A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hamisság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hamisság. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. február 26., hétfő

A simlisség továbbra is simlisség marad - így kommunikál Ócsa polgármestere ( - mi az igazság, és hova a pénz)

 Bukodi polgármesterségét eddig (is) sok sötét ügy, átláthatatlan pénzügyi manőver tarkította.  

Ne felejtsük el, hogy máig kimutathatatlanul összemosva, így gyakorlatilag elszámolatlanul költi el a kommunális-adóbefizetéseinket a költségvetés keretében. Ez a pénz így nem a kommuna céljainak érdekében, hanem a testület élén álló polgármester sajátos elképzelései szerint kerül felhasználásra.

Ezzel nem a lakóközösséget, hanem a saját elcseszett célkitűzéseit, vagy éppenséggel a rosszul felhasznált költségvetés hiányát csökkenti.  Mindez persze nem érdeke a lakosságnak, mivel számos önkormányzati hatáskörbe tartozó fejlesztési deficit van a városvezetés számláján. 

Azt sem szabad ekkor elfelejteni, hogy eléggé összeférhetetlen mód úgy fizették és támogatták Horváth Tamás alpolgármesterségét, hogy közben főállású gimnáziumi tanárként munkaszerződéses foglalkoztatás keretében volt alkalmazva.  Alpolgármesterként törvényi rendelkezés értelmében nem vállalhatott volna állás a hivatali kötelezettsége mellett, mert ez összeférhetetlen, amit neki, vagy a testületnek kellett volna jelezni.  Mindezzel persze a polgármester, a jegyző és a képviselők is tisztában voltak, de mind lapítottak, ahogy a fideszes vezetésű Kormányhivatal is. Így Ócsa város költségvetését úgy károsították meg, hogy a gimnáziumban munkát vállaló ott dolgozó alpolgármesternek a költségvetésből is kifizették, odaadták a törvényben meghatározott közpénzes juttatását, miközben a gimnáziumban dolgozott tanárként.  A két pozíció egyidejű és párhuzamos betöltése kettős foglalkoztatással járt, ami nem csak megingatta a közbizalmat, hanem költségvetési pénzeket is elvont vagy éppenséggel csalt ki a városból.  Ez egyfajta károkozás, amolyan költségvetési csalás, amennyiben a törvényben meghatározott összeférhetetlenségi szabályok megvalósulnak. Ennek tényét azonban az előírt kötelezettség szerint nem jelentették ezzel a megállapítás elmaradt és a Kormányhivatal sem lépett.  Az alpolgármesternek kifizetett és felhasznált pénz jelentős többletterhet jelentett Ócsa város költségvetésének.  

Ez is egy olyan simlisség, amit nem felejthet Ócsa népe.

Hasonló simlis ügy volt a MÁV-parkoló építési hulladékainak önkormányzati teleken ingyenesen történő engedélyezett elhelyezése, aminek nyomán azt törvénysértő mód eltüntetni próbálkozva beásták, majd amikor ez kiderült, akkor a város pénzén azt elszállíttatták, miközben az ide fuvarozó alvállalkozó az Eu-s projekt keretében kiépítendő beruházást végzőtől az építési törmelékek után a fuvardíjat megkapta.   Ezzel szintén az itt élő emberek, Ócsa költségvetés károsult.

Az Oxy-fa ültetvény polgármesteri kezdeményezésével, a TSZ-iroda drága megvásárlásával, lerohasztásával, majd elbontásával szintén több, akár százmilliót meghaladó kártételt okoztak a költségvetési kifizetésekkel a városnak.  A simlisség, a közpénzes manőverezés mindvégig jelen volt a kifizetések mögött, úgy, hogy közben Ócsa ezek hasznát nem látta. 

Sőt az említett esetek rendre csak kárára voltak, mivel a kifizetésekkel a város lakossága vagyont vesztett, kárt szenvedett.

Ezek után most itt egy újabb kétes történet,. amiről a polgármester valahogy nem komplett mód kommunikált.  Ez pedig ismét a gimnáziumhoz vezet minket. 


 2023 november 7.-n a város polgármester közösségi oldalán bejelenti: "Megérkezett az a 100 m² térkő az Ócsai Bolyai János Gimnáziumba, amelyből a két épület között megsüllyedt rész, valamint a kerékpártoló kerül megújításra."  

Majd idén február 14.-n visszautalva a november 7.-i posztban foglalt térkövekre, azt közli: "Így készült el ez a picike udvar a Ócsai Bolyai János Gimnáziumban. " 

Eddig ez még mondhatni, rendben is lenne. Csak éppenséggel azt nem közölte a polgármester, hogy mindez mögött a Monori Tankerületi Központ áll, aki 284.080,- Ft értékben fizetett a Spák Józsi elnökölte gimnáziumi alapítványnak (Dr. Pártos Lóránt Alapítvány) 100 nm Citytop kombi szürke térkövet.   

A polgármester e-hó 14.-n ennek a felhasználásról, mint lerakásáról számolt be úgy, mintha ez a maga és László Rózsa igazgató jósága lenne a Wienerberger Magyarország mellett, egy szót nem ejtve arról, hogy erre a Tankerület közpénzt adományozott.  Valójában így nem is az önkormányzat, hanem a Monori Tankerületi Központ állta a térkövezést, amit Bukodi a maga módján propagált. 

Ez az a szemfényvesztő simlisség ami hiteltelenné és hihetetlenné teszi Ócsa polgármesterét.  

Ezért időszerű a váltás és az elmúlt évtized feltáró átvilágítása.  Ócsa lakossága megérdemli az igazságot.

*

2023. július 29., szombat

Ócsa elmaradottságáért, a polgármesteri túlkapásokért, a pénzszórásért a választott képviselők is felelősek

 Szomorúan és visszatérőn tapasztalom, hogy Ócsán mennyire nem érvényesül demokratikus önkormányzatiság. Az a népképviseleti forma, amit az önkormányzatiságnak és az oda beválasztott népi képviselőknek, a városi testületben átvinni és érvényesíteni kellene.

Mindez évek óta egyenlő a nullával. Vagyis az önkormányzati képviseletünk, a választott képviselőink nem töltik be azt szerepet, amire a választóktól a megbízatásukat kapták. Valahogy ezt a munkát nem végzik el, nem teljesítik és így a mögöttes választói szándék nem érvényesül, vagy nem jut érvényre az egyéni képviselők és a testület tagsága által.  

Mindez abban látszik, hogy hosszú évek óta csupán a polgármesteri akarat érvényesül és helyezkedik szembe a városlakók szándékával, a választók elképzeléseivel, az adófizető polgárok elvárásaival.   

