A következő címkéjű bejegyzések mutatása: drágaság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: drágaság. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. augusztus 27., csütörtök

Jó üzlet a lakópark karbantartása - vagy 30 millióért festik a kerítést, mert itt nincs más ( - visszatérülő pénz)

Ócsa önkormányzata 2020. július 29.-n zárt ülés keretében, a nyilvánosság kizárásával tűzte napirendre, valamint  tárgyalta és fogadta el a lakóparki bérlemények díjemelése mellett az érintett 80 ingatlan kerítésfestési munkálatainak kivitelezőjét.

https://www.pecsma.hu/wp-content/uploads/2013/12/%C3%93csa.jpg

Sajnos az ismert eljárás szerint, a polgármester szokásához híven úgy szervezkedik, hogy az legyen az egyik és nyertes pályázó, akit Ő akar. Ehhez nem kell más, csak 2 másik jelentkező, aki drágább árat ad meg.  Az önkormányzat kedvenc házi beszállítója a K Zsolt nevéhez köthető C.futár hosszú évek óta így biztosítja a számítógépeket a kiírónak.  Ez esetben legalább egy helyi vállalkozást segít meg kéz-kezet mos alapon.

Azonban nem egy esetben a szomszédos településeken bejegyzett és ott adózó haverok járnak jól. 

Tapasztaltunk ilyet az önkormányzati hulladékelhelyezés vonatkozásában, amikor a szemetet lerakó és a lebukást követő elszállító egyazon vállalkozás volt, aki ezzel dupla haszonra tett szert, míg  a város ezzel csak veszített.

Ugyancsak hatalmas bukta volt a polgármester  Oxyfa-ültetvényes ötlete, ami szintén több tízmilliós veszteséget produkált. 

Buksi azonban semmit sem tanulva, vagy a gátlástalanságát fokozva viszi be az ülésekre a rosszabbnál rosszabb ajánlatokat, amit a lakáj testület józan paraszti ésszel sem képes elutasítani, és ezzel egy gazdaságosabb ajánlatot elfogadtatni.  Képviselőin úgy szórják a pénzt, mintha ők is részesülnének a drágán megszabott munkákból.

A deviza-károsultak szociális alapú bérlakásának díjemelése megmutatta, hogy ezek a képviselők mennyire vannak a választóik pártján.  Úgy nem foglalkoznak az itt élők gondjaival, ahogy a róka sem csirkeól szociális problémáival. 

Mindezek alapján már semmi csodálkozni való nincs azon, hogy a drága doktor úrtól, a sarokházi kiszolgálón át a volt lovas polgárőr lányig mind megszavazták a polgármesternek kedvező és tetsző dolgokat.

Így volt ez a bérlemények díjemelése és a mostani festési munkálatok során. Ezzel úgy tűnik az alsópakonyi szociális lakónegyed még mindig jó forrást biztosít számukra a pénznyeléshez.  Mert míg itt a festés sem drága, addig az út túloldalán az ugyancsak alsópakonyi részen semmit nem költ és beruház az önkormányzat. Valószínűleg az nem éri meg egyikőjüknek sem.

A festés azonban mindig jó biznisznek látszik. Túl vagyunk szélfákon ezért most a kerítés az aktuális.


A 80 ház kerítése egyenként 374 ezer forintot meghaladó összegért kap frissítő festést. Végezetül ez majd 30 milliót tesz ki.  Ennyibe kerül a kerítésfestés az ócsaiaknak. (A Szűcs háza előtti és környezetében levő Árok, valamint Klapka utca útfelújítása "csak" 20 millióba kerül. Csak hogy arányosítsuk.)


Igen, mindannyiunk bánja ezt, mert nem az állam és nem az alsópakonyiak pénze ez amit így elköltenek, hanem a mi adóforintjaink, Felsőbabádtól Ócsán át Alsópakonyig érintően. Ez a városlakok költségvetési pénze, aminek egy jelentős részét most egy vállalkozónak fizetik ki, aki majd ennek megfelelően viszont honorálja a munkásságával mindezt a kegyet.

Mert ugyebár ez már csak így járja.  

És miért kell mindig az ilyen esetekben egy külső, tehát nem ócsai vállalkozó?  Azért, hogy véletlenül se lehessen kontaktus és aztán ebből valami kiderüljön.  A messziről jött ember pedig azt mond, vagy hazudik, amit akar, vagy amit a megrendelő kér.  Ócsa és kutya egy önkormányzata már csak ilyen. Buksi házmestersége alatt.

