A következő címkéjű bejegyzések mutatása: áram. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: áram. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. szeptember 17., kedd

Mindennapos áramkimaradások Ócsán - az önkormányzat illetékese továbbra sem hajlandó eljárni

Tegnap is és ma is kisebb -nagyobb, mondhatni pillanatnyi ármakimaradások sújtották Ócsát. 

Egyesek lassan már tudomást sem vesznek erről, mint gondozatlan házban az elszaporodott poloskáról. Természetesen lehet ezzel együtt élni, csak éppen nem normális körülmények között.

Ócsán a legtöbb kimaradást nem az időjárás és nem a természet okozza

Olyan ez, mint a 142-s vasútvonal a 40-s lassítójelzéssel, és a századhoz illő 2-300 km/órás sebességgel haladó gyorsvonat.  

Igaza lehet annak, aki mindezt a panaszt felhánytorgatja a szennyes Facebook-n, de azért Ő maga sem a betárcsázós netet használja akkor, amikor megelégszik a petróleumszagú áramtalansággal. 

Szóval a képmutatás és az egyéni hovatartozás sokszor inkább meghatározó, mint a normalitás.

Azonban nagyon fontos, hogy a lakosság jelezze a pillanatnyi áramkimaradásokat. Ez volt tegnap is, de sokan nem érzékelték, vagy éppenséggel összetévesztették azzal a jelzett áramszünettel, ami egy-egy utcát, vagy más területet érintet. Nálunk az a baj, hogy a FI-relé egyes ármakimaradások és hirtelen visszaállások során "hivatásszerűen" leold ami által a lakás áram nélkül marad. 

Ez egyrészt védelem, másrészt a hűtő leolvadásával, a rendszerek leállásával jár, ami télen akár a keringtetőszivattyú leállásával túlmelegedést és akár kazánrobbanást is okozhat, más esetben pedig olvadást, romlást jelent. 

A gond, hogy a lakás, a ház így nem biztonságos ami okán nem lehet hosszabb távra elhagyni. Gondoljunk bele, egy hosszú hétvégén történik ez és akkor ha más nem is, de a hűtő kiolvad 2-3 nap alatt és tönkremegy minden ami benne van. Amennyiben terráriumod van, akkor az állat is elpusztulhat, vagy a halak is mehetnek a levesbe. 

Ócsán messze sokkal több és gyakoribb az ármakimaradás, mint az országos átlag, vagy akár másutt

Mindez nem normális, és nem elfogadható jelenség. Különösen nem az, hogy Ócsán már napi szinten jelentkezik a probléma, mert napjában többször is képes kimaradni az áram, amit nem csak mi, de a gépek, berendezések sem tolerálnak. Ezért tartom egyrészt fontosnak a bejegyzést, a visszajelzést és a reagálást, másrészt a dokumentálás végett és azért, hogy minél többeket megmozgasson a dolog, hogy végre legyen valaki aki mindezt felvállalva szóváteszi, netán eljár annak érdekében, hogy a város más településekhez hasonlatosan biztonságos és folyamatos áramellátásban részesüljön. Ez messze több, mint egyesek egyéni érdeke, vagy személyes bánata, mivel a közösség érdekképviselete az önkormányzatiságban adott. Ezért annak a testületnek és a mögöttes hivatalnak a kötelessége az itt élők érdekképviselete és az ebben való eljárás. Az önkormányzatiság nem csak az adókiszabásban, a beszedésben, vagy az utak állapotában, hanem az ellátásban is jelen van, érintet és érdekképviselője a választóinak. Legalábbis normális helyen és épkézláb vezetéssel, mögöttes lakossági összefogással. 

Ócsán úgy tűnik mindez hiányzik a hálózatból. 

* 

2024. június 26., szerda

Ma rendesen kigyilkolta az elektromos készülékeket a szolgáltató - sokan mégis a panaszos helyieket hibáztatják

 Ma sem volt különös időjárási helyzet. Nem támadták a szerb állásokat a jenki, és ők sem lőttek vissza. Az oroszok sem támadtak ránk, ahogy esetleg teszik ezt az ukránokkal, de az ukránok sem minket lőnek. Mondhatnánk, semmi különös, csak éppen megint kimaradt az áramellátás Ócsán.

Ócsát váratlan áramkimaradások sújtják hosszú évek óta
Mondhatnánk, bassza az anyját, de azt sem tudja a helyi őslakos, hogy kiét.  Egyesek szerint az Elmű a hibás. Mások szerint más a hálózati szolgáltató, mondván Ők az Eon-tól kaptak értesítést a tervezett áramszünetről.

 Csakhogy ez a mai se nem tervezett, se nem szolgáltatói szünet nem volt.  A pillanatonkénti váltás, a le- fel kapcsolódó elektromos berendezések csipogása, majd vinnyogása vészjósló meghibásodásra adtak jelet.

