A következő címkéjű bejegyzések mutatása: képviselet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: képviselet. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. október 30., péntek

Mi gyűrüzik be igazán - az útdíjtól az üzemanyagárakon át az adóterhekig ( - nincs nyafogás)

 Emlékszem, amikor egyesek azzal jöttek, hogy a kormány az útdíjak árszabályozásával majd a lakosok terhei fognak nőni.  Volt ebben a kinyilatkoztatásban sok értetlen ember, tűzoltó, juhász és polgármester is, aki így vélekedve ez fújta akkor.


 

Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) döntése alapján a kormány kifejezetten azért emelte meg a nehézgépjárművek útdíját a főutakon, hogy a teherforgalmat az autópályák felé terelje, és így tehermentesítse a lakott településeket.

A települések védelmében bevezetett új tranzitútvonal-korlátozások elsősorban a külföldi vagy az adott térségen csak áthaladó (nem helyi célú) nehézgépjárművekre vonatkoznak 

 Most azonban, hogy (részint ezek) a választók elsöpörték a "mocskos Fidesz"-t, az új kormány meghagyta ezt a korábbi jogos intézkedést és eltörölte az üzemanyagok védett árát, amire ez a bagázs, - aki pár hónapja még azért aggódott óbégatva, hogy majd a dráguló fuvarok, begyűrűznek a fogyasztói árakba és megjelennek a polcokon, - most mind kussol.  

Egyikőjük sem jön elő, hogy jaj, a 719 forintos gázolaj tönkreteszi a szállítmányozókat, kicsinálja a gazdag  Waberer's-éket, vagy hogy ez majd mindenkit érint, amikor a kasszánál fizetni kell. 

 Nem, mert a Fidesz volt a mocskos tolvaj, és Magyar Péter bandája a tiszta szívű, józan és őszinte képviselője a hazai érdekeknek. Ő nem abból gazdagodott, amiből a társai, vagy aminból a magyar prosperált. 

Balog Levente és Wáberer György nagyon akarta a Tisza levegőjét szívni. Most megjött az ára!

Nos, ez nem igaz. Ennyire alantas, aljas, az országát, annak hazafijait kiszolgáltatottá tevő, megsarcoló képmutató és ellentmondásos hazug figurája rég volt ennek az országnak.

Ez valahol mégis csak a legalja 
A legelszomorítóbb ebben, hogy ezt azok a gyűlölködők hozták és emelték piedesztálra, akik maguk is egy ilyen hamis tévképzet mentén szavaztak rá.  Hacsak nem a maguk gyűlölködése, a másik utálatából eredő gonoszság, és dafke, a csak azért is bukjon a kormány.  

Igen, ez ami a józanságon, politikai pártokon átívelő rosszindulatot előhozta, kiugrasztotta az emberekből, illetve a Fideszből a legalját.  Azt a Magyar Pétert és társait, akik ennek a korruptnak, tolvajnak kikiáltott rendszernek a leginkább haszonélvező tolvajai voltak.   Magyar Egy bűnöző, akinek tisztázatlan a múltja és abbéli viselkedése.  Nem csak a családi ügyei, hanem a nyilvános közszereplései is botrányosak, ha nem éppen megbotránkoztatóak.  Bár ő a józanság példaképe, mégis öntudatlanig itta magát amikor fostos nadrágjában dülöngött az éjszakában, azután, hogy kidobták a biztonságiak. De ő volt az aki konszenzuális kapcsolata alkalmával az akkori ágyasával egy bérlet lakásban találkozott a kikészített fehér porral, amihez ő bezzeg nem nyúlt, azt nem kifogásolta és nem is szólt, nem is jelezte akkoriban senkinek. Persze a felvételek után mindjárt jött is a magyarázkodás.  De hagyjuk is ezt a jellemet, hiszen ez csak annak a bűzös tetemnek a feje, ahonnan a szag árad.  Végül ez az áradat ragadta magával a hozzá igazodó gyűlöletkampányra felülőket, kik végül a szennyt trónra emelték. 

Hova lett a sokaság, hova lett a szólás, a tiltakozás - mindent benyelnek

Köztük a van a sokgyerekes hülye szomszéd,  aki most azért rinyál, mert százezereket veszít az új kormány adópolitikán, a magas üzemanyagárakon. Aztán az összes többi ember a tűztoktól  a polgármesteren át a Waberer's és a Szentkirályi gazdag uraiig.  

Szentkirályit soha többé , vagy ami az ő nevéhez fűződik…

 
Vagyis ezt most mindenki megérzi, nem úgy az a kamionos, aki szarik az egészre és azért is behajt a billents szerelvénnyel városba, hogy ne keljen kerülnie.   Függetlenül a Fidesz hozta rendelkezéstől és a Tisza adta magas üzemanyagáraktól. 

