A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ár. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. október 21., szerda

Ki tudja miért vált fontossá a korábbi játszótér elbontása Ócsán - bármi lehet a háttérben ( - közpénzes játék)

 Mint ismert, váratlan és meglepő fordulata volt a polgármesteri választásnak Ócsán az a feltűnő reklámplakátja, amiben azt jelentik be, hogy pár hónap alatt megújul az a korábban pályázati pénzekből egyszer már megvalósult játszótér, mely szinte csak az egyetlen elérhető ilyen volt a városban.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhKhSmaS2ayPvf7rMCj3-oWx3HrhyphenhyphenQP1swurFXeCAX8yA4eo7aBm2edWLrpNHp379LOspddWX3c5e1navwe43OFBkHJOd3-IycCu0a3hI2AyPsqUehWME90_1W-bxeWijkt1Awrj8kofkw/s1600/Milleniumi+j%25C3%25A1tsz%25C5%2591t%25C3%25A9r.jpg

Szóval az egyetlen meglévő játszótér hirtelen bezárása a meglepetéseken túl nem sok csodát hozott.

A  játékokat leszerelték, és sufniba dobták, annak ellenére, hogy azokkal szinte semmi baj nem volt. Ezeknél rosszabb állapotúak vannak szerte az országban és túl sokba is kerültek a városnak ahhoz, hogy ezeket csak úgy kihasználatlanul felszámolják, és elporladni hagyják.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEioI1j5zXKI2vZ3A5_71jsP3-3hp4eJGcmjPen6iR1qCScYS9VAU-OoavOVfdoaYR67Be7zCSU6a9L_NyAeP1erRANTuHaCNDdrMUwIYnk4seDtpSQVfhqw3K8LZ0CnGbW6lOm3srHyu5s/s1600/K%25C3%25B6zt.-Milleniumi+jt.+k%25C3%25B6lts..png

Ócsa amúgy sem gazdag közösségi terekben játszóterekben meg különösen rosszul áll a kisvárosi környezet.  Ezért is érthetetlen volt számunkra a választások során hirtelen elénk táruló buzdulás, ami az egyetlen ilyen közösségi placc megszüntetésére és újranyitására irányult.

Főleg, úgy, hogy az sem a meghirdetett határidőre, sem pedig az elkövetkező év nyarára sem került pótlásra.  

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEghbP90gE0WZ8WDae-oktpJL3luipjnyZdyIxwB-ZRSkPIbBYJDnPj47ZODid6CmQksHlb_MPBs-CRiUvtLsaWFvNxtB0RHl-Yplztu3UaH1yFnWhUoF5ZGlvrFG9biJfPo-C60xVQfMQs/s1600/Bk.+j%25C3%25A1tsz%25C3%25B3t%25C3%25A9r.png

Ócsa polgármestere számunkra megmagyarázhatatlan mód fogott bele az addig funkcionáló játszótér felszámolásába és az új átadási időpont meghatározásába.  

 https://dtvnews.hu/sites/default/files/styles/normal_size/public/wide_images/euronews_blue_wide.png?itok=lTDOV7nQ

A lakosság értetlenkedésére talán az Euronews egyik minapi beszámolója adhat magyarázatot.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján emelt vádat a Fővárosi Főügyészség négy férfi ellen, aki túlszámlázással 536 millió forintos kárt okozott játszóterek felújítására szolgáló uniós támogatások felhasználása során - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

A bűnügyben a Fővárosi Főügyészség uniós támogatás és magyar költségvetési forrás jogosulatlan igénybevétele miatt nyújtott be vádiratot, és indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottakat letöltendő börtönbüntetésre.

A vádirat szerint egy 59 éves férfi, aki egy pályázatírással is foglalkozó céget vezetett, 2007-ben megtudta, hogy 2008-ban európai uniós támogatások igényelhetők kültéri játszóterek kialakítására, illetve korszerűsítésére. Elhatározta, hogy a támogatási rendszert kijátszva, valótlan árajánlatok alapján, eltúlzott összegekre fog pályázni; az üzletbe bevonta munkatársait, egy 42 éves és egy 41 éves férfit, illetve egy 64 éves üzletembert, aki kifejezetten a későbbi kivitelezésekre alapított egy új céget.

