A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hanyagság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hanyagság. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. augusztus 18., kedd

Megújult az iskola zsákutcája - hőguta és árnyék ( - 45 év hasznát vágták derékba)

 Tikkasztó hőség uralta nyári napokat élünk át, amikor hőhullám, krízis, és vészhelyzet uralta hazánkban a Tisza és Duna apadása mellett a kormányfő önkorlátozásra, mérsékletre és a fogyasztás csökkentésére szólítja fel az embereket.

45 éves árnyas fákat vágtak ki átgondolatlanul - mert úgy vélték 

Településünk kormánypárti képviselője is kánikulára hivatkozva mondja le az Egressy promotált találkozóját a választókkal.   A DPMV I. fokú vízkorlátozást jelent be Ócsát és több települést érintően.  A MÁV a jelentősebb  pályaudvarokon vizet oszt, egyes önkormányzatok klimatizált helységeket ajánlanak fel a  hőguta elkerülésére, másutt párakapukat állítanak fel. A sportpályák, a füves területek öntözését   leállították, az elektromos árammal az esti időszakban kérték a visszafogottságot, a klímák kikapcsolását, de volt, ahol kimaradások is voltak.  Pest megy egyes helyein vízhiány lépett fel és lajtos kocsikkal vagy palackozottan igyekeztek biztosítani az ellátást. A városlakók sok helyütt hiányolták az árnyat adó fákat, a hűs környezetet, és keresték az árnyékot.  

Zitának is csak a választások megnyeréséig volt fontos a lakosság - a lemondás nem számít annak

 Bilisics közösségi oldalán írtak szerint "Ráckeve belvárosában  ivóvizet osztottunk a járókelőknek", aztán a "hőségben megnyitottuk hűsített irodánkat".  A meghirdetett helyi fórumára aztán nem is jött el. 

A hőség, mondhatni megviselte az országot. 

Ócsát érintően sincs ez másként.   Ebben a légkörben tartottak egy rendkívülit, ahol alig 3-4 perc (3:27) alatt megtárgyaltak, pontosabban megszavaztak 4 napirendi pontot, aminek egyike az iskola zsákutcájában levő árnyas fák egy részének kivágását hagyták jóvá.   Mindezt azért, mert a pincérkedő borlovag Balló Benő képviselő elmondása szerint "szakszerűen" és mélyen előkészítve az iskolai járdarészt felújítását, egy soron teljesen átvágták az ottani tuják gyökerét.  Ezért főlő volt, hogy azok majd elsorvadnak, vagy kidőlnek, de tisztességesen azt is hozzátette, hogy ez nem biztos. Mindezen feltételezések mellett úgy döntöttek, hogy azt az árnyas fás sort (derékban)  kivágják. Esélyt nem adva a a további létezésnek, a megújulásra.  

Pár perc alatt eldöntötték. - úgy ítélték

Ezt követően a polgármester és helyettese egy Magyar Péter óta megszokott látvány előadást produkálva mutatta be a csonkítással, árnyfosztással "megújult" iskolaközi produkciójukat.  Igazi kampányfilm, egy olyan nem hétköznapi és eddig nem megszokott propagandája ez a kártékony sutaságnak, ami nem csak megtévesztően és sanda, de károsan hatékony is.  Úgy adják elő és mutatják be ebben az anyagban a művüket, mint valami sikertörténetet. És ez az elképesztő a tűző napon a derékba vágott fatörzsek mellett, ahol csak a két filmes szereplő árnyéka látszik a fáké helyett.

 

Minderről  Paul Tamás polgármester számol be facebookos oldalán "megújult az általános iskola környezete" kezdettel.

A kivágás árnyékot vet a polgármesterre

 *

2019. november 27., szerda

Éveken át ócsították a turizmust, felszámolták az irodáját, most pedig hiányzik az idegenforgalom és bevétele

A Bukodi-Horváth tandem önkormányzata alatt sikerült leépíteni a helyi turizmust.

"A kormány által kijelölt beruházó vállalja a szükséges infrastruktúra kialakítását, Alsópakony és Ócsa-vasútállomás között kerékpárút létesítését"

A helyi fideszes páros nevéhez köthető a turisztikai értékkel bíró ócsai Ófalu védett területének házrombolása, és a Tourinform képviseleti iroda bezárása is. A kormánypártos többség mindezt végigasszisztálta, annak ellenére, hogy a város bevételeiből hiányzik a turistaforgalom által elérhető forgalomnövekedés. 

"Városunk legújabb kori történelmének legnagyobb fejlesztése előtt állunk, amely nagymértékben megerősítheti szerepünket a leendő járásban, sőt a megyében", utat nyitva új vállalkozásoknak, munkahelyteremtő beruházásoknak - írják Ócsa vezetői, kérve a lakosságot, hogy támogatásukkal segítsék a nemzeti ügyek kormánya és Ócsa önkormányzatának munkáját.

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQXUW14rfjxLQHLG9MP1oFkY6Iue0Zbv7M5X6vOyO-d87CdwTBQ&s
Széchenyi kereszteződősének javítása "kalákában" Ócsán
Sajnálatos, hogy ez elmúlt két önkormányzati ciklus során sem sikerült kerékpárút-építésekkel vonzóbbá tenni a várost és idevonzani a két keréken túrázók jelentős táborát. 

