A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hirdetmény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hirdetmény. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. január 19., kedd

Amikor az ócsai Jobbik az önkormányzatiságért aggódik - persze azóta közösültek a Dobrev-koalícióval ( - gáz)

Furcsa, és egyben élménygazdag látni az egykori ócsai Jobbik árnyjátékát. Azt a korábban elhalt, nevében is meghatározott jobboldali mozgalom újra vetítését, amit mostanság a Jobbik Ócsa közösségi oldalon látható.

Érdekes tapasztalni annak az oldalnak az újra éledését, melynek korábban ismert kezelője a lemondását követően a helyhatósági választások során a fideszes polgármester mellé állva szólalt fel és ebben arra hívta fel a választókat, hogy adjanak esélyt és hozzá bizalmat Bukodi Károly polgármesterként történő ismétléséhez.  Vagyis nem más történt mint az ócsai Jobbik korábbi vezetője (elnöke) az aki egykoron még a kihívója is volt, a Fidesz jelöltje mellett kampány-szövegelt. Ennek során arra kérte az itt élőket, hogy szavazzanak a polgármester-választások alkalmával Bukodi Károlyra, a Fidesz jelöltjére.

Akkor ez a közösségi oldal passzív volt.  

Most azonban aktivizálta magát, és most újfent nem a Fidesz adta polgármester mellett.  Azért újfent, mert egy időben amikor még Ócsán is élt és létezett a Jobbik, akkor annak volt egy politikai irányzata, és polgármester-jelöltje, akinek pont más volt az elképzelése, mint a fideszes Bukodinak.

Aztán ez a kihívó egyszer csak úgy megjelent az éterben, és a Fidesz mellett (Bukodinak) kampányolt. Legalábbis egy olyan felszólalásban, aminek sorában több mellette álló támogatást biztosító embert is képes volt megszólítani a kampánya során. Ez volt az, amikor a helyi jobbikosként ismert személy a Fidesz szekerét állt be tolni.

Most pedig ugyanazon az oldalon, ahol korábban Ő volt az admin, az oldal felett rendelkező, most olyan tartalmak jelennek meg, ami nem hogy a Fideszt, vagy Bukodit támogatná, hanem éppen ellenkezőleg, azt a baloldalt, amivel szemben pont a legszélesebb elhatárolódást, mondhatni tagadást fogalmazta meg programjában.

Erre ez a Jobbik, aki a korábbi irányvonalával ellentétesen és a nevében foglalt jobboldaliságával szemben, teljes arcszélességgel átlépett a balszárnyra.  Arra a baloldali politikai vonalra állt át, amelyik vezéregyénisége, Gyurcsány Ferenc maga stigmatizálta a Jobbikot, mint egy náci párt.

Most akkor mi az igazság - ki mikor nem mond igazat?

Most ez a jobboldaliként aposztrofált párt annak a baloldali, kommunista múltú Gyurcsánynak az oldalába állt, aki pont azért a jobboldalisága végett nácizta le a Jobbikot, amit homlokegyenest képviseltek vele szemben. 

Mindezt a teljes átfordulás rengeteg szavazatába került a Jobbiknak.  A pártformáció a második legerősebb jobboldali pártállásából a sor végére került, és ma már a túlélésért harcolt.  Mondanánk, hogy Gyurcsánnyal, de ez nem igaz, mert a DK-s pártelnök van olyan kígyó, aki képes lesz megfojtani ezt a mostani, tartás nélküli Jobbikot. 

Azt a pártot, amelyik itt a Jobbik Ócsa oldalon is a saját Jakabját nyomja.  De nem csak a Jakab-Gyurcsány szálon futó politikai történetet, hanem az önkormányzatért kifejtett aggodalmukat is előadják. 

Akár úgy is érthetnénk, mintha ők lennének most azok, akik az ócsai önkormányzati demokráciáért a polgármesteri tevékenységért, harcolnának a kormánnyal szemben.  

A Jobbik Ócsa és a "demokratikus ellenzéki szövetség" 

Nem furcsa és fals ez, egy kicsit?  

Micsoda hullámvasút az, ahol a Jobbik még egy jobboldali ellenzéki párt lévén a fideszes polgármestert jobbról előzve hívta ki a választások során, majd pár év leforgását követően már átformálódó félben ugyanezen polgármester mellett szólt, míg most a baloldal legszéléről, a Dobrev-Gyurcsány koalíció szatelitpártjaként jelenik meg és szónokol.  

Gyakorlatilag nyomja a tacepaókat, mint a propagandát, hol az önkormányzatiságért, hol meg ezért, azért. 

