A következő címkéjű bejegyzések mutatása: torta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: torta. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 13., szombat

Esőben vigad az ócsai - Városi Vigasság kilencedszer ( - látogatói élmény)

Ma van a Városi Vigasság napja Ócsán.

Kilencedik alkalommal vigad most a város. Reggeltől estig színes programokkal csábítva várják a lakosokat. Főzőverseny, kisvárosi torta és színpadi produkciókkal próbálják vonzóvá tenni e napot.
Azonban eső Isten idén sem volt kegyes Ócsához. Borongós délelőtt, majd borult délután, végül zuhatagos estébe fúlt az idei vigasság.

Reggeli torna: „Egy kicsi mozgás mindenkinek kell..." - retro torna Papp Katival és az Energy Kid's-el

https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/t31.0-8/s960x960/10515254_613926392058890_1950526295342744048_o.jpg
Invitáló hirdetmény
A várossá válás ünnepét már kilencedik éve tartják meg a helyiek.  Ilyenkor a város apraja, nagyja kilátogat a színpad elé, hogy részese legyen az ott zajló műsornak.  A város fellépők sorával igyekszik kitölteni az időt és feltölteni a közönséget. A délelőtt inkább a fiatal korosztálynak, a gyerek és diákság számára szól, míg a késő délután többnyire az ennél korosabbakat célozza meg.  

A nap délelőttjét a felnőttek számára a főzőcske tölti ki a délutánt a gyerekműsorok, aztán a városi tortaszelést követően már a felnőtt lakosságé a főszerep.

Az örömben üröm, az időjárás, mert az eső az, ami az idén is megnyirbálja a közönség sorait. Azonban mivel az idei év a választásoké, így számos jelöltnek kötelező fellépése van a tömegben.  Nekik muszáj bevállalni némi elázást.

https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/v/t34.0-12/p480x480/10685020_698316790222734_466047130_n.jpg?oh=13544e1e3286ce0d3d7d0980f4021cd7&oe=5416701B&__gda__=1410810276_e87e933b0f3e407314bf700d31e99fc0
Ének az esőben
Bukodi Károlyon túl, számos képviselőjelölt megmutatta meg magát.

Ilyenkor az Önkormányzat is képviseltetve van. Többen a kék formapólót viselve képeztek egységet. A tapasztaltak szerint voltak azonban kivételek.

A kilátogatóknak Horváth Tamás, Magyar Péter és Radics József egymás közti baráti csevejében is része lehetett, bizonyítva, hogy a politika mennyire tág és határok nélküli fogalom.  A választási programok vitája azonban biztos, hogy nem most és nem itt zajlott.  Erre sem a hely, sem az alkalom nem megfelelő. Sőt a három jelölt sem azonos versenyzője a közéletnek.
Talán majd októberig az azonos szinten állók is megvívják szópárbajukat a nagyközönség előtt a bemutatkozó programjuk vagy éppen vitaindító elképzeléseik "csatájában", egy választási vitafórum keretében. Polgármester-jelölti szinten ez igazán elvárható lenne és javára válna a kampánynak, valamint a választások előtt álló városnak.
Talán valamelyik kihívó megteszi az ehhez szükséges lépést. Elvégre az is hír, ha valaki kezdeményezi, vagy éppen fordítva, nem vállalja fel ezt. Mert szegről-végről mégis csak rólunk van szó és nem ártana minket bevonva, előttünk a választók előtt megvitatni ezt, hogy ne a háttérben zajló események alapján dőljön már el a város sorsa. Nem szabad feledni, hogy most 5 hosszú évre választunk városi vezetőt és hozzá képviselőket. Egy rossz választás, hosszútávon képes lesz nyomorba dönteni a lakosságot.

Túl a barátságon, sem eszmei sem nézetbeli különbségek nem merülnek fel a városi kisközösségben. 
A városi torta egy és adott, amit mindig nagy buzgalommal szelnek és áldoznak be az emberek előtt.
A közönség sem sokat változott.  A bolond, az ittas és a józan mind együtt vigad ilyenkor.  