A korábbi helyiek ezzel persze jelenleg nem foglalkoznak, hiszen ez nem egy olyan mérvű dolog, ami miatt szólni kéne úgy, mint tették ezt a nehézgépjárművek főutakon történő útdíjánál szabályozása idején.  Ezeknek most minden jó.  (Mondhatni még a szar is.)

Dr. Bilisics Zita: Az ócsai Turján Tisza-szigettel találkoztam....  (Erről nem fogok lemondani a jövőben sem.)

Köszönjük.  

* 

2026. szeptember 11., péntek

Ilyen körülmények között rendkívül rossz élni - önkormányzatnak nincs ráhatása erre a magáncégre ( - ha a ...)

 Tegnap Dr. Bilisics Zita országgyűlési képviselő lakossági fórumot tartott Ócsán.…

 

Itt ismét szóba került Ócsa elcseszett település szerkezete. Persze nem így és nem ezen címszó alatt.

A gond a lakóövezetre eresztett ipari területek, korábbi hibás felosztás és az, hogy a ipari-, gazdasági területeket ott jelölték ki az elődeink, ahol éppen most üzemelnek.

Így gyakorlatilag  lekorlátozták Ócsát, annak településbővítését és hagyták a gazdasági tevékenységek elterjedését közvetlenül a lakóházak sorában.  Így ha valaki Ócsára téved, akkor  vagy a Bata - Semmelrock útvonalon jut el a házakig, vagy az autópálya felől a Syngenta, Filó és társai mentén érkezhet.  Másik két bevezető egyike a természetvédelmi területen át, vagy a Némedi úton keresztül vezet Ócsára.  Ezek mentén korábban többnyire termőföldek, voltak. 

Az, hogy az iparosodás, a kamionbontás, a gumi feldolgozás, a Dr. Bata Zrt, és  a Semmelrock tevékenysége mind egy bevezető sávra esik, még mondjuk elfogadható lehetett volna, ha a tevékenységük nem hat károsan, vagy bosszantóan a szomszédos lakóövezetben élőkre. Azonban ez nem így van.  

A Batára is érkeztek korábban panaszok bűzkibocsájtás okán. Ez az ott zajló fermentálási folyamatok kiszabaduló mellékterméke lehet. A Semmelrock évek óta hozza a kifogásolható formáját.  Ez már 2010 környékén is problémás volt. 


 Ehhez társul a másik oldal, ahol hosszú évek óta az elavult  szennyvíztisztító, majd az oda települt nyúltelep az a lehetséges bűzkibocsájtó, akiket a lakosság panaszolni szokott.  

A jelen fórumon, ami valójában nem is e végett, hanem egy új környezetünket terhelő elképzelés okán jött létre, került előtérbe a Wienerberger Zrt. (korábbi Semmelrock Stein+Design Burkolatkő Kft.) ipari tevékenysége.  

https://www.wienerberger.hu/cegismerteto-es-kapcsolat/allasajanlatok/wienerberger-karrier-blog/semmelrock-ocsa-majd-negyed-evszazados-terkogyartasunk-tortenete/jcr%3Acontent/root/image/image.imgTransformer/web-freehand/lg-3/1640012707554/%C3%B3csa2_page-0001.jpg 

A környéken élők évek óta és folyamatosan panaszolják a "gyár" tevékenységét.  Azt a gyártási folyamatot, amit a szomszédos házak lakói kénytelenek elviselni az éjszakát is nappallá téve. 


A termelőkapacitás felállításáról szóló döntés után egyébként azon melegében el is indultak az építési munkálatok, így a gyártás még abban az évben, 1998 végén el is indulhatott. A beruházás összköltsége – akkori áron – mintegy egymilliárd forint volt. A Semmelrock úgy tervezte, hogy az első évben 400 ezer négyzetméter beton burkolatkövet, illetve 120 ezer négyzetméter lapot készít. Az ócsai gyár manapság több mint 600 ezer négyzetméter térkövet és 120 ezer négyzetméter lapot állít elő. A gyár regionális súlyát talán híven tükrözi, hogy 1998 novemberében Hónig Péter, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára adta át az új üzemet.

A termelés egyébként 1998-ban két, Ausztriából és Németországból érkező gyártósorral indult meg. Ezek közül a térkő gyártót 2002-ben egy Hess-gép váltotta le. Ezzel egyidőben egy csiszolót is építettek. A gyártás akkor két csarnokban folyt, az egyik a gyáriak által Henkének nevezett lapgyártó rész volt, míg a másik a Hess-üzem, ahol a térkövek készültek. A harmadik gyártócsarnok már 2018-ben készült el – itt nagyméretű, a modern stílusnak megfelelő burkolólapok kerülnek le azóta is a szalagról. A fejlesztési folyamatnak még egy markáns állomása volt az évek során, amikor 2019-ben az említett Hess-gépsort ismét korszerűbbre cserélték. Közben egy felületnemesítő szerkezet is érkezett a céghez. 