Van háztartás, ahol ezt meg is bánja a készülék, míg mások szerencsésebbek és ott túlélik berendezések. 

Van olyan aki a szomszédot hibáztatja, mert bekötötte a hőszivattyút és szerinte az szívja el a naftát a hálózatból. Más villanyszerelő a kollégát hibáztatja, mondván sok légkondit kötött be és rá a hálózatra.

Szabolcs szerint a rezsicsökkentés az oka és ezt nem viseli el a rendszer.  

Amikor az Eon 2 órás tervezett áramszünetéről szóló levelét közösségi oldalán közzétevő honfitársunk bejegyzésére nevetős bejegyzést tettek, akkor Szabolcs rá is kérdezett, hogy mi ebben a vicces?  

Mikor pedig megszületett a válasz, látszólag nem is értette, hogy az ócsai ember azért tartja nevetségesének az előre bejelentett 2 órás (amúgy meg normális) karbantartással indokolt áramszünetet, mert itt hetente hosszabb ideig tartó kimaradások vannak, amit senki nem jelez előre.  

A tősgyökér Bukodi évtizedes polgármestersége alatt vajmi keveset tett a lakossági szolgáltatás javítása érdekében - amit ígért, se tartotta be

 Sőt, itt a tősgyökerese még azért is képes megszólni a bevándorlót, mert ezt szóváteszi és közösségi oldalra felteszi.  Bár a tősgyökeres sem a láposban él, petróval világítva űzi el a szúnyogokat, de azért jól esik neki a régmúlt világ hangulata, amikor az áram és a tévé még az ünnepi események látványossága lehetett.  

Ma már ennél többet várunk, amikor koraszülötteket mentünk inkubátorokban, betegeket tartunk életben és segítünk a gyógyulásban lélegeztetőgépekkel.  Sőt a rendelt pizza előállításához, és az esténként hiányolt közvilágításhoz is áramra van szükség.  Ezt még a tősgyökér is hiányolja, ha éppen a fiatalkorú lányáért izgul a hosszú téli estén, amikor éppen hazavárja.

De ma már ott, ahol parasztházban is kombigázkazán adja a meleget és szolgáltatja a fürdővizet, nélkülözhetetlen ez a feszültség.  

Mindezek okán álságos és hülye dolog a mások marcangolása, a gúnyos bejegyzés és a beszólás azért, mert valaki(k) az alapvető normalitás mentén gondolkodva természetes mód várják el a folyamatos áramszolgáltatást. 

A normális többséget bosszantja a hézagos szolgáltatás és a rengeteg kimaradás, mások pedig heccelik az ezért szót ejtőket

 Tudjuk, hogy nem Bukodi kapcsolgatja otthon az áramot, (legalábbis a maga verziója alapján,) bár szerintem maga is villanyt használ a WC-n és nem más oltja le dolga végeztével, még akkor is, ha ezt éppenséggel maga sem vallja be, vagy netán tagadja.

Bukodi még a nyarat is jó pénzért, közpénzes fizetségért kitölti, miközben semmi érdemit, és jót nem végez - milliókat zsebelt be így, a külön juttatásokról, az év végi jutalom kicsikarásáról nem is szólva

Akár hogy is legyen az biztos, hogy lett volna ideje a tizenéves polgármesternek arra, hogy eljárjon a városi ellátás érdekében. Most már ez is marad az eljövendő városvezetésre, mint hátrahagyott, de megoldandó problémáról.  

Blogunk évek óta jegyzeteli, hogy a szolgáltató miként gyilkolja a gépeket - Bukodi szart az egészre

Reméljük ezt a sötét oldal hívei is kedvezően (felvilágosultan) fogadják.

*

2024. június 15., szombat

Vak vezet világtalant Ócsán a sötétben, mert nincs világosság - áramkimaradások és a hülyeség (- hibás szakik)

 Munkanap volt. Aludtunk, amikor az éjbe visítva vágott éket a szomszédos ház riasztójának pánikos vinnyogása úgy 150 decibellel, ha nem többel. 

Erre jöttek a kutyák, akik mindezt megpróbálták túlugatni a maguk 120 db-s csaholásával.  Ócsa erre ébredt, mert ismét elment az áram több utcát és még több háztartás érintve az éjjel.

Itt nem ritka ez a jelenség, ami elég bosszantó ahhoz, hogy ez már hosszú ideje fennáll.  Volt itt már panasz, Facebook csata, okoskodás és petíció a várost 14 éve vezető polgármestere felé, hogy emelje már fel a seggét és tegyen végre valami hasznosat a városlakó érdekében. 

 Bukodi meg is indult, de ahogy a vasúti átkeléssel kapcsolatosan sem jutott előrébb, úgy ezzel a problémával sem volt képes megbirkózni.  Hablatyolt valamit, a közösségi felületén, ami ráadásul eléggé ellentmondásosra sikerült, de a hívőknek ez is elég volt, hogy átvegyék a rigmust és tovább tolják a mantrát.

