A következő címkéjű bejegyzések mutatása: időjárás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: időjárás. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 11., péntek

Ócsán kit nem zavar a hó - nem is takarítják mindenütt és a közteresek sem foglalkoznak vele ( - bírság nincs)

Évről évre visszatérő probléma a hó és annak eltakarítása Ócsán, bár egyesek szerint ez sokat hoz a konyhára.  Kérdés, hogy kinek.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/49898294_1137282759779623_3163446668536315904_n.jpg?_nc_cat=110&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=143e26238a7c0464d342b8a4f7ba8713&oe=5CC1A6ACÓcsán kevés az egybefüggő járda és a vasúthoz, meg a buszmegállókhoz is alig vezet gyalogút. Azonban azon keveseket sem takarítják az illetékesek, mert az erre hivatott önkormányzat hátterében a városüzemeltetés és a jegyző szárnyai alatt ténykedő közterület-felügyelők szelektálnak a szükséges intézkedéseik során. Egyesek szerint nem következtessek, mások elmondása alapján pedig nagyon is. Mert hivatalosan büntethetnének, de ennek nyoma nincs, csak a hónak. Vagyis nem szólnak és nem követelik meg a járdák csúszásmentesítését.  Ezt abból lehet kikövetkeztetni, hogy a járdákat Ócsán rendre nem takarítják egyesek és ennek évek óta szó nélkül teret engednek. Miért is?  Miért éri meg ez az önkormányzatnak, a járdatulajdonosnak és a közterület-felügyelőnek? Ez itt a hófedte rejlő kérdés.

Aztán ha nem is vak és nem is hülye az aki a korrupcióról hallva ezt-azt feltételez akkor, amikor napjában látja a közterület-felügyelők kék Suzukiját átszáguldani megállás nélkül az Üllőin, majd vissza a Székesin, Damjanichon és a Falu Tamáson át úgy, hogy egyetlen egyszer nem szállnak ki dokumentálnak és fényképeznek a havas járdaszakaszok mentén. Nem szólnak  a vasútállomással szembeni Resti üzemeltetőjének, hogy az előtte levő járdaszakaszt a Falu Tamás sarkjától a Damjanichon levő zebra előtti részig tisztítsa meg a hótól és tegye csúszásmentessé vagyis biztonságosan használhatóvá. Állítólag azért nem, mert a polgármester egykoron kedvenc kávézóhelyén személyes ismeretség köti a közterület-felügyelők kezét. Ugyanez a gond a Szüle nyerges szerelvényének a kivilágítatlan lakossági P+R parkoló közepén hagyása esetén, hiába balesetveszélyes és szabálytalan az egész, hagyják, mert megmondták, hogy a polgármester engedélyezte számukra ezt. Ki tudja mit fizet ezért a fuvarosné. Csak majd ha egyszer valaki beleütközik a sötét parkoló közepén hagyott nehézgépjárműbe, ami amúgy nem is tárolható közterületen, akkor majd lesz-e annyi vér a felek pucájában Szüle-től Bukodin át a Kovácsig és Breczig, hogy magukra vállalják az esetleges visszaéléssel járó büntetőügyi börtön-fenyegetettséget?  Mert az sem titok, hogy a Székesi régi piaca mentén húzódó és a vasúthoz vezető járda takarítását is hasonló elvtelenség alapján hagyják el évről évre. Talán egészen addig, míg valakit ennek okán el nem ütnek a közúton, vagy elcsúszván ki nem töri a nyakát a takarítatlan járdán.  Akkor majd a blog évről-évre történő visszaigazolásai lesznek a mögöttes vádirat maglapozott bizonyítékai arra, hogy ezt következetesen és sorozatosan nem kell letakarítani. A városlakó meg élje túl kéz és lábtörés nélkül.

A baj megelőzhető a hó ellapátolásával, a jeges járda felszórásával. Ehhez azonban a közterület-felügyelőknek partnerként a városlakók érdekében kéne fellépniük. Azonban a Berecz-Kovács járőrpáros nem hajlandó kiszállni a városi Suzukiból és végig gyalogolni azt az utat, amit a kommunális adóval terhelt városlakó napjában legalább kétszer is megtesz. 

Hiába nem esik a hó napok óta és enyhül az idő napközben, majd lehűl a levegő és fagy estére, ami komoly jegesedéssel jár, az önkormányzati közterület-felügyelet fittyet hány az egészre.  

http://ocdn.eu/pulscms-transforms/1/2smktkqTURBXy8yNTM3NTc4YzE0YTUwOWVhNTA2NDA0NDc4M2Y5NjZiZC5qcGVnkpUDAMyyzRQQzQtJkwXNAxTNAbw

Persze lehetne ez másként is, ha nem ilyen vezetése lenne a városnak. Más helyeken a lakóingatlan tulajdonosára komoly bírságokat  lehet kiszabni az elmaradt hóeltakarítás és a balesetveszély okán, de ezzel itt nem élnek, mert annyira jól áll a költségvetés, hogy erre ugyanúgy nincs szükség itt, mint a járható közterületre. Még az egykori mádenciás Károly is megmondta, hogy nekik eddig is jó volt így, minek is változtatnának rajta. Karácsonyiéknak a vasúti átjáró is megfelelő volt, csak a focipálya nem. Azt kaptak is másikat, meg újat, a lakosság pedig semmit.   

Így vannak most a hóval is. Nosztalgiáznak felette és őrzik, mint az Árpád-kori városi ereklyét. Még az olyan kiemelt közterületeken is elhagyják a síkosságmentesítést, mint a buszmegállóhoz vezető útszakaszok, vagy a vasúhoz vezető gyalogutak.

Valójában az önkormányzatok saját rendeletben szabályozhatják, hogyan büntessék azokat, akik nem takarítják el az előttük lévő járdákról a havat. Ezt azonban a közterület-felügyelőknek kell ellenőrizni. Ez a feladtuk és hatáskörük része. Csak Ócsán nem foglalkoznak ahogy kell, vagy éppenséggel nem megfelelően. 

Budapesten, Zuglóban például 200 ezer, illetve 2 millió forint a bírság legfelső határa, ezen túl még milliós perek elé nézhetnek, akik nem ragadnak hólapátot, ha valaki a síkos járdán elesve összetöri magát, az ugyanis kártérítést kérhet a felelőstől.

Kérdés, hogy most a hétvége beállta előtt miért nem jártak el és intézkedtek az önkormányzati közteresek a hóeltakarítás ügyében  Ócsán?   Kiadott felmentést nekik a feladat ellátása alól? 

Mennyiben felelős a jegyző és a polgármester mindezért a felelőtlen hanyagságért? 

*

2018. július 23., hétfő

Ócsán továbbra sem megoldott a felszíni csapadékelvezetés - ha esik, vízzel telik a közút, ha fúj, nincs áram

Ócsa az Árpád-kori város bár igyekszik magáról lerázni a régi paraszti kultúra kövületeit és önkormányzati segédlettel irtják a város korhű házait, azonban az ősi fejletlenséget még sem tudják felszámolni.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgWBEAPqJytZpmGwU9MjX350prdDlhLGypKC5vKdqaQBnfrH8s_MtujaNdY267fjG3NKDmQndmD1GlGaWVlqXPHLqYJ0l0bSbhf7XtFvcFSRBQAl7WkBsDjUn91FKkCXpn9IWx0Z57Zi3s/s1600/%25C3%25A1gh5.jpg
A műemléki környezetben álló egykori Lakatos-ház önkényes elbontása az önkormányzat vezetésének kedvére

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj0-g4yAVs1GMQmO1EafyXAoQrRWh4ZBld8kj7BFkiXfu4hFpCRSW8JqQCsaVbiVrr_8F2p_btokO-2i1OMfVp0G6WwIn4t87pgkYaoFRc7PWbWVR70NeTlws7hzqUaA1xaft1udNCXveQ/s1600/DSCF1173.JPG
Műemlék református épület (volt presbiteri imaház) ma már végstádiumban
Minderre a fideszes városvezetést biztosító Bukodi-Horváth páros szolgáltatja a garanciát.  Ők azok akik állítólag felelős vezetőként képesek meghatározni, hogy mit bontanak, mit újítanak, vagy mit hagynak az utókornak.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj2DFGvvEYmTOJfBPZNHvvzsGzzMfWa0OknpzfKQDTnf3rplpjYPwWCLAlQXM0kowCTe26TsSmf6TM2mc0WnW8_H9B_NGxQ3F4ONv0AqYCaYLvDqIuK2UiFr4wdidlmMkNlvKtXw15d_u4/s1600/20180722_140048.jpg
Irodaház bontás a haszonélvezetért
Nos a rombolás terén jól állnak, ha a Lakatosház, a műemléki református imaház (presbiteri ház), vagy az önkormányzati irodaház (volt TSz-iroda) lerohasztására, majd végkifejletére gondolunk. Mindegyikbe jelentős összegeket fektettek, csakhogy ne maradjanak fenn a jövő számára.