Mindennek számos története ismert, a panaszosok áradata elolvasható közösségi csoportokban és mindez felfedezhető a mindennapi közéletünk során is.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhURelDj-KylyRxUaWhp6YqdlYk8ANXglgEh4Biyhi4b33mNc__dclRYH2QvkuHXiodssIe3FShbaT_0DjqlNedyJj6p_NFeIjiLBtoBW4vzy28hPoeOVCdj4V8npdiPJglxjeOZAa6N7Y/s1600/SSA40743.JPG
Ez lenne egy vasúti kereszteződés, ahol a busz, a rokkantkocsi, a gyalogos és mindenki egy nyomtávon közlekedik

 Hosszú évekre visszanyúló történet a két legfontosabb ócsai vasúti kereszteződés biztonságossá tétele oly mód, hogy legalább a gyalogosok számára legyen egy-egy áthaladást biztosító gyalogút.  Mindez nem az ördögtől való, és nem elrugaszkodott dolog, mivel adott korban ez alapfeltétel kéne, hogy legyen. Ócsa két központi vasúti kereszteződésében nincs gyalogos átvezetés, nincs oda vezető kiépített járda és ezt máig nem volt képes a 10 éve regnáló polgármester, Bukodi Károly megoldani. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEggfWIIJqZf__b-W6Q-Z0mNrXI7sXlARyRWJdDnksbr_IZf8AQJ8p8B4nO9dRLfuI1BPRE8r3oThOcU1SqCM3wr-dC1Xt56AJmbDc1XPDKdDO3PwgEo8113ivWixTwrzpde1mdEYpAybXA/s640/Gyalog%25C3%25A1tkel%25C5%2591.png
2013-ban, tíz éve ígért ide kijelölten védett gyalogátkelőt - nem lett belőle semmi, de ezt a járdát elbontották, mert ez itt volt és lett helyette másik (- ott ahol nincs, továbbra sincs)

E-helyett, inkább felszedette a temető melletti járdát, ami ugyebár adott volt, és lerakatott egy másikat, drága pénzért, ahelyett, hogy mindebből az összegből a hiányzó járdaszakaszt, a veszélyes kereszteződésen történő átvezetést oldotta volna meg. Nem. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgUaZMY5it1YbxNPt5drh6_3LNb1rZWkBK_keai-2S-d1za30Wz38TuFAOvhcKN8gr7fC_I_qT-zRCiWuILBj92mWFBg9uD7gtw271iwcmeATxX_Va4oDNLZfIQ66EBdOHOP29wQhmT3nQ/s1600/Ball%25C3%25B3+B+%25C3%25A9s+a+j%25C3%25A1rda.png

Kérdem, hogy itt a népképviselet, a népi szükséglet érvényesítése, a választói akarat önkormányzati képviselte?  Hol vannak ilyenkor a képviselőink, akik ellenvélemény, mondhatni hang nélkül szavaznak a temetői járdára és kussolnak a vasúti átkelő biztosításának érvelése helyett? 

Ugyancsak a képviselőink balgasága mentén költöttek úgy/vagy 2x 20-24 milliónyit a polgármester oxyfa ültetvényére, amit akkor még a Borosék irányította helyi polgárőrség tagjaival őriztettek milliókért.  Azzal a polgárőrvezetővel, aki igaz tegező viszonyban van a Karcsival, de úgy szapulja közösségi oldalán a fideszeseket, azok feleségeit, hogy az már gyalázat.  Mindenesetre a pénz jól jött, a városi kasszából pedig úgy elfolyt, hogy annak nyoma nem maradt. Se oxyfa, se a beígért tűzifa, a zöldterület, se pedig a haszon, ami a hivatkozás alapja volt. A képviselőink ezen a téren sem kérték számon, vagy számoltatták el a polgármestert. Pedig kérdezhetnék ők is Orbán és más fideszesek nyomán, hogy a pénz?  Ki látott már egy költségelszámolást, egy kimutatást arról, hogy ebből a 20-40 milliós kiköltekezésből kinek mennyit adott a városunk?  Hogy kinek nyílt meg ennyire bőségesen a kassza, ha már az eredményesség nem ismert? 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgpvFt4n8so9UmcknlELkJRxQCpIjWGHZRP63WbapzJU6lbMOte42Tqjwg-mIEON2SQx_qfYUuTw7W25UyjPk1ipl_d8NeKJlMgHkabl1Yew2Sg6JjxzhgwWqyKeL5BkTmx5ukMEbRfPyE/s1600/Piramisj%25C3%25A1t%25C3%25A9k.png
Piramisjátéknak nevezték - a polgármester ebbe ölte a városi közpénzt (- elbuktuk és nem vonták felelősségre)

Miért nem tudják a képviselőink elmesélni, hogy valójában mennyit is buktunk a polgármester faültetési akcióján?  Miért nem beszélünk, vagy kérjük számon az így elköltött közpénzünket? 

És nem ez az egyetlen kirívó botrányos esete az ócsai városvezetésnek, a helyi népképviseleti demokráciánknak.  A képviselő-testületünk akkor sem töltötte be a szerepét, amikor Bukodi korábbi alpolgármestere a törvényi összeférhetetlenség mentén vette fel éveken át az alpolgármesteri juttatásait és a gimnáziumi tanári fizetését, azzal a hülye gyerekes szöveggel, hogy az oktatói tevékenység.  Kutyagumit az. Mindenki által köztudott, hogy a gimnáziumi földrajztanítás, a középszintű tanári foglalkoztatottság nem egy PHD-s oktatói tevékenység. Ugyanúgy nem az, mint a gépjárműoktató munka sem az.  Az összeférhetetlenségi törvény csupán a tudományos oktatói, lektori tevékenységre biztosít kivételt. A gimnáziumi tanári állás nem tartozik ezen kivételek sorába. Az, hogy Ócsán az alpolgármester főállású lett, miközben tanított is ez idő alatt, bizony összeférhetetlen, ami Ócsa város gazdálkodásra is kihatással volt, mivel a gimnáziumi fizetése mellé éveken át a milliós alpolgármesteri juttatásait is kivette a kasszából.  Ezért sem tettek felszólamlást a képviselőink.  Pedig minden egyes így fizetett hónapban megkárosították a költségvetést, csupán az összeférhetetlenség bejelentésének elmulasztása és annak vizsgálatának elmaradása okán. Pedig ezek a milliók bizony ráfértek volna a városra. Vagyis az alpolgármester haszna helyett a város hasznára válhattak volna. 

http://static2.origos.hu/i/1208/20120815-ocsa-lakopark-epitese-devizahitelesek-horvath.jpg
Horváth Tamás fideszes alpolgármesteriségéért, közgyűlési és vízmű tagságáért, helyi közéleti szerepvállalásaiért Ócsa lakossága magas árat fizetett - mondhatnánk, hogy ráfizetett

Ezért is hiányolom a képviselői munkából a lakossági érdekérvényesítést.

