Azt mondhatják, könnyen beszélünk, mert semmibe nem kerül. Közben meg az igazság az, hogy Önöknek nem kerül mindez semmibe. Ez egy teljes egészében közpénz és támogatástól mentes, tiszta blog. A megjelenő tartalmak a pénztelen valóságon alapulnak.
Olvassák, vagy ne; -egyre megy, a kibicnek semmi sem drága. A blog ingyenes, a tartalom sokat ér, mert ebben az a közvagyon, ami a háztartások többségéből hiányzik. Közéletről, pénzről, politikáról van itt szó.
Hiába volt jóslat, ima, voodoo és egyéb elvárás, most is
bebizonyosodott, hogy a természet erősebb Városi Vigadalom óhajánál. Az Országos Meteorológiai esős, záporokkal terhelt időt prognosztizál.
A fiatalok mindig lelkesek, várakozással telten, örömmel vannak jelen
És ez így is lett. Ismét esős lett a Városi (ócsai) Vigasság napja.
Reggel erősen esett. A futás ebben a mondhatni rossz időben indult. Az elszántak rajthoz állásával meg is valósult.
Közben felszerelkeztek a gulyáságyúk, hogy a 10 éves városiak megfőzhessék szokásos pörköltjeiket. Az egész rendezvény a megszokott piknik jelleget vázolja, ami általában végigkíséri Ócsa megszokott rendezvényeit.
Futásra készen - az eső elől nincs menekvés
Ez talán annyiban más, hogy a Városháza előtti kiüresített részen kap helyt, és az önkormányzat, valamint az Egressy Szabadidő Központ egyenesben vállalja az egészet, nem úgy, mint más esetben, ahol csak "bújtatva", amolyan háttérszereplőként van jelen a hivatal és a közpénz.
Szóval a műsorszervezés a fiatal házas, Jarábik Klára ügyvezető munkásságát jellemzi.
Itt még rendesen esett - többnyire a fellépők családtagjai voltak csak jelen a színpad környékén
A 10 órakor kezdődő „10 év - 10 km" Városi Futás,szintén szemerkélő esőben indult, de az ég kegyes volt és mire az utolsó befutó is célba ért, már elállt az eső.
Innentől kezdve felélénkült a hangulat és a helyiek kedve is megnőtt.
Egy igazán szép csendélet a sátor alatt
Közben, mindenki megfőzte a magáét, és kitálalva vitték a megszokott városi-vegyes zsűri asztalához megmérettetésre.
A megszokott ismerős arcok versengése volt ez újfent.
A képviselőnk kifőzte a magáét
Akinek a főztjét szívesen kóstolnám
Józsiék is hozták a magukét
Az eredményhirdetés után egy kis lazulás, lézengés, majd a városi torta bemutatása,
valamint a szeletelése, és osztása, valamint fogyasztása foglalkoztatta már a többséget.
Az esemény legszínvonalasabb fellépője a méltán neves Csík zenekar.
A látványelemként szereplő röpke tűzijátékra pedig mindig van érdeklődés.
Röviden ez volt Ócsa várossá alakulásának tizedik évfordulója.
(Csak arról nem szól a dolog, akinek mindez köszönhető.)
Hirtelen túl sok volt a csapadék tegnap. Pillantsuk vissza a tegnap estébe.
Valójában mit kapott a főváros és mi volt a Balatonon!
Sok helyen egy havi csapadék esett, Budapesten szó szerint özönvíz volt.
Éjszaka a tűzoltók autókat és embereket mentettek az áradatszerű esőzés alatt, de úgy tűnik, kedden sem fognak sokat pihenni.
A Blahán térdig ér a víz, az Örs tele van új látványelemekkel (fali vízesés, vízlépcső), a Nagyvárad téri aluljáróban vízlépcsős zuhatag várt az érkezőkre, metró azonban nem. Ellenben mindenhol a víz hömpölygött. Tök jó móka volt este így hazajönni. Picit magam is szarrá áztam. Persze az efféle elemek nélkül is kalandos az út ezzel a sok átszállással Ócsára. Tegnap azonban egy szinttel előrébb léphettem, mert a nehezített elemekkel tarkítottak ellenére célba értem. Hazajutottam jutottam. Még szerencse, hogy a vonatpótló buszok a legnormálisabb elemei ennek a tortúrának. Azért az állomástól a házig sem volt semmi elérni a foltokban kivilágított és inkább járdázatlan helyi viszonyok közt. De ezt már korábban többször is abszolváltam. Ezen talán minden helyi túljutott már. Még jó, hogy Ócsa csupán a legyengült viharzóna szélét kapta. Ezért az itteni árvízi túra most elmaradt.
