
*
Azt mondhatják, könnyen beszélünk, mert semmibe nem kerül. Közben meg az igazság az, hogy Önöknek nem kerül mindez semmibe. Ez egy teljes egészében közpénz és támogatástól mentes, tiszta blog. A megjelenő tartalmak a pénztelen valóságon alapulnak. Olvassák, vagy ne; -egyre megy, a kibicnek semmi sem drága. A blog ingyenes, a tartalom sokat ér, mert ebben az a közvagyon, ami a háztartások többségéből hiányzik. Közéletről, pénzről, politikáról van itt szó.

*
Kecskemétre közlekedő, gőzmozdony vontatású nosztalgia vonaton a legszebb muzeális kocsikban utazhatnak az erre jelentkezők, és megismerkedhetnek a „boldog békeidők” vasúti utazásainak hangulatával. A nosztalgiavonat a 424. sorozatú gőzmozdonnyal az élén közlekedik.

Kecskemétre érkezés után a mozdony vizet vételez, majd tovább indul Kiskunfélegyházára.
Kiváló program minden korosztály számára. - olvasható a mavrailtours.hu oldalon.
A nosztalgiavonat július 29-én, szombaton 8:33-kor indul Budapest-Nyugati pályaudvarról (nem hivatalos információk szerint Lajosmizsén át) Kecskemétre, ahová 12:03-kor fog megérkezni. Vissza 17:15-kor indul és 20:32-kor érkezik.

Első osztályra a menetjegy felnőtteknek 12.990 Ft
Másod osztályra 11.990 Ft
Harmad osztályra 9.900 Ft fejenként.
14 év alattiaknak valamivel olcsóbb, 4 év alattiaknak ingyenes az utazás.
*
Ismert a mondás, mely szerint "bort iszik és vizet prédikál" - nos, Gréczy Zsolt a DK szemérmetlen sajtósa éppen ezt cselekszi.
Aki bort iszik és vizet prédikál, az másoknak osztja az észt, de saját maga nem úgy cselekszik, ahogy arról beszél. Nyilvánvalóan egy képmutató magatartásról van szó.
Gréczy ma álszent mód a náci veszélyre hívja fel a figyelmet, ahogy tette ezt korábban az iránymutató pártvezére, Gyurcsány is tette a Jobbik esetében. Ő akkor a Jobbikot határozta meg náciként.
Aztán éppen Gyurcsány volt az, aki a Jobbikot az ellenzéki összefogás keretében szövetségesként fogadta magába. Azaz Gyurcsány a DK-val ugyanúgy véres szájú náciként lép fel az ellenzék vezéreként, ahogy és élvezi a bor ízét, ahogy Gréczy is csak egyfajta élvezkedőként a vizet prédikálja ennek kapcsán.
De mit is várhatunk egy olyan pártpolitikusról, aki kendőzetlen nemi szervét mutogatja férfiasságának igazolásaként egy nőnek telefonján keresztül a világhálózaton át.
*
Mint ismert, Gyurcsány Ferenc sem eshetett messze a család almafájától, legalábbis, ha az apjára gondolunk.

A Magyar Szocialista Pártnak (MSZP) 2000-ben lett tagja.
A kormányváltást követően, 2002-ben Medgyessy Péter miniszterelnök tanácsadója lett, majd 2003 májusában, Jánosi György távozását követően, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium vezetését vállalta el. Ez volt az első kormányzati tisztsége, melyet 2004 szeptemberéig töltött be. E tisztségbeli tevékenységének egy része később vizsgálat tárgyát képezte az ún. Zuschlag-ügyben.
2004 februárja és szeptembere között az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke is volt.
Ugyanebben az évben összeállt az SZDSZ-s a rivális párt embere, Csillag István mellett és párjának miniszterelnökével Medgyessy Péterrel szemben ami olyan kormányválságig fajult, aminek során a koalíciós partner (SZDSZ) vissza vonta a bizalmát a kormányfővel szemben és Gyurcsány hátba szúrással felérő támogatásával a két párt konstruktív bizalmatlansági indítványt készített elő, de Medgyessy Péter ezt megelőzve lemondott posztjáról.