Aztán szót ejthetünk a volt TSZ-iroda romhalmazának vagy 30 milliós megvásárlásáról, a mihasznaságáról, az éveken át hagyott pusztulásáról, majd az újabb költségvetési ráköltekezésről, ami után mindez az üresség vagy 50 milliójába került az itt élőknek.  Csak halkan jegyzem, meg, hogy ebből a kidobott közpénzből az akkori árakon mindkét vasúti átjárót korszerűsíthette volna az önkormányzat, ami akár a biztonságosabb áthaladást jelentő kiszélesítést, és az elkülönített gyalogos átvezetést fedezte volna.  Ha pedig mást akart volna a testület, akkor azokat az utcákat lehetett volna mindebből újjá varázsolni, ahol napjában panaszkodnak a helyiek. Erre kellett volna a képviselői hozzájárulás és a szavazat, de ők ehhez nem adták nevüket, nem pedig az értelmetlen pénzszóráshoz.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjQwIEFVHTks8oAa2ge6oHWiJrLbF2TPW1WVZfLihK5gp1xMVNoA7uLnyS9uY8sPwHuDs2MfHm5V6md8oN3DDxztevjkDLWUXOUeGmcEtEowTqKXn8Uso2Gz5eF51ngp8aD8wCmSgkoRMw/s1600/SSA40018.JPG
Most se adnék ezért annyit, mint akkoriban amikor még másak voltak az árak - a polgármester a város pénzét nem sajnálta rá, kétszer sem.

Én még egyszer sem hallottam Gallai Zoltánt, vagy a ma is az önkormányzatban lebzselő, Kardos Zoltán (volt képviselő, ma GB külsős tag) nyilvános megszólalását az ügyben, hogy a közpénzek ilyen mód történő elherdálása során éreznek-e valamiféle felelősségvállalást, vagy bűntudatot. Netán mikor szándékoznak Ócsa város lakói elé állni elszámolni a fentebb említett milliónyi elbukott közpénzzel? Csak azért, mert képviselőként, döntéshozó tagokként minden szarban ott voltak, a nevüket többségi szavazatukat adták ahhoz a pénzvesztéshez, ami éppenséggel itt sorolva vagyon. És ekkor most nem boncolgatom a Fidesz múltbeli (Horváth, Buza, és társai) helyi képviselőinek szerepét. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj3jorqmVAEAfHbSzUMufEeES_sGbnAe0mikr539AHa82UgPTH0hWi_kbwcoGveHjRStpmGZoCdVb-Yc6UwKOnhsfN1J7WIZ5O8zd03lYEOjCvEzNlJrDLgMT-lr2JYTIRyc9oBzeyILyo/s1600/Tsz-iroda+bont%25C3%25A1sa.png
Vagy 30 millióért vettük, és több mint 10 millióért bontják - akkor minek is vette, ha olyan szar, mint ahogy írja az előterjesztésben és miért nem vigyázott rá  (- mennyibe is van így)?

Aztán a Damjanich utca felújításának prédikációjáról és az elmaradt járdaépítésről is tehetnénk említést, amikor szintén elmaradt a képviselők lakossági érdek képviselte. Mondhatni ekkor is beálltak a polgármester mögé zokszó nélkül és hagyták elveszni a Damjanich járdafelújítását, annak ellenére, hogy a polgármester korábban ezt is írásba rögíztetten közölte. Talán még a pályázati forrást is úgy célozták meg és kapták, hogy abban a Damjanich utca járdafelújítás is benne volt.  Végül ez sem valósult meg, a pénz pedig elment az alvállalkozók és az ide-oda fizetgetések során. Csak az ótvaros lepusztult járda maradt és a link polgármester. Számonkérés ekkor sem történt.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj1-VwMvfZ1N3UEV0LcwpD74QAjzvJuRdTY22o6W4YHHc2GPDbpCtZpimaucZMcXaCIWdXjAo9uPnWRySbxLUE-785amyCIaJqn95p3y9MVBM-5rPIJhz2lAC1RTT6Av1u93fjqD59c3Y4/s1600/%25C3%259Atfel%25C3%25BAj%25C3%25ADt%25C3%25A1s.png
A pályázatban, a kiírásban, a költségben benne volt a Damjanich utcai járda szilárd burkolattal történő teljes felújítása, ami nem valósult meg  - kérdés, hogy ezt hogyan síbolták el

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgk-xkKwjWEeYMY8RavcPAW2PL8DRm1_Ao-5sp2Lk14zkN2RRcvvuwg9T0ytxjRs7n09E0GvuznQdNv_sxJxFLh-Rf_lVlwHeMGhfi81b7rQMvnfCn4VRHmxA3HbvZcn3tAvqXL_XXLouE/s640/%25C3%259Atfel%25C3%25BAj%25C3%25ADt%25C3%25A1s+sajt%25C3%25B3anyag.png
Itt nem csak szóban hazudnak, hanem a leírtakat is meghazudtolva verik át az embereket - ez Ócsa

Aztán még a drága Gallai képviselő akart a lakosságtól pénzt beszedni a maga kényelmére nem is az elmaradt, de elszámolt beruházás járdájának felújítására, hanem arra, ahol lakik. . Amolyan lakossági hozzájárulás címén. Mondván, az utcán járnak.  Mert Ócsán ez a szokás. Amolyan népszokás itt. Gallainak meg van bőr a pofáján. Rendesen kicsipásodott.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEghtAEhBgYZA4RffBIkM4p9ChM28Xx15-cNvWlgtnrK12T64L7PU9iZQhVf5QIfIB_Nz6fhCQCAKMpPfkfKo2_OnJgc5V4YrJcNhbN_kDMWbRs-F_4LBkh7hl4nBBro0C8m-7LOgIiH8ks/s1600/Gallai+j%25C3%25A1rdap%25C3%25A9nz.png 

Minek is szóba hozni mindezt, amikor ennél nagyobb veszteség is érte a várost, mikor a vasúti parkolóépítés törmelékét az önkormányzat ingatlanjára szállították napjában tonna szám.  Ott aztán beásták, eltüntetve a nyomokat. Ha nincs a blog és az a pár ellenzéki képviselő, - aki akkor adott volt, - ma is ott lenne a föld alatt a mocskos törmelékhalmaz.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbOTR_d03S67i4xTGDCUaq_PNXRw-wS-Whymu5YvjKPOjwgwWNsPVgAFmxnKwPFkMWDjNfq3mZcl9P0grF5lhghnRSmK15eJ45hsXfH4ELI-3qOgcQSLP_Qe8lR6fWyabCdJxiOAWWQoQ/s1600/SSA40142.JPG
A kép a városi önkormányzat ingatlanján készült - háttérben a buldózer fülkéje látszik csak ki amint éppen fedi el a vasúti betontörmelék nyomokat  

Mindezt történt a városvezetés engedményezésével, Bukodi Károly polgármestersége alatt. Állítólag a tudta nélkül és a képviselők háta mögött, úgy, hogy a napjában hármat is megforduló nehézgépjárművek a város utcáin a közterület-felügyelet és a polgárőség behunyt szeme előtt haladtak át.  Végül a Kormányhivatal eljárása után, ugyanazzal a vállalkozóval vitették el az általa lerakott szemetet, akit egyszer ezért kifizetett a megbízó. Most azonban már Ócsa város költségvetése állta azt az elszállítást, amire korábban a városvezetés adott engedélyt.  Végül a fideszes Kormányhivatal elsimította az ügyet. Ócsa költségvetése által a helyiek ezzel is jelentős közpénzt, mondhatni fejlesztési összegeket buktak. A képviselők (egyetlen kivétellel)  nem is próbálták számonkérni, vagy elszámoltatni a polgármestert.   