VI. kerület, Dózsa György út-Podmaniczky utcai alúljáró - Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt
Hatalmas eső zúdult hétfő este a fővárosra. Megbénult a
tömegközlekedés, a látótávolság lecsökkent, sokfelé nem tudott elfolyni a
víz. A villamosok jelentős része leállt, a 3-as metrót is pótolni
kellett egy szakaszon. Több helyen elment az áram.
Küzdelem az árral - közlekedés,
A felhőszakadás megbénította estére a főváros tömegközlekedését. A
villamosok nagy része leállt, több troli sem jár, pótolni kellett a 3-as
metrót a Nagyvárad tértől Kőbánya felé. A BKK Facebook-oldalán közlik az ezzel kapcsolatos információkat.
Nem lehetett tudni, hogy éppen ki-, avagy befelé folyt a víz
Az intenzív esőzések után felgyülemlett jelentős mennyiségű csapadék
miatt sok helyen akadtak el tömegközlekedési járművek és
személygépkocsik az utakon, volt, akit a tűzoltóknak kellett kimenteniük
az autójából - ezt kedden reggel közölte az Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság (OKF) szóvivője az M1 műsorában. A Fővám téren például
beszakadt az útburkolat, óriási lyukat hagyva maga után. Hajdu Márton
azt mondta: kedd reggelig országszerte több mint 350 helyszínre
riasztották a tűzoltókat.
Hűvösvölgy - végállomás
Az OKF szóvivője szerint főként a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű
csapadék, valamint leszakadt faágak, kidőlt fák okoztak problémát. Több
mint száz helyen dolgoztak a fővárosi tűzoltók, szinte mindenhol vizet
kellett eltávolítani vagy autókat kiszabadítani a fővárosra lecsapó
hétfő esti vihar nyomán - tájékoztatott a Fővárosi Katasztrófavédelmi
Igazgatóság (FKI). A katasztrófavédelem kéri, hogy ha egy bejelentés már
nem aktuális, hívják fel ismét a segélyszámot és mondják le a
segélykérést, mert ezzel megkönnyítik a munkát.
XIII. kerület, Béke tér. - MTI
Egy óra alatt több eső esett hétfő este a főváros belső részén, mint az
augusztusi havi átlag – tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat
(OMSZ) meteorológusa az MTI-t. A háromnegyed hét és háromnegyed nyolc
között mért csapadék mennyisége meghaladta a nyolcvan millimétert,
miközben felhőszakadásról akkor beszélünk, ha fél óra alatt legalább 30
milliméternyi eső hullik – közölte Kolláth Kornél meteorológus.
A Fővám téren az útalap szakadt be az esőz nyomán
A meteorológus szerint előre lehetett tudni, mégis a meglepetés erejével
hatott az utóbbi évek, de lehet, hogy minden idők legnagyobb
fővárosi zuhéja hétfő este. Az internetes időjárási oldalak sok
csapadékot jósoltak hétfőre, de csak akkor lehetett látni, hogy ezúttal
valami szokatlan készülődik, amikor az Országos Meteorológiai Szolgálat,
majd a katasztrófavédelem is riasztást adott ki az özönvízszerű eső
miatt.
Idén júliusban is ez volt
A 94 liter / m2 - Budapest még nyögi a valaha volt legnagyobb esőt.
Ekkora mennyiségű vizet a csatornarendszer nem tudott felvenni, a hegyi
utak patakká, folyóvá, a mélyebben fekvő részek tóvá változtak pillanat
alatt. A vízzel borított utcákban személyautók akadtak el, buszok
torlódtak fel, a katasztrófavédelem a vízben veszteglő járművekből az
ablakon keresztül mentette ki a sofőröket.
A tűzoltók az este 350-szer intézkedtek, a legtöbb bejelentés a
fővárosból és környékéről érkezett, a legtöbbször vízelöntések,
fakidőlések miatt. Olyan helyekre tört be a víz, mint az Uzsoki kórház,
a Westend City Center vagy a Keleti pályaudvar - ahol az eső egy
biztosítóberendezést is kicsinált, emiatt csak este fél 9 után kezdtek
újra járni a vonatok. A földszinti jegypénztárak a Keletiben még kedd
reggel is zárva tartottak. A migránsok számára kialakított helyet
egyébként nem öntötte el a víz.
A heves esőzés elől az aluljáróba menekültek az emberek, ám ott is a víz fogadta őket.
