A következő címkéjű bejegyzések mutatása: feladat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: feladat. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. szeptember 23., hétfő

Ócsán drágább az Eatrend támogatott szerződéses szolgáltatása, mint a közpénzen kívüli versenyszféráé

Ócsa képviselőtestülete a Bukodi által preferált közétkeztetőcég kezdeményezésére képes volt idén szeptembertől elfogadni azt a kimagaslóan magas, mondhatni irreális étkeztetési térítési díjtételt, ami mesze az eddigi legmagasabb. Mindezt az intézményeiben bevezette és az ottani ellátottakon keresztül a mögöttes szülőkre hárította.

 

Érdekes, hogy ehhez a fideszes Bukodi polgármester és a mögöttes testület azon tagjai akik étkeztetésben érintettek, zokszó nélkül adták magukat, és szavazataikat, sőt még a társaikat is befolyásolták ezzel a szavazás során.

 Balló Benő a drága Sarokház pincére és társtulajaként ismert képviselője a városnak, mondhatni bennfentes.  Ez ügyben, amikor az áremelés a testület elé került, mintha azt említette volna, hogy a 27 %-s alapanyagnövekedés elfogadható. Mindez persze szemlélet és hozzáállás kérdése.  Van akinek a 4 szoba és a Mercedes egy lefogadható tétel, van aki egy szobával és Daciaval is beéri, de van olyan aki az albérletnek is örül.  Balló Benő nem a szegénysorról ismert.

Amikor szavazatát adta Bukodi mentén a drágításhoz, nem volt tekintettel azokra akik távoli munkához kötöttséggel kénytelenek dolgozni. Ők nem keresnek annyit, mint egy borlovag, és nem jut ki számukra egy borvacsora ára sem. 

 Balló éppen csak azt nem nézte meg (vagy talán nem is érdekelte,) hogy a drága Eatrend-nél mennyit kóstál, és hogy ők honnan számolják azt a 27% -s beszállítói ár-növekedést, amit maga elismerni vélt. Mert ha alapból drágábban szereznek be valamit, mint az a sarki fűszeresnél kapható akkor eleve sánta a képviselő elismerő érvelése az alapanyagár növekedés tekintetében. Ez esetben az is érdekes lehetne, hogy a társával üzemeltetett étterem mennyiért veszi azt az alapanyagot, legyen az sertés, csirke, burgonya, vagy füszért árú, amit az Eatrend a nyersanyagnormájában elszámolási alapként (beszerzési áron) feltüntet.  Mert akkor látszana az, amiről Balló nem beszél.

Ugyancsak ez értendő arra a Kardos Zoltánra, aki nem csak egyszerű szakácsként dolgozik a hétköznapokon, hanem  a cégénél szakácstanulókkal is foglalatoskodik szakmai alapon, tehát elvileg  képes nyersanyag-kiszabatot, kalkulációt készíteni.  Képesnek kell(ene) lennie az anyaghányadok ismeretére, a felhasználás mértékére, tudással kell(ene) bírnia anyagismeretből és ismernie, kéne a beszerzési forrásokat az alapanyagárakkal egybevetve. Munkája során rendelkeznie kell a nyersanyagok felhasználásával, elszámolásával. Mindez alapismeret a szakács szakember számára.

Ez persze elvárható a maszekként ténykedő felszolgálótól is, ha már benne van, részese az éttermi munkának.  Különösen igaz ez annak fényében, hogy Benő és Ági közös üzemelésében maguk is menüzésbe kezdtek és napjában igyekeznek elérhető áron hétköznapi ellátást biztosítani az átlag emberek számára Ezek ismeretében különösen érthetetlen és igaztalan az, hogy Benő maga is arra szavazott, hogy drágább legyen az ebéd az iskolában.

 https://bukodikaroly.hu/assets/img/csapat/kardos-zoltan.png

Kardos Zoltán önkormányzati képviselőként Bukodi polgármestersége alatt évekig volt bizottsági elnök. A fent soroltak alapból elvárhatók lennének tőle ezek után. Aztán, amikor a városnak nem kellett, Bukodi akkor is visszaemelte a tagságába külsősként, amiért közpénzes juttatásban részesült. Aztán a néhai Török László helyét elfoglalva ült vissza a testületbe és adta nevét, szavazatát a botrányosan drága iskolai menza áremeléséhez. 

