Október 23.

 

 *

Halálra ítélték, kivégezték, majd semmisnek mondták a végzést - Kádár hazaárulása ( - az ős-szocializmus vége)

Ma van a megbékélés napja – 59 éve végezték ki és 28 évvel ezelőtt temették újra Nagy Imrét. 

 Június 16. a megbékélés napja Magyarországon. Ezen a napon végezték ki 1958-ban Nagy Imre miniszterelnököt, majd 1989-ben ugyanezen a napon tartották meg ünnepélyes újratemetését.

Megbékélés napja: megbocsátás, vagy meg nem bocsátás?

1989. június 16-án több százezer ember ünnepélyes részvételével kísérték méltó nyughelyére az 1956-os magyar forradalom mártír miniszterelnökét, aki mindaddig jeltelen sírban feküdt, miután 1958-ban véget ért koncepciós perének befejeztével társaival együtt kivégezték.

Innentől lényegében a rendszerváltásig még szóba hozni is tilos volt, hogy mi történt ’56-ban, Nagy Imre szerepéről pedig lehetetlen volt vitát indítani hivatalos fórumokon. A ’80-as években egyre másra megjelenő szamizdat kiadványok azonban már igyekeztek átformálni (és egyben aláaknázni) a hivatalos képet, mely egyértelműen ellenforradalomként definiálta az 1956. októberében lezajlott eseményeket.

S bár 1989-ben, amikor végérvényesen eldőlt, hogy vége a szocializmusnak, és remélhetőleg valami egészen más következik majd, sokak legnagyobb meglepetésére nem történt meg Kádár János és társai, valamint a párt akkori vezetőségének felelősségre vonása a harminc évvel korábbi események ügyében (sem).

Miből lett Kádár, az elvtárs?

Kádár János irodagépműszerész-segéd volt a Horthy-korszak Budapestjén. A fiumei születésű, Csermanek János néven anyakönyvezett ifjú a Kommunista Ifjúsági Internacionálé (KIMSZ) és a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) tagjaként élt, álmodozott, agitált és politizált. Mozgalmi fedőnevén ekkor még Barna Jánosként tevékenykedő fiatalember a rendőrség árgus tekintete mellett 1931-ben egy Klauzál utcai szőnyegkereskedőnél dolgozott, mint raktári munkás.

Miután Csermaneket 1933-ban megválasztották a KIMSZ Központi Bizottsága titkárának, a rendőrség 1933 júniusában tartóztatta le majd a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszék októberben „állam és társadalmi rend felforgatása” vádjával két év fegyházra ítélt, amelyet a Gyűjtőfogházban, majd az itteni éhségsztrájkban való részvétele miatt a szegedi Csillagbörtönben kellett leülnie. Szabadulása után Csermanek János 1943 februárjában lett a KMP vezető titkára, ekkor kapta a mozgalomban a Kádár János nevet, amelyet később hivatalosan is felvett. Így lett Kádár János.

A Kúria semmisnek nyílvánította Nagy Imrének és társainak 1958-as ítéletét

A Kúria igazolta az '56-os forradalom után államellenes bűncselekmények vádjával kivégzett Nagy Imre és társai ügyében az akkori ítéletek semmisségét.

Nyilvános ülésén a Kúria a Legfőbb Ügyészség indítványára adott igazolást az ítélet semmisségéről. Egyhetes zárt tárgyalás után 1958. június 15-én halálra ítélték Nagy Imrét, Gimes Miklóst és Maléter Pált, börtönnel sújtották Kopácsi Sándort, Donáth Ferencet, Tildy Zoltánt, Jánosi Ferencet és Vásárhelyi Miklóst, illetve egy másik eljárásban az év tavaszán halálra ítélték Szilágyi Józsefet.

A Legfőbb Ügyészség képviselője hozzászólásában jelezte, hogy további több mint kétszáz, az 1956-os forradalom után halálra ítélt ember ügyét tanulmányozzák a semmiségi igazolások kiadása ügyében.

A parlament 2000-ben nyilvánította semmissé a leszámolást kiszolgáló jogszabályok alkalmazásával meghozott ítéleteket, azok igazolását a jogosultaknak kellett kérelmezniük.

