A következő címkéjű bejegyzések mutatása: költségvetés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: költségvetés. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. január 4., vasárnap

Elkezdődött a matekolás - kormánypárti és ellenzéki számtan (- adok-kapok érintettség)

 Tény, hogy a kormányzati költségvetést az EU és vele az ellenzék is sújtja, amikor hazánk ellen és a járandóságaink megvonása mellett adja le szavazatait. Mindez bizony kihat ránk. 

Az ellenzék érdeke a kormánybuktatás, ami számukra a hatalomrajutással érne fel, de sajnos ennek során az sem érdekli őket, hogy ezzel saját hazájuknak, a magyarságnak és minden honpolgárunk  egyéni megélhetésének tesznek keresztbe.  

A vita már évek óta erről szól. Mióta a határzár felépült.  Engedjünk-e Brüsszelnek?  Engedjük-e az illegális migrációt, a szabad határmozgást, adjuk fel a korábbi szoros schengeni védelmet, létesítsünk befogadóállomásokat, lássuk el, etessük-itassuk, szállásoljuk a papírjaikat eldobáló jobb létért "menekülteket", köztük a kár háborús cselekményben érintett gyilkolni kész bevándorlókat, vagy sem.  

Az Orbán kormány azt a hitvallást fogadta és alkalmazza, hogy nem, mert ezzel nem csak a keresztény hitvallásunkat őrizzük meg, hanem a lakosság békéjét és az egyének életét is egyben.  

Lássuk, be, Európa, Franciaországon át, a németekig, Párizstól Magdeburgig jórészt ettől szenved.

https://i.ytimg.com/vi/xuIdl4c1hWc/hq720.jpg?sqp=-oaymwE7CK4FEIIDSFryq4qpAy0IARUAAAAAGAElAADIQj0AgKJD8AEB-AH-CYAC0AWKAgwIABABGE0gVShlMA8=&rs=AOn4CLA3a41a4fAxaAlPPNP8qkKlgNX2qA 

Persze nem csak ez az egyetlen buktató és ellenállásra, szembehelyezkedésre okot adó indok.  Az Eu szeretné, ha az Európai ügyészség (EPPO) is betehetné a lábát és szabadon intézkedhetne hazánkban.  Ebben nem partner a kormány, mivel rossz tapasztalatai vannak a korrupcióval terhelt Eu-s bürokratákkal szemben, de magával az ügyészség felhatalmazásával és annak "szabad" tagjaival kapcsolatosan szintén.  Gondoljunk csak bele a román illetőségű Laura Codruta Kövesit hét órán keresztül gyanúsítottként hallgatták ki, mivel bűncselekményben érintettként gyanúba keveredett.  Azt, aki mégis a román korrupcióellenes ügyészség vezetője volt, holott hivatali visszaéléssel, megvesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsították.  Aztán mégis posztra jutott. Miféle szervezet, eljáró hatóság az, ahol ilyen egyének léphetnek fel?

Európa tele van korrupciós ügyekkel. 1999 márciusában történt korrupcióval vádolt uniós tisztviselők ügyében indított vizsgálat eredményeként lemondott a Jacques Santer elnök vezette teljes Európai Bizottság. Aztán továbbra sem tisztult meg a bürokrácia.  

Csak neveket említve is hosszú a névsor. Kezdjük a belga Gerolf Annemans-al, Elmar Brok, aztán Manfred Weber a saját tulajdonában levő ingatlanának bérlete, vagy Martin Schulz lefizetései. 

A vizsgálatokat 2020 elején zárták le, és a szabályozás változatlansága okán nem járt érdemi következményekkel. 

A katari foci Vb kapcsán Eva Kaili alelnök nyitotta a sort. „Többzsáknyi bankjegyet” találtak brüsszeli otthonában, ahol azok után folytattak házkutatást, hogy Kaili apjánál „egy bőröndben” nagy mennyiségű készpénzt fedeztek fel – jelentette az Euronews.

 https://image.blikk.hu/1/AY4ktkpTURBXy8zYzc5MDc3Yjg4N2VhZDhkMjM0MGEyMWY1NjYyZGQ5My5qcGeRlQLNAugAwsM

 A bűnszervezet feje az egykori olasz EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri volt. Panzeri jobbkeze az egykori asszisztense, Francesco Giorgi volt. Giorgi élettársa volt Eva Kaili, görög EP-képviselő és az EP szocialista alelnöke. Őt védte a mentelmi joga, viszont a rendőrök tetten érték 150 ezer euróval a lakásán, így le tudták tartóztatni. Letartóztatták Eva Kaili apját is, aki a pénz eltüntetésében próbált segíteni.  

Két másik EP-képviselő is felkeltette a hatóságok érdeklődését, akik mentelmi jogának felfüggesztését kérték az Európai Parlamenttől.

Andrea Cozzolino, a szocialista frakció tagja a Magreb országokkal fenntartott kapcsolatokért felelős delegációt vezette. Ide tartozott Marokkó is, amely a feltételezések szerint érintett a botrányban.

A belga Marc Tarabella szocialista politikus esetében szintén a mentelmi jog felfüggesztését kérték a hatóságok.

Nem folytatom, ez is elég és túl sok ahhoz, hogy minket kezdjenek ki, vagy velünk szemben járjanak el.   

Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint Magyarországnak kiemelten fontos az, hogy a létrejövő ügyészség, az Eurojust és az OLAF világosan elkülönült hatásköri keretek között működjön, a jogállamisági kondicionalitásra vonatkozó rendelettervezet Magyarország számára több szempontból is aggályos, illetve az ország szuverenitása sérülne.

Másik sokszor hangoztatott támadási pont az Isztambuli Egyezmény, amely gyakorlatilag bevezetné az Eu-s genderpolitikát, amiből szintúgy nem kér a kormány, ahogy az előző kettőből sem. Ezért az LMBTQ lobbi támadja külföldön a kormányt. Az egyezmény másik  hibája, hogy amíg a nőket és a maguk nemét másként megélőket védeni, befogadni igyekszik, addig a férfiakkal szemben negatív mód diszkriminatív. A (fiú)gyerekprostitúció vagy a férfiak szexuális kizsákmányolása ellen, erőszakával szemben nem lép fel azzal ne foglalkozik. 

 

Következő lépcsőfok a jogállamiság.  Ez olyan eszközöket és mechanizmusokat foglal magában, amelyeket az EU annak érdekében alkalmaz, hogy előmozdítsa és védelmezze önmagát.  

 Azt méri fel, hogy egy tagállam kormányzása, jogrendszere és intézményei megfelelnek-e a jogállamiság alapelveinek, mint a független bíróságok, a hatalommegosztás, az átláthatóság és a jogbiztonság, gyakran az EU költségvetésének védelmére vagy szankciók kilátásba helyezésére használják, mint a Magyarország ellen indult 7. cikk szerinti eljárás vagy az éves jelentések.

Magyarországot a 2010-es évek eleje óta folyamatos külföldi bírálatok érik, amelyeket néhány év elteltével soroltak a „jogállamisági probléma” gyűjtőfogalma alá. Kezdetben az európai baloldal és nemzetközi hátterű NGO-k nyomására az uniós intézmények és nemzetközi szervezetek kritikus jelentéseket készítettek és vitákat szerveztek Magyarország egyes politikai és alkotmányos kérdéseivel kapcsolatban. Ezt követően szemtanúi lehettünk annak, ahogy az EU elkezdett gondolkozni az Európai Unióról szóló szerződés  (EUSZ) 7. cikkének alkalmazásán. Ezzel párhuzamosan egyre több eszközt hozott létre annak érdekében, hogy kontroll alá helyezhesse a tagállamokat a jogállamiságra hivatkozva. A kezdeti politikai és értékviták a migrációs válság időszakában, valamint a föderalista kontra nemzeti szuverenista erők közötti ellentét élesedésével váltottak magasabb fokozatra, és rögzültek kiemelt témaként az uniós politikai napirenden. 

Magyarországgal szemben a 7. cikk (1) bekezdése szerinti eljárás van jelenleg folyamatban. Az eljárást az Európai Parlament indította el 2018. szeptember 12-én a Judith Sargentini holland zöldpárti EP képviselő jelentése alapján elkészült állásfoglalás elfogadásával. Fontos leszögezni, hogy ezen eljárás keretében nem függeszthetik fel Magyarország szavazati jogát, a Tanács legfeljebb ajánlásokat fogalmazhat meg Magyarország részére. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyakorlatban ez az eljárás meglehetősen passzív és hosszúra nyúló. Az uniós tagállamok miniszterei időről időre meghallgatják Magyarország igazságügyi miniszterét, és vitát folytatnak a magyarországi helyzetről, de ügydöntő szavazásra az immár több mint négy éve tartó folyamat során még nem került sor. Megjegyzendő, hogy nem Magyarország az első tagállam, amellyel szemben a 7. cikk (1) bekezdése szerinti eljárást elindították. Lengyelországgal szemben a Bizottság kezdeményezte az eljárást 2017. december 20-án. A lengyel ügyből levonható tapasztalatok hasonlóak a magyarhoz, az eljárás Lengyelország esetében  már vagy 5 éve nem került pont az ügy végére. 

2019. november 30-ig Donald Tusk az Európai Tanács elnöke volt. 2019. november 20-tól 2022. június 1-ig az Európai Néppárt elnöke volt. 2021-ben a Polgári Platform elnökeként tért vissza a lengyel belpolitikába. A 2023-as lengyelországi parlamenti választáson az általa vezetett Polgári Koalíció pártszövetség a második legtöbb helyet szerezte meg a Nemzetgyűlés alsóházában, a Szejmben, ahol december 11-én ismét megválasztották Lengyelország Minisztertanácsának elnökévé, amely hivatalt december 13-án vette át.

Ezt követően az Európai Bizottság megszüntette a jogállamiság leépítése miatt indított eljárásokat Lengyelországgal szemben.  

