Azt mondhatják, könnyen beszélünk, mert semmibe nem kerül. Közben meg az igazság az, hogy Önöknek nem kerül mindez semmibe. Ez egy teljes egészében közpénz és támogatástól mentes, tiszta blog. A megjelenő tartalmak a pénztelen valóságon alapulnak.
Olvassák, vagy ne; -egyre megy, a kibicnek semmi sem drága. A blog ingyenes, a tartalom sokat ér, mert ebben az a közvagyon, ami a háztartások többségéből hiányzik. Közéletről, pénzről, politikáról van itt szó.
Mint ismert, Gyurcsány Ferenc sem eshetett messze a család almafájától, legalábbis, ha az apjára gondolunk.
Nem csak az iszákos ember, de a tolvaj is tovább él abban az emberben, aki korábban a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (a KISZ főiskolai bizottságának tagjaként) induló,
(1984 és 1988 között a KISZ Pécsi Városi Bizottságának titkára, később 1988–1989-ben a KISZ Központi Bizottság Egyetemi és Főiskolai Tanácsának elnöke), majd a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ) alelnöke, aztán harminc társával megalakították az Új nemzedék nevű ifjúsági szervezetet, melynek elnöke lett.
A kormányváltást követően, 2002-ben Medgyessy Péter miniszterelnök tanácsadója lett, majd 2003 májusában, Jánosi György
távozását követően, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium vezetését
vállalta el. Ez volt az első kormányzati tisztsége, melyet 2004 szeptemberéig töltött be. E tisztségbeli tevékenységének egy része később vizsgálat tárgyát képezte az ún. Zuschlag-ügyben.
Ugyanebben az évben összeállt az SZDSZ-s a rivális párt embere, Csillag István mellett és párjának miniszterelnökével Medgyessy Péterrel szemben ami olyan kormányválságig fajult, aminek során a koalíciós partner (SZDSZ) vissza vonta a bizalmát a kormányfővel szemben és Gyurcsány hátba szúrással felérő támogatásával a két párt konstruktív bizalmatlansági indítványt készített elő, de Medgyessy Péter ezt megelőzve lemondott posztjáról.
Harmadik felesége Dobrev Klára, akivel 1994 óta élnek együtt abban a vészkorszakban elkobzott zsidónak a családi villaépületében, amit még a gyilkos kádári diktatúra idején kapott meg az elvtársi hűség zálogaként a Apró család, mely házasságból a bolgár Dobrev lévén Klára született.
Gyurcsány ebben a náci-üldözés során zsákmányolt villába honosulva költözött és lett a szocialisták miniszterelnöke.
Innen nézve elég furcsának tűnik az ő megemlékezése a zsidóüldözés áldozataira és a holokauszt emléknapra.
Különösen annak tűnik mindez akkor, amikor Gyurcsány korábban konkrétan kijelentette, hogy a Jobbik egy náci párt.
Ezt a meghatározását csak tovább erősítette akkor, amikor a Jobbikos Gyöngyösi Márton a zsidók összeírását szorgalmazta.
Korábban a jobbikos Gyöngyösi Márton kijelentése nyomán is elővették a náci kártyát, most meg együtt szövetkeznek
De akkor sem volt irgalmas, amikor a szintén Jobbikos köpködő Kulcsár Gergely nyomán a zsidó-gyilkosságok emlékének állított és meggyalázott cipőket a fiatal gyurcsányisták szivaccsal mosták tisztára.
Kulcsár Gergely zsidó leölésére létesített emléktárgyat köpködve gyalázkodott, de ma más ez is belefér a közös kormányzati ellenzék politikájába
Aztán Kulcsár Gergelyről újabb, náci elkötelezettségét bizonyító dokumentumot jelentetett meg DK-s ellenlábasa, Varga Zoltán. Ekkor horogkereszttel kívánt boldogat, ami eléggé egyértelmű állásfoglalást képvisel.
Kulcsár Gergely egyértelmű náci jelképes üzentekkel kívánt boldog új évet a pártkatonaságnak
Mostanság sincs ez másként, hogy a Gyurcsány-hoz tartozó DK összeállt a maga mondat náci párttal, a Jobbikkal. Gyurcsány maga határozta meg és bélyegezte meg a Jobbikot.
Gyurcsány személyesen maga definiálta a Jobbik politikai irányultságát - most pedig összeállt velük
Aztán összeállt velük és a párttagsága is átment nácibarátba.
Aztán ugyancsak az antiszemita, rasszista Jobbik képviselőjelöltjét (Bíró Lászlót) támogatta az egész ellenzék, a Gyurcsány-Dobrev adta Hitlert éltető DK-tól a Momentumon, a Párbeszéden át az LMP-ig.
Karácsony G. szerint a zsidók összeírása nem rasszizmus, Bíró László esetében pedig nem számít az antiszemitizmus mert koalíciós pártösszefogásban vannak - az érintett zsidók meg füstölöghetnek holtukban
Egyedül a Mi Hazánk nem csatlakozott ehhez a náci-éltető ellenzéki összefogáshoz.