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgd1b5O7AtWhtXmrRR5ZTneHFB9_1B_wxco5Qi6AbmU7IrQs1cuzzyTjYccuGQbT9yrEzWpduSS6hrKLrbTrnIdW0enlVfnpR2b7QOSjQXJ4DA_aXIpBgQ24Ev-ju6L0aXYgY9v9Wy8mRY/s1600/DSCF1108.JPG
Túlterhelten tonnaszám hordták ki az önkormányzat ingatlanára a MÁV rakodó felszedett betonját beásni úgy, hogy arra a városvezetés adott földként engedélyt - millióba került nekünk adófizetőknek és senki nem került érte börtönbe

Ezért tartunk itt. Ezért nem jutott soha elég pénz a fejlesztésekre, a beruházásokra.  

 A polgármester a képviselők bólogatása mentén mindig másra költhetett, ha úgy tetszik szórhatta a pénzt. 

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhmRxGIV42WAIeORHojlEa5LaHfYtsjpxRLuXdfnATStEcK3eBp-3eh81jzvmeUN6k7vd9FqrSD83HZ2uSlbXj3XXFwGt_c49vfDkhYB-9AhtjSySY2iWVRk5khwPS6jpJo4zyOAJciohI/s1600/Lakatos-h%25C3%25A1z+jkv.png

Az ócsai fociegylet vezetője az a Bukodi, aki egyben a város polgármestereként szavazza meg csapatának a költségvetésünkből a támogatási pénzeket.  Gyakorlatilag a városi kasszából helyezi át a lóvét a saját egyesületének pénztárcájába úgy, hogy abból semmit vissza nem látunk. Ez évi pár millió forint.  Közben az egyesület nem fizet semmit a városnak. A pályát a polgármester nyomán a képviselő-testület jóváhagyása mellett ingyen kapja a várostól, vagyis tőlünk, de oda a gyerekeink csak az egyesület által, tagként mehetnek be labdázni. Az itt élőknek az ottani fűre lépés tilos. Gyakorlatilag a  városi pályát pont az nem használhatja, akié. Az itt élők, az ingyen adakozók ki vannak zárva.  

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy

Sőt még a volt városi strand területére sem lehet menni, mert az is parlagon hever. Évekig a szerves hulladékot, az vart szállították oda, majd egyes vállalkozók kaphatták meg hasznosításra, de amúgy parlagon hevert az egész terület és csak gazosodott. Bukodi polgármesteri évei alatt szinte semmi nem történt itt. Erre soha nem jutott pénz, miközben másra milliónyi ment el a közvagyonból. 

Ócsa egyre inkább, és a környék látható fejlődéséhez képest is egy elmaradt település; - köszönhetően a szívtelen városvezetésnek és a mögöttes képviselői támogatottságnak.

Az inárcsi 150 hektáros InterWattos napelempark elektromos átvezetése kapcsán sem az itt élők   érdekeit képviselték. A polgármester inkább ráengedte a gazdák földjére a magasfeszültséget, mintsem kiállt volna a városlakókért.  Akkor is inkább a zsíros falatot támogatta a helybéliek érdekivel ellentétben.

Zsíros falat - nagy a feszültség Ócsán a polgármesteri sumákság és a támogatott naperőmű betáplálása okán

Mostanság Balló Benő szemrevételező szaktudása nyomán kezdődik el a sarokháza előtti útszakasz (Széchenyi utca) burkolatfelújítása.  Hát hogyne, ebből ő (mint érintett és képviselő) nem maradhat ki. 

Balló Benő képviselőként és a Városfejlesztési Bizottság elnökeként állítólag abban bízott, hogy 2012-re megvalósul a vasúti átjáró problémája - nem tudni, hogy akkor mit tett érte, vagy csak hazudott éppen, de hogy előbb kap járdát a sarokháza, mint a veszélyes kereszteződés, az már biztos

Tovább is van mondjam még...

*

2020. szeptember 21., hétfő

Agymosottak ATV-je és annak kiszolgálója Krug Emilia a vírusról, maszkról, és ideológiáról egy hamiskártyással

Érdekes megnézni, mert a mai ellenzék felszólalások a Parlamentben egy-az egyben erre az idióta műsorra alapozva hangzottak el.  Úgy, mintha ez az adás készítette volna fel őket az azonnali kérdésekre.  Agyrém.

  

Az adásban elhangzottakat Zoltán László boncolgatta. Ezt is érdemes elolvasni, mert jobb mint a meghívott Kunetz Zsombor állítólagos egészségügyi szakértő érvelése.

A népbutító hangolás az ATV mellébeszélése alkalmával naponta

 

Krug Emília meg alapból is szőke.

*

2020. február 10., hétfő

Álságos bejegyzésekkel, rosszindulatú hozzászólásokkal, "hamis fotókkal hajlította maga felé a valóságot" - kétarcúság

Aggódtunk már Németh Sziládért Boros Tiborért. Rég hallottunk róla. Jogosnak látszott a félsz, hogy valami baja eshetett az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) tagságában funkcionáló ócsai tagozódásának elnökének, alelnökének helyi emberének. Az is felvetődött, hogy esetleg néhány sorral hátrébb helyezték a harc mezején. 

Ha a migránsokról szól, nem mindegy, milyen képpel illusztrálód, mert lecsap rád a liberális média

De most végre megkönnyebbülhettünk, mert hősünk újból megnyilvánult. Nem is akárhogy: mindenki láthatta, semmit sem veszített diszkrétnek nem nevezhető bájából, és épp olyan, mint fénykorában, amikor a találkozások alkalmával nagy nyilvánosság előtt, máskor meg az interneten és Facebookon is hazugságokat tömött a saját szájából a híveinek arcába.

