A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étkezés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: étkezés. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. szeptember 23., hétfő

Ócsán drágább az Eatrend támogatott szerződéses szolgáltatása, mint a közpénzen kívüli versenyszféráé

Ócsa képviselőtestülete a Bukodi által preferált közétkeztetőcég kezdeményezésére képes volt idén szeptembertől elfogadni azt a kimagaslóan magas, mondhatni irreális étkeztetési térítési díjtételt, ami mesze az eddigi legmagasabb. Mindezt az intézményeiben bevezette és az ottani ellátottakon keresztül a mögöttes szülőkre hárította.

 

Érdekes, hogy ehhez a fideszes Bukodi polgármester és a mögöttes testület azon tagjai akik étkeztetésben érintettek, zokszó nélkül adták magukat, és szavazataikat, sőt még a társaikat is befolyásolták ezzel a szavazás során.

 Balló Benő a drága Sarokház pincére és társtulajaként ismert képviselője a városnak, mondhatni bennfentes.  Ez ügyben, amikor az áremelés a testület elé került, mintha azt említette volna, hogy a 27 %-s alapanyagnövekedés elfogadható. Mindez persze szemlélet és hozzáállás kérdése.  Van akinek a 4 szoba és a Mercedes egy lefogadható tétel, van aki egy szobával és Daciaval is beéri, de van olyan aki az albérletnek is örül.  Balló Benő nem a szegénysorról ismert.

Amikor szavazatát adta Bukodi mentén a drágításhoz, nem volt tekintettel azokra akik távoli munkához kötöttséggel kénytelenek dolgozni. Ők nem keresnek annyit, mint egy borlovag, és nem jut ki számukra egy borvacsora ára sem. 

 Balló éppen csak azt nem nézte meg (vagy talán nem is érdekelte,) hogy a drága Eatrend-nél mennyit kóstál, és hogy ők honnan számolják azt a 27% -s beszállítói ár-növekedést, amit maga elismerni vélt. Mert ha alapból drágábban szereznek be valamit, mint az a sarki fűszeresnél kapható akkor eleve sánta a képviselő elismerő érvelése az alapanyagár növekedés tekintetében. Ez esetben az is érdekes lehetne, hogy a társával üzemeltetett étterem mennyiért veszi azt az alapanyagot, legyen az sertés, csirke, burgonya, vagy füszért árú, amit az Eatrend a nyersanyagnormájában elszámolási alapként (beszerzési áron) feltüntet.  Mert akkor látszana az, amiről Balló nem beszél.

Ugyancsak ez értendő arra a Kardos Zoltánra, aki nem csak egyszerű szakácsként dolgozik a hétköznapokon, hanem  a cégénél szakácstanulókkal is foglalatoskodik szakmai alapon, tehát elvileg  képes nyersanyag-kiszabatot, kalkulációt készíteni.  Képesnek kell(ene) lennie az anyaghányadok ismeretére, a felhasználás mértékére, tudással kell(ene) bírnia anyagismeretből és ismernie, kéne a beszerzési forrásokat az alapanyagárakkal egybevetve. Munkája során rendelkeznie kell a nyersanyagok felhasználásával, elszámolásával. Mindez alapismeret a szakács szakember számára.

Ez persze elvárható a maszekként ténykedő felszolgálótól is, ha már benne van, részese az éttermi munkának.  Különösen igaz ez annak fényében, hogy Benő és Ági közös üzemelésében maguk is menüzésbe kezdtek és napjában igyekeznek elérhető áron hétköznapi ellátást biztosítani az átlag emberek számára Ezek ismeretében különösen érthetetlen és igaztalan az, hogy Benő maga is arra szavazott, hogy drágább legyen az ebéd az iskolában.

 https://bukodikaroly.hu/assets/img/csapat/kardos-zoltan.png

Kardos Zoltán önkormányzati képviselőként Bukodi polgármestersége alatt évekig volt bizottsági elnök. A fent soroltak alapból elvárhatók lennének tőle ezek után. Aztán, amikor a városnak nem kellett, Bukodi akkor is visszaemelte a tagságába külsősként, amiért közpénzes juttatásban részesült. Aztán a néhai Török László helyét elfoglalva ült vissza a testületbe és adta nevét, szavazatát a botrányosan drága iskolai menza áremeléséhez. 

 Aztán mindkettőjük megnézhetné, összehasonlíthatná a saját(cégük) beszerzési árait a helyi közétkeztetést ellátó Eatrend beszerzési áraival, aztán beszélhetnének egymással arról, hogy ki mennyiért kap és használ fel a menü készítés során, akár egy kiló csirkemellet, lapockát, vagy éppenséggel mást.

Mert ha maguk is annyiért szereznék be, vennék, ahogy az az Eatrend szállítólevelén (számláján) feltüntetve vagyon, akkor igencsak hamar lehúzhatnák a redőnyt és nem lenne egyikőjüknek sem keresnivalója a vendéglátásban.