 Aztán mindkettőjük megnézhetné, összehasonlíthatná a saját(cégük) beszerzési árait a helyi közétkeztetést ellátó Eatrend beszerzési áraival, aztán beszélhetnének egymással arról, hogy ki mennyiért kap és használ fel a menü készítés során, akár egy kiló csirkemellet, lapockát, vagy éppenséggel mást.

Mert ha maguk is annyiért szereznék be, vennék, ahogy az az Eatrend szállítólevelén (számláján) feltüntetve vagyon, akkor igencsak hamar lehúzhatnák a redőnyt és nem lenne egyikőjüknek sem keresnivalója a vendéglátásban.

Mert az, hogy az alapanyag ár magasabb a boltinál, valóban jól jöhet az elszámolásnál, de abból ugyebár az asztalon nem képződik haszon, még akkor sem, ha  Kardos munkahelyén magasabb árfekvéssel (haszonkulccsal) számolnak és abban a sarokházi étteremben sem, ami helyben az egyik legdrágábbnak számít. 

 Ráadásul az Eatrend nem számolhat haszonnal, mert nonprofit tevékenységet lát el, aminek csak költségvonzata lehet. Ezt támogatja az önkormányzat mint intézményesített étkeztetést. Akkor, hogy lehet drágább, mint a piaci alapon működő közpénzes támogatást nem élvező helyi vállalkozás kalkulált ára, ami a saját maga kialakította konyháján készül? 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/461036079_932880922215760_2122781175037857585_n.jpg?stp=dst-jpg_s640x640&_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=833d8c&_nc_ohc=I5zTsr2futYQ7kNvgE9Pi0u&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&_nc_gid=AgHBwTSyzHO_JDjjhLSHBk5&oh=00_AYB_rlmUag7k8Lp3jT6PCSVzLGrvJ6cm_vaxCze0yzBLCQ&oe=66F765FB

Szóval bárhogy is legyen a saját hétköznap munkájuk során, és a képviselőtestületben másként lát, másként gondolkodik és cselekszik Balló és Kardos mint adott munkahelyén. Ott ezzel ugyanis nem vinnék sokra.

Itt mégis csak a város, az itt élők és adott esetben az étkezőgyerekek, a mögöttes szülők érdekeit kéne képviselniük, nem pedig a külső szolgáltatóét. Márpedig a helyi közétkeztetés terén ezt mintha elmulasztani látszottak volna. 

 Kardos sem minimálbéren él, ahogy Ballónak is van mit a tejbe aprítani. Ahogy Bukodi is felveszi a magáét. 

Azonban iskolába járók többsége számára mindaz, amit ők megengedhetnek maguknak, nem áll mindannyiuk rendelkezésükre. 

Ócsán nagyon sokan minimálbérből fizetik a gyerek étkezését. Mások egyedülállóként vagy éppenséggel több gyermekes szülőként szembesülnek az önkormányzati képviselők által meghatározott és szeptembertől alkalmazott magas árakkal. 

Azzal, ami az Eatrend életében, üzletmenetében sem átlagos.   Az, hogy ezt a képviselők - a két részint jártasnak, szakmabelinek(?) tekinthető személy nyomán - megszavazták, legyen a tévedésük, de az, hogy Balló és Kardos is ekkorát benézne, az már több mint hanyagság vagy gondatlanság.  Ez egy olyan cselekmény, ami összeférhetetlen a képviselői munkássággal, a vállalt feladattal.

Inkább tekinthető ez olyan mutyinak, ami netán valaki érdekében, vagy más mellékhatás mentén lett elfogadva, átvive, legyen az akár a polgármester netán a szolgáltató.

És lássuk be minden mellébeszélés nélkül, hogy azért, amit szeptembertől az önkormányzati határozat mentén az Eatrend a felnőtt szociális étkezőknek a megszavazott rendelet szerint bruttó 1995 forintért ad, majd az önkormányzati-, vendég étkezőknek 2150 Ft.-t, biztosít messze magasabb, annál, amit a közpénzes támogatáson kívül eső helyi vendéglátó egységek nyújtani képesek. 

 


Balló Benő sarokháza is olcsóbban biztosít ételsort napjában, mint ahogy azt a tanárok nyakába lőcsölték.