A tengelyét vesztett Jobbik most úgy bolyong a pártközi űrben, mint a súlytalan vakumban a hajtóerő nélküli űrszemét. Ki tudja mikor hova csapódik, míg el nem ég a földközi választások tüzében.

Márpedig a választások során a Gyurcsányék első sorfala lesz az, amelyik úgy vágja ki a Jakabékat, mint gazdi a szaros macskát a meleg szobából. 

Jakab, meg Ócsa - hogy jön ez már ki?

A legalja ennek az egész nyomulásnak az, ami itt zajlik.  A Jobbiknak már semmi nem szab gátat és senki nem ad hitelt.  A pártformáció hitelessége, szavahihetősége, pártos kiállása, tartása nem másabb, mint egy gerinctelen rongybábúé. 

Hihetetlen, hogy most az önkormányzati pénzekért, az emberek jobb létért emel szót itt Ócsán a helyi Jobbik, amikor az itteni visszaélések és pénzlenyúlások során végig lapított ez a formáció.

A baloldali, gyurcsányista Jobbik és a mostani forradalmi hangulat, hol maradt akkor, amikor Ócsán történés volt

Az ócsai Jobbik nem emeletszót egyetlen olyan közpénzes esetekben és ügyek során  itt, amikor tízmillió szám szórta el és vesztette a közpénzeit Ócsa. 

Nem szólt, nem adott hangot egyetlen visszaélés során. Tőlük nyugodtan beáshatta az erdő alján a maszek azt az építési törmeléket, amit az önkormányzati vezetéssel lezsírozott.  

Aztán akkor sem jelent meg az ócsai Jobbik, amikor évente 20-40 milliók repkedtek el ilyen-olyan oxyfa, vagy TSz-Iroda, stb ügyletek által.  Ekkor nem aggódott a Jobbik az önkormányzati pénzekért.

Most, hogy a választások előszele járja, már egyből az emberek és az aggodalom tőr elő ebből a kétszínű csapatból.  

Ócsa fideszes önkormányzatát, Bukodi polgármesterségét ez a Jobbik nem fogja megrengetni, de a lakosságot és a pénzét megvédeni sem

Most úgy beszélnek, úgy cselekszenek, és úgy hazudnak, ahogy Gyurcsány.  

Mitől lennének hát jobbak?  Minek szavaznánk rájuk, ha azt akarják, amit a Gyurcsány?  

Ha nincs önállóságuk, nincs arcuk, nincs tartásuk, nincs jellemük, akkor minek is szavaznánk egy olyan pártra, mely csak a nevében Jobbik, de a cselekedeteiben, a tetteiben egy szélsőséges baloldali seggdugó alakzat, ami csak arra szolgál, hogy a lyukas gyurcsányi bélflórából ne szökjön ki a gáz. 

*

2020. október 21., szerda

Ki tudja miért vált fontossá a korábbi játszótér elbontása Ócsán - bármi lehet a háttérben ( - közpénzes játék)

 Mint ismert, váratlan és meglepő fordulata volt a polgármesteri választásnak Ócsán az a feltűnő reklámplakátja, amiben azt jelentik be, hogy pár hónap alatt megújul az a korábban pályázati pénzekből egyszer már megvalósult játszótér, mely szinte csak az egyetlen elérhető ilyen volt a városban.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhKhSmaS2ayPvf7rMCj3-oWx3HrhyphenhyphenQP1swurFXeCAX8yA4eo7aBm2edWLrpNHp379LOspddWX3c5e1navwe43OFBkHJOd3-IycCu0a3hI2AyPsqUehWME90_1W-bxeWijkt1Awrj8kofkw/s1600/Milleniumi+j%25C3%25A1tsz%25C5%2591t%25C3%25A9r.jpg

Szóval az egyetlen meglévő játszótér hirtelen bezárása a meglepetéseken túl nem sok csodát hozott.

A  játékokat leszerelték, és sufniba dobták, annak ellenére, hogy azokkal szinte semmi baj nem volt. Ezeknél rosszabb állapotúak vannak szerte az országban és túl sokba is kerültek a városnak ahhoz, hogy ezeket csak úgy kihasználatlanul felszámolják, és elporladni hagyják.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEioI1j5zXKI2vZ3A5_71jsP3-3hp4eJGcmjPen6iR1qCScYS9VAU-OoavOVfdoaYR67Be7zCSU6a9L_NyAeP1erRANTuHaCNDdrMUwIYnk4seDtpSQVfhqw3K8LZ0CnGbW6lOm3srHyu5s/s1600/K%25C3%25B6zt.-Milleniumi+jt.+k%25C3%25B6lts..png

Ócsa amúgy sem gazdag közösségi terekben játszóterekben meg különösen rosszul áll a kisvárosi környezet.  Ezért is érthetetlen volt számunkra a választások során hirtelen elénk táruló buzdulás, ami az egyetlen ilyen közösségi placc megszüntetésére és újranyitására irányult.

