Önmagát is alulmúlta az idei városi rendezvény - az egyik legsivárabb buli volt az idei ( - se hang, se posztó)

Tegnap tartották Ócsán a 12. Városi vigasság napját, ami valójában arra hivatott megemlékező ünnepség lenne, ami az előző vezetés alatt történt várossá alakulás tiszteletére történő esemény évről-évre.

Szomorújáték az egész - sivár hangulat, elhanyagolt környezet, és koros látlelet

Akkoriban ennek a városi napnak volt jelentősége és értelme, mert Ócsa képes volt fejlődés felmutatni. Az emlékkép azonban az elmúlt évek során megkopott, és mára már csak egy furcsa katyvaszt lett, mindenfajta visszaemlékezés, vagy fejlődés nélkül.

A várossá-válás napjaként nyilvántartott Városi vigasság nem hat másként már Ócsára, csak mint valami felszínes banzáj.  

Az önkormányzati karámot még a színpad előtt felállították - elhatárolódás

Önkormányzatunk vezetése évek óta nem képes arra, hogy  a város fejlődését ezen az évfordulós napon bemutassa. Nem képes rá, mert valójában nincs mit. Ócsán megállt a városfejlesztés, a fejlődés. Évek óta nem volt képes a városvezetés a közterületek megújítására. Az elmúlt 10-12 évben sem épült ki az egységes járdahálózat Ócsán. Még a bevezető utak sem bírnak egybefüggő járdával a buszmegállók megközelítéséhez. A buszmegálló a gimnázium előtt a múltat szimbolizálja. A felszíni vízelvezetés továbbra is megoldatlan feladat, amivel 12 éve és két Bukodi-Horváth ciklus óta nem képes megbirkózni a drága városvezetés, miközben évente 25-28 millió kommunális adót szed be a lakosságtól.  

A várossá válásunk napja kiváló alkalom lett volna arra, hogy ezt az "új" - a Bukodiék alatt bevezetett - adónemet a város lakossága elé terítve taglaltan bemutatnák.  A felhasználás és költések, ha úgy tetszik a felsorolt fejlesztések szerint. Csakhogy, a városvetés erre nem képes.  10 év alatt több mint 250 000 000,- Ft-t, azaz negyed milliárdot él fel a kommunális adónkból nyomtalanul az önkormányzat úgy, hogy a költségvetésében azt nem elkülönítetten és kimutathatóan a város, a közterületek és a közösségi élet megkönnyítésére, annak fejlesztésre fordította volna. Bukodiéknak ezt könnyebb volt egy eltüntetni a nagy kalapban és felemészteni a hibás és gazdaságtalan működésük során.  Valójában erre kellett ez az új adó és a mögöttes pénz.  Ma a kalapba nyúlva ebből a pénzből kapják meg az illetményük és tiszteletdíjukon felül a képviselők a plusz 2 milliós támogatást, a polgármester a csatolt juttatásokon a mondhatni ebből vásárolt gépkocsin túl azt a 600 ezret, amit ma már a költségvetésbe építettek. Korábban ezt még jutalomként számolták el a Horváth-tal egyetemlegesen. Ma már polgármesteri- és alpolgármesteri támogatási keretösszegnek nevezik ezt a mindenek felett álló pénzt. Mi pedig úgy tekintünk erre, mint a kommunális adónk lenyúlására. De sorolhatnánk a városi nap alkalmából, még a fejlődést, mely a foci éve 7 milliós támogatásában is kifejezhető.  A baj csak az, hogy ehhez nem társul olyan mérvű eredményesség vagy gazdaságosság, amire azt mondhatnánk, hogy megéri. 

Nincs mire vigadni a városi napon. Ezért sem tartanak bemutatót, vagy megemlékezést.

"Mi tagadás, nagyon elfáradtunk! A városi napot több hónapos szervező munka előzte meg." - nagy kár, hogy a városvezetés nem tudott ehhez mit hozzátenni.

A vigasság helyszíne az a lepusztult terület, aminek egyik negyede járdázott, a más másik nem. A kiszögelés egyik oldalában az önkormányzati tékozlás romos emlékműve, az egykori Tsz-Iroda, ami a toi-toi budik támasztékaként és a város ábrázolásának díszleteként mutatott kontraszt a közpénzes tortaosztáshoz. 