Ma már ott tartunk, hogy az önkormányzati dolgozók jobban járnak, ha egy külső szolgáltatótól rendelnek, mintsem a saját önkormányzati intézményük által elfogadott, szerződött partnerük által biztosított Eatrendtől kapnának. Hiába az Eatrend elődjeként a Ts Gastro után még a város által a közvagyonból kiépített, létrehozott, berendezett konyhát is megkapta az ellátás biztosításához a cég, de úgy tűnik ez sem elég a számára egy normális és elfogadható ellátáshoz. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSWJ-FjO4cyXkehnQ5M5dCgJrOF1tpkhW7-U-MKsMAAaqBQNub-HdmttzmCCM6mPSGrPJWRfcOejvzDHujQqJMG08mHhi-exQlEqR6xBvxUnQllU8YXXMdqQlXLEeQvFwgP2MqNme0UDQ/w640-h347/Buksi+konyha.png

Akkor miért is szerződött velük a város és adta áldását ehhez a képviselőtestület, ha maguk és a helyi vállalkozások is képesek olcsóbb, jobb (étel előállítására) szolgáltatás biztosítására. 

Erre Balló Benő és társa az ékes bizonyíték, amikor a napi menüjét sem adja annyiért, amennyit a tanároknak képviselőként megítélt. 


 A gimnáziumi pedagógusok, az általános iskolai tanárok is jobban járnak ha nem a helyi önkormányzat által biztosított szerződéses (Eatrend) menzán étkeznek mivel számukra is olyan drágán biztosítják az ételt, hogy az már nem versenyképes.

Igazuk van azoknak, akik mást választanak és kikerülik a rendeletben foglaltakat, mert minőségben jobbat járnak,  mennyiségben többet kapnak, árban pedig kevesebbet fizetnek. Így olyat kapnak amit maguk választhatnak, szeretnek és van lehetőség a szolgáltatók közti versengésre. Arra, amire az önkormányzattal szerződött badellás beszállító nem képes. 


Nem áll szándékunkban másoknak ingyen reklámot nyújtani és nem állunk oda egyetlen vállalkozóhoz sem, ahogy tette ezt Bukodi egyesesetekben, de azért engedtessék meg, hogy kiemeljük, mely szerint van olyan hely Ócsán, ahol 1900 forint alatt kapni menüt. 


A diákságnak a szülőknek lehetőséget kell adni egy olcsóbb és jobb választáshoz. Arra, hogy a gyerek ne legyen kötelezett csak az Eatrend rendszerébe fizetni, hanem szabadon választhasson a piaci szolgáltatók sorából. Biztos vagyok benne, hogy Ócsán erre is lenne piaci kínálat és Benő & Ági sem hagyná elveszni annak a lehetőségét, hogy napjában kiálljon egy olcsóbb, korosztályos diákmenüvel.

Egyrészt felháborító másrészt ébresztő, hogy olcsóbb ma a „maszeknál” kajálni, mint a képviselők által közpénzből támogatott Eatrend szerződéses szolgáltatását igénybe venni.  A Bukodinak kiszolgáltatott, neki hajbókoló, netán alárendelt tagság ezen is elgondolkodhatna amikor szavazatukkal méregdrágára emelték az intézményesített étkeztetés árát Ócsán. 

A Bukodi által preferált, Ócsán is étkeztető Eatrend 2023-ban 200-300 közötti nettó árbevételt produkált a Nemzeti Cégtár jegyzése szerint.    Mindehhez Ócsa népe is hozzájárult a fizetett ebédje árán. 

Remélhetőleg a tanulók mögött álló szülők mindezt díjazni fogják.

Mondhatjuk, Bukodi ezt is elérte 14 évnyi polgármesterségével. 

*

2024. szeptember 17., kedd

Mindennapos áramkimaradások Ócsán - az önkormányzat illetékese továbbra sem hajlandó eljárni

Tegnap is és ma is kisebb -nagyobb, mondhatni pillanatnyi ármakimaradások sújtották Ócsát. 

Egyesek lassan már tudomást sem vesznek erről, mint gondozatlan házban az elszaporodott poloskáról. Természetesen lehet ezzel együtt élni, csak éppen nem normális körülmények között.

Ócsán a legtöbb kimaradást nem az időjárás és nem a természet okozza

Olyan ez, mint a 142-s vasútvonal a 40-s lassítójelzéssel, és a századhoz illő 2-300 km/órás sebességgel haladó gyorsvonat.  

Igaza lehet annak, aki mindezt a panaszt felhánytorgatja a szennyes Facebook-n, de azért Ő maga sem a betárcsázós netet használja akkor, amikor megelégszik a petróleumszagú áramtalansággal. 

Szóval a képmutatás és az egyéni hovatartozás sokszor inkább meghatározó, mint a normalitás.