Főleg, úgy, hogy az sem a meghirdetett határidőre, sem pedig az elkövetkező év nyarára sem került pótlásra.  

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEghbP90gE0WZ8WDae-oktpJL3luipjnyZdyIxwB-ZRSkPIbBYJDnPj47ZODid6CmQksHlb_MPBs-CRiUvtLsaWFvNxtB0RHl-Yplztu3UaH1yFnWhUoF5ZGlvrFG9biJfPo-C60xVQfMQs/s1600/Bk.+j%25C3%25A1tsz%25C3%25B3t%25C3%25A9r.png

Ócsa polgármestere számunkra megmagyarázhatatlan mód fogott bele az addig funkcionáló játszótér felszámolásába és az új átadási időpont meghatározásába.  

 https://dtvnews.hu/sites/default/files/styles/normal_size/public/wide_images/euronews_blue_wide.png?itok=lTDOV7nQ

A lakosság értetlenkedésére talán az Euronews egyik minapi beszámolója adhat magyarázatot.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján emelt vádat a Fővárosi Főügyészség négy férfi ellen, aki túlszámlázással 536 millió forintos kárt okozott játszóterek felújítására szolgáló uniós támogatások felhasználása során - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

A bűnügyben a Fővárosi Főügyészség uniós támogatás és magyar költségvetési forrás jogosulatlan igénybevétele miatt nyújtott be vádiratot, és indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottakat letöltendő börtönbüntetésre.

A vádirat szerint egy 59 éves férfi, aki egy pályázatírással is foglalkozó céget vezetett, 2007-ben megtudta, hogy 2008-ban európai uniós támogatások igényelhetők kültéri játszóterek kialakítására, illetve korszerűsítésére. Elhatározta, hogy a támogatási rendszert kijátszva, valótlan árajánlatok alapján, eltúlzott összegekre fog pályázni; az üzletbe bevonta munkatársait, egy 42 éves és egy 41 éves férfit, illetve egy 64 éves üzletembert, aki kifejezetten a későbbi kivitelezésekre alapított egy új céget.

5000 lakosnál kisebb lélekszámú településeket kerestek meg azzal a lehetőséggel, hogy az önkormányzat számára pályázati pénzből, lényegében ingyen felújítják a játszótereket. A vádlottak kialakítottak egy rendszert, amelyben jelentősen túlárazott ajánlatokat kértek be más cégektől, és ezeket felhasználva pályáztak egy budapesti központi hivatalnál a támogatásokra, amelyeket el is nyertek. A kivitelezést hatvan önkormányzat esetében a benyújtott számlákon szereplő összegnél sokkal kisebb ráfordítással valósították meg.

A vádlottak ezzel mind a magyar, mind az uniós költségvetést megkárosították. Ezek a felújításokat 75-25 százalékban finanszírozták - ismertette a főügyész. Ibolya Tibor közölte, az ügyészség - bár erre jogszabályi kötelessége nincs - minden OLAF-ajánlás alapján büntetőeljárást indít.

Az OLAF igazgatója, Ville Itälä a múlt hónapban azt mondta az Euronews-nak, hogy nagyobb ügyek miatt kapott hatalmas pénzügyi büntetést Magyarország az Uniótól, azonban azt nem árulta el, milyen ügyekről van szó.

Magyarország esetében javasolt a legnagyobb arányban pénzügyi büntetést az Európai Csalás Elleni Hivatal az elmúlt négy évben. A strukturális alapok és az agrárpénzek kifizetéseinek 3,93 százalékát találták problémásnak.


Ócsán a játszótér tavalyra ígért felújítási munkálatainak befejezése még tegnap is zajlott. Közben a polgármester bejelentette, hogy október 23.-n fog megtörténni az átadás.  

A munkálatokat egy budapesti cég nyerte a Kálvin tér elején található Üllői út 5 szám, III. emelet 23. sz.-ú ajtó mögött jegyzett  S-TÉR KFT. 

Ez a fővárosi, harmadik emeleti cég az önkormányzatunknál előjegyzett 16,2 millió forinttal ellentétben 36,06 millióért nyerte el a munkát, amit végül nem is tudott a polgármester által beígért időre teljesíteni.