Most ezek a saját nácikat simogató koalíciós partnerek azok, akik a holokauszt emléknapján, vagyis a mai napon a zsidó népirtáson elmélkednek.
Az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén nyilvánította január
27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává, annak
emlékére, hogy az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult
fel. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a
tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió,
túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok
történetét.
Többek szerint azonban ez az egész aránytalanul túl van tolva, el van dimenzionálva. Különösen igaz mindez a kommunizmus áldozataira tekintve és velük mérve, avagy hozzájuk viszonyítva. Vannak akik szerint mindez a túlzás, csak a "jó" zsidó marketingnek, az izraelita propagandának köszönhető.
Ők voltak azok, akik képesek voltak ezt a világ előtt úgy preferálni, mint az egyik legnagyobb világégést. Nekik még azt is sikerült elérni, hogy mindezt tagadni sem lehet. Erre hazánkban is törvényi szabályozás, vagyis tiltás van érvényben, ami még a felvetést és a kételkedés szólásszabadságát is korlátozza. Vagyis a még a hitelesség felvetése, kétségbevonása is büntetendő.
A holokauszt görög kifejezés eredeti jelentése: teljesen elégő áldozat.
A kifejezést a második világháború alatt a náci Németország által eltervezett és végrehajtott népirtás megnevezésére használják. A náci Németország nemzetiszocialista kormánya által ellenőrzött területeken a zsidók - és más, az árja személetbe nem illő csoportok - összeírását, begyűjtését és táborba szállítást tervezték el és hajtották végre. Több millió európai ember esett áldozatul a „végső megoldás” tervének. A népirtás a cigányokat, betegeket, és más, a nemzetiszocializmus ellenségeinek kikiáltott emberek begyűjtését, munkára fogását is magában foglalta de, az áldozatok döntő többsége a zsidók közül került ki. Magyarország sem mentesülhetett ez alól, bár Horthy Miklós kormányzó sokáig sikerrel ellenállt a hazai zsidóság üldözésének, egészen addig, míg az akkori ellenzék el nem árulta, és ezzel kiszolgáltatta tette a németeknek. Így hazánkból is több százezer zsidó honfitársat vittek el, akik részint útközben, másrészt a táborokban vesztek oda. Kevés ismert túlélő került ismét haza. Sajnos a németek (a "náci nyugat") oldalán sok magyar is szerepet vállalt. Volt aki önkény, mások kényszerből. Ugyanakkor azt sem szabad elfeledni, hogy számos zsidót mentettek meg a magyarok a kitartásukkal, életük kockáztatásával és emberségükkel. Ezt kár is lenne tagadni. A kormány,a kormányfő nem csak elárult, hanem kiszolgáltatott helyzetben volt, (a náci megszállás -Margarethe hadművelet) háborús elnyomás alatt állt.
A Holokauszt Nemzetközi Emléknapjává január 27-ét tette meg 2005-ben az ENSZ közgyűlése. Ezen a napon az áldozatokra emlékezünk, egyben arra figyelmezteti az emberiséget ez a nap, hogy soha hasonló ne fordulhasson elő többé.
Mindez ma már hozzátartozik ahhoz a megemlékezéshez, mely táborok elérését és az ott tartottak kiszabadítását hozta. Azt sem szabad elfeledni ennek kapcsán, hogy a Lengyelországban létesített Auschwitz-i lágert a szovjet csapatok érték el és szabadították fel.
Elsőként a szovjet erők bukkantak nagyobb méretű náci táborra a
lengyelországi Lublin mellett fekvő Majdanek városkában, 1944
júliusában. A gyors szovjet előrenyomulás által meglepett németek
azonban a tábor lerombolásával megpróbálták eltüntetni a
tömeggyilkosságok bizonyítékait.
A szovjet csapatok 1944 nyarán a belzeci, a sobibori és treblinkai haláltáborokat is elfoglalták. A németek 1943-ban lebontották ezeket a táborokat, miután a lengyel zsidók nagy részét már kivégezték.
1945 januárjában a szovjetek felszabadították Auschwitzot,
a legnagyobb megsemmisítő központot és koncentrációs tábort. A nácik az
auschwitzi foglyok nagy részét menetelésre kényszerítették nyugat felé
(úgynevezett „halálmenetekben”), így a szovjet katonák a táborba belépve
mindössze néhány ezer éhező foglyot találtak életben. Az auschwitzi
tömeggyilkosságokról számos bizonyíték árulkodott. A visszavonuló
németek a komplexum legtöbb raktárát lerombolták, de a megmaradtakban a
szovjetek megtalálták az áldozatok személyes tárgyait. Ezek között volt például több százezer öltöny, több mint 800 000 női ruha és mintegy 7 tonna emberi haj.
A következő hónapokban a szovjetek további táborokat szabadítottak
fel a Balti államokban és Lengyelországban. Röviddel Németország
kapitulációja után a stutthofi, a sachsenhauseni és a ravensbrücki
koncentrációs táborokat is elérték.