Ha viszont az építkezést tekintjük, akkor azzal is balul állnak, hiszen a P+R parkoló beruházás építési szemetét önsegédlettel igyekeztek önkormányzati telken eltüntetni mindannyiunk szeme elől.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjOIkbkUfDJ5ReOojaWfPHFTBmPmO0vDlXvkJYmQn8zGCHr72yYiRrECz9Z4VOOXQpUsE3wW7BEadH8BA5wiJaE-VfaMplUSrDw-_2c9u-Dn7A-b1ocCaRnb4BjMTnYQZ5w6BEhzOhMp8A/s1600/DSCF1108.JPG
Építési hulladék elhelyezés önkormányzati segédlettel - az út nem lett javítva

Maradvány viszonzásként megoldották a a Kölcsey utcában lakó fuvarozó telephelyi parkolási gondját, amikor az ingázókat kiszorítva azt közterületi kamiontárolási célzattal átengedték számára. 

Eu-s MÁV állomás melletti P+R parkoló, amit az önkormányzat az egyik helyi vállalkozónak engedményezett - szerzett jog (- védett státusz)

Hasonló képen csak egy nyertese lett a Martinovics-Üllő kereszteződésének átalakításának, amikor azért fizettek, hogy az ottani csapadékelvezetés megoldódjon. A forgalomkorlátozással, sávlezárásos útbontással járó közúti munka és a ráfordítások eredményeként sikerült elérni, hogy egy félórás zivatart követően a város legnagyobb egybefüggő vizes medencéje jöjjön létre. 

Ócsa, Martinovics utca a feljavítást követően az Üllői felől - eső után gyalogosan járhatatlan (- megoldhatatlan rejtély)

De nem mindenben ilyen előrehaladottak az önkormányzatban.  Van amihez ők is ragaszkodnak. Ilyen például a Bolyai gimnázium előtti vízelvezető domboldalába vájt buszmegálló.  Sokak szerint ez egy olyan jellegzetes ócsai hagyaték, amihez még a merészségben utolérhetetlen vezetői páros sem mert hozzányúlni.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjvLAQmfAFwPhReq0rrgw6rG6xmUY9MzrjXbbzrmQ5mU4pD4Qe9-Gs2bCavw2csjy4BgB3mVGaShgVJxxop_2-LZgrHKAgrAS0LH_2xjhu29K_qbnCi4Gt91mvp7KPHKIrMDDT4YS4xOJ4/s640/SSA40911.JPG
Buszmegálló Ócsán a Bolyai gimihez - 2018-ban is ugyanilyen (- még nem kapott védettséget a hivataltól)

Ez a fiatalok mostanság kedvelt szelfiző helye. 

Egyfajta ócsai jelkép az üdvözlet mellé.

*

2017. október 29., vasárnap

Viharverten - felkészületlenül, magunkra maradottan ( - villany és helyi segítség nélkül a katasztrófális időben)

Ócsát is megjárta estére a vihar, ami nem csak esőt, hanem jelentős erősségű szelet is hozott.

Igaz, mi nem vagyunk felkészülve a természet ilyen szeszélyeire, de ahogy az éghajlat adta változásokat tapasztaljuk, immáron nem csak papíron, hanem a valós életünk során is számolni kell hasonló helyzetekkel.


A nap tanulsága, hogy az áramszolgáltató az egyik leggyengébb láncszem, mert ha Ócsán netán valamelyik rendezvényen mindenki babot főz és eszik, már kialakulhat olyan széllökés, ami lecsapja a hálózatot.  Városunkban közel ennyire ingatag, és nem stabil az áramszolgáltatás. Volt erről szó korábban, is az áramingadozások, és a pillanatnyi kihagyások okán, de most teljesen más volt a helyzet.


A városunk vasúton túli része a viharra hivatkozva teljes sötétségbe borult. A Dózsa teleptől a virágos negyedik bezárólag. Se lakossági, sem pedig közvilágítás nem volt ezeken a részeken.  A város és az itt élők sötétségbe burkolództak.

Pedig pont ebben a rendkívüli helyzetben lett volna szükség némi fényre. Csakhogy, az ilyenkor nélkülözhetetlennek tűnő áram szűnt meg szinte az első szellentésre. 

Ez elégé elgondolkoztató. Miért ennyire labilis ez a fontos szolgáltatás? Miért nincs erre valamiféle megoldás? Még ha áthidaló is.


Mindez rávilágít arra, hogy adott esetben a városvezetés mit tesz? Mi a feladata egy ilyen, vagy ehhez hasonló órákon át tartó és elhúzódó katasztrofális helyzetben a polgármesternek?Ki tudja, ha Ő maga sem? De mit is várhat el itt az ember, amikor a városi polgárőrség sem jeleskedett. Ők is csak a maguk sebeit nyaldosták, de hogy nem láttam egyetlen világítós sárga mellényes világítós alakot a sötét utcák hosszának során az már biztos.  Egyetlen rendőrautó próbálta átlátni a sötét várost. Ők legalább szolgálatba voltak, nem úgy, mint a meccset biztosító polgárőrtagság. Nekik is csak a foci és a temető a fontos ilyenkor. Városszerte meg dőlhetnek a fák amerre akarnak a sötétben.

 Hiába van kinevezett katasztrófavédelmi törzs, vagy mi a fene, aminek helyi vezetője a polgármester, ha szarnak a megbízatással járó feladatukra. Rendkívüli helyzetben olyan tehetetlenek, mint amilyen suták, és felkészületlenek voltak az eltelt éveik során. Ócsán sem voltak képesek egy olyan generáltort beszerezni, mely legalább 2,5 3kv/watt teljesítményű. Ebből legalább 2-3 kéne egy településen. Egy a hivatalba, hogy ilyenkor a szükséges infrastruktúrát működtesse, egy az egészségházba, vagy orvosi rendelőbe, hogy ott se álljon le az élet és az ellátás pont akkor, amikor sérültek lehetnek és egy legalább a helyi vízműhöz az ilyenkor szükséges kisebb teljesítményű tartalék szivattyújának működtetéséhez, ami átmenetileg biztosítani a nyomáskiesést. Az egész 70 ezer Ft/db áron számítva 210 ezerből kijönne, de nem ezt nem tették/vették meg, mert a 6 milliós polgármesteri autó előnyt élvezve fontosabb volt ennél. küldöttgyűlésén.

A polgárőrség is csak annyit ér, ilyenkor, mint a polgármesterük. Mondhatni semmit. És erre az sem mentség, hogy ebben nincsenek egyedül. 

A tűzoltóság a riasztásokra annyit közölt, majd jönnek ahogy tudnak. Helyben meg nincs segítség.


Komolyan a harmadik sarkon lakó idegen szomszédra előbb lehet számítani itt, mint azokra, akiknek ez a dolguk lenne. 

*

2017. július 20., csütörtök

Fokozódik a kánikula - vigyázzanak magukra és figyeljenek másokra is

Fokozódik a kánikula – hívta fel figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely csütörtökre három megyére már másodfokú, tizenhárom megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a hőség miatt.

https://68.media.tumblr.com/0f38201d5ef27f3ebce4d3be12a50553/tumblr_ota1726WwX1vhaekzo1_500.jpg
Hőségben ne feledkezzünk el a folyadékpótlásról se
A meteorológiai szolgálat szerdán honlapján azt írta: továbbra is kevés felhőre és napos időre lehet számítani. Az erőteljes nappali felmelegedésnek köszönhetően tovább növekednek a maximális hőmérsékleti értékek. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: csütörtökön az északkeleti megyék kivételével szerte az országban 25 Celsius-fok, a Dél-Alföldön már 27 fok körül alakulhat a napi középhőmérséklet.

A tartós hőség veszélye miatt Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést. Budapestre és Pest, valamint Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére szintén a hőség miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki csütörtökre. 
 