Mert az, hogy az alapanyag ár magasabb a boltinál, valóban jól jöhet az elszámolásnál, de abból ugyebár az asztalon nem képződik haszon, még akkor sem, ha  Kardos munkahelyén magasabb árfekvéssel (haszonkulccsal) számolnak és abban a sarokházi étteremben sem, ami helyben az egyik legdrágábbnak számít. 

 Ráadásul az Eatrend nem számolhat haszonnal, mert nonprofit tevékenységet lát el, aminek csak költségvonzata lehet. Ezt támogatja az önkormányzat mint intézményesített étkeztetést. Akkor, hogy lehet drágább, mint a piaci alapon működő közpénzes támogatást nem élvező helyi vállalkozás kalkulált ára, ami a saját maga kialakította konyháján készül? 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/461036079_932880922215760_2122781175037857585_n.jpg?stp=dst-jpg_s640x640&_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=833d8c&_nc_ohc=I5zTsr2futYQ7kNvgE9Pi0u&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&_nc_gid=AgHBwTSyzHO_JDjjhLSHBk5&oh=00_AYB_rlmUag7k8Lp3jT6PCSVzLGrvJ6cm_vaxCze0yzBLCQ&oe=66F765FB

Szóval bárhogy is legyen a saját hétköznap munkájuk során, és a képviselőtestületben másként lát, másként gondolkodik és cselekszik Balló és Kardos mint adott munkahelyén. Ott ezzel ugyanis nem vinnék sokra.

Itt mégis csak a város, az itt élők és adott esetben az étkezőgyerekek, a mögöttes szülők érdekeit kéne képviselniük, nem pedig a külső szolgáltatóét. Márpedig a helyi közétkeztetés terén ezt mintha elmulasztani látszottak volna. 

 Kardos sem minimálbéren él, ahogy Ballónak is van mit a tejbe aprítani. Ahogy Bukodi is felveszi a magáét. 

Azonban iskolába járók többsége számára mindaz, amit ők megengedhetnek maguknak, nem áll mindannyiuk rendelkezésükre. 

Ócsán nagyon sokan minimálbérből fizetik a gyerek étkezését. Mások egyedülállóként vagy éppenséggel több gyermekes szülőként szembesülnek az önkormányzati képviselők által meghatározott és szeptembertől alkalmazott magas árakkal. 

Azzal, ami az Eatrend életében, üzletmenetében sem átlagos.   Az, hogy ezt a képviselők - a két részint jártasnak, szakmabelinek(?) tekinthető személy nyomán - megszavazták, legyen a tévedésük, de az, hogy Balló és Kardos is ekkorát benézne, az már több mint hanyagság vagy gondatlanság.  Ez egy olyan cselekmény, ami összeférhetetlen a képviselői munkássággal, a vállalt feladattal.

Inkább tekinthető ez olyan mutyinak, ami netán valaki érdekében, vagy más mellékhatás mentén lett elfogadva, átvive, legyen az akár a polgármester netán a szolgáltató.

És lássuk be minden mellébeszélés nélkül, hogy azért, amit szeptembertől az önkormányzati határozat mentén az Eatrend a felnőtt szociális étkezőknek a megszavazott rendelet szerint bruttó 1995 forintért ad, majd az önkormányzati-, vendég étkezőknek 2150 Ft.-t, biztosít messze magasabb, annál, amit a közpénzes támogatáson kívül eső helyi vendéglátó egységek nyújtani képesek. 

 


Balló Benő sarokháza is olcsóbban biztosít ételsort napjában, mint ahogy azt a tanárok nyakába lőcsölték.

Ma már ott tartunk, hogy az önkormányzati dolgozók jobban járnak, ha egy külső szolgáltatótól rendelnek, mintsem a saját önkormányzati intézményük által elfogadott, szerződött partnerük által biztosított Eatrendtől kapnának. Hiába az Eatrend elődjeként a Ts Gastro után még a város által a közvagyonból kiépített, létrehozott, berendezett konyhát is megkapta az ellátás biztosításához a cég, de úgy tűnik ez sem elég a számára egy normális és elfogadható ellátáshoz. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSWJ-FjO4cyXkehnQ5M5dCgJrOF1tpkhW7-U-MKsMAAaqBQNub-HdmttzmCCM6mPSGrPJWRfcOejvzDHujQqJMG08mHhi-exQlEqR6xBvxUnQllU8YXXMdqQlXLEeQvFwgP2MqNme0UDQ/w640-h347/Buksi+konyha.png

Akkor miért is szerződött velük a város és adta áldását ehhez a képviselőtestület, ha maguk és a helyi vállalkozások is képesek olcsóbb, jobb (étel előállítására) szolgáltatás biztosítására. 