 Ezzel az idei nyár is úgy telte el, hogy a játszótér használhatatlan volt. Bukodi ezzel az érthetetlen döntésével két nyáron át tette lehetetlenné a játszótér használatát.  

Az Euronews híradását olvasva talán mégis csak az jut az ember eszébe, hogy csak lehet ebben valakinek némi haszna, még ha az ócsai emberek többsége ezt nem is élvezheti ki.


*

2019. augusztus 24., szombat

Bejelentették: - Hivatalosan is megkezdődött a kampányidőszak ( - Ócsán már elindult a hajrá, ez érzékelhető)

Hivatalosan megkezdődött szombaton a helyi és nemzetiségi önkormányzati képviselők választását megelőző kampány. A választási eljárásról szóló törvény szerint a kampány a választást megelőző 50. napon kezdődik és a szavazás napjáig, a voksolás befejezéséig tart. 


Megkezdődött az aláírásgyűjtés. A képviselő- és polgármester-jelölteknek szeptember 9-ig kell összegyűjteniük az induláshoz szükséges érvényes ajánlásokat.

A hivatalos kampányidőszak kezdetére vonatkozó szabályozást az idő túlhaladta, ma már gyakorlatilag szinte folyamatos, választástól választásig tartó versengés folyik, több párt már jóval korábban bejelentette részvételét, bemutatta jelöltjét. A Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria következetes gyakorlata szerint csak a hivatalos kampányidőszakban végzett politikai tevékenység számít kampányolásnak, ezekkel kapcsolatban lehet a választási szervekhez fordulni.

A kampányidőszakon kívüli szórólapozás, plakátolás, a választók közvetlen megkeresése nem tekinthető kampánytevékenységnek.

A jogszabály szerint kampánytevékenység minden olyan tevékenység, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, kampányeszköz pedig például a plakát, a választók jelölt vagy jelölőszervezet általi közvetlen megkeresése, a politikai reklám és politikai hirdetés, valamint a választási gyűlés.

Nem minősül választási kampánynak a választási szervek tevékenysége, az állampolgárok – mint magánszemélyek – közötti személyes kommunikáció, függetlenül annak tartalmától és formájától, továbbá az Alkotmánybíróság, a bíróságok, a helyi önkormányzatok és más állami szervek jogszabályban meghatározott feladatuk során végzett tevékenysége.

Ócsán a láthatatlan ellenzék is beindult - a lyukas zászló asszociáló jelképet mutattak be ( - a feltételezett elkövetőt erősen keresik)

A választási kampány végéig a pártok engedély nélkül készíthetnek plakátot (választási falragaszt, szórólapot, vetített képet, emblémát) mérettől és hordozóanyagtól függetlenül, de ezeken is fel kell tüntetni impresszumszerűen a kiadó adatait, így a kiadó nevét, székhelyét és a kiadás felelősének nevét is.

A választási eljárási törvény szerint kampányidőszakban korlátozás nélkül lehet plakátokat elhelyezni. A jogszabály azonban előírja, hogy plakátot elhelyezni magántulajdonú ingatlanon, építményen, oszlopon kizárólag a tulajdonos vagy a bérlő, állami vagy önkormányzati tulajdonún pedig csak a vagyonkezelői jog gyakorlójának előzetes, írásbeli hozzájárulásával lehet.

Tilos plakátolni védett műemléken, építészeti örökségen, védett természeti területen, valamint állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül. A jogszabály tavaly év végi módosulása következtében már nem lehet például villanyoszlopokon a tulajdonos engedélye nélkül plakátot elhelyezni, tiltott az útra, járdára felfújt hirdetés is.

A választási kampányt szolgáló önálló hirdetőberendezés, valamint az óriásplakátok kihelyezésére a közterület-használatról szóló jogszabályokat kell alkalmazni.

A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy ne fedje más jelölt vagy párt plakátját, és károkozás nélkül eltávolítható legyen. A plakátot annak kell eltávolítania a választást követő 30 napon belül, aki elhelyezte.



A reklámozás szabályai

A kampány ideje alatt tehetnek közzé a jelölőszervezeteknek politikai hirdetést és reklámot. A kampányban kizárólag az a csaknem 286 (176 nyomtatott és 110 elektronikus) sajtótermék közölhet politikai hirdetést, amely jelezte ezen szándékát az Állami Számvevőszéknek, és a számvevőszék nyilvántartásba is vette a hirdetési árjegyzékét. A politikai hirdetésnek azonnal felismerhetőnek és más médiatartalmaktól megkülönböztethetőnek kell lennie, fel kell tüntetni rajta a megrendelő nevét és lakóhelyét, illetve székhelyét.

