A következő címkéjű bejegyzések mutatása: (MTI). Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: (MTI). Összes bejegyzés megjelenítése

2023. december 31., vasárnap

Ó-év búcsuztató - szilveszter

https://szekelyfold.ma/api/images/post-header/2023-12/20231231020102-7527366fda221913103c033eaab963bb.jpg?height=460

Bécset idéző, nagyszabású koncerttel búcsúztatták az évet magyar szervezésben Washington vezető hangversenytermében szombaton este.

A Strathmore Center több ezres előadótermében teltház mellett adták elő nemzetközi fellépői gárdával, köztük magyar művészekkel a Salute to Vienna műsort, amelyet bécsi szerzők műveiből, valamint Lehár Ferenc és Kálmán Imre darabjainak részleteiből állított össze a Torontóban működő, magyar vezetésű zenei szervező iroda a Glatz Attila Production.

A washingtoni koncert karmestere Vajda Gergely, Magyarországon, valamint Európa-szerte és az Egyesült Államokban is rendszeresen koncertező művész volt, aki az MTI-nek elmondta, hogy a bécsi újévi koncert Közép-Európa valódi művészeti termékei közé tartozik, és világszerte ismert. A tengerentúlon bemutatni az osztrák és magyar szerzők műveit a legjobban azok tudják, akik onnan származnak, ami egyedülálló hangulatot jelent és teremt - tette hozzá.

A Bécsből érkezett szoprán, Sera Görsch operaénekes úgy fogalmazott, hogy a tengerentúlra elhozni a bécsi zenét különleges feladat, amelyre a közönség rendkívül lelkesen reagál.

A koncert amerikai vendégénekese New Yorkból Brian Cheney operaénekes volt, aki azt mondta, hogy ezek a fellépések a közönség mellett a művészek számára is igazi élménynek számítanak, igazi közös ünnepe a bécsi zenének. Hozzátette, hogy szerinte az amerikai hallgatóságnak megmutatni ezt a zenei világot hordoz kihívásokat, de a közönség mindig rendkívül lelkes, ez a zene pedig magáért beszél és "időtlen".

Az előadáson Budapestről érkező versenytáncosok is felléptek László Csaba vezetésével, valamint Ausztriából az Europaballett társulatának tagjai.

A washingtoni kulturális esemény a bécsi újévi koncertek hagyományát követve Johann Strauss Kék Duna keringővel és id. Johann Strauss Radetzky-indulójával zárult.  

A Salute to Vienna koncertsorozat Glatz Attila szervezésében Észak-Amerikában mintegy két évtizedes hagyomány szilveszter és az újév napjaiban, amikor több társulat viszi el Közép-Európa zenéjét a tengerentúlra. Idén 19 előadást tartanak az Egyesült Államok és Kanada nagyvárosaiban, Washington mellett New Yorkban, valamint Torontóban és Edmontonban.

(MTI)

*

2023. december 29., péntek

A románok elutasították Székelyföld és Erdély önrendelkezési jogát - nem lesz autonóm terület a magyarlakta vidék ( - külhon)

 Elutasította a román képviselőház a Székelyföldre és az erdélyi magyarságra vonatkozó autonómiatervezeteket

https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2023/10/DNAND20231029004-1024x683.jpg
Őrtűz ég Erdélyben, a Csíkrákoshoz tartozó Bogát-hegyen Székelyföld autonómiájának napján, október 29-én. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2015-ben nyilvánította a Székelyföld autonómiájának napjává október utolsó vasárnapját, ezen a napon Kárpát-medence-szerte őrtüzeket gyújtanak. - Fotó: MTI/Veres Nándor

Elutasította a román képviselőház csütörtöki plenáris ülésén a Székelyföldre és az erdélyi magyarságra vonatkozó autonómiatervezeteket, melyeket Zakariás Zoltán és Kulcsár-Terza József RMDSZ-listán mandátumot szerzett parlamenti képviselők nyújtottak be.

Az egyik dokumentum a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény tervezete, a második a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútuma. Ezeket a jogszabálytervezeteket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szakmai műhelyeiben dolgozták ki. A harmadik beterjesztett kezdeményezés Székelyföld autonómiastatútuma, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) dolgozott ki, és immár negyedik alkalommal kerül a román törvényhozás elé.

A kétkamarás román parlament alsóháza sürgősségi eljárással tárgyalta a három autonómiatervezetet. A plenáris ülést hibrid formában tartották, a jelen nem lévő parlamenti képviselők online csatlakoztak és szavaztak.

Elsőként a Székelyföld autonómiastatútuma szerepelt napirenden, amelyet a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútuma és a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény tervezete követett.

https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2023/10/DKATE20231029025-1024x683.jpg
Marcel Ciolacu román miniszterelnök egy hete közösségi oldalán az autonómiatervezetek gyors elutasítását kérte a házelnöktől, így már a két ünnep között naprendre tűzték őket. A kormányfő bejegyzésében “toxikus kezdeményezésnek” minősítette a törvényjavaslatokat.

A parlamenti képviselők a jogszabálytervezetek elutasításáról szavaztak. Az első két jogszabálytervezet elutasítását a 329 tagú alsóház jelen lévő vagy interneten szavazó képviselői közül 260-an támogatták, 16-an az elutasítás ellen szavaztak, egy honatya tartózkodott.

A nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény elutasítását 255 képviselő támogatta, 15 az elutasítás ellen szavazott és egy képviselő tartózkodott.

(MTI)

*

2019. augusztus 24., szombat

Bejelentették: - Hivatalosan is megkezdődött a kampányidőszak ( - Ócsán már elindult a hajrá, ez érzékelhető)

Hivatalosan megkezdődött szombaton a helyi és nemzetiségi önkormányzati képviselők választását megelőző kampány. A választási eljárásról szóló törvény szerint a kampány a választást megelőző 50. napon kezdődik és a szavazás napjáig, a voksolás befejezéséig tart. 


Megkezdődött az aláírásgyűjtés. A képviselő- és polgármester-jelölteknek szeptember 9-ig kell összegyűjteniük az induláshoz szükséges érvényes ajánlásokat.

