, nem úgy az a kamionos, aki szarik az egészre és azért is behajt a billents szerelvénnyel városba, hogy ne keljen kerülnie.   Függetlenül a Fidesz hozta rendelkezéstől és a Tisza adta magas üzemanyagáraktól. 

A korábbi helyiek ezzel persze jelenleg nem foglalkoznak, hiszen ez nem egy olyan mérvű dolog, ami miatt szólni kéne úgy, mint tették ezt a nehézgépjárművek főutakon történő útdíjánál szabályozása idején.  Ezeknek most minden jó.  (Mondhatni még a szar is.)

Dr. Bilisics Zita: Az ócsai Turján Tisza-szigettel találkoztam....  (Erről nem fogok lemondani a jövőben sem.)

Köszönjük.  

* 

2026. október 23., péntek

1956 október 23.-a, majd 50 év múltával 2006 ugyanezen napja és most 2026. október 23.-a egy újabb őrülttel

 Magyar Péter 2026 október 23.-n méltó szintre emelkedett az éppen 20 évvel azelőtti Gyurcsány Ferenccel, aki képes volt a békés tüntetők közé lövetni úgy, mint kommunista elődei 1956. október 23.-n. 

Debrecenben 1956. október 23.-n délelőtt a diákok összeállították követeléseiket, majd a városba vonultak. Képviselőik tárgyaltak a helyi párt-, és tanácsi vezetőkkel, akik a szovjet csapatok kivonására vonatkozó pont kivételével egyetértettek programjukkal, és ígéretet tettek, hogy az délután megjelenik a megyei Néplap különkiadásában. Ezt követően a diáktüntetés felkereste a város nagyüzemeit, ahol a munkásokkal ismertették követeléseiket és a helyi vezetőkkel kötött megállapodást. A Gördülőcsapágygyárban munkásgyűlés kezdődött Komócsin Zoltán megyei párttitkár részvételével; 8 pontos programot fogadtak el. A diákoktól kapott tájékoztatás alapján a munkások úgy döntöttek, hogy tüntetéssel jelzik: támogatják a követeléseket.

A délutáni tömegtüntetés (amelyen mintegy 30 ezren vettek részt) fő színhelye a nyomda volt, ahol a Néplap különkiadásának megjelenését várták. Más csoportok a pártbizottság és a BM megyei főosztálya előtt tüntettek, ahol a politikai foglyok szabadon engedését követelték. Komócsin Zoltán a híradós ezredtől kért segítséget, ám annak vezetője elutasította a kérés teljesítését, ezért a belső karhatalomhoz fordult. A tüntetőknél nem volt fegyver, magatartásukat azonban október 23-án délután mégis fenyegetőnek lehetett tekinteni, hiszen több épületről leverték a vörös csillagot, kövekkel dobálták a BM főosztály épületét, sőt, az egyik forrás szerint betörtek annak kapuján, megrongálták a közelben álló szovjet hősi emlékművet.

A tüntetés feloszlatására kirendelt belső karhatalmi egység először füstgránátokkal, majd levegőbe lőtt sortüzekkel igyekezett kiszorítani a tüntetőket a belvárosból, de a tömeg kitartott. Sőt, Horváth Miklós hadtörténész szerint, nemcsak szidalmazta, hanem kövekkel dobálta a karhatalmistákat. Azok ekkor – este 6 óra tájban – éles lőszerrel nyitottak tüzet. A tüntetők menekülni kezdtek, de kisvártatva visszafordultak, mire a karhatalmisták ismét lőttek, a tüntetés feloszlatására szuronyt és puskatust is használtak. Fellépésüknek 3 halálos és 6 sebesült áldozata lett.

2006. október 23.-n Magyarország az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára emlékezett. 

https://ujpestihirmondo.hu/wp-content/uploads/2026/10/rendorterror-2006-oktober-23.jpg 

Az ünnepnek a szabadságról, a diktatúrával szembeni kiállásról és a nemzeti összetartozásról kellett volna szólnia. Budapest utcáin azonban egészen más képek fogadták az embereket: rohamrendőrök, vízágyúk, könnygázgránátok, gumilövedékek, égő barikádok és vérző sérültek. A rendszerváltás utáni Magyarország egyik legsúlyosabb politikai és rendészeti válsága éppen azon a napon érte el csúcspontját, amikor az ország az ötven évvel korábbi szabadságharc hősei előtt kívánt tisztelegni.

Gyurcsány Ferenc parancsára azonosító nélküli rendőrök rontottak a békés megemlékezőkre.