Nem véletlen, hogy menesztették a Fidesz egyik legsutább polgármesterét a választók.  

 Ócsa 14 éves polgármestere ha eddig nem volt képes eljárni ez ügyben, akkor ettől már, és  ezt követően sem várható el Bukoditól a cselekvés.

Most nincs mit tenni, mint reklamálni, jegyzetelni a kimaradásokat és várni az új polgármester beiktatására, a testület összejövetelére, hogy elkezdődhessen a munka. 

Addig azonban nem marad más, mint a közösségi oldal szájcsattogtatása, az okoskodás és a hülye vélemények megfogalmazása.  

(Mindezek ellenére azért jó ha lejegyezzük - naplózzuk - a rendszerhibákat, hogy egyszer eléjük tárhassuk a megoldás véget. Különben képesek még ezt is letagadni, netán elfogadtatni, mint a drága és sötét villamos szakitól a rossz munkát.)

 *

2024. június 11., kedd

Mindennapi áramszünetünket ad meg Uram ma - Buksi hagyatéka (- most szükség van áramra, vagy sem)

 Verőfényes napsütés. Sem jég, se hó, sem szél, sem pedig eső, zápor, vagy zivatar. Ócsán még sincs áram.

2024. -  Ócsa, a XXI. században.  Béke van. Napközben. Épp nincs áram az otthonokban.

Ócsa 14 éves polgármester szerint a vezeték alatt érintett tájvédelmi körzet a hibás. Hiába a belevágott védősáv, a fák képesek az adott  sávszélességben is növekedni.  Igaz Ócsa a betápot jó rész nem is onnan kapja.  Kifogásnak, magyarázkodásnak persze ez is jó egy 14 éves Ócsán törzsgyökerezett polgármestertől.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQTRrZU-pAHczi42HbUQB4sHtOjpAgUU1i_exwbhvwtll7cpsPiBD1Yhyw3zfpTI0iyGTECSVekFpdAyESVZ6MxhZPde3tJGwS64O1ERB4VLOLQS87guCodGXYGdghPuUOLv8WXu0Yz5TKkd6FnDOktfzilbi7kg2oE8HOWeILlLbWmGp9633jRIOJRm8/s732/Bk%20minden%20szab%C3%A1lyszer%C5%B1.png

Bukodi Károly gyámja, Pánczél Károly egy egész erdő kivágása után  Inárcson adta át az a napelemparkot, ami szintén nem segít Ócsa áramellátásán.   

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjoJrFf_pRJ4LpY-LPE22Vw3GjWDrRtgtuvvVQVh3hPd6GPjnpeDFVcGFzxiPmIbUv_s9m2nZXvst7SfBYMYg4WNnpre1m9S_Weah_7UwKO-QdwlCLBDeZpzLOoUJKtV0pp2UY7P5dLBgc/s16000/PK.png

A kivágott erdő nyomán ültetett fás terület ma sem váltja ki és tölti be azt a szerepet, amit az elpusztított valaha volt erdő nyújtott.  89 hektárnyi erdőt vágnak ki, hogy helyére napelemparkot építsenek.

https://cdn.vg.hu/2021/05/HxUucdf39NjG0y0lTFiFYU_6aZFldbcGMUQuI0ukoPw/fill/1400/933/no/1/aHR0cDovL2Ntc2Nkbi5hcHAuY29udGVudC5wcml2YXRlL2NvbnRlbnQvMjM3NTkwYjQ5MWRmNGZmYTk4Y2ZhNDFkNWIwN2Y0OGE.jpg

 Az ebből eredő (Inárcsi naperőmű)  magasfeszültségű távvezetéket Bukodi Károly polgármester mondhatni a képviselők kijátszásával, úgy intézte, hogy ne az önkormányzati út nyomvonalában (rajta kívül senki mást nem zavarva) épüljön ki, hanem célegyenesen az itteni gazdálkodok földterületét hazavágva haladjon a fogadóállomás felé. (Ócsai és inárcsi gazdák lehetnek a vesztesei Magyarország legnagyobb napelemparkjának.)

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhplKy5dVucsVS4aHpI4lEWmzT550ATzUAa3XjRWP6GL1ln-Voqg8sAN74b3B9dx7AZEKFKAGDrXJ_kJVUxd_z3oBdbKVe5na_Ij4wnIFdZrXPdYmAkR4djfCBpwDjwCsTW06CLI06vF5k/w640-h351/%25C3%2593csa2.png

Mindezek ellenére Ócsa árellátása, energiastabilitása semmit nem javult. 