A hivatalos kampányidőszak kezdetére vonatkozó szabályozást az idő túlhaladta, ma már gyakorlatilag szinte folyamatos, választástól választásig tartó versengés folyik, több párt már jóval korábban bejelentette részvételét, bemutatta jelöltjét. A Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria következetes gyakorlata szerint csak a hivatalos kampányidőszakban végzett politikai tevékenység számít kampányolásnak, ezekkel kapcsolatban lehet a választási szervekhez fordulni.

A kampányidőszakon kívüli szórólapozás, plakátolás, a választók közvetlen megkeresése nem tekinthető kampánytevékenységnek.

A jogszabály szerint kampánytevékenység minden olyan tevékenység, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, kampányeszköz pedig például a plakát, a választók jelölt vagy jelölőszervezet általi közvetlen megkeresése, a politikai reklám és politikai hirdetés, valamint a választási gyűlés.

Nem minősül választási kampánynak a választási szervek tevékenysége, az állampolgárok – mint magánszemélyek – közötti személyes kommunikáció, függetlenül annak tartalmától és formájától, továbbá az Alkotmánybíróság, a bíróságok, a helyi önkormányzatok és más állami szervek jogszabályban meghatározott feladatuk során végzett tevékenysége.

Ócsán a láthatatlan ellenzék is beindult - a lyukas zászló asszociáló jelképet mutattak be ( - a feltételezett elkövetőt erősen keresik)

A választási kampány végéig a pártok engedély nélkül készíthetnek plakátot (választási falragaszt, szórólapot, vetített képet, emblémát) mérettől és hordozóanyagtól függetlenül, de ezeken is fel kell tüntetni impresszumszerűen a kiadó adatait, így a kiadó nevét, székhelyét és a kiadás felelősének nevét is.

A választási eljárási törvény szerint kampányidőszakban korlátozás nélkül lehet plakátokat elhelyezni. A jogszabály azonban előírja, hogy plakátot elhelyezni magántulajdonú ingatlanon, építményen, oszlopon kizárólag a tulajdonos vagy a bérlő, állami vagy önkormányzati tulajdonún pedig csak a vagyonkezelői jog gyakorlójának előzetes, írásbeli hozzájárulásával lehet.

Tilos plakátolni védett műemléken, építészeti örökségen, védett természeti területen, valamint állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül. A jogszabály tavaly év végi módosulása következtében már nem lehet például villanyoszlopokon a tulajdonos engedélye nélkül plakátot elhelyezni, tiltott az útra, járdára felfújt hirdetés is.

A választási kampányt szolgáló önálló hirdetőberendezés, valamint az óriásplakátok kihelyezésére a közterület-használatról szóló jogszabályokat kell alkalmazni.

A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy ne fedje más jelölt vagy párt plakátját, és károkozás nélkül eltávolítható legyen. A plakátot annak kell eltávolítania a választást követő 30 napon belül, aki elhelyezte.



A reklámozás szabályai

A kampány ideje alatt tehetnek közzé a jelölőszervezeteknek politikai hirdetést és reklámot. A kampányban kizárólag az a csaknem 286 (176 nyomtatott és 110 elektronikus) sajtótermék közölhet politikai hirdetést, amely jelezte ezen szándékát az Állami Számvevőszéknek, és a számvevőszék nyilvántartásba is vette a hirdetési árjegyzékét. A politikai hirdetésnek azonnal felismerhetőnek és más médiatartalmaktól megkülönböztethetőnek kell lennie, fel kell tüntetni rajta a megrendelő nevét és lakóhelyét, illetve székhelyét.

A politikai reklámot – amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése – televízióban, rádióban lehet közzétenni. Ezért a médiaszolgáltató (televízió, rádió) nem kérhet ellenszolgáltatást. A kereskedelmi műsorszolgáltatóknak szombaton, április 24-én 16 óráig kell jelezniük a Nemzeti Választási Bizottságnál, hogy a kampányban politikai reklámot akarnak közzétenni. A műsorszolgáltatók a jelölőszervezetek politikai reklámjait azonos feltételek mellett tehetik közzé, ahhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos. A szavazás napján politikai reklámot nem lehet közzétenni.

A kampányidőszakban választási gyűléseket is lehet tartani, ezek a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartoznak. Aki közterületen nyilvános gyűlést szervez, azt a megtartása előtt legfeljebb három hónappal, a meghirdetése előtt legalább 48 órával köteles bejelenteni az illetékes rendőrkapitányságnak. A szavazás napján nem lehet választási gyűlést tartani.

Az önkormányzati választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek nem részesülnek állami kampánytámogatásban, és nincs is limitálva a kampányra fordítható összeg.

Kezdődik az ajánlásgyűjtés 

Szombattól kaphatják meg a választási irodáktól a jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának aláírásgyűjtése. Ajánlásokat csak zaklatás nélkül szabad gyűjteni, és nem lehet a választók ajánlását munkahelyeken, egészségügyi, közigazgatási vagy önkormányzati intézményekben, valamint tömegközlekedési járművükön kérni.

https://10.kerulet.ittlakunk.hu/files/ittlakunk/styles/large/public/upload/article/7/onkormanyzati-valasztasok_2019_1.jpg?itok=6YyyP5zA&slideshow=true&slideshowAuto=true&slideshowSpeed=4000&speed=350&transition=elasticA valamivel több mint nyolcmillió választópolgárnak legkésőbb augusztus 23-ig kellett megkapnia a választásról szóló értesítőt. Jelölteket a választópolgárok ajánlóíveken ajánlhatnak.

A képviselőjelöltséghez, polgármester-jelöltséghez szükséges ajánlások számát a jegyzők állapították meg augusztus 8-án a névjegyzékben szereplők száma alapján, a megyei jegyzők pedig a megyei lista állításához szükséges ajánlások számát határozták meg. A nemzetiségi választáson induláshoz szükséges ajánlások számát a Nemzeti Választási Bizottság állapította meg a választások kitűzésekor, nemzetiségek és települések szerint bontásban.

A jelöltek az ajánlásokat ajánlóíveken gyűjthetik, ezeket a képviselő- és polgármesterjelölteknek a helyi választási irodától, a megyei listát állítani szándékozó jelölőszervezeteknek a területi választási irodától, a főpolgármester-jelölteknek a Fővárosi Választási Irodától, az országos nemzetiségi önkormányzati választáson indulni szándékozó jelölőszervezeteknek a Nemzeti Választási Irodától kell igényelniük.