Szuverenitásával fizet Lengyelország a jogállamisági vita lezárásáért.

 https://i.ytimg.com/vi/V2QLmdj49yI/maxresdefault.jpg

 Az Európai Bizottság május első hetében bejelentette, hogy újraértékelte a lengyel jogállamiság helyzetéről szóló álláspontját a hírhedt 7. cikk szerinti eljárással összefüggésben és arra jutott, hogy Lengyelországban helyreállt a jogállam. A döntés hátterében nem állnak frissen elfogadott és végrehajtott reformok, ehelyett Brüsszel bemondásra elfogadta az új lengyel kormány vállalásait. E vállalások egyike, hogy Lengyelország a jövőben feltétel nélkül betartja az Európai Unió Bíróságának döntéseit és korlátozás nélkül elismeri az uniós jog elsőbbségét. Lengyelország azzal fizeti meg a jogállamisági eljárás lezárásnak árát, hogy közjogi értelemben feladja saját szuverenitását. Brüsszel már nem is igyekszik leplezni a politikai alapon alkalmazott kettősmércét, hiszen felfogásában ugyanaz az ország attól függően lehet jogállam vagy nem jogállam, hogy éppen melyik párt van kormányon.

Mint ismert, 2018-ban az Európai Parlament indította el Magyarország ellen az uniós atombombaként emlegetett 7. cikk szerinti eljárást. 

Ez az ajánlás azt jelenti, hogy az Állandó Képviselők Bizottságában létrejött az ahhoz szükséges minősített többség, hogy intézkedéseket lehessen hozni az uniós költségvetés azon következményekkel szembeni védelme érdekében, amelyek a jogállamisági elveknek a közbeszerzés, az ügyészségi eljárás hatékonysága és a korrupció elleni küzdelem tekintetében való magyarországi megsértéséből fakadnak. E felfüggesztés költségvetési hatása mintegy 6,3 milliárd EUR költségvetési kötelezettségvállalást tesz ki.

A magyar jogállamiságról mindig tudnak vitát rendezni az Európai Parlamentben – most éppen megint a LIBE bizottságban, a tagállami parlamentek képviselőinek részvételével.
 
Az ülés ismét egyértelművé tette: az Európai Parlament mára világosan politikai kérdéssé tette a jogállamisági eljárásokat. Több képviselő nyíltan utalt rá, hogy a jogállamiság sokszor politikai fegyverként működik, sőt beavatkozási eszközként szolgálhat a jövő évi magyar választásokba. Ez a brüsszeli gyakorlat sérti a nemzeti szuverenitásunkat.
 
Feltűnő, hogy az uniós jogállamisági viták és jelentések valamiért mindig Magyarországot találják meg. Pedig Ursula von der Leyennek és a Bizottságnak először saját maga háza táján kellene vizsgálódnia, és magára alkalmaznia a jogállamisági mércéket. Eltűnt SMS-ek, átláthatatlan NGO-szerződések, egymást érő korrupciós botrányok: lenne mit rendbe tenni Brüsszelben.
 
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/484123376_983468223956383_4814150468984665624_n.jpg?stp=dst-jpg_p526x296_tt6&_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=127cfc&_nc_ohc=fsoGQJfR88YQ7kNvwE5pJi6&_nc_oc=Adk315-Nrv48a0tTmNMXOQkvZPPeNczMNTZk33pwTkDDX8bo5SA_Q0HViSP55NaxyHxT2YmS61GR2VDqWgj4jCxN&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&_nc_gid=FLZXWrBzh6tM8m8Bq24m0g&oh=00_AfpKh44eToEbZMOxp4uyaPAdw5krTP_XSmERrdvwJ9dccw&oe=695F39A2 
 
 
 
 Amíg az uniós intézmények következmények nélkül élhetnek vissza a hatalmukkal, addig minden jogállamisági számonkérés hiteltelen marad.
 
Brüsszel megbukna egy valódi jogállamisági vizsgálaton – derült ki a Nézőpont Intézet elemzéséből. 
 
Tehát a mechanizmus azt jelenti, hogy a hazánknak járó uniós pénzeket vonnak el Magyarországtól. 
A kormánnyal szemben álló ellenzék pedig ebben segédkezik, erre játszik, mondván minél rosszabb a társadalomban élő embereknek, annál kedvezőbb az EU-támogatta ellenzéknek.  
 
Nem mellesleg az 
Európai Bíróság 2024 júniusában jelentős ítéletet hozott Magyarországgal szemben a menekültügyi szabályok megsértése miatt, kötelezve hazánkat 200 millió euró (kb. 80 milliárd forint) átalányösszeg és napi 1 millió euró kifizetésére, amiért nem engedte be a nemzetközi védelmet kérő személyeket a tranzitzónába, és nem tartotta be a menekültügyi eljárások szabályait
. A Bíróság kimondta, hogy Magyarország megsértette az uniós jogot a menedékkérők befogadásával kapcsolatos kötelezettségeinek teljesítésében.  
 
 https://nit.hu/wp-content/uploads/2022/06/europai-birosag-logo-640x426px.jpg
  
Összegezve és rövidre fogva a fenti előzmények kihatásait és következményeit. Hazánkat jelentősen befolyásolja, pénzügyileg korlátozza, a bírósága által bünteti az a liberális unió, aminek részint befizető tagjai vagyunk.  Mindezek nem csak politikai nyomásgyakorlásban, hanem pénzügyi megvonásokban is kifejezhető sújtások. 
 
És még nem beszéltünk arról, hogy a Donald Tusk vezette kabinetnek dicsérve kifizették az épített határvédelmet, addig nekünk semmit nem adtak ebbe.  Vagy azt, a tényt, hogy a Covid következményeinek kiküszöbölésére felvett EU-s közös hitelből szinte nem részesültünk, miközben annak térítési összegét és kamatait mi is tagállami kölcsönként fizetjük vissza. 
 