Tegnap este a főváros számos pontján lehetett spontán vízlépcsővel találkozni
Budapesten 31 elektromos alállomást öntött el a víz, ezekből
eltávolították a csapadékvizet, és a tömegközlekedés elősegítésére az
aluljárókból is szivattyúzták a vizet a tűzoltók. Boross Norbert, az
Elmű szóvivője arról tájékoztatott, hogy a vihar és a heves esőzés
következtében 26 helyen áztak be pincék, főként a pesti oldalon, emiatt
mintegy 40 ezer háztartásnál kapcsolták le az áramot biztonsági okból.
Elázott mélygarázs Újlipótvárosban
A legtöbb bejelentést a fővárosból és az
agglomerációból kapták, de a Balaton déli partján, több Somogy megyei
településen is számos kár felszámolásában kell még segítenie a
katasztrófavédelemnek.
Balatonszentgyörgy és Balatonfenyves között a délutáni felhőszakadás.
Zárszó: A félreértések elkerülése végett, meg kívánom jegyezni, hogy az időjárás, és az esőzések okozta bajokért nem Orbán Viktor és nem is Gyurcsány Ferenc a hibás. Egyikük sem okolható az ezzel járó következményekért.
Gumicsizmás vigasság - Published2014. szeptember 15. hétfő | ByMoldován Ágnes(Dabasrégió)
Ócsa -
Leginkább egy óriási dagonyára hasonlított a 9. Városi Vigasság Ócsán.
Az időjárás nem kegyes a szervezőkhöz, hiszen ahogyan a tavalyi évben,
úgy az idén is hatalmas esőzések rontották a hangulatot a városi
ünnepen. A Városháza és a műemlék templom közötti terület csak részben
engedte, hogy a vendégek viszonylag száraz lábbal megúszhassák a
szombatot. A kellemetlen időjárás ellenére a
reggel elrajtoló városi futáson és a retro bemelegítő tornán szép
számmal vettek részt a sportemberek.
A főzőversenyre nevezett csapatoknak sem szegte kedvét, hogy saras, csatakos környezetben kell a kondér alá gyújtaniuk.
A helyi- és vendég fellépőkre azonban sokan voltak kíváncsiak. Bukodi
Károly polgármester Facebook-oldalán“minden idők legsikeresebb városi
rendezvényeként” értékelte a 9. Városi Vigasságot.
Az önkormányzat által barátilag támogatott Radics József képviselőjelölt, pedig az alábbiakat osztotta oldalán a vigasság napjára:
Kedves
Karcsi! Köszönet illet Téged, és a Polgármesteri Hivatalt, hogy
megszerveztétek ezt a rendezvényt. És meg kell említenem itt a
"csapatom" névsorát is: Kerepeczki Fere, Kerepeczki Ferencné "Ica",
Sponga Károlyné "Magdika", Uitz Erika, Szabó Tamás
"Sógor" Rász János, és még nagyon sokan, akik jószándékkal, őszintén
dolgoztak az ócsai és vendég polgárokért. Örültünk, hogy segíthettünk, és
adhattunk! És továbbra is ebbe az irányba szeretnénk haladni! Köszi
Karcsi!
A nyárutó rettentően csapadékosra sikeredett. Augusztus 20.-a után már nem sokat adott magából a nap, helyét inkább a máskor oly' annyira hiányzó csapadék töltötte be. Természetesen teljesen más felütéssel.
A rengeteg csapadéktól nem csak Ócsán, hanem az országban és Európa-szerte szenvednek az emberek. Hiába, ebből az éltető nedűből hol túl kevés, hol pedig túl sok jelentkezik. A természet tehát nagy úr és mindig igazolja, hogy az ember mennyire apró, kiszolgáltatott része tud lenni ennek a globális együttlétnek.
Reggel még bizakodók voltunk a bemelegítés során
Polgármesteri megjelenés - az öltöny most jobban mutat
Nem volt ez másként tegnap sem, amikor a Városi Vigasságok rendezvénye zajlott. Pedig reggel még bizakodóak voltunk, hogy kitart a borús felhőzet és nem engedi át a csapadékot. Aztán délutánra már egyre inkább azt láttuk, hogy elveszítjük ezt a folyamatot.
Kora estéig mégis megúsztuk a nagyobb záport, mígnem aztán nyakunkba kaptuk a zivatart. Sajnos ez az egész programra kihatott. Sok kitelepülő feladta az elemekkel való harcot. A terület megritkult, báját vesztette és az amúgy is elfuserált kialakítás erre csak rátett. Úgy tűnt megint nem az emberek, a közönség, hanem csupán a saját elképzeléseiknek szerveztek bulit a az elöljárók.