Az MSZP kongresszusa 2004. augusztus 25-én Gyurcsány Ferencet jelölte miniszterelnöknek Kiss Péterrel szemben, majd a köztársasági elnök 2004. szeptember 27-én ezt figyelembe véve őt bízta meg kormányalakítással.
Harmadik felesége Dobrev Klára, akivel 1994 óta élnek együtt abban a vészkorszakban elkobzott zsidónak a családi villaépületében, amit még a gyilkos kádári diktatúra idején kapott meg az elvtársi hűség zálogaként a Apró család, mely házasságból a bolgár Dobrev lévén Klára született.
Gyurcsány ebben a náci-üldözés során zsákmányolt villába honosulva költözött és lett a szocialisták miniszterelnöke.
Innen nézve elég furcsának tűnik az ő megemlékezése a zsidóüldözés áldozataira és a holokauszt emléknapra.
Különösen annak tűnik mindez akkor, amikor Gyurcsány korábban konkrétan kijelentette, hogy a Jobbik egy náci párt.
Ezt a meghatározását csak tovább erősítette akkor, amikor a Jobbikos Gyöngyösi Márton a zsidók összeírását szorgalmazta.
![]() |
| Korábban a jobbikos Gyöngyösi Márton kijelentése nyomán is elővették a náci kártyát, most meg együtt szövetkeznek |
De akkor sem volt irgalmas, amikor a szintén Jobbikos köpködő Kulcsár Gergely nyomán a zsidó-gyilkosságok emlékének állított és meggyalázott cipőket a fiatal gyurcsányisták szivaccsal mosták tisztára.
![]() |
| Kulcsár Gergely zsidó leölésére létesített emléktárgyat köpködve gyalázkodott, de ma más ez is belefér a közös kormányzati ellenzék politikájába |
Aztán Kulcsár Gergelyről újabb, náci elkötelezettségét bizonyító dokumentumot jelentetett meg DK-s ellenlábasa, Varga Zoltán. Ekkor horogkereszttel kívánt boldogat, ami eléggé egyértelmű állásfoglalást képvisel.
![]() |
| Kulcsár Gergely egyértelmű náci jelképes üzentekkel kívánt boldog új évet a pártkatonaságnak |
Mostanság sincs ez másként, hogy a Gyurcsány-hoz tartozó DK összeállt a maga mondat náci párttal, a Jobbikkal. Gyurcsány maga határozta meg és bélyegezte meg a Jobbikot.
![]() |
| Gyurcsány személyesen maga definiálta a Jobbik politikai irányultságát - most pedig összeállt velük |
Aztán összeállt velük és a párttagsága is átment nácibarátba.
Ez annyira felszabadulttá tette a párttagokat, hogy László Imre DK-s polgármester is Adolf Hitlert kezdte éltetni. Azt a zsidókat gázkamrába küldő diktátort, akinek a holokauszt köszönhetjük.
Aztán ugyancsak az antiszemita, rasszista Jobbik képviselőjelöltjét (Bíró Lászlót) támogatta az egész ellenzék, a Gyurcsány-Dobrev adta Hitlert éltető DK-tól a Momentumon, a Párbeszéden át az LMP-ig.
![]() |
| Karácsony G. szerint a zsidók összeírása nem rasszizmus, Bíró László esetében pedig nem számít az antiszemitizmus mert koalíciós pártösszefogásban vannak - az érintett zsidók meg füstölöghetnek holtukban |
Egyedül a Mi Hazánk nem csatlakozott ehhez a náci-éltető ellenzéki összefogáshoz.
Most ezek a saját nácikat simogató koalíciós partnerek azok, akik a holokauszt emléknapján, vagyis a mai napon a zsidó népirtáson elmélkednek.
Ugyan már; - komolyan?
Nesze neked zsidóság
*
Talán még emlékeznek a városlakók arra a közpénzes kiruccanásra, amikor a városvezetőnk a hozzá kötődő képviselőkkel átruccant a mai Románia területén álló egykor hazánkhoz tartozó területre csak amolyan székely-barátságból, amit a polgármester később úgy tálalt, hogy üzleti ügy volt, mivel az ottani helyi pékséget szerették volna Ócsán is honosítani.
Persze ebből annyi az igaz, amennyit Bukodi Károly eddig felmerült hazugságáradata, mint magyarázat bírt, no meg annyi, no meg amennyi megvalósult ebből az egészből. Vagyis mondhatni semmi.