Holott egy Ócsát bekötő és a város különböző pontjait összekötő kerékpárút kiépítésére volt elég idő és rendelkezésre álló pályázat. Sőt korábban elméleti síkon szó volt a hivatásforgalmi kerékpárutak kiépítéséről is a Bajcsy-Zsilinszky nyomvonalában a Semmelrock és más ottani cégek közreműködő bevonásával egészen a Batta-ig  Azonban ezek a dolgok még a kezdeményezés csirájában elhaltak, a városvezetők hozzáállása kapcsán. Ők ugyanis még az M5 felől beígért Alsópakony - vasútállomás közötti lepapírozott szakaszt sem voltak képesek megvalósítani. 
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEizG999huQIDiO5t1gz-3hzB9-lnKqO8ogiVUGTPFdx7VTx1_Vt1aTTNoT9-LAKN5XCAvURE4MLtCXkTPRScLpWUmMyy_LnPKlZrigfqcDch_RNw_bDiAamzS8zmUjKoTijy-DCghJNbGo/s640/SSA40345.JPG
Ma is rendezetlen és lepusztult a vasútállomás és környéke

Nem csupán azért, hogy legalább a városközpontig be lehessen tekerni biztonságosan, hanem azért is, mert kerékpárúton kedvezőbben lehetne elérni az egykori premontrei kolostort.

Ebből adódóan ez a két kerékpáros szakasz pedig nagyon jó kezdeményezés lett volna ahhoz a folytatáshoz, aminek során olyan célok is biztonságosan elérhetők lettek volna drótszamáron, mint a Öreg-hegyi pincesor, vagy a Selyemrétre vezető tanösvény. 

https://belfi.hu/content/profile/15/tourinform_ocsa.jpg
A Tourinform irodát bezárták az idegenforgalmat felszámolták

Bukodiék önkormányzata azonban képtelen volt a várost vonzóvá tenni, a turisztikai látogatottság növelni.  Mindennek alapjait nem hogy letették volna, hanem ezzel ellenkezőleg inkább felszámolták.  Az Ófalu tájjelegű házaiból is inkább eltüntettek, mintsem megóvtak, vagy belaktak volna még egyet.  

Aztán nem elég, hogy a tervezett és kigondolt kerékpárutak sem valósultak meg, még a meglévő és hosszú éveken át jól működő Tourinform irodát is bezáratták.  

Ezzel gyakorlatilag a saját sikertelenségükre tettek lakatot. Az iroda, mint az utolsó végpont felszámolása maga a kilátástalanság és a kudarc beismerésnek a jelképes eltüntetése volt. 

Most meg már ott tartunk, hogy még a Lakatos-ház hűlt helyét az Ágas-házzal együtt is inkább eladja a város, mintsem azt megtölteni próbálná tartalommal. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjN_INiV6JE6AbpDyUlHQqlQCkBH12ub0qhxYVG5G0zfdp2JikhsdVwY33AZhKWsRdW-qwzCxzS7kC3YUD24wodHBadw-ZJGSTMLKfr3jatNGBOH0iMeQAUnjYb0fRIEHoMMgqJUq3vHoo/s400/Lakatosh%25C3%25A1z.png
A védett területen álló egykori  Lakatos házból sem lett turistacsalogató kiállítóterem - inkább drágán elbontották

A későn ébredők most próbálnak idegeneket és látogatókat ide csalogatni úgy, hogy a még halványan pislákoló turisztikai infrastruktúrát is felszámolták előtte. 

Mostanság igyekeznek Ócsát propagálni miközben éveken át semmit nem tettek annak vonzóvá tételéért. 

Ócsa a korábbi évek során más helyekhez képest nem vált kerékpárosbarát településsé. De idegenforgalmilag vonzóvá sem.  Mindezen hiányosságokat próbálják mostanság lefedni az egyetlen Tájházzal és a Premontrei kolostorral.

Mindez azonban ma már édes-kevés. Nem véletlen, hogy a korábbi képviselő és az eddig volt  Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke csak nemrég ébredvén raktai ki közösségi oldalára a turistacsalogató programajánlót.


Ma Ócsán egyedül csak az Ócsai Természetvédelmi- és Idegenforgalmi Egyesület az ami a város turizmusában érdekelt képviseletet megvalósítani próbálja. Nem csak látogatásokat túrákat, szervez, hanem csoportos tájvezetést is biztosít. 

Az egyesület turisztikai célzatait azonban továbbra sem támogatja a városi önkormányzat. 