A politikai reklámot – amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése – televízióban, rádióban lehet közzétenni. Ezért a médiaszolgáltató (televízió, rádió) nem kérhet ellenszolgáltatást. A kereskedelmi műsorszolgáltatóknak szombaton, április 24-én 16 óráig kell jelezniük a Nemzeti Választási Bizottságnál, hogy a kampányban politikai reklámot akarnak közzétenni. A műsorszolgáltatók a jelölőszervezetek politikai reklámjait azonos feltételek mellett tehetik közzé, ahhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos. A szavazás napján politikai reklámot nem lehet közzétenni.

A kampányidőszakban választási gyűléseket is lehet tartani, ezek a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartoznak. Aki közterületen nyilvános gyűlést szervez, azt a megtartása előtt legfeljebb három hónappal, a meghirdetése előtt legalább 48 órával köteles bejelenteni az illetékes rendőrkapitányságnak. A szavazás napján nem lehet választási gyűlést tartani.

Az önkormányzati választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek nem részesülnek állami kampánytámogatásban, és nincs is limitálva a kampányra fordítható összeg.

Kezdődik az ajánlásgyűjtés 

Szombattól kaphatják meg a választási irodáktól a jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának aláírásgyűjtése. Ajánlásokat csak zaklatás nélkül szabad gyűjteni, és nem lehet a választók ajánlását munkahelyeken, egészségügyi, közigazgatási vagy önkormányzati intézményekben, valamint tömegközlekedési járművükön kérni.

https://10.kerulet.ittlakunk.hu/files/ittlakunk/styles/large/public/upload/article/7/onkormanyzati-valasztasok_2019_1.jpg?itok=6YyyP5zA&slideshow=true&slideshowAuto=true&slideshowSpeed=4000&speed=350&transition=elasticA valamivel több mint nyolcmillió választópolgárnak legkésőbb augusztus 23-ig kellett megkapnia a választásról szóló értesítőt. Jelölteket a választópolgárok ajánlóíveken ajánlhatnak.

A képviselőjelöltséghez, polgármester-jelöltséghez szükséges ajánlások számát a jegyzők állapították meg augusztus 8-án a névjegyzékben szereplők száma alapján, a megyei jegyzők pedig a megyei lista állításához szükséges ajánlások számát határozták meg. A nemzetiségi választáson induláshoz szükséges ajánlások számát a Nemzeti Választási Bizottság állapította meg a választások kitűzésekor, nemzetiségek és települések szerint bontásban.

A jelöltek az ajánlásokat ajánlóíveken gyűjthetik, ezeket a képviselő- és polgármesterjelölteknek a helyi választási irodától, a megyei listát állítani szándékozó jelölőszervezeteknek a területi választási irodától, a főpolgármester-jelölteknek a Fővárosi Választási Irodától, az országos nemzetiségi önkormányzati választáson indulni szándékozó jelölőszervezeteknek a Nemzeti Választási Irodától kell igényelniük.

Az igényléseket már leadhatták korábban is a pártok és jelöltként indulók, de a választási irodák legkorábban augusztus 24-én adhatják át az ajánlóíveket: ezeken szerepel az ajánlóív sorszáma, a jelöltként indulni szándékozó választópolgár neve, a jelölőszervezet megnevezése (vagy a független jelölés ténye). A választási iroda nyilvántartja, hogy egy-egy jelölőszervezetnek, illetve jelöltnek hány ajánlóívet adott át.

Az ajánlóíven fel kell tüntetni annak a nevét, személyi azonosítóját és aláírását is, aki az ajánlásokat gyűjti. Egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat, de egy jelöltet csak egy ajánlással támogathat. Az ajánlás nem vonható vissza.

Tizenhat napjuk van a jelölteknek

A képviselő- és polgármester-jelölteknek szeptember 9-én 16 óráig kell összegyűjteniük az induláshoz szükséges érvényes ajánlásokat.

A jelöltajánlás a választópolgár szabad elhatározásán alapul, arra senki nem kötelezhető. A választási eljárási törvény kifejezetten tiltja, hogy bárki az ajánlásért cserébe bármilyen előnyt – például pénzt vagy ajándékot – ígérjen, illetve adjon, ez bűncselekménynek minősül. A jelölőszervezetek azonban a saját ajánlásgyűjtő aktivistáiknak adhatnak díjazást.