Mindezek a lépések mindig komoly megerősítést és elismerést is jelentettek a munkatársak számára – mesélik a gyár dolgozói. Ezek ugyanis azt üzenték, hogy a nemzetközi Semmelrock változatlanul nagy figyelmet fordít az ócsai leányvállalatra, fejleszti, egyengeti sorsát. Ráadásul ezek a lépések a megújulás lehetőségét is magukban hordozták – folytatják a kollégák. Hiszen ilyenkor valami újabb, jobb, modernebb költözött az ócsai csarnokokba, az ilyen alkalmak pedig mindig az előrelépés szimbólumai voltak.

2022. januárjától már a Wienerberger Zrt. égisze alatt folytatja tovább sikeres működését. 

A Bilsics által tartott összejövetelen kéretlenül ez is előkerült, gondolván az "új"  vezetés, a kormány mégis csak tesz valamit, netán másképp áll ehhez a sokakat érintő problémához.  És igen. Valóban másként viszonyultak, mint a korábban ígérgetők.

Bilisics azt hozta fel az említettek megválaszolása során, hogy senki nem ellensége, ha ők itt akarnak dolgozni három műszakban, akkor van egy, van egy üzleti érték, ami miatt itt akarnak és nem akarnak elmenni Én szívesen a partnerük leszek ebben, de azért bizonyos lépéseket meg kell tenni, közösen, nem lehet,  hogy én berontok az ajtón, hogy most aztán itt azonnal. 

 

Paul Tamás polgármester is hozzászólt a felvetéshez. Szerinte is valós a kifogásolt helyzet, jogos a probléma felvetése. Ezt szavaival élve úgy fejezte ki, hogy az amit úr elmondott, igaz. Majd arról beszélt, hogy ez a hosszú évek óta itt dolgozó cég iparűzési adót is fizet csak az a helyzet, hogy ebből nem az önkormányzatban dolgozó emberek gazdagodnak itt, ... hanem ... a település gazdagszik ebből és ez pénz önökre van visszaforgatva. ... Tolmácsoltuk feléjük a lakosság problémáját, ők pedig azt mondták,valóban ez a gép, mely tömöríti az anyagot, ez egy rezgő gép, ugye rengeteg beton van benne, formákba önti és valóban előidéz egy a hang, a rezgést, és a porhatást. Ők azt mondták, hogy ez egy olasz gyártmányú gép, így megkeresték az olasz céget, hogy jöjjön ide egy technológus nézze meg, hogyan tudják ezt a rezgést csillapítani. Ehhez időre volt szükségük. Vannak különböző megoldási javaslataik arra, hogyan tudják a rezgést tulajdonképpen  telepen belül tartani. Nekünk nincs ráhatásunk erre. Ez egy magáncég, nem tudunk velük mint kezdeni.  Nincs rá jogi hatásunk.  Egy dolgot tudunk tenni, kérünk tőlük. Kértem egy személyes találkozót, amelyben arra szólítottam fel őket vagy, kértem őket, hogy reflektáljanak azzal kapcsolatban, hogy a legutóbbi ígéretük óta mi az, ami megvalósult azokból a fejlesztésekből, amelyeket ők ígéretek, hogy a lakosság számára mondjuk úgy, hogy komfortosabb legyen a környéken a lakhatás.  Így megértem a panaszokat és teljes mértékig együtt értek velük, hogy ilyen körülmények között rendkívül rossz élni, sőt lehetetlen. Az önkormányzatnak nincs ráhatása erre a magáncégre. Ha a képviselő asszony azt mondja, hogy ezt érdemben, akár jogi szempontból vagy kormányzati hatáskörrel bírva azt mondja, hogy gyerekek ezt nem lehet csinálni, ..  tegyék. 

 Ez a bejegyzés is ugyanazt célt szolgálja, mint a közösségi oldalnak vágott rövid videó összefoglaló, hogy azok is kaphassanak egy kis ízelítőt a fórum hangulatából, akik nem tudtak jelen lenni.