Ha a kormányt gyalázod, teljesen mindegy, hogy mit mellékelsz hozzá mert a lényeg az uszítás és a megosztás

Ezúttal azt a csínyt eszelte ki a szórakoztatásunkra, hogy hamis képekkel illusztráltan osztotta meg a  a perui magyar nagykövet korábbi leváltásának  történetét.

A magát polgárőrnek valló szövetségi tag is tisztában van a hírhamisítás, vagy ahogy ők fogalmaznak, a valóság elhajlításával

Ha úgy vesszük, Boros elvtárs nem tett mást, mint megfogadta a uszító gazda, a Dobrev-klán vezírjének, tanácsát és amolyan antidemokratikusan maga felé hajlította a valóságot. Már annyiszor előhúzta, ajánlotta ezt hazudozást a DK elnöke a magyaroknak a különböző megnyilvánulásai során.  Hol a véget nem érő tüntetésekre, hol a szabotázsokra, hol pedig egyéb ellenállásra buzdítva híveit a szemkilövető böszme. A DK megmondó emberei azóta mást sem tesznek a valósággal, mint hogy maguk felé hajlítják.

Ha a  kormányban bukik ki valaki, az egész Fideszre és az erkölcsre káros, ha a liberális baloldal soraiban tűnnek fel, vagy éppen tündökölnek a bűnelkövető mocskos bűnözök, az természetes és erkölcsös.

A rokonszenvező DK-ról nem osztunk kritikát
Niedermüller egyenesági förmedvényeknek titulálta a heteroszexuális keresztény fehéreket. 

Gréczy mobilozott önkielégítést végzett a kamerába, amit aztán úgy osztott a Facebook Messengeren, mint a magamutogatós pedofil a cukorkát

De most konkrétan arról van szó, hogy Boros Tibor az álhíreket osztja a közösségi médiában, s mindeközben a perui események kapcsán, olyan képekkel illusztrálta a leváltott nagykövet körüli sztorit,  mely fotók nem ott, nem akkor és nem is róla készültek. 

Mindezt maga a polgárőr is egyetértően kifogásolva osztotta Németh Szilárd esetében  amikor egy két évvel korábban készült fotóval illusztrálták a legutóbbi határbetörési kísérletet, amikor is a migránsok a röszkei határon áttörve illegálisan léptek Magyarország területére.

Boros polgárőr vonatkozásában ez most nem probléma, hiszen a neki sem lehet több arca, ahogy ezt a Fidesz esetében olyan jól szemléltetni igyekszik. A probléma csak az, hogy ezt mindig csak olyan nagyvonalúan más lovára felülve és a többieket felültetve teszi úgy, hogy ő véletlenül se keveredjen a helyi uralkodó elittel és így a fideszes polgármesterrel, a fideszes városvezetéssel és az őket kiszolgáló háttérhatalomba olyan konfliktusba, ami a polgárőri és egyéb megélhetési forrásait veszélyeztetné.

Sajnos a polgárőrség soraiba is keveredik ocsú

Boros uraság köztudottan utálja a Fideszt.

Csak a Fidesz nem kétarcú - a liberális ellenzék meg mindent megengedhet magának

Ennek számos jelét tette és utal is rá folyamatában. Különösen ki nem állhatja a kormányfőt.  Ő inkább Gyurcsány születésnapjáról, Ceaușescu kivégzéséről, haláláról emlékezik meg, mintsem a kormánypárt sikereiről.  

Ki nem maradhatott volna Gyurcsány születésnapi megemlékezése

Ő csak akkor parolázik vagy ölelkezik a Fidesz kormány tagságával, ha az érdekei úgy kívánják.  Így nem szívlelte együtt mutatkozni azzal az általa megvetett belügyérrel, aki a Fidesz belügyminisztereként fogott vele kezet és adta át az OPSZ előterjesztése alapján az a tárgyi jutalmat, ami egy festmény volt.  Ez természetesen elfogadott és vállalható cselekvés, ahogy az volt a Gyurcsán Putyin találkozó, vagy a Gyurcsány Erdogán összejövetel. 

Polgárőrként fontos a Ceaușescu-házaspár haláláról is megemlékezni, elvégre úgy hajaznak a Gyurcsány-Dobrev párosra

Mindez csak akkor vállalhatatlan az egykori szocializmusban művelődött polgárőr mentalitása szerint, ha egy fideszes találkozik ezekkel.  Emlékezzünk, hogy miként károgtak amikor Orbán fogadta Erdogánt, vagy éppen Putyint. Máris diktátorok találkozójaként vizionálták az eseményeket.  Mert ha nem Gyurcsány van hatalmon, akkor az ilyen államfői események bizony a diktatúra támogatásra utalnak.  Az pedig ilyenkor senkit nem érdekel, hogy Merkel a volt NDK-s szocialisták ifjúgárdistájából lett kancellár és más nem a szocializmusban felnőtt nyugati államelnökök, miniszterek is ugyanúgy és rendszeresen találkoznak, tárgyalnak és egyeztetnek azokkal az állami vezetőkkel, akiket a hazai ellenzék most a saját szájíze szerint leminősíteni próbál.

A hazai ellenzék Jávor Benedeke nyomán a csatlakozó Boros Tibor is kritikával illette Novák Katalint, hogy kormányzati útja során találkozott Silvio Berlusconival.   Az alpári megjegyzés nem maradt el ez esetben sem.  

Jávor Benedek piszkossága nyomán fontos volt a polgárőri beszólás Novák Katalinnak

Érdekes, hogy amikor Gyömrő büntetőügybe, szexbotrányba és fehér porba keveredő polgármesterével, parolázott az ócsai Szűcs Lajos, akkor egyetlen szóval nem említette Boros, hogy ezt talán nem kéne, vagy hogy ez illetlen, és kihathat a helyi országgyűlési képviselő házas- vagy nemi életére. 

Érdekes, hogy az elítélt adócsalóval való közösködésben semmi kivetni valót nem talált - talán a gyurcsányista Czeglédy Csaba hasonszőrűsége nyomán

Az ellenzéki oldal már csak ilyen magából kifordult.  Amikor Budaörs polgármesterként Wittinghoff Tamás keveredett szexbotrányba, akkor az nem számított az csupán egy megtévesztés volt és kelepcébe csalás. Különben is magánügy. A felvételek pedig illegális mód kerültek ki. Itt a közpénz sem számított. Holott Berki Krisztián még potencianövelőt is küldött a Karácsony Gergely jóbarátjaként számontartott lemondásra felszólított kurafinak.

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere “morálisan és politikailag megbukott”, “hazugságaival, támadó fellépésével, mesterkedéseivel sem tudja elleplezni a tényt, hogy méltatlanná vált Budaörs képviseletére” – írták a Fidesz közleményében.

https://kuruc.info/galeriaN/egyeb/witt19930.jpg
Szegény, most hogy érezheti magát
 
Amikor Borkai került kelepcébe hasonlatos mód, akkor az nem magán, nem megvezetés, nem illegális felvétel és bocsánatos bűnként lett tálalva. Mert ugyebár az ellenzéknek sincs két arca, legfeljebb csak két színe. 