Azonban nagyon fontos, hogy a lakosság jelezze a pillanatnyi áramkimaradásokat. Ez volt tegnap is, de sokan nem érzékelték, vagy éppenséggel összetévesztették azzal a jelzett áramszünettel, ami egy-egy utcát, vagy más területet érintet. Nálunk az a baj, hogy a FI-relé egyes ármakimaradások és hirtelen visszaállások során "hivatásszerűen" leold ami által a lakás áram nélkül marad. 

Ez egyrészt védelem, másrészt a hűtő leolvadásával, a rendszerek leállásával jár, ami télen akár a keringtetőszivattyú leállásával túlmelegedést és akár kazánrobbanást is okozhat, más esetben pedig olvadást, romlást jelent. 

A gond, hogy a lakás, a ház így nem biztonságos ami okán nem lehet hosszabb távra elhagyni. Gondoljunk bele, egy hosszú hétvégén történik ez és akkor ha más nem is, de a hűtő kiolvad 2-3 nap alatt és tönkremegy minden ami benne van. Amennyiben terráriumod van, akkor az állat is elpusztulhat, vagy a halak is mehetnek a levesbe. 

Ócsán messze sokkal több és gyakoribb az ármakimaradás, mint az országos átlag, vagy akár másutt

Mindez nem normális, és nem elfogadható jelenség. Különösen nem az, hogy Ócsán már napi szinten jelentkezik a probléma, mert napjában többször is képes kimaradni az áram, amit nem csak mi, de a gépek, berendezések sem tolerálnak. Ezért tartom egyrészt fontosnak a bejegyzést, a visszajelzést és a reagálást, másrészt a dokumentálás végett és azért, hogy minél többeket megmozgasson a dolog, hogy végre legyen valaki aki mindezt felvállalva szóváteszi, netán eljár annak érdekében, hogy a város más településekhez hasonlatosan biztonságos és folyamatos áramellátásban részesüljön. Ez messze több, mint egyesek egyéni érdeke, vagy személyes bánata, mivel a közösség érdekképviselete az önkormányzatiságban adott. Ezért annak a testületnek és a mögöttes hivatalnak a kötelessége az itt élők érdekképviselete és az ebben való eljárás. Az önkormányzatiság nem csak az adókiszabásban, a beszedésben, vagy az utak állapotában, hanem az ellátásban is jelen van, érintet és érdekképviselője a választóinak. Legalábbis normális helyen és épkézláb vezetéssel, mögöttes lakossági összefogással. 

Ócsán úgy tűnik mindez hiányzik a hálózatból. 

* 

2024. január 22., hétfő

Haraszti nem szeretné elveszíteni az orvosi ügyeletet - a polgármester ott ezért dolgozik ( - Bukodi feladta ezt)

 Dunaharaszti polgármestere nem Bukodi Károly.  Haraszti polgármestere Dr. Szalay László nem csak beszél, hanem lépéseket tesz a városi lakosságot érintő orvosi ügyelet megtartásáért, a továbbviteléért. 

https://external.fbud6-4.fna.fbcdn.net/emg1/v/t13/1050939727297852918?url=https%3A%2F%2Fi.ytimg.com%2Fvi%2FHc-lACsUEC8%2Fmaxresdefault.jpg&fb_obo=1&utld=ytimg.com&stp=c0.5000x0.5000f_dst-jpg_flffffff_p500x261_q75&ccb=13-1&oh=06_AbFaXQOCLPVG5lLI7hQDF5YwM3WrcR-HkLg69pCHKlNV7Q&oe=65AF4213&_nc_sid=f2c020
Dunaharaszti polgármestere nem adja fel az ügyeletet - ott ez aktuális

 https://scontent.fbud6-3.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/417561570_122093424944189665_4212110547310523246_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=efb6e6&_nc_ohc=ZutbBC7wApkAX-3eD9H&_nc_ht=scontent.fbud6-3.fna&oh=00_AfBGFluYTsl3RdaYRITRmCFbnYjSclVP9LlJ72b1JIhLPg&oe=65B3221F

Szalay László szerint van erre lehetőség.   

Sőt!

A Barátságos Élhető Kisváros Egyesület (BÉKE) szerint sem kell feladni a helybeli kisvárosi ügyeleti rendszert.  Az egyesület utánajárt, hogy hogyan lehetne az orvosi ügyeletet továbbműködtetni Ócsán.