*

2026. augusztus 11., kedd

Mintha a kommunista múlt diktatúrája nyert volna beiktatást Baka köztársasági elnöki beválasztásával

 Ha valakinek kétsége lett volna Baka András múltja, pályafutása és hitvallása kapcsán, annak minden történelmi múlt ismerete, kutakodás nélküli is elég lenne a köztársasági elnökké választása utáni beiktatási beszédét meghallgatni.

https://img.hvg.hu/Img/8133bb77-3fc3-490f-b374-cb198a0455cc/a47c3e22-30ba-4da9-b94e-4771878c17f7.jpg 

Baka rosszabb és mélyrehatóbb szellemiséget idézet fel a pufajkás Horn Gyula rémisztő politikai szerepénél.  Baka maga az egykori karhatalmista megszemélyesítő képviselője. Az aki nem csak tagadja '56 forradalmi mivoltát, hanem az akkori sortüzeket elrendelő egyik elítélt elkövetőjének ha nem is felmentést, de egérutat adott.  Mindezzel a kommunista rémálom lidérces visszaidézőjévé vált.  

 https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcS_3zJaigey8d1bjnAsKba2veffkj1VvCdE_rHS4AvF070mXA1nrl8uDR3g&s=10

Baka András teljes mértékben leképezi a Magyar Péter miniszterelnöksége által létrehozott önkényuralmi rendszert. Azt a hazug, önellentmondásos  leszámolásra épülő hatalmi ágat, amibe belefér a jogsértő hatalomgyakorlás, a hatalmi ágak erőltetett lefejezése, a korábban törvényesen, demokratikusan megválasztottak leváltó kirúgását.  

Baka ebbe az által elfogadott miniszterelnöke teremtette önkényuralmi vákuumban tölti be a köztársasági elnöki tisztséget pozíciót ami által teszi teljessé azt az erőszakosan jogtipró rendszerváltást, amire senki nem adott társadalmi felhatalmazást. 

Baka ezt az eljárást korábban maga is elfogadhatatlannak tartotta.   

Baka egyértelműen Magyar Péter kiszolgálója. Szavaival élve a bábja. Mostani megszólalása egy eleven értékítélet, vád és egy olyan gyalázat, amit ismét csak egy volt kommunista egykori párttag, a szocialista diktatúra kiszolgálója egykori elvtársa képes előadni.  Az, hogy ez egy volt bíró szájából miként és hogyan hangozhat el, azt csak talán az egykori vérbírák ítélkezési gyakorlatából tudnák visszaidézni. 

Baka elvtárs ma az Országházában tanúbizonyságot tett az elfogult ítélethozatalával. 

  https://blobs.alfahir.hu/covers-by-articles/8eda2aa2-84a3-41b8-9af7-c57b258ba077/4c7ecca5-4a89-408b-a834-a3f408e95c8b/1200x800.webp

Bármennyire is idős, szenilis vagy alkalmatlan már bírónak Magyar Péter hatalmi rendszerének alantas kiszolgálójaként a magában hordozott pártállami örökségéből fakadó elfogultságával pont megfelel az elvártaknak. Annak a  feladatnak ami  a hatalmi űrt befedni látszik. 

Ilyen értelemben tehát a tiszás önkényuralmi rendszer személyében "megfelelő embert talált megfelelő feladatra".

Egyre azonban soha az életben nem lesz képes. A társadalmi egység, a vele szembeni bizalom és az elfogadottság megteremtéséhez.  Baka András köz, társasági elnöki mivolta szégyenteljesebb megszemélyesítése annak a tisztségnek, amit mér egyszer Göncz Árpád által lezüllesztettek.   

Baka ugyanaz a bosszúálló vérszomjas  gyűlölködő lélek, mint a kormány élén álló gazdája. 

https://cdnkpi.mediaworks.hu/2026/08/nb6QRjvMV0e5m9d6eZzaaZxoBx0y_nM6vJt9_CeaCSo/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RmZDNmMzllZDYyYjQ3NjY4MGM3MTRjNDliNGQxYTQz.jpg 

 A jogállam nem csak attól működik, hogy vannak szabályai, hanem attól is, hogy mindenkire vonatkozik – szögezte le beiktatási beszédében Magyar Péter pártjának megválasztott köztársasági elnöke.

Azonban Baka András sem kerülheti el a  szembenézést, értenünk kell, hogyan jutottunk idáig. 

 *

Mintha a kommunista múlt diktatúrája nyert volna beiktatást Baka köztársasági elnöki beválasztásával 

2025. február 3., hétfő

Feladja-e a Fidesz Ócsát

 Mint ismert, a tavaly nyáron lebonyolított helyközi választásokon Ócsán a Fidesz súlyos vereséget szenvedett. A párt polgármestereként ismert Bukodi Károlyt egy független jelölt váltotta a hivatalában.

Bukott  polgi

 

A Fidesz köreiben erre a vereségre nem voltak felkészülve. 

Sokak előtt nem ismert, hogy évekkel korábban Szűcs Lajos választási körzete volt Ócsa. Szűcs  helyben lakik és a kezdetektől fogva fideszes politikusként jelent meg a közéletben. Volt a városi önkormányzatban képviselő, majd országgyűlésben, amit ma is betölt. Aztán itt helyben valahogy kikopott a semmittevő  hintapolitizálásával, s elvesztette az itteniek bizalmát. Majd amikor a választási körzeteket átszabták, jobbnak látta a gyáli illetőségű Pánczél Károllyal való helycserét. Pánczél ide, Szűcs a gyáli központú körzethez lett sorolva.