Ajánlást a választáson induló pártok, egyesületek, illetve jelöltek, valamint az ő meghatalmazásukkal rendelkezők gyűjthetnek. Az ajánlás csak akkor érvényes, ha az ajánló választópolgár feltüntette a nevét, személyi azonosítóját, lakcímét. A választópolgár adatait más is rávezetheti az ajánlóívre, de azt mindenképpen a választópolgárnak kell aláírnia.

Az ajánlásokról tilos másolatot készíteni, és tilos az adatokat adatbázis építésére felhasználni. Az önkormányzati és nemzetiségi választáson indulni szándékozó jelöltek szeptember 9-ig gyűjthetik az ajánlásokat, eddig az időpontig kell bejelenteni – és az ajánlóíveket leadni – a helyi választási bizottságnál, ha valaki indulni kíván a választáson. A megyei listát állító jelölőszervezetek szeptember 10-ig gyűjthetik az ajánlásokat.
 (MTI)
*

2017. február 27., hétfő

Tűzoltókat keresnek állományba - ismét lehet jelentkezni ( - de hol vannak, és hova lettek az Ócsán toborzottak)

Ócsán két éve szinte semmit nem tudni arról a több tucat jelentkezőről, akik a meghirdetett toborzásra jelentkeztek önkéntes tűzoltónak.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg4dGLn0JQmh-Qct_A04Axh9IfLeac2AbXwXqr0WGqPUW3jFEZz40Fz38SfFXMXHstEyHPat1j8QaNkOfYUetTTMnx-_X3QqAZr9b0r6R5hcBBDCHqRgz1idz9CHgxl3DQYtpzQXk8Xi1s/s1600/toborz%25C3%25A1s.png

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhRwdoSQASFJFKRXyWRLLcQWpEZMVTcxahQ32VdDjdxvAqKMkHS9dKfy7I8imdfaySvdJeMlYCQngHZ6CtRWg8WS_m9RTLgurkfoN805EoC4Dreg17IlH-zhgmEPPuaEIi23CWpPOJz9eE/s1600/polg%25C3%25A1r%25C5%2591rs%25C3%25A9g.jpgAz önkormányzat égisze alatt, de Boros Tibor nevével jegyzett toborzóra sokan jelentkeztek, felvállalva az önkéntes szolgálattal járó elfoglaltságot, tanfolyamot és azt a felelősséget ami ezzel jár.

Csak azzal nem számolt senki, hogy ez az egész jónak mondható kezdeményezés átgondolatlanul olyan emberek kezében porladt szét, akik felelőtlenül hagyták az egészet a porba hullani. 

A harmadik évébe érkező ócsai eseményre (hirdetett toborzás) jelentkezőknek most a hivatásos állomány kínál fel lehetőséget állományi tűzoltóvá válni.

A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Humán Szolgálata tart 2017. március 22.-én felvételi tájékoztatót  azok számára, akik beosztott tűzoltói/gépjárművezetői beosztásra jelentkeznek.


Érdemes megfontolni.

*

2016. augusztus 21., vasárnap

Mi az, ami Ócsán hiánycikk - míg nálunk bele sem kezdtek, addig másutt már ki is árulják ( - bíz' a kerékpárút)

 

http://kep.cdn.index.hu/1/0/1252/12527/125272/12527289_3458bc8f28b60a78a181a92d1971151e_wm.jpg
Bizony, Ócsán is el kéne egy-egy ilyen a városban - legalább a vasúti kereszteződésben ( - itt azonban ez nem jár a népnek)

 Ilyet se látott még a világ: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. elektronikus árverési oldalán meghirdetett egy kerékpárutat. 


A csatolt fényképek tanúsága szerint a bringaút kifogástalan állapotú. A 33 négyzetméteres ingatlan Körmend nyugati részén a Körmend-Zalalövő vasútvonal védősávjában helyezkedik el, a 8-as főút déli részén Szentgotthárd felé haladva a bal oldalon, írják a kiajánlásban. 

Ha most tanulna kerékpározni valamelyik fiam, esküszöm meg is venném, ki mondhatja el magáról, hogy saját kerékpárúton tanult biciklizni? 

*

2015. október 5., hétfő

Közérdekű felhívás ebzárlatról és legeltetési tilalomról - október végéig ebzárlat Ócsán ( - Hírdetmény)

Ócsa Város Polgármesteri Hivatalának munkatársának megerősítése szerint Ócsa, Alsónémedi, Inárcs, Felsőpakony, Bugyi téréségében ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt a Pest Megyei Kormányhivatal.