2024 szeptemberében közel egy évtizede nem látott árhullám érkezett a Dunán térségünkbe, amely jelentős kihívások elé állította Magyarországot. Összesen 10 milliárd eurónyi forrást hívhatnak le az Európai Unió kohéziós alapjából az árvíz által sújtott országok, ám ezek között nem szerepel Magyarország. A hazánkat ért árvízi védekezésre nem kaptunk pénz, ahogy más tagállamok.  
  
Ezek után mégis azt akarták, hogy szálljunk be az Ukrajnában zajló harcok, az ottani védekezés és az ország ellátásának támogatásába.  Ehhez mások eszközöket, mi meg a menekülők befogadását, ellátását segélyezését, ha kell foglalkoztatását is vállaltuk a konkrét haditechnika átadása helyett, amit szintén nehezményeztek a nyugati politikai szereplők.  
 
 https://ecfeda1c.delivery.rocketcdn.me/wp-content/webp-express/webp-images/doc-root/wp-content/uploads/2025/09/russland-ukraine-wirtschaft-Xpert.Digital-png.png.webp
 
Ugyanakkor a szomszédban dúló háború negatívan hat az ország gazdasági teljesítményére, ahogy az  több más országokat is jelentős negativitással érint. 
 
Mindezek mellett még az ellátásunkat biztosító energiáról is le kéne mondani, mert nagyrészt az oroszországi hálózaton keresztül érkezik. 
 
Mindezek összességében sem roppantották meg hazánk gazdaságát. Igaz jelentős hatással bírnak és komoly befolyást gyakorolnak ránk, de a kormány ennek ellenére is képes volt előrelépéseket tenni és a hazai életszínvonalat javítani.  
 
Idén is növekszik a családi támogatások összege, az ellátottak száma, a kedvezményezettek köre,  a munkavállalók bére, a nyugdíjak és vele a színvonal.  
 
Igaz, a gazdaságpolitika folyamatos átszervezést, figyelmet, pénzügyi mozgást és feszes költségvetési egyensúlyt követel. Minderre igyekeznek odafigyelni a közgazdászok azzal együtt, hogy a lakosságot ne terheljék adónövekedéssel, vagy más elvonásokkal. 
 
Persze, hogy ez kihat az országra, a városokra, a falvakra és a helyi önkormányzatokra.  Nincs ez másként Európában.  
 
Míg a német ipar majd, hogy nem haldoklik, (kivéve a hadipar) átszerveződik,  addig ez másutt is érezteti hatását. Legyen az a hazai, vagy más tagország autóipara, kereskedelme, energiaellátása, fogyasztása.   Ezért hőbörögnek a bolgárok, hiába vezették be az Eurot, vagy a román megszorítások ellen az ottaniak.  A csehek meg hallani sem akarnak a közös valutáról.  
A szlovákok szintén energiaválságos időket élnek.  A szerbek és a horvátok ugyancsak az energiaszektor átalakításától szenvednek, az orosz-ukrán háború mellékhatásaként, miközben mi álljuk a sarat.  

 Magyarország kormánya is kénytelen volt felelni a kihívásoknak. Gazdaságpolitikai szakemberek azt a döntést hozták, hogy a vidék megmentése, szinten-tartása és felzárkóztatása érdekében szolidaritási adót vezet be, ami a tehetősebb önkormányzatok bevételeinek átcsoportosítását, más felfogás szerint elvételét jelenti.  A vidék megtartása a fejlődése mindezt mondhatni  kénytelenné tette abban a nyomasztó EU-s politikai környezetben amit az elejétől fogva taglalunk.  
  
Egyesek szerint Magyarország több ezer milliárd forintnyi EU-támogatástól esik el, mert a negatív nyugati befolyásoktól védi a hazát.
  
A vita Ócsán is ezzel kapcsolatosan zajlik és tőr elő újfent.  Az önkormányzat, ahogy a legtöbb nem kormánypárti települési közösség vezetése azt hangoztatja, hogy ez a tehertétel számukra elviselhetetlen.  
   
Így van ezzel Budapest és pár város, más kisebb település is.  Vannak azonban  olyanok, ahol ez nem jelent gondot.  Alsónémedin  például nem jelent ekkora negatívumot.  Vecsés önkormányzata mindezek mellett hathavi fizetésnek megfelelő jutalma, 12 milliót tudott biztosítani a polgármesterének.
 
Ócsán meg adót emeltek, ami komolyan érinti a helyieket és az itteni vállalkozásokat.   
 
Közben a kormány is adott plusz pénzt ami ismét vitát robbantott ki a testület kormánypárti fideszes és a más hozzáállású tagok sorában, amire végül a polgármester is közleménnyel felérő anyaggal igyekezett cáfolni a város gazdálkodását érintő felvetést.  
 
Nem belemenne a számháborúba, és a különböző tényállításokba, mert az igazság általában mindig a kettő között bújik meg.  
 
  Valójában az hiányolható a rálátó felektől, és ez legyen a Fidesz, vagy a Béke delegáltja, hogy miért nem tárják a lakosság elé százalékosan, hogy ez mit jelent valójában.  
A transzparencia jegyében megérdemelne egy ilyen kimutatást a lakosság.
 