*

2018. július 23., hétfő

Ócsán továbbra sem megoldott a felszíni csapadékelvezetés - ha esik, vízzel telik a közút, ha fúj, nincs áram

Ócsa az Árpád-kori város bár igyekszik magáról lerázni a régi paraszti kultúra kövületeit és önkormányzati segédlettel irtják a város korhű házait, azonban az ősi fejletlenséget még sem tudják felszámolni.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgWBEAPqJytZpmGwU9MjX350prdDlhLGypKC5vKdqaQBnfrH8s_MtujaNdY267fjG3NKDmQndmD1GlGaWVlqXPHLqYJ0l0bSbhf7XtFvcFSRBQAl7WkBsDjUn91FKkCXpn9IWx0Z57Zi3s/s1600/%25C3%25A1gh5.jpg
A műemléki környezetben álló egykori Lakatos-ház önkényes elbontása az önkormányzat vezetésének kedvére

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj0-g4yAVs1GMQmO1EafyXAoQrRWh4ZBld8kj7BFkiXfu4hFpCRSW8JqQCsaVbiVrr_8F2p_btokO-2i1OMfVp0G6WwIn4t87pgkYaoFRc7PWbWVR70NeTlws7hzqUaA1xaft1udNCXveQ/s1600/DSCF1173.JPG
Műemlék református épület (volt presbiteri imaház) ma már végstádiumban
Minderre a fideszes városvezetést biztosító Bukodi-Horváth páros szolgáltatja a garanciát.  Ők azok akik állítólag felelős vezetőként képesek meghatározni, hogy mit bontanak, mit újítanak, vagy mit hagynak az utókornak.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj2DFGvvEYmTOJfBPZNHvvzsGzzMfWa0OknpzfKQDTnf3rplpjYPwWCLAlQXM0kowCTe26TsSmf6TM2mc0WnW8_H9B_NGxQ3F4ONv0AqYCaYLvDqIuK2UiFr4wdidlmMkNlvKtXw15d_u4/s1600/20180722_140048.jpg
Irodaház bontás a haszonélvezetért
Nos a rombolás terén jól állnak, ha a Lakatosház, a műemléki református imaház (presbiteri ház), vagy az önkormányzati irodaház (volt TSz-iroda) lerohasztására, majd végkifejletére gondolunk. Mindegyikbe jelentős összegeket fektettek, csakhogy ne maradjanak fenn a jövő számára.

Ha viszont az építkezést tekintjük, akkor azzal is balul állnak, hiszen a P+R parkoló beruházás építési szemetét önsegédlettel igyekeztek önkormányzati telken eltüntetni mindannyiunk szeme elől.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjOIkbkUfDJ5ReOojaWfPHFTBmPmO0vDlXvkJYmQn8zGCHr72yYiRrECz9Z4VOOXQpUsE3wW7BEadH8BA5wiJaE-VfaMplUSrDw-_2c9u-Dn7A-b1ocCaRnb4BjMTnYQZ5w6BEhzOhMp8A/s1600/DSCF1108.JPG
Építési hulladék elhelyezés önkormányzati segédlettel - az út nem lett javítva

Maradvány viszonzásként megoldották a a Kölcsey utcában lakó fuvarozó telephelyi parkolási gondját, amikor az ingázókat kiszorítva azt közterületi kamiontárolási célzattal átengedték számára. 

Eu-s MÁV állomás melletti P+R parkoló, amit az önkormányzat az egyik helyi vállalkozónak engedményezett - szerzett jog (- védett státusz)

Hasonló képen csak egy nyertese lett a Martinovics-Üllő kereszteződésének átalakításának, amikor azért fizettek, hogy az ottani csapadékelvezetés megoldódjon. A forgalomkorlátozással, sávlezárásos útbontással járó közúti munka és a ráfordítások eredményeként sikerült elérni, hogy egy félórás zivatart követően a város legnagyobb egybefüggő vizes medencéje jöjjön létre. 

Ócsa, Martinovics utca a feljavítást követően az Üllői felől - eső után gyalogosan járhatatlan (- megoldhatatlan rejtély)

De nem mindenben ilyen előrehaladottak az önkormányzatban.  Van amihez ők is ragaszkodnak. Ilyen például a Bolyai gimnázium előtti vízelvezető domboldalába vájt buszmegálló.  Sokak szerint ez egy olyan jellegzetes ócsai hagyaték, amihez még a merészségben utolérhetetlen vezetői páros sem mert hozzányúlni.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjvLAQmfAFwPhReq0rrgw6rG6xmUY9MzrjXbbzrmQ5mU4pD4Qe9-Gs2bCavw2csjy4BgB3mVGaShgVJxxop_2-LZgrHKAgrAS0LH_2xjhu29K_qbnCi4Gt91mvp7KPHKIrMDDT4YS4xOJ4/s640/SSA40911.JPG
Buszmegálló Ócsán a Bolyai gimihez - 2018-ban is ugyanilyen (- még nem kapott védettséget a hivataltól)

Ez a fiatalok mostanság kedvelt szelfiző helye. 

Egyfajta ócsai jelkép az üdvözlet mellé.

