A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dönti. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dönti. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. október 27., vasárnap

A Székely Autonómia Napja - gyertyagyújtással az önállóságért



 Székely Nemzeti Tanács 2015-ben döntött úgy, hogy október utolsó vasárnapja legyen a székely autonómia napja.

https://www.sznt.org/images/Logo/Szekely-Nemzeti-Tanacs_logo.png

Mint ahogy ismert, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2015-ben meghozott határozatának értelmében október utolsó vasárnapja a Székely Autonómia Napja, így e napon a székelyekre és az elcsatolt területen élőkre, a függetlenítési törekvéseikre emlékezünk.

 

Székely autonómiatörekvések alatt a romániai Hargita, Kovászna és Maros megyei magyarok, illetve székelyek autonómiatörekvéseit értjük, melyek megvalósulásával Románián belül létrejöhet a Székelyföld Autonóm Régió. Jogi értelemben a székelység által hangoztatott Székelyföld Autonóm Régió, azaz az annak területén lévő Székelyföld nem mint egységes tartomány, hanem csak mint három megye (ebből kettő teljesen, egy pedig részben) összességét jelenti.

Sajnálatos mód a román államnak ítélt területeken élők, - köztük a székelyek is - nagy száma hagyta már el eddig is szülőföldjét. A szülőföldjüket elhagyatottak jelentős része az anyaországot választotta otthonául. 

 Így számos külhoni magyar, székely és más nemzetiségű is a megcsonkított Magyarországot választotta új otthonaként hazájának. 

Ócsára is jutott jó pár ember, akiket befogadott a haza. Talán csak a helyi tősgyökeresek közt lehettek azok, akik gyütt-mentezéssel fogadták az új arcokat.  

Azóta persze sok minden változott.  Igaz, a legutóbbi helyhatósági választásokon, még volt aki úgy indított, hogy születésénél fogva itt élő helyi lakos.  Mintha a később érkező háttérbe szoruló, netán más lenne. 

 Így érkeztek ide a székelyek is, amikor a kirekesztő román hatalom elől, egy olyan más magyar ajkú közösséget keresve vállalnak fel új életet, otthont és befogadást a korábban idetelepültektől. 

A nyári választások Ócsán is változást hoztak, a gyütt-metezők kiesve a helyi vezetésből, háttérbe szorultak. Így most mindenki jó már, csak legyen és alkosson számukra támogatói közösséget.  

Bár Ócsán a székelyek nem szenvedtek hátrányt, mert befogadást nyertek és a Fidesz politikája mentén párt-szerephez is jutottak. A politika mondhatni felemelte és beemelte őket a közösségbe. 

Puskás Imre például a Pepsiben dolgozott, ahol megismerkedett az ócsai Bukodi Károllyal, aki akkoriban is a cég termékpalettához tartozó Lay's chipsekkel túrázott.  Imre elmesélése szerint ott jöttek össze. Majdhogy nem, szükségük volt egymásra, a támogatásra.  Bukodi az ócsai hétköznapokba,  a pártba vonzotta Puskást, Imre pedig a szórvány székelyeket igyekezett mellé, majd állítani. 

2008-ban Dönti Károly polgármestersége (alpolgármester Bukodi K.) idején, augusztus 20.-án avatták fel Ócsán a székely kaput.

Az új köztéri műalkotást a Székelykapu Baráti Társaság tagjainak összefogása hozta létre, amikor úgy döntöttek, hogy székelykaput állítanak a városban. A kapu környékén a teret „napsugaras” kőburkolattal látták el.  A  társulat képviseletében Puskás Imre adta át a jellegzetes székely művet, (alkotást,) amit a városka nevében jelképesen Bukodi Károly alpolgármesterként vett át. 

Ezt övező rövid beszédében a köszöneten túl dicsérte és követésre méltónak tartotta azt, hogy magánemberek kezdeményezése, tenniakarása és tettei révén is gazdagodhat a város. Ezt követően egy széki népviseletbe öltözött pár – Kovács Nóra és Ballok István – adott ízelítőt a mezőségi dombok közt megbújó falu, Szék hagyományos táncrendjéből, majd felcsendült a Székely himnusz. (- by Németh)

Puskás és Bukodi ennek nyomán és azóta is szorosan támogatja egymást. Bukodi polgármesterségig, Puskás képviselőségig vitte. Aztán mindkettejük imaige megkopott. Ma csak Károly maradt képviselőként hátra. Közben a párt is csorbát szenvedett, ahogy nemes tettek is alább hagytak, és a város Dönti kiejtésével lejtmenetbe kezdett. 