Az igényléseket már leadhatták korábban is a pártok és jelöltként indulók, de a választási irodák legkorábban augusztus 24-én adhatják át az ajánlóíveket: ezeken szerepel az ajánlóív sorszáma, a jelöltként indulni szándékozó választópolgár neve, a jelölőszervezet megnevezése (vagy a független jelölés ténye). A választási iroda nyilvántartja, hogy egy-egy jelölőszervezetnek, illetve jelöltnek hány ajánlóívet adott át.

Az ajánlóíven fel kell tüntetni annak a nevét, személyi azonosítóját és aláírását is, aki az ajánlásokat gyűjti. Egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat, de egy jelöltet csak egy ajánlással támogathat. Az ajánlás nem vonható vissza.

Tizenhat napjuk van a jelölteknek

A képviselő- és polgármester-jelölteknek szeptember 9-én 16 óráig kell összegyűjteniük az induláshoz szükséges érvényes ajánlásokat.

A jelöltajánlás a választópolgár szabad elhatározásán alapul, arra senki nem kötelezhető. A választási eljárási törvény kifejezetten tiltja, hogy bárki az ajánlásért cserébe bármilyen előnyt – például pénzt vagy ajándékot – ígérjen, illetve adjon, ez bűncselekménynek minősül. A jelölőszervezetek azonban a saját ajánlásgyűjtő aktivistáiknak adhatnak díjazást.

Ajánlást a választáson induló pártok, egyesületek, illetve jelöltek, valamint az ő meghatalmazásukkal rendelkezők gyűjthetnek. Az ajánlás csak akkor érvényes, ha az ajánló választópolgár feltüntette a nevét, személyi azonosítóját, lakcímét. A választópolgár adatait más is rávezetheti az ajánlóívre, de azt mindenképpen a választópolgárnak kell aláírnia.

Az ajánlásokról tilos másolatot készíteni, és tilos az adatokat adatbázis építésére felhasználni. Az önkormányzati és nemzetiségi választáson indulni szándékozó jelöltek szeptember 9-ig gyűjthetik az ajánlásokat, eddig az időpontig kell bejelenteni – és az ajánlóíveket leadni – a helyi választási bizottságnál, ha valaki indulni kíván a választáson. A megyei listát állító jelölőszervezetek szeptember 10-ig gyűjthetik az ajánlásokat.
 (MTI)
*

2017. szeptember 17., vasárnap

Regisztrálni fogják aki lottózik, tóttózik, vagy tippmixezik - mindenkint regisztrálnak, aki szerencsejátékot űz

Aki szerencsejátékot játszik, novembertől regisztrálni fogja a Szerencsejáték Zrt, 700 ezer kártyát már meg is rendeltek.

http://vecseshirek.hu/wp-content/uploads/2017/09/image.jpg 

A Szerencsejáték Zrt. a pénzmosás elleni törvénynek való megfeleléssel összefüggésben játékoskártyát vezet be – írja a Világgazdaság.

Cselovszki Zoltán, a társaság általános vezérigazgató-helyettese a a lapnak elmondta: október elejére várható az a kormányhatározat, amely a piacra lépés előfeltétele a Szerencsejáték Felügyelet engedélye mellett.

Ezután leghamarabb novemberben kezdődhet meg a játékoskártyák terítése, első körben 700 ezer kártyát tervez a társaság, ebből a legelső ütemben 150 ezret. A játékosok ezt a tervek szerint ingyen kapják, bár – a lap számítása szerint – a játékoskártyáknak csak az anyagköltsége 980 millió forint.

A Szerencsejáték Zrt. (SZ Zrt.) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében hangsúlyozta: a játékoskártya kiváltása teljesen önkéntes, valamint díjmentes. A hagyományos földi hálózatban egyetlen terméknél sem lesz kötelező a használata.

A közlemény szerint a kártya elsősorban a hagyományos hálózatban játszó játékosok számára nyújt kényelmi szolgáltatásokat. Lehetővé teszi egyebek között kedvenc lottószámaik megjegyzését, az automatikus nyereményértesítést, sőt a nyereménykiutalást is. A játékosok biztonságát szolgálja, hogy esetlegesen elveszett nyertes szelvényeik után járó nyereményüket kártya nélkül más nem veheti át.

A játékoskártya segítségével a kártyabirtokosok egyedi akciókban, promóciókban is részt vehetnek – tették hozzá.

Megjegyezték: a szolgáltatás a Szerencsejáték Zrt. felelős szervezési tevékenységét is támogatja, mivel a kártya úgynevezett önkorlátozási funkcióval rendelkezik majd.

A kártya először a Szerencsejáték Zrt. saját lottózóiban és kiemelt partnereinél lesz elérhető, és egy papír alapú regisztrációs űrlap kitöltése után kapják meg a játékosok, akik rögtön használhatják is azt szelvényeik feladásakor – közölte az SZ Zrt.

 *

2017. május 14., vasárnap

Miniszterelnöki mester - játszma az Európai Unióval ( - soros politikai meglátás)

Orbán Viktor politikai mesterjátszmát folytat az Európai Unióval, így a CEU miatt elindított kötelezettségszegési eljárásnak is vélhetően pozitív végkifejlete lesz az Európai Bizottság és a magyar kormány számára egyaránt - áll a Rzeczpospolita pénteki kommentárjában.

http://www.rp.pl/storyimage/RP/20170504/SWIAT/170509716/AR/0/AR-170509716.jpg&MaxW=980&imageversion=MainTopic1
Az Osztrák külügyminiszter dicsérte Orbán Eu-s határvédelmét és a zárást

Az Európai Unió mintha beletörődött volna sok magyarországi változásba - írta Dominik Héjj lengyel politológus a Rzeczpospolita független lengyel jobbközép napilap hasábjain megjelent kommentárban, példaként említve a magyar alkotmánybíróság helyzetét és "a média konszolidációját".
 
Orbán Viktor "következetesen két különböző közönségnek szánt kettős dallamot játszik", "mesterjátéka lényege, hogy mindkét befogadócsoport elégedett e zenével" - írja Héjj, hozzáfűzve: a magyar kormányfő "ezzel megússza azt, ami másnak bizonyára nem sikerülne". 
 