*

2018. július 22., vasárnap

Megkezdték az önkormányzati irodaház bontását - 10 milliós bontás és 35 milliós bukás a hűtlen kezelés ára

Megkezdték az önkormányzatunk által méreg drágán bevásárolt egykori Tsz-Iroda bontását, amire 10 milliós árajánlattal álltak.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj_WaQw0lvDCigfnRcK05SClnzDpSjUnuNY-YylCKPbLU8UQGpzfSWjODcM4C_VMr1yIbFGSB9U6sq1SZu9brpjuK_GMt4RObP8XzOHEa8ChXWG5LTc68_soIRtVpOJM9kBHFlbXotof1E/s1600/SSA40062.JPG
Az egykori TSz-Irodát túlárazottan vették meg részletre - semmi szükség nem volt rá

Arról a Bajcsy-Zsilinky utcai épületről van szó, ami a Városházával szemközt évek óta magára hagyottan állt, miközben a Bukodi-Horváth alkotta városvetés fontosnak tartotta annak korábbi megvételét.  A válság idején, amikor a béka segge alatt voltak az ingatlanárak egy év(tized)ekkel korábbi árbecslés figyelembevételével, a valós piaci viszonyok számbavétele nélkül és tényleges értékbecslés hiányában 27 milliós nagyságrendű összegért vásárolták meg a város nevében és számára az épületet.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjQwIEFVHTks8oAa2ge6oHWiJrLbF2TPW1WVZfLihK5gp1xMVNoA7uLnyS9uY8sPwHuDs2MfHm5V6md8oN3DDxztevjkDLWUXOUeGmcEtEowTqKXn8Uso2Gz5eF51ngp8aD8wCmSgkoRMw/s1600/SSA40018.JPG
A vásárlás pillanatában sem érte meg a pénzét - mégis alkudozás nélkül megvették

Az akkor már elhanyagolt és erősen lepusztult egykori irodaház hozzáértők elmondása szerint se érte meg az árát, amit a város nem is tudott egyszerre teljesíteni.  Az eladó azonban kurva készséges volt és elfogadta az évek húzódó részletfizetést.  Úgy tűnt nem csak mások, hanem maga az eladó is úgy vélte, ennyiért nem tudná értékesíteni a tulajdonát a piacon.  

Az önkormányzat által megrendelt bontás során kitermelt anyagokat az általunk fizetett vállalkozó hasznosítja

Az önkormányzati vétel akkor is port kavart, mert a városvezetés nem közölte, hogy mi célból, milyen vagyongyarapodási, illetve haszonszerzési megfontolásból vásárolta meg az akkor már hasznavehetetlen ingatlant több tízmillióért. Ez az épületegyüttes már akkor is több éve használaton kívüli teherként állt a városban.  A kivásárlással a korábbi tulajdonost  az értékesítési nehézségektől, a felújítástól és végül a mostani bontási költségektől mentette meg a várost uraló vezetés. Az eladó teljesen tisztában volt ezzel, ahogy a vevő is. A vétel és az ár ugyanúgy nem szolgálta város érdekeit, ahogy az így beszerzett ingatlan sem. A hasznavehetetlen építményt egy percre sem nyitották meg.    Azon semmiféle beavatkozást nem végeztek. Önkormányzati célokra nem volt használható. Pályázati forrásokat nem fektette bele, és nem hozták rendbe. Sorsára hagyták. Várták az időmúlásos állagromlást, mint az ismert műemléki épület esetében, hogy aztán jó pénzért elbontathassák. Erre most érkezett el az idő és képesek voltak 10 milliót is elővarázsolni rá. Holott ennyiből azért lehetett volna állagjavítást végezni és rendbe hozni. 

A bontási munkálatokat végző és felelős neve nincs kifüggesztve
Kérdés persze, hogy minek vették, ha a város nem is vette használatba.  A vezetés kezdeményezésére vásárolt épület legnagyobb érdeme a vételára volt. Nem is közöltek róla hírt, ahogy arról se, ezt miért is vették meg?  Városi érdekről, közcélú befektetésről szó nem lehetett. Az esetleges hasznosítás irányát nem határozták meg, így a város érdekével ellentétes, valamint értelmetlen, pénzügyileg káros volt ez az egész. A mögöttes fedezet sem állt rendelkezésre az éves költségvetésben. Ezért is kellett elhúzni a kifizetést.  Többen már akkor lefizetésről, mögöttes osztozkodásról, korrupcióról szóltak, de senki nem kért vizsgálódást.  Maguk a képviselő-testület tagjai sem kérték számon ez ügyben a polgármestert és helyettesét.  Igaz Ők, vagyis ezek a képviselők, akik már egy jó ideje és most töltik be a választott tisztségüket, semmilyen más visszaélésgyanús esetben se indítványoztak felülvizsgálatot, hogy legalább tisztán jöjjenek ki az ilyen és ehhez hasonló önkormányzati & városi eseményekből.  

Az éveken át történő pihentetés akár úgy is mint elévülés után most úgy tűnik elérkezett az idő a városvezetést terhelő építmény eltüntetésére. Természetesen ennek is meg van az ára és a haszna. Csakhogy a haszon ismét a másik félnél keletkezik. A 10 milliós bontás nem a város vagyonát gyarapítja, hanem a vállalkozó éves mérlegét javítja. A kibontott építési anyagok, a használt tégla jelentős része újrahasznosítható, és bevételt jelent, a bontásért fizetett összegen kívül. Azonban erre az árbevételre az önkormányzat hivatalosan nem tart igényt.  