Nem kívánunk kutakodni a büdzsében, de azért az mégis csak érdekelheti az embereket, hogy a tavalyihoz képest hány százalékkal nőtt  Ócsa város számított (kalkulált) bevételeinek teljes összege?
Ugyanezen időszakra vonatkoztatva hány százalékkal az állami normatív támogatások összege?
Ehhez viszonyítva a tavalyi elvonás és az idei elvonás összegének százalékban kifejezett aránya? 
Mennyivel emelte egy főre lebontva százalékosan kifejezve az adókat az önkormányzat?
  
Talán ez többet mutat annál, hogy 60 milliós egyszeri visszatérítést hasonlítunk azzal a teljes merítésből, amit a polgármester pusztán az elvonások tárházaként összegezve a közösségnek bemutat.
 
Mindezt a BÉKE szövetségesei és a Fidesz ellenzéki tagjai is  megtehetnék, hogy lássuk valójában miről vitatkoznak a felek. Elvégre mi is érintettek vagyunk.
 
*

2025. február 15., szombat

A Fidesz cím és szereptévesztése Ócsán - Bukodi és Pánczél nemtörődömsége ( - részint a költségvetésről is)

 Ismét hallatta és láttatta magát Bukodi Károly, városunk korábbi polgármestere.

Bukodi Károly a helyhatósági választásokon esett ki a polgármesteri székből. kompenzációs listán került vissza az önkormányzati munkába képviselőként. Más elfoglaltsága, pozíciója nincs, legfeljebb az egyesületének vezető tisztsége és a megyei labdarúgó szövetségben meglévő tagsága. A Fidesz helyi szervezetének tagja még.

Az önkormányzat ülésein pártoldali képviselőként vesz részt, de volt már, hogy a napirendi pontok tárgyalása során, ügymenet közben frusztráltan sértve érezvén magát távozott a megbeszélésről. 


Közösségi oldalán, ahol korábban a jelen működés kapcsán kritikával élt, erről nem számolt be.

Inkább kirakott egy képet január végén arról, hogy a megyei labdarúgó-szövetség elnökségi ülésén tagként részt vett.

Jelenlegi közéleti tevékenysége nem ismert.  Tájékoztatást, beszámolót nem tesz közzé ügyes-bajos dolgairól, pártos napjairól.  

Inkább az látszik, hogy próbálja kiheverni a traumát, amit az elvesztett választások okoztak neki.  

A minap a városi költségvetés megtárgyalását követően merült fel korábbi tisztsége, melynek során az  Eatrend-el (Takács Zsolt) kötött gyalázatos szerződés költségvetési vonzatának terhei kerültek képbe.

  
 Paul Tamás polgármester közösségi tájékoztatójához többen írtak hozzászólást. Tehát érdekli, foglalkoztatja a lakosságot a dolog.  És nem csak a helyi közétkeztetés. 
 

Persze erről azóta sem beszél az előző vezetés. Bukodi Károly e napon (febr.12.-n volt a testületi) inkább arról tett fel képet, hogy Pánczél Károly kormánypárti képviselővel találkozott a választókerületi tanács ülésén. 

Igaz, ehhez sem a ülésen készültekről adott anyagot, hanem egy korábbi Wittner Mária emlékkiállításon készült "üres" felvétellel rukkolt elő.  

Úgy tűnik Bukodi egyre inkább kiüresedett, közéleti szerepvállalása leáldozóban, képviselői (ellenzéki) munkássága pedig semmitmondó. Bár eddig sem volt konstruktív, de már beszámolói is elmaradnak. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/476647379_1010540917558734_4145624926842167621_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=127cfc&_nc_ohc=SJ70fGLVvI0Q7kNvgEJ-xJ9&_nc_oc=AdjAGjugca6lK1Hxudy1Gf6gxOGfnrA2Rbo9Lyb_8FGu4e-BU36Zg3KasLQpoTXw5CI&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&_nc_gid=Af7k_vkL3_9gI-9lJ3z4Ydd&oh=00_AYCHCsCk3JmfEaJpCco34LO18AgUo6D4PXegFvpiIRtbcQ&oe=67B66AF6 

A képes megjelenések információval nem szolgálnak, pusztán azt kívánja velük demonstrálni, hogy van vegetál.

Pánczél Károllyal való közös mutatkozás, mint hivatkozás pedig a kormánypárti képviselőt járatja le, mert nem elég, hogy az ex-xel találkozik valahol, még az is sújtja, hogy az ittenieket, a vétlen városlakókat kerüli.  

Pánczél Károly legutóbb Dabason, majd Alsónémedin jelent meg. Dabason a galambok kapcsán,   némedin a disznóvágás okán volt. Mondhatni minkét település félúton van városunkat tekintve. 

Bár ide is hívták és a kormányzati- választási körzetet érintő munkája is kötelezné erre, a várost valahogy kerüli a fideszes honatya.  Nem tudni, hogy miért, mert senki nem utasította el, vagy ki a városból.   A jelek szerint Bukodival is másutt és más alkalomból találkozott, bár ahogy a közzétettekből kivehető az is pártcélzatú volt.  Pánczél Károly a maga oldalán erről nem tett közzé bejegyzést, ami arra utal, hogy semmi jelentősége.