A legalacsonyabb hőmérséklet szeszélyes területi eloszlásban 11-18 fok között alakul. Napközben 31-36 fokig melegszik a levegő. A meteorológiai szolgálat kiemelte azt is, hogy csütörtökön extrém UV-B sugárzás várható. Ilyenkor már 15-20 perc alatt is le lehet égni. Azt kérik, ha lehetséges 11 és 15 óra között kerüljék a napozást, s fokozottan védekezzenek a napsugárzás által okozott leégés ellen.
A jelenlegi előrejelzés szerint tovább erősödik a felmelegedés. Pénteken és szombaton akár 37 fok is lehet, s néhol a minimumok is 20 fok felett alakulnak.
*

2017. június 24., szombat

Hőség, szélvihar és hőhullám várható - váltózó időjárási viszonyokkal, valamint forró nappalokkal kell számolni ( - Tűzgyújtási tilalom és hőségriadó van érvényben)

Másodfokú, narancssárga riasztást adott ki tegnap az Országos Meteorológiai Szolgálat a heves zivatarok veszélye miatt. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/19366410_1331863316867637_3269108743393274490_n.jpg?oh=5735c48c2a21e1988430d13fa9c19b1b&oe=5A1105CE

Az érintett területeken jégeső eshet, valamint károkozó, erős szél fújhat.
 

A riasztások által érintett területeket, járásokat az alábbi linken elérhető, folyamatosan frissülő térképen követhetik nyomon: http://www.met.hu/idojaras/veszelyjelzes/riasztas/ .

Tibor Pelikan Tibor fényképe.
Viharos erejű erős széllökések Ócsán - Pelikán Tibor képes megosztása

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján az elkövetkező napokban tartós hőség várható, ezért az EMMI Klímaváltozás és Környezeti Egészséghatás Elemző Osztály szakmai ajánlásait figyelembe véve Dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár 2017. június 22. (csütörtök) 00:00 órától június 26. (hétfő) 24:00 óráig másodfokú hőségriasztást ad ki.

http://static.wixstatic.com/media/ca42b7_e6d5551d325346b7844b09c057aaffcd.jpg

Az EMMI Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság értesítette a megyei kormánymegbízottakat a hőségriadóról, egyúttal kérte, hogy az illetékességi területükön működő egészségügyi szolgáltatókat és megyei védelmi bizottságokat is tájékoztassák. Jelenleg további intézkedésekre nincs szükség.

Felhívjuk azonban a lakosság figyelmét, hogy a meleg időjárás idején fogyasszanak több folyadékot, ne várják meg a szomjúságérzetet. Lehetőség szerint 11 és 15 óra között ne tartózkodjanak a napon, valamint figyeljenek bőrük védelmére is. Javasoljuk a megfelelő napvédő készítmények alkalmazását, illetve a leégés ellen védő ruházat viselését is. Amennyiben tehetik, tartózkodjanak árnyékban, légkondicionált helyiségekben a legmelegebb órákban, és kerüljék a megterhelő fizikai munkát.

Azon légkondicionált helyiségek listája, amelyeket bárki igénybe vehet, elérhető katasztrófavédelem weboldalán az alábbi linken:
http://www.katasztrofavedelem.hu/letoltes/lakossag/hoseg/klimatizalt_helyisegek_listaja_2017.xls

Ócsát ne keresse a listán, mert a polgármester nem jelölt ki ilyen hűsölésre, felfrissülésre alkalmas helyet a városban.

http://4024.hu/wp-content/uploads/2015/07/Untitled-11.jpg


 Fontos tudnivalók a tűzgyújtási tilalomról, a tűzgyújtás szabályairól

A tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, továbbá az erdőterületen és a szabadban történő tűzgyújtás szabályai az alábbiakban olvashatók.

http://pest.katasztrofavedelem.hu/images/tuzgyujtas/tgyt_pest_on.jpg?rand=62189Fokozott tűzveszély esetén az erdészeti hatóság, illetve az erdőgazdálkodásért felelős miniszter rendelheti el a tűzgyújtási tilalmat, például a katasztrófavédelem kezdeményezésére. Tűzgyújtási tilalom idején tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon. Ide értendők a felsorolt területeken található tűzrakó helyek, a vasút és közút menti fásítások, de tilos a parlag- és gazégetés is.

A tűzgyújtási tilalom elrendelése és annak visszavonása függ a meteorológiai körülményektől, az erdőben található élő és holt biomassza szárazságától és a keletkezett tüzek gyakoriságától. A tűzgyújtási tilalomról az érintett hatóságok a hivatalos honlapjukon teszik közzé a tűzgyújtási tilalomról szóló határozatot és térképet, de erről az országos közszolgálati média is tájékoztatást ad. Az aktuális tűzgyújtási tilalomról – mint a jelenleg kihirdetett esetben is – a www.erdotuz.hu weboldal, valamint az onnan is elérhető szakmai honlapok is tájékoztatnak, amelyek ezen túl számos egyéb hasznos információval is szolgálnak. Honlapja kiemelt helyén teszi közzé a hírt a katasztrófavédelem is: www.katasztrofavedelem.hu/

http://www.katasztrofavedelem.hu/images/alertmap/firemap_large2.jpg

A tűzgyújtási tilalom a közzétételtől a visszavonásig él! Az említett honlapokon napi frissítéssel megtekinthető az aktuális állapot. A lakosság a lakóhelye környékén található erdőterületekről az erdészeti hatóság által készített interaktív erdőtérképen is tájékozódhat.

*

2017. június 22., csütörtök

Hőségriasztás!


A mai naptól másodfokú hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos. A döntést azzal indokolták, hogy legalább három napon át 25 fok felett alakul a napi középhőmérséklet.

Azon légkondicionált helyiségek listája, amelyeket bárki igénybe vehet, elérhető katasztrófavédelem weboldalán az alábbi linken:
http://www.katasztrofavedelem.hu/…/klimatizalt_helyisegek_l…

Azonban Ócsán a korábbi évek gyakorlatát követve nincs erre kijelölt hely, bár a polgármester irodája és autója is klimatizált.

http://68.media.tumblr.com/c9037ec5c0664a814d3ba1fac97a3e0a/tumblr_n5s0gbr3LG1ta83ebo2_1280.jpg
Buksi és a kutya-meleg

Emellett tűzgyújtási tilalom van érvényben az egész ország területén.

*

2016. június 23., csütörtök

Figyelmeztetést adtak ki a hőhullámra tekintettel - hőségriadó van érvényben ( - figyeljünk a folydékpótlásra)

Mától vasárnap éjfélig másodfokú hőségriasztás van érvényben. Kérünk mindenkit, figyeljen oda a napon történő tartózkodás idejére és lehetőleg legyen számára elérhető ivóvíz. A hőségben fogyasszon mindenki kellő mennyiségű folyadékot.  

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerda délután az MTI-hez eljuttatott közös közleményükben azt írják: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban egyre melegebb léghullámok érkeznek a Magyarország fölé. Az ország túlnyomó részén 25-26 Celsius-fok felett, péntektől vasárnapig sokfelé a 27 Celsius-fokot is meghaladja a napi középhőmérséklet. Hétfőtől egy lassú mozgású hidegfront okoz felfrissülést - tették hozzá.

http://newhorizon.hu/media/pictures_new/2015/2015-07-07-a-megoldas-meleg-vizpart-es-egy-szep-meztelen-lany/ACF015_692x461.jpg
A hőségben fontos szerep jut a víznek - csak óvatosan, hogy ne kapjunk hőgutát

Az ÁNTSZ és az OKF mindenkit arra kér, hogy a következő napokban különösen ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre, 11 és 15 óra között lehetőség szerint ne tartózkodjanak a tűző napon. Továbbá aki teheti, töltsön több órát légkondicionált helyiségben. Az igénybe vehető légkondicionált helyiségek listája megtalálható ezen az oldalon. 

*

2016. január 10., vasárnap

A tulajdonos kötelezettsége a közjárda takarítása és csúszásmentesítése - még ha Ócsán nem is követelik meg

Megváltozott az időjárás, esik a hó, hófúvás van, ónos esőt várunk! A tél egyik alapkelléke a csúszós járda, amely általában a hajnalban illetve reggel munkába igyekvők dolgát nehezíti meg jelentősen.