*

2019. június 15., szombat

Ócsai búcsú - holnap indul a banzáj ( - hasznos dolog)

Holnap kezdődik a búcsú Ócsán, ami összességében nem nagy szám, azonban mégis meg van a maga tájjelege. Ócsa mégis csak egy város lenne, ahol ennek jobb és méltóbb körülmények közt kéne történnie, de hát ez van. Sokaknak ez a kis(kert)városi hangulat, mert még soha nem éltek (kert)városban.
 
https://ocsa.hu/images/header-title-2.pngÓcsa egy lepusztulófélben levő kisváros, annak mindenféle városi jellege nélkül. Olyan kisebb, nem városi települések előzik meg fejlődésben és fejlettségben ezt helyet, mint Alsónémedi nagyközség, vagy Bugyi nagyközség. 

Mindkét helyen jobb és könnyebb az élet, mint Ócsán. Nem csak azért, mert több munkalehetőséget kínálnak egyenként és egyesével ezek a községek, de magasabb béreket és jobb körülményeket is biztosítanak hozzá. Mind Alsónémedi, mind Bugyi településen - Ócsával ellentétben - rendezett utcakép fogadja az odaérkezőt, kilométer hosszan van egybefüggő és megfelelő szélességű járdahálózat, kerékpárút és kijelölt gyalogátkelőhely is több található a nevezett községek mindegyikén, mint ebben a porfészek városkában.

A közösségi közlekedés a mindkét községben jobb, mert a kisebb lélekszám ellenére menet-rendszerint sűrűbben járnak a buszok mint a 9 ezres lakóval benépesült városunkban. Mindez a látható különbség községek javára az ottani önkormányzati vezetés és az itteni  helyi városvezetés különbségében mérhető. Mert míg Alsónémedi és Bugyi önkormányzata az ott élőkért van, addig ez Ócsán nem igazán mondható el. Az itteni városvezetők nem sokat törődnek a népítélettel, ahogy a várossal sem.

Itt van mindjárt a búcsú. Ez egy lepusztult, kiürített régen volt piaci területen kerül megrendezésre évente. Korábban ez volt a helyi piac, de leadták, és lakónegyedet terveztek a helyére, ami kb 10 év távlatában sem valósult meg. A régi piaci terület ott maradt kietlenül. A mellette húzódó főbb közlekedési útvonal a Székesi utca az ami a vasúton át a Damjanichba ágazik ketté. Érdekessége, hogy ezen a központi átvezetésen sehol nincs járda, csak a volt piac kerítése mentén, de az sem ér el a vasúti átjáróig. Így az emberek kénytelenek a szűk keresztmetszetű kátyúkkal terhelt úttesten bandukolni ha át akarnak kelni a síneken, vagy ki csak a vonathoz. A volt piaci terület melletti közjárdát azonban soha senki nem takarítja, arra a hivatal az illetékes nem kötelezi. Így van ez télen hóban, jégverésben, vagy nyáron, amikor már a gaz és a parlagfű a járdaszakaszt fedi. Ezt a szent helyet elkerüli a városüzemeltetés és a városvezetés figyelme. Ha meg szól érte valaki, akkor is csak egymásra mutogatnak. Érdekes, azonban, hogy a közterület-felügyelet és a jegyző sem törődik ezzel a dzsumbujos résszel. Olyan ez, mint a szentföld. Örökkön békétlen ez a terület, akár Galileától Jeruzsálemig vezető út. Senki nem mer ezért érdemben foglalkozni vele. Erről a területről mindenkinek meg van a maga véleménye, ahogy Izraelről, és ugyanúgy nem mernek hozzá nyúlni, mint ahhoz a zsidó államhoz, aminek a "nagy testvér" államok a barátja. Valahogy így vagyunk ezzel a sivár ócsai telekkel is amit a város magába foglal. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjB_ljlegsA2OaQeSGxDKp9lakRfhjGXFa_0ire7EAK0KQgHlhZN0Rhgu5pbL6dtaD3urTyobqsW968eeb4rklKzipRqNdi19M7Wfybk3-zDplbAkFS1MK00axvalnhwKtRkzjk2jDahvo/s1600/piac+lak%25C3%25B3park.png
Ez a terület az év nagy részében magára hagyottan áll az időjárás és a természet viszontagságainak kiszolgáltatottan. Időnként csak a haverok látogatják meg holmi lomok lerakása céljából.  De használtál már gépkocsi átrakóként, sitt-tárolására, építési törmelékek valamint vasúti zúzottkő pihentetésére is. Idén az ismert fuvaros rakta be a félpótkocsit, ami elől kidöglött a vontató. Ott járt le a forgalmija a kidobott rozsdás tartály szomszédságában a gazban. Mert ez a parlagfüves, gazos szent föld az, ahol majd egyszer az ócsai lakópark-projekt egy baráti vállalkozásban megvalósul. Ez pedig fontos a választás előtt álló önkormányzatnak. De nem csak ebben áll a terület szentsége, hanem az éves csikidám-szerű búcsú eljövetelében. Mert míg nem indult be a lakáspiac, nem volt más funkciója ennek a résznek, mint az éves hasznosításra bérbe adható búcsú haszna.  Ezért nem gondozták, tisztították és tartották rendbe a környezetét. Ezért nem szólt érte a polgármester, a jegyző, a közterületes és az összes többi cinkostárs. Mert a pénz beszél, a lakosság pedig csak beleugat az ő jólétükbe. Ezért hát a nagy szent összefogódzás az önkormányzat és a mögöttes háttérbizniszben. Ezért nem takarítják év közben a területet, nem gondozzák a környezetét, és hagyják járhatatlanul a járdát. Elvégre az nem hoz hasznot.