Így került ide Pánczél Károly, aki Ócsát egyrészt soha nem érezte magáénak, másrészt pedig úgy volt vele, hogy itt van a helyi illetőségű Szűcs. Ő a helyi, aki rálát, és majd szól, vagy intézi a település ügyeit ahogy gondolja. Ez nem így lett.

Szűcs Lajost egyre inkább elutasították az ócsaiak, amit maga is érzett. Nem szívesen jelent meg és nem sokat tett a városért. Lassan elmaradt a közösségi rendezvényektől, kibújt a helyi közéleti szereplések alól és amolyan átutazóként maradt a háttérben. Napjában ment és jött. Semmi több.

Bukodi ennek ellenére eljárt hozzá egyezkedni. Máskor Pánczéllal is vele egyeztettek a helyi ügyekről, de ahogy a mostani választásra tekintünk, maguk sem gondolták volna, hogy ennyire elszakadnak a valóságtól. Így alakult.

Bukodi fölényesnek, magabiztosnak tűnt, annak ábrázolta önmagát. Nem hitte, hogy viselt dolgai ellenére ne rá szavaznának. Szűcs sem gondolta volna ezt, de nem is nagyon érdekelte már a helyi történések sora. Örült, ha nem kerül reflektorfénybe. Ismerten neki is voltak zűrös dolgai és volt & van mit takargatnia. 

Bukodi, a celeb Peru és Szűcs a választás előtt rendezett polgármesteri fórumon - Pánczél nem volt jelen

Pánczél pedig a maga módján beletojt az egészbe. Neki magasztosabb céljai, küldetése volt. A kötelező minimumot adta az időszakos megjelenésével, aztán mindent elfogadott, elhitt a Buksinak. Sőt elnézte a párttársi szélhámosságot.. De egyébként sem tudott volna vele mit kezdeni, Szűcs sem különb és a Parlamentben, a pártban más-más funkciót töltenek be. Nem alá- és nem fölérendeltjei egymásnak. Bukodi meg körön kívüli. Így a körzet sem érdekelte.  Ócsa csak egy csökevényes púp volt a hátán.

Így lett aztán, hogy Bukodit mindketten hagyták magára. Elhitték, hogy kézben tartja a dolgokat és itt minden flottul megy.  

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/473262281_990693906210102_1519935997822704980_n.jpg?stp=cp6_dst-jpg_tt6&_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=833d8c&_nc_ohc=i-JRxvBCSLsQ7kNvgEmzIWd&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&_nc_gid=AvynU4W0Qc9f1CX1XumKn5g&oh=00_AYDJuoB0UoFm9uXAlOl2vfySjLnUvLwk8nowy0eq51JOVg&oe=67A58612
Pánczél Károly és Bukodi Károly az ócsai hivatalban tetszeleg - Facebook megosztás

Közben csak a vak nem látta az elégedetlenséget, a leépülést. Azt, hogy a város a Bukodi (-Pánczél) érában semmit nem fejlődött. Mintha megállt volna az idő. A város lebénult és éppen csak funkcionált az önkormányzat. A költségvetési forrásokat szétosztotta, a maradékból meg tessék-lássék cseppentett valami külszínes látszatot. Azt is a haveri vállalkozással túlárazva. Bukodi valójában egy haszonleső széltolóként viselkedett polgármesterségének idején.   

Gátlástalan volt. Horváth Tamás alpolgármesterrel úgy ásták el a Szűcs számára jelentősnek tulajdonított (megyében zajló) MÁV parkolóépítés hulladékát, hogy ahhoz a Kormányhivatal is csak asszisztálni tudott. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg4fwFqcmQzCf9m7PiG2t_awcbOSDir2LtmG3q6vLixScZ_EOeqTO0ZXm2_yu5qBSzHjKgftmprxB5dABnzvbbXbe3AZdQ-0VJ2ojxGXCzT7IF0Muz9j493etyNT9J3crBCwvSGWr5vvvI/s640/Eu-s+parkol%25C3%25B3.jpg
Ócsát is érintő MÁV parkolóberuházás - nem kis hozadéka volt

Horváth mindezek mellett a városháza kasszáját is megcsapolta amikor tanári állása mellett (eléggé össze nem férhető mód) főállású alpolgármesterségre váltott. Ezzel az összeférhetetlenséggel tisztában volt Bukodi és Szűcs Lajos, illetve Pánczél Károly is, de hagyták a lenyúlást. A jegyző Molnár Csaba sem szólt ezért. A Kormányhivatal pedig elnézett az eset felett, mondván az összeférhetetlenséget magának az érintetnek kellene jeleznie. Horváth és a bandatagok miért is jelezték volna ezt a visszásságot?