2015-ben gyújtottak először őrtüzeket azzal a céllal, hogy kijelöljék, láthatóvá tegyék Székelyföld határait, amelyek nagyjából nyelvi és kulturális határok is.

Ma talán kevésbé látványosan, de mégis csak lesz, és van megemlékezés. Létezik nemzeti összetartozás, valamint annak kifejezése.  

A gyüttmentezőket képviselő és a jövevény találkozik e napon, amikor közösen gyertyát gyújtanak. 

*

2015. május 31., vasárnap

Fekete leves - önkormányzati dicsőség vagy mesteri dicstelenség ( - álság és másság a közétkeztetés kapcsán)

Bukodi Károly másfél éve, úgy mutatta be a felújított óvoda új konyháját, mint büszke ember a modern városi létesítményt. Egy olyan vagyontárgyat mutatott be, melyet a helyi közösség hozott össze, kap kézhez és vesz birtokba az elkövetkezendő időszakban.

Ez azonban mint, látni fogják, közel sem igaz, mert nem marad így. A jövő tanév kezdetén előreláthatólag már nem lesz (üzemeltetésileg) a kezünkben. Másra osztják.
Vadonatúj, modern konyha
Bukodi Károly fényképe.

És valóban mással osztják meg.  A régi testület még ellene szavazott, de újra előhozta a városvezetés és lássunk csodát, vagy kiárulást, a mostani, a református fideszesekkel erősített  önkormányzati képviselőink a mással való megosztást, vagyis a bérbeadást választották. Ezért kár volt berendezni a város pénzén több millióért, hiszen ha a jelen polgármesteri elgondolás alapján a bérbevevő is állhatta volna ezt az összeget a városlakók helyett. 

Megfordítva, pedig ez úgy hangzik, hogy ha már felújítottuk, berendeztük, akkor miért nem tarjuk saját kézben, s miért nem mi hasznosítjuk a telepített korszerű technikát? Miért adjuk át? Kinek nem éri meg bagóért kibérelni, kihasználni a drága gépeket, berendezéseket, és a modernizált konyhát, a kész infrastruktúrát, valamint az ölbe kapott étkezési létszámot, s azt haszonnal ellátni? 

ékezzünk csak a "gonosz, a zsarnok" és egyesek által mi egyébnek titulált Dönti Károlyra, aki mindezt éveken keresztül gátolta, akadályozta, vagy éppenséggel megvédte. Most, hogy nyugdíjazták, és nincs a testületben, lám ez is megtörténhet. 

Vajon kinek az érdeke a város tulajdonában álló konyhák bérbeadása, az élelmezésvezetők számának csökkentése és az étkezők nyereségérdekelt kiszolgáltatása? Eddig sem volt olcsó az üzemeltetés és a fenntartás, ezután sem fog kevesebbe kerülni.  Sőt ahogy ma látni, a meglévő főzőkonyhák száma is inkább csökkenni fog, ha az egyik meglévőből majd tálalót alakítanak ki. Azt mondanom sem kell, hogy az ott lévő eszközállomány szinte azonnal amortizálódik és nullára íródik, hogy többiről ne is beszéljünk. 

Úgy tűnik, a szeptemberi iskolakezdésre átalakul a helyi közétkeztetés. Az önkormányzat nagy valószínűséggel megszabadul ettől az üzemeltetési tehertől. Még akkor is, ha ettől a lépéstől a városüzemeltetés nem fog nyereségessé válni, és annak vezetője sem fog az adófizetők számára  kevesebbe kerülni.

*

2014. október 9., csütörtök

Nyugalom, vagy elégedetlenség a következmény - Ön dönt kit és mit választ ( - ikszeljen elégedettségére)

 "Már csak néhány nap, és öt évig megint nyugalom lesz." - írja Moldován Ágnes a Dabasrégió hírportálon.

http://dabasregio.hu/wp-content/uploads/2010/10/dabasregio.png
Szerinte ezután: Eltűnnek a választási hirdetések, leáznak az utolsó plakátok, elcsendesedik az ígéret-dömping. 
Addig azonban nézzük – a teljesség igénye nélkül -, mi történik a Dabasrégióban.

Dabas – Dabason végül két polgármester-jelölt maradt versenyben. Kőszegi Zoltán (jelenlegi polgármester, Fidesz) és Mátyus Csaba (Pele Egyesület) közül lehet választani vasárnap. Zábrácki László, a Jobbik jelöltje korábban visszalépett, ő képviselő-jelöltként indul Dabas 5. sz. választókerületében.