Most viszont az éves mulatság okán az ócsaiak bejárják a maguk szent földjét. A lakosság nagy része ekkor kizarándokol az amúgy sivár területre és megteszi a nagy útját azon a lekaszált gazos fövenyen, ahol ilyenkor a csinnadratta szól. 

Ilyenkor előkerül a terület azon tulajdonosa, akit amúgy az önkormányzat egész évben nem is mer, vagy nem talál. Ilyenkor lekaszálják a parlagozó területet, három napon át égetik a szemetet és a hétvégén is konténerszám hordják az oda telepített lomokat. Érdekes látni, hogy ilyenkor hányan, és mennyien benne vannak a buliban. Nem hiába a pénz, az nagy úr. Ócsán pedig a pénz beszél, ahogy azt a polgármester egyszer itt a pólójára írva be is mutatta.

Szóval az előkészületek megtörténtek. A mutatványosok felvonultak, a búcsú előkészületei lezajlottak. Illemhely, elsősegélynyújtó hely, munka-és balesetvédelem, tűzoltóság, és a többi papíron rendben. A gyakorlatban azonban mindenki ott piszkít, ahol éri. Holnap délután indul a dáridó. Este kigyúlnak a  fények, több vurstlisnál egymást túlharsogva  üvölteni fog a zenebona, és az zarándoklat megindul. Az ezresek repülnek, a kassza dagad, pörög a jólét. Ócsa népe beindul. A polgármester biztosítja a cirkuszt. 

Hasznos dolog a búcsú.

*

2019. január 26., szombat

Nincs baj a hazai egészségüggyel - Hugo Boss helyi követe is itt volt kórházban és rendben van ( - Sváby jelenti)

Az ATV-s Sváby András, aki nem csak a műsorában, hanem azon kívül is, vagyis állandóan Hugo Boss ruházatban jár, most a hazai egészségügyi ellátások közül a kórházit vette igénybe a jó léte érdekében.

http://ocdn.eu/images/pulscms/MTA7MDA_/13c1bf23d2256524f2970ae3f4191e15.jpeg
„No para – csak kivizsgáláson voltam. Anál+orál. Túl vagyok rajta, minden negatív” – írta közösségi oldalán a kórházból megosztott képe mellé a műsorvezető.

Érdekes figurája a tévének ez a Sváby, aki egyszer már lebukott a sorosozásával, amikor a háttérben szapulta az öreget. Aztán a nemrégiben szintén beszólt, amikor Angliában élő és tanuló fiának küldött olcsó nátha elleni gyógyszereket, majd amikor az elfogyott és a gyerek a kinti patikushoz ment kérni másikat, az állítólag azt mondta neki, hogy ott ezeket a szereket már nem használják, mert nagyon sok káros mellékhatásuk van.  Erre Sváby máris posztolta  a magáét, hogy milyen állapotok uralkodnak szerény hazánkban és, hogy mit szedettnek velünk itt. 

http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1805/20180504svaby-andras3.jpg?w=644&h=405

Arról persze nem beszélt Hugo Boss reklám-öltönyében a ripacs, hogy jó módjában azzal spuroskodik, hogy a drága külföldi tanulmányokat folytató gyerekének a hazai ócska, gyógyszereket küldi, aztán pedig neki áll szapulni azt az olcsóságot, amivel zsidóskodik. 