Nagyon fontos tudni, hogy nem érdemes várni a közmunkásokra, hogy majd ellapátolják a havat, vagy lesózzák a járdát, légmentesítenek, mert a hatályos törvények szerint a biztonságos gyalogos forgalom biztosításáról a legtöbb esetben az ingatlan tulajdonosnak saját magának kell gondoskodni!

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQy9nd8awB2wKTGyDTfhDU9NG50RzGRNOLkBTxy1QHhIgzJpXIl756jCqzKPTyyUKg40ilHVoKb8pXcCUZX5oc2LZxFQiOPKTjmJ5iG2WlXEUQmOtXWJ1-dYAyVNYmoZdf37PJw_YcwDY/s640/DSCF1101.JPG
Takarítatlan járda - Ócsa, Székesi utca ( - útban a vasúttól és vissza)

Ezeket a kötelességeket az önkormányzatok szabják meg, ők gondoskodnak az utakról, a lakók pedig a járdákról, ez szinte mindenhol így van!

Ócsán azonban évek óta gondot okoz ennek az országosan elfogadott és megkövetelt rendszernek az elsajátítása. A helyi közterület-felügyelők jönnek-mennek, azonban a helyzet változatlan.  A város alig rendelkezik összefüggő járdahálózattal, azonban az ami van, sem takarítják és takaríttatják az illetékesek. 

Így az egyszerű ember már lassan letargikusan legyint az önkormányzat hanyagságán. Ugyanis minden szabály, rendelet annyit ér, amennyit megtartanak, vagy megkövetelnek belőle. Ócsán azonban ennek mintha nem lenne egységes követelményrendszere. 

Szeretet polgármesterünk napjában legalább egyszer elautózik az városi pénzből vett szolgálati járművével a régi piac, ma már cirkuszi és fesztiváli terület mentén a vasúti átjáró irányába, hogy megkapja a reggeli kávét, és meghallgassa a restinél álló emberek véleményét. 

Itt azonban a napi éltető nedűt szürcsölgetve évek óta nem merül fel probléma az behavazott és letakarítatlan járdák vonatkozásában, ezért a mester nem is látja okát az intézkedésnek. Azok, akik panaszolhatnák a dolgot, már mind elmentek a hajnali vonattal munkába. Ők nem szólnak, mert nincsenek jelen a polgármester állófogadásán, hiszen ezen időpontban dolgoznak. 

A reggeli ívóban a közlekedési gondok fel sem merülnek a rövid, vagy a kávé társaságában.  Pedig a hajnali jegesedés és a takarítatlan Székesi az idei első havazás óta balesetveszélyes és alig járható.  A tulajdonos változatlan és a hozzáállása is. Ő nem takarítja a járdát, a városvezetés, a városüzemeltetés, és a közterület-felügyelet pedig nem intézkedik e-felől.  Büntetés, szankció itt nincs. Pedig a pénz jól jönne a költségvetésbe és a gyalogosan arra közlekedők is jól járnának, mivel a többszörösen kiszabott büntetés következményeként előbb-utóbb rászokna a tulaj a terület melletti járda tisztán tartására.  

Ez jelenleg azonban nem működik, mert a városvezetés kéz-kezet mos alapon elnéz egyes ingatlantulajdonos hanyagsága felett.  Sokon gondolják úgy, hogy ez egy viszonossági alapon működik a búcsú, a juh-fesztivál és más részben önkormányzati célzatú és támogatású rendezvény kapcsán.  

Minden ingatlan-, (ház, telek) tulajdonosnak készülnie kell arra, hogy a havassá és jegessé vált járdákat közlekedésre alkalmassá tegye. Ezt folyamatosan biztosítania kell az év bármely szakában. Erről hajlamosak megfeledkezni a haszonélvezők. Ezek a problémák azonban csak az őszi lombhullatás és tél következményei után kerül előtérbe, többnyire akkor, amikor már szóvá teszik, hogy nincs letakarítva a közlekedésre használatos szakasz. Mert ugyebár az nem járja, hogy a környéken élőkkel, a vasúthoz járókkal tapostassák el a havat, és a cipőtalpukkal törjék fel a járádra fagyott jeget.

Minden télen ez a helyzet vonathoz menet és jövet - ezt a járdát senki nem takarítja ( - két évvel ezelőtt sem)

Ócsa egyes részein és a Székesi utca vasúthoz vezető (volt piaci terület) járdájára ez vonatkozik. Erre nem fordítja a tekintetét és figyelmét a helyi vezetés. Persze, valahol ez is érthető, mivel a fűtött autóból más az a táj, ahol a városlakók nagyrészt fázósan a dolgára igyekszik.  

Ők sem várnak mást, minthogy az önkormányzat, a városvezetés, és azon belül a szakszolgálatok is ezt tegyék. Végezzék a dolgukat és járjanak el a járdák téli tisztán tartása érdekében a vonatkozó előírások szerint betartása.

Az előírás betartásának ellenőrzése önkormányzati hatáskör. A be nem tartása azonban a tulajdonos jogi felelősségét vonja magával. Ezt kell érvényesíteni mindazokkal szemben, akik elhanyagolják az előttük húzódó szakaszt.  Ezért kell hát az önkormányzati közreműködés és fellépés a lakosság érdekében. 

A helyi közutak és közterületek fenntartása ugyan az önkormányzatok feladata, azonban a legtöbb helyen az önkormányzat előírhatja - és a legtöbb helyen elő is írja -, hogy az adott településen, vagy kerületben ingatlantulajdonnal rendelkező személyek kötelesek eltakarítani a havat az ingatlan előtti járdaszakaszról, illetve kötelesek azt csúszásmentes állapotban tartani.

A reggeli kávé elfogyasztása során gondoljon erre, és hozza szóba az, aki találkozik ilyenkor az illetékessel.
 via: pénzcentrum
*

2016. január 6., szerda

Ócsán nem győzik a hóeltakarítást - másutt ezért van hómunkásfelvétel ( - vannak itt még városi hóhányók)

A téli időjárás hivatkozva vesz fel plusz embereket a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.

https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/t31.0-8/12471727_936060406485955_9183446629993654068_o.jpgBudapesten hómunkásokat vesz fel szerda éjszakára és csütörtök délelőttre a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. - írja az MTI. 

Az FKF közleménye szerint szerda éjszaka 22 órától reggel 6-ig és csütörtök 6-tól 14-ig keresnek embereket. A jelentkezéseket a kerületi szolgáltatási csoportoknál várják, amelyek címei megtalálhatók a www.fkf.hu weboldalon. A szerda éjszakai munkáért nettó 4200, a csütörtök délelőttiért 3700 forintot fizet a társaság.

https://45.media.tumblr.com/0766b5f8de5bde265443be3c3eac91f8/tumblr_nxm17ni1IJ1t95h1uo1_500.gif

http://m.cdn.blog.hu/hi/hircsarda/image/homunkas.jpgÓcsán is közel annyi hó hullott, mint a 25 kilométerre fekvő Pesten. A város itt sem bírja saját erőből megtisztítani a közterületeket. A városunk, és annak üzemeltetője azonban nem hirdet meg hóeltakarításra munkát és nem vesz fel ehhez munkásokat.  Pedig volna helye a dolgos kéznek itt is, mert a város számos pontján nincs eltakarítva a hó. A közintézmények környéke és a buszmegállók javán még jelen van a csúszásveszély is.  

Ócsa inkább az időjárás viszontagságaira hagyta a várost, mintsem erre munkát fordítson.

*

2016. január 5., kedd

Naplózott esemény: Egy kávé retro - a hűségesek, valamint az avultak társasága ( - hófedte kerekes történéseim)

Kedves Naplóm!