A bergen-belseni tábor egyik rabja a felszabadítás után. Bergen-Belsen, Németország, 1945. április 15. után - US Holocaust Memorial Museum
Sajnos ilyen mérvű felszabadításról a háború során a Szovjetunió területére (gulág) hurcolt foglyok vonatkozásában nincs és mondhatni nem történt. Ezért ennek nincs olyan világirodalma, mint a németek Hitler általi 3. birodalom háborújának során fellelt fogolytáboroknak.
Valójában a Sztálini diktatúra túlmutat a Hitleri náci Németország birodalmi hatalmán, és annak háborús diktatúráján.
Lukácsi Katalin, a KDNP egykori tagja, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség VII. kerületi alapszervezetének korábban volt elnökének a holokauszt emléknap alkalmából kitett képes üzenete
Ennek ellenére, továbbra is a zsidó Holokauszt az, ami beégett a globalista világeszme képébe.
1944 tavaszán Ócsa lakosságának egy
százalékát a környékbeli zsidókkal együtt a helyi gettóba zárták, majd
június végén elhurcolták a monori gyűjtőtáborba, onnét pedig
Auschwitz-Birkenauba. A helyi lakosság nagyobbik része éppúgy, mint a
politikai vezetés, meg volt győződve, hogy ily módon a „zsidókérdés”
megoldódott, azzal többé nem lesz probléma.
Igen sok, a holokauszttal foglalkozó
könyv, tanulmány és memoár – az ócsai közvéleménnyel párhuzamosan –
csupán a deportált zsidók előéletét, táborbéli élményeit és legfeljebb a
felszabadulásukat dokumentálja. A holokauszt története azonban nem itt
ér véget. A jogfosztás, kifosztás, kirekesztés, atrocitások
következményei életük végéig elkísérték a túlélőket, és mély nyomot
hagytak a magyar társadalomban is.
Közvetlenül a háború után mindjárt az
egyik súlyos probléma, amivel a hazatérő zsidóknak meg kellett
birkózniuk, a nincstelenség volt: korábban elkobzott tulajdonukat és
lakásaikat időközben nemzsidók igényelték ki, illetve a
Pénzügyigazgatóság helyi szervezete vagy az elöljáróság rászorulóknak
osztotta ki. Ez oda vezetett, hogy a zsidóknak jogi úton kellett
visszakövetelniük saját vagy meggyilkolt rokonaiktól megörökölt
házaikat, üzleteiket, üzemeiket – ami természetesen nem segítette elő a
zsidók és nemzsidók közti bizalom helyreállítását. Ócsa lakosainak
szintén szembe kellett nézniük ezzel a konfliktusforrással 1945-1946
folyamán.
„A nyilvános árverés megtartásával a pénzügyőrség bízatott meg” – a kifosztás
Az ócsai elöljárósági iratok között
található az a jelentés, amelyet a vezetőjegyző az alsódabasi járás
főszolgabírójának küldött 1945 márciusában. A levél semleges, hivatalos
hangnemben számol be arról, hogy
„1944. év tavaszán izraelita
hitfelekezetű egyének Ócsa községbe, mint részleges gyűjtőhelyre
tömöríttettek és itt levő izraelitákhoz lettek beköltöztetve”, majd
„1944. évi június hó 29. napján az izraelitákat innen központi
gyűjtőtáborba szállították”. (MNL–PML, V.1083 Db, Ócsa nagyközség iratai, 420/1945 Zsidó ingóságok állagáról jelentés)
Miután már nem számítottak arra, hogy
eredeti tulajdonosaik vissza fognak térni, a zsidóktól elkobzott javakat
és lakásokat a hatóságok „elhagyottnak” titulálták, ily módon
könnyebbítve saját és a majdani kiigénylők lelkiismeretén. A kifosztás
következő lépcsőfoka az volt, hogy a javakat leltárazták. Ezt a levél
szerint
„nem a község elöljárósága
teljesítette, hanem a pénzügyigazgatóság megbízása folytán a helybeli
pénzügyőri szakaszparancsnokság teljesítette és foganatosította”. (MNL–PML, V.1083 Db, Ócsa nagyközség iratai, 420/1945 Zsidó ingóságok állagáról jelentés)
Az ingóságok megőrzése is a pénzügyőrség
feladata volt, amit a helybeli csendőrséggel együtt látott el. A
zsinagógában összegyűjtött javak nagy részét végül nyilvános árverésen
adták el. Ebbe a jegyző szerint az elöljáróságnak ismét csak nem volt
beleszólása,
„a nyilvános árverés megtartásával és lebonyolításával a pénzügyőrség bízatott meg ugyancsak a pénzügyigazgatóság részéről”. (MNL–PML, V.1083 Db, Ócsa nagyközség iratai, 420/1945 Zsidó ingóságok állagáról jelentés)
Ezzel a kifosztás lezárult. A korábban
Ócsán élő 78 zsidó javai új tulajdonosokhoz kerültek, akik joggal
hihették, hogy az ingatlanokat és ingóságokat többé senki nem fogja
visszakövetelni.