Számukra azonban jó buli volt az utazás, a pálinkázás, a vendégszeretet élvezete, és az erdélyi táj, székely barátság közpénzből történő élvezete.
Az egészről 2013-ban többször írtunk amikor a polgármester és baráti körének kilátogatásáról, - akik közt olyan haszonélvező képviselők is voltak, mint a mostani Gallai Zoltán - visszatértek erről az útról.
Mert a lakosság addig nem értesült erről, miközben az út kiadásait a költségvetésből maga állta.

Ez a kiruccanáson túl az utazás-szállás-étkezés költségein, további 1000 eurójába is került a városnak, amit a kint élő vendégszerető Jenei Janka érdekeltségébe utaltak, mondván ott, az ojtozi szorosnál felállítandó emlékhelyhez adják ezt a támogatást.
Legalábbis erre hivatkozott a városvezetés, amelyik az 1848-s szabadságharcot lezáró véres megtorlásról, az aradi kivégzésekről és az ebből fakadó október 6.-i gyásznapról eddig csak egyszer volt képes magát megmutatni. Ez a városvezetés magától soha nem tett olyan alkalomhoz méltó megemlékezést, amit minden tisztes magyar város tesz.
Még a léha Szűcs Lajos is megjelenik ezen a napon valahol és megmutatja magát egy tiszteletteljes biccentésre.
Csak Bukodi és követői képtelenek erre.
Nos ezek a bukodi-legények azok akik a számunkra ismeretlen Jenei Jankát támogatták a hőseinkre hivatkozással, miközben itthon egy fejhajtást nem tesznek emléküknek áldozva.
"Horváth Tamás ezt azzal egészítette ki, hogy itt székely, román és magyar katonák estek el (a felsorolás sorrendje tőle származik), támogatásunkkal mi lehetnénk a elsők, akik pénzt adományozunk és ezzel Ócsa város neve is felkerülhet (figyeljünk a feltételes-mód jövő időben foglalt szóhasználatra) a majdani emléktáblára az adományok közt. Ráadásul minket az a megtiszteltetés érne, hogy az elsők lehetünk."
Vagyis Horváth nem mást mondott, mint azt, hogy még senki nem adott erre hazánkból közpénzes támogatást Jenei Jankának, és mi lehetünk az elsők. A balekok sorában. És lássuk be, hogy azokká is váltunk, amikor ezt az ezer eurós ajándékot Ócsa költségvetéséből, a mi pénzünkből biztosították a vendéglátó Jenei Janka számára.
Nem feledve, hogy ezzel nem csak a maguk útját, hanem a velük utazó Gallai doktorét is mi álltuk, miközben éppen ez a képviselő volt az, aki az önkormányzatban képes volt előadni, hogy az önkormányzati járdaépítésekért pénzbeli hozzájárulást kéne szedni.
Ez a mocsok bezzeg a Szűcs Lajos előtt általunk fizetett járdaszakasz kapcsán nem mert szólni azért a hozzájárulásért, amit a csóró lakosok esetében megtett.
Gallai azért sem emelt szót, hogy ha már oda fizetünk a hősi emlékekért, akkor idehaza miért nem lehet megemlékezni akár október 6.-án is?
Sajnos a piszokság nagy úr. És ez az önkormányzatiságra és a helyi politikára is igaz.

Mindezt most elhagyva szeretnék az önkormányzatunk helyett is egy ide illő történelmi megemlékezést tenni az ozori csatáról.
1848. szeptember elején Josip Jellasics mintegy harmincötezer fős
hadseregével átkelt a Dráván, hogy „rendet csináljon” és helyükre tegye a
„lázongó” magyarokat, akik nem átallottak a fenséges Habsburg császár
ellen pártot ütni.