Most azonban egy újabb fejleményről számolt be ez a drága ember. Nem is tagadta meg magát, amikor ismét az olcsó hazai egészségügyet vette igénybe a drága, de jó külföldi helyett. nyomban be is feküdt egy TB-finanszírozta szűrésre. Ennek során, most a kórházból üzent nekünk, nézőknek. 

Szerencsére aggodalomra nincs, ok, Sváby maga ment be a kórházba, hogy megnézesse magát. 
Nem vagyok különösképpen hipochonder típus, de időnként, egy-két évente pánikszerűen rám tör, hogy kivizsgáltassam magam. (...) A csütörtöki vizsgálatok voltak a legkellemetlenebbek. Gyomor- és béltükrözésről van szó, azt gondolom, nem kell részleteznem. Az összes szűrés közül ezek a legrosszabbak
- mesélte a Blikknek.

Az orvosok mindent rendben találtak, Sváby pedig bízik abban, hogy a példáján nekibuzdulva minél többen vesznek részt rendszeres kivizsgálásokon. 
Az egészben a legjobb megnyugodni, amikor kiderült, hogy minden rendben. (...) Hiszek a szűrésekben. Több barátom még ma is élne, ha odafigyeltek volna az apró jelekre
- mondta. 

A műsorvezető kedvelői egyébként azért kezdtek aggódni, mert Sváby egy olyan fotót posztolt, amin egy kórházi ágyon feküdt.

"A rózsa vörös, az ibolya kék, az análvonaton nincsen fék" - írták neki az Instagramon

https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2018/07/sv%C3%A1by-%C3%B3ra-t%C5%B1zfalcsoport-3.jpgA luxuséletmódja miatt korábban mások által már többször kritizált Sváby András az Angliában tanultatott gyerekével, az ingyen kapott Hugo Boss ruházatával és a 3,7 milliós karórájával egy olyan szegény-párti spártait játszik el, aki még azzal is spórol, hogy a drága gyermekének az angolszászok által silánynak tartott hazai gyógyszerrel kezeli, miközben a jó Angol egészségügyi ellátásra és a kinti patikaköltségekre is telne neki.

Ugyancsak ez a pitiánerség, vagy pedig a saját hazug valósága köszön vissza akkor, amikor a sokat szidott hazai egészségügyi ellátást veszi igénybe a saját egészsége érdekében. 

*

2017. december 1., péntek

Ismét meguszta a UPC - a 29-es körzetben sok minden nem változik ( - Ócsán még annyi sem)

Már többször felmerült a UPC monopolhelyzete az átkos 29-es körzetben, ahol minden más. 

https://androbit.net/ContentUploads/N3973/UPC_Big.jpg
UPC - a kapitalista multi

Ez a régi Monorteltől kivásárolt terület, ami a Monor Telefon Társaság Kft., a 29-es távközlési körzet telekommunikációs szolgáltatója, és a UPC Magyarország Kft., a legnagyobb hazai kábelkommunikációs vállalat egy közös cégbe egyesül fúziója volt. A UPC Magyarország Kft. ezáltal a Monor Telefon Társaság Kft. (Monortel, MTT) teljes körű jogutódjává válik, és így folytatta tovább tevékenységét.  A UPC azonban nem sokat fejlesztett, még akkor sem, ha ezt rendszerint tagadja. Azonban az országos viszonylatokhoz képes az egyik legelavultabb hálózata ez a körzet. 

http://dunaplaza.hu/uploads/2016-02/592/750x450-upc.jpg
Új arculata és szlogenje van szeptembertől a UPC-nek - Az „Élmény minden pillanat” kifejezi a UPC elkötelezettségét az iránt, hogy az ügyfelek a lehető legjobban érezzék magukat otthonukban ( - bezzeg a 29-es körzetbe tovább lehet szívatni)

Maga a UPC szolgáltat erre bizonyosságot akkor, a mikor ezt a területet az országostól elkülönítetten kezeli.  Itt nem csak a szolgáltatás más, hanem az árak is.  Itt az országos szolgáltatási normáktól, mint egyfajta etalontól eltérve alacsonyabb minőségben, gyengébb teljesítménnyel, egy szóval elavult szolgáltatást biztosít, más áron. Ez a másság a fogyasztók számára többe kerül, mint ott, ahol fejlettebb és korszerűbb a társaság kínálata.  Mert míg a hirdetésekében "Fiber Power 240 Super" néven egy gyors és erős netet biztosítónak az otthon minden pontján 3.990 forintért, addig a 29-es körzetben csupán az elavult ADSL szolgáltatást nyújtják, arányaiban sokkal drágábban. Itt most már egy korrigált tarifával is csak lassabban és drágábban lehet a világhálóra csatlakozni a UPC által. 