5000 lakosnál kisebb lélekszámú településeket kerestek meg azzal a lehetőséggel, hogy az önkormányzat számára pályázati pénzből, lényegében ingyen felújítják a játszótereket. A vádlottak kialakítottak egy rendszert, amelyben jelentősen túlárazott ajánlatokat kértek be más cégektől, és ezeket felhasználva pályáztak egy budapesti központi hivatalnál a támogatásokra, amelyeket el is nyertek. A kivitelezést hatvan önkormányzat esetében a benyújtott számlákon szereplő összegnél sokkal kisebb ráfordítással valósították meg.

A vádlottak ezzel mind a magyar, mind az uniós költségvetést megkárosították. Ezek a felújításokat 75-25 százalékban finanszírozták - ismertette a főügyész. Ibolya Tibor közölte, az ügyészség - bár erre jogszabályi kötelessége nincs - minden OLAF-ajánlás alapján büntetőeljárást indít.

Az OLAF igazgatója, Ville Itälä a múlt hónapban azt mondta az Euronews-nak, hogy nagyobb ügyek miatt kapott hatalmas pénzügyi büntetést Magyarország az Uniótól, azonban azt nem árulta el, milyen ügyekről van szó.

Magyarország esetében javasolt a legnagyobb arányban pénzügyi büntetést az Európai Csalás Elleni Hivatal az elmúlt négy évben. A strukturális alapok és az agrárpénzek kifizetéseinek 3,93 százalékát találták problémásnak.


Ócsán a játszótér tavalyra ígért felújítási munkálatainak befejezése még tegnap is zajlott. Közben a polgármester bejelentette, hogy október 23.-n fog megtörténni az átadás.  

A munkálatokat egy budapesti cég nyerte a Kálvin tér elején található Üllői út 5 szám, III. emelet 23. sz.-ú ajtó mögött jegyzett  S-TÉR KFT. 

Ez a fővárosi, harmadik emeleti cég az önkormányzatunknál előjegyzett 16,2 millió forinttal ellentétben 36,06 millióért nyerte el a munkát, amit végül nem is tudott a polgármester által beígért időre teljesíteni.

 Ezzel az idei nyár is úgy telte el, hogy a játszótér használhatatlan volt. Bukodi ezzel az érthetetlen döntésével két nyáron át tette lehetetlenné a játszótér használatát.  

Az Euronews híradását olvasva talán mégis csak az jut az ember eszébe, hogy csak lehet ebben valakinek némi haszna, még ha az ócsai emberek többsége ezt nem is élvezheti ki.


*

2014. augusztus 12., kedd

Rendesen be vagyunk hálózva - optikailag valami nem stimmel itt ( - nyerészkedés, vagy átverés a net körül)

Tegnapi felvetésünkben a UPC elhanyagolt 29-es körzetéről elmélkedtünk a blogon és a Facebookon egyaránt.

http://www.mav-start.hu/res/imgcache/2013-03-11-163_rb_272x158.jpgArról volt szó és panasz, hogy a UPC hosszú évek óta nem fejleszti azt a hálózatot, amit a Monorteltől egy technikailag korábbi korban átvett. A technológia azóta nagyot fejlődött. A távközlés és a hírszolgáltatás ugrásszerű fejlődését a UPC körzeti hálózata még nyomokban sem követte le. Pest megyében, a főváros tőszomszédságában ez a régi kiépítés olyan korszerűtlen, hogy más szolgáltatók már többnyire évekkel korábban áttértek erről egy gyorsabb, jobban terhelhető, fejlettebb szintre. Itt azonban ez nem feltétel, mert a régi ósdi kiépítéssel a cég nagyot kaszál. Csupán azzal, hogy nincs alternatív lehetőség és megfelelő versenytárs ezen a területen, és nem a viszonyított értékén kerül eladásra a termék, jelentős profitra tehet szert a cég. Így a UPC rég-elavult szolgáltatása az országos szinthez és a maga által másutt biztosítotthoz képest is jobban profitál ebből, mert drágábban biztosítja a lakosság számára azt, aminél másutt már gyorsabbat biztosítanak olcsóbban.

Ezzel kapcsolatosan a facen viszont pár ember jelezte, hogy helyben is van már mozgás, mert egy vállalkozó megegyezett az önkormányzattal és kábeleket húz a villanyoszlopokra, ami állítólag egy üvegszálas, optikai szolgáltatást tesz majd lehetővé.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiJkofsVo0vTCIQjdG2Zpt9PlYOxpGEjCfWryW-OUdcbIEBhPT1LjGDpL7HlC4rGTDdZx8V2ueuQpmjpuH59nIbB8jtTolgyTpHBmG32yzJeIUJ68uj6WEULS_puVuXIp-NLJHYhgH_3cs/s1600/DSCF7370.JPGA hír részben igaz. Az önkormányzat testülete előtt volt egy elképzelés és bejelentés, mely szerint egy itt lakó személy, aki hasonlókkal foglalkozik, vállalkozás által Ócsán is bevezetné a korszerű, gyors netet és tévét.

