A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyertyagyújtás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyertyagyújtás. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. október 27., vasárnap

A Székely Autonómia Napja - gyertyagyújtással az önállóságért



 Székely Nemzeti Tanács 2015-ben döntött úgy, hogy október utolsó vasárnapja legyen a székely autonómia napja.

https://www.sznt.org/images/Logo/Szekely-Nemzeti-Tanacs_logo.png

Mint ahogy ismert, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2015-ben meghozott határozatának értelmében október utolsó vasárnapja a Székely Autonómia Napja, így e napon a székelyekre és az elcsatolt területen élőkre, a függetlenítési törekvéseikre emlékezünk.

 

Székely autonómiatörekvések alatt a romániai Hargita, Kovászna és Maros megyei magyarok, illetve székelyek autonómiatörekvéseit értjük, melyek megvalósulásával Románián belül létrejöhet a Székelyföld Autonóm Régió. Jogi értelemben a székelység által hangoztatott Székelyföld Autonóm Régió, azaz az annak területén lévő Székelyföld nem mint egységes tartomány, hanem csak mint három megye (ebből kettő teljesen, egy pedig részben) összességét jelenti.

Sajnálatos mód a román államnak ítélt területeken élők, - köztük a székelyek is - nagy száma hagyta már el eddig is szülőföldjét. A szülőföldjüket elhagyatottak jelentős része az anyaországot választotta otthonául. 

 Így számos külhoni magyar, székely és más nemzetiségű is a megcsonkított Magyarországot választotta új otthonaként hazájának. 

Ócsára is jutott jó pár ember, akiket befogadott a haza. Talán csak a helyi tősgyökeresek közt lehettek azok, akik gyütt-mentezéssel fogadták az új arcokat.  

Azóta persze sok minden változott.  Igaz, a legutóbbi helyhatósági választásokon, még volt aki úgy indított, hogy születésénél fogva itt élő helyi lakos.  Mintha a később érkező háttérbe szoruló, netán más lenne. 

 Így érkeztek ide a székelyek is, amikor a kirekesztő román hatalom elől, egy olyan más magyar ajkú közösséget keresve vállalnak fel új életet, otthont és befogadást a korábban idetelepültektől. 

A nyári választások Ócsán is változást hoztak, a gyütt-metezők kiesve a helyi vezetésből, háttérbe szorultak. Így most mindenki jó már, csak legyen és alkosson számukra támogatói közösséget.  

Bár Ócsán a székelyek nem szenvedtek hátrányt, mert befogadást nyertek és a Fidesz politikája mentén párt-szerephez is jutottak. A politika mondhatni felemelte és beemelte őket a közösségbe. 

Puskás Imre például a Pepsiben dolgozott, ahol megismerkedett az ócsai Bukodi Károllyal, aki akkoriban is a cég termékpalettához tartozó Lay's chipsekkel túrázott.  Imre elmesélése szerint ott jöttek össze. Majdhogy nem, szükségük volt egymásra, a támogatásra.  Bukodi az ócsai hétköznapokba,  a pártba vonzotta Puskást, Imre pedig a szórvány székelyeket igyekezett mellé, majd állítani. 

2008-ban Dönti Károly polgármestersége (alpolgármester Bukodi K.) idején, augusztus 20.-án avatták fel Ócsán a székely kaput.

Az új köztéri műalkotást a Székelykapu Baráti Társaság tagjainak összefogása hozta létre, amikor úgy döntöttek, hogy székelykaput állítanak a városban. A kapu környékén a teret „napsugaras” kőburkolattal látták el.  A  társulat képviseletében Puskás Imre adta át a jellegzetes székely művet, (alkotást,) amit a városka nevében jelképesen Bukodi Károly alpolgármesterként vett át. 

Ezt övező rövid beszédében a köszöneten túl dicsérte és követésre méltónak tartotta azt, hogy magánemberek kezdeményezése, tenniakarása és tettei révén is gazdagodhat a város. Ezt követően egy széki népviseletbe öltözött pár – Kovács Nóra és Ballok István – adott ízelítőt a mezőségi dombok közt megbújó falu, Szék hagyományos táncrendjéből, majd felcsendült a Székely himnusz. (- by Németh)

Puskás és Bukodi ennek nyomán és azóta is szorosan támogatja egymást. Bukodi polgármesterségig, Puskás képviselőségig vitte. Aztán mindkettejük imaige megkopott. Ma csak Károly maradt képviselőként hátra. Közben a párt is csorbát szenvedett, ahogy nemes tettek is alább hagytak, és a város Dönti kiejtésével lejtmenetbe kezdett. 