Az ADSL Silver ma 8 Mbit/s letöltési sebességgel, - garantált 2,5 Mbit/s mellett, - valamint 0,75 Mbit/s feltöltési sebesség, - garantált 0,25 Mbit/s - mellett biztosít csatlakozást.  Ezért 2990,- Ft-t kérnek, ami aránytalanul drága. A máshol rendszeresített Fiber Power egy egységnyi adatátviteli sebességéhez mérten pedig különösen az. Vagyis az elátkozott és lehangoló 29-es körzetben aránytalanul drágán szolgáltat a UPC. Ez pedig a fogyasztókra nézve nem csak tisztességtelen, hanem számukra kizsákmányolóan drága. 

https://mobilarena.hu/dl/upc/2014-02/132528_ashampoo_snap_2014_02_09_13h25m04s_004.thumb.jpg
Régóta ismert nóta - panaszos lakosság, megkárosított fogyasztó
Mindebből és mégiscsak az látszik, hogy a UPC-t senki és semmi nem kényszeríti a technikai és a technológiai fejlesztésekre, sőt az nem is érdeke, mivel az elavult szolgáltatást drágábban, mondhatni jelentősebb profittal tudja értékesíteni, mint azt az országosan megtehetné. Mivel másutt egy ilyen szolgáltatás már eladhatatlan, itt pedig kényszerből jól haszonnal kecsegtet, így a UPC ellenérdekelt a szolgáltatás félzárkóztatásában. 

Mindez már sokszor adott alapot lakossági panaszokra és többen kifogásolták is ezt az eljárást, de valahogy hosszú éveken át rendre megúszta a dolgot a szolgáltató. Sőt még azért sem vonták felelősségre, hogy az országosan terjesztett kampányfilmekben, reklámspotokban soha nem tér ki, vagy utal a UPC arra, hogy a hirdetésekben foglalat ajánlat a 29-es körzetre mint a társaság sötét foltjára nem érvényes. 

Mindezek szerint a  Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Gazdasági Versenyhivatal és nem más, mint egy gittegylet, mely csak rágódik az ügyön, de érdemben képtelen felzárkoztató cselekvésre ösztönözni a multit. 

A minap is megegyezésre jutott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft. (UPC) a hírhedt 29-es körzettel kapcsolatban.

A GVH a 29-es (Monori központú) körzetben nyújtott internetes szolgáltatási feltételeket (árazási és műszaki paramétereket) vizsgálta.

Arra nem tér ki a UPC reklámja, hogy ez a 29-es körzetre nem vonatkozik - mi ez, ha nem a fogyasztó megtévesztése, ill. megkárosítása

A GVH korábban a fogyasztói jelzések alapján kezdte el vizsgálni, hogy a Monor környékén élőknek miért kell többet fizetniük az ország többi területéhez képest. A UPC egyedüli szolgáltató az adott területen található települések nagy részén. Akkor azt feltételezték, hogy a cég visszaélt gazdasági erőfölényével.

http://www.napi.hu/fototar/fototar/201709/orig/image1504780650.jpg/780/
Ócsán nincs happy home - a UPC mégis sokat kaszál az elavultságon
A UPC már az eljárás vizsgálati szakaszában (2016 áprilisában) érdemi árcsökkentést hajtott végre a teljes 29-es körzetben, majd kötelezettségvállalási nyilatkozatot is tett, amelyet a GVH visszajelzései alapján több alkalommal módosított.

Most a UPC-nek a következőket kell teljesítenie:
Hálózatfejlesztés 12 településen (Csévharaszt, Hernád, Káva, Monorierdő, Nyáregyháza, Örkény, Pánd, Pusztavacs, Táborfalva, Tatárszentgyörgy, Újlengyel és Vasad) 2017. december 31. és 2019. június 30. között. Itt vagy nincs jelen más vezetékes hálózattal rendelkező versenytárs, vagy ha van, annak ereje eltörpül a UPC-é mellett. A vállalt fejlesztéseket a cég több mint 1 milliárd forintos költséggel hajtja végre saját és pályázati forrásból.

http://cdn.blog.hu/ad/adslvaltas/image/29korzet.jpg
A 29-es körzetben az ország közepe
A UPC biztosítja, hogy a fejlesztéssel érintett ügyfelek olyan feltételekkel tudjanak szerződni, mit az országban mások.