Lázár János villámlátogatása is csak azt bizonyította, hogy a 142-s Bpest - Nyugati  vonal egy darabig nem kerül villamosításra, hiszen Ócsa még a 220 voltos hálózatával sem birkózik meg. Lázár nem segített Ócsán és a polgármesteren sem - se tervek, se pénz erre a vonalra ( - csak a látszatígéret)

A lakosságot sújtó pillanatnyi áramkimaradások nem a fák bólogató lombja, hanem a hálózatváltás okozza. A feszültségingadozás a betáplálásnak és a kiegyenlítetlenségnek köszönhető, amiben jelentős szerepet játszik a Pánczél Károly által, valamint Bukodi közreműködésével a városba és környékére, a kivett egykori termőföldekre telepített kisebb-nagyobb naperőmű-parkok. (Naperőművek tehetik tönkre a magyar földet.)

Mindez tehát nem, hogy megoldást, hanem inkább átkot hozott. Ócsa szakképzetlen polgármestere talán ehhez értett.  (Gyertyát vegyünk, vagy aláírunk - ez a kérdés, válasszatok ( - Ócsa vezetése legalább egy évtizede tétlen)

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg5GLUi8MpQv3QN-6LFqEThU8Uquewf6eTkIVXBCV_nfOkjQUB2IlKyh8eZMiqoRqX83DVfCT1C0mXSBBKuaJq6uS_4XD4LykH19utBx5AsMAQIBFcQxefh0lbjvFITqh-NzsFY0kuZtwwLPvxBePwXhLSQUrvMBZu1Pivwp6pFwaeSG4kyJmyVme-WMCk/s16000/Bk%20el%C3%B6regedett%20h%C3%A1l%C3%B3zat.png

Erre jött a választás. 

Az ócsai ember leleményes. Máris kitalálta, hogy a még, de amúgy régi polgármester, most hogy megbukott, ott hagyva hivatalát, utolsóként hazamenvén még leoltotta a villanyt. Ezért nem volt áram.


 Mások szerint a Momentum eleste az oka, mert ahogy az elnök lemondott, utolsóként ő kapcsolta le a lámpát. 

Ócsa áramellátásának problémáját a fejlesztések elmaradása, a karbantartás hiánya, és a 14 évnyi polgármesteri tétlenség okozza.  Mindaz a beavatkozás, amit Bukodinak köszönhetünk (lásd értelmetlenül átvezetésre kerülő távvezeték) és mindaz a nemtörődöm be nem avatkozás, ami során a korszerűtlen hálózat fejlesztése érdekében eljárni képtelen volt. A hálózat-fejlesztések elmulasztásával vezetékes rendszer korszerűtlen, a trafóállomások jószerivel elavultak, és a múlt századhoz viszonyítva is fejletlenek maradtak. 

Mindmáig ezért van Ócsán rendszertelenül szolgáltatás és gyakran áramkimaradás. Akár mennyire is szép az idő.   

Bukodi 14 éves hagyatéka ez is, ahogy minden helyi szarság. 

*

2024. március 28., csütörtök

Áramszünet miatt maradt el Bukodi napi önreklámozó bejelentkezése - Ócsa közössége sötétben tapogatódzik

 Miközben Bukodi kamu Károly a napokban meggyőződött a várost ellátó elektromos hálózat biztosította szolgáltatás biztonságáról és megállapította, hogy a láposon áthaladó vezetékkel minden rendben. ma ismét több hosszabb-rövidebb áramszünet sújtotta Ócsa városát. 

Az ünnepi nagypéntekre készülő Ócsaiak ismét nem tudtak elég felkészültek lenni a gyilkos áramkimaradásra. Arra, ami ma 9 óra valahány perctől előzetes értesítés nélkül hirtelenjében érte a várost.  A helyi Tesco a vásárlókat kiküldte, a Spar szintúgy bezárt, ahogy a DM is és aztán mások sem szolgálták ki a hosszú hétvégére készülő vásárlókat.

Mindez ma már több mint bosszantó akkor, amikor a nagyvárosi ember el sem tudja képzelni, hogy áramkimaradás okán beragadjon a liftbe, vagy a metro alagútjába szorulhatna mert annyira bizonytalan a szolgáltatás.  

Mindez Ócsán már annyira természetes, hogy sokan teljesen átszellemülnek ettől. Ők nem a temetőbe viszik a gyertyák, hanem az otthonukba ahol amolyan gyertyafényes hangulatot teremtenek Bukodira emlékezvén, hogy lám ez a kisvárosi hangulat az édesanyját is jó egészségben találja.  

Egyedül az idős Pistabá kezdett csak levegő után kapkodni, mert a társadalombiztosítás adta oxigénsátor villanymotoros keringtetése leállt a nylon alatt az általa kibocsátott használt levegő szintje fojtóvá vált. 

Gyurcit ez nem foglalkoztatja, mert ő itt gyökerezett helybéliként megszokta a városi viszontagságokat. Mint ahogy írja, ez alkalmak során sötétben sörözget, mert ahhoz nem kell világosság.