Kardos Zoltán képviselő az április 30.-ai ülésről készült jegyzőkönyv szerint arról számolt be, hogy a Gazdasági Bizottság tárgyalta és elfogadásra javasolja ezt a dolgot, ámbár.hiányolta, hogy nem volt jelen a kérelmező, mert pár kérdést szerettek volna feltenni neki az elképzeléssel kapcsolatosan.

http://www.atv.hu/thumbnail/772x514/5/52/40000.jpgBukodi Károly polgármester elmondta: - "Jelenleg a UPC monopol helyzetben van".
"Volt már egy másik cég, akinek adtak elvi hozzájárulást, ha be tudja szerezni az ELMŰ engedélyét. Nem jött vissza. Most bíznak benne, hogy ennek a cégnek sikerül. Az értelemszerű, hogy a jelenlegi árak alá szeretne menni."

Ezt követően a testület elviekben támogatását adta az FCI FirstCom Internet Kft. optikai légkábel hálózat tervezett megépítésére, egyben felkérte a Polgármestert, hogy a főépítész bevonásával vizsgálja meg a tervezett fejlesztés településképre történő hatását, az ajánlatban szereplő térfigyelő kamerák telepítését és üzemeltetésének feltételeit, majd erről tájékoztassa a képviselőtestületet.

ől az utóbbiról azonban eddig nem kapott visszajelzést a testület. Horváth Zoltán főépítész hatástanulmánya egyik ezt követő ülés anyagába sem került be. Így arról és a kábelhálózat kiépítéséről szinte semmit nem tudni valójában. 

Két hónap múltán, június 25.-én képviselői kérdésre a polgármester azt válaszolta, hogy az elvi hozzájárulás megadása után, az ELMŰ-vel a cég a bejárást megtartotta, és a további ügyintézés folyamatban van.
Hogy ez valójában mit takar, azt továbbra is homály fedi, ahogy a főépítészi szakvéleményt is.

A világhálón elérhető források szerint  az FCI-FirstCom Internet Kft nemigen ismert cég. 2011.-ben alakult, már volt telephely változása. Tavaly a 1215 Budapest, Zsák Hugó utca 4. címen volt jegyezve, éves árbevétele 5 millió forint volt.

Az FCI-FirstCom Internet Kft. nagy valószínűséggel más neve alatt szerződik és lép be a képbe, esetleg mástól  bérel hálózatot, és ilyesfajta szolgáltatást biztosíthat. Ezt a felvetést több elérhető bejelentés, és panasz igazolja. Ez a hely kevés az elemzésre és feltárásra, de egy kis ízelítőt azért adhat ez az idézett bejegyzés. Valószínűleg, hogy az FCI - FirstCom Internet Kft.-vel kötötte előfizetői szerződést, még a WMAN Network's márkaneve alatt. Ez részletesebben az Ócsaiak Közössége Facebook oldalon egy válaszban elérhető, de net-fórumon is olvasható. 

https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/t1.0-9/10357438_310190242488883_8174123453879386633_n.jpgÓcsa Város fórumpótló blogja Facebook oldalán szintén van felvetés és kérdés az érintett internetes szolgáltatással kapcsolatban. Érdemes ezeket a bejegyzéseket is áttekinteni.

Más jegyzések szerint az (IsaNet) isanet.hu/index.php/kapcsolat címen érhető el a cég, mint valami árnyvállalkozás.  "Internet kapcsolat, gyors kiépítés, magas sávszélességű hozzáféréssel. Internetet garantáltan, isanet, isaszeg, internet, hálózat, net, ... FCI - FirstCom Internet Kft."

További értesülések alapján az is elképzelhető, hogy a céget törölték az elektronikus hírközlési szolgáltatások/szolgáltatók nyilvántartásból. http://nmhh.hu/.../Tajekoztato_elektronikus_hirkozlesi...

https://fbexternal-a.akamaihd.net/safe_image.php?d=AQBrYgwFLl4CzIhO&w=154&h=154&url=http%3A%2F%2Fnmhh.hu%2Fnmhh%2Fwebimage%2F1%2F4%2F6%2F2%2Fwimage%2F20120111menukepfrekvenciagazdalkodas_240x276.jpg
  Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság • Tájékoztató elektronikus hírközlési...