A cég fenntartja a - 2016. áprilisban bevezetettekhez képest is - kedvezőbb árakat a még elérhető (és a kiépíteni vállalt hálózatoknál rosszabb minőségű) ADSL internet szolgáltatására mindaddig, ameddig utóbbi az adott településen még elérhető a vállalt hálózatfejlesztést követően.

A vállalat feladata még az érintett fogyasztók megfelelő tájékoztatása, valamint az egyes teljesítési lépések igazolása is a GVH számára.

A UPC nem kapott bírságot.
*

2016. december 20., kedd

Mennyit ér egy személycsere a polgármesternek - közpénzből fizetve semmi sem drága ( - hullajtják a milliókat)

Milliós tehertételt jelent Ócsa lakosságágának az Egressy Szabadidőközpont vezetőcseréje.
Mindez azzal jár, hogy ismét kevesebb jut városfejlesztésre, mivel amit most a váltásra kifizetnek a költségvetésből, az már biztosan nem kerül befektetésre a közterületeken.

https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t31.0-8/r270/s960x960/14311382_518277748369076_4271108105025154806_o.jpg?oh=4b09893e6c480d77ed0e03c150a2b27d&oe=58B0C9BF
Drágábbra cserélve
A Bukodi Károly által kieszközölt ügyvezető-váltás a képviselőtestület támogató többségének hátterében milliós tehertételt ró a lakosságra, hiszen a közösből fizetik ki a leváltott igazgató-asszonyának azt a 12 havi távolléti díjat, plusz egyéb járandóságokat, amivel megváltják a 2019. december 31.-ig szóló határozott ideig fennálló munkaszerződését, amit a rendkívüli felmondással a Munkatörvénykönyve 79 § (1) bek. b. pontja alapján azonnali hatállyal, indoklás nélkül megszüntettek. Mindez komoly összegek kifizetésével jár, amit a szűkös költségvetésből kellett kiköhögni, 5 munkanapon belül, egy összegben. Ez havi 341.666,- Ft/hó járandóság mellett (x12 hónap) közel 4,1 milliónyi tehertételt jelent, míg az egyéb járandóságok terén számontartott 3.300 km/hó éves szinten 39.600 km teljesítményt, vagyis annak mögöttes összegét jelenti.  Tehát a 4,1 milliós járandóság mellé közel negyvenezer kilométernyi üzemanyag árát is hozzákapja, ami szintén nem kevés. Mert átlag 7 literes fogyasztással mérve 2800 liter üzemanyag elszámolást is jelenthet ez, ami ügyebár 300 Ft/liter áron számolva is, 840 ezer forint további tehertételt jelent a városnak. 

https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-1/p160x160/11014927_361667054040506_6761717712307862019_n.jpg?oh=5c4dc556a73ae3f50140e8a1e4372895&oe=58F3CCB1
Az új üdvöske többe kerül
Mindemellett az sem mellékes, hogy a szerepcsere nyomán újonnan belépő üdvöske, több mint egy százassal kaphat többet, mint a leváltott elődje. Paksi Zita az Egressy élén már 475.000 Ft-ot kap az 50 ezres üzemanyag-költségtérítése mellé, mostantól havonta. 

Minderről a polgármester adott számot. Arról persze nem beszél, hogy mindez a Hantos-Jarábik Klárának kifizetett éves 5 millión felül, Paksi Zita esetében éves szinten ez már 6,3 millióra rúg a költségtérítéssel megfejelve. Vagyis minderről elmondható, hogy drága mulatság volt a polgármester egoját masszírozni.

*

2016. július 18., hétfő

A UPC a szolgáltatás elmaradásért is beszedi a pénzt - Ócsán már heti rendszerességgel marad ki a műsor

Az elátkozott 29-es körzet, amit az egykori Monornet-től a UPC vett át, az évek során szinte alig változott, és maradt szinte minden a vételi ócska szinten, míg az ország más körzeteiben és területein ugyanennek a cégcsoportnak a vevők felé kínált és nyújtott szolgáltatásai messze korszerűbbek, fejlettebbek, gyorsabbak, stabilabbak, jobbak és olcsóbban elérhetők. Nem így az átkos 29-es körzetben. Itt állandósulni látszik az adáshiba.

http://m.cdn.blog.hu/ho/homar/image/district-9-sequel.jpg
Egy hely, ahol megállt az idő - Ócsa az elátkozott 29-es körzetben