A lényeg az, hogy az európai színtéren a párbeszéd folytatására való hajlandóságot hangsúlyozza - fejti ki a kommentátor.
 
http://ferfiszemmel.com/wp-content/uploads/2017/05/worban.jpg
Dominik Héjj: Viktor Orbán może więcej- Orbán Viktor talán több

A magyar miniszterelnök politikai döntéseivel "egyetérthetünk vagy nem, mindazonáltal senki sem tagadhatja meg tőle a politikai jártasságot", erejét "személyének ellentmondásos megítélése" is növeli, mert politikáját taglalva "érzelmi, nem pedig érdemi, a politikai folyamatokra vonatkozó szinten mozgunk" - írta.
 
Héjj a Fidesznek az Európai Néppártban (EPP) való tagságát nevezi az egyik lehetséges oknak, hogy Magyarországgal szemben - a hasonló reformokat végrehajtó Lengyelországtól eltérően - az EB nem indított el jogállamisági mechanizmust, rámutatva: a külföldi egyetemekre vonatkozó törvény kapcsán egyes tudósok a magyar kormánypárt kizárására szólították fel az EPP-t.
 
Az ilyen lépés viszont politikailag teljesen előnytelen lenne - jegyzi meg, az Európai Parlament erőviszonyai mellett megemlítve azt is, hogy ez megerősíthetné az euroszkeptikusok táborát.



A CEU miatt az EB által Magyarországgal szemben elindított kötelezettségszegési eljárás - mely nem fenyeget szankciók kivetésével, így elindítása a cikk szerint Orbán "óriási sikere" - mindkét fél számára pozitív módon végződik majd, hiszen "mindenki számára a legbiztonságosabb a status quo (fennálló állapot) megőrzése" - értékeli Héjj.
MTI
* 

2016. október 6., csütörtök

Ma azok is megemlékeztek akik máskor képesek voltak erről megfeledkezni - most szólt az is, akinek nem tiszte

Ma, október 6.-a tiszteletére megjelent Ócsán a Halászy Károly Általános Iskolában Áder János köztársasági elnök, hogy itt rója le kegyeletét a Nemzeti gyásznapon az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlást követő egyik leggyalázatosabb kivégzéseseinek fordulónapján Halászy Károlyra is emlékezvén.


Szomorú ez a nap a magyarság életében, és szomorú Ócsára nézve is, hiszen Halászy Károly szabadságharcos katonatisztet éppen a mostani oktatási intézmény, az iskola udvarán végezték ki. Igaz, nem október 6.-án, de az 1948-49. évi tavaszi forradalomhoz köthetően. Ez az emléknap mégiscsak erről szól.


Szomorú, hogy Ócsán az önkormányzat vezetését egy ilyen gyászos nap eddig nemigen mozgatta meg, hogy az évfordulók hivatalos és köztéri megemlékezést tartson. Mindig elintézték ezt azzal, hogy az iskolákban megemlékeznek erről, de nyíltan, városi szinten, hivatalosan a lakóközösséget is bevonva és az itt élők számára is átélhetőn, ezt az önkormányzat soha nem biztosította. Nem is voltak központi megemlékezések ebből az alkalomból Ócsán. Ezt blogunk több éven át megkifogásolta.

Ma azonban Áder Jánosnak sikerült megmozgatni a vezető tisztségviselőket és kimozdítani a Városháza melegéből, hogy a köztársasági elnök mellé álljanak.  

Érdekes, hogy most mennyire fontossá vált számukra ez a nap. Ócsa polgármesterének képe megjelenik Áder mellett, és most nem tiltakozik a tévészereplés ellen sem. Áder hivatalának nem merte azt mondani, hogy "ha tudom, fel sem veszem".  

http://mno.hu/data/cikk/1/36/51/00/cikk_1365100/1.jpg

Áder János nem előszór jár Ócsán. 2010 február 26.-án az Európai Parlamenti képviselőként volt jelen.  

Ma az államfő Halászy Károly honvéd százados tiszteletére jelent meg, hogy Ócsán se feledkezzenek meg róla ezen a napon. 

Áder János a Halászy Károly Általános Iskolában rendezett megemlékezésen kijelentette: "a hazaszeretet nem ünnepnapok hangzatos szava, hanem egy bennünk dolgozó erő."

http://888-s3.s3.eu-central-1.amazonaws.com/thumbs/2016-10-06/5943ed78f419b0494d5904146cb259f8/760x0.jpg

Áder János szólt arról, 1848 nyarán Pest megye településein a toborzások hírére az utcákon és a tereken férfiak gyülekeztek, akik nem születtek hősnek, csak szerették a hazát. Szerették a szabadságot, amely számukra most azt jelentette, hogy megszűnt az úrbér, az ősiség, az úriszék és a tized, felszabadultak a jobbágyok, közös lett a teherviselés, szabadabb a szó. Jelentette azt is, hogy megnyílt az út egy igazságosabb Magyarország felé – tette hozzá. 

http://www.pestmegye.hu/images/friss_hirek/ader_ocsa_okt6.jpg

A mostani köztársasági (elnöki) megemlékezésre eljött, és a helyszínen  megjelent Szűcs Lajos, helyi lakos a szomszédos 7-s választási körzet országgyűlési képviselője, és Pánczél Károly a település mostani ogy.képviselője, valamint Szabó István a megyei közgyűlés elnöke is.
 
Ócsa polgármestere az államfői tiszteletadáson ma arról beszélt, hogy 1848-49 mártírjai hittek egy jobb világban, a közös jövőben egy ország érdekében, ahol az emberek szabadon élhetnek. A remény és az egymás iránti bizalom fordította ki sarkaiból a világot – mondta.
Kijelentette: a szabadság hőseinek mindenképpen meg kellett halniuk. Nem azért, mert fegyvert fogtak és kitartottak, hanem a hit miatt, amely tettekre sarkallta őket, amely megmutatta mindenkinek, hogy a világot meg lehet változtatni – mondta a polgármester.