Erre Balló Benő és társa az ékes bizonyíték, amikor a napi menüjét sem adja annyiért, amennyit a tanároknak képviselőként megítélt. 


 A gimnáziumi pedagógusok, az általános iskolai tanárok is jobban járnak ha nem a helyi önkormányzat által biztosított szerződéses (Eatrend) menzán étkeznek mivel számukra is olyan drágán biztosítják az ételt, hogy az már nem versenyképes.

Igazuk van azoknak, akik mást választanak és kikerülik a rendeletben foglaltakat, mert minőségben jobbat járnak,  mennyiségben többet kapnak, árban pedig kevesebbet fizetnek. Így olyat kapnak amit maguk választhatnak, szeretnek és van lehetőség a szolgáltatók közti versengésre. Arra, amire az önkormányzattal szerződött badellás beszállító nem képes. 


Nem áll szándékunkban másoknak ingyen reklámot nyújtani és nem állunk oda egyetlen vállalkozóhoz sem, ahogy tette ezt Bukodi egyesesetekben, de azért engedtessék meg, hogy kiemeljük, mely szerint van olyan hely Ócsán, ahol 1900 forint alatt kapni menüt. 


A diákságnak a szülőknek lehetőséget kell adni egy olcsóbb és jobb választáshoz. Arra, hogy a gyerek ne legyen kötelezett csak az Eatrend rendszerébe fizetni, hanem szabadon választhasson a piaci szolgáltatók sorából. Biztos vagyok benne, hogy Ócsán erre is lenne piaci kínálat és Benő & Ági sem hagyná elveszni annak a lehetőségét, hogy napjában kiálljon egy olcsóbb, korosztályos diákmenüvel.

Egyrészt felháborító másrészt ébresztő, hogy olcsóbb ma a „maszeknál” kajálni, mint a képviselők által közpénzből támogatott Eatrend szerződéses szolgáltatását igénybe venni.  A Bukodinak kiszolgáltatott, neki hajbókoló, netán alárendelt tagság ezen is elgondolkodhatna amikor szavazatukkal méregdrágára emelték az intézményesített étkeztetés árát Ócsán. 

A Bukodi által preferált, Ócsán is étkeztető Eatrend 2023-ban 200-300 közötti nettó árbevételt produkált a Nemzeti Cégtár jegyzése szerint.    Mindehhez Ócsa népe is hozzájárult a fizetett ebédje árán. 

Remélhetőleg a tanulók mögött álló szülők mindezt díjazni fogják.

Mondhatjuk, Bukodi ezt is elérte 14 évnyi polgármesterségével. 

*

2021. február 25., csütörtök

Jakab parizere, Szabó "pirosaranya", Szűcs disznaja - az ócsai fideszes Azori-szigeteki hideglelése a diákság étke


Néhány nappal ezelőtt Jakab Péter megosztott egy képet Facebook-oldalán „Gyerekkorom kedvenc ízei, amiket még most is imádok” címmel. A képen a Jobbik elnöke látható, előtte pedig az asztalon néhány kifli, egy kis Piros Arany és némi parizer.

Ezek után kitört a "párizsi"-háború. Így a minden lében kanál után kapkodó Szabó Tímea sem akart kimaradni ebből.

 "Azt hallom, hogy a párizsi és a pirosarany a Fidesz szerint proli dolog. Dömötör Csaba még ma is ezen viccelődött a parlamentben. Hát akkor ezennel csatlakozom Jakab Péterhez, és merem állítani, hogy több millió magyarhoz hasonlóan akkor én is proli vagyok" - írja rossz helyesírással közösségi bejegyzésében Szabó Tímea, az országgyűlés vérmes (elvált) nősténye. 

De hol maradnak ezek a sületlen ellenzékiek attól a fideszes országgyűlési képviselőtől, aki ócsai lakosként mondhatni rendszeresen posztol a jólétét igazoló tokos falatozásairól képi anyagot.

A fideszes Szűcs Lajos szerint Azori-szigeteken túl és képviselői járáson innen is van élet Ócsán, ahol is a városlakók pénzéből kapott térkövezet járdát a megyei elnökként az iskolákat kiéheztető pártpolitikusunk.  

Persze ez munkalátogatás volt, ahogy később magyarázni próbálták utólag az egészet. Kovács Ferenc Vas megyei elnök és Nagy Kálmán Zala megyei alelnök beismerte, hogy a feleségük is ott volt. Szűcs Lajos azonban mással utazott, ő nem vitte az asszonyt.

http://www.pestmegye.hu/site/upload/2010/10/IMG_1630_250x250.png 

Igen Szűcs Lajos volt a Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlésének az elnöke, amikor a megye intézményesített közétkeztetését végző HunGast a fennálló tartozás és a nem fizetés okán egyik napról a másikra felmondta a szerződést és éhen hagyta az intézményesített ellátásban részesülőket. Így Szűcs Lajos Ócsáján is ellátás, vagyis étkeztetés nélkül maradtak a Bolyai diákjai, amit aztán jó pár nap múltán ideiglenesen a városlakók pénzén részint a helyi önkormányzat pótolt be.