És különösen ez tapasztalható Ócsán, ahol a UPC már hetek óta nem képes a folyamatos Tv-szolgáltatásra.  Az elmúlt hétvégén, reggel fél 9 magasságában szakadt meg a műsor-szolgáltatás a helyi előfizetők számára. A sok helyi autós sportrajongó számára okozott bosszúságot, hogy így lemaradt a F1 osztrák nagydíjának közvetítéséről. A UPC ezen körzetében előfizető, okos tévével rendelkezők még azt sem tudták megoldani, hogy átváltsanak internetalapú közvetítésre, mert az adott hálózat (silver-net) nem képes az ehhez szükséges normális sebesség- és adatátvitelre.  
Mindezért persze a drága júpiszi a máshol már bevezetett, korszerűbb és sokkalta gyorsabb adatátvitelre képes Fiber Power csomagokat adja. 

http://biharlap.hu/files/Image/Fooolye/2014_/54494_upc1.jpgÓcsán a lakosságot nem engedik előrelépni az ADSL Silver-net Solo csomagból ami 8 Mbit/s letöltési sebességet enged 5390,- Ft-ért.  Az elátkozott 29-es körzeten kívüliek számára ez az elavult netezés már nem is biztosított, mert a legkisebb Fiber Power 30 csomag is majd négyszeres erősséget biztosít, 2/3-al olcsóbban. De az eggyel nagyobb, Fiber Power 50 (50 Mbit/sec) sem kerül annyiba másutt, mint Ócsán a UPC ADSL-Silvere a 8Mbit/s csigalassúságával.  Ezért képesek elkérni annyit, mint másutt a hatszorta gyorsabb és erősebb szolgáltatásért. Közel ennyiért a UPC az ország többi részén már 120 Mbit/s letöltésű Fiber Power 120 netet biztosít. 

Országosan, (kivéve a 29-es körzet) Fiber Power 50 kerül 4990,- Ft-ba havonta a 120 pedig 5490,-FT/hó. Ez árban közel egyenértékű a Silver-Solo csomaggal, szolgáltatásban meg akkora különbség mint az ökrös szekérrel a földúton bandukoló parasztember és az autópályán Porsche-ban utazó közt. A paraszttal a szaros ökrös fogatért fizettet annyit a zsidó, mint másutt a luxus sportautós száguldásáért várnak el.

Hiába a kérvényezés, a szolgáltató szarik az egészre. Neki ez a gazdaságos. Nálunk és velünk ezt is eljátszhatják.

A Tv-szolgáltatás körzeten belüli kimaradása, elérhetetlensége pedig ettől még ugyanúgy visszatérőgonddá vált Ócsán, mint a szaros internetje a cégnek. Tegnap (vasárnap) este óta megint nincs adás. A hétfőt is ezzel a szolgáltatáskimaradással kezdte a UPC Ócsán.  

Hívjuk őket, jelezzük a problémát, de azt mondják, nem tudnak mit tenni. Nem rajtuk (mármint azon, akivel beszélünk) múlik az egész. Ha díjat említjük, akkor az is másra tartozik. A hibabejelentésen közlik, hogy dolgoznak a kollégák a probléma elhárításán. Basszátok meg, ettől én még tegnap is lemaradtam a szolgáltatásról és ma sem láthatom a híradót, vagy az időjárásjelentést, pedig ezért is fizetek. Mikor ezt közlöm velük, akkor tájékoztatnak, hogy csak 72 órás folyamatos kimaradás esetén írják jóvá azt, az időt, amikor nem adtak semmit.

http://prohardver.hu/dl/upc/2015-03/333111_29.jpgVagyis a UPC a 29-es körzetben, nem elég, hogy az elavult szarjáért többet kér, mint a főváros, vagy más vidéki terület jobb szolgáltatásáért, de még itt azért és akkor is pénzt számol amikor a saját elavaultsági szintjének hibájából szálszakadás, vagyis szolgáltatás- és adáskimaradás áll be.  
A UPC-t az sem érdekli, hogy havi szinten eléri, vagy meghaladja a szolgáltatás-kimaradások ideje a 72 órát. 
Olyan jogtalan fogvatartás ez, mint a rendőrség indokolatlan 72 órás előzetese lenne. Micsoda szerepvállalás ez egy szolgáltatótól? Hát nem úgy viselkedik ezzel az egyéni állásfoglalásával a UPC, mint egy hatóság? Nem egy intézményesített kényszer-kötelezettséget ad el szolgáltatásként a cég pont ott, ahol nem fejlesztett és hagyta a szovjet idők egykori hálózatában az embereket. A UPC ismételten és folyamatosan gazdasági erőfölénnyel való visszaélést követ el.