„Hatósági intézkedésről tudomásunk nincsen” – az ócsai zsinagóga elfoglalása
1944. november 2-án Ócsa felszabadult; a
rákövetkező egy év során zsidó lakosságának csupán mintegy negyede tért
vissza. A helyi közösség háború utáni történetének egyik sarkalatos
pontja a zsinagógához kötődik. Borbás István vezetőjegyző 1946
áprilisában írott bizonyítványa igazolta, hogy az ócsai izraelita
hitközség tulajdonát képező 32 négyszögöl alapterületű imaház, a hozzá
tartozó kert és kántorlakás
„a háborúból kifolyólag és azóta
teljesen elhagyott, imaórákat benne nem tartanak, az részben leomlott,
részben pedig az esőzésektől a vertfal teljesen átázott, életveszélyes
állapotú.” (MNL–PML, V.1083 Db, Ócsa nagyközség iratai, 2471/1946
Ócsai izraelita templom és kántorlakás kiürítése; a továbbiakban minden
idézet ugyanebből a forrásból származik)
A zsinagóga rossz állapotát tetézte,
hogy berendezése a kifosztás során eltűnt, és a maroknyi izraelita
felekezetű anyagiak híján képtelen lett volna felújíttatni. Mi több, az
egész ingatlan „ezidő szerint Biczó Sándor faipari üzem birtokában áll.”
Ez a szokatlan tulajdonjogi állapot
mihamar felkeltette a magyar zsidóságot képviselő egyik országos
szervezet, a Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának érdeklődését,
akik az ügyben felterjesztésben folyamodtak a Népjóléti Minisztériumhoz.
Június elején dr. Benedek Jenő, a minisztérium egyik tanácsosa írt az
ócsai elöljáróságnak, választ követelvén arra, hogy Biczó Sándor milyen
jogcímen tartja elfoglalva a zsinagógát és a hozzá tartozó lakást. „Amennyiben
az elfoglalás alapját hatósági határozat képezné, – úgy jelentésével
együtt terjessze fel az idevonatkozó iratokat is,” kérte. Az ügy sürgősségét jelzi, hogy az elöljáróság mindössze három napot kapott a jelentés megtételére.
Borbás István vezetőjegyző június 18-án
kelt, Biczónak címzett levelét, amelyben az ingatlan
használatbavételének részleteiről érdeklődött, a minisztérium újabb
sürgetésére küldte el. Ez jelzi, hogy a címzett nem érezte szükségét
annak, hogy az igazoló dokumentumokat bemutassa az elöljáróságnak,
jóllehet a levél szerint korábban telefonon már közölték vele a
rendeletet. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy e második felszólítás sem volt
hatásos, ugyanis az elöljáróságtól még ugyanaznap a Népjóléti
Minisztériumba küldött levélben csak találgatásokra futotta arról, hogy
Biczó hogyan és mikor foglalta el a zsinagógát.
Ugyanakkor e levélből más adalékok is kiderültek az épület sorsáról. Borbás leírta, hogy a gettósítás után
„1944 július-augusztus hóban a hátrahagyott lakások egy részéből az ingóságokat az izraelita templomban raktározták,” majd a felszabadulás után „a
raktárnak használt templomhelyiséget részben az oroszok, részben pedig a
községbe más községekből települtek és a szabadjára vált csőcselék
feltörte és az ott talált tárgyakat elhurcolta. A templom ekként üressé
vált.”
Nem egyedi ez a történet a zsidók
kifosztásával kapcsolatban. Amint az sem, hogy a korábban Lebovits Endre
kántor tulajdonát képező kántorlakást dr. Teszáry László, az alsódabasi
járás főszolgabírája 1944. szeptember 15-én azonnali hatállyal Méry
Vince ócsai lakosnak utalta ki. Borbás István csatolta a főszolgabírói
határozat másolatát is a minisztériumnak küldött leveléhez. Azonban
állítása szerint Méry „családja 1945 jan. végéig lakott a lakásban, amikor is onnan másutt lakáshoz jutván elköltözött.”
Ezt követően vette igénybe a lakást Biczó Sándor, viszont „a
templom helyiség és az udvartérnek ipari célokra elfoglalása ideje az
elöljáróság előtt ismeretlen, körülbelül 1945 márc.-ápr. hóban
történhetett.” Biczó tehát a háború végén kialakult kaotikus
állapotokat használta ki arra, hogy faipari üzemét az izraelita
hitközség épületeibe költöztesse, és maga is odaköltözzön. Amint Borbás
még egyszer hangsúlyozta,
„Biczó Sándor által való lakás és
templom valamint udvartér birtokbavételt illetőleg hatósági
intézkedésről tudomásunk nincsen, az még olyan időben történt, amikor a
közigazgatás menete ezen dolgokra ki nem terjedhetett a község nagymérvű
orosz megszállottsága miatt.”