Szűcs Lajos mit sem törődve ezzel és a fűtetlen tantermekkel, a mögöttes Fidesz pártos élvezetével semmit nem adott le a súlyából. 

Cegléd két megyei fenntartású iskoláját is érinti a gázstop, a település polgármestere, Földi László úgy nyilatkozott: tavasszal, amikor a középiskolások étkeztetése volt veszélyben, városi hatáskörben, önkormányzati kasszából még meg tudták oldani az ebédeltetést, de a mostanra felhalmozott, iskolákra vonatkozó megyei közüzemi számlatartozások átvállalása már meghaladja a város lehetőségeit.

A szokásosnál két órával később kezdik a tanítást, 35 perces órákat tartanak, óra közben szintén tornáztatnak, szünetekben forró teát, délben pedig meleg ebédet adnak a meleg ruhában, takaróval és párnával érkező diákoknak a ráckevei Ady Endre Gimnáziumban – mondta az MTI-nek Molnár László igazgató. Az intézmény vezetője szerint nem kizárt, hogy rendkívüli szünetet kell majd elrendelnie – ebben az estben a végzősök másutt folytatnák a munkát az érettségi "szorítása" miatt.

Szintén komoly helyzet állt elő a szentendrei Pest Megyei Könyvtárban, ahol a Tigáz az eddigi 2,3 millió forintos tartozás mellé egy újabb egymillió forintos számlát küldött ki a májustól októberig tartó időszakra kapacitáslekötés címszó alatt, miközben a könyvtár gázóráját májusban leszerelték.

 

  https://img0.hvg.hu/image.aspx?id=625357dd-bae6-4d22-8e68-2f784b41a91a&view=00000000-0000-0000-0000-000000000000

Szűcs Lajos nem fogja vissza magát. Nem fázik, nem éhezik.

Ő azóta is tovább dőzsöl és dőzsölhet a mai napig, élvezi az ócsai kisvárosi légkört és a megalkuvó helyiek bizalmát, a többség köpködése ellenére. 

A Fidesz pedig eltűri.

Így Szűcs Lajos a Gyurcsányhoz igazodó Jakab Péterrel, és Szabó Tímeával ellentétben bizony jóléti tanácsokat, életképeket szemléltet akkor, amikor a maga szerény lakomáit tárja elénk közösségi oldalán. 

Szűcs nem parizerrel tömi magát. Ő nem proli, vagy nagyvaddal (dámszarvas) vagy legalább egy fél disznóval vág neki a magamutogató jóléti bemutatásnak.

Itt nem csak a másik arcába vágás, hanem a pofátlanság ütközik ki. 

Nem mintha a Jakab, vagy Szabó szegény lenne, amikor fejenként havi 5 millióba kerülnek a választópolgároknak. Mindez a HírTv Troll című adásából derült ki. Szűcs azonban még ennél is többe kerül nekünk.

Nem csak a kártékonyságával párosuló méltatlan gazdagságával, vagy a mi pénzükből építettet önkormányzati járdával, ami itt más ócsainak nem igen adatik meg, hanem azzal a pofátlansággal, amivel a háttérből csóválja a helyi kiskutyát.  

Szűcs Lajos nem méltó a tiszteletre, és a megbecsülésre, de még csak a Fidesz párttagságára sem. Szűcs "munkássága"  Pest megye élén is szégyenletes bukással végződött.  

Aztán a teniszszövetség elnökeként is csúfos veszteséggel és tartozással hagyta hátra az általa "felkarolt" sportegyletet. 

A horgászszövetség vezetésével még nem adott fel, és ebbe a halászok mentek tönkre. 

Mindezekért mindig mások fizetnek nagy árat. Szűcs Lajos ebből is csak a javát fogja ki magának. 

Szűcs Lajos is van annyira hazug, meg pofátlanul képmutató, mint Jakab és Szabó. 

Fideszes kormánytagként pedig sokkalta többe fáj ez nekünk, mint a két másik politikai szélhámos együttvéve. 

*

2021. február 14., vasárnap

Baj van az intézményesített étkeztetéssel Ócsán - nem biztosított az előírt szakember az étkeztetési ellátáshoz

 Ócsa városvezetése Bukodi Károly nyomán Dönti Károly, Török László és Inczeffy Szabolcs ellenállása ellenére az előző választásokat követően, az új fideszes testület többségi biztosításával kiárusította a helyi gyerek- és szociális étkeztetést a nyereségérdekelt TS Gastro Kft-nek.