A polgármester és a foci - mi más lenne a lényeg

A füves alakzatú terület a sarokba állított színpad előtt egyenetlen, buckás, mert a rendezők még arra sem vették a fáradságot, hogy az idők folyamán egyenletessé tegyék, vagy elsimítsák. Azt mondják, ez nem focipálya, ide nem kell az egyenletes és sima felület. Ez amolyan dühöngő, ahol a fellépők előtt ki lehet engedni a gőzt. 

A színpad másik oldalán a Városháza és a Művelődési ház elkarámosított sátra mellett a polgármester kipiroslott arccal dülöngél, az asztaloknál a hivatali szolgák üldögélnek. 

A színpadról letessékelik Papp Katiékat a tortával, hogy a Bon-bon léphessen a helyükbe. Az előadás gyenge, a hanghatás borzasztó. Ennél még a kezdetekben az adósságot hátrahagyó Gönci apuka is jobb hangminőséget produkált Klárika alatt. Sajnos ezt aztán a hónaljmirigyek  sem tették elviselhetőbbé. Bár a helyi silányság nem hibájuk. 

A területet a megritkult polgárőrség zárolta. Rendőrből is legalább annyian voltak a rendezvény biztosításához. A polgárőrség soraiból számos régi ember hiányzott. Helyüket fiatalok próbálták betölteni, volt pár olyan, akin igencsak lógott a mellény. Boros azért nem hagyta ki műsort. Bár eléggé fagyos volt közte az elnök közt a levegő, de azért mindketten ott voltak, ha nem is egy kötelékben. 

A járdázatlan Békési Panyik utcában több volt az oda nem passzoló autó, mint a mutatványos árus. A gazdabolt előtti fehér ponyva alatt Spák tanár úr és "sportbarát tanítványai" iszogattak búcsúzóul.  

Láthatóan a Hősök tere sem újult meg az elmúlt évek városiasodása során. Ez is maradt az a rendezetlen, hepehupás, tócsákkal öblözött, vagy éppen poros kiszögelés, mint volt a tanácsi időkben.   

Egymásra mutogatnak - ez is más

A Városháza újbóli felújítása sem fejeződött be a városi mulatság napjára. A tetőszerkezet, a vakolat és belső munkák is félbemaradva csúnyábbik arculatukat mutatták a tortára sorakozók felé. Ezt az épület előtti díszburkolatra felállított és a járdát kifoglaló több tonnás teherautó sem tudta teljesen befedni. Rendezetlen és átgondolatlan képet mutatott az egész rendezvényi terület.

A Bajcsyt már öt után zárolta egy polgárőr, miközben a Spár parkoló és a DM környéke tele volt autóval. Aztán a Rendőrségtől az önkormányzat előtti árusokig is több autó parkolt az utcán, mint ahány kitelepülő árus volt a területen. Ennek így nem sok értelme volt, mert akár hagyhatták is volna a forgalmat, ha a Városháza előtti kitelepülők helyett cserének a Békési Panyikon parkoló autósokkal. 

Szóval, nem volt szép és jó ez az egész. Hiába hívták meg a Bon-bont, az Unique-t, és az Irigy Hónaljmirigyet, valamint próbáltak a színvonalasabb fellépőkkel jobb bulit rendezni, mint korábban a drogos Nótár Mary, vagy a zűrös Kis Grófo installálásával volt szokás, de valahogy az egész mégis olyan sivár, lepusztult és rosszul hangolt volt. Egészen estig.

Számos ócsai örült a parasztvakító tűzijátéknak, az ingyenes koncertnek, és az esti szabadtéri retronak, de ez a nap sem múlta felül azt az áporodott vidékies hangulatot, amit a Bukodi-Horváth Ócsája áraszt magából. 

Aztán az egész lehangoló városi rendezvény mégiscsak az esti koncertre csúcsosodott ki. Az Irigy Hónaljmirigy élőben jó választás volt, és vonzotta a közönséget. Hosszú idők után ez volt az, amire más helyekről is Ócsára jöttek az emberek. Ez sokkal jobb volt, mint az eddig itt sztároltak bármelyike.