A megbékélés napjának ünnepi gesztus értékében valahol ott rejlik a megváltoztathatatlanba való belenyugvás, mely azonban magában hordozza azt is, hogy a történelem alakulása bár igazolja Nagy Imrét és mártírtársait, mégsem menti fel a rendszerváltó országot a történtek tisztázásának felelőssége alól. Elismerni azonban kénytelen, hogy újabb harminc év távlatából már nagyon nehéz igazságot szolgáltatni.Ma van a megbékélés napja – 59 éve végezték ki Nagy Imrét

A független Magyarország napja

Nagy Imre újratemetésének kérdésében, illetve az esemény köré szerveződő “tüntetés” kapcsán valójában már meg sem próbált a pártvezetés különösebb szankciókat foganatosítani, hiszen a regnáló hatalom felső- és középvezetői arra a pillanatra vártak irodáik ablakainak redőnyei mögött, kezükben a bőrönddel, hogy melyik másodpercben lesz égetően szükséges mindent hátra hagyva olajra lépni a határon keresztül.

A független Magyarország haragjától féltek, hiszen az elképzelt forgatókönyv szerint azon az ominózus június 16-án megbékélésről nem igen volt esély filozofálgatni.

A bőröndök aztán szép lassan mégiscsak visszakerültek a szekrény tetejére, a legkellemetlenebb adatokkal teli papírok ismeretlen polcok mélyére süllyedtek, vagy tisztázatlan körülmények között eltűntek. A zakók hajtókájáról lekerült a vörös csillag, mindenki megünnepelte azt a független Magyarországot, majd kezdetét vette az építkezés. Az úgynevezett demokráciáé.

Ma, 59 évvel Nagy Imre kivégzése, és 28 évvel újratemetése után kissé ambivalens módon a megbékélés napjának hívjuk június 16-át. Két dolog azonban nem világos egészen: kinek sikerült megbékélnie kivel, illetve mit sikerült közel harminc év alatt megtanulnunk a múlt példáján.

 24.hu és Falanszter

*

25 éve halt meg Kádár János - korszakváltás ( - társadalmi visszatekintés egy negyed század multán)

Az MTI 25 éve közölte a hírt, hogy Kádár János elhunyt.

"A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága mély fájdalommal tudatja a párt tagságával és az  egész magyar néppel, hogy 1989. július 6-án, csütörtökön 9 óra 16 perckor hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Kádár János elvtárs.  Temetéséről később intézkednek.  A Magyar Szocialista Munkáspárt Elnöksége"

Forrás: 1989. július 6. MTI

 

A világ szemében - a kezdeti és az utolsó időszakot leszámítva - a Kádár vezette Magyarország volt a "gulyáskommunizmus" megtestesítője, a "legvidámabb barakk".

Huszonöt éve, 1989. július 6-án halt meg Kádár János pártállami vezető, a múlt század egyik meghatározó magyar politikusa.

1912. május 26-án született Fiumében. Cselédlány anyja után Czermanik néven anyakönyvezték, később ezt Csermanekre, majd 1945-ben Kádárra változtatta. Anyja egy ideig vidéki nevelőszülőknél helyezte el, majd Budapestre költöztek, ahol Csermanek János az akkor elit szakmának számító írógép-műszerészséget tanulta ki.

1930-ban csatlakozott a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségéhez (KIMSZ), és belépett az ugyancsak illegalitásban működő Kommunisták Magyarországi Pártjába (KMP). 1933-ban két év fegyházra ítélték, szabadulása után a rendszer által megtűrt Szociáldemokrata Pártban folytatta politikai tevékenységét. A KMP munkájába 1941-ben kapcsolódott be ismét, 1942 májusától a Központi Bizottság tagja, majd vezető titkára volt. A párt az ő irányítása alatt mondta ki 1943 nyarán - a Komintern feloszlatása után - önmaga feloszlatását és Békepárt néven történő újjáalakulását. 1944 áprilisában pártutasításra Jugoszláviába indult, de a határon lebukott. Személyazonosságát el tudta titkolni, így katonaszökevényként ítélték kétévi börtönre, a fogságból 1944 novemberében sikerült megszöknie.

1945 áprilisától parlamenti képviselő, a Magyar Kommunista Párt (MKP) Központi Vezetőségének titkára, a Politikai Bizottság tagja volt. 1946-ban az MKP főtitkárhelyettese lett, e tisztségét a szociáldemokratákkal történt 1948-as egyesüléssel létrejött utódpártban, a Magyar Dolgozók Pártjában (MDP) is megtartotta.