Jellasics 1848. szeptember 11-én történt támadása után szeptember 21-én magyar földre lépett a bán tartalék hadteste is. A kilencezer fős hadtest feladata Jellasics jobb szárnyának védelme volt és terv szerint Székesfehérvárnál egyesült volna a főerőkkel. A pákozdi csata azonban az egyesülés előtt lezajlott és a bán olyan gyorsasággal távozott az országból, hogy még saját tartalékát is elmulasztotta értesíteni a fejleményekről. A magyar hadvezetés tudott Roth közeledéséről és utasította Perczel Mór nemzetőr ezredest, hogy a saját és Görgey Artúr honvéd őrnagy parancsnoksága alatt álló nemzetőrökkel állja el a Székesfehérvárra dél felől vezető utakat. A tartalék így csak október 4-én Székesfehérvár közelében értesült arról, hogy Jellasics vereséget szenvedett, és Székesfehérváron az otthagyott horvát helyőrséget a felkelt nép lefegyverezte.
Az ozorai ütközet az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc első olyan diadala volt, amelyet magyar részről népfelkelők és nemzetőrök vívtak ki. 1848. október 7-én a Perczel Mór vezette magyar sereg fogságba ejtette a Karl Roth és Nicolaus Philippovich császári-királyi vezérőrnagyok által vezetett császári hadtestet.
Az eredeti útvonalán visszaforduló, Perczel csapatai által üldözött császári tartalék október 6-án eljutott Ozoráig, itt azonban a Sió-csatorna hídját felégetve találta. Az átkelés lehetetlen volt, mert a túlpartot Csapó Vilmos nemzetőr őrnagy vezetésével 15 000 főnyi népfelkelő és nemzetőr védte. A Sióhoz közelítő horvátokat a nemzetőrök puskatűzzel fogadták. Roth megpróbált Csapóval tárgyalni a szabad elvonulásról, de nem tudtak megegyezni. A tárgyalást Perczel István, Csapó Vilmos altisztje tolmácsolta. Csapó őrnagy a megtévesztés és a látszattúlerő taktikáját választotta. Hamis csapatmozgással, dobpergéssel, trombitaszóval, kiéheztetéssel rombolta az amúgy is demoralizált horvátok morálját. Október 7-én reggel megérkeztek Perczel és Görgey csapatai. A csapdába került császári hadosztály erre letette a fegyvert.
Az ozorai diadal legfőképpen Csapó Vilmos nemzetőrei és népfelkelői bátor fellépésének köszönhető.
Az ozorai ütközetnél ejtett egyszerre legtöbb hadifoglyot a magyar haderő a szabadságharc történetében.
Az ócsaiak ezer eurójáról és annak emlékművi hozadékáról azonban semmi hír.
Bukodiék eme tettére sem igen emlékeznek.
*
![]() |
| Budapest, 1990. március 12. A képen: Chrudinák Alajos, a Magyar Televízió külpolitikai fõszeszerkesztõségének vezetõje (j) átveszi Szûrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnöktõl a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval Díszített Csillagrendje kitüntetést. MTI Fotó: Varga László |
Ez volt vele a baj, az igazmondása és a hazafisága.
Na, itt lett vége a fegyverszünetnek.
A Budapest-belvárosi
Aranytíz Művelődési Központban február 6-án, majd 7-én az Uránia Nemzeti
Filmszínházban bemutatták a Chrudinák című ötvenperces
dokumentumfilmet. A Magyar Televízió ismert hovatartozású és
elkötelezettségű urai a film készítőinek nem voltak hajlandók kiadni a
legendás újságíró legjobb riportjait, illetve azoknak egyes jeleneteit. A
Dézsy Zoltán rendezte (ötletadó-társszerkesztő: Paul Tamás) alkotás
szerepel a 41. Magyar Filmszemle információs programjában, s így a
szombati bemutató tulajdonképpen premier előtti, szakmai, baráti körben
megejtett vetítés volt
![]() |
| Szomorújáték az egész - sivár hangulat, elhanyagolt környezet, és koros látlelet |
![]() |
| Az önkormányzati karámot még a színpad előtt felállították - elhatárolódás |
![]() |
| "Mi tagadás, nagyon elfáradtunk! A városi napot több hónapos szervező munka előzte meg." - nagy kár, hogy a városvezetés nem tudott ehhez mit hozzátenni. |
![]() |
| A polgármester és a foci - mi más lenne a lényeg |
![]() |
| Egymásra mutogatnak - ez is más |
![]() |
| Akármiként is értékeljük az idei Városi Vigasság napját, az Irigy Hónaljmirigy hozta a formát - sokak számára igazi élmény volt az esti műsor |