Ócsa polgármestere az államfői tiszteletadáson ma arról beszélt, hogy 1848-49 mártírjai hittek egy jobb világban, a közös jövőben egy ország érdekében, ahol az emberek szabadon élhetnek. A remény és az egymás iránti bizalom fordította ki sarkaiból a világot – mondta.

Kijelentette: a szabadság hőseinek mindenképpen meg kellett halniuk. Nem azért, mert fegyvert fogtak és kitartottak, hanem a hit miatt, amely tettekre sarkallta őket, amely megmutatta mindenkinek, hogy a világot meg lehet változtatni – mondta a polgármester.

Bukodi Károly, Ócsa polgármestere az államfői  megemlékezés zárásaként Áder János köztársasági elnök mentén, katonai tiszteletadás mellett maga is megkoszorúzta Halászy Károly emléktábláját.

Nagy kár, hogy erre a polgármesteri cselekedetre ennyit kellett várni. 
Köszönet Áder János elnök úrnak, hogy ezt is sikerült elérnie.
(MTI)
Internet, Facebook
*

2016. július 8., péntek

Köszöntő: Morvai Krisztina az Európai Parlament Független Képviselőjének bevezetője - Strasbourg, plenáris

Július elsejétől fél éven át Szlovákia tölti be az Európai Unió (EU) soros elnökségét, Pozsony Hollandiától veszi át, majd az év végén Máltának adja tovább az uniós elnökség stafétáját.

A pénteken kezdődő elnökség az EU történetében már a 116. lesz, az unióba 2004-ben – Magyarországgal egy időben – belépett Szlovákia azonban most először látja el ezt a feladatot.

Morvai Krisztina,  az Európai Parlament Független Képviselője az alábbi lelkesítő beszéddel köszöntötte az elnökséget.


Morvai Krisztina felszólalása a szlovák elnökséget megnyitó strasbourgi plenáris EP ülésen.

Fordult a kocka: Most a nyugati emberek várják tőlünk,"visegrádiaktól"a szabadságot-Morvai az EP-ben

Sokáig mi vártuk nyugatról a szabadságot - most a nyugat-európaiak többsége fordul reménnyel a "visegrádi országok" felé, remélve, hogy megállítjuk a saját (torz értékrendű és hazug) vezetőik által rájuk kényszerített tömeges migrációt, kimondjuk, hogy "a király meztelen"... Morvai felhívta a figyelmet a felvidéki magyarság jogfosztottságára is.

*

2016. február 10., szerda

Rossz hírre ébredtünk: Gyalogosgázolás történt, és halállal végződött - vigyázzunk az úton gyaloglással

Halálra gázolt egy gyalogost egy autó szerda hajnalban a Pest megyei Ócsa külterületén, írja az MTI.

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQ2BBcoGPERB-mnCPW3w5LnEixaEknm63TffxVf61zl5yjq9v11A rendőrség tájékoztatása szerint négy óra tájban történt a baleset, amelyben olyan súlyosan megsérült a gyalogos, hogy a helyszínen életét vesztette.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az 5-ös főút érintett szakaszán félpályás útlezárás van érvényben.

Időközben:  Befejezték a helyszínelést az 5-ös főúton
Halálos közlekedési baleset történt Ócsa külterületén.

Halálos közúti közlekedési baleset történt 2016. február 10-én 3 óra 55 perc körüli időben Ócsa külterületén az 5-ös számú főközlekedési út 32800-as méterszelvényében.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi elgázolt egy gyalogost.

A baleset következtében a gyalogos a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a helyszínelést befejezték, az érintett útszakaszon a forgalom ismét zavartalanul halad. 

*

2015. december 13., vasárnap

A tűzoltók is bajba kerülhetnek, ha Facebookon kommentelnek - célkeresztben a közfeladatot ellátók

 A katedrán állóknak, volánnál ülőknek, beteget gyámolítóknak a köszönöm helyett egyre többször az öklüket mutatják az emberek. Érthető hát,ha a közfeladatot ellátók több elismerést kapnának.  Azonban ehhez nekik is úgy kell viselkedniük, hogy azt kiérdemeljék.

http://frsz.hu/sites/default/files/pictures/biro.jpg
A közfeladatot ellátók és a közszereplők is kénytelenek elviselni valamiféle nyilvánosságot, többet kénytelenek eltűrni, más szóval szűkebb a magánszférájuk, ...
 

A közfeladatot ellátók és a közhatalom gyakorlói esetében a nyilvánosságot az indokolja, hogy akinek érdekében ellátják a feladatot, akinek a nevében gyakorolják a hatalmat, az szemmel tarthatja őket. Ez pedig maga a nép. Ebben az esetben a nyilvánosság indoka az ellenőrizhetőség, az, hogy a hatalom forrása folyamatosan figyelemmel kísérhesse azt, hogy akikre bízta a hatalom gyakorlását, illetve akit megbízott a közfeladat ellátásával, az neki tetszően, az indokolt korlátok figyelembe vételével teszi-e azt. A nyilvánosság tehát mint egyfajta hatalmi ellensúly funkcionál az esetükben. Az Alkotmány e nyilvánosság-igényt a közérdekű adatok nyilvánosságának biztosításán keresztül igyekszik kielégíteni.

A közfeladatok ellátói és köztük a közhatalom gyakorlói, amikor ilyen minőségben tevékenykednek, nem alanyai az alapvető jogoknak, ez ellentétes lenne az alapjogok funkciójával. A határozatot előkészítő köztisztviselő, a mások felett ítélkező bíró, a népszavazás időpontját kitűző köztársasági elnök, a tömegoszlató rendőr nem magánemberi minőségében tevékenykedik, hanem mint a hatalom képviselője, mint az a felület, ahol a sokféle szabadságjoggal rendelkező állampolgár szembetalálkozik a hatalommal. Ennek megfelelően az ilyen funkciót betöltőnek nincs is – akkor, abban a pillanatban, illetve az ilyen tevékenységével összefüggésben – önrendelkezési joga.

http://static.origos.hu/s/img/i/1312/20131216-izsak-rendorok-birosagi-pere-elozetes-illusztracio12.jpg
Egy példa a szükséges nyilvánosságra
A hatalomgyakorlóknak részben az ellenőrizhetőség, a felelősségre vonhatóság miatt kell átláthatóan tevékenykedniük, részben pedig azért, mert a jogállamban az átláthatóság a hatalom sajátja, mert ez következik például abból, hogy minden hatalom a néptől származik, ezért nem lehet szinte semmit eltitkolni előle, ami a hatalom megnyilvánulása. (Amit el lehet titkolni, az mindig nagyon pontosan körülhatárolt információ, és a titkossága pontosan megindokolt.) 

http://static.origos.hu/s/img/i/0703/20070305fotosfoto1.jpg
A rendőr szerint a fotós támadólag hatott
Ugyanakkor előfordul, hogy az állam képviseletében fellépő hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyek olyan magatartást tanúsítanak, ami kimeríti a diszkrimináció fogalmát - olvasható a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2000. évi jelentésében.