Nemzeti-színű zászlókat téptek ki, a tapostak meg és nem rendszeresített eszközökkel (viperákkal) egyrészt verték, ütlegelték  a tömeget, másrészt pedig ilyen töltényekkel lőttek közéjük. 

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1377/13771/137718/13771822_dbeee1382162d9f1328fe36d3e71c216_wm.jpg 

A Fideszünnepi rendezvényét követően lovasrohamot vezényeltek babakocsis anyukák és bottal közlekedő idősek ellen is, emberek szemét lőtték ki, viperával ütötték a megemlékezőket, sokszor még az étteremből is kirángatták az ott vacsorázókat. A Gyurcsány-terror célja a megfélemlítés és a hatalom megőrzése volt.

Ekkor már túl voltunk Gyurcsány őszödi beszédén. Világossá vált, hogy végighazudták a kormányzást, hitegetéssel, valótlan állításokkal becsapták az embereket, és eladósították az országot, aminek következményeként hazánk adósságspirálba, nyugati érdekeltségek hálózatában kiszolgáltatottá vált.

https://s.24.hu/app/uploads/2013/09/bene-laszlo-es-gergenyi-peter.jpg 

Gyurcsány hatalmaskodása, politikai ragaszkodása a legvéresebb kommunista diktatúrákat időző véres helyzetbe lökte, züllesztette az országot.   Maga vezényelte rendőrparancsnokokat, és rendőrség élén álló „vasprefektus” a kegyetlen Gergényi Péter mint végrehajtó lépett fel az országot képviselő elégedetlen többséggel szemben.   


 

A vasprefektus (olaszul: prefetto di ferro)
A kifejezést ma átvitt értelemben olyan állami tisztviselőkre, rendőri vezetőkre vagy politikusokra is használják, akik hajlíthatatlan, rendkívül szigorú, megalkuvást nem ismerő módszerekkel lépnek fel a bűnözés és a törvénytelenség ellen.
Ki volt az eredeti „vasprefektus”?
Benito Mussolini 1925-ben nevezte ki Cesare Morit Palermo prefektusává. Különleges jogköröket kapott, és a fasiszta rezsim teljes támogatását élvezte. Mori azért kapta a „vasprefektus” nevet, mert módszerei kíméletlenek és megalkuvást nem ismerőek voltak.
2006-os eseményekben: 
Gergényi irányította a rendőri erők bevetését a 2006 őszén, az őszödi beszéd napvilágra kerülése után kirobbant tüntetések és az október 23-i zavargások idején. 

Ők ezt a maguk módján amolyan kommunista örökségként kardlapozással, tömegbe lövetéssel ismételték. Számos vérző sérült, golyóval átütött test és golyó által elveszett, kilőtt szemű áldozatot hozott mindez.  A történelem Gyurcsánnyal, Gergényivel és a szándékosan azonosító nélküli gyakorlóban felsorakozó rendőreivel képesek voltak megidézni és visszahozni a múltat, az elnyomó hatalom terrorját. 

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1377/13771/137718/13771834_5d3aa1f99c0f3a90406b17439adf7c09_wm.jpg 

Azt ami nem a hazát, a hanem az idegen uralmat és hatalom foggal körömmel való megtartását célozta.

2026 október 23.-n Magyar Péter kormányfő kádári mintára behívta az országba annak az idegen hatalomnak a képviselőit, akik neki a bűnös tolvajnak, az erőszakos rablónak, és fékeveszett arrogáns nyegle ficsúrnak a védelmét, mentességét biztosították. Ez közel azonos azzal a lepaktálással, amit Kádár az egykori szovjetekkel kötött titkos egyezség keretében elárulta a sajátjait, és a hazáját. Magyar Péter is ugyanúgy, ahogy a kivégzésre ítélt Nagy Imre, vagy a kiszolgáltatottá tett Maléter Pál aki egyazon pártos eszméből fakadóan volt a kormány tagja, ahogy  Kádár is a kommunista mozgalom által lett Csermanekből az elhíresült, gyilkos áruló,  - akár a jelenkor Magyar Pétere.  

  Magyar Péter kezéhez jelen ismerteink szerint még vér nem tapad úgy, ahogy az Kádár, vagy áttételesen Gyurcsány esetében ismert. Azonban a letartoztatások, az akkori ÁVH újkori hasonmásának a létrehozatala, a rendőri vegzálások, a hirtelen letartoztatások, az ad_hoc vádaskodás, a narcisztikus jelleméből fakadó, kommunista szülői szocializációjából előálló egyéni személyi kultuszának beállítása, úgy is mint a parlamenti bejelentéseit követő eljárások megindítása, mint azt a szovjet típusú rendszert idézi vissza, mint amit az 1956-s, a 2006-s véres elődjei bemutattak. 