Megint a "díszpáholyba" költözött a technikai személyzet - ezért a karám ( - szereptévesztés)
Ez végig érezhető volt. A terep előkészítettelek, sáros lucskos és tócsákkal terhelt volt. A városi vígadalom inkább egy gumicsizmás sárdagasztássá vált. Igazi kikapcsolódást, szórakozást, vagy városi élményt nem tudott sem megjeleníteni, sem szolgáltatásában biztosítani. Maradt amolyan falusi zsibvásár jelegű forgatag, ahol a fő attrakció a főzőcskézéssel járó italozásban jelentkezett.
Ócsa aktívjai - jó látni őket ( - dicséret a futóknak)
Ócsán lassan minden rendezvénynek ez a lényege. Egy síkon fút az egész. Hol ilyen, hol olyan pörköltet készítenek, különböző állatokból, mikor pedig Juh fesztiválnak, Városi Vigasságnak, vagy éppen Szüreti mulatságnak nevezik az "alkalomhoz illően". A lényeg azonban a birkákban adatik. Ehhez pedig mindig az ivászat társul.
Valahogy ez látszik Ócsa kultúrájában az utóbbi években kibontakozni. Bármit is szerveznek - többnyire ugyanazok, - mindig ez a vége, akár esik, akár nem. Mégis a legtöbben eláznak. Mert ebben a közegben látják és élik meg a lényeget. Persze, hogy a közös gondolat, az egymásért fogalma ezzel jelent egyenlőt.
A fő attrakció - a közpénzes városi torta
Itt nem is kellene polgármester-választást kiírni, csupán egy ismert kétes hírű vállalkozó nevét, akinek hóna alá, vagy a sátrába bújva keresik kegyességét, hogy aztán együtt bográcsozhassanak. (És még azt hittem, hogy egy női helyezett jót tenne a városnak. Tévedtem. Akkor inkább a Bukodi, mert benne nem lehet csalódni!)
Jól kifejező meghatározás
Szerintem a választások után már nem csak az iskola tornaterméhez kapcsolódóan, hanem a Városházát betöltően is a bográcsos mesterek vagy mesternék alkotta vezetés fogja fűszerezni a közéletet és adni hozzá a közvagyont.
Kilencedik alkalommal vigad most a város. Reggeltől estig színes programokkal csábítva várják a lakosokat. Főzőverseny, kisvárosi torta és színpadi produkciókkal próbálják vonzóvá tenni e napot. Azonban eső Isten idén sem volt kegyes Ócsához. Borongós délelőtt, majd borult délután, végül zuhatagos estébe fúlt az idei vigasság.
Reggeli torna: „Egy kicsi mozgás mindenkinek kell..." - retro torna Papp Katival és az Energy Kid's-el
Invitáló hirdetmény
A várossá válás ünnepét már kilencedik éve tartják meg a helyiek. Ilyenkor a város apraja, nagyja kilátogat a színpad elé, hogy részese legyen az ott zajló műsornak. A város fellépők sorával igyekszik kitölteni az időt és feltölteni a közönséget. A délelőtt inkább a fiatal korosztálynak, a gyerek és diákság számára szól, míg a késő délután többnyire az ennél korosabbakat célozza meg.
A nap délelőttjét a felnőttek számára a főzőcske tölti ki a délutánt a gyerekműsorok, aztán a városi tortaszelést követően már a felnőtt lakosságé a főszerep.
Az örömben üröm, az időjárás, mert az eső az, ami az idén is megnyirbálja a közönség sorait. Azonban mivel az idei év a választásoké, így számos jelöltnek kötelező fellépése van a tömegben. Nekik muszáj bevállalni némi elázást.
Ének az esőben
Bukodi Károlyon túl, számos képviselőjelölt megmutatta meg magát.
Ilyenkor az Önkormányzat is képviseltetve van. Többen a kék formapólót viselve képeztek egységet. A tapasztaltak szerint voltak azonban kivételek.
A kilátogatóknak Horváth Tamás, Magyar Péter és Radics József egymás közti baráti csevejében is része lehetett, bizonyítva, hogy a politika mennyire tág és határok nélküli fogalom. A választási programok vitája azonban biztos, hogy nem most és nem itt zajlott. Erre sem a hely, sem az alkalom nem megfelelő. Sőt a három jelölt sem azonos versenyzője a közéletnek.