Kaltenbach már 2000-ben elismerte: - a közfeladatot ellátók gyakran diszkriminálnak.

Ez manapság leginkább a közösségi oldalakon tapasztalható meg, ahol egyes közszolgálati tevékenységet ellátó(k) fölényeskedő, vagy éppen lekicsinylő megjegyzéseket tesz(nek) másokra.

Már arra is van példa, hogy a közfeladatot ellátó az interneten nyíltan személyeskedő, bántó, vagy éppen cinikus bejegyzéseket tesz.

 Tibor Boros 2015. november 26. 19:17
Te Lacus! Ki ez az agyoniskolázott ételfutár, aki beleböfög a mi dolgunkba? Csak nem az az irgalmatlan nagy ember, akinek Henije körbe piszkíttatja a Dózsa a telepet az ebeivel? A lovai rövid "o" Atus. A címben pedig a nőtt kettő darab "t" betű. Szívesen segítek! :)


Más esetben személyiségi jogait sértő képeket, illusztrációkat osztanak meg az érintett belegyezése, vagy hozzájárulása nélkül.

Ezek az ismérvek arra kötelezték a közhatalmat gyakorlókat, hogy közbelépjenek és beavatkozzanak a feladatot ellátók vonatkozásában.

Így ma már a rendőr nem kommentelhet, nem vehet részt közösségi oldalak hozzászólásaiban, és nem léphet fel szolgálatban ilyen jelleggel a felületre.

http://frsz.hu/sites/default/files/pictures/net_komment.jpg
Nem nyilváníthatnak véleményt a rendőrök rendőrként az interneten - így utasította az országos rendőrfőkapitány az állományt


Az utasítás célja, hogy a rendőr vagy közeli hozzátartozója ne legyen kitéve "a hivatali kötelezettséggel összefüggésben illetéktelen befolyásolásnak", a rendőri foglalkoztatásra visszavezethető esetleges fenyegetésnek. További célja, hogy a rendőrség működésébe vetett közbizalom csorbítására alkalmas, így különösen a rendvédelmi hivatás etikai alapelveivel össze nem egyeztethető véleménynyilvánításokat megelőzze - áll az utasításban, amely a nyáron lépett hatályba. (MTI)

Azonban ezzel még nincs vége.

http://civishir.hu/civiskepek/cikk/2015/12/06/84056/84056_big_face-015-12-06-172744.jpgA rendőrök után a tűzoltóknak is vigyáznia kell, milyen magánvéleményt fejtenek ki a virtuális térben – írta meg a Lánglovagok.

Még a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek szolgálati jogviszonyát szabályozó törvény teremtette meg a lehetőséget arra, hogy megtiltsák a hivatásos állomány tagjának az internetes felületen magánszemélyként való megnyilvánulásakor, magánvélemény nyilvánításakor a hivatásos állományba tartozására vonatkozó adat nyilvánosságra hozását. Erre a júliusban hatályba lépett jogszabály a rendőröknél az országos rendőrfőkapitánynak, a tűzoltóknál az országos katasztrófavédelmi főigazgatónak adott felhatalmazást.

A Propeller érdeklődésére Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője közölte: már kidolgozták a vonatkozó belső szabályozót, ami a közeljövőben hatályba lép.

Az előírások célja, hogy az állomány tagjainak magánéleti megnyilvánulásai ne legyenek méltatlanok a szervezethez, hiszen az itt szolgálatot teljesítők az egyik legmegbecsültebb szakma képviselői.

A Lánglovagok Egyesület új szolgálati törvény számos pontja – köztük az internetes korlátozás – miatt még júniusban fordult az alapvető jogok biztosához. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerint az új jogszabály miatt olyan sok panasz érkezett, hogy külön munkacsoport foglalkozik vele.

Idén a vizsgálat lezárása nem várható.
Propeller / MTI / Facebook / Origo
* 

2015. szeptember 1., kedd

Az iskolakezdéssel lezárult az idei nyári gyermekétkeztetési program - Ócsa mintha nem vett volna részt ebben

Lezárult az idei nyári gyermekétkeztetési program, aminek keretében ingyenes étkezést biztosítottak azoknak az önkormányzatoknak, akik jelentkeztek erre. Tudomásunk szerint Ócsa városvezetése nem vette igénybe ezt a kormányzati támogatást.
 
Pedig a programba 1485 település kapcsolódott be, ezek közül 600 a leghátrányosabb helyzetűek közé tartozik

http://hirado.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2032/12/Clipboard2280-1024x576.jpg

A most zárult a nyári gyermekétkeztetési programnak köszönhetően mintegy 142 ezer gyermek részesült ingyenes étkeztetésben, a szünidőben. 

Czibere Károly, az EMMI államtitkára a hajdúhadházi Földi János Általános Iskolában a helyszínt indokolva elmondta: azért esett a kormány választása a településre, mert a legnagyobb támogatást, mintegy 30 millió forintot Hajdúhadház kapta erre a célra. 

Az államtitkár közölte, hogy 17 százalékkal nőtt az idén a programban részt vevő önkormányzatok száma, és abba szinte a fél ország (1485 település) kapcsolódott be. Az idén a rendelkezésre álló keretösszeget is sikerült növelni, így 3 milliárd forintból több mint 140 ezer gyermek étkezhetett ingyenesen a szünidőben.