2015-ben gyújtottak először őrtüzeket azzal a céllal, hogy kijelöljék, láthatóvá tegyék Székelyföld határait, amelyek nagyjából nyelvi és kulturális határok is.

Ma talán kevésbé látványosan, de mégis csak lesz, és van megemlékezés. Létezik nemzeti összetartozás, valamint annak kifejezése.  

A gyüttmentezőket képviselő és a jövevény találkozik e napon, amikor közösen gyertyát gyújtanak. 

*

2016. november 27., vasárnap

Ma országszerte kigyúlnak az ünnepi fények - a keresztények mindendenütt meggyújtják az első gyertyát ( - hol)

Ma kigyúlnak az ünnepi fények, meggyújtják az első gyertyát az adventi koszorúkon a keresztények országszerte. Ócsa persze ebben is kivétel.

http://www.vitalzone.hu/upload/userupload/28777/images/gyerty.jpg
Advent első vasárnapja van, ma gyújtjuk az első adventi gyertyát.
A vallásos emberek körében ez a csendes gondolatok ideje, mely a megtérésről és a bűnbánatról szól.

Az idén mintha ismét elfeledkeztek volna az önkormányzatban képviseltek az Adventról. A város főútjain nem gyúltak ki az ünnepi fények, és Ócsa város adventi koszorúja sem készült el az idei évre. Bár ezt korábban is hiányoltuk, de az itteniek valahogy nem látják szükségét. 

Szűcs Lajos, helyi országgyűlési képviselő és Pánczél Károly területileg érintett politikai képviselő is máshova jár gyertyagyújtáskor, mert Ócsán a városháziak az idén (sem) tervezték be az adventi napokhoz kapcsolódó városi gyertyagyújtást.

http://image.hotdog.hu/user/szerelem001/egy_gyertya.jpgÓcsa Város önkormányzata az idén nem készült fel még az ünnepi időszakra. A polgármestert valószínűleg leköti a családcentrikusság és az otthonának elhúzódó felújítása, mert a városi utakra már a foltozók se jöttek lyukat tömni. De nem csak a helyi utak kátyúinak rendbetétele, de a református presbiteri ház állagmegóvása, ne adj Isten felújítása is homályba veszett nagy fejlesztések során. Ócsa főútjai sem kapták meg a másutt már bevett adventi díszkivilágítást. Ez is csak a reformátusok által birtokba vett Premontrei kolostor-nak jár kéretlen közadakozásból. A pór nép már még a közúti lámpatestekre szerelt látványvilágosságot sem érdemelheti meg, az önkormányzat jóvoltából advent első napján.  Erre még biztos várni kell a szerdai soros ülésig, hogy az előterjesztésnek megfelelően legalább Mikulásra felszereljék azt a póznákra. Elvégre a tavalyi korcsolyázás is elcsúszott és még sem okozott fennakadást. Akkor az idén miért reklamálna itt bárki is, azért, hogy Advent első napján nem történik semmi ebben a városban.

Már az sem érdekes, hogy az Ócsai Polgári Kulturális Egyesület, és az  Ócsai Hagyományőrző Egyesület sem képes a helyi keresztény-kultúra valamint a néphagyományoknak megfelelően felkészülni az adventi időszakra. Számukra úgy tűnik elég a városi mulatság, az önkormányzat finanszírozta torta és a szüreti felvonulás. Az advent nem a kultúrájuk és nem a hagyományuk része. Pedig pár éve egy ifjú gyüttment nyomán még "élő adventi naptár" is volt a városkában. 

http://www.ocsa.hu/userfiles/image/20121123_adventinaptar.jpg

Ma meg egy halovány gyertyagyújtásra sem telik.

Ócsa nyugodjon csak csendben, békében?