Talán majd októberig az azonos szinten állók is megvívják szópárbajukat a nagyközönség előtt a bemutatkozó programjuk vagy éppen vitaindító elképzeléseik "csatájában", egy választási vitafórum keretében. Polgármester-jelölti szinten ez igazán elvárható lenne és javára válna a kampánynak, valamint a választások előtt álló városnak.
Talán valamelyik kihívó megteszi az ehhez szükséges lépést. Elvégre az is hír, ha valaki kezdeményezi, vagy éppen fordítva, nem vállalja fel ezt. Mert szegről-végről mégis csak rólunk van szó és nem ártana minket bevonva, előttünk a választók előtt megvitatni ezt, hogy ne a háttérben zajló események alapján dőljön már el a város sorsa. Nem szabad feledni, hogy most 5 hosszú évre választunk városi vezetőt és hozzá képviselőket. Egy rossz választás, hosszútávon képes lesz nyomorba dönteni a lakosságot.
Túl a barátságon, sem eszmei sem nézetbeli különbségek nem merülnek fel a városi kisközösségben.
A városi torta egy és adott, amit mindig nagy buzgalommal szelnek és áldoznak be az emberek előtt.
A közönség sem sokat változott. A bolond, az ittas és a józan mind együtt vigad ilyenkor.
Délelőtti bohózat a gyerekek nagy örömére
A színpad az idén szembe került a Városházával, és hátat fordít a premontrei rend templomának. A térszerű képződmény az idényre amúgy mit sem változott. Az előtér talán ritkább és szellősebb, mint volt az elmúlt években. A kikövezett placcon túl a sár és a latyak az uralkodó. Sajnos ez a változatlanságnak a következménye. Ebben mind a várospolitika, mind pedig az időjárás közrejátszott.
A színpad előtt a füves "aréna" fel van ázva az elmúlt napok esőzései miatt. A teljes"nézőtér" tocsog a víztől. Ismét egy dagonyában van megtartva az egész. Az elmúlt évek hozadéka ez. Az eddig regnálók sem voltak képesek erre odafigyelni, vagy ezen javítani. Mindig másra kellett a forrás. A milliókért betoldott térkövezés a valós problémán nem segített.
Nincs járda, csak a megkopott tábla - ma itt is az árusok és a mutatványosok töltötték ki a tért
Lassan töltik be a helyet a kilátogatók
A Dr Békési Panyik Andor utca a templomig már nincs kijárdázva az aszfaltos út mentén.
A díjazott díszburkolat sem fejlődött tovább. Megállt ott, ahol évekkel korábban abbahagyták, a Bajcsy - Hősök tere sarkán. Pedig nem csak a vígságban, hanem a hétköznapokban is hasznát venné az egyetlen műemléki tájrészletért ide látogatók. Bizony, ez nagy hiányossága 9 éves várossá fejlődésnek.
A nap nyertese
Az idén a főzőverseny részvevőinek egy része a Hősök tere továbbra is rendezetlen részére lett el/kihelyezve, ahol a tócsákban álló víz nem kedvezett az ételkészítésnek.
Sajnos a tér beígért rendbetétele is elmaradt, pedig erre is volt ígéret az önkormányzatban. Nem tudom, hogy az itt megjelent Horváth Tamást kérdezte-e valaki ez ügyben?
Úgy látszik az igénytelenség és a szótlanság velejárója az ócsai produktumnak.
Nem véletlenül értékeli fel a blog, ha valaki szót emel a mindennapok tunyasága, vagy beletörődésével szemben. Ismert, hogy ez sokaknak nem tetszik, de hát nem mindenki fekszik egy oldalra.
Vannak itt még olyanok, akiknek nem a politikai helyfoglalás és a konfliktusmentes behódoltság a fontos, hanem a jelenség, és a város.
Ez a nap, azonban nem erről szól. Itt az eszem-iszom, mulatozom a lényeg, és nem számít sem a hely, sem az idő, de még a vélemény, vagy a közmegítélés sem. Ez a Városi Vigasság napja.
A Bajcsy a Városháza előtt, egészen a Spar parkolóig zárolva van. 17 órától a parkoló is.
Az Ócsa Városi Polgárőrség számos tagja biztosítja a rendezvényt, több ponton, a Falu Tamás utcától, a Hősök tere és a Dr Panyik Andor utca határolta részt végig behálózva. A rendőrség is ellátja szolgálatát, egész napos lekötöttséget jelentve számukra.
Este tűzijáték, majd Neoton família koncert zárja az évfordulót.
(Ha csak, nem áll be programváltozás a zuhé okán.)