Délelőtti bohózat a gyerekek nagy örömére

A színpad az idén szembe került a Városházával, és hátat fordít a premontrei rend templomának. A térszerű képződmény az idényre amúgy mit sem változott.  Az előtér talán ritkább és szellősebb, mint volt az elmúlt években. A kikövezett placcon túl a sár és a latyak az uralkodó. Sajnos ez a változatlanságnak a következménye. Ebben mind a várospolitika, mind pedig az időjárás közrejátszott.

A színpad  előtt a füves "aréna" fel van ázva az elmúlt napok esőzései miatt. A teljes "nézőtér" tocsog a víztől. Ismét egy dagonyában van megtartva az egész.  Az elmúlt évek hozadéka ez. Az eddig regnálók sem voltak képesek erre odafigyelni, vagy ezen javítani. Mindig másra kellett a forrás. A milliókért betoldott térkövezés  a valós problémán nem segített.

http://mw2.google.com/mw-panoramio/photos/medium/71848792.jpg
Nincs járda, csak a megkopott tábla - ma itt is az árusok és a mutatványosok töltötték ki a tért

Lassan töltik be a helyet a kilátogatók
A Dr Békési Panyik Andor utca a templomig már nincs kijárdázva az aszfaltos út mentén.
A díjazott díszburkolat sem fejlődött tovább.  Megállt ott, ahol évekkel korábban abbahagyták, a Bajcsy - Hősök tere sarkán. Pedig nem csak a vígságban, hanem a hétköznapokban is hasznát venné az egyetlen műemléki tájrészletért ide látogatók.  Bizony, ez nagy hiányossága 9 éves várossá fejlődésnek.

https://scontent-a-ams.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/v/t1.0-9/p350x350/1601486_803565366361047_8798735330070559009_n.jpg?oh=6c2039b13c2a1def3b85cb9cd5b22aa9&oe=54967066
A nap nyertese
Az idén a főzőverseny részvevőinek egy része a Hősök tere továbbra is rendezetlen részére lett el/kihelyezve, ahol a tócsákban álló víz nem kedvezett az ételkészítésnek.

Sajnos a tér beígért rendbetétele is elmaradt, pedig erre is volt ígéret az önkormányzatban. Nem tudom, hogy az itt megjelent Horváth Tamást kérdezte-e valaki ez ügyben?

Úgy látszik az igénytelenség és a szótlanság velejárója az ócsai produktumnak.

Nem véletlenül értékeli fel a blog, ha valaki szót emel a mindennapok tunyasága, vagy beletörődésével szemben. Ismert, hogy ez sokaknak nem tetszik, de hát nem mindenki fekszik egy oldalra.

Vannak itt még olyanok, akiknek nem a politikai helyfoglalás és a konfliktusmentes behódoltság a fontos, hanem a jelenség, és a város.

Ez a nap, azonban nem erről szól. Itt az eszem-iszom, mulatozom a lényeg, és nem számít sem a hely, sem az idő, de még a vélemény, vagy a közmegítélés sem.  Ez a Városi Vigasság napja.

A Bajcsy a Városháza előtt, egészen a Spar parkolóig zárolva van. 17 órától a parkoló is.

Az Ócsa Városi Polgárőrség számos tagja biztosítja a rendezvényt, több ponton, a Falu Tamás utcától, a Hősök tere és a Dr Panyik Andor utca határolta részt végig behálózva. A rendőrség is ellátja szolgálatát, egész napos lekötöttséget jelentve számukra.

Este tűzijáték, majd Neoton família koncert zárja az évfordulót. 
(Ha csak, nem áll be programváltozás a zuhé okán.)