Biczó Sándor önhatalmú, jogtalan
foglalásának ügye a továbbiakban az ingatlan visszaszerzése körül
forgott. Június végén dr. Benedek Jenő miniszteri tanácsos leiratában
megállapította, hogy Biczó az épületeket „hatósági beutalás nélkül tartja birtokában és így azokat jogcím nélkül használja”, valamint hogy templomhelyiséget a jogszabályok alapján nem lehet igénybe venni. Továbbá felszólította az elöljáróságot, hogy „az
ócsai izr. Hitközség tulajdonát képező templomot a hozzá tartozó udvart
és a kántorlakást az ócsai izr. Hitközség részére véghatározattal
utalja vissza,” és gondoskodjon Biczó más lakásban való elhelyezéséről.
Ennek kapcsán a jegyző levelet küldött Biczónak, hogy felhívja, igyekezzen, hogy „az ingatlanok a legrövidebb időn belül a hitközségnek rendelkezésére adhatók legyenek”,
mivel a zsinagóga általa való használata profanizálja azt. Ugyanakkor
jelentette a minisztériumnak, hogy az idő szerint nem volt olyan lakás,
amelyet igénybe vehettek volna Biczó részére, erre 30 nap haladékot
kértek.
Jóllehet a határidő 1946. augusztus 2-án
lejárt, az elöljáróság csupán 15-én hozott végül határozatot. Ebben
kimondta, hogy az elöljáróság mint lakáshivatal a
„templomot, kántor lakást és az
ezekhez tartozó udvar teret az azt ez idő szerint használatban tartó
Biczó Sándor ócsai lakos bírlalatából a 3130/1946.ME.sz. rendelet
rendelkezése alapján a tényleges birtokos és tulajdonos ócsai Izraelita
Hitközség javára ezennel tényleges birtokba visszautalja és kötelezi
Biczó Sándor bírlalót, hogy az épületeket és udvar teret eredeti
állapotában visszaállítva három napon belül hagyja el.”
A határozat indoklása tartalmazta, hogy
Biczó a nyomozás szerint önhatalmúlag költözött be, és az ily módon
elfoglalt épületeket a 3130/1946. ME. sz. rendelet szerint vissza
kellett szolgáltatni eredeti használóiknak. Mint kiderült,
„újabb lakás kiutalásra azért nincs
szükség, mert nevezettnek [Biczónak] saját tulajdont képező lakóépülete
van, amelyben habár szűkösen – a már ott lakó gyermekével együtt
megférhet.”
A határozat egy példányát a jegyző a Népjóléti Minisztériumnak is megküldte.
„A kilakoltatási eljárást haladéktalanul megindítani szíveskedjenek” – a zsinagóga kiürítése
Az elöljáróság hivatalos határozatát
semmibe véve Biczó Sándor továbbra sem költözött ki a zsinagógából. Ezt
egy nappal a kiszabott határidő után, augusztus 19-én panaszolta fel az
elöljáróságnak az Ócsai Izraelita Hitközség vezető bizottságának nevében
Weisz István, aki azt is kérte, hogy Biczót haladéktalanul lakoltassák
ki. Az elöljáróság intézkedett is: felkérte az alsódabasi Járási
Rendőrkapitányságot, hogy mivel Biczó a határozatot nem teljesítette, de
még csak intézkedést sem tett annak érdekében, ezért „a kiürítési határozat végrehajtás útján foganatosítását kérik,” amihez „karhatalmat kirendelni szíveskedjék.” Augusztus 23-án a Magyar Államrendőrség Alsódabasi Járási Kapitánysága jelentette, hogy „a kiürítéssel kapcsolatos intézkedésre írásbeli utasításom megadtam”
az ócsai rendőrbiztosság vezetőjének. Ennek ellenére öt nappal később a
Népjóléti Minisztérium engedélyt adott az elöljáróságnak, hogy „a kiürítést illetően 30 napi halasztást engedélyezzen.” A vezetőjegyző a haladékról értesítette a Járási Rendőrkapitányságot, egyben kérte, hogy
„a további végrehajtást illetőleg az eljárást végrehajtást kérő
hitközségi képviselők nyilatkozatától függően fenntartani vagy
megszüntetni szíveskedjék”. Az ügy tehát immár három hónapja
húzódott, jóllehet Biczó minden szempontból jogtalanul birtokolta a
zsinagógát, és a nyomozás eredménye szerint elköltözhetett volna a
családjához.
Több mint egy hónappal később, október
2-án Borbás István jegyző ismét megkereste a rendőrkapitányságot, és
mivel a kiszabott határidő lejárt, kérte „ez ügyben további érdemleges intézkedését az ügy befejezése érdekében.”
A levélből kiderül, hogy a kilakoltatás végrehajtását ismét az
Izraelita Hitközség képviselői sürgették. Válaszában az Igazgatási
Rendészeti Osztály vezetője érdeklődött, hogy
„hallomásból tudomást szereztem
afelől, hogy a felek között a fenti ügyben megállapodás jött létre.
Amennyiben ezen állítás megfelelne a valóságnak, úgy azonnal közöljék
osztályommal.”