Ma megint ráfázott mindenki aki a telet és vele a havazást várta. A nagy esemény ugyan bekövetkezett, és egyszeri alkalommal Ócsát is elérte ez a csapadékforma, azonban sok örömet nem hagyott a számunkra.

http://mno.hu/data/cikk/1/20/67/83/cikk_1206783/hoajanlo2_uj_fekvo_lead.jpg?width=400
Ócsán még egy hóembernyi csapadék sem hullott - mégis maradandó élmény hó mostanság
 
Az érkező szórványhavazás kapcsán ért örömünket alig pár óra múltával felváltotta a bosszúság.  Méghozzá abban a méltatlan formában, miszerint ez a várt téli esemény, - mármint, hogy végre esett egy kis hó, amire állítólag mindenki felkészült, - úgy hagyott nyomott bennünk, hogy azzal a város nagyrészt nem foglalkozott.

http://www.vasutallomasok.hu/kepek/p0014/p0014895.jpg
Régen ez sem okozott gondot - hófedte állomás ( - egykor ez is szebb volt)
Ennek a nemtörődömségnek köszönhetően csak a közlekedés vált bénulttá az első munkanap hajnalán.  A dolgozók többnyire ezért késtek, ahogy a járatok és a hóeltakarítók is. Így legalább senkinek nem volt mit a másik szemére hánynia. A havat meg szokás szerint senki nem takarította.  Ez az ősi szokás Ócsán egy olyan régre visszavezethető hagyomány, mint a havasokon fennmaradt nyájból történő párválasztás. 

Városunkban a csekély mennyiségű hó az egyszeri látványosságon túl annyira volt hivatott, hogy ráébresszen, itt semmi sem változik. Ócsa hű a múlthoz. Amolyan hagyományőrző szokás a ragaszkodás a lehullott hóhoz. (A csapadékhoz, a lehulló falevelekhez, a szeméthez.) Az önkormányzati fennhatóság alatt nehezen lélegző kisváros évről évre reprodukálja magát. Akár a telek során. Bár a havas táj első szépségét felváltja az utcákon hagyott lefagyott hó jeges csikorgása ropogása, majd a barbár fűtők sokaságának a kéményekből leszálló kormos füstje, ami a talajt fedőn keveredik a nehezen közlekedők nyomaival. Ez az utakra tapadó képződmény lassan elszíneződik, befeketéllik, és a felkelő  nap hatására felenged, megolvad, végül latyakos sárrá alakul.  A helyi ember, az itt közlekedő pedig ezen jár, ezt tapossa napestig.   

Mert Ócsán a hóeltakarítás csak egy kiváltság, ami a bolondoknak nem szokása.  Ma, amikor 24 órája semmi utánpótlás nem érkezett a mennyekből, akkor is volt még a város fő utcáján még olyan szakasz, ahol a hó eltaposva, de takarítatlanul húzódott végig egy járdányi csíkban.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQy9nd8awB2wKTGyDTfhDU9NG50RzGRNOLkBTxy1QHhIgzJpXIl756jCqzKPTyyUKg40ilHVoKb8pXcCUZX5oc2LZxFQiOPKTjmJ5iG2WlXEUQmOtXWJ1-dYAyVNYmoZdf37PJw_YcwDY/s1600/DSCF1101.JPG
Székesi utca a vasútállomás felé - jövet menet soha nincs takarítva ( - a kép bármelyik évben készülve ezt mutatja)

De a vasúti átjárók is úgy fogadták az embereket, ahogy a természet rájuk hagyta. Aztán a forgalom egynegyedét áteresztő Székesi utca egyetlen járdaszakaszát sem takarította senki a szokásokhoz híven. Ez a terület csak a nyári fesztiválok, a búcsúk, a cirkuszok és a látványos bemutatók idejére biztosít közforgalmat a városvezetői elgondolások szerint. Az év több száz napján amúgy le sem szarják a környéket, annak ellenére, a mester napjában legalább egyszer erre kanyarog a reggeli kávéját meginni a talponálló Retroban. Akivel meg ott közügyekbe elegyik, azok egyike sem említi az efféle igényt.  Így az a hülye, aki efelől gyalogosan és a járdán akarja megközelíteni a vasút átellenes állomásépületét. Az emülső egyetlen járdarészt szokás jog alapján soha nem takarítják és erre a baráti gesztusra a tulajdonost évet egyszer sem büntetik, vagy szólítják fel. Az okos ócsai, aki autó híján nem használja az újonnan épült parkolót, az mind az úttesten használja gyalogosan, azért, mert a huncut polgármester közfeladatként nem épít és nem takarít járdát.  Erre az önkormányzati hivatalt és annak hatóságát sem utasítja, így nem csak a reggeli kávé marad a retros, hanem közállapotok szintén a rég múlt havazást, egy elmúlt jelenség piszkos megtartását demonstrálják. 

Kedves Naplóm! Én még nem értem ezt, de már nem is akarom megérteni az egészet. Azt mondta az őrvezető pajtás az egyik játszóház alkalmával, hogy csak a bolondnak vannak elvárásai, az okos az csendben van, és tapos.  Mert a csendes taposás mindig előrébb visz, mint a morgolódás. Ő csak jön, megy, úgy csinál, mint aki dolgozik, esetleg filmez egyet-kettőt és odaírja alá, hogy dolgozunk. Ez a szolgálat.

Én meg elgondolkodhatok, hogy miként is szolgálhatnék itt ezen igények, vagy igénytelenségek megfelelésére? 
A minap ebből indulván, én is egy kávéra szottyantam. Gondoltam magam is retrozok már egyet, hogy átérezzem azt a hangulatot, a helyi sajátosságot, amit a város és a többségében ezt a támogatók árasztanak. Letámasztottam hát a bringát a zebra vonalában, mint azok az autósok akik kitakarják  a rálátást az átkelőre, és belevetettem magam az itt zajló közéletbe. A pracliba fújt füst, a lagymatag kávéital mellé egy olyan érzést adott, amit nem kaphatok meg mindenütt. Ezzel a narkotikummal átszellemülten megtudhattam, hogy hol a hiba. A helyi közélet pont arról zajlott, miszerint a mesterünk rádöbben, hogy hibázott az új autó vásárlása során. Ahogy hallani lehetett, a kávéhoz valami rövidet fogyasztó kuncsaftól, hogy a döntéshozó hibája abban leledzik, hogy az autóvásárlás ötlete a nyáron sarjadzott és mikor ez elhatározássá, végül beteljesüléssé vált, akkor nem kalkulált a télies viszonyokkal.

http://galeria.vezess.hu/files/457/065/000/skoda_octavia_skoda-octavia-kombi-4x4/65457/65457_523421_784x523.jpg
Közel ugyanaz a szín, csak mégis más - dupla hajtás
A rövid kávét fogyasztó hírnök szerint ezért már bánja a főnök, hogy ezt a típust választotta. Elvégre ha jobban átgondolta volna ezt a költségvetési tételt és az újra választással járó alkalmi lehetőséget, akkor akár egy 4x4, vagy valami összkerékhajtású járgányt is választhatott volna az elitből. A mostani típusok közül az Opel Mokka AWD talán nem elég hosszú, az Insignia 2.0 CDTI Sport 4x4 már jobb lehet és túrás is, viszont drága Ócsának. Azonban itt van például elérhető 8-10 milkás áron az Oktavia összkerekese, vagy a Yeti 4x4. Nehéz megítélnem, hogy az érte elkért milliók (Octavia Combi Elegance 2.0 TDI 4x4 a Carfinderen) jól elköltött pénz-e vagy sem, de ha ez kell a városnak, akkor ki bánja? Igaz, manapság még feleennyi sem akad sűrűn a magyar ember zsebében autóra, de igaz, hogy 7,5 milliót elkérnek a 163 lóerős Titanium kombi Focusért is, abban viszont nincs ennyi hely és nem összkerekes. A 165 lóerős Astra Tourer Cosmo-felszereltséggel 7 millióért viszont elég jó ajánlat, persze 4x4 nélkül. A mester meg ugye reprezentál és van úgy hogy társaságban utazik.
Aztán mégis csak más élmény az ha több helyütt van hajtás. De adott a Volvo S60 AWD, Ez is jobban menne az egyéniséghez és a télies  helyi viszonyokhoz. Ráadásul a megjelenésen is sokat dob egy ilyen jármű. Ócsa pedig szigorú költségvetéssel és szorgos gazdálkodással ezt a pár milliós nézetkülönbséget majd  csak áthidalta volna valahogy. A hat után azt a két-három milliónyi különbséget amúgy észre sem vettük volna. Ennél többet is veszettünk már a kedves vállalkozók tartozásainak elengedésével. Abból sem lett gond, akkor most mi lett volna ebből? Semmi. Elvégre nem szól ezért senki. Ócsát elkerülik az ilyenfajta botrányok. Ezekről mindig csak másfelől hallani. Ócsa csendes kisváros. Itt minden elhallgatásra kerül. Mi sem a viszontagságért szólunk, csak a jó megoldást keressük. Elvégre ennyi pénzt megspórolhatunk azzal, ha nem költjük el azt a közterületekre vagy a hóeltakarításra. Ez drága dolog. A hókotró költsége, a hómunkások, az utcaseprők bérének megtakarítása felér egy jutalommal. A hó elolvad, a mocskot meg majd lemossa a tavaszi eső. Nincs is itt gond. Csak pár gilisztás ember, akiben fészkelődik a kukac. Nekik orvoshoz kéne menni, nem pedig izegni, aztán meg felpiszkálni a másikat. Egy rövid különlegesség, egy kis Unicum segíthet a bajon. Vagyis a kisvárosi retro és a közlekedés viszontagsága össze(f)érhet egy rövid kávé fogyatékosságával.  Maradjunk hát ennyiben.

