A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szabályozás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szabályozás. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. december 31., csütörtök

Felmentést kapnak az állatvédők szilveszterre a kijárási tilalom alól - állatvédelem ( - kutyavilág)

 Felmentést kapnak a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések alól az állatvédők szilveszter éjszakára – közölte az állatvédelemért felelős miniszteri biztos.

https://20.kerulet.ittlakunk.hu/files/ittlakunk/styles/img-style-457/public/upload/article/7/allatvedok-szilveszter.jpg?itok=3eXXd5rO

A rendőrség 2020. december 31-én 20 óra és 2021. január 1-jén 5 óra között az állatok védelme érdekében igazolásként elfogadja a bejegyzett, állatvédelemmel foglalkozó civil szervezet által kiállított, a védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet által előírt okiratot –írta közleményében Ovádi Péter.

Az igazolást csak azoknak a civil szervezeteknek az esetében fogadja el a rendőrség, amelyek alapító okiratában az állatvédelem a fő tevékenység.

Ovádi Péter hangsúlyozta, ha egy civil szervezetnek bejelentés alapján befogást vagy elhelyezést kell biztosítania, akkor azt jogszerűen teheti meg az igazolás birtokában, ugyanakkor az állatvédők egységes megítélése érdekében fontosnak tartja, hogy ezzel senki ne éljen vissza.

*

2020. december 29., kedd

Január 3-áig kimondottan tilos szeszesitalt fogyasztani az utcán és minden más közterületen - alkoholizálás

 Mint ismert, az egyik legnagyobb közterületi alkoholfogyasztás városunkban a vasútállomás melletti Nemzeti Dohánybolt vasúti sínek menti oldalán a szabadtéren elhelyezett padokon, valamint a gimnázium tőszomszédságában, az Esze Tamás utca és a bölcsődéhez vezető Rákóczi utca sarkán a "Színes-művek" mentén érhető tetten.

https://lh3.googleusercontent.com/p/AF1QipMVan0gQT9jkhmRIUlTTlmydluYrc24GfvYyWGF=s1600-h210

https://docplayer.hu/docs-images/91/105457892/images/3-0.jpg

Mindkét helyszín komoly közösségi együttélési problémát hordoz magában, amit nemcsak rendelet szabályoz, hanem a lakosság is rossz szemmel visel.  Eleve köznevelési intézmény tőszomszédságában történő utcai szeszfogyasztás megengedhetetlen, de a vasút menti alkoholizálás sem vált a Bukodi Károly polgármester és a Molnár Csaba jegyző irányította városvezetés dicsőségére.

Sajnos az ismert problémát, mely már a polgármesteri fórumon és a testületi üléseken is felmerült, a polgármester ugyanúgy képtelen volt kezelni Ócsán, mint a szolgaéletű jegyzője. 

Más helyeken így például Budakeszin, keményen lecsapnak az utcán piálókra, mert rendet akarnak a városban. 

A parkokban, zsákutcákban tivornyázók, lerészegedők mocskot és a szemetet hagytak maguk után. Több édesanya panaszkodott a közterületek állapotára, mások a vállalkozásukat féltették Budakeszin, attól tartottak elmennek a kuncsaftjaik, ha mindig piáló embereken keresztül lehet eljutni az üzletükhöz. 

Győri Ottilia Budakeszi fideszes polgármestere májusban azt mondta: „Mindezt én is kiemelt közügynek tekintem, mert mindennapi életünket megkeseríti.”

https://budapestkornyeke.hu/wp-content/uploads/2020/06/gyori-ottilia-budakeszi-polgarmester-7.jpg
Győri Ottilia Budakeszi polgármestere – Forrás: Budakeszi Városháza

Igaz, városunk önkormányzata megalkotta 30/2019. (XII. 19.) önkormányzati rendeletét a közterületen történő szeszes-ital fogyasztásról, azonban annak máig nem tudott érvényt szerezni.

 Nincsenek ezzel egyedül, mert volt időszak, amikor Ócsán három közterületes dolgozott egyidőben, de ők sem voltak képesek mindezt felszámolni.

http://www.kozterulet-felugyelet.hu/sites/default/files/400041-binge-drinking.jpg

Talán ennek ismeretében született meg a járványhoz köthető szigorítás egy kormányhatározat formájában.

A közterületi alkoholfogyasztást a kormány megtiltotta egy 23-án megjelent határozatban, ami kimondja:

"2020. december 24-től 2021. január 3-ig azon a közterületen is tilos szeszes italt fogyasztani, ahol ezt más jogszabály nem tiltja."