A TS Gastro volt Takács Zsolt azon cége, ami mellett Szűcs Lajos is képviseltette magát, amikor a térségi országgyűlési képviselőként boldogan parolázott a cégvezetéssel egy-egy konyha átadása alkalmával.

https://i.ytimg.com/vi/qC_wmNrURCI/maxresdefault.jpg
Konyhanyitás a Ts Gastroval - Szűcs Lajos országgyűlési képviselő Ócsáról, Ságodi Nándor TS Gastro ügyvezetője, Pécel város Polgármestere, és nem utolsóként nyakkendőben Takács Zsolt a TS Gastro ügyvezetője.

Nem véletlen hát, hogy a szomszédos Felsőpakony településen, ahol Szűcs a Fidesz parlamentere, ott is váltásra került sor az intézményesített étkeztetés terén.  Így aztán az sem meglepő, hogy abban a városban, ahol Szűcs Lajos éldegél, és ahol szintén fideszes a polgármester úgyszintén átadásra került az a városi konyha, amit még az előző polgármester, Dönti Károly újíttatott fel.

Ki sem találnák, hogy a hosszas civakodás, visszalépés és cserbenhagyás után csakis Takács Zsolt cége, a környéket lehalászó TS Gastro lett a befutó.

Blogunk korábban is megszellőztette már azt a galádságot, amit Bukodi polgármester vitt véghez a helyi étkeztetés kiárusításával - prédává tették a közétkeztetést (- ismét a Ts Gastro kapta a milliárdos üzletet)

Ennek már több éve, de sebaj, mert a cég eléggé hírhedtté vált a munkavállalók megbecsülése, a megtartása és távozása nyomán, egy szóval az ismert fluktuáció kapcsán.   Szép lassan az egyik legjobban elutasított céggé sikerült ismerté válnia annak az ételkészítő vállalkozásnak, amire a gyerekek étkeztetési ellátását bízta a Bukodi vezette önkormányzat.

 Időközben lejárt a cég szerződése, és Takácsék is érzeték a TS Gastro tarthatatlan helyzetét, az elértéktelenítődés, a hitelesség és az ismert kétes foglalkoztatások, a részleges bejelentések-kifizetések kapcsán, ami szájról-szájra terjedt.  A munkavállaló elvégre nem hülye.

Ki lehet zsákmányolni egy ideig, és kényszerből el is tűrik ideig-óráig, de ez a végletekig nem járja. 

Bukodi Károly mégis ragaszkodik hozzájuk.  Erre Ócsa polgármestere maga tett tanúbizonyságot, amikor a cég átszervezésével és átkeresztelkedésével ismét szerződést írt alá azzal az Eatrend Kft.-vel, aki ugyanazon a székhelyen és cégvezetéssel folytathatja tovább azt a tevékenységet Ócsán, ami eddig sem tette boldoggá az itt élőket.

Az Eatrend Ócsán semmivel sem lépett előrébb a TS Gastro-hoz képest. ugyanazon telephelyen közel azon személyzettel folytatta azt az áldatlan tevékenységet, amit egyre többen utasítanak el a városban.  

Közben a város egykoron új konyhája és eszközei leamortizálódnak, és a korábbi helyek közül már csak a Baross utcai óvoda épületében vannak jelen a főzéssel.   Azonban itt is gondok vannak, mert folyamatos szakember hiánnyal látják el a feladatot.  

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSWJ-FjO4cyXkehnQ5M5dCgJrOF1tpkhW7-U-MKsMAAaqBQNub-HdmttzmCCM6mPSGrPJWRfcOejvzDHujQqJMG08mHhi-exQlEqR6xBvxUnQllU8YXXMdqQlXLEeQvFwgP2MqNme0UDQ/w640-h347/Buksi+konyha.png
Ahogy kifogyott az "ellenzék" a képviselő-testületből, úgy játszották át a konyhát a vállalkozónak -
Takács cége jobban megbecsüli a polgármestereket, mint a saját dolgozóit

Volt, hogy szakács sem volt a főzéshez, és a konyhai dolgozók látták el a szakmunkát.  Volt, hogy Örkényből utaztatták a szakácsot, aki aztán egy idő után beintett. Más is dolgozott itt, de annak sem vált tartóssá ez a céges munkahely. A területi vezetők is lassan úgy váltják egymást ezen a területen, mint a cégvezetésben érdekelt Havasi Rita a bugyiját. Takács Zsolt ismert új autóbeszerzései mellett.

Nincs hát min csodálkozni, hogy immáron tavaly óta nincs és nem biztosított Ócsán a feladatellátáshoz szükséges élelmezésvezető.  Mindezt ma ugyanúgy "távvezérléssel" próbálják biztosítani, mint ahogy a szintén kötelező dietetikust amit még a kiárusítás előtt a polgármester a helyi városüzemeltetést biztosító Buzáné Icsó Zsuzsanna ügyvezetésén próbálta számonkérni és indoklásként felhasználni az önkormányzati étkeztetés kiárusítása során. 