*

2014. augusztus 9., szombat

Vígasság a várossáválás alkalmából - elmélkedő előzetes a megemlékezéshez ( - városavató rendezvény)

https://scontent-b-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xap1/t1.0-9/p200x200/10526120_605266722924857_734237026713861255_n.jpgVárosi vígságra készül városkánk. Ennek a nyár végi eseménynek az alapját Dönti Károly polgármestersége alatti várossá válásunk alapozta meg. Az ezt követő évek alatt (bár városkánk nem is sokat) az ünneplés, a vígság sokat változott, kiszélesedett és tömegvonzó eseménnyé vált.  Idén már a kilencedik kerül lebonyolításra.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjM2g5Rn-MQ_ANQY6vPEIKG0boPASGNrnCZuXbv2F68FwaPk0BKsTUtXdZtc_eXNbw35d5eHXMUHlb2tmhlv2qv3AxsQMwvrk86HaE16wyGACcBVj2liXQYNprRlddBw-jsXOP3WdcZaIM/s1600/Torta.png
Ezt a tortát Szűcs Lajos akkori területi képviselő kezdte meg

Ilyenkor szinte már elmaradhatatlan esemény a városi torta és a "nagyszínpad". A rendezvényt a városi költségvetés állja.  A kulturális programot az Egressy Szabadidő Központ szervezi Jarábik Klára által, a tortát pedig az önkormányzat 100 ezerrel forintjával a helyi szakács-cukrász tömörülés készíti, illetve alkotja.
 
Az idei rendezvény szeptember 13.-án szombaton kerül lebonyolításra, de az előkészületek, a szervezés már most javában zajlik.

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xaf1/t1.0-9/400510_264292133688986_606766202_n.jpg
2012. évi városi torta

A Városi Vigasság alatt ismét kihirdetésre került a "Városi Futás" és a "Városi Főzőverseny". A futóverseny rendezvényre korcsoportok és nemek szerint lesznek a kategóriák. A mostani főzőverseny - ellentétben a Juhfesztiválon bevezetettel most nem kell megvenni a támogatott alapanyagot a szervezőktől, hanem azt - mindenki és minden csapat a "hozott" sajátjából készítheti el, állíthatja elő azt, amivel aztán nevezhet.  A kitétel, hogy szabadban készíthető legyen. Ez a megoldás nem csak szimpatikusabb az előző Rácz-féle variációnál, hanem barátságosabb, nyitottabb is és több nevezőt vonz.

https://fbcdn-profile-a.akamaihd.net/hprofile-ak-prn2/t1.0-1/p48x48/1901437_547155925402604_975165745247576460_t.jpgA városi  nap folyamán lesz még torna, koncert, és végezetül este a szokásos tűzijáték a Premontrei kolostor sziluettjében. 

Csupán az esti pakonyi buszt hagyták ki a programból. Így marad, ami (át)látszik.

*

2014. június 25., szerda

Levajazzák az ócsai VV, azaz a Városi Vigasság tortáját - buli lesz ( - városi évforduló)

A képviselő-testület elé kerül a Városi Vigasság (VV) tortája.

A polgármesteri előterjesztés szerint a várossá válás alkalmából településünkön rendezett „Városi vigasságok” ünnepségen  hagyományosan az OPKE elkészíti a város tortáját.
Az évről-évre nagy várakozás előzi meg a tortát és mindig nagy örömmel kóstolják a vendégek. - Olvasható az önkormányzat által közzétett polgármesteri előterjesztésben.
 
http://m.cdn.blog.hu/al/aludasmatyi/image//10382641_642615629146080_7676317075523505794_n.jpg

Majd Bukodi Károly javaslatot is tesz: "Az OPKE kérését figyelembe véve javasolom, hogy a Képviselő-testület a városi torta elkészítéséhez az OPKE részére 100.000,- Ft-ot biztosítson."
 
Az előrelátás, és az odafigyelő gondoskodás, már időben levajazza a torta pénzügyi alapjait.

Nem véletlenül mondják, hogy nagy tanítómester az élet. A korábbi utolsó pillanatos pénzkuporgatós és összerakós tortaprojektből okulva az idén problémamentes nagy tortában gondolkodik a városvezetés.
A 100 ezer forint bizony megengedi, hogy több mint 100 embernek jusson a falánkságból.  