*

2020. április 10., péntek

A polgármester bármikor bezárathatja, vagy korlátozhatja a helyi piac működését

A kapott kormányfelhatalmazás alapján a helyi önkormányzat vezetése dönthet a járványügyi vészhelyzetben egyes helyi korlátozások szigorításáról, vagy tilalmak bevezetéséről. 

Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András élt a kormány által adott szigorítási lehetőségekkel: 10 méteres távolságban egymástól lehet csak az utcán tartózkodni, kötelező maszkot hordani, közterületről pedig kitiltják a gyerekeket.

"A pénteki napon 14:00 órától április 13-án (hétfőn) 24:00 óráig a közterület használatára vonatkozó – az állami szabályokhoz képest további – szigorításokat rendeltem el, és – a kedd utáni időszakra is tekintettel – ajánlásokat fogalmaztam meg" - írja.


Mindezek által Ócsán a helyi piac működést is leszabályozhatja a polgármester, ami lehet akár olyan korlátozás, mely időben, vagy olyan, ami árusokban azaz termékek árusításában, forgalmazásában szabályozná le a piac működést.

A járvány megfékezése és a találkozási pontok csökkentése érdekében polgármesteri felhatalmazással akár azt is elérheti az önkormányzat, hogy a piaci árusítás keretében csak az ellátást biztosító élelmiszerek forgalmazást engedélyezi a járványos időszakban.  

Ez azzal járna, hogy a tej-, tejtermékek mellett, a húsáruk, a zöldségek és gyümölcsök, valamint a sütőipari termékek árusítása továbbra is zavartalanul megvalósulhatna, de az egyéb nem létszükségleti célokat szolgáló termékek, köztük a szövetárú, a gépek és egyéb handlé árusok portékai nem kerülhetnének kiárusítása és forgalmazásara a meghatározott járványos időszakban.

Minderre lassan fel kell készülnie a lakosságnak, mert a járvány városunkat is érinti és a karanténban érintettek száma is arra utal, hogy ennek bevezetése elkerülhetetlenné fog válni. 

*

2017. június 24., szombat

Hőség, szélvihar és hőhullám várható - váltózó időjárási viszonyokkal, valamint forró nappalokkal kell számolni ( - Tűzgyújtási tilalom és hőségriadó van érvényben)

Másodfokú, narancssárga riasztást adott ki tegnap az Országos Meteorológiai Szolgálat a heves zivatarok veszélye miatt. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/19366410_1331863316867637_3269108743393274490_n.jpg?oh=5735c48c2a21e1988430d13fa9c19b1b&oe=5A1105CE

Az érintett területeken jégeső eshet, valamint károkozó, erős szél fújhat.
 

A riasztások által érintett területeket, járásokat az alábbi linken elérhető, folyamatosan frissülő térképen követhetik nyomon: http://www.met.hu/idojaras/veszelyjelzes/riasztas/ .

Tibor Pelikan Tibor fényképe.
Viharos erejű erős széllökések Ócsán - Pelikán Tibor képes megosztása

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján az elkövetkező napokban tartós hőség várható, ezért az EMMI Klímaváltozás és Környezeti Egészséghatás Elemző Osztály szakmai ajánlásait figyelembe véve Dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár 2017. június 22. (csütörtök) 00:00 órától június 26. (hétfő) 24:00 óráig másodfokú hőségriasztást ad ki.

http://static.wixstatic.com/media/ca42b7_e6d5551d325346b7844b09c057aaffcd.jpg

Az EMMI Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság értesítette a megyei kormánymegbízottakat a hőségriadóról, egyúttal kérte, hogy az illetékességi területükön működő egészségügyi szolgáltatókat és megyei védelmi bizottságokat is tájékoztassák. Jelenleg további intézkedésekre nincs szükség.

Felhívjuk azonban a lakosság figyelmét, hogy a meleg időjárás idején fogyasszanak több folyadékot, ne várják meg a szomjúságérzetet. Lehetőség szerint 11 és 15 óra között ne tartózkodjanak a napon, valamint figyeljenek bőrük védelmére is. Javasoljuk a megfelelő napvédő készítmények alkalmazását, illetve a leégés ellen védő ruházat viselését is. Amennyiben tehetik, tartózkodjanak árnyékban, légkondicionált helyiségekben a legmelegebb órákban, és kerüljék a megterhelő fizikai munkát.