A DK-s erőszakoskodó László Imréről pedig már említést sem tesznek.



Persze a zaklató Gothár Péter is a saját kutyájuk és az ismertté vált tevékenysége is inkább a múlt feledő árnyékában maradna, ha erről nem éppen Udvaros Dorottya mondta volna el most a véleményét. 


https://ocdn.eu/pulscms-transforms/1/SvYktkpTURBXy8zMDk1OGMwZGY4ZmIxZGI1MTZiMzdkOWI3NzQ2YzRjNS5qcGeSlQMBAM0Do80CDJUCzQOlAMLD
Vannak színészek, akik nem átpolitizáltan még ki mernek állni az igazság oldalán

„Amikor először kirobbant, hogy valami botrány van, arra gondoltam, verbális inzultus történt... de elkövetett valamit, amit nem lett volna szabad. És valóban nem lehetett mást csinálni, mint eltávolítani a Katonából és a Színművészeti Egyetemről"

Aztán arról sem sokat olvastunk, vagy beszéltünk a polgárőrtől,  hogy mindezt Burány Sándor csak együttműködési kényszernek nevezte.

https://mandiner.hu/attachment/0344/343593_burany_bangone.jpg
A balliberális oldal szexuális zaklatásai csak az együttműködési kényszer megtagadásából fakadhatnak

Ahogy a fehér poros és orgiázó Gyenes Leventét a balliberális oldal szintén nem baszogatja, úgy a kispesti fehér-poros közpénzzabáló önkormányzati elitet sem. Az Országos Polgárőr Szövetség ilyennel nem foglalkozik, ahogy a helyi tagja sem. Elvégre az mind a saját kölkei annak a balfék demokratikus koalíciónak, aminek a polgárőrünk is nagy híve. 


https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2016/08/gyenes-levente-koko.jpg
Hol van már az, amikor botrányosként kezelték a Gyömrői polgármester esetét - elvégre nem fideszes, minek hát vele foglalkozni

https://mozgasterblog.hu/files/img/articles/d1b3997603f89f4b42677dc0e8179933/bangonepatkany.jpg
Amikor Bangóné patkányozott, az sem verte ki a biztosítékot. Amikor Niedermüllernek küldtek egy bangóné által vizionált patkánytestet, akkor bezzeg sipítoztak. AZ ATV szerint nagyon dühös lett a DK. Mert ügye az ellenzéknek nincs két arca. 

Boros Tibinek is csak az okoz gondot, ha Novák Katalin találkozik az olaszok mostani ellenzéki (jobboldali) vezetőivel.  Ha ő találkozik a jobboldali kormánypárt az általa megvetett Fidesz egyik vezető alakjával, mert kap tőle valamit, akkor az nem baj, mert ez elismerés. A baj az, ha ezt más teszi.

Baj, ha Novák Katalin találkozik az olasz jobboldal szereplőivel. Borkai is baj, de nem az egykori SZDSZ-s köpönyegforgató Wittinghoff Tamás.  Nem gond a kispesti oligarchia az MSZP-s Lacner Csaba fehér porozása, és a mögöttes korrupció, Gajdával, meg Kránitz Krisztiánnal. 



Ezeket az sem zavarja, ha egy elítélt csaló ügyvédként dolgozhat, ha börtönből szabadult, vagy ha eljárás alatt áll, mert a visszaeső bűnöző Czeglédy Csaba a Gyurcsányék kedvence és máris tömegében az ellenzékiek jogi képviselője. 

https://magyarnemzet.hu/wp-content/uploads/2019/05/01czegledyHZ-e1557349997253.jpg
Gyurcsányék ügyvédje és üzlettársa a korábban is elítélt Czeglédy, aki ma a DK-s Dobrev is bevállal

Mi ez ha nem egy korrupt, bűnözői klán és annak képviselete a polgárőrség sorain és az egyéni szerepvállalások során?  Miféle kétarcúság az, ami itt és a közösségi oldalmegosztásokon folyik és egyesek véleménykifejezéseként zajlik? 

A dicső polgárőr bajtársunk éppen visszaadja a tárgyi jutalomként kapott képet a fideszes belügyérnek, nehogy azt mondhassák, hogy visszaél a helyzettel és csak haszonlesője annak a kormánynak, amit amúgy megvet, és kritizál - elhajlította a valóságot ( - mert ugyebár nincs kétarcú Fidesz, DK és valószínűleg polgárőr no meg polgárőrség sem)

Milyen jogi, erkölcsi, és emberi hozzáállás alapján ítélheti meg egy polgárőrszervezet tagjaként vagy akár leszerelt katonaként, vagy munkanélküli táposként valakit and bárkit, hogy elfogultan szelektáljon, hamis tényvázlattokkal megítélje, hogy mikor ki a jó és a rossz ember?  
Hazudtak és lebuktak - na és

Amikor nem csak a látszat csal, hanem maga az ember, a megosztó és bejegyzést tevő, amikor neked is hazudik, majd a képedbe mosolyog és ismét hazudik. 

A máz, ami alatt rothad minden.

Ez ma a valóság. A Facebook, a mögöttes felhasználó, az alantas ember.  A médiahatalom.

  Ahol a valóság csak illúzió, mert nem az érvényes, ami van, hanem az, aminek mondják és mutatják. 
*

2018. február 28., szerda

Lendvai Ildi után szabadon már Gyurcsán Feri is olcsóbb közműveket igér - az Orbán kormány ezt is lenyúlja

Immáron ez a második amikor a kormányváltási törekvések során olcsóbb, vagy éppen ingyenes megélhetést ígérnek a baloldaliak, csak hogy őket választva hatalomra kerüljenek.

http://tizdolog.hu/wp-content/uploads/2012/09/lendvai.jpg
Remélhetőleg sokan, nagyon sokáig érteni fogják szocialisták szövegelését
Lendvai Ildikó a Kádári-diktatúra egykori cenzora, a
KISZ KB, majd az MSZMP KB kulturális osztályának egykori oszlopos tagja, aki számos más fontos beosztás mellett az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályát vezette.

Emlékezetes epizódja volt a korábbi választási harcnak, amikor az első Orbán kormányt úgy sikerült felülüberelni, hogy Lendvai azt hazudta, hogy a szocialisták hatalomra kerülésekor nem lesz gázár-emelés. Akkor az emberek beszívták a szocik hazugságait és kényszeredetten megélték a 40 %-os gázár emelést is. Persze azt is mondták, hogy jobb a gazdaság helyzete és többet érdemelnek az emberek. Aztán jöttek, győztek és az emberek elveszették azt a jobb létet, amit maguk a szocialisták is elismerve használtak fel az Orbán-kormánnyal szemben.  
  