*

2016. november 4., péntek

Emlékezzünk gyertyagyújtással ’56 során bekövetkezett árulás áldozataira, a november 4-ei invázió halottaira

 November 4-én, az ’56-os forradalom szovjet inváziójának első napján, az ellenállás leverésének 60. évfordulóján már nemcsak a helytálló hősök, az áldozatok előtt is tisztelgünk, hanem a forradalmi lángot is jelképezve gyertyagyújtással emlékezzünk a dicső harcosokra. 

http://static.origos.hu/s/img/i/1510/2015102328.jpg?w=644&h=437

Az 1956-os emlékbizottság mindenkit arra kér, hogy péntek este 7 órától gyújtson gyertyát a mártírok emlékére – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az emlékbizottság elnöke a nemzeti gyásznap alkalmából az MTI-nek.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEielXts9-hllf77KFzhzErSWdAaxvEk8psat6cfmkxjBnyfEKaOsk0mi8Zen1-rNo8pl-6-9kUKv7EfAKu9LsBAk1Dxj-yxuG2Rvj2SNVl7o-uv89bKFvUs_4O9ddCZ4fGNk9a5ksY2N9k/s1600/1956.jpg

Az 1956-os forradalmat megelőző hét esztendő leggyűlöltebb kommunista diktátora Rákosi Mátyás volt. 1956 júliusában bekövetkezett bukása - vagyis az oroszok által történő leváltása és Szovjetunióba költöztetése - átmenetileg csillapította ugyan a lakosság elkeseredését, de mivel a helyére „bűntársa” Gerő Ernő került, a lakosság hangulata alig változott Magyarországon. Az embereknek elege volt az ÁVH korlátlan hatalmából, a diktatórikus kormányzásból, a koncepciós perekből az esztelen és logikátlan gazdaságirányításból illetve az alacsony életszínvonalért felelős kommunista vezetésből. Az elkeseredés és düh nyomán, 1956 őszén, küszöbön állt a forradalom Magyarországon. 

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/1f/a8/66/1fa8664ea4018ad79e6268fd7e355b00.jpgA megmozdulásoknak három jelentős előzménye volt!
Először is Losonczy Géza, a Petőfi-kört szervező újságíró nyíltan kritizálta Gerő Ernőt a Magyar Nemzetben. A cikk egyértelműen jelezte a formálódó magyar ellenzék tettvágyát, melyet tovább serkentett a Magyar Írók Szövetsége is, mely 1956 szeptemberében nyíltan követelte Nagy Imre visszatérését.
Az előzmények sorában a második Rajk László újratemetése volt. Miután még Rákosi idején megtörtént Rajk rehabilitációja, - vagyis napvilágra került az 1949 október 15-én történt kivégzése előtti per valódi háttere - végre megtörténhetett 1956. október 6-án újratemetése is. Maga a temetés óriási politikai tüntetéssé változott, melyen egyes becslések szerint körülbelül 200 ezer fő vett részt előbb a Kerepesi temetőben, majd a Batthyány örökmécsesnél!
A harmadik előzmény a lengyelországi események nyomán kezdődő szerveződés volt. A lengyel kommunista párt élén 1948 és 1951 közt Wladislaw Gomulka állt, de mivel kritizálta a Sztálinizmust, 1951 –ben leváltották és letartóztatták.
http://static.keptelenseg.hu/p/2ddbc27ab9c65f121f6cdfde5cfe4bd4.jpgÁm közben 1956 őszén kirobbant a Poznani munkásfelkelés, melyben a dolgozók a bérek emelését, normák igazságosabb meghatározását és szabad választásokat követeltek. A felkelést ugyan leverte a karhatalom, de a néptömegek ezt követően Gomulka kiengedését és pártfőtitkári kinevezését követelték. Emellett jelentős szovjet ellenes tüntetések kezdődtek országszerte. A lengyel kommunista párt engedett a nyomásnak, és saját hatáskörben döntve kiengedte Gomulkát és kinevezte pártfőtitkárnak. Válaszul 1956 október 21-én a szovjet csapatok megindultak Lengyelországba, hogy erőszakkal vessenek gátat a további eseményeknek. A világ, és főként a forradalom szélén álló Magyarország népe lélegzet visszafojtva figyelte mi fog történni!  De Gomulka megtalálta a békés rendezés módját. Tárgyalásokat kezdett a szovjetekkel, melyben kompromisszumot ajánlott, vagyis mérsékelt, és a szovjet érdekeket nem sértő reformokat ígért, melyekhez végül a szovjet vezetők hozzájárulásukat adták.

Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet meg­szállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt.

http://pctrs.network.hu/clubblogpicture/3/1/9/_/319853_130545995_big.jpg

A magyar forradalom és szabadságharc letörésére indított szovjet katonai invázió első napján, november 4-én megszakad az MTI hírszolgáltatása, az archívum üres. 