 Szűcs érthető mód nem tette szóvá, hiszen Horváth korábban kampányfőnöke volt. 

Az ócsai MÁV parkolóberuházás során sem szóltak azért, hogy nem az elszámolás szerinti lerakóba, hanem a helyi önkormányzat telkére viszik az építési törmeléket. Ezzel jelentős kárt okoztak a városnak, de az ügyet elsikálták és a Kormányhivatal sem tett feljelentést. Szűcs is érintettként hallgatott. Bukodi polgármesterként ugyanannyira benne volt, mint Horváth, akinek ezt a bizniszt tulajdonították. Amikor a blog nyilvánosságra hozta a dolgot, a Kormányhivatal ellenőrzését követően a városi költségvetés kárára igyekeztek kiásni és rendbe hozni a területet.  A lakosság jórészt mit sem tudott az egészről és az okozott kárt sem képes felbecsülni. A könyvelésben mindezt elsikálták.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbOTR_d03S67i4xTGDCUaq_PNXRw-wS-Whymu5YvjKPOjwgwWNsPVgAFmxnKwPFkMWDjNfq3mZcl9P0grF5lhghnRSmK15eJ45hsXfH4ELI-3qOgcQSLP_Qe8lR6fWyabCdJxiOAWWQoQ/s1600/SSA40142.JPG
Eu-s  fejlesztésből  (MÁV parkolóberuházás) Ócsa önkormányzatának területére beásott törmeléke

 Ócsán a FÉG volt a legnagyobb foglalkoztató. Az üzem átjátszása Felcsútinak Bukodi és Szűcs közreműködésével történt.

http://img.pestmegye.com/2011/08/feg_050_418_20110519213724_483.jpg
Az ócsai FÉG üzem átjátszása - Szűcs, Felcsúti, Bukodi a becsapott munkások előtt

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjDr8WREqzSJgB2fVBeMgMMNyUm4V6lTS5rAc5NWIkCESmAQ6P9zrzk1PXOC3OmJbwPzB2PRkqq_bsywq8HeqhGgpLJdDspuZBAwq7BEHoUeV0WX7b82BQ9lJFK6Da-pttEUYDgc1A5evw/s1600/Als%25C3%25B3pakony.png

 Az alsópakonyi szociális lakónegyed létrehozása és elcseszése, a hozzá kapcsolódó szennyvíztelep túlterhelése szintén Bukodi és Horváth lelkén szárad. A kezdeti ígérgetés, alakossági hozzájárulás nem arról szólt, amit az egészből átoperáltak.  Ekkor is fejlődést, önállóságot  ígértek, aztán csak a helyiekkel lett kiszúrva. Így maradt rajtunk a túlterhelt és elavult szennyvíztelep, az utókorra. (Eredetileg nem is erre kötötték volna be a telepet, éppen az elavultsága és fejletlensége okán.) Horváth és Szűcs ebben a fő bűnös. Bukodi ekkor is csak szájalt és szélhámoskodott. Amúgy semmit nem ért. 
 
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPjscslSGMqhpWectDwNk5Nq_QwL40fMAjOFa_CTfQkNSbfgQW0zWmCetnIhk_ooKHSxQm8yuTJu1W0rUp8rzOof1CvJ-A6cYB97m4Sz8sSXPf1tOZwKRQSlK7umgtSIuy7EyZntm38fU/s640/Bukodi+fejl%25C5%2591d%25C3%25A9s.png
Ezzel is csak átverték a városlakókat - a beígért fejlesztések elmaradtak, a kerékpárút sem épült meg

Így került Pánczélhoz Ócsa. Ő pedig azzal a felhanggal, hogy ez Szűcs birtoka, mindig távolságtartó volt, mert kívülállónak érezte magát.  

Azt sem szabad feledni, hogy Szűcs korábban a Pest megyei közgyűlés elnöke volt, ami alatt Ócsán is fűtés és közétkeztetési ellátás nélkül maradtak a gyerekek. Történt mindez a kifizetetlen számlák és a szolgáltatások leállása miatt. Szűcs pártpolitikai pályájához, közszerepléséhez nem sok dicsértest lehet felemlíteni. 

Horváth Tamás

Szóval Pánczél és Szűcs, valamint Szűcs és Bukodi kapcsolata, egymáshoz való viszonya mindig is sajátos volt.  Míg Pánczél elfogadta Szűcs helybeliségét, addig Bukodi alárendeltjeként viselkedett és intézkedett. Mindezek ellenére sok egyéni stiklije volt  Szűcs tudtán kívül. Pánczél Károly meg nem sok vizet zavart. Bukodi lassacskán Horváth Tamáson is túltett. Végül elszabadult hajóágyúként viselkedett. Ez lett a veszte.