Minek is fejlesztene a  UPC, ha az ócskaságát drágábban képes eladni, mint a korszerűt. Mert ugyebár nem csak egy hálózatot, hanem egy olyan birodalmat vet meg a Monornettől ahova senki másnak nem volt lehetősége belépésre. Úgy tűnik a UPC ezzel a monoliummal, él vissza akkor, amikor drágában képes eladni a korszerűtlen és fejletlen, sokszor akadozó és kimaradó szolgáltatását. Azt amit másutt senkire sem tudna rásózni.  

Itt az átkos 29-es körzetben azonban  ezt is meg lehet tenni. Itt a UPC az úr és az erre előfizető emberek a lenézettek, a kényszeredett hülyék.  A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (• NMHH)
 meg hagyja a céget rajtunk és felettünk garázdálkodni, miközben a készülékek nem fogják a jelet és Ócsán továbbra sincs adás.

Ócsán továbbra sincs egy olyan országgyűlési képviselő, aki ezért szót emelne.  Ócsáért, értünk senki nem áll ki. A politikusok és a választott képviselők ugyanolyanok, mint a UPC. Csak a maguk hasznával foglalkoznak.

Betelt a pohár. Ne minket büntessenek, hanem a szolgáltatót.


Dögölj meg UPC a méregdrága hálózatoddal együtt és pusztulj bele a pénzedbe akkor, amikor képtelen voltár arra, hogy szolgáltatóként az itt élőket is emberként kezeld és az Ő igényeiket, elvárásaikat is figyelembe vegyen a mérhetetlen hasznon túl. 

Dögölj bele a kapzsiságodba, mert ahogy lehetőség nyílik rá, azonnal el fogják hagyni az előfizetők a céget és szolgáltatót váltanak, mintsem titeket hizlaljon. Mert ezt is csak itt és velünk lehet megtenni, ahol a sok hülye és tehetetlen, vagy ebben érdektelen helyi politikus él és virul, veletek egyetemlegesen. 

*

2013. augusztus 22., csütörtök

Kitekintő - Dabasrégió ( - ünnep után köpönyeg)

Dabasrégió – Az elmúlt hétvégén szinte minden településen ünnepi programokkal várták a lakosságot.

https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/1176345_1417751085117702_423776791_n.jpgÓcsán átadták a Manóvár Bölcsődét. A helyiek között megoszlanak a vélemények az új intézmény felépítésének módjáról. Horváth Tamás fideszes alpolgármester elmondta, hogy az önkormányzat pályázatát 149 millió 890 ezer forinttal támogatta az unió, a település pedig tíz százalékos önerővel járult hozzá a beruházáshoz. A kétcsoportos, 24 gyermeket befogadó bölcsőde az önkormányzati fenntartású Napsugár napközi otthonos óvoda mellé, az önkormányzat tulajdonában álló ingatlanra, önálló intézményként épült fel – ismertette az alpolgármester. Kiemelte, hogy a körülbelül 500 négyzetméteres, melegítő konyhás intézmény használatba vétele után lényegesen nagyobb eséllyel indulhatnak a munkaerőpiacon azok az ócsai szülők, akik kisgyermekük felügyelete miatt jelenleg kénytelenek otthon maradni. A bölcsőde az alsópakonyi szociális lakóparkból is fogadja majd a gyermekeket.
 
A helyi “ellenzék” egy csoportja azonban túlzásnak tartja a négyzetméterenként 300 ezer forintos árat. 
A Zsámbékon épült, nagyobb területű intézmény 175 ezer forint/négyzetméter áron épült.

Dabason Kőszegi Zoltán polgármester köszöntő beszédével és kenyérszenteléssel emlékeztek az államalapításra. A program része a Sári Napok programsorozatnak, amely augusztus 24-ig várja a lakosságot. Csütörtökön fotókiállítással, pénteken kerékpártúrával, szombaton pedig a Rétesutca Fesztivállal zárul a rendezvény.

Örkényben már augusztus 16-án megemlékeztek Szent István szellemiségének jelentőségéről. Átadták a települési kitüntetéseket is.

Újhartyánon augusztus 20-án városavató ünnepséget tartottak, a település várossá válásának tiszteletére. A köszöntő beszédek után koncertekkel, ökörsütéssel várták a lakosságot az első városi ünnepségre.

Tatárszentgyörgyön a Szent Vendel templomban gyűltek össze Szent István államalapító királyunkra emlékezni. Az ünnepség szentmisével kezdődött, amit Szehofner József polgármester ünnepi beszéde és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjainak műsora követett.

*