 Ezért blogunk hiánypótló kötelességének érzi tájékoztatni a város lakosságát arról, hogy a veszettség elleni védekezés keretében a vörös rókák veszettség elleni immunizálása miatt, a csalétek vakcina kiszórásának időpontjától számított 21 napig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendeltek el Ócsa város város közigazgatási területét és a nevezett szomszédos települések területét érintően, illetve azon túl a hirdetményekben meghatározott helyeken.

http://www.szentesinfo.hu/mozaik/images63/ebzarlat.jpg

2015. október 3-8. között kerül sor Magyarországon a rókák veszettség elleni orális vakcinázására. 
Az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított huszonegy napig az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el, ami érinti Ócsát. 

http://kutyabarathelyek.hu/images/images/2048x2048/117434067955f9e35c15639.jpg
A kijelölt területeken ehhez hasonló plakátokkal is találkozhatunk

Városunkat ismerve, és látva a hivatal, valamint a lakosság egyes hanyag, illetve nem törődöm viselkedését, ebben a tilalmi időszakban is számos kóbor állatot látni bel- és külterületen egyaránt. 

A város egyes kiemelt pontjain azonban nem látható a Kormányhivatal, vagy a város Hirdetményének kifüggesztése, amely által az ebzárlatról akár az utcán járva, a boltba menet, vagy munkába közlekedve szembesülne, avagy közvetlenül is értesülhetne az állampolgár. 

Ebben a tilalmi időszakban a közeterület-felügyelet munkájában sem vélni fel több mozgást, nagyobb hatékonyságot, vagy járőrözést a kóborállatok lokalizálása végett. Tapasztalatok szerint a lakossági tájékoztatásában sem igen nyújtanak többet, mint a városi hivatal.  Az önkormányzat honlapjának homlokzatán sem lelni fel az ebzárlatról közvetlen értesítést. Mindezek szerint a városi vezetés sem fordít erre több figyelmet, mint annyi másra.  

Úgy tűnik az erre illetékesek ebben sem jeleskednek, és nem veszik ki a részüket.  

http://nrw.vtvszeged.hu/imgs_news/original/16786.jpg
Pedig az ebzárlat tartama alatt - a (3)-(4) bekezdésben felsorolt ebek kivételével
a) tartási helyén minden kutyát és macskát elzárva, illetőleg a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek; zárt udvarban a kutyák elzárását vagy megkötését mellőzni lehet, ha azok onnan ki nem szökhetnek;
b) kutyát tartási helyéről csak pórázon vezetve és szájkosárral szabad kivinni;
c) a település területéről kizárólag érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező kutyát vagy macskát és csak a hatósági állatorvos kedvező eredményű vizsgálata után és engedélyével szabad kivinni.
(3) Az érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező
a) vadászebek,
b) a fegyveres erők és fegyveres testületek ebei,
c) a katasztrófa-mentő ebek,
d) a segítő és terápiás ebek, valamint a látássérült embereket vezető ebek rendeltetési céljuknak megfelelő használatuk idejére mentesek a (2) bekezdésben foglalt korlátozás alól.
 
(4) Az érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező pásztorebeket szabad állatok terelésére, illetve őrzésére használni, feltéve, hogy az ebzárlat nem a 8. § (5) bekezdése szerint lett elrendelve.
(5) Az ebzárlat alatt befogott kóbor húsevőket hatósági megfigyelés alá kell helyezni az ebzárlat időtartamára. Az állat hatósági megfigyelése az ebzárlat esetleges meghosszabbítása esetén sem tarthat kilencven napnál tovább. Amennyiben a kóborló eb vagy macska veszettség elleni oltottsága nem állapítható meg, és az állat befogása, illetve hatósági megfigyelése nem oldható meg biztonságosan, az állatot a kerületi főállatorvos határozatára járványügyi intézkedésként az állatvédelmi előírások megtartásával le kell ölni.
(6) Az ebzárlat alatt húsevő állatok összevezetésével járó rendezvény nem tartható.

http://kutyabarathelyek.hu/images/images/2048x2048/92410747856124d8194fde.jpg
Vakcinázás alá vont területek 2015 októberében.
A számok a vakcina szórásának dátumait mutatják, az ebzárlat kezdete megyénként a vakcina kiszórás első napja.

A rókák vakcinázását 1992 ősze óta szervezi rendszeresen az állategészségügyi hatóság, évente két alkalommal. Idén ősszel Magyarország területének közel kétharmadán, 66.884 négyzetkilométeren történik a vakcina tartalmú csalétkek kisrepülőgépes kiszórása a NÉBIH szervezésében. A csalétek az ember számára kellemetlen szagú, belsejében alumínium bliszterben található a vakcina. Annak érdekében, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg a csalétekbe rejtett oltóanyagot az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított huszonegy napig az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el. A több mint 600 millió forintos költségvetésű program 75 százalékos Európai Uniós társfinanszírozással valósul meg.