1948-ban Rajk László után kinevezték belügyminiszternek, e tisztségében jelentős szerepet játszott a koncepciós perek, így a Rajk-per levezénylésében és a többpártrendszer felszámolásában. 1951 áprilisában Rákosiék őt is letartóztatták, minden tisztségétől megfosztották, és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. 1954-ben, Nagy Imre első miniszterelnöksége idején szabadult, politikai rehabilitálását követően a budapesti XIII. kerületi pártbizottság, majd 1955 szeptemberétől a Pest megyei pártbizottság első titkára volt.

Rákosi Mátyás 1956. júliusi menesztése után Kádár János visszakerült a legfelső pártvezetésbe: a Központi Vezetőség (KV) tikára, a Politikai Bizottság (PB) tagja, a forradalom kitörése, majd Gerő Ernő 1956. október 25-i bukása után az MDP KV első titkára lett. Október 30-tól államminiszterként tagja volt Nagy Imre koalíciós kormányának. 1956. november 1-jén a rádióban Kádár jelentette be a kommunista párt újjáalakítását Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) néven, dicsőséges népfelkelésként értékelve Rákosi uralmának lerázását. A beszéd elhangzása idején azonban már a szovjet követségen tárgyalt, s még aznap éjjel Moszkvába vitték, ahol a szovjet intervenció "legalizálása" érdekében őt bízták meg az ellenkormány vezetésével.

1956. november 4-én a szolnoki és az ungvári rádió sugározta Kádár közleményét a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulásáról és a szovjet csapatok segítségül hívásáról. Őt magát a nap folyamán szovjet repülőgép vitte Szolnokra, majd november 7-én harckocsival érkezett meg a fővárosba. Bántatlanságot ígért a felkelőknek és a jugoszláv nagykövetségre menekült Nagy Imrééknek, megkezdte a kormányalakítást, újjászervezte az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottságát. Decemberben az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága már ellenforradalomnak nyilvánította az október-novemberi eseményeket. Kádár saját pozícióját, az MSZMP hatalmát szovjet támogatással, vérbírák által gyorsított eljárásban meghozott ítéletekkel, kivégzések sorozatával szilárdította meg. A megtorlások áldozata lett Nagy Imre is.

Kádár János három évtizeden keresztül, 1956 novemberétől szinte haláláig Magyarország első emberének számított. Volt az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke (1956-1957), az MSZMP Központi Bizottságának (KB) első titkára (1957-1985), főtitkára (1985-1988), elnöke (1988-1989). 1956 és 1958, majd 1961 és 1965 között a miniszterelnöki tisztséget is betöltötte. A Kádár-korszak az 1956-os forradalom leverésétől, a véres megtorlástól a sokaknak szerény gyarapodást hozó konszolidáció, az ún. "puha diktatúra" évtizedein át a rendszer általános válságáig tartott. A világ szemében - a kezdeti és az utolsó időszakot leszámítva - a Kádár vezette Magyarország volt a "gulyáskommunizmus" megtestesítője, a szocialista táborban pedig a "legvidámabb barakk". Az "aki nincs ellenünk, az velünk van" jegyében a rendszer hallgatólagos kompromisszumot kínált polgárainak: ha nem kérdőjelezik meg a politikai és az ideológiai alapokat, viszonylagos jólétet, szabadságot kapnak cserébe. E kiegyezés azonban csak addig volt fenntartható, amíg a gazdasági nehézségek, a velük érlelődő politikai elégedetlenség, valamint a szovjetunióbeli változások alá nem ásták a rendszer egészét.

Az 1980-as évek közepétől mindinkább elszigetelődő, romló egészségű Kádárt 1988 májusában felmentették főtitkári tisztéből, s bár pártelnök lett, hatalmát elvesztette. Utolsó beszédét az MSZMP KB 1989. április 12-i zárt ülésén mondta el. A több mint egyórás, sokszor zavaros, néhol alig hallható beszédben "az utolsó szó jogán" - mindenki számára váratlanul - az addig legmélyebbre temetett titkokról kezdett beszélni: 1956-os moszkvai tárgyalásairól, Nagy Imre elítéléséről, majd kivégzéséről, szavaiban harminc év történései kavarogtak. 1989 májusában felmentették pártelnöki tisztségéből is. 1989. július 6-án halt meg - azon a napon és abban az órában, amikor a Legfelsőbb Bíróság felmentő ítéletet hozott az 1958-ban kivégzett Nagy Imre miniszterelnök újratárgyalt perében.

(MTI)

*