Azon légkondicionált helyiségek listája, amelyeket bárki igénybe vehet, elérhető katasztrófavédelem weboldalán az alábbi linken:
http://www.katasztrofavedelem.hu/letoltes/lakossag/hoseg/klimatizalt_helyisegek_listaja_2017.xls

Ócsát ne keresse a listán, mert a polgármester nem jelölt ki ilyen hűsölésre, felfrissülésre alkalmas helyet a városban.

http://4024.hu/wp-content/uploads/2015/07/Untitled-11.jpg


 Fontos tudnivalók a tűzgyújtási tilalomról, a tűzgyújtás szabályairól

A tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, továbbá az erdőterületen és a szabadban történő tűzgyújtás szabályai az alábbiakban olvashatók.

http://pest.katasztrofavedelem.hu/images/tuzgyujtas/tgyt_pest_on.jpg?rand=62189Fokozott tűzveszély esetén az erdészeti hatóság, illetve az erdőgazdálkodásért felelős miniszter rendelheti el a tűzgyújtási tilalmat, például a katasztrófavédelem kezdeményezésére. Tűzgyújtási tilalom idején tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon. Ide értendők a felsorolt területeken található tűzrakó helyek, a vasút és közút menti fásítások, de tilos a parlag- és gazégetés is.

A tűzgyújtási tilalom elrendelése és annak visszavonása függ a meteorológiai körülményektől, az erdőben található élő és holt biomassza szárazságától és a keletkezett tüzek gyakoriságától. A tűzgyújtási tilalomról az érintett hatóságok a hivatalos honlapjukon teszik közzé a tűzgyújtási tilalomról szóló határozatot és térképet, de erről az országos közszolgálati média is tájékoztatást ad. Az aktuális tűzgyújtási tilalomról – mint a jelenleg kihirdetett esetben is – a www.erdotuz.hu weboldal, valamint az onnan is elérhető szakmai honlapok is tájékoztatnak, amelyek ezen túl számos egyéb hasznos információval is szolgálnak. Honlapja kiemelt helyén teszi közzé a hírt a katasztrófavédelem is: www.katasztrofavedelem.hu/

http://www.katasztrofavedelem.hu/images/alertmap/firemap_large2.jpg

A tűzgyújtási tilalom a közzétételtől a visszavonásig él! Az említett honlapokon napi frissítéssel megtekinthető az aktuális állapot. A lakosság a lakóhelye környékén található erdőterületekről az erdészeti hatóság által készített interaktív erdőtérképen is tájékozódhat.

*

2015. december 13., vasárnap

A tűzoltók is bajba kerülhetnek, ha Facebookon kommentelnek - célkeresztben a közfeladatot ellátók

 A katedrán állóknak, volánnál ülőknek, beteget gyámolítóknak a köszönöm helyett egyre többször az öklüket mutatják az emberek. Érthető hát,ha a közfeladatot ellátók több elismerést kapnának.  Azonban ehhez nekik is úgy kell viselkedniük, hogy azt kiérdemeljék.

http://frsz.hu/sites/default/files/pictures/biro.jpg
A közfeladatot ellátók és a közszereplők is kénytelenek elviselni valamiféle nyilvánosságot, többet kénytelenek eltűrni, más szóval szűkebb a magánszférájuk, ...
 

A közfeladatot ellátók és a közhatalom gyakorlói esetében a nyilvánosságot az indokolja, hogy akinek érdekében ellátják a feladatot, akinek a nevében gyakorolják a hatalmat, az szemmel tarthatja őket. Ez pedig maga a nép. Ebben az esetben a nyilvánosság indoka az ellenőrizhetőség, az, hogy a hatalom forrása folyamatosan figyelemmel kísérhesse azt, hogy akikre bízta a hatalom gyakorlását, illetve akit megbízott a közfeladat ellátásával, az neki tetszően, az indokolt korlátok figyelembe vételével teszi-e azt. A nyilvánosság tehát mint egyfajta hatalmi ellensúly funkcionál az esetükben. Az Alkotmány e nyilvánosság-igényt a közérdekű adatok nyilvánosságának biztosításán keresztül igyekszik kielégíteni.