Az eddigi megszokott ellátás továbbra is létezhet, működhet tovább, csak nem kormányzati-központi formában, és finanszírozásban, hanem kiegészítő szolgáltatásként amolyan "maszek"-ként magán formában, üzleti alapon. Ennek mögöttes feltételeit, a finanszírozást kell csak biztosítani, hiszen a szakrendelő, az orvosi háttér adott. Csak a fizetséget kell hozzá, avagy mellérendelni. Ócsa polgármestere ezt akarja megkerülni. 

Van megoldás és létezik normális kommunikáció - más megközelítés, emberi hangnem

Az OMSZ ügyeleti rendszerétől függetlenül is lehet orvosi ügyeletet üzemeltetni, fenntartani.  Települési összefogással, közösségi finanszírozással lehetséges segíteni a környéken élőknek az ellátás biztosítása és továbbvitele érdekében. 

Az Országgyűlés által 2022. decemberében elfogadott törvénynek megfelelően fokozatosan és a terv szerint zajlik az új, egységes ügyeleti rendszer bevezetése. Mára a legtöbb vármegye sorra került. Pest vármegyében az átalakítás hozzávetőleg 1,3 millió lakost érint majd 18 járásban és 187 településen.

Jelenleg 52 településen van orvosi ügyelet és 24 szolgáltató működteti ezeket, sajnos sokszor nem nyújtva valódi ellátást a betegek számára. A megyében nagyságrendileg 650 praxis működik. Az új ügyeleti rendszerben a szolgáltatók helyett a Mentőszolgálat és a háziorvosok együttesen fogják az ügyeletet ellátni.

https://scontent.fbud6-4.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/420074518_2586072794900605_1715054996951509031_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=524774&_nc_ohc=9Is6l0aFooQAX-4QBjV&_nc_ht=scontent.fbud6-4.fna&oh=00_AfAvrQ9mreoO_KcwAjbKhMwxEd6QzQUfo-cPrxtnXVHEaQ&oe=65B1A7AA
Ócsa polgármestere ezt a koncepciót támogatja, mivel feladta a helyi ügyeleti rendszer megtartását

A háziorvosoknak egyrészt van kötelezően teljesítendő ügyeleti óraszáma (2×6 óra havonta), másrészt ezen felül is vállalhatnak plusz javadalmazásért ügyeletet vagy egyéni számlás vagy alkalmazotti jogviszonyú módon, harmadrészt lehet valaki főállású ügyeletes orvos is.

A fentiek nyomán Ócsa polgármestere január 13.-n Facebook oldalán így tájékoztatta olvasóközösségét:  

HÁZIORVOSI ÜGYELET

 "Önökkel együtt én is vártam arra a hivatalos tájékoztatásra, amelyből megtudjuk, hogyan változik az ügyeleti ellátás.

Bukodi szerint ez van, oszt' jó napot

Az ezt követő lakossági felháborodás nyomán buksi kénytelen volt némi lépést tenni a felkorbácsolt hangulat csillapítása végett. 

Öt nappal később arról tett fel bejegyzést, mely szerint megbeszéléseket kezdett két helyi orvossal, akik közül az egyik a Nagykadácsi Kft. (az eddigi központi ügyelet) ügyvezetője, a másik pedig önkormányzati képviselő, aki mindig is a fideszes polgármester elképzeléseinek töretlen támogatója. Vagyis ez utóbbitól sok jót nem várhattunk ismert dolgai és eddigi történései kapcsán. 

https://scontent.fbud6-3.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/420201051_891517509644180_2006307780700153820_n.jpg?stp=cp6_dst-jpg&_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=dd5e9f&_nc_ohc=UBZJUG5Jqa0AX_9DH27&_nc_ht=scontent.fbud6-3.fna&oh=00_AfDiYhLGz07s6YKhHkfDHX4YfNQyleqdeYqpqeVaAoCRZg&oe=65B32B15
Ócsa polgármestere és a hozzá csatolt (csatlós) jegyző a nekik bólogató képviselőtárssal, helyi orvosok egyikével beszél

Polgármesteri állítás szerint megvitatták a lehetőséget a "kiegészítő városi ügyelet biztosítására az ócsai Egészségházban".  Aztán azt írja, hogy a két behívott orvos "nem lát megoldási lehetőséget az egységes alapellátási ügyeleti rendszeren felüli helyi szolgáltatás megszervezésére, különös tekintettel az ÁNTSZ által kiadandó engedélyek megszerzésére."

Mindezek mellett Újhartyán város polgármesterére, Schulcz Józsefre hivatkozással azt közli, hogy "ő, sem pedig az ügyelet által érintett települések vezetői nem tudnak más megoldást, mint elfogadni és csatlakozni az új rendszerhez."