Fontos megjegyeznünk, hogy az érintett települések belterületein nem, csak a külterületeken szórnak ki immunizáló vakcinákat.
Forrás: kutyabarathelyek.hu, nebih.hu, Ócsa Város Önkormányzat
Index kép forrás: wall.alphacoders.com
*

2015. május 16., szombat

Közhírré tétetik - eladó a hétvégi mérkőzés kezdőrúgása, de kinek ( - a polgármester kéri, hogy terjesszék)

Polgármester kérése, hogy terjesszük. Ezt saját honlapján hirdeti.
Eladó a hétvégi mérkőzés kezdőrúgása. 
https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpa1/v/t1.0-9/11225164_1854093281483478_767195588771249821_n.jpg?oh=3699f2ef6bd75dac83123cd5278a09cb&oe=55BEB5AB&__gda__=1439099155_0bac94bcbc130e9fa54fde1435daeeb4
Buksi és Lajos - rúgásra várva


"Eladó" a hétvégi felnőtt mérkőzés kezdőrúgása. Vállalkozások, cégek is beszállhatnak. Terjesszétek! A határidő: vasárnap 12.00 óra.

Hajrá Ócsa!

 Az elmúlt héten a kezdőrúgáshoz Szűcs Lajossal párban állt ki a mester. Hogy ezért fizetett-e valaki, nincs hír. De az is elképzelhető, hogy most fordított felállás volt. Nem a klubnak, fizettek hanem pont az egyesület a fellépőknek. Elvégre ez sem lehetetlen.

Közben olyan támogatók jelentkezését várják a hétvégi meccsek kezdéséhez, melyeket amúgy is segít, vagy támogat az önkormányzat.

http://www.oxasport.hu/hanna2.jpg
Oxa infrakapu az iskolai futófolyosón
Így jó lenne, ha az egyik hétvégén mondjuk az Ócsautó Kft, illetve annak képviselője fizetne egyet a rúgásért, a rákövetkezőn meg lehetne akár a fizető fél az OxaSport Kft ügyvezetője, ami egyben jó reklám is lehetne számára az amúgy bemutatóterem nélküli infrakapuk forgalmazásához, hogy ne a tornatermi képpel keljen azokat illusztrálni.  De nem csak ők jöhetnek szóba.  Jöhetnének a barátok, a tekések, a helyi praxist élvezők, vagy azok is, akik állandó munkát és lehetőséget kapnak a városban. Jöhetnének a gombások, a bulikban érintett vendéglátósok, piacosok, is. Nem láttuk még a támogatók közt a konvektor gyár új menedzsmentjét, az MPF befektetési csoportból a helyi üzem kiállását sem. Aztán a Dr Bata Zrt, vagy a Syngenta is pályára léphetne egy rövid kezdés erejéig. Mindez az egyesületi elnök városvezető elhivatottságát és népszerűségét növelné, a polgárság megkímélése mellett. Mert inkább a cégek pénzét vigye a foci, mintsem az egyénét. Ők amúgy is leírhatják és ez a lehetőség lehetne reklám a számukra. Nem feltétlenül kéne ezért a bérből élőket terhelni. Legyen elég az, amit az önkormányzat amúgy is a városlakók kasszájából fizet erre a tevékenységre.

http://www.fcdabas.hu/pics/skitter/tao.jpg
Ha már ez sem elég - milliókat kap az ócsai egyesület

Szóval hosszú a sora annak, hogy a lakossági felhívást mellőzve azok közül keressen és várjon jelentkezőt a polgármester-sportvezető, akik amúgy is a lakosság munkájából, szorgoskodásából profitálnak. Az ő bevételeik messze meghaladják a figyelemben részesített  egyének valamint a helyi magánszemélyek lehetőségeit. Érdemes ezen is elgondolkodni, mielőtt a lakosság felé fordul az ismert kisvárosi vezető. 

Elvégre az önkormányzat által személyes használatára vett új autó terheit sem rótta még le teljesen az amúgy kényszeradózó helyi lakos.

*

2014. június 29., vasárnap

Hirdetmény - vágányzár ( - vasúti menetrendváltozás)

http://www.gyal.hu/media/bevkepek/63894305vagany.jpgVágányzári információ

 MÁV Start értesítése szerint 2014. június 30-tól július 13-ig a Szajol-Püspökladány állomások között végzett pályaépítési munkák miatt a Kecskemét-Lajosmizse-Budapest vonalon a vasúti menetrend módosul.


*