Nem véletlen, hogy ma már egyes helyeken úgy bontanak ilyen és ehhez hasonló épületeket, hogy az megpályáztatják és a vállalkozók adnak árajánlatot, hogy mit fizetnek a kinyert anyagokért cserébe a bontásért. Ócsán azonban ez fordítva történik. Itt mindig a lakosság pénzéből fedezik a hasonszőrű rossz ügyleteket.

Most csupán a vételár közel egyharmadát vesztjük. A köztes időben történő állagmegóvás és karbantartás elmulasztása kapcsán felmerülő vagyonvesztés bizony felveti a hanyag gazdálkodás, a hűtlen kezelés és az önkormányzati vagyon eltékozlásával járó mögöttes bűncselekmények gyanúját.

 Ócsán azonban, ahogy a hivatali visszaélésekből, a természetkárosításból és a hibás-, rossz gazdálkodásból származó vagyonvesztésekből  sem lett következményteljes ügy, úgy valószínűleg ebből sem lesz.  Itt, és ezzel a politikai háttérrel mindent meg lehet úszni felelősségrevonás nélkül.  

*

2018. március 18., vasárnap

Nem mindenkinek és nem mindehol kell eltakarítzani a havat - Ócsán vannak kivételek ( - ma reggelre is esett)

Amikor havazik, akkor a városüzemeltetésnek a dolga a közterület, köztük az önkormányzati utak és a járdák rendbetétele. A közterület-felügyelet pedig az egész városra kiterjedően kell(ene), hogy felügyelje a közterületek rendjét.

Ócsán azonban ez sem működik megfelelően.

Évek óta dokumentálja a blog, hogy Bukodi városvezetése alatt nem takarítják a járdát - közterületfelügyelet bábjátéka

A Székesi utca szinte egyetlen és leghosszabb járdája az, ami a vasúthoz vezet. Ez az a hely, ahol a cirkuszt és a búcsúkat tartják. Ekkor és erre mindig megvan a megfelelő ember, a gazda. 

A lakosok joggal dühösek, és köztük a Bukodi hívők is, de ezzel senki nem foglalkozik - minden hóesés után ez van

Érdekes, hogy amikor nincs ilyen-olyan pénzes esemény, akkor a terület a senki földje. A mellette húzódó járdát, soha nem takarítják.  Az ócsai közterület-felügyelők napjában autóznak el mellette szó és intézkedés nélkül.  Hagyják és tűrik az áldatlan állapotokat, évek óta.

Ilyenkor felmerül az emberben, hogy minek ez a mihaszna, közpénzből eltartott bagázs, ha még arra sem képes, hogy a vasúthoz vezető egyetlen járdát megtakaríttassa azzal, akinek ez a kötelezettsége? 

Vajon ki és mi tartja vissza őket az intézkedéstől - miért hagyják és nézik el sorozatosan a már említett és kifogásolt dolgokat
 
A közterületfelügyelő kötelezettsége nem erre terjed ki? Vagy tán ez is személyes alapon kerül elhatározásra, vagy döntésre?

Mert ha igen, akkor ez is csak azt támasztja alá, hogy korrupt a banda és a mögöttes városvezetés.

*

2017. szeptember 11., hétfő

Ócsa útjai kritikán aluliak - a mester nem lát, nem hall és nem biztosít keretet útfelújításra ( - kátyúban a város)

Ócsa önkormányzata az útkeresésben élen jár. A polgármester már annyi mindent nyilatkozott és ígért a helyi utak rendbetétele tárgyában, hogy talán maga sem tudja nyomonkövetni.

Két évvel ezelőtt megígérték, hogy a Damjanich utca burkolatát felújítják - nem jött össze (- hazugság lett belőle)

Az alpolgármester  ebben is segíti (hacsak nem hátráltatja) a városvezető munkáját, mégsem találni olyan kerületi kezelésű mellékutat, amelyik ne úgy nézne ki, mint egy pachwork falvédő. A kátyúk legtöbbször ezekből a szakszerűtlen, ámde költséges foltozgatásokból fakadnak. Ócsán ugyanis nem történik egybefüggő aszfaltozás. 

A város lakossága az önkormányzati tétlenséget tapasztalva maga próbálja feltölteni és rendbe hozni Ócsa útjait

Tibor Pelikan Tibor fényképe.
Ez csak egy Ócsán a számos névtelen kátyú közül
A városszerte található rengeteg kátyú szeptember elején azért is meglepő, mert a 2017-es részleges elszámolások szerint több milliót költöttek a folthátán foltokra. 

Mindezek ellenére a városnak nincs olyan szerződése, amely által az önkormányzati utakon keletkező hibákat valaki rendszeresen kijavítsa. Az útjavítások ad-hoc jelleggel a polgármester költekezési kedvén áll vagy bukik. Ha a városvezető úgy gondolja, hogy megszánja a lakosságot, akkor kerít rá pénzt és vállalkozók, ha pedig úgy, hogy ez nem fontos, akkor hagyja az egészet úgy, ahogy most szeptember tájékán tapasztaljuk. 
Így nem véletlen, hogy közútjaink állapota folyamatosan romlik. A buszvezetők már ismernek minden egyes lyukat. 