Bukodi azt a látszatot kelti, mintha tenne valami érdemlegeset, pedig csak önigazolást gyárt és tesz közzé

És ez annyira jellemző Bukodira. Arra a polgármesterre, aki nem a megoldást, hanem az önigazolást keresi a saját elképzeléseihez. Ahhoz a semmittevő megoldáshoz, ami neki semmibe nem kerül. Számára ez a kényelmes.

Az orvosi ügyelet kapcsán is azt teszi, amit a magasfeszültségű távvezeték nyomvonalának biztosítása során. A lakosság ellenében, a  számára közönyös, vagy kényelmesebb megoldást választva dönt mások, illetve többek sorsáról.  

Tisztelt Ócsai Lakosok!
Szeretném Önöket tájékoztatni az elmúlt két napban, az egységes ügyeleti rendszer kapcsán történt egyeztetések eredményéről és a jelenlegi helyzetről.
Amint arról Önöket kedden tájékoztattam, megkerestem a Nagykadácsi Kft. (az eddigi központi ügyelet) ügyvezetőjét, Dr. Inczeffy Zsoltot, és megvitattuk a lehetőséget a kiegészítő városi ügyelet biztosítására az ócsai Egészségházban.
A mai napon ismét találkoztunk.
A folyamatba bevontam Dr. Gallai Zoltán háziorvos és települési képviselő urat is, aki Dr. Inczeffy Zsolt háziorvossal hasonlóan látja a helyzetet, és nem lát megoldási lehetőséget az egységes alapellátási ügyeleti rendszeren felüli helyi szolgáltatás megszervezésére, különös tekintettel az ÁNTSZ által kiadandó engedélyek megszerzésére.
Mindemellett felvettem a kapcsolatot Újhartyán város polgármesterével, Schulcz József úrral.
A településen a mienkhez hasonló ügyeleti rendszer működik. Polgármester úr arról tájékoztatott, hogy sem ő, sem pedig az ügyelet által érintett települések vezetői nem tudnak más megoldást, mint elfogadni és csatlakozni az új rendszerhez.

Akinek volt már igazán beteg, vagy hirtelen rosszul levő hozzátartozója, aki látott már szálkát nyelt embert, vagy allergiás görcsös rohamot, kruppos gyermeket kínlódni, az jól tudja, hogy mit jelentenek a másodpercek, az idő és az orvos távolsága. Az, hogy valaki hétvégén, vagy az éjszaka folyamán a közösségi közlekedésben szarul álló Ócsáról eljusson az esetleg életet mentő ügyeletes orvoshoz. A legtöbb ember számára ez egy lehetetlen küldetés.

Bukodi ismét ezt a mocskot próbálja rátukmálni a lakosokra, ahogy tette ezt eddigi ténykedése során annyiszor. 

Bukodi ismét leszerepelt. Nem a város és nem az itt élők érdekeit védi. Polgármesterként és emberként sem elfogadható álláspontot képvisel ismét. 

Szerencsére nem mindenki ilyen. Sokan vannak, akik ezt másként látják. 

  Dr. Szalay László Dunaharaszti független polgármestere szerint (is) van megoldás és lehetőség a helyi ügyeleti rendszer fenntartására. 

Dunaharaszti polgármestere nem osztja Bukodi Károly, Ócsa polgármesterének suta érvelését

Dunaharaszti polgármestere ezen munkálkodik. Szerinte mindez nem jelent komolyabb megterhelést. Szerinte ez a városban dolgozó orvosok számára is előnyös és kifizetődő lenne, miközben a lakosság is jól járna ezzel.

Ócsán is meg lehet(ne) és meg kéne tartani az eddigi ügyeletei rendszert, függetlenül a februárban életbelépő megyeitől.

Ócsa eddig is közös ügyeleti ellátást tartott fenn és biztosított Alsónémedi településsel közösen. Ócsa polgármesterének nem a saját belterjeseivel, hanem azokkal a társszervekkel, ügyeletben érintett társasággal, és szomszédos települések vezetőivel kéne erről érdemben tárgyalni akik nem csak a Fidesz politikai érdekeit, hanem a lakosságot szolgálják ki.  

Érdemes Ócsán is a polgármestertől és keréktolóitól független, alulról építkező társadalmi összefogást keresni, akár az olyan új egyesületi elképzeléseket, mint alternatívát támogatni, amit a "BÉKE"  (Barátságos Élhető Kisváros Egyesület) kínál ez ügyben.

*