Addig variáltak, míg végül csakis Takács cége kapta meg Ócsán az intézményesített főzés jogát - Bukodi már ekkor elárulta a választóit

Végül is ezt is indokként használta fel Bukodi a pályáztatás és TS Gastronak való átadás igazolásaként.

Aztán, ahogy látjuk és tapasztaljuk, a helyzet semmivel nem lett jobb. Sőt, mondhatni rosszabb és kiszolgáltatottabb lett a város és a gyerek-, valamint a szociális idős-étkeztetés. 

Ócsán nem hogy dietetikus, nincs az étkeztetések mellett, hanem élelmezésvezető sem található a konyhán. Örülhetünk, ha a szakács mellé jut elegendő számú konyhai dolgozó.

Miközben Ócsán is több szakács valamint élelmezésvezető ismert és mind máshova, távolabbra jár dolgozni, addig ide lassan senki nem kívánkozik. 

Kardos Zoltán sem szakácsként az ócsai konyhán kavargat, inkább a polgármester oldalán a bizottságban sütögeti a közpénzes pecsenyét

Ez nem csak a megbecsülés hiánya, a kevés pénz, hanem a humánus hozzáállás hiánya, a gyakori személyi változások és a mögöttes cégvezetési viszonyok, a pénzhajhász üzemmód lehet az elutasítottság mögött.  Ezért nincs megfelelő személyzet, és ellátás a helyi közétkeztetést végző cég tevékenységéhez. 

Az Eatrend nagy bajban lehet, mert nagyon sok helyre keres élelmezésvezetőt, de valahogy már senki nem igazán akarja ezt a társaságot.  A tőlünk nem messze levő Örkény településen sincs megfelelő szakembere a szolgáltatáshoz.  Aztán Jászberénybe és Szolnokra is hirdeti cég a pozíciót, más  egységek és állások mellett, ami bizony azt igazolja, hogy valahol a baj a cég menedzsmentjében leledzik.   

Ők ugyanúgy a fejüktől bűzlenek, mint Ócsa városvezetése, mely szintén a romlott hal szagát viseli magán.

Úgy tűnik Bukodi Károly polgármester mégis ragaszkodik hozzájuk, bár ahogy látni, Ő és a jegyzője sem a cég menüjét fogyasztja napjában. Mégis szerződtek ezzel a céggel.  

A baj az, hogy ezt erőltetik rá az idősekre, a rászorulókra és a gyerekekre, holott korábban Ócsán egy jól működő, több főzőkonyhából álló hosszútávú ételkészítési tapasztalatokkal rendelkező csapat dolgozott, akit Bukodi erőltetett menetben tett tönkre az által, hogy a városüzemeltetés kezéből kivette ezt a feladatkört és átjátszotta annak a haveri vállalkozásnak, aminek kijátszása során valahol Szűcs Lajos vigyorog.

*

2021. január 12., kedd

Takács cége jobban megbecsüli a polgármestereket, mint a saját dolgozóit - munkaerő és hiány az étkeztetésben

 

 

 Ócsán mióta a polgármester az előző fideszes képvisel-testületével átjátszotta a közétkeztetést a TsGastro-nak, azóta nem állt helyre a szolgáltatás korábbi színvonala.

A képről csak Gallai doktor hiányzik, mivel ő párton kívüli támogatója a társulatnak

Bukodi Károly polgármester amikor felszámolta a városüzemeltetés által biztosított önkormányzat étkeztetési ellátást a közintézményekben, akkor komolyan és megfizethetetlenül kiárusította a szociális és gyermekétkeztetést egy Fidesz-közeli "baráti" céghez. 

https://outside.mfor.hu/mfor/images/tsgastro_600.jpg
Szöllösi Attila Pécel város Polgármestere, Takács Zsolt TS Gastro ügyvezető, Szűcs Lajos Országgyűlési képviselő, Ságodi Nándor TS Gastro ügy vezető (- konyha bemutató Pécelen) - mfor.hu

Bukodi Károly ezzel nem csak a helyi főzőkonyhák többségét számolta fel, hanem a városlakók pénzéből még Dönti Károly polgármestersége alatt létesített és újonnan berendezett konyha teljesen felszereltségét is átadta az ellátásra szerződött cégnek. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSWJ-FjO4cyXkehnQ5M5dCgJrOF1tpkhW7-U-MKsMAAaqBQNub-HdmttzmCCM6mPSGrPJWRfcOejvzDHujQqJMG08mHhi-exQlEqR6xBvxUnQllU8YXXMdqQlXLEeQvFwgP2MqNme0UDQ/s1600/Buksi+konyha.png
Ahogy kifogyott az "ellenzék" a képviselőtestületből, úgy játszották át a konyhát a vállalkozónak