Elvégre négy kerékkel és egy nosztalgikus rövid kávéval mindenki jobban teker. 

*

2016. január 4., hétfő

Ócsán újfent tetőre hágott a vörös kakas - mára pedig megjött a hó is ( - kétségek és viszontagságok)

A meteorológiai előrejelzéseknek megfelelően érte el térségünket a télies időjárás.

Az új esztendő első napjai Ócsán is ennek megfelelően alakultak.  A hétvégi napsütés ellenére fagyosak voltak a nappalok és még hidegebbek az éjszakák. A hajnali hőmérsékletek verték a -10 fokot.

http://vecseshirek.hu/wp-content/uploads/2013/11/tuz14_gs.jpgNem csoda, ha a fázósabbak jobban odapörköltnek a fűtésnek.  Ez a többlet hő, azonban gondot is okozhat, ebben az időszakban.

Az új év első hétvégéje nem véletlenül sikerült tüzesre. Vasárnap Monor Laposhegy településrészen egy ház garázsa égett porrá, aminek során egy ember életét vesztette.

Gyömrőn az Attila utcában egy családi ház tetőszerkezete égett le.  Itt személyi sérülés nem történt. 

Ócsán ugyancsak ez ismétlődött hasonló mód az Erdősor utcában vasárnap délután.  Itt a lángok a tetőről áttértek a lakórészre, azonban személyi sérülés szerencsére nem történt.  A tűzoltás során a tetőszerkezet, az épület födémje több helyen beszakadt, a családi ház lakhatatlanná vált. Az épületben két idős ember lakott, ők még időben kimenekültek az égő házból, így nem szenvedtek égési sérüléseket. Lakhatósági elhelyezésük megoldottá vált, lakosságvédelmi intézkedésre nem került sor. A tűz tovaterjedésében szerepet játszott, hogy a városban máig nincs tűzoltó egylet, ezért a segítségre Ócsán várni kell. A kiérkezési idő alatt pedig a lángra lobbant vörös kakas rohamosan átugrik a kitörési helyről más részekre is.  Ez esetben először a tetőre hágott, majd a lakórészt csapdosta a tüzes láng.  Ezt a tajtékot a dabasi, a fővárosi hivatásos, és a délegyházi önkéntes tűzoltók négy vízsugár segítségével oltották el - áll a tájékoztatásában. A tetőszerkezet azonban oltás közben beszakadt, a ház lakhatatlanná vált. A mentés során több gázpalackot épségben sikerült kihozni a lángoló épületből. A szomszédok segedelmével a lakók fizikai sérül nélkül kerültek ki a bajból.

Az eset ismét rávilágít a helyi polgárőrség keretében évek óta megalakulni képtelen helyi mentőegység szükségességére.  A városunkban és annak környékén bekövetkező esetekben rendre mások segítségére, beavatkozására szorulunk.  Nem, mintha a létrejövő helyi önkéntes csapat aktiválása után nem lenne szükség erre, de akkor talán már a hivatások kiérkezése előtt megindulhatna a mentés, a hathatós segítség, vagy adott esetben az oltás.  A helyi önkéntes tűzoltóság közreműködésével talán itt sem harapódzott volna el a tűz ennyire és a födém is megmaradhatott volna. Sajnos nem így történt.






Azonban a helyi illetékesek, az önkormányzat, és annak vezetése, a  polgármester, és a megbízott polgárőrvezető rendre nem nyilatkozik az ócsai önkéntes tűzoltóság megalakulásának elhúzódásáról, illetve a huzavona okáról.  A polgárőrség közszereplő vezetője igyekszik minden eseményben részt vállalni, de ez esetben mindvégig hallgatag maradt. Közben pedig jelentős kár, értékveszteségek érik a várost és az egyéneket az ilyen-olyan esetek és tüzek során. Talán 2016-ban elérkezett az ideje a hathatós beavatkozásnak. Talán jelen esetet követően - tekintettel, hogy ebben az időszakban pihen a foci és nincs bajnoki szezon, - a polgármesterünk is tud időt szakítani számos más elfoglaltsága mellett a tűzoltóságra is.  Remélhetőleg a saját magának ve(tete)tt gépjármű után szintén lesz pénz az emberek biztonságára, védelmére, illetve megsegítésére. Mert ez az utóbbi időben mintha nem jönne össze. A helyi önkéntes tűzoltóság vonatkozásában legalábbis biztosan így van. Elvégre a 2014-es toborzót követően van aki már nyugdíjba is ment. és az idei költségvetésben nem látni erre való utalással olyan célt, beütemezést, mint a polgármester személyes használatába sorolt autó esetében történt.  Talán egy-két millióval az ócsai egyesület munkáját is lehetne segíteni, hogy baj esetén legyen kéznél segítség.

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpa1/v/t1.0-9/s720x720/1935624_935158453242817_2542974697278862831_n.jpg?oh=eae97b7712399c3880b05c3121ea6e6f&oe=57075E76&__gda__=1461198241_6fbe96c313bc5ede85be4817ce4dfe2cAz itteni esetről a Tűzoltóság és az ócsai polgárőrszervezet is rakott fel képet, bár utóbbi beavatkozói segítséggel,  helyben szervezett tűzoltóval nem szolgált. Az ócsai önkéntes csapat polgárőrei ilyenkor többnyire csak helyszíni biztosítási feladatokat lát el. A hozzájuk rendelt tűzoltóegység felállítása még nem valósult, meg, erre vonatkozó szakhatósági engedéllyel nem rendelkezik Nem véletlenül szorul kisvárosunk a szomszédok segítségére a bajban. Nem hiába várjuk mástól a megoldást és máshonnan a segítséget. Helyben ez esetben nem adott. Itt erre nincs pénz és nincs lehetőség.  A plakátokon látható ismert vállalkozások is inkább a polgármester vezette egyesületi focit támogatják, mintsem a helyi önkéntes tűzoltóságot. Talán egyszer erről is kéne értekezni.

Sajnálatos, hogy városunk évek múlásával is képtelen mielőbbi megoldást találni a helyi segélycsapat megalakítására. Sajnálatos, hogy a helyi tűzesetek során a kárt szenvedők jobb esetben az égő tulajdonuk előtt  sirathatják el vagyonukat, míg az első oltóegység a távolból ideér.   Rosszabb esetben - mert erre is van már helyi példa - az oltás során lelik fel az ingatlanban halált szenvedett lakót.  

Jogos a felvetés, hogy az eddigi sikertelen alakulást leképező vezetést olyan tettleges és cselekvőképes egység váltsa fel, mely valóban képes létrehozni és megalkotni a helyi tűzoltó segélyegyletet, az ócsai tűzoltóságot.  

Ma sokan gondolják, hogy az évszaknak megfelelő idő, a télies hideg, a havazás és az időszakhoz párosuló tűzesetek nem érhetik felkészületlenül a várost.  

http://pest.katasztrofavedelem.hu/thumb.php?f=12990Azonban a tegnapi tűz, a mai gyenge havazás mind azt mutatják, hogy a város nem készül vagy nincs felkészülve megfelelően ezekre az eseményekre.  

A hófedte utakkal ugyanúgy nem tudunk mit kezdeni, mint ahogy a tűzesetek során is csak tehetetlen szemlélővé válik a többség. 

http://pest.katasztrofavedelem.hu/thumb.php?f=12989A tegnap felvöröslő lángok, és a ma kifehéredő utak során is csak szemlélő volt a vezetés. Ahogy tegnap esetnél a helyi tűzoltóval nem állt ki az illetékes, úgy ma a hótolóval sem volt képes. Ez ismétlődik itt évről évre.  
 