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/e/e6/Flyer._Imre_Nagy%2C_Head_of_goverment_-1956.10.27.tif/lossy-page1-800px-Flyer._Imre_Nagy%2C_Head_of_goverment_-1956.10.27.tif.jpg

A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tün­te­té­sével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával feje­ződött be Csepelen november 11-én. 

Ezt követően az országban néhány napig, másutt egy hétig is kihúzódott még a szórványos fegyveres ellenállás. Pécsnél a „mecseki láthatatlanok” több száz fős csapata egészen 19-éig kitartott.

A kitört forradalom során Budapestről október végén elűzött szovjet katonai erők beásták magukat egy kb. 25 kilométeres körben a magyar főváros köré. 

Alig másfél nappal később teljesítette a szovjet hadsereg Kádár János kérését, november 4-én vasárnap hajnalban tankok dübörgésére, robbanások és csataharc zajára ébredt Budapest lakossága. Ferihegyről az Üllői út felett felderítő és bombázó repülőgépek ingáztak a belváros felé - a Nagyvárad tér és a Nagykörút közötti szakaszon lakók szerint szőnyegbombázást végeztek az Üllői út mindkét oldalán, mielőtt a tankok is elindultak a szétbombázott házak között a Belváros felé.

http://www.hirado.hu/wp-content/uploads/sites/7/2016/10/CVETT19561025008.jpg

Az Üllői út az egyenes út a repülőtérről a belvárosba. Az 1956 november 4 utáni harcokban az út mindkét oldalán, a Nagyvárad tértől a Nagykörútig alig akadt egy-egy épület, amelyik többé-kevésbé ne rongálódott volna meg. A legnagyobb kárt a Ferenc körút 42-es számú lakóház, a Ferenc körút és Üllői út sarka szenvedte el. Az Üllői út ezen szakaszán két évig, 1958 közepéig le volt zárva a nemzetközi forgalom. Autóbuszok kerülővel jártak a repülőtér és a belváros között. A sok forgalmi korlátozás része volt az a rendelet is, hogy a taxisofőröknek be volt tiltva, külföldi vendégeket ezen az útszakaszon szállítani.  Az Üllői út és Ferenc körút sarkán, közvetlen az Iparművészeti Múzeum mellett még álló lakóépületét az 1956 november 4-én bevonuló szovjet tankok egyike lőtte ki.

Ebbe a szovjet tankba molotovkoktélt dobtak a felkelők, személyzete éppúgy benne égett, mint körülötte több más szovjet T34-es tankban...

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/a6/62/22/a662226590cab8b6c719c96743b63231.jpg

Csak egy adat, a Corvin-közben a szovjet 33. gépesített gárdahadosztály 17 harckocsit vesztett egy nap alatt, általában a teljes személyzettel együtt. A felgyújtott harckocsik menekülő legénységére külön szervezésű osztagokból lőttek. Az összes szovjet veszteséget sok okból nem ismerhetjük, a harckocsiveszteséget Budapesten összesen 80-120 közé teszik, ebben persze az egyéb harcjárművek nincsenek benne.

A magyar veszteségeket sem ismerjük pontosan, csak becsülni tudjuk, élőerőben és vagyonban is óriási volt a kár.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgc-4AnO7IWtqMtbQniNAmadDFFRCwaa4pO2RAJmOOxh63JPohWsTPATIEHL1NBxDUzPoPAcjgUyIlWH3kqAPbmRgOPBJpf9xaAIlgyJp9o3a_eB4GPz_Y4vR_nlso7tUCA5-6ygQYx5YhS/s1600/fb_fallback_1956-2016.jpg

A Szabad Európa Rádió a forradalom 60. évfordulója alkalmából egy különleges emlékoldalt készített. Az 1956-ban készült budapesti fotók helyszínein fotóztak a közelmúltban, majd a régi és az új képeket egy interaktív oldalon egymásra illesztették, így egér/ujjmozgással tudunk 60 évet ide-oda ugrálni az időben és megnézni, hol zajlottak a legfontosabb események 1956-ban és mit találunk, miként látjuk ma.  "Budapest 60 évvel a felkelés után"

http://m.cdn.blog.hu/ma/maimanohaz/image/linkajanlo/sze19562016.jpg
 
"Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik-
Ők, akik örökségbe kapták-:
Ilyen nagy dolog a Szabadság? ..."

"Mennyből az angyal" - Márai Sándor

http://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--EtovHZwL--/c_limit,w_1160/6vUsDuDdwTekAK5os.jpeg

 Ne felejtsünk gyertyát gyújtani.

*