Biztosan sokan emlékeznek a szocialista Lendvai Ildikó 2002-es mondataira:
 "Lassan mondom, hogy mindenki megértse. Lassan mondom, hogy Orbán Viktor is megértse. Nem lesz gázáremelés."

Ezt követően kapott az ország egy olyan politikai ciklust, amiben nem volt köszönet. Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai sikerrel gatyásította le az országot.  Medgyessy Péter 2002 májusában került miniszterelnöki székbe és 2004 szeptemberéig bírta. Őt a saját szövetségesei, a baloldallal összeálló szabad-demokraták puccsolták megy Gyurcsánnyal az élükön. Ezt követően az első Gyurcsány-kormány nem egész két évig élt, 2004 októberétől - 2006 júniusáig; - eddig húzta. 

https://kuruc.info/galeriaN/hir/garantaljuk.jpgAz ez utáni választási kampány során Orbán volt a kihívója, amikor is a miniszterelnök-jelölti vitában képes volt minden hazugság közt azt is állatni Gyurcsány hogy nem lesz fizetős az egészségügy és nem kell majd fizetni a mandulaműtétért. Aztán ezzel megnyerve a választásokat bevezették a fizetős egészségügyet, a receptdíjat és kiárusították a kórházakat.  A szoc-lib kormány egymás után váltogatta az egészségügyért felelős minisztereit. Molnár (mengele) Lajos (SZDSZ) egy év után 2007-ben megbukott. Utána Kóka János (SZDSZ) egy hónap alatt felemésztette magát. Majd Horváth Ágnes (SZDSZ) egy évig (2007 áprilistól 2008 áprilisáig) bírta űzni a mesterségét, ami idő alatt kiárulta a maradék intézményt is. Aztán a lezüllesztet tárcát végül Székely Tamás (2008 április végétől 2009 április 20.-ig) pártonkívüli kapta meg. A labilis miniszterelnöki kormányzásnak köszönhetően a 2009. április 14-én az Országgyűlés elfogadta a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elleni konstruktív bizalmatlansági indítványt. Ezután a Szabad Demokraták Szövetsége visszahívta minisztereit és kilépett a koalícióból. Gyakorlatilag ezzel Gyurcsány Ferenc (MSZP) belebukott a kormányzásba. (2009. április 14-én az Országgyűlés 204 igen szavazattal, 8 tartózkodással, ellenszavazat nélkül megszavazta a kormányzó Magyar Szocialista Párt 78 képviselője által Gyurcsány Ferenc ellen benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítványt. A teljes Fidesz- és KDNP-frakció, valamint az egykori MDF-képviselőcsoporthoz tartozó tagok egy része nem szavazott.) Ezt követően Bajnai Gordon lépett elő kormányfőnek, aki egy évig 2009 áprilisától, 2010 májusáig volt hatalmon. (A Bajnai-kormány a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége támogatásával alakult meg; vezetője Bajnai Gordon, addigi nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter lett.)

A választásokat követően  2010 májusától Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével 4 éven át stabilt kormányt biztosított Magyarország számára.
Az 1989. október 23-án kikiáltott Magyar Köztársaság 10., az 1990-es rendszerváltás utáni 9. magyar kormánya. 2010. május 29-én az Országgyűlés 261 igen és 107 nem szavazat mellett elfogadta a Fidesz–KDNP kormányprogramját és miniszterelnökké választotta Orbán Viktort.

A Fidesz a korábbi kabinetelvű struktúra helyett egy hierarchikus, négyszintű kormányzati rendszert alakított ki. 


Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a kormányüléseket vezeti, és utasíthatja majd az egyes minisztereket, Orbán Viktor pedig az általános politikai irányokat határozza meg.

A kormány beiktatása után Kósa Lajos, a kormánypárt alelnöke bejelentette, hogy szűk esély van a magyar államcsőd elkerülésére, később a miniszterelnök szóvivője pedig megerősítette, hogy nem túlzás ilyesmiről beszélni. A bejelentések alaposan felkavarták a pénzpiacokat. A Fidesz-alelnök szavainak hatására az euró árfolyama a forinttal szemben 274-ről 282-re romlott, a tőzsdeindex pedig a napi csúcsáról 3,7 százalékot, majd az államcsőd ismételt említésére újabb 3,34 százalékot esett, az euró árfolyama pedig éves mélypontra, 289 forint közeléig romlott. Az elemzők megdöbbentek. Manik Narain, az UBS Bank elemzője szerint a görög válságra vonatkozó utalások egyértelműen félelmet keltettek a piacokon. Lars Christensen, a Danske Bank elemzője pedig így vélekedett: „Az elhangzott mondatok nemcsak az aggodalmakra világítanak rá, hanem arra is, hogy a kabinet nincs igazán tisztában azzal, hogyan is működnek a pénzpiacok.” Később Varga Mihály, a 2010-es költségvetés helyzetét vizsgáló bizottság vezetője megerősítette, hogy túlzás volt és nem volt szerencsés az államcsőd közeli helyzet emlegetése. Ezt követően 2010 szeptemberében már Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is pozitívan nyilatkozott a Bajnai-kormány gazdaságpolitikájáról, habár egyes fideszes képviselők nem értettek ezzel az értékeléssel egyet.

2010. június 10-én Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette a kormány 29 pontos gazdasági akciótervét a gazdaság talpra állítására. Oszkó Péter, az előző kormány pénzügyminisztere szerint az új kormányfő az akcióterv bejelentésével végre megnyugtatta a pénzpiacokat. Az akcióterv banki különadó bevezetését is tartalmazta.

http://nepszava.hu/image/?id=265610&th=x
Megalakult a második Orbán-kormány - útban eskütételre a kormányzás felé
2010 júliusában a kormány határozatot hozott arról, hogy az állami közintézményekben, jól látható helyre ki kell függeszteni a parlament által elfogadott „Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát”. Ez az Orbán Viktor miniszterelnök által, a Magyar Országgyűlés elé terjesztett politikai nyilatkozat többek között kimondja: „Legyen béke, szabadság és egyetértés. A magyar nemzet 2010 tavaszán újra összegyűjtötte életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez. Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy ezt az alkotmányos keretek között megvívott forradalmat elismeri és tiszteletben tartja. Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításáról döntöttek.” Az ellenzék tiltakozását fejezte ki, szerintük a kormány rendelete, a Rákosi-, illetve a Horthy-korszakra emlékeztet.

2010. július 20-án Orbán Viktor és Iveta Radičová szlovák miniszterelnök budapesti találkozóját követően Iveta Radičová kijelentette, hogy „nagyon közvetlen, nyílt, barátságos és nagyon konstruktív megbeszélés volt”.