 Bukodi Károly ebből fakadó felelőssége óriási, és nem elhanyagolható, ami persze annyit ér, amennyit számon lehet kérni rajta. Ez azonban a helyi képviselő-testület és a mögöttes lakosság tekintetében szinte lehetetlen, hiszen Ócsa is csak egy olyan következmények nélküli politikai pénznyelő hely, ahol az Eu-s beruházással épülő MÁV-parkoló építési törmeléke is csak az önkormányzati ingatlan földjébe lett elásva.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjUvn3e_yC-NluBDD3oXxMoENL5kYBS6k6tI5xaEVX6xAIdRK0fhsRPbNu954oVol8g8VFw_r-ESRMhZ873dKHgkUuJdUcn8IjZ9IpWv47l2pBPAaFC2HohJ4y29kOezhE6fZh40isYH3Q/s1600/k%25C3%25A9t+alpolg%25C3%25A1rmester.png
Csereszavatos alfelek
Tagadhatatlan, hogy mindez mögött olyan közpénz rejlik, mely mindig valaki zsebét gazdagítja.

 

Bukodi Károly és Horváth Tamás vezette város nem véletlenül és önszorgalomból adta jóváhagyását a mások által végzett Eu-s beruházás amúgy a városi költségvetést nem érintő építési törmelékének a távoli hivatalos lerakóba szállítása helyett az olcsóbb megoldásnak tűnő városi telekbe süllyesztésére. 

Mindez nem történhetett volna meg, ha a mögöttes pénzügyi érdekek, a haszonlesésé nem veszi rá a feleket az illegális tevékenységre.  A felek azonban lebuktak és a városlakókat képviselő testület azóta sem kérte számon a polgármestert. Így a felelősségre-vonás elmaradt és a bűnösök ma is élnek és virulnak.  

Sőt, a most egyre több ellenzéki megnyilatkozást posztoló Buza Ernő jóvoltából még az év végi jutalmazást is szentesítették az ismert képviselőtársak által.  

Ezt a "jó" szokásukat azóta némileg finomítva természetesen fenntartották, annak ellenére, hogy a Kormányhivatal által feltárt környezetszennyező tevékenységük nyomán kötelező "helyreállítást" a törmelék részleges elszállítását is titokban a város közvagyonából, az itt élők adófizetési terhének s a beruházások önrészének a kárárra biztosították, vagyis ellenében fizették ki. 

Ócsa elmaradottsága, vagy lemaradottsága tehát ezekben a visszaélésekben keresendő. Azonban amíg ezekkel (ahogy az Oxyfa-ültetvénybe fektetett 10-20 milliókkal, a Tsz-Iroda vásárlásával és lebontásával keletkezett 30-40 milliós vagyonvesztéssel) nem számol el a városvezetés, úgy az étkeztetés és más esetben sem várható változás. 

Így vagyunk most ezzel a bölcsődét, óvodát, iskolát és a szociális étkeztetést érintő intézményi ellátással is.


Egy koccintást megér egy "jó" üzlet


Mert míg polgármesterünk leépítette az iskolai és a gimnáziumi helyben főzés lehetőségét és a konyhákat a Ts bezárva csak tálalóként hagyva meg, nem más követtek el, minthogy egységesítve egy kaptafára húzták az egész ellátási rendszert.  Ezzel nem a gyerekétkeztetést segítették elő, hanem az anyagi előnyszerzést egy nyereségérdekelt gazdasági vállalkozás számára.

A Takács Zsolt nevéhez köthető cégcsoport nem rest a befizetésekből ajándékokkal kedveskedni a polgármester, a jegyző és az iskolaigazgatók felé.  Nem ritka a focisták meccs utáni étkeztetésének a biztosítása, vagy a különböző önreklámozó fesztiválok bevállalása, úgy is mint az itt ismert tejbegrízes buli.  Azonban senki nem gondolja azt, hogy létezik ingyen ebéd.

Sok izgalmat nem, de a területi vezető távozást sem írta meg a kisvárosi propaganda újság - azóta már Fatime sincs Takácsék a cégénél

Fatime 2019-ben távozott

 A szolgáltató ezeknek az árát rendesen elkéri és beszedi a napi térítési díjakban, a lecsupaszított szolgáltatások által. A céges nyereséget nem pusztán az egy konyhára bezsuppolt és az üstbe vágott főzés biztosítja a lefilézett személyzettel. Azonban mégis csak érdekes összegek jönnének ki, az élelmezésvezetők által kimutatott normatíva és a megtakarítások arányában.  

 Mert ezek azok az összegek, amik már nem terheltek a költségekkel, hiszen a bérek, a járulékok és a mögöttes energiafelhasználás díja már eleve bele van kalkulálva normatív díjszabásba. Abba, amivel a szolgáltatást a vállalkozó viszi és amit ezért az önkormányzat, valamint a szülő fizet.  