 Tájékoztató elektronikus hírközlési szolgáltatások/szolgáltatók nyilvántartásból való törlésének a tényéről (2014. május 5.)

Publikálva: 2014.05.05. 12:04 • Címke: nyilvántartásból törlés, szolgáltatás-nyilvántartás • Forrás: Szolgáltatásbejelentési osztály

Tájékoztatás elektronikus hírközlési szolgáltatások nyilvántartásból való törlésének a tényéről
# Szolgáltató Szolgáltatás Hatóság törlési határozatának jogerőre emelkedése
1 FCI - FirstCom Internet Kft. Adatátviteli célú összekapcsolás, Bérelt vonali, Végződtetési szegmens szolgáltatás 2014.03.28

 Ha ez igaz, akkor Ócsa megint jó lóra tett. Remélem, most nem nekem lesz igazam, mint már annyiszor.

A megfelelő tájékoztatás, az önkormányzati munka áttekinthetősége ismét és megint láthatóan hiányzik a helyi közéletből. Az emberek hallomás alapján találgatnak, terjesztett hírek kapcsán vélekednek. Az önkormányzatunk pedig milliókat költ kommunikációs célokra, mégsem ad alapvető tájékoztatást, információt a lakosságot érintően.  Hiába alkottak erre új munkakört és foglalkoztatják külön ilyen poszton, valamint lehet az önkormányzati újság szerkesztője, a hírek csak nem jönnek hivatalosan. Ezzel a mostani felvetéssel kapcsolatban is olyan mély a hallgatás, hogy az ember már lassan azt hiszi, hogy valami baj van.

Gallai doktor egyik ülésen elhangzott szavaiból merítve a képviselők többsége azt sem tudja mit szavaz meg. Ő is csupán jóhiszeműen járt el bizonyos esetekben, mert azt hitte, hogy minden elő van készítve és rendben van. 

Tulajdonképpen ez a legnagyobb baj. A doktor ezzel maga ismerte el alkalmatlanságát és puszta bólogatását. Lojalitásból voksol, mindenféle meggyőződés, utánatekintés, ismeret, vagy valós tudás nélkül. Ezt ismerte be akkor, amikor a városi főépítésznek adott válaszában elmondta, hogy valójában mennyire laikusak bizonyos felvetésekben.

*

2013. augusztus 17., szombat

Azonos tőből, különböző áron - stílusjegyek és árcímkék ( - célzatos fő-építészet)

Gyermekenként 6,25 millióba került az ócsai bölcsőde, amibe már nem fért bele a szomszédos kerítés megépítése, és a köztes parkosítás. A zajvédő funkció betöltését is ellátó kerítés építésébe az önkormányzat belevonta az idős szomszédot, mert az állítólag anyagilag megterhelte volna a várost. A régi kerítés azonban az építkezés előtt még megfelelően funkcionált.  Az építkezéssel, a közintézménnyel járó környezeti terhelésről azonban mégis csak az önkormányzatnak és nem  a károsultnak kéne gondoskodnia. Mégis bizonyos százalékát kénytelen volt hozzájárulásként ki/befizetni egy megállapodás keretében  a bölcsődei kerítésbe az a szomszéd aki igazából nem vágyott a bölcsőde ebbéli hozadékára. 
De a beruházás nem ezen áll vagy bukik.

Ócsa - Manóvár bölcsőde
Az 500 négyzetméter alapterületen megépült bölcsőde 300 ezer forintos négyzetméteráron készült el, a Gomép közreműködésével. Ez a négyzetméter ár és a 6,25 milliós férőhelyre vetített ár mutatja meg igazán a beruházási összeg nagyságát. A 150 milliós beruházásban kettő 12 fős bölcsődei csoport nyer majd elhelyezést az épületben. Erre készült az épület.

Maga az bölcsőde épülete a Makovecz-féle organikus stílusjegyekből átvett, az ócsai főépítészre jellemző egyéni vonásokat hordozza mind külsejében, mind belső megoldásaiban. Ezt a koncepciót Ócsa több épülete viseli.