Az adófizetők nevében adják hivatalból a közpénzt, az OPKE meg a gyártásban a szervezésben, meg az ünnepi osztás hangulatában biztosítja a porciózást.

Így járja ez évről-évre.  Az idén amennyiben szerdán a soros ülésen megszavazza a testület (és miért ne tenné,) zavartalanul készülhet az eseményre a mögöttes csapat.

*

2013. szeptember 15., vasárnap

Esőre, vigasságra Ócsa, elvégre kampány van - 8. VV ( - tiszta politika)

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiibs7MlsREZEQPD97MM5t4KvLkl9cMnprZzwNnextCggNdqHcyNxUZPgegZeu-bSRkobDl33hi-IeRdcYHgYWVmX8frULgh1HqdEDWW7FK6lIaCIMB0npfgOE387rJzbd27vo1Ze-HlU8/s640/DSCF9291.JPG
Károly a mi esőemberünk -  petíció dossziéban  már Lajosnál
Mikor megláttam Pánczél Károlyt az alsópakonyi kormánynegyed Horváth Tamás rendezte ellentüntetésén, egyből regisztráltam, hogy Ócsa térségében elkezdődött a kampány.

Mi másért is tolta volna félre a terület országgyűlési képviselőjét, a helyi érdekeltségű Szűcs Lajost az egykori titkár, Pánczél Karcsi, hogy átvehesse a petíciót és  legyalázza Krállné Malecz Julianna, az MSZP Pest Megyei Nőtagozatának opcionális érveit.  Pánczél Károly jól szocializálódott személye nem nézte a nőt és a kifogásolt tétel mögött az embert, csupán a politikát és a szereplést.  

Ezért mondom, hogy megvolt a fideszes politikus kampánybelépője Ócsán. 

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/1186210_1443524055873738_941430036_n.jpg
Közpénzen tartott multifunkcionális vezetők - egymást váltva

De hogy mindez a fellépés ne legyen elég az ébredéshez az itteni fideszes bagázsba ájultakat Bukodi Károly kezdi altatni a nemrég erre nyitott Facebook oldalán. A sajtó által hírhedt ismert polgármester most mint valami áfiummal szórja be Ócsa népét, úgy osztja a jó hírt, hogy még ettől a  polgárőség is elalél.

https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/p480x480/1176221_166266520233648_160757300_n.jpg
Gyönyörködhetünk a világításban  -  túláradat
Mást sem olvasni a mestertől, mint hogy sikert sikerre halmoz. 

Itt egy pályaavató ott egy bölcsőde átadás, amott meg egy átépített óvoda. Közben a hiányos költségvetésből megújul  a Református Templomunk díszvilágítása. A Városi Vigasságra a Templom térre érkezők gyönyörködve sétálhatják körbe a XIII-dik században épített, eredeti állapotban fennmaradt műremeket, mely köré épült a régi falu - írja a kampánybeszédét Károlyunk az oldalán. 
(Az említett régi falu az ó-falú, vagy öregfalu, ahol Bukodi Károly ténykedése következtében már eggyel kevesebb az eredeti parasztház, mint megválasztása előtt volt.) 

Jánosné Lengyel: NAGYON SZÉP..

Mindent mi fizetünk. 

Ócsán csak úgy röpködnek a milliók.  Akár bontásra is. 

http://www.ocsaportal.hu/images/galeria/VV2013/DSCF1361.JPG
Eső áztatta a vigasság  - ahogy futja ( - portál kép)

https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/q71/s720x720/1236501_599489936763886_2110748515_n.jpg
Polgárőrség állta a sorfalat, az Opke  meg volt a jó falat
A szakadó esőben pedig a nyomorúságos sorok közt osztják az ott álló erre váróknak a városi tortát Szűcs Lajos tiszteletével és az OPKE közreműködésével. Mi ez, ha nem politika.
 