A közfeladatok ellátói és köztük a közhatalom gyakorlói, amikor ilyen minőségben tevékenykednek, nem alanyai az alapvető jogoknak, ez ellentétes lenne az alapjogok funkciójával. A határozatot előkészítő köztisztviselő, a mások felett ítélkező bíró, a népszavazás időpontját kitűző köztársasági elnök, a tömegoszlató rendőr nem magánemberi minőségében tevékenykedik, hanem mint a hatalom képviselője, mint az a felület, ahol a sokféle szabadságjoggal rendelkező állampolgár szembetalálkozik a hatalommal. Ennek megfelelően az ilyen funkciót betöltőnek nincs is – akkor, abban a pillanatban, illetve az ilyen tevékenységével összefüggésben – önrendelkezési joga.

http://static.origos.hu/s/img/i/1312/20131216-izsak-rendorok-birosagi-pere-elozetes-illusztracio12.jpg
Egy példa a szükséges nyilvánosságra
A hatalomgyakorlóknak részben az ellenőrizhetőség, a felelősségre vonhatóság miatt kell átláthatóan tevékenykedniük, részben pedig azért, mert a jogállamban az átláthatóság a hatalom sajátja, mert ez következik például abból, hogy minden hatalom a néptől származik, ezért nem lehet szinte semmit eltitkolni előle, ami a hatalom megnyilvánulása. (Amit el lehet titkolni, az mindig nagyon pontosan körülhatárolt információ, és a titkossága pontosan megindokolt.) 

http://static.origos.hu/s/img/i/0703/20070305fotosfoto1.jpg
A rendőr szerint a fotós támadólag hatott
Ugyanakkor előfordul, hogy az állam képviseletében fellépő hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyek olyan magatartást tanúsítanak, ami kimeríti a diszkrimináció fogalmát - olvasható a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2000. évi jelentésében.

Kaltenbach már 2000-ben elismerte: - a közfeladatot ellátók gyakran diszkriminálnak.

Ez manapság leginkább a közösségi oldalakon tapasztalható meg, ahol egyes közszolgálati tevékenységet ellátó(k) fölényeskedő, vagy éppen lekicsinylő megjegyzéseket tesz(nek) másokra.

Már arra is van példa, hogy a közfeladatot ellátó az interneten nyíltan személyeskedő, bántó, vagy éppen cinikus bejegyzéseket tesz.

 Tibor Boros 2015. november 26. 19:17
Te Lacus! Ki ez az agyoniskolázott ételfutár, aki beleböfög a mi dolgunkba? Csak nem az az irgalmatlan nagy ember, akinek Henije körbe piszkíttatja a Dózsa a telepet az ebeivel? A lovai rövid "o" Atus. A címben pedig a nőtt kettő darab "t" betű. Szívesen segítek! :)


Más esetben személyiségi jogait sértő képeket, illusztrációkat osztanak meg az érintett belegyezése, vagy hozzájárulása nélkül.

Ezek az ismérvek arra kötelezték a közhatalmat gyakorlókat, hogy közbelépjenek és beavatkozzanak a feladatot ellátók vonatkozásában.

Így ma már a rendőr nem kommentelhet, nem vehet részt közösségi oldalak hozzászólásaiban, és nem léphet fel szolgálatban ilyen jelleggel a felületre.

http://frsz.hu/sites/default/files/pictures/net_komment.jpg
Nem nyilváníthatnak véleményt a rendőrök rendőrként az interneten - így utasította az országos rendőrfőkapitány az állományt


Az utasítás célja, hogy a rendőr vagy közeli hozzátartozója ne legyen kitéve "a hivatali kötelezettséggel összefüggésben illetéktelen befolyásolásnak", a rendőri foglalkoztatásra visszavezethető esetleges fenyegetésnek. További célja, hogy a rendőrség működésébe vetett közbizalom csorbítására alkalmas, így különösen a rendvédelmi hivatás etikai alapelveivel össze nem egyeztethető véleménynyilvánításokat megelőzze - áll az utasításban, amely a nyáron lépett hatályba. (MTI)

Azonban ezzel még nincs vége.

http://civishir.hu/civiskepek/cikk/2015/12/06/84056/84056_big_face-015-12-06-172744.jpgA rendőrök után a tűzoltóknak is vigyáznia kell, milyen magánvéleményt fejtenek ki a virtuális térben – írta meg a Lánglovagok.

Még a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek szolgálati jogviszonyát szabályozó törvény teremtette meg a lehetőséget arra, hogy megtiltsák a hivatásos állomány tagjának az internetes felületen magánszemélyként való megnyilvánulásakor, magánvélemény nyilvánításakor a hivatásos állományba tartozására vonatkozó adat nyilvánosságra hozását. Erre a júliusban hatályba lépett jogszabály a rendőröknél az országos rendőrfőkapitánynak, a tűzoltóknál az országos katasztrófavédelmi főigazgatónak adott felhatalmazást.