 A könyvtárban Gizike más felfogással bír. Ő éppen egy izgalmas könyvet olvasott, amikor hirtelen besötétült. Számára mindez váratlan és elfogadhatatlan, mert sörrel nem lehet pótolni azt a kimaradt időt, ami kulturálódás helyett csak egyszerűen át-iszik.

A helyi üzletekben sem boldogak az emberek.  A félig megrakott kosarak, a hátrahagyott élelmiszerek mind  hátrahagyottként maradtak.  Többen a szomszédos község, Alsónémedi felé vették az irány, mert ott  állítólag mindig van áram és nem emiatt nem zárnak be a boltok.  

 

Bukodi hivatalában a délelőtti áramszünet nyomán a szünetmentes tápok lemerültek így a hivatalnokok örültek ennek, mert hazamehettek. 

 Jolánka viszont már bosszankodik, mert a sütő leállt és nem csak a kijelzője hagyta abba a működést, hanem a kelt tészta is visszaesett hűltében.   

A polgármester kért egy szódát, mert hirtelenjében elfogta a csuklás.  A szentszékről nem sokkal később leszóltak, mivel egyre több fohásznak nem mondható Istenkáromlásról lehetett hallani, amihez folyamatosan a polgármester neve kapcsolódott amolyan szexuális tartalommal.  A templomban folyamatosan gyújtották a gyertyát nem csak bűnbocsánatként hanem a láthatóság kedvéért.

Gyurci ismét kitapogatott magának egy újabb sört, és a szisszenés után azt is szürcsölni kezdte.  Neki jól jött ez a kimaradás, mert különben nem tudná ezzel tölteni az időt.  A baj csak az, hogy ezt az alkohol mennyiséget húsvétra gondolták. 

 

Zoltán a kívánságműsort próbálta elérni, mert szeretett volna küldeni az Ócsaiaknak egy Hofi Géza számot, ami az áramszünetről szól.  Aztán megnyugtatja Erikát azzal, hogy Bugyit utoljára 2 évvel ezelőtt  volt áramszünet, amikor egy autó kivitte a villanypóznát.

Veronika az ócsai telepesekről tett ki képet utalva az akkori színvonalra, amit buksi polgármesterként újfent elért. 

Peru megpróbálta elérni a polgármestert a hivatalában, de már elment. Perutek nem tudta, hogy örömében, vagy csak úgy magától ejakulált. Mikor rákérdezett, akkor tudta, meg hogy ez a kisvárosi hangulat, amit Bukodi a vele készült bemutatkozáskor említett.

Az esti áramkimaradáskor Peru is elkezdte falba verni a fejét, mert ez a polgármesteri hangulat nem egy világfinak való.  Át szeretett volna menni hozzá egy újabb riport erejéig, hogy megvilágosodjon, de már többen bejelentkeztek hozzá, a családi vacsorára. 

Mások fejlámpát húztak magukra, és voltak akik mobillal villogtak a sötétben.  Karcsi erre szólt az asszonynak, hogy nézzen már ki az ablakon, mert az elsötétedő utcán csak úgy pislákolnak az emberek, mint szentjánosbogarak a nyáresti holdfényben. 

Aztán gyorsan nyom egy szelfit és amikor visszajön az áram, a közösségi oldalon háborgók is megnyugodnak, mert azonnal látszik, a polgármester a helyén, a Facebookon nyomja a showt. Megjeleníti XII. internetes naplóbejegyzését a semmiről. 

Aztán lőn világosság, Gyurci bejelenti, hogy ezt is túléltük.  A gyerekek már kiröpültek, a sört lehet pótolni, a pite nyers középpel szalonnás lett, az elmaradt olvasóórát meg majd napfénynél befejezik. 

Minden visszaáll a megszokott rendbe. Semmi különös, nem fúj a szél, nincs zápor, nem süt a nap,és még csak zuzmó sem telepedett sehova.  Csak Ócsán nem volt áram.  Ma kétszer szakadt meg a szolgáltatás.  Éjfélig még bármi lehet.   Talán mégsem az ukránoknak kellett volna odaadni azt a generátort.  

 

Remélhetőleg a BÉKE majd ezt is megoldja. 

*

2024. február 22., csütörtök

Máris van eredménye a BÉKE peticiójának - előjött Ócsa polgármestere közölni a "jó hírt" a semmiről

 Ócsa polgármestere nem mindig a valóságról beszél. Mondhatnák azt is, hogy nem az igazat mondja. Mások szerint pedig nyíltan hazudik.

Emlékezhetünk arra, amikor a vasúti átjáró biztonságossá alakításáról volt szó. Amikor a lakosság az oda vezető járdát és a gyalogos átvezetést kérte. Ennek már az előző ciklusban meg kellett volna valósulnia. Erre csak az ezzel való foglalkozást fejezte a Bukodi polgármester. Holott azt állította, még akkoriban, hogy hetente egyeztet a MÁV illetékesével.  