A jegyző erre közölte, hogy
„Groszmann Sándor ócsai lakos
szóbeli bejelentése szerint végrehajtást szenvedő Biczó Sándor ócsai
lakos e hét szombatjáig, vagyis október hó 19. napjáig az önkéntes
eltávozásra türelmi időt kért. Ez ellen [Groszmann] észrevételt nem
tesz, azonban ha ez időponttal sem távoznék és adná át a helyiségeket,
úgy erre az esetre a végrehajtás foganatosításához ragaszkodik.”
A felek között tehát valóban
különmegegyezés jött létre, és mintegy öt hónappal az ügy kezdetét és a
sokadik határidő lejártát követően úgy tűnt, végre elérhető közelségbe
került a megoldás.
Habár nem áll rendelkezésre az ügy
végkimenetelét dokumentáló forrás, az iratköteghez csatolt két novemberi
levél azt feltételezi, hogy a zsinagóga és a kántorlakás végül
visszakerült a hitközség tulajdonába. November 14-én ugyanis a
Magyarországi Izraeliták Országos Irodája információt kért az ócsai
elöljáróságtól, hogy a „megszűnt zsidó hitközségnek milyen ingatlanai vannak, milyen állapotban, milyen célt szolgálnak?” Borbás István jegyző válasza szerint a rendelkezésükre állt az imaház, az udvar és a kántorlakás, valamint az izraelita temető.
Az ócsai zsinagóga esete jó példája
annak, hogy a háború után egy viszonylag egyszerű tulajdonjogi ügy
hogyan húzódhatott hónapokig megoldás nélkül, milyen szereplők és
megfontolások játszottak szerepet a döntéshozatalban, és hogyan zajlott
az ügymenet. Jóllehet már félúton kiderült, hogy Biczónak valójában
lenne hova elköltöznie, ő továbbra is ott maradt az önkényesen elfoglalt
zsinagógában és kántorlakásban. Végül az ügyre az érdekelt feleknek a
hatóságok kizárásával meghozott megegyezése tett pontot, ami nem ritkán
előfordult hasonló esetekben.
Az ócsai zsinagóga és kántorlakás
története, bár precedensértékű, sokban nem különbözik a hazatérő túlélők
saját, illetve megörökölt ingatlanainak történetétől. A háború utáni
Magyarországon a korábban nemzsidóknak kiosztott zsidó javak és épületek
ügyeiben sok esetben képtelenség volt döntést hozni. Bár a túlélőknek
joguk volt arra, hogy visszaköveteljék és megkapják ellopott,
elárverezett vagy kiosztott javaikat, a valóságban ez gyakran nem így
történt: a nemzsidó tulajdonosok ugyanis legtöbbször maguk is rászorulók
voltak, vagy korábban beszolgáltatott, adóként befizetett javaikért
cserébe kapták a zsidó javakat, esetleg az időközben eltelt egy év során
felújították, pénzt fektettek azokba. Ezért a helyi elöljáróságok, a
hatóságok sokszor nem tudtak és nem is akartak egyértelmű döntést hozni
ezekben az ügyekben.
A kormány által felállított, 1945
májusától működő Elhagyott Javak Kormánybiztossága, amelynek feladata
volt a zsidók javainak felkutatása, az eredeti tulajdonosok vagy
örökösök birtokba helyezése és a károsultak részére részleges kárpótlás
nyújtása, viszonylag keveset tett azért, hogy e teendőket ellássa. Amint
az ócsai példából is kitűnik, az „elhagyott javak” ügyében az érdekelt
felek igen gyakran a kormánybiztosság bevonása nélkül jártak el.
Összességében elmondható, hogy a zsidóság hiábavalóan várta a teljes
körű kárpótlást, az gazdasági, politikai és társadalmi okokból nem
következett be. Ily módon a magyar kormányok fenntartották a
jogfolytonosságot a zsidókat diszkrimináló törvényekkel, mivel a javaik
maradéktalan visszaszolgáltatása helyett respektálták a kifosztás
következményeit.
A szocialistákból átfajzottak mindegyike csak az elfogultan vak gyűlölködésüket képesek kifejezni ez irányba. A történelmi tények náluk nem számítanak. Ezért is vesszük latba a hazai történelemben és a kort érintő nemzetközi zsidókérdésben felmerülő szerepét.
Horthy Mikós az első világháborút
követő proletárdiktatúra összeomlása után megszilárdította az
államhatalmat. 1920. március 1-jétől 1944. október 16-ig ő volt a Magyar
Királyság kormányzója. 1939 és 1941 között körülbelül 10-20 ezer zsidó
menekült Magyarországra Cseh- és Lengyelországból, Ausztriából,
Németországból és Szlovákiából, mert Horthy Magyarországa biztonságot
jelentett számukra más ekkor hatalmon levő európai rezsimekkel szemben.