A Propeller érdeklődésére Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője közölte: már kidolgozták a vonatkozó belső szabályozót, ami a közeljövőben hatályba lép.

Az előírások célja, hogy az állomány tagjainak magánéleti megnyilvánulásai ne legyenek méltatlanok a szervezethez, hiszen az itt szolgálatot teljesítők az egyik legmegbecsültebb szakma képviselői.

A Lánglovagok Egyesület új szolgálati törvény számos pontja – köztük az internetes korlátozás – miatt még júniusban fordult az alapvető jogok biztosához. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerint az új jogszabály miatt olyan sok panasz érkezett, hogy külön munkacsoport foglalkozik vele.

Idén a vizsgálat lezárása nem várható.
Propeller / MTI / Facebook / Origo
* 

2015. április 24., péntek

Már a Google is fel fogja használni a neved és az arcod - élő tájkép, térkép, tájékozódási pont lehetsz ( - arcmás)

Valóban élő térkép, vagy akár a táj része lehetsz.  Ma már nem csak a biztonsági kamerák, vagy a selfi fotosók osztják meg képeinket, hanem más szolgáltatók is. A személyes jog és a felhasználási jog kettéválik és elkülönül. Aki arcát mutatja a közösségi oldalaknak, az viszonláthatja magát. Aki közterületen követ el közelleneset, az is hamar viszontláthatja magát akár egy rendvédelmi protálon, vagy egy megosztón. Ezen már nincs mit csodálkozni. A rend éber őrei a kamerák.
 
Úgy tűnik a Google elirigyelte a Facebooktól a nevek és az arcok használatát.
 
Tavaly novemberben megváltozott ugyanis a Google Általános szerződési feltétele. Az egyik legfontosabb újdonság pedig a felhasználók nevének, fényképnek és vélemények használata a hirdetéseknél.
 
http://facebooktippek.hu/wp-content/uploads/2013/10/google-ajanlasok-2-2013-10-12.png
Ajánlás a Google Maps-ben
Persze a Google-nek nagyon jól megmagyarázza az ügyet:
 
“Ismerősei visszajelzései alapján időt takaríthat meg, és az ilyen visszajelzések valamennyi Google-szolgáltatás, így például a Google Keresés, a Google Térkép és a Google Play, továbbá a hirdetések esetében is jobb találatokat eredményezhetnek az Ön és ismerősei számára is. Ismerősei például láthatják azt, ha Ön 4 csillagra értékelte valamelyik együttes albumát a zenekar Google Play-oldalán. A kedvenc helyi pékségének adott +1 pedig megjelenhet abban a hirdetésben, amelyet a pékség a Google-on keresztül jeleníttet meg.”
 
https://lh5.googleusercontent.com/-1xG2yQvskGo/UjGKpE8_MgI/AAAAAAAABTA/YeGpESofERc/s1600/spak1.jpg
Személyes ajánlás blog bélyegzővel
Vagyis az, hogy felhasználja a fotónkat és a nevünket, az nekünk és az ismerőseinknek jó, ami biztos, hogy valamilyen szinten így is van. De ne feledjük el, hogy ez talán a Google-nek még jobb.
 
Azt ugyanis mindenki tudja, aki Facebook hirdetést üzemeltet, hogy ha a hirdetés mellett meg tudunk jeleníteni ismerősöket, akkor jobb az eredmény.
 
Ha pedig a jobb az eredmény, szívesebben hirdetnek a hirdetők, ez pedig jobb a Google-nek (meg persze a Facebooknak is, hiszen hasonlóra ott már régóta lehetőség van).
 
http://facebooktippek.hu/wp-content/uploads/2013/10/google-ajanlasok-2013-10-12.png
“Megosztott ajánlás” termék értékelésnél
Egyébként ezeket megosztott ajánlásnak nevezi a Google:
 
“A Google-lal könnyedén kaphatsz nagyszerű ajánlásokat ismerőseidtől. Amikor például meglátogatod a Google Play zeneáruházat, láthatod, hogy egy ismerősöd +1-ezte a kedvenc előadód új albumát. Amikor éttermet keresel, olyan hirdetést láthatsz, amelyre egy ismerősöd 5 csillagos értékelést adott.”
 