Mert ahogy a tűzet is (nagyrészt) mindig más oltja el, úgy a havat (többnyire) szintén nem az önkormányzatunkhoz köthetők takarítják el, hanem, s inkább a munkába járók tapossák szét.  Mert itt ezt így szokták.

Ma sem láthattuk ezt másként. Ócsán, az este 5-6 órára elálló hó után is még havasak volt a város kevés járdájának a többsége.  A Dózsa óvoda négyszögének csak egyik járdája volt takarítva.  A MÁV önkormányzat által felújított aluljárója szintén úgy maradt, ahogy a természet teleszórta.  De más helyütt sem mutatott javulást a helyzet. A templomtól-templomig néven elhíresült drága járdaszakasz egyes részei szintúgy tisztátalanok maradtak.  A buszmegállók többsége is hófedte maradt az est beálltáig.  A búcsú területét övező (volt piaci-) terület melletti járdaszakaszt sem söpörte le senki ilyenkor.  A vasúthoz vezető úttalan utak mindegyike úgy maradt, ahogy a természet lefedte a téli csapadékkal.  De a buszvonalakat sem kerültek letisztításra. Az iskolásokat szállító járat a mások által síkosra taposott úttesten volt kénytelen csúszkálva közlekedni. Az önkormányzati városüzemeltetés az idei első adandó alkalommal sem volt képes kiállni és megoldani a természet okozta jelenséget, a közlekedési problémát.  

Mint az elején említve van, ez a jelenség egy prognosztizált folyamat része. A hideg, a tél és a vele járó csapadék az előrejelzések szerint is ezekkel jár, ezt okozza; - és ha ezt nem kezelik, az utakat nem tisztítják, akkor bizony az áll össze, ami Ócsán látható.  

Ezek a viszonyok kétséget ébresztenek az egyszerű honpolgárban az iránt, hogy azok az illetékesek, akiknek mindez a feladata, megfelelőn töltik-e be azt a felsőbb posztot, amiben funkcionáriusként hivatalosan jelen van?

*

2015. december 26., szombat

Nem csak nézni, látszani is kell - autósnak kötelező a téligumi és a fény, a kerékpárosnak a láthatóság sem kell

A rossz látási viszonyok és csúszós utak jelentősen nehezítik a közlekedést – hívta fel a figyelmet szombaton a honlapján közzétett közleményében a rendőrség, kiemelve: a közúti balesetek jellemző oka, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekednek.

A debreceni halálos kimenetelű gázolás során, amikor egy kerékpárját toló férfit az elhaladó személygépkocsi elütötte, mindez a körülmény fellelhető volt. 

http://szabolcsvonulas.hu/sites/default/files/korizsj/2013/20130705_skoda_kerekparos_baleset/skoda_kerekparos_baleset_2.jpgEgyetlen nap leforgása alatt csak az én szemem előtt két olyan eset történt, ami a kerékpárosok nem megfelelő kivilágításából adódott. Az egyik csak majdnem, a másik sajnos valódi balesettel végződött. Ne rontsa el senki se a saját, se mások karácsonyát, illetve egyetlen napját sem azzal, hogy egyáltalán nem, vagy nem megfelelő módon világítja ki kerékpárját!

A ködös, párás, csapadékos időjárásban különös jelentőséggel bír a közlekedők megfelelő láthatósága, azaz kivilágítása. A szabályok nem fogalmaznak eléggé szigorúan és konkrétan, így sokan rugalmasan kezelik a "rossz látási viszonyok" fogalmát - legyenek autósok, vagy kerékpárosok. Nem elég ugyanis kilátni egy járműből, vagy járműről, hanem látszani is kell a többi közlekedő számára. Az esőtől, a párától nedves üvegfelületek, illetve a köd, vagy ködszitálás jelentősen rontja egy autóvezető "látását", így a többi közlekedőnek kell segíteni, hogy időben észre lehessen venni őket. Ennek az egyetlen módja a megfelelő - lehetőség szerint nem vibráló, villogó, stb., nem megfelelő fényerővel és vetítési képpel rendelkező - lámpa használata, még ha a jelenlegi szabályozás engedékeny is ezen a téren. A kis fényerővel, nem megfelelő szögben világító lámpa nem sokat ér, viszont annál nagyobb bajt okozhat. Egy kerékpár és autó részvételével bekövetkezett baleset kimenetele - a felelős kilététől függetlenül - általában a biciklis számára rosszabb.

http://likefestoon.com/wp-content/uploads/2014/11/telibico-500x303.jpgAnnyit igazán megtehetnek a saját - ha másé nem is érdekli őket - érdekükben, hogy elöl és hátul is jól látható módon világítják ki kerékpárjukat, és a küllőkre szerelt borostyán színű fényvisszaverő prizmák használata sem tilos. 
http://cdn1.mon.hu/2014/04/kerekpar.jpg 
Sajnos Ócsán nagyon nem nincs megkövetelve az amúgy kötelező világítás és a fényvisszaverő eszközük használata. 

A helyi rendőrség, a polgárőrség mintha tehetetlen vagy figyelmetlen lenne a közlekedésben részvevő, a közutat használó kerékpárosok és gyalogosok vonatkozásában.  A közutakat kivilágítatlanul használók nem csak magukra jelentenek veszélyt, hanem a környezetükre és az amúgy szabályosan közlekedőkre is. nem egy ismerősök káromkodva mondja el véleményét a hatóságok és a közlekedők nemtörődöm együttállásáról, amikor kifejezi, hogy egy-egy felelőtlen személy okán kerülhet kockáztatásra az ember jövője, munkája, megélhetése és egzisztenciája. Hiszen egy vétlen baleset során is meghurcolják azt, aki amúgy szabályosan közlekedve más szabálytalansága okán kerül ilyen helyzetbe. Nem csak a rendőrségi, vagy bírósági eljárások, az időkiesés, hanem a baleset okozta stressz is megviseli a vétlen résztvevőt. Mindezért pedig sokszor az hibáztatható, akit éveken keresztül büntetlenül hagynak így közlekedni.

http://docplayer.hu/docs-images/24/3468051/images/22-0.pngÓcsán pedig kimagaslóan sok ezen egyének száma.  

A hajnali sötétségben nem egy asszony, családanya ül kerékpárra és igyekszik munkába világítás nélküli kerékpárral, fényvisszaverő prizmák és mellény nélkül.  Persze ebben a férfiak sem kivételek, csakhogy egy gyermekes anyától valahogy mégis mást vár az ember, mint egy "kivagyi" férfitől. 

Persze a szakszolgálatoktól is mást és többet várnánk el, mint az autósok folyamatos baszkúrgálását, az álságos és bujtatott traffipaxozásokat, vagy az alkalmankénti "jó tanácsokat". Elvégre a rendőri munka hatékonysága a közúti közlekedés minden résztvevőjével szemben azonos mértékben kéne, hogy működjön arányosan és megosztva. Nem pedig csak a járművezetők szegmensét kiemelve és zabolázva, amikor a közlekedésben résztvevők más csoportjai szabad garázdálkodva szedhetik áldozataikat az utakon. 

Mert amint elütnek egy bringást, azonnal az autósokat figyelmeztetik, ahelyett, hogy a rendőri állományt utasítanák a kerékpárosok megrendszabályozására.  Mert ez az általános szöveg, hogy "az út és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjünk", valahogy mindig csak az autósokra vonatkoztatva érvényesül.

http://hirportal.sikerado.hu/images/kep/201501/kodben_kerekparos.jpg 

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata azt írta: a köd, a szitáló eső, a nedves, csúszós utak az év utolsó és első hónapjaiban mindennapossá válnak. Főleg éjszaka, de nagyon gyakran a nappali órákban is jellemző lesz a fagypont körüli hőmérséklet. A száraz és nedves útszakaszok hirtelen válthatják egymást, ami fokozott óvatosságot és figyelmet kíván a sofőröktől. Nagyobb követési távolságot kell tartani, figyelemmel kell lenni a megnőtt fékútra, a megváltozott manőverezési képességre, a gumiabroncsok csökkent tapadására – sorolta a rendőrség.

http://media24.hu/images/K/Kerekparos_tabla_jo.jpgKitértek arra is, hogy esős, latyakos időben, amikor a járda mellett áll vagy folyik a víz, nehéz az úttesten átkelni. Ezért – mint kiemelték – ilyenkor előfordulhat, hogy a gyalogosok kellő körültekintés nélkül lépnek az úttestre.