Márpedig ez  nem csak Bukodi, hanem Pánczél Károly szégyene is. 

*

2024. március 22., péntek

Ócsa a K&H Bank adósa - erre a polgármester és a jegyző egy képes üzenetben bankjegykiadót víziónál ( - cél)

 Ócsa az elmúlt évtizedben a K&H Banknál adósodott el.

 https://play-lh.googleusercontent.com/Q_gc_TN6JjFHYR-WKVOvaDAUZzStBcxAlpiE-MY0cUt2rc-TbbKNKHgZtFGJFMh-tw=w240-h480

Ennél a pénzintézetnél vezeti számláját Ócsa. Így a hitelt is innen veszi fel. Gyakorlatilag itt, ennél a kereskedelmi banknál adósodott el a város. Ez nem a pénzintézet, hanem a helyi gazdálkodás, a költségvetési túlnyújtózkodás hibája.  A városvezetés a növekvő bevételei ellenére évről évre túlköltekezik.

A bank korábban rendelkezett helyi fióküzlettel városunkban, de Bukodi polgármestersége alatt felszámolásra került.  Állítólag nem érte meg a bankfiók fenntartása, annak ellenére sem, hogy az önkormányzat mellett sokan választották maguknak ezt a bankot. 

Hosszú évek múltával a leépülő Ócsa ma már ott tart, hogy az OTP maradt az egyetlen bank, amely fiókegységet és vele együtt pénzkiadó automatát üzemeltet.

Bukodi polgármester az évtizednyi almatagságából ébredvén a minap eljutott oda, hogy megpróbálja visszacsábítania a ténykedése alatt eltávozott K&H bankot.  Erre azonban nem látszik reális esély. 

A fiaskó kapcsán a polgármester egy Facebook posztban a jegyzővel közös képen szerepelve arról tesz bejegyzés, hogy bank híján egy pénzkiadó automatával is beérné. Azt közli a képi illusztrációval, hogy helyet keres és mutat be a bank képviselőjének, azt vázolva, hogy lám Ő mennyit tesz a városért, az itt élőkért. 


Bukodi már ott tart, hogy teljesen mindegy, hogy mit, csak valami képes üzenetet adjon és küldjön a nagyvilágba arról, hogy  tényleges munka helyett egy látszólagos cselekvést mutasson be. (Pénz nem számít.)

Ezt szolgálja a jegyzővel közösen jegyzett képes üzenet.

*

2024. február 26., hétfő

A simlisség továbbra is simlisség marad - így kommunikál Ócsa polgármestere ( - mi az igazság, és hova a pénz)

 Bukodi polgármesterségét eddig (is) sok sötét ügy, átláthatatlan pénzügyi manőver tarkította.  

Ne felejtsük el, hogy máig kimutathatatlanul összemosva, így gyakorlatilag elszámolatlanul költi el a kommunális-adóbefizetéseinket a költségvetés keretében. Ez a pénz így nem a kommuna céljainak érdekében, hanem a testület élén álló polgármester sajátos elképzelései szerint kerül felhasználásra.

Ezzel nem a lakóközösséget, hanem a saját elcseszett célkitűzéseit, vagy éppenséggel a rosszul felhasznált költségvetés hiányát csökkenti.  Mindez persze nem érdeke a lakosságnak, mivel számos önkormányzati hatáskörbe tartozó fejlesztési deficit van a városvezetés számláján. 

Azt sem szabad ekkor elfelejteni, hogy eléggé összeférhetetlen mód úgy fizették és támogatták Horváth Tamás alpolgármesterségét, hogy közben főállású gimnáziumi tanárként munkaszerződéses foglalkoztatás keretében volt alkalmazva.  Alpolgármesterként törvényi rendelkezés értelmében nem vállalhatott volna állás a hivatali kötelezettsége mellett, mert ez összeférhetetlen, amit neki, vagy a testületnek kellett volna jelezni.  Mindezzel persze a polgármester, a jegyző és a képviselők is tisztában voltak, de mind lapítottak, ahogy a fideszes vezetésű Kormányhivatal is. Így Ócsa város költségvetését úgy károsították meg, hogy a gimnáziumban munkát vállaló ott dolgozó alpolgármesternek a költségvetésből is kifizették, odaadták a törvényben meghatározott közpénzes juttatását, miközben a gimnáziumban dolgozott tanárként.  A két pozíció egyidejű és párhuzamos betöltése kettős foglalkoztatással járt, ami nem csak megingatta a közbizalmat, hanem költségvetési pénzeket is elvont vagy éppenséggel csalt ki a városból.  Ez egyfajta károkozás, amolyan költségvetési csalás, amennyiben a törvényben meghatározott összeférhetetlenségi szabályok megvalósulnak. Ennek tényét azonban az előírt kötelezettség szerint nem jelentették ezzel a megállapítás elmaradt és a Kormányhivatal sem lépett.  Az alpolgármesternek kifizetett és felhasznált pénz jelentős többletterhet jelentett Ócsa város költségvetésének.  

Ez is egy olyan simlisség, amit nem felejthet Ócsa népe.