A kormány legfontosabb célja, hogy a hátrányosabb helyzetű gyermekek egészséges testi, lelki fejlődéséhez minden rendelkezésre álljon – hangsúlyozta Czibere Károly, fontosnak nevezve, hogy legalább napi egy alkalommal egészséges meleg ételhez jussanak az érintettek. 
Mindezek következtében csökken az alultápláltság, a lemorzsolódás – fűzte hozzá az államtitkár.
A jövőben az ingyenes étkeztetést a többi szünetre is kiterjesztené a kormány – jelentette be a politikus.

Csáfordi Dénes (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy a 13 ezer lakosú városban 4000 gyermekkorú él, közülük mintegy 1500-an részesültek ingyenes étkeztetésben a nyáron.

http://cdn1.haon.hu/2015/08/etkeztetes.jpg

A nyári étkeztetési ellátásról Ócsa városvezetése azonban nem adott ki információt. Így sem arról, hogy miért nem részesült a város ebből a támogatásból, sem pedig arról, hogy végül hányan részesültek térítésmentes étkezésben az elmúlt hónapokban, nincs hír. 

Blogunk értesülése szerint több jogosult értetlenségét fejezte ki a program mellőzése kapcsán. 

Forrás: MTI
*

2015. augusztus 15., szombat

Mi történik már megint itt - több milliárdos fejlesztésből egy peták sem jut Ócsának ( - ezért nincs fejlődés)

Három és félmilliárd forint központi támogatást osztottak szét az igényüket benyújtó önkormányzatok közt.

Három és félmilliárd forint fejlesztési forrás felosztásáról döntött a belügyminiszter,  benyújtott igények alapján. Pintér Sándor az összeget 207 pályázó önkormányzat közt osztotta el.  Ők azok akik a feladataik ellátásával kapcsolatos beruházásokra fordíthatják.  

http://www.napi.hu/fototar/fototar/201201/orig/image1327427032.jpg/600/
3 és fél milliárd támogatást osztottak szét - Ócsa hol marad
Ócsa viszont nincs a nyilvánosságra hozott sorban.

A kiírt június 9-i határidőre 2563 önkormányzat rögzítette pályázatát az erre szolgáló információs rendszerben, a települések összesen több mint 55,3 milliárd forint támogatást igényeltek.  

Hogy ebben Ócsa városa hol maradt, nem tudni, mert erről az önkormányzati hírforrás nem szól.

A kormányzati portálon 2015. augusztus 10-én megjelent összesítés szerint a kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztésére, felújítására 2 milliárd forintos előirányzat volt, és egy település legfeljebb 30 millió forintot igényelhetett. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh11igT-3pWE_GDsm74E5nFDx5w_a1ngCVjQpd0uYvb3lREV7ryQ4w-0xgHc2QVYvj8a9hRpQZ0At0KfYNC0Orocy_DCnLGC_z0ztYDRWqGWaQk-juDQrFKlUjBXXjmCey3wKcc6Hu5v68/s1600/SSA40016.JPG
A megvételre volt szándék és pénz,  a folytatásra már semmi nincs ( - drága rom)
- Ócsán talán ennek keretében lehetett volna költségvetési összegeket nyerni a több mint 25 millióért bevásárolt Tsz-Iroda rendbehozatalára, ha ott olyan kötelező feladatellátást akart volna kialakítani a hivatal, amire lehetett volna igénnyel élni.  Ennek keretében akár a Városüzemeltetés is beköltözhetett volna a támogatott felújítást követve. 
A 4300 fős Törtel település erre a célra (kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztésére) 30 000 000 Ft támogatást nyert.

Az önkormányzatok bölcsődei, óvodai fejlesztésekre, az egészségügyi alapellátást szolgáló – például háziorvosi, gyermekorvosi – épületek felújítására, önkormányzati hivatalok megújítására pályáztak. 

- Városunkban a Dózsa telepi óvoda fejlesztésére, vagy amint már említve volt, a Tsz-Irodában hivatali helységek kialakítására nyílt volna itt lehetőség, egy sikeres benyújtást követően. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj83QsPohUbW9uOBACQzKypIkQe3hQMSPeOiDMUxqZEEUVgucgN5y2UsU2UG2QDkxP1zS4FxyQiZ6xKmvZdCgSE6JpopPn0fX5jEAFlwu-Euy_9wlYQy9AGD8j5Vp1OxPjj8a3CAqQRnV0/s1600/SSA40984.JPG
Ide is elkélne egy járdaszakasz - nincs rá kerete a városnak ( - és a BM forrás?)
Egymilliárd forint értékben lehetett pályázni belterületi utak, járdák, hidak felújítására; egy település legfeljebb 15 millió forintot kérhetett.

- Ez is egy kardinális terület.  Ócsán az utakra, a járdákra, az átkelőkre nagyon fontos lenne beruházni. Ebből a felkínált összegből ott lehetett volna létrehozni egységes aszfaltcsíkot, ahol a lakosság sem épít. Ilyenek a vasúti átjárókhoz vezető sáv, ahol semmiféle gyalogút nem visz, és vezet át. Vagy az olyan utcák szélesítése, ahol a busz is alig tud haladni biztonsággal. 
Sülysáp és Tápiószecső 15-15 milliót zsebelt be a belterületi utak, járdák felújítására, míg Pilis 10,2 milliót kapott erre. 

Ezeken felül további félmilliárd forint pályázati forrás volt óvodai, iskolai és utánpótlás sporthoz kötődő infrastruktúra-fejlesztésre, felújításra vagy új létesítmény létrehozására. Itt egy önkormányzat legfeljebb 20 millió forintot kaphatott.

- Ez az a célcsoport, ami Ócsán eddig a legtöbbet kapta eddig. Ennek ellenére innen is lehetett volna pénzt lehívni, hogy ezáltal is kíméljék a helyi forrásokat. Mondjuk az itt elnyert  milliók pótolhatták volna az önkormányzati támogatások összegét, amit azonnal át lehetett volna csoportosítani a lakossági szolgáltatások felé. 
 A Pest megyei Dány 14,4; Páty 19,8; Pomáz és Dunabogdány 20-20 milliót zsákolt be ezen a címen. 

A június 9-i határidőre 2563 önkormányzat rögzítette pályázatát az erre szolgáló információs rendszerben, majd kincstári felülvizsgálat után 2515-öt továbbítottak a Belügyminisztériumhoz. 
A települések összesen több mint 55,3 milliárd forint támogatást igényeltek.