Tibor Pelikan Tibor fényképe.
Ez a Hősök tere árnyoldala - útjavítás nincs, kátyú van
A Martinovics és Üllői kereszteződése előtti megállóból úgy indulnak, hogy az ottani óriáskátyút, két kerék közé kapják. A helyiek ezt úgy hívják csak, hogy víznyelő, mivel az esős napokon ott folyik össze a környék elvezetlen csapadékának nagy része.

Aztán a Falu Tamás és Széchenyi utca továbbra is az a két belső átvezető út, ami megérne egy új aszfaltszőnyeget. A kritikus pont azonban itt is a Damjanich kereszteződése és nyomvezetése egészen a Falu Tamásig. Itt a jobbra kanyarodásnál egy alattomos luk fogadja a járművezetőket. A szabályosan kis ívben kanyarodók jobb hátsó kereke biztos megtalálja a gödröt, ami amúgy nehezen észlelhető. A buszosok igyekeznek ezt úgy kerülni, hogy túltolják a jármű elejét, és inkább  nagy ívben veszik a jobb fordulót a huppanást kerülendő.
   
Itt a lakosok álltak neki a munkának
Ócsán az elmúlt években kátyúzásra költött összegek az eredménytelenség értékmutatói. Az útjavításokra az önkormányzatnak keretszerződés e nincs.  Közbeszerzést nem írnak ki erre, mert még valaki képes lenne elfogadható áron rendezni a helyzetet. Bukodi polgármester erre nem szánta még el magát. Sajnálja rá a pénz. Az évente kommunális adó címén beszedett 25-28 milliót sem akarja erre fordítani. Inkább a focicsapatát támogatja meg pár millióval. Ez éves szinte több mint amit az úthálózatra költ a város. 

Tibor Pelikan Tibor fényképe.
Erre nem tekertek ezért nem észleltek pachwork mintát
Így a kerékpárosok közlekedése is roppant veszélyes, hiszen ők is azt a keskeny sávot kénytelenek használni, amin a nehézgépjárművektől a gyalogosokig mindenki osztozik. Ócsa polgármesterének és a vele egy húron pendülő képviselő-testületnek nincs szüksége kerékpárútra. Járdát sem építenek, és amint látható az utakat sem hozzák rendbe. Azt mondják, aki járdát akar, az pályázzon rá, és majd ők az önkormányzatban eldöntik, hogy megvalósíthatod magadnak, vagy sem. Ha rábólintanak, akkor kapsz sódert, meg egy kis cementet, és megdolgozhatsz érte. A beszedett adókból ezt nem igazán épít a hivatal. Ráadásul olcsóbb a lakossággal elvégeztetni azt, ami amúgy a feladatköre az önkormányzatnak.  Dolgozzon meg a városlakó a járdáért!

A Szent István napi fél órás bringázás alkalmával sem vette észre a polgármester, hogy mennyire rossz állapotban vannak közútjaink.  A vele tekerők meg nem azért mentek, hogy ezt panaszolják. Ők akkor is kiállnak a városvezetés mellet, ha másoknak a zsebe bánja a helyi dőzsölést.


Damjanich-Széchenyi kereszteződése az egyik kritikus pont
Ócsa kátyúira kiírt versenyünk első helyezettje a Martinovics/Üllői utca kereszteződésben levő buszmegálló előtti részen található. A második helyzet a Damjanich-Falu Tamás sarkánál lappangó aszfaltsüllyedés lett, míg a harmadik helyett az örökkön megújuló Damjanich-Széchenyi kereszteződésénél kialakult "randevú lyuk" szerezte meg.

A polgármestert egyik sem zavarja.
Hogy nem szégyelli el magát?

Kérjük az ócsai közlekedőket, hogy a nevezett versenyhelyszíneket óvatosan, kellő odafigyeléssel közelítsék meg, nehogy tengelytörést szenvedjenek. 

Kérjük továbbá a hozzánk látogatókat küldjenek kátyú fotókat számunkra, hogy azokat megismertessük a hivatallal és a Városüzemeltetéssel. Hátha kisimítják, vagy eltüntetik azokat. 

Addig is csókoltatjuk a városvezetést.

*

2017. augusztus 14., hétfő

4000 éves települést tárnak fel Dabas-Kakucs határában - minket is érinthet ( - Ócsán nincs értékmentés)

Négyezer éves települést tárnak fel Dabas-Kakucs közigazgatási határában a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA BTK) Régészeti Intézet, a Poznani és Kieli Egyetem szakemberei, akik a hároméves ásatáson a bronzkori európai társadalmak kapcsolatrendszerét is kutatják.  

A falut a középső bronzkori Vatya-kultúra népe lakta, amelynek számos települését és temetőjét tárták már fel a Duna mentén és a Duna-Tisza közén. A legjelentősebb ismert település Százhalombatta közelében található. Ez a népesség feltételezések szerint közvetítő szerepet játszhatott a korabeli bronzkori társadalmak, Kelet és Nyugat, Észak és Dél között - hangsúlyozta Kulcsár Gabriella ásatásvezető régész, az MTA BTK Régészeti Intézet tudományos főmunkatársa.

http://mult-kor.hu/image/article/main/.630x1260/41761.jpg
4000 éves települést találtak és tárnak fel Dabas-Kakucs határában - a környéken több hasonló település is van ( - a népesség vert agyagfalú lakóépületekben élt)

Ismertetése szerint a Vatya-kultúra népének erődített települései sajátos szerkezetük miatt érdekesek. Általában két részre tagolódtak - árokkal körbevett központi magból és a hozzá csatlakozó, szintén árokkal határolt nagyobb területű, külső településrészből. A népesség vert agyagfalú lakóépületekben élt, halottaikat elhamvasztották, majd az eltávozottak földi maradványait kerámiaurnákban helyezték végső nyugalomra.