„A rendőrség kéri az úton lévőket, hogy a megváltozott időjárási viszonyoknak megfelelően, fokozott figyelemmel és körültekintően közlekedjenek, különösen figyeljenek a gyalogosokra, kerékpárosokra” – olvasható az ORFK közleményében.

 police.hu nyomán
*

2015. augusztus 18., kedd

Monszunszerű zivatar vonult át felettünk - folytatódik az apokaliptikus időjárás ( - napesti vízes pálya hazafelé)

Hirtelen túl sok volt a csapadék tegnap. Pillantsuk vissza a tegnap estébe. 
Valójában mit kapott a főváros és mi volt a Balatonon!

Sok helyen egy havi csapadék esett, Budapesten szó szerint özönvíz volt. 
Éjszaka a tűzoltók autókat és embereket mentettek az áradatszerű esőzés alatt, de úgy tűnik, kedden sem fognak sokat pihenni. 

http://40.media.tumblr.com/b4ecc9a36c9cb9c855204e39adc7b801/tumblr_nt65lz3Suh1s4ew3vo1_1280.jpg

A Blahán térdig ér a víz, az Örs tele van új látványelemekkel (fali vízesés, vízlépcső), a Nagyvárad téri aluljáróban vízlépcsős zuhatag várt az érkezőkre, metró azonban nem. Ellenben mindenhol a víz hömpölygött. Tök jó móka volt este így hazajönni. Picit magam is szarrá áztam. Persze az efféle elemek nélkül is kalandos az út ezzel a sok átszállással Ócsára. Tegnap azonban egy szinttel előrébb léphettem, mert a nehezített elemekkel tarkítottak ellenére célba értem. Hazajutottam jutottam.  Még szerencse, hogy a vonatpótló buszok a legnormálisabb elemei ennek a tortúrának. Azért az állomástól a házig sem volt semmi elérni a foltokban kivilágított és inkább járdázatlan helyi viszonyok közt. De ezt már korábban többször is abszolváltam. Ezen talán minden helyi túljutott már.  Még jó, hogy Ócsa csupán a legyengült viharzóna szélét kapta. Ezért az itteni árvízi túra most elmaradt.

Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt
VI. kerület,  Dózsa György út-Podmaniczky utcai  alúljáró  - Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt

Hatalmas eső zúdult hétfő este a fővárosra. Megbénult a tömegközlekedés, a látótávolság lecsökkent, sokfelé nem tudott elfolyni a víz. A villamosok jelentős része leállt, a 3-as metrót is pótolni kellett egy szakaszon. Több helyen elment az áram. 

http://194.33.69.87/image/gallery/7955/.1000x1000/40147.jpg
Küzdelem az árral - közlekedés,

A felhőszakadás megbénította estére a főváros tömegközlekedését. A villamosok nagy része leállt, több troli sem jár, pótolni kellett a 3-as metrót a Nagyvárad tértől Kőbánya felé. A BKK Facebook-oldalán közlik az ezzel kapcsolatos információkat.

http://valasz.hu/data/cikk/11/4553/cikk_114553/zivatar_BPlead_fill_850x370.jpg
Nem lehetett tudni, hogy éppen ki-, avagy befelé folyt a víz

Az intenzív esőzések után felgyülemlett jelentős mennyiségű csapadék miatt sok helyen akadtak el tömegközlekedési járművek és személygépkocsik az utakon, volt, akit a tűzoltóknak kellett kimenteniük az autójából - ezt kedden reggel közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az M1 műsorában. A Fővám téren például beszakadt az útburkolat, óriási lyukat hagyva maga után. Hajdu Márton azt mondta: kedd reggelig országszerte több mint 350 helyszínre riasztották a tűzoltókat. 

http://kep.cdn.index.hu/1/0/964/9642/96424/9642435_270541_3cf7813d4a3a71c99e01a48cbd851b1e_wm.jpg
Hűvösvölgy - végállomás

Az OKF szóvivője szerint főként a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék, valamint leszakadt faágak, kidőlt fák okoztak problémát. Több mint száz helyen dolgoztak a fővárosi tűzoltók, szinte mindenhol vizet kellett eltávolítani vagy autókat kiszabadítani a fővárosra lecsapó hétfő esti vihar nyomán - tájékoztatott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI). A katasztrófavédelem kéri, hogy ha egy bejelentés már nem aktuális, hívják fel ismét a segélyszámot és mondják le a segélykérést, mert ezzel megkönnyítik a munkát.

http://www.hir24.hu/Root/Shared/Pictures/2015/08/18/vihar-budapesten-2.jpg
XIII. kerület, Béke tér. - MTI

Egy óra alatt több eső esett hétfő este a főváros belső részén, mint az augusztusi havi átlag – tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) meteorológusa az MTI-t. A háromnegyed hét és háromnegyed nyolc között mért csapadék mennyisége meghaladta a nyolcvan millimétert, miközben felhőszakadásról akkor beszélünk, ha fél óra alatt legalább 30 milliméternyi eső hullik – közölte Kolláth Kornél meteorológus.

http://valasz.hu/data/cikk/11/4553/cikk_114553/zivatar_BP5.jpg
A Fővám téren az útalap szakadt be az esőz nyomán
A meteorológus szerint előre lehetett tudni, mégis a meglepetés erejével hatott az utóbbi évek, de lehet, hogy minden idők legnagyobb fővárosi zuhéja hétfő este. Az internetes időjárási oldalak sok csapadékot jósoltak hétfőre, de csak akkor lehetett látni, hogy ezúttal valami szokatlan készülődik, amikor az Országos Meteorológiai Szolgálat, majd a katasztrófavédelem is riasztást adott ki az özönvízszerű eső miatt.

https://i.kinja-img.com/gawker-media/image/upload/1332726986650789549.jpg
Idén júliusban is ez volt
A 94 liter / m2 - Budapest még nyögi a valaha volt legnagyobb esőt.

Ekkora mennyiségű vizet a csatornarendszer nem tudott felvenni, a hegyi utak patakká, folyóvá, a mélyebben fekvő részek tóvá változtak pillanat alatt. A vízzel borított utcákban személyautók akadtak el, buszok torlódtak fel, a katasztrófavédelem a vízben veszteglő járművekből az ablakon keresztül mentette ki a sofőröket.

A tűzoltók az este 350-szer intézkedtek, a legtöbb bejelentés a fővárosból és környékéről érkezett, a legtöbbször vízelöntések, fakidőlések miatt. Olyan helyekre tört be a víz, mint az Uzsoki kórház, a Westend City Center vagy a Keleti pályaudvar - ahol az eső egy biztosítóberendezést is kicsinált, emiatt csak este fél 9 után kezdtek újra járni a vonatok. A földszinti jegypénztárak a Keletiben még kedd reggel is zárva tartottak. A migránsok számára kialakított helyet egyébként nem öntötte el a víz.

A heves esőzés elől az aluljáróba menekültek az emberek, ám ott is a víz fogadta őket.

http://jozsefvaros.hu/galeria/image/hir_kepek/2882_4.jpg
Tegnap este a főváros számos pontján lehetett spontán vízlépcsővel találkozni

Budapesten 31 elektromos alállomást öntött el a víz, ezekből eltávolították a csapadékvizet, és a tömegközlekedés elősegítésére az aluljárókból is szivattyúzták a vizet a tűzoltók. Boross Norbert, az Elmű szóvivője arról tájékoztatott, hogy a vihar és a heves esőzés következtében 26 helyen áztak be pincék, főként a pesti oldalon, emiatt mintegy 40 ezer háztartásnál kapcsolták le az áramot biztonsági okból.

http://img7.hvg.hu/image.aspx?id=93e1c9c8-1c25-4dfe-8092-944f69ec873c&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c
Elázott mélygarázs Újlipótvárosban

A legtöbb bejelentést a fővárosból és az agglomerációból kapták, de a Balaton déli partján, több Somogy megyei településen is számos kár felszámolásában kell még segítenie a katasztrófavédelemnek.

 Balatonszentgyörgy és Balatonfenyves között a délutáni felhőszakadás.
 

Zárszó:  A félreértések elkerülése végett, meg kívánom jegyezni, hogy az időjárás, és az esőzések okozta bajokért nem Orbán Viktor és nem is Gyurcsány Ferenc a hibás. Egyikük sem okolható az ezzel járó következményekért.  

*