Akármiként is értékeljük az idei Városi Vigasság napját, az Irigy  Hónaljmirigy hozta a formát - sokak számára igazi élmény volt az esti műsor

Bár az est attrakciója némileg feledtette Ócsa városának évfordulós problémáit, azért mégis csak ez a fellépés marad meg sokak emlékében egyetlen pozitívumként. 

Azonban hiába is próbálták jobb nevű fellépőkkel nívósabbá tenni a városi napot, így sem volt ez több a poros vurstlinál, ahol a tyúkszaros réten tapossák egymást a - hétköznapok során amúgy- drágán fizetők.

*

Részvétem: együtt az érzés - újfent megtépték a gall kakast ( - franciázás a francba)

Valahogy nem tudok együttérző lenni. 

Legalábbis nem mindenkivel.

Franciaország az Iszlám Állam fő európai ellensége lett. Megtestesíti a gyűlölt nyugatot, aktívan háborúzik, kapcsolata az arab világgal pedig összetettebb, mint bármely más európai országnak.

Bár szörnyű tragédia Európa belsejében felkészületlen és mondhatni ártatlan embereket gépkarabélyból legyilkolni, mégsem bírok elég kegyes és kegyelettel teljes lenni, hiszen a franciák nagyon is mélyen benne vannak abban a szörnyűségben, aminek egyik végkifejlete, ha úgy tetszik visszacsatolása (csapása) a tegnap este történtek.

Franciaország és Nagy-Britannia "adja" a legtöbb harcost az ISIS-nek

Ugyanez a szörnyűség fellelhető akkor is, amikor azt több ezer kilométeres távolságból és több száz-, vagy ezer méter magasságból követik el őshonos civilizáció, helybéli lakosság, országok kormányok, városok és ott élő emberek ellen, vagy azokkal szemben. Ez nem a demokrácia meghonosítása, vagy exportálása. Ez harag, a gyűlölet és szörnyűség behozatala. Ez az ún. "menekültválság" az, amit járulékos hatásként ránk erőszakolnak.  Nem más ez az arabok, az afrikaiak és más ránk özönlők részéről, mint egy önvédelmi reakció. Egyfajta válaszlépés, egy visszacsapás. A magyar és a világtörténelem sem mentes ettől az emberi cselekedettől.  Amikor a véd-várainkat ostromló idegen sereg a falakat megmászva területen belülre került akkor itt sem volt rest önfeláldozó hazafiként a betolakodóval együtt a mély bevetni magát a hazáját védő hős. Ez az öngyilkos cselekvés más nemzetek elkeseredett harcában is fellelhető, és az emberi történések során, mint valami végső cselekvés újfent megismétlődik, él és ma is használatos. 

Kvótákat emlegettek, és emberibb bánásmódot!

Amerika, és szövetségei manapság nem a haza és a föld védelmében vívják harcukat, hanem konkvisztádorként mások országára, berendezkedésére, civilizációjára, és populációjára törve mérnek távcsapásokat. Ezek szörnyűségei nem láthatók a fedélzeti kamerák sugározta felvételeiből, vagy a tévéből. A repülőhordozókról induló csapások, a drónokkal végrehajtott beavatkozások tucatszám pusztítják az utca emberét. 

Ez nem egy belső harc, nem egy országon belüli hatalmi átrendeződés. Ez bizony egy külső tényezőktől befolyásolt politikai akaratnyilvánítás, mely rendszereket országokat, családokat és viszonylagos egyensúlyokat bombáz szét. 

A földönfutó, családját, hazáját vesztett emberek sokasága egyfajta gyilkos haraggal bíró tömeggé duzzadva indul meg az igazát, boldogulását, megnyugvását, békéjét, vagy éppen igazságát, válaszát, revansát keresve a kontinensre, ahonnan a csapásmérő szárnyasok érkeznek. Úgy, mint a mesében a sárkány ellen, amely a szüzeket rabolja királyi uradalomból. A szétbombázott nemzetek szürke hősei, úgy jönnek Európába, mint a török Buda várába a nyitott kapukon át, az örök szeme láttára. 