Hasonló simlis ügy volt a MÁV-parkoló építési hulladékainak önkormányzati teleken ingyenesen történő engedélyezett elhelyezése, aminek nyomán azt törvénysértő mód eltüntetni próbálkozva beásták, majd amikor ez kiderült, akkor a város pénzén azt elszállíttatták, miközben az ide fuvarozó alvállalkozó az Eu-s projekt keretében kiépítendő beruházást végzőtől az építési törmelékek után a fuvardíjat megkapta.   Ezzel szintén az itt élő emberek, Ócsa költségvetés károsult.

Az Oxy-fa ültetvény polgármesteri kezdeményezésével, a TSZ-iroda drága megvásárlásával, lerohasztásával, majd elbontásával szintén több, akár százmilliót meghaladó kártételt okoztak a költségvetési kifizetésekkel a városnak.  A simlisség, a közpénzes manőverezés mindvégig jelen volt a kifizetések mögött, úgy, hogy közben Ócsa ezek hasznát nem látta. 

Sőt az említett esetek rendre csak kárára voltak, mivel a kifizetésekkel a város lakossága vagyont vesztett, kárt szenvedett.

Ezek után most itt egy újabb kétes történet,. amiről a polgármester valahogy nem komplett mód kommunikált.  Ez pedig ismét a gimnáziumhoz vezet minket. 


 2023 november 7.-n a város polgármester közösségi oldalán bejelenti: "Megérkezett az a 100 m² térkő az Ócsai Bolyai János Gimnáziumba, amelyből a két épület között megsüllyedt rész, valamint a kerékpártoló kerül megújításra."  

Majd idén február 14.-n visszautalva a november 7.-i posztban foglalt térkövekre, azt közli: "Így készült el ez a picike udvar a Ócsai Bolyai János Gimnáziumban. " 

Eddig ez még mondhatni, rendben is lenne. Csak éppenséggel azt nem közölte a polgármester, hogy mindez mögött a Monori Tankerületi Központ áll, aki 284.080,- Ft értékben fizetett a Spák Józsi elnökölte gimnáziumi alapítványnak (Dr. Pártos Lóránt Alapítvány) 100 nm Citytop kombi szürke térkövet.   

A polgármester e-hó 14.-n ennek a felhasználásról, mint lerakásáról számolt be úgy, mintha ez a maga és László Rózsa igazgató jósága lenne a Wienerberger Magyarország mellett, egy szót nem ejtve arról, hogy erre a Tankerület közpénzt adományozott.  Valójában így nem is az önkormányzat, hanem a Monori Tankerületi Központ állta a térkövezést, amit Bukodi a maga módján propagált. 

Ez az a szemfényvesztő simlisség ami hiteltelenné és hihetetlenné teszi Ócsa polgármesterét.  

Ezért időszerű a váltás és az elmúlt évtized feltáró átvilágítása.  Ócsa lakossága megérdemli az igazságot.

*

2024. január 17., szerda

70 milliárd forint többlettámogatást utalt a kormány a településeknek - Ócsa is dőzsölhet

 Az önkormányzatok így 69,3 milliárd forint többlettámogatáshoz jutottak, a köznevelési és szociális intézmények 37 milliárd forint pluszjuttatást kaptak. 

https://scontent.fbud6-3.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/414369577_762539145692247_1913559059960747394_n.jpg?stp=dst-jpg_p526x296&_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=3635dc&_nc_ohc=oQ3zLZRvWAUAX8mtYtS&_nc_ht=scontent.fbud6-3.fna&oh=00_AfD--h5hnFy2Zij_eZkaqgXLchAvxMPKL_5SIA8cvodruw&oe=65B27DAB

 2023. december 1-jétől a minimálbér összegét 266 800 forintra, a garantált bérminimum összegét 326 000 forintra emelte a kormány. Ezzel párhuzamosan a közszolgáltatási feladatokhoz kapcsolódó támogatások összegét is emelte. A döntéssel valamennyi önkormányzatot, egyházi, nem állami humán fenntartót többlettámogatás illet meg a köznevelési, szociális gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen. A döntés értelmében a köznevelési nem állami fenntartók mintegy 6,9 milliárd forint többlettámogatásban részesülnek. A nem állami szociális szolgáltatók a döntés hatására mintegy 30 milliárd forint többletjuttatásban részesülnek, tekintve, hogy a szociális területen az egyházi fenntartók esetében a kiegészítő támogatás összege is növekszik. A települési önkormányzatok 69,3 milliárd forint többlettámogatásra jogosultak, amelyből csak a Fővárosi Önkormányzat közel 1,5 milliárd forintot, a fővárosi kerületek pedig közel 8,2 milliárd forint támogatást kapnak. A kiegészítéseken túl a kormány az idei évben is kiemelten támogatja az önkormányzatokat: kötelező feladataik ellátására 2024-ben mintegy 1050 milliárd forint támogatást kapnak 

*

2024. január 4., csütörtök

Ócsa tartozása továbbra sem csökken - 90 milliós hitel segítette át az új esztendőre a várost (- és jött a pénzeső)

 A sokat szidott budapesti főpolgármesterhez hasonlatosan Ócsa is csak áthidaló hitelkerettel volt képes megfelelni az államháztartási törvényben foglaltaknak. Ócsa virtuális nullszaldója a hitelnek köszönhetően teljesül évek óta. Végül mégis csak a 90 milliós rendelkezésre álló folyószámlahitel kerettel sikerült egyensúlyba hozni a városi költségvetést.  