Ócsa nincs közte.

http://i.ytimg.com/vi/vn-AgfzRHPg/maxresdefault.jpg
A miniszteri bírálat során előnyt élveztek egyebek mellett a fenntartási költségek csökkentését célzó fejlesztések, sportfejlesztések esetében pedig például azok, amelyek után a létesítmény több sportágra lesz alkalmas vagy bővíti a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeit.

- Ennek keretében például a birkózást, a tollaslabdát, a ping-pongot, vagy a teniszt is meg lehetett volna  támogatni, de akár a kézilabda is bevezetésre kerülhetett volna. 
Azonban ennek híre hamva nincs nálunk. 

Huszonöt pályázatot tartalmi vagy formai hiba miatt elutasított a belügyminiszter, a forráshiány miatt nem támogatott 2283 önkormányzat kérelme pedig tartaléklistára került. A 207 támogatott önkormányzat átlagosan 17 millió forint fejlesztési forráshoz jut.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh_v1mqXQZ3pLl2H4s3-5k2yHfyVKeUsOfh1T0OAm6TKaxmLdBfJrPT5pjDSdw2U-FTyw2k0yFMJboM2sNhOEdjVbEP8h_H67PSZsPV7r1nAITvGj_EY7n1_sQ4bdo7_oe3wlamLMmMNc4/s1600/SSA41015.JPG
Saját, (hivatali) és belső fejlesztésre szoktak pályázni - a Tsz-Irodára már nem
Mindebből az odaítéltek alapján Ócsa egyetlen petákot sem kap. Nem tudni, hogy ez miért történt így, csak azt, hogy nem ez lenne az első eset, amikor a városvezetés elsiklik ezek felett.  

A blog eddig is igyekezett felhívni a figyelmet az elgurult forintokra és az elmulasztott pályázati összegekre. Most sem tesz mást, minthogy tájékoztatja a lakosságot az adott állapotról. 

Arról, hogy miért nem épül önkormányzati járda, miért nem javul a helyi úthálózat, illetve miért nem fejlődik a város. 

Csakhogy tudjuk, miért nem adataik meg számunkra az ami másoknak igen. Az, ami amúgy működne. Csupán az önkormányzatunk nem elég sikeres ez esetekben. Évek óta itt tartunk.

A miniszteri döntést tartalmazó táblázat a itt található.
Forrás: BM - MTI
*

2015. augusztus 9., vasárnap

Három településen választottak új polgármestert - Ócsa nincs köztük ( - van ahol jobbra fordul a sors)

Három településen tartottak időközi polgármester választást 2015-augusztus 9-én az országban. A Pest megyei Tápiószelén Kovács Ferenc, Tápiószeléért Társas Kör jelöltje, a Somogy megyei Szentbalázson a független Tornyos Gábor, a Nógrád megyei Cserháthalápon pedig Dócs Dávid, a Jobbik Magyarország Mozgalom jelöltje kapta a legtöbb szavazatot.


http://www.nograd24.hu/files/valasztas2014_500.jpg

Tápiószele
A 2014-es választások előtt polgármesterként már dolgozó Kovács Ferenc győzött a Pest megyei Tápiószelén tartott időközi voksoláson, ahol a városvezető mellett új képviselő-testületet is választottak – tájékoztatott az előzetes eredmények alapján a település jegyzője.

Csoma Sándor elmondta, hogy a 6010 lakosú településen azért kellett időközi választást tartani, mert a képviselő-testület április 28-án feloszlatta magát. A városvezetői székért hárman indultak, közöttük a hivatalban lévő Majoros Tibor (Tápiószelei Polgárok Egyesülete), illetve elődje, Kovács Ferenc (Tápiószeléért Társas Kör). A harmadik, független jelölt Sáfárné Tóth Klementina Teréz volt.

A választásra jogosult mintegy 4900 polgár közel 50 százaléka járult az urnákhoz. Az előzetes eredmény szerint az 50 százalék körüli részvétel mellett lebonyolított voksoláson a szavazatok 44,8 százalékát Kovács Ferenc kapta, így visszaszerezte hivatalát. Nyomában a jelenlegi polgármester, Majoros Tibor végzett 42,7 százalékkal, míg Sáfárné Tóth Klementina Terézre 12,4 százaléknyi szavazat jutott.

A 8 tagú képviselő-testületbe 22-en szerettek volna bejutni; közülük 16-an a két helyi jelölőszervezet színeiben, a többiek függetlenként. A rájuk leadott voksok összesítése még tart – mondta a jegyző.

Szentbalázs
Tornyos Gábort (független) választották polgármesternek a Somogy megyei Szentbalázson. Patakiné Kercsó Szilvia, a helyi választási iroda vezetője a szavazatok összeszámolását követően elmondta: az időközi önkormányzati választáson a névjegyzékben szereplő 257 helyi lakos közül 142-en adták le szavazatukat a két független jelöltre. A szavazatok között egy érvénytelen volt.

Tornyos Gábor eddigi alpolgármester 103, Androsics Ferencné, a képviselőtestület tagja 38 voksot kapott. A 314 lakosú település most megválasztott vezetője társadalmi megbízatásban látja el a polgármesteri teendőket. Szentbalázs korábbi polgármestere, a független Csutorás Gábor május 15-én egészségi okokra hivatkozva mondott le posztjáról.

Cserháthaláp
Dócs Dávidot, a Jobbik Magyarország Mozgalom jelöltjét választották a Nógrád megyei Cserháthaláp polgármesterévé – közölte a község jegyzője. Czuczi Jánosné elmondta: a 76 százalékos részvétel mellett megtartott voksoláson az öt induló közül Dócs Dávid 124 szavazatot kapott, így ő lett Cserháthaláp új polgármestere. A három független jelölt közül Tor Ferenc 88, Bartáné Csordás Anita 10, Gyimesi Krisztián 4 voksot szerzett. A Magyar Munkáspárt jelöltje, Rácz Tihamérné nem kapott szavazatot. Cserháthaláp 296 választópolgára közül 225 vett részt az időközi polgármester választáson – tette hozzá a jegyző.

A cserháthalápi Dócs Dávid győzelmével tovább nőtt a jobbikos településvezetők száma.
Forrás: MTI
*