Az új szabályozás tehát november 11-én indul, a Google gyakorlatilag minden felületen tájékoztat hiszen a keresőben is megjelent felül egy kék figyelmeztető sáv és a Google plusz értesítései között is megjött a figyelmeztetés.
 
Jó ez nekünk valójában?
 
Talán, de igazából mindegy is. A Google-nek jó, és ha a hasonló nagy cégek változtatnak, mint például alig egy napja a Facebook, akkor nem sokat tehetünk.

Ti mit szóltok a változásokhoz?
*

2014. augusztus 2., szombat

Bolívia kijelenti Izrael "terrorista állam" - felmondták a vízummegállapodást ( - mélyponti viszony)

USA Today számolt be, hogy több dél-amerikai ország, köztük Brazília, Chile, Ecuador és Peru, emlékeztetett arra, hogy nagykövetei tiltakozásképpen korábban kifejezték magukat a gázai háborúval szemben, ahol már több mint 1300 embert öltek meg Izraeli katonák.

Most Bolívia hivatalosan is kijelentette (deklarálta), Izrael "terrorista állam", míg számos dél-amerikai ország hívta vissza nagykövetét Izraelből tiltakozásul a folyamatban lévő háború a Gázai övezetben zajló militáns cselekmények okán.  

 http://images.christianpost.com/full/74569/bolivias-president-evo-morales-reads-an-official-statement-during-a-news-conference-in-sucre-in-this-july-8-2014-handout-picture.jpg
 
Bolíviai elnöke, Evo Morales szerint Izrael "terrorista állam" és helyezzék azt a "3. csoportba" és az olyan kategóriában szereplő országok mellé az izraeli állampolgárokat, hogy kötelesek legyenek vízumot beszerezni  a Bolívia, utazás előtt; - amire korábban nem volt szükség.

http://s1.ibtimes.com/sites/www.ibtimes.com/files/styles/v2_article_large/public/2014/07/30/evo-morales.jpgMorales emlékeztetett arra, hogy Bolívia 2009-ben megszakította diplomáciai kapcsolatait a zsidó állammal, a palesztinokkal szembeni "népirtás" tiltakozásaként, merthogy a gázai konfliktus során "Izrael nem tartja tiszteletben avagy alkalmazásában az Egyesült Nemzetek Alapokmánya, sem az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozata" szerint elfogadottakat, s ekként határozott.

A vízumkényszer az ezt követő bejelentés után, szerdától lépett életbe, ami főként a fiatal izraelieket sújtja, akik gyakran utaztak el és szívesen tartózkodtak hosszabb ideig a Dél-amerikai (andoki) országban. 

"Sajnos, az izraeli kormány nem tartja be a nemzetközi egyezményeket, az emberi jogokat" - mondta Morales egy kabinet ülésen. Bolívia 1972. augusztus 17.-én írta alá Izraellel a vízummentességről a megállapodást. Most ezt a több mint 40 éves megállapodást kénytelen a kormány megszüntetni. Ennek az izraeli beutazók látják kárát.  

Morales kijelentette:
"Meghoztuk a határozott döntést, felmondjuk a vízum megállapodást Izraellel."

*

2014. július 31., csütörtök

Állatvédők betiltanák a kutyák láncon tartását - Pozsonyban ( - nálunk, és itt Ócsán is követendő példa lehetne)

Az Állatok Szabadsága állatvédő szervezet aktivistái petíciót kezdeményeztek a kutyák láncon való tartásának betiltásáért. 

http://www.hirek.sk/media/kepek_introk/201407291646560.kutya02.jpg

Pavla Dugovičová, az Állatok Szabadsága (Sloboda zvierat) elnökének tájékoztatása szerint a petíció során több mint ezer aláírást sikerült összegyűjteni. A szervezet szerint a kutyák láncon tartása olyan csökevény, amely nem illik egy fejlett országhoz, illetve amit az Európai Unió több tagállamában törvény tilt.

http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/kutyagazda/uploads/nyakrv2.JPGAz állatvédők szerint a láncnak negatív hatása van a kutya testi és lelki egészségére, állandó viselkedési zavart eredményezhet, s az állat agresszív lehet a környezetével szemben. A lánc forró napokon gátolhatja az ebeket abban, hogy árnyékot keressenek, esőben pedig hogy fedél alá bújjanak.