Ócsa Pató Pálja
 Persze erről sem adott számot és nem mutatott be semmit. Természetesen Ócsa Pató Páljaként "Ej, ráérünk arra még!"   Vagyis nem lett belőle semmi.

Most itt van ez az áramkimaradás, amire nagyon berágott a lakosság, hiszen ez a probléma is olyan hosszú és végtelen, mint Bukodi vasúti története, vagy a városi kerékpárút, netán a járdahálózat kiépítetlensége. 

Amikor a közösségi oldalak tele vannak az áramkimaradásos felháborodásokkal a következő elhalás találgatásaival, és amikor a BÉKE  kezdeményezésére megszületett a petíció, akkor érdekes mód előbukkant az a Bukodi, akit ez a legkevésbé sem érdekelt az elmúlt 10 éves regnálása során. 

Ócsa polgármestereként a saját stábja előtt tetszelegve sem tudott ez ügyben mást hazudni, mondani, minthogy rajta van az ügyön, ahogy a MÁV átjáró esetében is ezt hazudta, hangoztatta.  Aztán abból sem lett semmi. (Elvégre a 2014.-évi választási kampányának célkitűzése volt.)

    

Látjuk, tapasztaljuk mindennapjainkban Bukodi Károly városvezetését. Azt a semmit, amit az itt élők érdekében, képviseletében eljárva véghez visz.

Semmi konkrétum, de itt van
Így sikerült elérnie, hogy az Inárcsi maszek naperőmű távvezetékei ne az önkormányzati tulajdonú közút mentén, hanem a gazdálkodót földjeit erőszakosan kettévágva  érje el az ócsai transzformátorállomást, az ELMŰ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság - ócsai elosztóját.  (Területi illetékesség.)

Ennek ellenére Bukodi azt már nem intézte el, hogy vezető helyi tisztségviselőként az áramellátás a városban zavarmentes és folyamatos legyen.  Nem, erre ugyanúgy nem volt képes, mint a vasúti sínekig a járda megépítésére, vagy az utat keresztező síneken történő biztonságos áthaladást megvalósíttassa. 

Akkor is azt állította, hogy egyeztet az illetékessel. Most áram ügyben is ezt állítja, minden eredményesség nélkül. 

Bukodi azt mondja, hazudja, hogy csak akkor jön és szólal meg, ha konkrétumokról tud beszámolni. Eddig azonban semmi konkrét dolog nem történt azon kívül, hogy állítólag egyeztet. 

Bukodi egyeztetései a MÁV átjáró, a Volán járatai és az áramkimaradások esetében ismerten sikertelenek voltak eddig.  

Most éppen ezt jelentette be, mint kézzel fogható konkrét információt, hogy semmit sem tud. 

* 

2024. február 21., szerda

Ki felelős az Ócsát sújtó sorozatos áramkimaradásokért és mit lehet tenni - ez itt a kérdés ( - Bukodi nem lép)

 Az utóbbi hónapokban sokszor előfordultak pillanatnyi áramszünetek, de február 18.-ról 19.-re váltó éjszaka tartósabb áramkimaradás sújtotta a várost, ami után sokan feltették a kérdést, vajon mit lehet tenni azért, hogy a szolgáltatás a kornak megfelelően zavartalan, mondhatni korszerű üzembiztos legyen és ezt a hálózati szolgáltató a fizetett díj ellenében fenn is tartsa.  Ennek érdekében lakossági aláírásgyűjtésbe kezdett az egyik helyi egyesület, a BÉKE.

Igazság szerint minden ilyen esetben az Önkormányzatnak azonnal fel kéne venni a kapcsolatot a szolgáltatóval, de ez a mostani polgármester esetében és ismeretében nem történik meg.  Bukodi Károly Ócsa polgármestere eddig még nem járt el megfelelően annak érdekében, hogy Ócsán az áramszolgáltatás stabil, megbízható és állandó, azaz folyamatos legyen.  

Mint ismert a szolgáltató szeret hivatkozni a természeti jelenségekre úgy, mint a vezetékekre belógó faágakra, vagy a ráeső gallyakra, mint a kimaradás okozójára.  Bár ezek nagy számban nem bizonyulnak valós és elfogadható kifogásolásnak hálózati kimaradásokra és főleg nem a pillanatnyi áramszünetre.  Mindez sokkalta inkább a szolgáltatóra annak szünetmentességet biztosító rendszerére utaló hiba.  Látható, hogy a szolgáltatói oldal nem igyekszik kiküszöbölni és megoldani a problémát. 

Ez a polgármester hibája is, mivel az elmúlt évtizedben ennek megoldása érdekében szinte semmit nem tett. 