Ezek az emberek többnyire hamis papírokkal bujkáltak, mások a
Belügyminisztérium alá tartozó Külföldieket Ellenőrző Országos Központi
Hatóság (KEOKH) nyilvántartásába kerültek és internálótáborokban vagy
szabadlábon voltak. Az 1941-es népszámlálás szerint, valamint a Központi
Statisztikai Hivatal legújabb elemzéseit is figyelembe véve, a
kikeresztelkedettekkel együtt a magyarországi zsidók száma
megközelítette a 800 ezer főt. Ekkor Európában ez volt a legmagasabb
zsidó populáció. Mindez Horthy iránti bizalom, megnyugvás és biztonság
kifejezése volt a zsidóság részéről. Elvégre ekkor Európa már náci
uralom alatt áll, ahol nem kívánatos népcsoportként volt jelen a zsidóság.
Magyarország azonban ellenállt a német deportálásoknak. Az itt élő
zsidóság száma is ezt igazolja. A Trianon utáni Magyarországon mintegy
480 ezer, az 1938-41 között Magyarországhoz került felvidéki, erdélyi,
délvidéki részeken és Kárpátalján összesen 320 ezer fő élt. A
„rendezetlen állampolgárságú” zsidókat Kárpátaljára kezdték
áttelepíteni. Kozma Miklós, Kárpátalja kormányzói biztosa támogatta a
betelepítést és nemsokára megszerezte Horthy Miklós kormányzó és
Bárdossy László miniszterelnök hozzájárulását is. 1942 márciusában
Magyarország miniszterelnöke Kállay Miklós lett. Kállay el szeretett
volna szakadni a németektől és kilépni a háborúból valamint elutasította
a nácik zsidópolitikáját. Két évig tartó miniszterelnöksége alatt
mindvégig ellenállt a német nyomásnak, így Európa többi részeivel
ellentétben Magyarországon a zsidó lakosság biztonságban érezhette
magát. A Kállay-kormány 1942-1943 folyamán összesen nyolc alkalommal
állapodott meg a németekkel a külföldön élő magyar zsidók
hazahozataláról. Kállayék azonban többnyire csak a vagyonos, ismert,
vagy jó kapcsolatokkal rendelkező zsidóknak engedélyezték a hazatérést, a
többséget a nácik deportálták. Kállaynak viszont folyton bizonyítania
kellett a németek előtt a zsidókkal szembeni negatív hozzáállását, ezért
ezekben az időkben az Országgyűlés több zsidótörvényt is megszavazott.
1944.
március 19-én Magyarországot megszállta a német hadsereg, míg a
németellenes Kállay utódja Sztójay Döme lett a miniszterelnöki székben. A
deportálás pontos terveit és a kapcsolódó jogszabály-tervezeteket Endre
László és Baky államtitkárokkal történt konzultációk után, a kormányhoz
Jaross miniszter nyújtotta be. A zsidóellenes intézkedések első
hullámát a 1944. március 29-én tartott kormányülésen fogadták el.
Elrendelték a zsidó tulajdonú gépkocsik és telefonkészülékek elkobzását.
Megtiltották, hogy zsidók dolgozzanak a közigazgatási apparátusban,
megszüntették szín- és filmművészeti kamarai tagságukat, kizárták őket a
sajtó- és ügyvédi kamarákból. Ezt követően újabb és újabb rendeletek
jelentek meg, amelyek lépésről lépésre szorították ki a zsidókat a
társadalomból: zsidók nem járhattak a keresztényekkel együtt moziba,
színházba, kitiltották őket a strandokról és a fürdőkből, csökkentették
élelmiszeradagjaikat: a zsidók külön élelmiszerjegyet kaptak, naponta
csupán egy-két órán át volt szabad bevásárolniuk, az utazási
lehetőségeiket szigorították, a pályaudvarokon az ún. magyar Gestapo
állandóan razziázott, és százával tartóztatta le a zsidókat. Összesen
mintegy száz rendeletben korlátozták jogaikat. A kormányhatározat
alapján elindult a hazai zsidóság üldözése, majd összegyűjtése. A fő
szervező Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer volt. Alakulata teljes
létszáma 150-200 fő volt, tehát a zsidótlanítási akció csakis a magyar
hatóságok együttműködésével lehetett sikeres.
Magyar részről
Magyarország zsidótlanításának tervét egy háromtagú testület, korabeli
népszerű nevén „A három Laci” irányította Jaross Andor belügyminiszter
jóváhagyásával: - Ferenczy László csendőr alezredes,
- Baky László volt nyilas politikus, aki később szakított Szálasival, a
német titkosszolgálat ügynöke, belügyminisztériumi politikai
államtitkár,
- Dr. Endre László, belügyminisztériumi közigazgatási államtitkár.
Az egész országra kiterjedő gettósítási akciót néhány hét alatt
végrehajtották, június elejéig a főváros kivételével gyakorlatilag az
ország egész területén elvégezték. Budapesten csak június végén
koncentrálták a zsidókat úgynevezett „csillagos házakba”, amelyek nem
egy elkülönült területen álltak, hanem elszórtan az egész városban.
1944. április közepe és július eleje között több mint százhetven
gettóban vagy gyűjtőtáborban 437 ezer zsidót zsúfoltak össze. A
gettósitást végző csendőröket Ferenczy László vezette.
Mint látható ebben Horthynak semmi szerepe nem volt. Sőt .... !