Az Állatok Szabadsága olyan esetekre is felhívta a figyelmet, amikor a hosszú ideig tartó lánchoz kötés miatt a kutya végtagjai nem mozogtak, elvesztették mobilitásukat.

http://www.zug.hu/galeria/kepek/img_2358.jpgA szervezet célja megváltoztatni a mezőgazdasági minisztérium vonatkozó rendeletét, amely jelenleg engedélyezni a kutyák láncon tartását. Az érdeklődők a petíció részleteit megtalálják a szervezet honlapján, ahol a petíciós ív is elérhető.

http://444.hu/assets/kutya.gifAz Állatok Szabadsága egyúttal felkéri a polgárokat, hogy ha valaki a környezetükben nem megfelelő körülmények között tartja a kutyáját, akkor értesítsék a szervezet illetékeseit, akik megvizsgálják az esetet, s szükség esetén az állami szerveket is bevonják.

Az állatvédelmi törvény hazánkban is él.

http://static.origos.hu/s/img/i/1205/20120504-lancra-vert-kutya-modosulnak-az3.jpgA közterület-felügyelet, a rendőrség köteles eljárni az állatok esetében is.

Ócsán azonban úgy tűnik, ezt nem tudják az illetékesek.

A minap az egyik szomszéd a határban három kidobott kiskutyát talált. Bement a rendőrségre jelenteni és segítséget kérni a láthatóan kiszáradás határán álló, védtelen és magukra hagyott jószágok kapcsán.  Ott a rendőr azt mondta erre, hogy menjen a közterület-felügyelőkhöz, szóljon azoknak. A közterület-felügyelőket azonban hiába keresi az ember, nem segítenek. Vagy mert önkormányzati szociális feladatot végeznek, postáznak, vagy ebédet szállításnak, vagy mert törvényen kívülinek érzik magukat. Erre nem egy példa volt, amikor bejelentésekre nem reagáltak. 

Tavaly többször kellett szólni a parlagfű végett, mégsem intézkedtek, inkább a ÁNTSZ-t majd a NÉHIB-et ajánlották. Más esetben a tulajdonostól rendszeresen kiszökő kutyák bejelentése kapcsán adtak tanácsot intézkedés helyett. De a közterületre kihelyezett állítólagos csigaméreg kapcsán sem tettek semmit, pedig ez ügyben is el kéne járniuk hivatalból, és nem a lakosságra tolni a megoldás terhét. 

Ócsa Önkormányzata hónapokig két "sintért" is alkalmazott, amikor duplán fizette a kóbor kutyák befogására szerződött céget, mert párhuzamosan foglalkoztatott kettőt is. Mégsem lett jobb a helyzet, csak a város pénze látja ennek is a kárát. 

  http://www.menhely-tapolca.hu/foto/galeria/401/401.jpg

Az említett esetben sem értesítették a kutyabefogással foglalkozót, és hagyták sorsukra a pusztába kidobott szopós állatokat. Az egyik helyi lakosnak hivatalos segítség nélkül, csupán emberi hozzáállással és összefogással sikerült  egy kiskutyát befognia és közös erővel megmenteni. A többi állatról azóta sincs hír, de nagy valószínűséggel el az erdős gazos részen, de ócsai területen kínszenvedése elpusztultak. 

Jó lenne végre valami változás a helyi hozzáállásban és a hatalmi viszonyokban, mert Ócsa az a város, ahol az egyesületek, a társulások egyike sem foglalkozik a polgárság valós sorsával, annak alakulásával, a hétköznapi életével, és életkörülményeivel, a helyi társadalom köznapjaival az utcán tapasztalható közélettel. 
Ez látható és érezhető a mindennapokban, az állattartásban az emberi hozzáállásban és a mentalitásban, de a hatalmi szervek viszonyulásában is. 
*

2013. augusztus 3., szombat

Ócsa szabad város - megtíltható a kutyaugatás ( - például a közösségi együttélés szabályozásaként)

Ócsán a polgármester nagyon vigyáz az önkormányzat jó hírére. Nincs ez mindenütt így

A képviselő-testületek rendeletben határozzák meg a közösségi együttélés alapvető szabályait. Kőteleken egy rendelet szerint 14 év felettiek nem használhatják a játszóteret, egy másik alapján – egyfajta értelmezés szerint – nem ugathatnak a kutyák. A településvezetési szakember véleménye alapján állítja: rendeleteik jogszerűek.