Ócsa – Ócsán nagy a tolongás a polgármesteri székért. Bukodik Károly (jelenlegi városvezető, Fidesz), Uitz Erika (független), Dönti Károly (független), Török László (független), Sándor István (MSZP) és Magyar Péter (Jobbik) szeretne településvezető lenni. Itt a képviselőségért is óriási a harc: harmincan szeretnének egy-egy széket elfoglalni.

https://encrypted-tbn2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSmbBbA7CStg-lvfZQHofJ5OHY-hKeix9A_YDlH-LJhET579vo_zg

A történet ismert.  Ócsa város blogja  korábban sokat foglalkozott ezzel a dologgal.
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhYT5S1rYAMxyVzE6pWQGrFYJl7S5cySkODudp2Wl21y2iIS2VPUOTBmqGpRog48Ly9Np_ogYV2UbFU31J-5oP11SzcDzO4sqfqvjFIFIiOPE-naAnvDGzyY3zMMA0-_zNrb1IhBVsyXGo/s1600/httpkereso.nava.hugalleryshowid906560.jpg
A helyi polgármesterjelöltek közül szinte mindegyiket bemutattuk a sajátosságai, közéleti vállalásai, illetve a közzétett programja alapján.

Csupán a korábbi polgármester, a most ismét erre a posztra pályázó Dönti Károly személyéről nem írtunk és nem alkottunk bejegyzést.  Így hát, Őt sem hanyagolva, most reá került a sor. Ő, mint a város nagy doyenje, és ebbéli létrehozója, mondhatni Ócsa várossá formálója, (alapítója,) az előző ciklus polgármestere.

Ócsa városi mibenlétét jól ismerő helyi képviselő, független induló és egyben polgármesterjelölt az önkormányzati választásokon.

Most az Ő választási ismertetőjét tesszük közzé.

  https://scontent-b-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/t31.0-8/1026185_843885178978421_4259938157991604000_o.jpg
 Alap: Dabasrégió online
*

2014. augusztus 9., szombat

Vígasság a várossáválás alkalmából - elmélkedő előzetes a megemlékezéshez ( - városavató rendezvény)

https://scontent-b-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xap1/t1.0-9/p200x200/10526120_605266722924857_734237026713861255_n.jpgVárosi vígságra készül városkánk. Ennek a nyár végi eseménynek az alapját Dönti Károly polgármestersége alatti várossá válásunk alapozta meg. Az ezt követő évek alatt (bár városkánk nem is sokat) az ünneplés, a vígság sokat változott, kiszélesedett és tömegvonzó eseménnyé vált.  Idén már a kilencedik kerül lebonyolításra.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjM2g5Rn-MQ_ANQY6vPEIKG0boPASGNrnCZuXbv2F68FwaPk0BKsTUtXdZtc_eXNbw35d5eHXMUHlb2tmhlv2qv3AxsQMwvrk86HaE16wyGACcBVj2liXQYNprRlddBw-jsXOP3WdcZaIM/s1600/Torta.png
Ezt a tortát Szűcs Lajos akkori területi képviselő kezdte meg

Ilyenkor szinte már elmaradhatatlan esemény a városi torta és a "nagyszínpad". A rendezvényt a városi költségvetés állja.  A kulturális programot az Egressy Szabadidő Központ szervezi Jarábik Klára által, a tortát pedig az önkormányzat 100 ezerrel forintjával a helyi szakács-cukrász tömörülés készíti, illetve alkotja.
 
Az idei rendezvény szeptember 13.-án szombaton kerül lebonyolításra, de az előkészületek, a szervezés már most javában zajlik.

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xaf1/t1.0-9/400510_264292133688986_606766202_n.jpg
2012. évi városi torta

A Városi Vigasság alatt ismét kihirdetésre került a "Városi Futás" és a "Városi Főzőverseny". A futóverseny rendezvényre korcsoportok és nemek szerint lesznek a kategóriák. A mostani főzőverseny - ellentétben a Juhfesztiválon bevezetettel most nem kell megvenni a támogatott alapanyagot a szervezőktől, hanem azt - mindenki és minden csapat a "hozott" sajátjából készítheti el, állíthatja elő azt, amivel aztán nevezhet.  A kitétel, hogy szabadban készíthető legyen. Ez a megoldás nem csak szimpatikusabb az előző Rácz-féle variációnál, hanem barátságosabb, nyitottabb is és több nevezőt vonz.

https://fbcdn-profile-a.akamaihd.net/hprofile-ak-prn2/t1.0-1/p48x48/1901437_547155925402604_975165745247576460_t.jpgA városi  nap folyamán lesz még torna, koncert, és végezetül este a szokásos tűzijáték a Premontrei kolostor sziluettjében. 

Csupán az esti pakonyi buszt hagyták ki a programból. Így marad, ami (át)látszik.

*