 Szűcs valójában a Fidesz azon perifériás sötét lova, ami a háttérben  fut, sokszor nem látszik, ráadásul ha látható mód jelen is van, akkor sem tűnik számottevőnek, de mégis mindent túlél és végül vagy bent marad, vagy kibukik, de akkor is keringésben avagy a pályán marad.

Nos, egy ilyen gazdatestben Pánczél annyit ér mint a szomszéd istállójába való nyerítés. Lehet, hogy meghallják, de rá sem fülelnek; - észrevétlen, jelentéktelen maradt. 

Bukodi bemalmozta a választókat. A saját malmára hajtotta a vizet. Itt polgármesterként őrölte a maga kis okosságát, látszólag akár a jó molnár. Csupán a magas felhasználással és az alacsony termelékenységgel volt gond, mert hiába tűnt szorgosnak, a munkásságával nem társult az eredményesség. Bukodi nem adott semmi hasznot a városnak.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhijw4IJR_QsD9u0oVlp-OJxlF-9lUhJ0UNTGRFc2IaevxfxJad1gmo2-SHzVu1ZMXdaLmYb4fV1r6bPpIBY9T1L_GChdgKW5lmefm6YnbsiBapZbygNoUISROo7fYxR9hJbjZYd6IYAuI/s16000/Bk+k%25C3%25A9t+%25C3%25A9v.png 

Pánczél ebbe a malomjátékba szállt be, amiben hagyta magát csiki-csukizatni.  

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/473590766_990693872876772_9214911272514342529_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=bd9a62&_nc_ohc=d5diak7AFjQQ7kNvgEdyEJC&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&_nc_gid=AGnJEaDQmJN8ivTb4b8YxI7&oh=00_AYAw5Q3Z_JhxW2_G3IMgeg3Rh2H_AMw47LgtJWCwBrrYAg&oe=67A58216
Pánczél és Bukodi Ócsán a hivatalban - amikor jól el voltak egymással 

Szóval bármi is történt az elmúlt években Ócsán, Pánczél Károlynak szerepe van benne. Köze van hozzá, és felelősséggel tartozik az itt töltött évekért. 

Pánczél Károly országgyűlési képviselőként igazából nem tett semmit, hogy visszafogja Bukodit és megakadályozza a párttársa károkozását. A város vagyonvesztésében Pánczél is bűnrészes, ezért felelősséggel bír.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhMf2yEXoROVCPNNE7EKmJqig9abwjVplIgIQWo9OZB2iRn1YyO2WaiLO-lbNnRw5HvKQIaaKfmRH-bGn3CtReKWC_kztr2YknSMCTQapq-RUHE8xpZtDvfLdSFOTYLD5AG-dqBuVTXVcAjZRDqFwJCKqpAWuE6Bl6fc5h9Q3XzTOJJJGqVrnpbO70Cg1E/w640-h124/444.%20b%C3%B6lcsi%20%C3%A9p%C3%ADtkez.png

Pánczél és Szűcs érintettje a törvénysértő bölcsődebővítésnek, köze van a jogszabálysértő átadáshoz, ami így a kormánypárt és a Kormányhivatal összejátszásával zajlott le. Mindezalatt  a várost behúzták egy perbe, aminek egyik főbűnöse Bukodi Károly polgármester, érintettje az akkori városi főépítész (Vojnits Csaba), aki  mindehhez asszisztált, majd a bukás hírére angolosan távozott. Összességébe ők biztosítottak Bukodinak szabad kezet, adtak lehetőséget a jogsértő eljárásra, mint annak lebonyolítására. 

https://img.szucslajos.com/2024/ocsa-bolcsode.jpg
Bukodi, Pánczél, Szűcs és az államtitkár a törvénysértő bölcsődeberuházás átadóján

Mindezek ismeretében Pánczél Károly nem segítette elő Ócsa fejlődését és nem szorgalmazta a várost a pályázatokon való indulásra. Ezáltal számos fejlesztés maradt el. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgUaZMY5it1YbxNPt5drh6_3LNb1rZWkBK_keai-2S-d1za30Wz38TuFAOvhcKN8gr7fC_I_qT-zRCiWuILBj92mWFBg9uD7gtw271iwcmeATxX_Va4oDNLZfIQ66EBdOHOP29wQhmT3nQ/w640-h106/Ball%25C3%25B3+B+%25C3%25A9s+a+j%25C3%25A1rda.png

Mintha az ócsaiakra haragudna - feladta

Pánczél Károly gyakorlatilag bűnrészese a Bukodi által elkövetetteknek, amit az is jól mutat, hogy gyakorlatilag eltűnt  Ócsáról.  