– Inkább a játszótéren legyen egy tizennégy-tizenöt éves gyerek, mint a kocsmában – mondta egy hölgy. A felvetés jogos, csakhogy a kőteleki önkormányzatnak rossz tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban. Többször előfordult, hogy a kamaszok nem megfelelően használták a játszóeszközöket, olykor meg is rongálták azokat.

– Egy játszóterünk van, vigyázni kell rá. Próbálunk mindent megtenni, hogy a kisgyerekek élvezhessék a játszótér nyújtotta lehetőségeket, ezért döntött úgy a képviselő-testület, hogy 14 éven felüliek nem használhatják azt – mondta el megkeresésünkre a település polgármestere.

– A rendelet célja egyébként az, hogy biztosítsa a Kőtelek közigazgatási területén lévő játszótér használói számára a kellemes időtöltést, gondoskodjon az egészségük védelméről és biztosítsa a közbiztonsági, állagmegóvási szabályok betartását és betartatását – tette hozzá a településvezető.

Lovász Tibor azt is elmondta, hogy sok más településhez hasonlóan náluk is tilos a dohányzás, a szeszesital fogyasztás, a szemetelés, a játszótér területére tilos üveget, sérülést, balesetet okozó tárgyat, oda nem illő eszközt és persze kutyát bevinni.

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/wp-content/uploads/2013/05/kutya2.jpg
Az állattartás nem zavarhatja mások nyugalmát
Apropó, kutyák. Rájuk sem vár jó világ az egyik elfogadott önkormányzati rendelet értelmében. Kissé kisarkítva a dolgot, még ugatniuk sem szabad. A kőteleki polgármester szerint a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló rendeletünk egyik pontját „fordították” így le. A rendelet szerint az együttélés szabályait mulasztja el, aki az ebet úgy tartja, hogy az mások nyugalmát tartósan és rendszeresen zavarja.

– Sajnos volt rá példa, hogy egyesek egy méteres láncra kötve tartották a kutyát, az persze reggeltől estig keservesen csaholt, ugatott. Ez érthetően zavarta a szomszédokat. Erre irányul a rendelet. Mindemellett a szabályozás kiterjed a növények megfelelő telepítésére, a köztisztaságra, a közterület használatra és sok minden másra – tette hozzá végül, s kiemelte: reméli, hogy a rendeletek betartása nem okoz majd gondot azzal együtt, hogy egy általa megkérdezett szakértő szerint azok jogszerűek.

Nem csak Kőteleken születnek tilalmi rendeletek, hiszen azok most újra meghozhatók. Ráadásul a szabályok elmulasztásának elkövetőjével szemben ezer forinttól százötvenezer forintig terjedő igazgatási bírság szabható ki. Az Alkotmánybíróság tavaly már alkotmányellenesnek minősített egy törvényhelyet, mely ilyen hatalmat adott az önkormányzatok kezébe. Akkor rákényszerültek, hogy visszavonják a tiltott közösségellenes magatartásokról szóló rendeleteiket.

Az új rendeletalkotási hullám hozadékaként a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet az ombudsmanhoz fordult, hogy kérje az Alkotmánybíróságtól annak a törvényhelynek a megsemmisítését, amely lehetővé tette az önkormányzatok számára, hogy ilyen rendeleteket hozzanak. Azzal érveltek, hogy ugyanarról van szó, mint a tavaly megsemmisített másik paragrafusnál, illetve az annak alapján hozott, majd visszavonni kényszerült rendeleteknél.


http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/3a/%C4%8Cern%C3%A9_Vod%C4%9Brady,_Family_Frost.jpg
Akad, ahol nem zenélhet a "fagyiskocsi"

A nyaralóhelyeken is vannak érdekességek, így érdemes tájékozódni, mielőtt vakációzni indulunk. Előfordulhat, hogy akár 150 ezer forintos bírságot veszünk a nyakunkba, ha hagyjuk a kutyát pancsolni. Tilos kutyát a tóban fürdetni Velencén, Balatonkeresztúron és Pákozdon. Székesfehérváron pedig ebet lakóház folyosóján, lépcsőházba, liftben kizárólag szájkosárral lehet vezetni.

A keszthelyi példa jól mutatja, hogy csak a képviselő-testületek fantáziája szab határt annak, mi mindent szabályoznak, ott ugyanis a rendelet értelmében nem csendülhet fel a fagyiskocsik jellegzetes dallama, mert a város „közigazgatási területén belül az árusításkor hangjelzés nem adható, valamint hangosítás, hangos reklám nem használható”.
*