Tegnap este, ma és már korábban is ezt a jelenséget látjuk és láthatjuk akkor, amikor az amerikai filmekből ismert "szórvány" akcióhósók módjára bukkannak fel a semmiből és sorsukat bevállalva adják jelét, kifejezését annak a gyilkos viszonynak, amit a szövetségesek együttese zúdított rájuk. 

Leginkább a fejlettebb országokban tartanak az iszlám szélsőségesektől

Most és amikor a provokatív, de magát mélyen biztonságba érző liberális Charlie Hebdo ellen vagy szemben végrehajtott akció során emberek haltak, akkor az európai közösség természetesen mélységesen felháborodott és elítélte az erőszakot.  Közben meg bombázókat küldött idegen térségbe a saját nagyhatalmi és politikai kivagyiságából adódóan. Gyakorlatilag magunk keresték a bajt, magukra húzták az önvédelmi reakcióját a megtámadottnak. Úgy, ahogy Amerika, Izrael és ma már az erőt fitogtatók csinálják. Mert amikor kommandósok hatolnak be Palesztinába és foglalnak el területeket, rombolnak le otthonokat, tesznek tönkre családokat, vagy éppen célzott támadásokat hajtanak végre, akkor sem tesznek mást, mint amit most látunk és tapasztalunk Párizsban. Amerika szintén kis harci egységeket alkotva hatol be országokba, és keres célszemélyeket, öl meg embereket, végez ki terroristákat. Csakhogy a történelem során már megtanultuk, hogy ami az egyik oldalról terror, a másikról hőstett. 

A király Mátyás nálunk az igazságos, Bécsben meg a hódító. Az aradi vértanúk a számunkra hősök, az osztrákok szerint felbújtok.  A szarajevói merénylő a nacionalistának kikiáltott Gavrilo Princip egyesek szerint a világháború kirobbantója egy szerb gyilkos, merénylő, míg hazájában egy nemzeti hős, akinek a monarchia kötelékéből való elszakadást, a kiszabadulást köszönhetik. Nem véletlenül emel ma emlékül szobrot neki a mostanság független szerb nemzet. 

Hát itt van! Nem akarunk hazánkból Németországot, Budapestből Párizst!

A párizsi merénylő(k) ki tudja mikor és kinek válnak a nemzeti alakjaivá, hőseivé. Az ok és okozat, mint összefüggés most is adott. Irak, Jemen belügyeibe történő külső beavatkozás, a koalíciós seregek kormányellenes tevékenysége ugyanúgy fellelhető az Arab tavasz rendszerváltó kényszertörekvései, a Szír háború és az Iszlám Állam létrejötte során. 

Mert amíg a nagyhatalmak döntik el, hogy melyik térségben, ki uralkodjon, és milyen legyen a belpolitikai, az ott élők helyett, addig itt nem lesz nyugalom és béke. 

Mert mindig is lesznek nemzeti karakterek, önfeláldozó emberek, hősök, Tituszok, akik maguk áldozatvállalásával, vagy akik éppenséggel egyetlen parittyával  kilövik Góliát hitét.  

Párizsban ennek bizonyságát mutatta meg a nyugati koalícióban ellenérdekelt fél. A lebombázott, szétlőtt és feldúlt otthoni területről érkező, aki a falakon átmászót jelképesen önmagával rántva fejezte ki hite és hazája Titusz-i önfeláldozó szeretetét. Mostanság ezek a gyilkos merénylők egyfajta Gavrilo Princip-féle hősként parittyázzák magukat a levegőbe, hogy térdre kényszerítsék a hazájuk földjére betörő ellent. 

François Hollande golyóálló mellénybe burkolt testőrök háta mögött - beszarás ( - franciázás)

Aki ezt nem érti, annak se múltja, sem jövője, se hazája. Aki mindezt nem így látja, az nem is érdemel meg egy békés földet, egy nyugalmas otthont, egy hazát. Nekik nem marad más, csak a liberális nyafogás, a sírás és a földönfutás.  Párizs nyugtalansága, félelme és sírása mindennek következménye. Én ebben a felületességben, az ott élő emberek tévhitében, álságos nagyhatalmi biztonságérzetében nem tudok együtt érezni.

*