Olyan ez is mint a focipálya bérlete, amikor a játék mellé megkapod az iskolai öltözőt a meleg-vizes fürdőt, a világítást, a fűtést és a hátteret, amit csak úgy összességébe infrastruktúraként szoktunk említeni. 

 Szóval a szülök által fizetett étkezési díjban benne ugyanúgy benne van a polgármesteri ajándék, a fesztiválhoz járó tejbegríz és a focisták ebédje is mint ahogy az önkormányzat illegális lerakásának városlakókra terhelt költsége.

Tanszerosztás 2017-ben Gulyás Fatime közreműködésével - a marketing, a látszatkeltés, a megnyerés fontos szempont ( - a kaja az már kevésbé)

Mindez persze nem általános, hiszen jobb helyeken a helyi étkeztetést nem adja ki a kezéből és nem szolgáltatja ki piaci nyeresége alapokra a testület. Ócsán azonban nem így van.

Itt a polgármester most a vírus adta válsághelyzetben egymaga döntött a fideszes hátterűként emlegetett Takács-féle cégcsoport új tagjával, az Eatrend-el a szolgáltatás meghosszabbítására. Vagyis csak nevében változott a gyerek, de mögöttes tulajdonosában, minőségében és haszonszerzésében nem.

 https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRmzGmurKRFdoVhoJEs3F_s0Idu4m8SejJ5Ww&usqp=CAU

Bennfenteseknek sok újat nem jelent, hogy a nyegle Takács Zsolt "eatrendjében" partnere az arrogáns Havasi Rita 2009 óta. Jelenelg ők viszik a prímet az étkeztetési cégben

 A testület most nem dönthetett ebben a cserében, ami ugyebár csak egy névváltással járó hosszabbítást jelent, mert a polgármester a kormány jogszabályi felhatalmazása alapján egymaga dönthetett. 

Nem érhető el leírás a fényképhez.
Szűcs Lajos és  Felsőpakony

 

 Sok ilyen sundám.-bundám ügylet bonyolódik most az önkormányzatokban. Ebben nincs egyedül a polgármester. Így zajlik ez a fővárosban és sok helyütt vidéken, ahol most a felhatalmazás alapján a polgármesterek szabad kezet kaptak a maguk módján való üzleteléshez - értsük döntéshozatalnak, szerződéskötésnek, stb. 

 Ami pedig a helyi intézményesített étkeztetés ellátása alatt zajlik, az nem más mint egy kínlódás. 

A szolgáltató nem tudja stabilizálni a munkát ellátó hátteret. Nem csak a cég képviseletét ellátó területi képviselők jönnek-mennek ismerten, vagy ismeretlenül, de a konyhai személyzet sem stabil.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgVcMGqOFjVZJJfkCFTtymwynSi7zaIZXW0VQ6HwTCGHLowbhvmM-GqnwoBfLdbSTfvfYwNpIWhKyrCzHnx7_kCfWX2XYWm-ycRHlFqbdDjBhAuMaRgPlDjFnl89FdSSJGpqVu4Edb4Izs/s640/TsG+ter%25C3%25BCleti+vez..png
Rebekea sem vált tartóssá

Ócsa már ki tudja hanyadik szakácsot, élelmezésvezetőt koptatja el.  Alig telt el pár hónap, vagy éppenséggel a próbaidő az előző nyomán, máris új élelmezésvezetőt keresnek a ki tudja hanyadik helyére.  

Takács cégei nem igazán becsülték és fizették meg a dolgozókat. Ezért is magas a frusztráció, ami negatívan hat a szolgáltatás színvonalára. Ez köszönt vissza a NÉBIH minősítésén amikor vizsgálatra került a helyi szolgáltatás.  Most ismét dolgozót keresnek. Volt már erre példa és még az is előfordult, hogy az önkormányzat próbált munkaerőt felhajtani a vállalkozásnak, hogy dolgozni, és teljesíteni  tudjunk.


 Ehhez a polgármester csak annyit tud hozzátenni, hogy a névváltoztatással meghosszabbított cég az étkezőbe a saját reklámját kihelyezve frissítette a falfelület egy részét.  Persze, hogy az étkező nem lett sem felújítva, sem pedig kifestve.  Az olajlábazat, az asztalok és minden más maradat a régi. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/136354574_749713748984357_7703891895456586331_o.jpg?_nc_cat=108&ccb=2&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=9ty_BecRxjQAX9eury8&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=20b5a148ece60520010bd156c5424e13&oe=60216260

Gyakorlatilag a szar egy darabját csomagolták át, illetve fedték le egy kicsit. Ettől persze még sem a gyerekek, sem az idősek étkeztetése nem válik jóvá. 

A Bukodi K. polgármester ezt is elintézte. 

*