 Magyar Péter szintúgy az idegen érdekek kiszolgálója, az ellenérdekelt hatalom behálózott ügynöke vagy éppenséggel bábja. Az, az ember, aki képes a maga bűneinek elfedése érdekében egy országot, egy nemzetet feladni és kiszolgáltatni.

2026 október 23.-a ennek bemutatása volt. Nem csak azért, mert ezt megelőzően a Lengyelországot átvevő liberális Donald Tusk (szintén külsős, idegen hatalmi érdekeket szolgáló nyugati politikai erők,  főként német befolyásolás mentén) elnököt meglátogatva vett tanácsot és felhatalmazást a törvénysértő, mondhatni jogtipró hatalomgyakorlásra.

 Arra, hogy a köztévét virtuálisan elfoglalta és elsötétítse, vagy hogy a köztársasági elnököt kicsinálja és eltávolíthassa pozíciójából, továbbá az   alkotmánybíróság függetlenségét felszámolhassa, az eddig függetlenként aposztrofált átszellemült  bírói kart magáévá tehesse, a rendőrséget a maga szolgálatába állíthassa, és a politikai ellenfeleit visszaható jogalkotással kiiktathassa a politikai közéletből, az újra választhatóságból. Mindez nem más, mint a demokrácia felszámolása, az önkényuralmi rendszer bevezetése, megszilárdítása és ezzel - az egykori szovjeteket kiszolgálók példájához méltón,-  az őket váltó mai nyugati gyarmatosítok érdekeit szolgálva helyezze előtérbe azokat a magyarokkal szemben.  Ez ugyanaz a hazaárulás, amit a 1956 Kádári múltja, 2006 Gyurcsány-korszak akkoriban megvalósított.


 

2026. október 23-án, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján súlyos utcai összecsapások történtek Budapesten a Gyurcsány Ferenc vezette kormány idején, az akkori rendőri intézkedések pedig máig éles politikai és társadalmi viták tárgyát képezik

  Ma Magyar Péter ezt hozta elő, idézte vissza és mutatta be a meghívott (beszédet adó) Ursula von der Layen oldalán jelen október 23.-n.  

  Magyar Péter ezen a napon 70 évvel a szovjet invázió kiváltása után, 20 évvel a félévszázados múltat felidéző és eltaposó Gyurcsányt követően 2026. október 23.-n ugyanezen árulók nyomdokaiba lépett és lett a hazai történelem újabb elutasítottja. A politikai hulladéka. 

Magyar Péter abban bízott, hogy az 1956-os forradalom 70. évfordulójára Budapestre hívhatja vendégül a parancsolóit. Azokat a tekintélyes befolyással bíró európai vezetőket, akik meghatározzák cselekedeteit Azonban Macron, Tusk és Zelenszkij távol maradt. Ursula Gertrud von der Leyen valamint Costa azonban elfogadta az új provincia bábjának meghívását.  A többek számára ez eleve kínos, továbbá elfogadhatatlan (egyfajta provokáció) volt. Macron és Tusk a végét járja, a diktátor Zelneszkijt pedig brit és EU-s kötelékek tartják még pozícióban. Még szerencse, hogy legalább ők nem szennyezték tovább és jobban e napot.

A Magyar Péter által összehozott belpolitikai-, gazdasági válság ugyanazon gyalázatos mód, jött létre, mint egykoron Kádár, majd Gyurcsány elnyomó rezsimjének idején. Csak gyorsabban. Magyar ezt hozta vissza és adta a hazának. 

Magyar Péter a jelek szerint saját tartótisztjének engedte át a Parlament pulpitusát a maga gyalázatos módján. Még szerencse, hogy nem a koronát kínálta fel az EB ezen szélhámosának. Így is mélyen megbecstelenítette vele, személyével, idehívásával, jelenével az országot. 

Magyar Péter egyre méltatlanabbá válik az ország képviselésére. Arra, amit az uralkodó kormánypárt vezetőjeként kapott, rá ruházott a többség. Valójában alkalmatlan a tisztségére. Hazánk és nemzetünk szégyene ez az ember.

Magyar Péter a magyarok azon balsorsa, amit e nép csakis magának köszönhet. 

*