A Vatya-kultúra népe földműveléssel és állattartással foglalkozott, a csontleletek tanúsága szerint szarvasmarhát, juhokat, kecskéket tenyésztettek, de természetesen halásztak és vadásztak, attól függően, hogy milyen területen éltek - mondta.

"Jelentős volt a fémművességük, bronztárgyaikat a települések feltárása során néha edényekbe zárva, kincsként találjuk meg. Korábban azt feltételezték, hogy támadók elől rejtették el, ma már úgy gondoljuk, hogy csupán a földben tárolták, őrizték, hogy később felhasználhassák ezeket a tárgyakat, de akár áldozati ajándékok is lehettek" - magyarázta a régész.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjW-P1H6QkMzrZOtymnABdNUDKtf_mENkeXe5CPrqpKegmnR7vmY9_OzGeEIpJLc_HaJk_yc2HOVuGH1Mc15icxO0gGdPjYWdk73lhxU96qToVOCWlDdl1vr691RF1dEYgOTXT4qsZ-tqQ/s1600/%25C3%25A1gh.1.jpg
Ócsán a korhű Lakatos-házat a műemléki környezetben a helyi önkormányzat prominensei buldózerrel verték szét - hagyományőrzés és műemlékvédelem helyett ( - az ebben érintett felelősök  ma is Ócsa nyakán ülnek büntetlenül)

Foglalkoztak fazekassággal is, viszonylag egyszerű, dísztelen agyagtálakat, urna jellegű tárolóedényeket készítettek, ám közvetítői szerepük kerámiatárgyaikon ötvöződő stílusjegyekben is megmutatkozik. "Valamilyen okból kevésbé díszítették tárgyaikat, mint más népek, ugyanakkor beolvasztották más vidékek díszítéseit, a dunántúli motívumokat éppúgy felhasználták, mint a Maros vidékéről származókat" - jellemezte a Vatya-kultúra népét Kulcsár Gabriella.

A hároméves nemzetközi projektet vázolva elmondta, hogy az ásatásokban az MTA BTK Régészeti Intézet mellett részt vesznek a Poznani és a Kieli Egyetem archeológusai. A feltárásokat az MTA, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Lengyel Kutatási Alap támogatja, s az ásatáson az összes régészképzést végző hazai egyetem hallgatói is dolgoznak.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEggxs0OzmKuu8jTs_Z4cILzK-cDm_UVF35LAnjh_8_AfzSGb-hXaCbykrnVsv3i0SG65zQ7tqS7s9kU5WpSdWr6bgxoIntqAezCysshzbBfyYO-hZ9zzWxNym30EQFAsgVwwQ6OK6FEEhc/s640/SSA40512.JPG
Ócsán a műemlékvédelem nem funkcionál - az Ady E. utcai "presbiteri házat" a reformátusok sem védik meg az enyészettől ezt a jellegzetes vályogházat (- az összeomlásra várnak, mivel feltételezett telekspekuláció áll a hűtlen kezelés mögött)

Kulcsár Gabriella elmondta, az első adatok szerint a Dabas-Kakucs közigazgatási határában lévő települést i.e. 1800 és 1600 között, körülbelül háromszáz éven át lakhatták. Tízméteres, 5-7 méter széles, alapozás nélküli lakóépületekben éltek, a házak egymás mellett sugár alakban, a központ felé irányulva helyezkedtek el.

"Reméljük, hogy az egész település szerkezetét képesek leszünk rekonstruálni. A környéken több hasonló település is van, és a projekt keretében azt is kutatjuk, hogy lakóik miként éltek egymás mellett. Mindez jó összképet adhat a régió bronzkori történelméről, a korabeli népesség kapcsolatrendszeréről" - hangsúlyozta Kulcsár Gabriella.

*

2017. február 3., péntek

Ha elcsúszott a jeges járdán, vagy a járdázatlan közterületen akkor itt van, kit perelhet - hol a közteres felügyelő

Az ónos eső miatt az egész ország jégkorcsolyapályává változott, a járdákat viszont szinte sehol nem takarították le időben.  

Január elején havazott utoljára, de hetek múltán is havas-jeges járdaszakaszok vannak a városban - mint egy gazdátlan, önkormányzat- és közterület-felügyelet nélküli elhagyatott településen ( - a polgármester haveri köre mentesül az eljárás alól)
Különösen igaz ez Ócsára, ahol ezzel szinte senki nem törődik. Itt évek óta visszatérő jelenség és gond, hogy az önkormányzat képtelen ellátni hivatali kötelességét és a közterület-felügyelet sem képes még azon pár csapadékos napon sem helytállni a városban. Így ha évente egyszer is hull a hó, itt annak hetekig tartó takarítatlan nyoma marad. Felelős persze ennek sincs a városvezetésben.