Pánczél Károly elfelejtette tiszteletét tenni a választások óta eltelt időben és úgy tűnik, nem is akarja a kapcsolatok felvételét az új vezetéssel.  Úgy viselkedik, mint egy sértett fél, egy durcás gyerek, aki lelepleződvén hátat fordít annak amit korábban cselekedett.  

Pánczélról azt beszélik, nem lesz sokáig a politikában és a 2026-os választásokon már nem lesz a körzet képviselőjelöltje.   Neki mindez csak a kötelező protokoll része volt, ez a település valójában soha nem mozgatta meg, nem foglalkoztatta.  Csak a kötelező, minimum látogatásoknak tett eleget, aminek semmitmondó eredményessége meg is látszott az elmúlt ciklus visszafejlődésében.

Úgy tűnik a Fidesz számára Ócsa nem számít. Nem törekednek párbeszédre, és nem foglalkoznak az itt élőkkel. Kérdés, hogy hagyják az itt élő pártszimpatizánsokat szétesni, vagy más pártszövetség által elszigetelődni, netán  tesznek lépéseket és igyekeznek legalább a szimpatizánsokat megtartani, esetleg megvigasztalni?

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/475522886_1004666581479501_51845295246163925_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=127cfc&_nc_ohc=mU8aoLxLuwwQ7kNvgEjtdYZ&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&_nc_gid=A4N_spfTq8rfFzaTxhUTpZh&oh=00_AYAVeqzgXgKCIN-Fz51wgY476RJUnPCU-hiJMAqDN8Dy_w&oe=67A5AA5C
Pánczél Károly Ócsát elkerülve Dabason járt a hétvégén - képviselőhöz méltatlan a viselkedése, mivel ezzel azt üzeni, hogy a városlakókat bünteti Bukodi okán 

 Épp a napokban próbálta elemezni a liberális Dull Szabolcs az Index és a Telex egykor volt újságírója,  hogy a Fidesz a választókerületek harmadában lecseréli a jelöltjeit.

Mint vázolta, a Fidesz a tavalyi európai parlamenti és önkormányzati választások után választókerületenként elemezte az adatokat.

Az eredményeket összehasonlították a négy évvel korábbi eredményekkel, majd azt is megnézték, hogy milyen eltérések voltak az országos és a helyi eredmények között, hogy a fideszes EP-lista és az önkormányzatin kapott listás szavazatok között van-e különbség, és külön elemezték a települések eredményeit is. Dull azt írta, ahol úgy találja a pártvezetés, hogy a Fidesz helyben “alulteljesített”, ott valószínűleg lecserélik a választókerületi elnököt.

Ócsa a Fidesz értelmezésében alul teljesített.  Ahogy az említett sajtóelemzésből kiolvasható „közel harmada hátravan még a ciklusnak, így nem ég még választási lázban” a Fidesz.

Ezzel szemben a Tisza-féle alakulat nagyon is abban ég.  Propagandája előrehozott választásokat preferál. Közben meg szigetcsoportokat hoznak létre. Ez nem más, mint a Fidesz által 2002-ben életre hívott politikai termék, a Polgári körök másolása.  Ócsán is ebben az alakzatban szerveződik a pártformáció. Turján TISZA Sziget Ócsa néven alakult a kör, ami gyűjti a tagokat.   

Helyi szigetelés Tápiógyörgyén - Magyar Péter pártja nyomul, a tagság szerveződik

Helyben ismert autószerelő egyéni vállalkozó fiókbérlő "másodvállalkozó technikusa" (a Fideszből kiesett Magyar Péter pártvezérrel név-azonos) Magyar Péter is támogató aktivistája lett ennek az pártalakulatnak. Egyik Facebook bejegyzése szerint: „a jelenlegi ócsai városvezetés pozitívan és reményteljesen áll ehhez a szerveződéshez”.  Erre azonban nincs igazolás.

Természetesen nem tudni mit hoz a jövő. Az ellenzék láthatóan szerveződik, készül. Ez Péter mozgolódásán is észrevehető. 

A Fidesz kivár, vagy lapít. Lehet, hogy feladja Ócsát?  Netán felébred a választókerületért felelős és újraszervezi a kormánypártiakat a településen? Megpróbálja visszaszerezni a bizalmat? Megküzd az itt élőkért?  Vagy hagyja veszni az egészet? Ki tudja.  

A Tisza zárt szigeteket hoz létre, ahova alvó sejtek települnek. Az aktivisták már kampányolnak, nyomulnak. Ők így készülnek a jövőre.

 Ócsának ebben az ingoványos politikai közegeben a legjobb döntése a béke melletti kiállás. 

*