 Történik mindez úgy, hogy a lakosságtól évi 30 millió többletadót vetett ki és szed be az önkormányzat kommunális adó címszó alatt. Bukodi Károly polgármesternek választása után vezette be ezt a tehertételt, mivel korábban Ócsa városvezetésének erre nem volt szüksége. 

10 évnyi polgármesterkedés nyomán továbbra is fenntartja ezt a tehertételt a képviselők jóvoltából Bukodi Károly úgy, hogy a város adóssága mondhatni nem csökkent. Sőt! - a hitelkeretet tekintve ami emlékezetem szerint 30 millióról hízott háromszorosára ezen időszak alatt.  Mindez nem éppen a sikeres várospolitikát, a jó városvezetést igazolja, inkább Bukodi munkássága után rajzol negatívumot az elszámolásba.


Az említett virtuális nullszaldó egészen addig tart, amíg a K&H Banknál nyitott folyószámlahitel-keret,  biztosította összegek képesek kiegyensúlyozni a hiányt. 

Ócsa így most újfent – az előző évben már megszokott módon – folyószámlahitelből működik. A helyi képviselő-testület  úgy döntött, hogy mint számlatulajdonos az Ócsa Város Önkormányzata által használt 90.000.000 Ft-os hitelkeret-összegét 2024. január 1-től kezdődően továbbra is fenntartja, és módosítási javaslattal nem él a számlavezető K&H Banknál.

Az önkormányzati ülésen a város pénzügyi vezetője és a polgármester sem nyilatkozott arról, hogy ezt a hitelt a későbbiekben miként kívánja csökkenteni,  kiváltani, vagy éppenséggel felszámolni.(?)  Mindez valójában városunk pénzügyi egyensúlya érdekében, a kötelező (milliós) kamat-terhek fizetésének kiváltása és a független gazdálkodás végett lenne fontos.  A banki kamatok kisvárosunkra évek óta komoly kiadásokat ró, amit végül a lakossággal fizettet meg a testület akkor, amikor ezt a banki tranzakciót fenntartja és kitolja a tárgyévre vonatkozóan.


Lássuk be, nem csak a járdaépítéssel adós a polgármester, de annak magyarázatával is, hogy egy ilyen mértékű adóssággal terhelt költségvetés mentén miként oszthatja, szórhatja úgy a pénzt a testület jóváhagyásával, mint egy látszólag gazdag település lenne a környéken legrosszabbul teljesítő kisvárosunk. 

Aztán olvasom a híreket, és döbbenten nézek. A polgármesteri előterjesztéssel elfogadott javaslat szerint a 90 milliós hitelkeret továbbgörgetésével biztosítható a hivatali dolgozók jutalmazása is. Erre utal mindaz a cinikusság, hogy az egész ügyletet egy kalap alatt, egy adott ülésnap bonyolítják le. 

Megint pénzeső dől egyesekre!

 https://munkaspart.hu/images/mi_ti_fotok/2021/10/high/penzeso.jpg

 Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Paksi Zitát, mint az Egressy Gábor Nonprofit Kft. ügyvezetőjét a 2023. évben végzett kiemelkedő munkája elismeréseként egy havi munkabérével megegyező összeggel, azaz bruttó 568.560 Ft/hó Ft-tal jutalmazza, amelyet Ócsa Város Önkormányzat 2023. évi költségvetésének tartaléka terhére biztosítja és ennek megfelelően gondoskodik a meghatározott összeg kifizetéséről. 

Az Ócsai Nefelejcs Napközi Otthonos Központi Óvoda és Manóvár Bölcsőde, valamint a Falu Tamás Városi Könyvtár intézményvezetőjének 2023. évben végzett lelkiismeretes munkáját egy-, egy havi illetményüknek megfelelő összeggel jutalmazták, mondván jól dolgoztak és 2023. évben a mindennapi feladatellátásuk során kiemelt figyelmet kellett fordítaniuk a háború okozta energiaválság miatt az épületek takarékosabb üzemeltetésére.  

 https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRpBIh4CglkHXPHUcNhG85A1c5yXQzhe47_8THFynJhhepfxk8MsWT-xW_HOyXEaJlw4Lk&usqp=CAU

 Na erre varjunk gombot! 

Murinainé Murár Emília Alpolgármester Asszony 2023. évben jól koordinált, kapcsolatot tartott a köznevelési, a közoktatási, valamint a kulturális intézmények vezetőivel, és eredményesen lebonyolította a „Virágos Ócsáért”, valamint a „Legszebb konyhakertek” pályázatot annak meghirdetésétől egészen a díjak átadásáig. Mindez olyan siker, mely elismeréseként egy havi illetményének megegyező összegű jutalomban részesül.  

Bukodi Károly polgármester 2023. évi tevékenységei közül mindenképpen kiemelendő a
a pályázatokkal kapcsolatos egyéb lobbitevékenysége a sikeres egyeztetések lefolytatása, az elnyert pályázatok kivitelezésével kapcsolatban a kivitelezővel és a műszaki ellenőrrel történő folyamatos kapcsolattartás, így őt munkája elismeréseként két havi illetményének megegyező összegű jutalomban részesíti a testület.  

Dögölj paraszt.

*