Nem új, és nem ismeretlen jelenség ez Ócsán - a hóeltakarítás nem egyfajta nemtörődömből rendre elmarad, mert a városvezetés nem a polgárság érdekeit képviseli ( - minden év telén kiállítják magukról a bizonyítványt)
 
Ócsán nincs nagy kultúrája a hóeltakarításnak. Ahogy az önkormányzat hivatalában székelő polgármester és az alá csatoltak is úgy szarnak a közterületre, ahogy a helyi polgárőrség lovasai is.

Miként is kérhetik a kutyásoktól az ürülék összeszedését, a polgárőrök nagyságrendekkel nagyobb kupacokkal szórják tele a flasztert - bezzeg a jeget utakat nem törik a patáikkal ( - vannak akik "barátságból" mentességet élveznek Ócsán)

Érdekes egy jelenség ez, mert amikor a kutyatulajdonosokat a közterület-felügyelő hajkurássza a "kis" piszokért, akkor a lovasok trágyadombjai úgy viríthatnak a parkoló közepén, mint Sz. Józsinak keresztbe állított kamion.

Ez is egy sajátos jelenség Ócsán - itt sincs ember, aki ezt a fenntarthatatlan  szabályszegést megszüntetné ( - pedig a hivatalos eljárás menete és a mögöttes cégvezetés ismert)

Télvíz idején azonban ahogy az ócsai lovashuszárok sem jönnek elő a patásokkal a jeget felverni, úgy a helyi közterület-felügyelő sem képes a városka utcáit begyalogolni. Hülye is lenne kockáztatni, mert ha így a munkaidejében vágódna el valahol a körzetében, akkor az igen csak sokba fájna a lakosságnak. Egy ilyen baleset bizony sok kínszenvedéssel és betegállománnyal jár. Mindez munkahelyi balesetként pedig különösen sokba kerülhet. Jól tudhatja ezt a hivatalnok és a mester, ha ezért nem engedik ilyenkor utcára a felügyelőt. Úgy vélhetik, inkább hulljon a lakosság, mintsem az apparátushoz tartozó dolgozó.

Évek óta hagyják takarítatlanul ezt a fontos, vasúthoz vezető járdaszakaszt - egyszer nem büntették meg a tulajt ( - itt sem ismeretlen a terület tulajdonosa)

Ócsán lehet, hogy ezért nincs aki hivatalból síkosságmentesítésre kötelezze a parasztot. Mer ki más is lehet azon elvetemült tulajdonos, aki hetekig, hónapokig nem képes az előtte álló járdát letakarítani.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQy9nd8awB2wKTGyDTfhDU9NG50RzGRNOLkBTxy1QHhIgzJpXIl756jCqzKPTyyUKg40ilHVoKb8pXcCUZX5oc2LZxFQiOPKTjmJ5iG2WlXEUQmOtXWJ1-dYAyVNYmoZdf37PJw_YcwDY/s1600/DSCF1101.JPG
Teljesen mindegy melyik év, telét tekintjük, mindig ugyanaz a helyzet - csak akkor kell a tulaj, ha itt a búcsú ( - Ócsán a haverság szabja meg az eljárások menetét)

Márpedig ilyen nem is egy van a városban. Ezek közt több magántulajdonban, de van ami az önkormányzat birtokában áll. Vagyis paraszt, nem csak a tisztátlan kiskertes ingatlanok mögött, hanem a polgármester környezetében is leledzik, hiszen onnan vezérelve sem takarítják, illetve takaríttatják a közterületeket. 
 
Idén januárban sem volt takarítva a járda - sem a tulaj, sem az önkormányzat közterület-felügyelete nem törődik ezzel a problémával

Katalin Fazekas fényképe.Mint a legtöbb bajra, erre is van azért orvosság. A minap éppen az ilyen-olyan parasztok nyomán a Bors vette számba, hogy hova és miként lehet folyamodni elcsúszás esetén. 

Mit tegyünk, ha más hibájából elesünk, és hosszú ideig táppénzre kényszerülünk? A Bors talán abban is segít, hogy kit perelhet!

Janklovics Tibor kártérítési ügyekre szakosodott ügyvéddel vette végig a Bors, hová lehet fordulni, ha az ember elcsúszik a jégen, és emiatt megsérül. Ha valaki egy társasház előtti járdán sérül meg, a lakóközösség felelős a balesetért, hiába a közös képviselő vagy egy megbízott cég takarít.

A korcsolypályává vált busz- és villamosmegállókban történt balesetért a közlekedési vállalat felelős, az önkormányzati területért az önkormányzat – hiába ott is egy cég takarít. Az ügyvéd felhívta a figyelmet arra, a balesetet bizonyítani kell, a helyszínt le kell fotózni, tanúkat kell szerezni, és a kórházi látleletre is szükség van. Ezek esetén lehet kártérítésre számítani. Az ügyvéd szerint a legkisebb sérülésre is jár sérelemdíj, a nagyon komoly balesetekért 1,5 milliót is lehet követelni.

Bors / HVG nyomán

*