Amennyiben az elmúlt időszak áramkimaradásai miatt meghibásodás lépett fel háztartási gépekben, úgy a kárigényt a biztosító felé kell bejelenteni. A biztosítók vagy közvetlenül a ELMŰ-től vagy a fogyasztótól kérik az igazolást az áramkimaradás tényéről. Eddig ebben sem volt partner a városvezetés.  Értesüléseink szerint a hivatal nem dokumentálta az eddig tapasztalt áramkimaradásokat, így arra visszamenőlegesen hivatkozással sem bír.  Mindez nem jó hír, hiszen a lakosságnak ez nem segítség. Pedig az önkormányzat adhatna ki igazolást az általa észlelt és rögzített kilengésekről a kisebb-nagyobb áramkimaradások, vagy áramszünetek és visszakapcsolások tényéről. Ennek hiányában ezt az igazolást az alábbi elérhetőségeken lehet kérni a szolgáltatótól: elmu@elmu.hu vagy ELMŰ Hálózati Kft. 1116 Budapest, Mezőkövesd utca 5-7.

A beérkező kárigényeket egyesével bírálják el, és a kérelmezőket levélben értesítik.

*

2023. július 2., vasárnap

Évek óta időszakos áramkimaradások keserítik Ócsa lakóinak életét - hiába panaszkodnak nem orvosolják a bajt

 Lakossági panaszosok sora írja a kisvárosi közösségi üzenőfalra bosszúságaikat számos rövidebb- hosszabb ármakimaradások alkalmával.

Ismert Ócsán, ha fújj a szél, akkor szinte biztosra mondható, elmegy az áram. Ha vihar van, a város egyes részein áramkimaradások keletkeznek.  A Facebookon egymást kérdezgetik az emberek, hogy nálatok is elment, vagy éppenséggel nálatok van még áram?  


Ilyenkor amolyan gúnyos ellendrukkerként előjönnek az okoskodók, akik, közlik, hogy már "vagy kétszázan" felírták az üzenőfalra. Mások azon kajánkodnak, hogy "micsoda tragédia" történt. Vannak olyanok is akiknek ez is elfogadható, és jó, mondván az őskorban sem volt áram és mégis milyen szépen alakultak a dolgok. Ez a nem semmi.

Aztán vannak a normálisabbak, akik nem csak bemutatják, megosztják, feltárják a problémát, hanem a jogos nemtetszésüket is kifejezik ezzel. Többségük hiányolja, a mögöttes segítséget a megoldást és ezért tanácstalanok is egyben. Elvégre nem normális ebben a korban az a darabos szolgáltatás, aminek az ára nem kis terhet ró a végfelhasználóként regisztrált fogyasztókra. 

2023-ban a folyamatos, zavarmentes szolgáltatás alapfeltétel, nem pedig kiváltság. Erre szól a szerződés passzusa. 

A hálózati hibák gyakoriságára nem magyarázatot, hanem megoldást várnak az emberek. Ez nem új jelenség Ócsán. Évek óta ez a jelenség, ami azt mutatja nem egyedi, nem egy kiszámíthatatlan esetről van szó. A kimaradás, - legyen az pillanatnyi, vagy hosszabb-rövidebb, előre nem jelzett kimaradás, netán áramszünet, - ma már elfogadhatatlan, azaz megengedhetetlen. 

A kimaradások és a hirtelen visszakapcsolások komoly károkozással párosulhatnak. 

Van akinél a hűtő, másnál a tévé, a programozás, az óra, vagy éppen a lakásriasztó bolondul jobb eseteben, a rosszabban, pedig elszáll benne valami és meghibásodik. Ezt a legnehezebb igazolni és behajtatni a szolgáltatónál.  Ezért a számos és számtalan lakossági panasz. Erre vár megoldást a közösség, még akkor is, ha néhányan kifigurázzák a felszólalókat. 

Ócsán a legritkább esetben kapunk értesítést előre az áramszünetekről. Budapesten és a környékén az EON Csoporthoz tartozó ELMŰ Hálózati Kft felel a továbbításért, az ellátás biztosításáért. Ez a felelősség azonban csak a számlázott összegekből olvasható ki, a gyakorlati megvalósításban ez nem érvényesül, ahogy a kimaradások nyomán keletkező károk során sem. 

Egyetlen érintett fogyasztó sem kapott e-mailes, vagy postaláda útján továbbított megkeresést az elmúlt napokban a szolgáltatótól annak kapcsán, hogy a működési területén egyre gyakrabban tapasztalt áramkimaradások nyomán elnézést, netán felmérést kérne a fizetett szolgáltatásért felelős cég.

Bejegyzéseikben jelezték a fogyasztók, hogy több településrészen huzamosabb ideje és gyakran vannak pár másodperces áramkimaradások, valamint hogy a feszültség is ingadozik. Az áramkimaradások miatt leállnak a különböző háztartási gépek, ami nem csak bosszúságot okoz. Attól is tartanak, hogy a készülékeik meghibásodhatnak a rövid ideig tartó áramkimaradások és hirtelen visszakapcsolások miatt. Sőt vannak már olyanok, akik arról írnak, hogy valami kiéghetett a készülékükben, mert nem működik, más esetben használhatatlanná vált, volt ahol "csak" hibát jelez.