Ezt a fajta tervező-építészeti kialakítást az elmúlt évek tapasztalatai alapján már számos kritika érte, még akkor is, ha a jellemzően fás szerkezet, a térbeli kialakítás optikailag megnyerő látványt nyújt. Az megvalósítás azonban nálunk mindig egy drága megoldásban végződik, ami ráadásul funkciójában sokkalta kevesebbet biztosít, mint egy kevésbé az építészeti stílus ebbéli jegyeit megtestesítő épület. A külső fa szerkezet az elkövetkező évek során egyre több törődést, gondozást, védelmet igényel majd. Ez fenntartási költségoldalon mutatkozik a jövőt illetően.  De nem is ez a kritika.

A tapasztalatok tekintetében ismert az iskola tornacsarnokának és az Egészségháznak a járulékos vonzata, és bírálata, ami már felszínre került. Mindkét helyen a felmerültek alapján kifogásolták a belső légáramlást, a szellőzést. Az ennek okán felmerültek nem egyszer kerültek a testület elé. Ezek többnyire utólagos foglalatosságot hoztak, amik mind időt és pénzt jelentettek.

Az ócsai tervező építészetének költségeinek tekintetében a Triskell iroda egy másik munkatársa 175 ezer forintos négyzetméteráron tudott egy háromszor ekkora óvodát megalkotni. Az 1839 nm Tündérkert óvoda Zsámbékon készült el, Turi Attila tervei szerint. A kivitelezést a lajosmizsei Gomép végezte ugyanúgy, ahogy Ócsán, csak ott ez  félannyiba kerül mint itt, ha a vetületeket tekintjük.  Úgy látszik, van még mit ellesni.

http://static1.architectforum.hu/files2012/n00/01/68/92/body/800-p2bsdw-perika-07.jpg
Zsámbék- Tündérkert óvoda
A Tündérkert szinte azonos építészeti stílusában. Az épület a központi területű nyitott átriuma jellemző vonás. Azonban a különböző apróbb egyedi jegyek, az arhetipikus különbségek sokkalta inkább számítanak a funkcionalitásban, a belakhatóságban és a mindennapi használhatóság során, mintsem az ismertetett pénzügyi vonzat.
A Tündérkert  tervezésénél  nem csak az épület elrendezését, részleteit, de a szerkezeti megoldásaiban, a környezettudatos (fagázos kazán, esővízes locsolórendszer) technológia rendszerének kialakítását is érvényesítették a megadott keretből.

http://static1.architectforum.hu/files2012/n00/01/68/92/body/800-7km829-perika-05.jpg
Hogy érezzük a különbséget -árban és négyzetméterben, ha másban nem is

Aki százhetvenötezerért valami egyszerű kis óvodára számított olcsó anyagokból, szerény egyszerűséggel, az téved. Turi nyilatkozata szerint: "unom, hogy ha húzok egy íves vonalat a tervre, azt mindjárt beárazzák a kockafejűek".  Talán ebből is lehetne meríteni.

http://static1.architectforum.hu/files2012/n00/01/68/92/424-xtmwg9-referencia-igazolas.jpgZsámbék város Polgármester még referencia igazolást is kiállított arról, hogy valóban 175 ezer forintba került a ház négyzetmétere.  

Ócsán nem is az ívekkel, meg az elképzeléssel van gond. Sokkalta inkább a végeredménnyel, a megvalósítással és annak költségeivel. Ezek valahogy nálunk nincsenek arányban úgy, ahogy Turinál Zsámbékon. A kockafejűség akkor nem csak az elgondolásokban  hanem egyes tervezői megvalósításokban is fellelhető, függetlenül a fafelületekkel szervesé tett nagyratörő ívektől.

Ócsán ez valahogy nem (organikus) természetesen, (inkább organizáltan) jön elő.

Nálunk mikor kért, vagy kapott valaki ilyen referenciát? Gondoljunk az épületre, a visszajelzésekre, a megelégedettségre, az utólagos költségvetésre. A képviselő-testület egy-egy projekt odaítélése előtt kért valaha is hasonló biztosítékot?  Nem mintha nem számítana, de egy olcsóbb, azonos értékű, netán még jobb beruházáshoz előbb és inkább hozzá lehet jutni akár pályázat útján is, mint egy hasonló, de a költségvetést jobban megterhelő elképzeléshez. Elvégre az olcsóbb tervnek, kisebb az önrésze, s talán gyorsabb a kivitelezése. Mintha erre mutatna példát a zsámbéki Turi- (Tündérkert) óvoda.
Az érdekérvényesítés mint mérlegelési, közérdekbeli szempont Ócsán még nem érzékelhető.  
A személyre és a négyzetméterre bontott árkülönbségek önmagukért beszélnek.

*