Az országgyűlés által 2010 júliusában elfogadott, október 1-jén hatályba lépett törvény január 1-jétől visszamenőlegesen 98%-os adóterhet állapított meg minden állami forrásból származó, munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnésével összefüggésben szerzett jövedelem kétmillió forint feletti része után. A törvényt október 26-án az Alkotmánybíróság egyhangúlag alkotmányellenesnek minősítette. Válaszul a Fidesz részéről Lázár János frakcióvezető olyan javaslatot nyújtott be, ami az Alkotmánybíróság hatáskörét úgy csökkentené, hogy a 98%-os különadót kivonja ítélkezésének hatálya alól. Bár az ellenzéken kívül a társadalom több szereplője tiltakozott az Alkotmány a törvényhez igazítása, az eseti jogalkotás ellen, Orbán keményen kiállt az Alkotmány módosítása mellett. A változtatásokat november 16-án fogadta el az országgyűlés, az alkotmánymódosítás esetében név szerinti szavazással.

2010 októberében a parlament a bankadó után újabb válságadók bevezetéséről döntött. A már 2010-től életbe lépő új adók a távközlési, illetve telekommunikációs, az energetikai szektort és a kereskedelmi áruházláncokat érintik 3 éven keresztül; az energiaszektor kiemelt súllyal szerepel a válságadók között. Később, 2010. december 15-én tizenhárom jelentős európai nagyvállalat az Európai Bizottságtól kérte, hogy szankcionálja Magyarországot az uniós szabályok megsértése, a külföldi vállalatok diszkriminációja miatt.

A 2010. október 4-én bekövetkezett ajkai vörösiszap-katasztrófa után gyors ütemben elfogadták a honvédelmi törvény azon módosítását (a sajtóban lex Mal-nak becézett törvényt), amely lehetővé teszi, hogy katasztrófahelyzetekben az állam átvehesse a magáncégek irányítását; az első ilyen a Mal Zrt.

2011. január elsején életbe lépett az egykulcsos, családi adózás. A személyi jövedelemadó egységesen 16%, a gyermekes családok adókedvezményt kaphatnak. Emelkedtek a járulékok és a minimálbér bruttója is, nettóban nem történt változás. 2012. január elsején életbe lépett Magyarország új alkotmánya, amit Alaptörvénynek neveztek el. Az ellenzék egy része nem vett részt az alkotmányozásban. Az Alaptörvényt elfogadása óta többször módosították. A kormány többféleképpen próbált segíteni a devizahiteleseknek: rögzített árfolyamon fizethetik néhány évig törlesztőjüket, illetve lehetőséget kaptak arra is, hogy a jelenleginél jóval alacsonyabb árfolyamon váltsák ki hitelüket. A szegényebbektől a kormány veszi meg az ingatlant, hogy utána az államtól olcsón visszabérelhessék.

A kormány közel 30%-os rezsicsökkentést hajtott végre: Első lépésként tíz százalékkal olcsóbb 2013. január elseje után a gáz, a villany és a távhő. A kormány még az év novemberében további 11,1%-kal csökkentette az említett rezsiköltségek árát. 2014-ben pedig megtörtént a harmadik rezsivágás is: áprilisban a gáz ára 6,5%-kal, az áramé szeptembertől 5,7%-kal, míg a távfűtés ára újabb 3,3%-kal mérséklődött. Ezen kívül 2013-ban 10%-kal csökkentek a víz- és csatorna, valamint a szemétszállítási díjak, olcsóbb lett a szennyvízszippantás, a PB-gáz és a kéményseprés is július 1-jével a lakossági rezsicsökkentés részeként.
 
A harmadik Orbán-kormány az 1989. október 23-án kikiáltott Magyar Köztársaság 11., az 1990-es rendszerváltás utáni 10. magyar kormánya. A 2014-es országgyűlési választást követően május 10-én az Országgyűlés 130 igen és 57 nem szavazat mellett (igennel a Fidesz és a KDNP képviselői szavaztak, nemmel pedig az MSZP, a Jobbik, az LMP frakciója, valamint az Együtt–PM 4 független képviselője, továbbá Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke) választotta miniszterelnökké Orbán Viktort, aki ezzel Wekerle Sándor és Nagy Imre mellett a harmadik magyar kormányfő, aki harmadszor is kormányt alakíthatott. Áder János köztársasági elnök 2014. június 6-án nevezte ki Orbán Viktor megválasztott felelős miniszterelnök harmadik kormányának minisztereit.

http://sztarklikk.hu/images/articleMain/30153.jpg
DK : "Orbán Viktor kormánya bukni fog"
Most ismét választásokra készül az ország. Az egykoron gazdasági csőd szélén tántorgó országot helyrerakó Orbánnal szemben egyre nagyobb nyomást igyekszenek gyakorolni azok, akik eddig is az ország kiszolgáltatottságában voltak érdekeltek. Köztük a már többszörösen bukott Gyurcsány Ferenc és a vele szövetkező hasonszőrű érdektársai.  

http://cdn.blog.hu/ki/kiforditott/image/lendvai.jpgGyurcsány kínlódásában most ismét elővette a régi receptet. Ingyen áramot és gázt ígért a választóknak. Mindez az ígérgetés neki valóban semmibe nem kerül. Ezért most a DK azt hangoztatja, hogy kormányra kerülése esetén minden háztartás számára ingyenessé tesz havi két köbméter vizet, 15-20 köbméternyi gázt és 50 kilowattórányi áramot. (Valószínűleg ez a gazdagokra is érvényes kvóta lehet, már ahogy Gyurcsány ismerjük.) Már amennyiben hinni lehet neki.

Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke sajtótájékoztatóján mindenesetre azt mondta, hogy a fogyasztás ezen felüli részére sávos közüzemi díjakat vezetnének be.   

Tehet Lendvai után, ismét egy részben ingyenes rezsivel kampányol a Demokratikus Koalíció. A párt egykor volt szocialista vezére azt ígéri, hogy kormányra kerülése esetén minden háztartás számára ingyenessé tesz havi két köbméter vizet, 15-20 köbméternyi gázt és 50 kilowattórányi áramot.

Gyurcsány Ferenc ingyenes tűzifaprogramot is ígért a rászorulóknak. A tartozások miatt 2015 végéig mintegy százezer lakásban kapcsolták ki valamelyik közművet és további százezret fenyeget ugyanez a veszély - jelentette ki a politikus.

Kérdés, hogy  ki az a hülye, aki még a Gyurcsány-féle szövetkezőknek hisz, vagy ad hitelt szavainak? 

Bár ahogy a választópolgárok hozzáállását ismerjük, sokan vannak, akik képesek még mindig a baloldalra szavazni.

*