https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/540695_1440407499518727_1414977551_n.jpg
Természetes fű helyett műpázsit
Nekem ne mondja senki, hogy nem indult el a kampány, amikor másik ovi udvarán a füvet felszedve épül a csodálatos mozgásfejlesztő ketrec. Talán már koros vagyok hozzá, hogy megértessem, mi a jó abban, ha természetes mesterségesre váltjuk? Mi ért jobb egy ketrec korlátai közt mesterséges (mű) füvön labdázni, mint a szabadban.  Itt még mellé sem lehet rúgni, mert visszapattan. Mi a megkapó abban, hogy zárt térbe helyezzük az ovis csoportot az udvari foglalkoztatás helyett? Miért éri meg tucatnyi milliókért a rideg, természetellenes műpálya, amihez a városi költségvetés is közel annyival járul, mint a meghirdetett járdaprogram? 

https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/1234398_1441100956116048_383262842_n.jpg
Szabadidős foglalkozás helyett ketrecbe zárt játék
Az erre fordított önerőből mindkét oviban rég lehetett volna már egy-egy füves kispályás létrehozni.

Rég lehetett volna kosárlabda palánkot is felállítani  úgy ahogy az a ketrecben is van, csak nem egy zsebkendőnyi területen, hanem az ovi kertjében szabadon. Védőhálóval, műanyag borítással, kulturáltan, ketreces nélkül.

Buksi meg nyomja a "fészen".  Mindenki el van ájulva tőle. több mint nyolcvanan lájkolták. Juditka az óvodavezető sem rejti véka alá véleményét. "Nagyon tetszik a gyerekeknek dolgozóknak, szülőknek." - irja Károlynak, hogy lássák mennyire aktív.  Az edző bá' szerint röviden kifejezve "fantasztikus".

https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/531911_567428846647564_203952789_n.jpg
Eső, jókedv, eszem-iszom, - BK a 8. városi vígságon
Mennyibe is van ez nekünk? Már írtam róla. De kit érdekel, amikor arra sincs, vagy csupán nem jut pénz, hogy a városüzemeltetés lefesse az intézmény kerítését. Erre a cserkészeket használták fel, meg az óvodában érintett dolgozókat. Maga az vezető is jó példával szolgálta a városi pénzpocsékolást, amikor beállt piktorként dolgozni. Ez kell multifunkcionalitás. Elvégre a milliókért készülő pálya is az. Multifunkcionális. 

Ez annyira népszerű, hogy  lakossági körökben is szeretnének ilyet a kert végibe.
Jánosné Klári Prokopecz:  Karcsi! Kérünk egyet a suli hátsóudvarra is az emésztő fölé::::jó?????

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/1231460_1434235036802640_1849157468_n.jpg
Arculatváltás, avagy képmutatás - közpénzből milliókért
A politikai vezetőink sem egyszerű funkcionáriusok már, hanem multifunkcionáriusok. Sokat fejlődött ez a társadalom az elmúlt közel 3 évben. Kár, hogy ez a politikai evolúció a város arculatának nem ad kedvezőbb képet. Hiába cseréli le milliókért a régi szocreál ovi homlokzatát a városi főépítészügyér, amikor a belcsin mint érték mit sem változik. Mi ez, ha nem politikai kampányarculat?

Kevés ember mer szabadon szólni. Mindenki örül.
Imre Puskás: Csak így tovább Polgi !!!:) Fejlődünk.

Elvégre nincs már egy év a választásokig. Valamit mutatni kell. Most mindenki ezen a magamutogatáson dolgozik. Legalább a beetetett ócsai fideszes körökben. Meg kell mutatni szóban, képben, arculatban megjelenésben, támogatókban, hogy más a világ. A hódolók, most mehetnek segget falni. Nem véletlen a dicshimnuszos véleménycsere a Facebookon. Kell a forgalom. Elvégre a kampányhangot Pánczél Károly megadta,  Szűcs Lajos ennek megfelelően  beintett. A tagság behódolt.

Károly és Tamás dolga, hogy minden eszközzel a lakosságot hangolja. 

https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/8684_567367086653740_1204713103_n.jpg
A show megy tovább - tisztelet a fellépőknek
Emberek; - kampány van.  

*