Páran azt tapasztalták, hogy telefonon már nem fogadott be az Elmű hibabejelentéseket, arra hivatkozva, hogy olyan sok van belőlük.  Online viszont működik a hibabejelentés. 

Állítólag sokszor ki is mennek a cég munkatársai, változást azonban nem észleltek az érintettek, továbbra is ki-kimarad az áramszolgáltatás, és akik mérni tudják a feszültséget, azok az ingadozást is látják.


 A probléma nagyságrendjét, méretét és a megoldás hiányát jelzi, hogy a négy érintett település, Halásztelek, Szigethalom, Szigetszentmiklós és Tököl polgármestere 2020-ban már közös levelet írt az Elmű elnökének, a hálózati áramkimaradások ügyében.

Ők tudták észrevételezni a lakossági problémát és szóltak az instabil szolgáltatásért. 

Igen, mert Ócsán is évek óta ez a probléma. Csak itt Bukodi Károly a polgármester, aki ezért a füle botját nem mozdítja. Hiába a számos lakossági panasz, a szövegelés, a városvezető nem tesz semmit annak érdekében, hogy utánajárjon, netán eljárjon az itt élők érdekében a rosszul szolgáltatónál. 

Ócsa polgármestere úgy tűnik nem a lakosság érdekeit képviseli. 

Ahogy látni és hallani inkább a befektető napelemparkosok előnyben részesítését szolgálja. Azt, amiből Ócsának sem stabil hálózata, sem haszna nem lesz.

Az említett környező települések polgármesterei levelükben rögzítették, hogy az elmúlt két hónapban napi rendszerességgel fordul elő a négy városban pillanatnyi áramszünet, ami sok lakónál és az önkormányzatoknál is okozott problémákat, kisebb-nagyobb meghibásodásokat. Az áramkimaradás a tapasztalatok szerint nincs összefüggésben az időjárással.  

Tehát nem a viharos napok, az ágak okozta vezetékszakadás, vagy a baleset általi póznadöntésből fakadó áram kiesést nehezményezik, hanem a normál és zavartalan állapotok mentén keletkező kieséseket kifogásolják. 

Arról is említést tettek, hogy az ügyfélszolgálat a fogyasztókra igyekszik tolni a megoldást, mondván, szerezzenek be szünetmentes áramforrást, ami a levél írói szerint minden háztartási eszközre nézve kivitelezhetetlen. A polgármesterek megjegyzik továbbá, hogy a heti egyszeri áramkimaradás sem lenne elfogadható de a napi többszöri abszolút nem tolerálható. 

Közösen kérték, hogy az Elmű-Émász szakemberi keressenek tartós megoldást a problémára.

Mindezt csak azért teszem közzé, hogy a polgármester is lássa, szembesüljön vele, hogy mi a dolga, és  legyen példaértékű számára az, hogy miként kell a lakosság érdekeit szolgálni. 

*

2014. szeptember 19., péntek

Szolgáltatás korlátozás - részleges áramszünet lesz a városban ( - tájékoztatás)

Szeptember 22.-én hétfőn, reggel 8:00 és délután 16:00 között Ócsa egyes részein áramszünet várható.

Az elektromos szolgáltató (ELMŰ) tájékoztatása szerint Ócsa területének nagy részét érintő szolgáltatáskimaradás, közismert néven áramszünet várható.

http://m.cdn.blog.hu/fa/fair/image/elmu.gifA napközbeni áramszolgáltatás szüneteltetése és kimaradása több itteni munkahelyet érint. Így az intézményekben, a kereskedelmi egységekben szolgáltatási és ellátási korlátozás várható. 

Kérjük nézzenek utána, hogy önöket ez miként érinti, és készüljenek fel időben a változásra. 

Ilyen esetben érdemes az otthoni elektromos berendezéseket előre áramtalanítani - akár a kismegszakítók leoldásával, vagy a konnektorból kihúzassál, - mert az elektronikailag érzékeny készülékeket káros hatás érhetei bizonyos áramingadozások, vagy áramlökések során. 
Egyes riasztó rendszerek is képesek "pánikot", vagy "szabotázst" jelezni ilyenkor.
De más otthoni készülékek számára is káros lehet a rövid időn belüli ki- és bekapcsolás. 
Gondoljunk itt elsősorban az olyan forgómozgást végző berendezésekre, melyek lassan pörögnek fel, vagy éppen fordítva, lassan állnak le, miközben impulzus kimaradás, vagy éppen ellenkezőleg hatás éri őket. A korábbról ismert áramingadozáshoz hasonló áramváltozás ez is. Ez a hirtelen áramkimaradás megzavarhatja és befolyásolhatja a készülékek normális működését. Érdemes tehát odafigyelni rá.

Így javasolt a készülékek védelme érdekében a megelőző áramtalanítás. 

*