Horthy parancsára Kállay titkos
tárgyalásokat szervezett a britekkel Isztambulban. A tárgyalásokkal
Szentgyörgyi Albertet bízták meg, aki 1943. február 7-én érkezett meg
Törökországba. A németek jóval professzionálisabb hírszerzése előtt jól
ismert volt a tárgyalások ténye, azonban jelentős szerepe volt ebben
Eduard Benesnek is, aki a londoni rádióban nyíltan beszélt a magyar
béketapogatózási kísérletről. Hitler követelte is a többször Klessheimbe
látogató Horthytól, hogy váltsa le miniszterelnökét és szigorítson a
zsidókkal szemben alkalmazott bánásmódon. A kormányzó azonban kiállt
Kállay mellett. A zsidóságot érintve antiszemitizmusát bizonygatva
próbálta kikerülni Hitler kérését a deportálásukra vonatkozóan. Mivel
Hitler hajthatatlan maradt ebben a kérdésben, így Horthy saját
meggyőződésének megfelelően kénytelen volt kérését megtagadni.
Hothy Miklós
Horthy a kormányával szemközt szakítani szeretett volna a németekkel és a megszállókkal szemben háttér tárgyalásokba kezdett. A magyar „különbéke-tapogatózások” következményeként Hitler elrendelte, hogy a német vezérkar dolgozza ki Magyarország megszállásának a tervét. Március 15-én Hitler tárgyalásra hívta Horthyt melynek következményeként, a német nyomás hatására, Horthy megígérte, hogy nem ad parancsot az ellenállásra, meneszti Kállayt és a németek elvárásainak megfelelő kormányt nevez ki. Cserében Hitler megígérte, hogy a megszállás csak átmeneti lesz. Március 19-e hajnalán a német csapatok bevonultak Magyarországra, Horthy pedig kinevezte miniszterelnökké az addigi berlini nagykövetet, Sztójay Dömét.
Hitlernek
titkosszolgálatain keresztül természetesen tudomására jutott a magyarok
kiugrási szándéka. Magyarország azonban katonai, gazdasági és közlekedési szempontból
egyaránt fontos volt a németek számára, ezért Hitler az ország katonai
megszállását tűzte ki célul. 1944. március 15-én meghívta Horthyt
Németországba, és közölte vele szándékát. 1944. március 19-én, vasárnap pedig
német csapatok vonultak be hazánkba.
A hitleri német csapatok bevonulása
A megszálló csapatokkal együtt Magyarországra érkezett az ún. különleges bevetési egység (Sondereinsatzkommando – SEK), melynek feladata az ország „zsidótlanítása” volt. A SEK mindössze 20 tisztből és több mint száz főnyi kisegítő személyzetből (őrök, sofőrök, titkárnők stb.) állt, így a magyar hatóságok közreműködése nélkül semmit nem érhetett volna el.
A magyar hatóságok már március 19-én elkezdték összegyűjteni a zsidókat Budapest területén. A következő napokban a megszálló német hadtestetekkel érkező SS alakulatok hajtóvadászatot indítottak (Einzelaktionen, vagyis „egyedi akciók”) a pályaudvarokon, külvárosi villamosmegállókban és hajóállomásokon újabb zsidók után. A zsidó foglyok maximális létszáma Kistarcsán a megszállás után közvetlenül még csupán 485 fő volt. Ezeket az embereket a magyar hatóságok által előre összeállított, kész listák alapján, a saját lakásukon kereste fel razziák keretében az SS és a magyar rendőrség. Először a Rökk Szilárd utcai Országos Rabbiképző Intézetben berendezett kisegítő toloncházba kerültek (melyet a németek felügyeltek), majd innen szállították át őket Kistarcsára. A német megszállást követően az első deportálóvonat (Hermann Krumey SS-Obersturmführer irányításával) Kistarcsáról indult el 1944. április 28-án, 1800 fős transzporttal (javarészt 16-60 év közötti férfiakat és 18-50 év közötti nőket pakoltak fel 45G mintájú marhavagonokba). A szerelvény május 2-án érkezett Auschwitz-Birkenauba. Horthy ellenállása elbukott, a németbarát kormány tevékenysége nyomán érdekérvényesítő szerepe elveszett. gyakorlatilag egy sakkban tartott, megzsarolt politikai fogoly volt a saját hazájában. Szembenállását támogatók nem lévén a korlaboráns kormány és a mögöttes német megszállók akarata érvényesült.
Tisztázzuk le,
hogy Horthy soha sem volt háborús bűnös. Nürnberg óta van mérce.
Horthy neve nem is merült fel a háborús bűnösök sorában. Tisztességes,
nemzeti érzelmű és hazafi volt. Izraelnek sok ilyen embere van, annyi
különbséggel, hogy a mienk nem volt
gyilkos. Ugyanakkor, amikor előjönnek azzal, hogy látták Hitlerre,
akkor hajlamosak elfelejteni azt, hogy abban a korban másokat is
láthattak vele, mert kénytelenek voltak vele tárgyalni.
Akkoriban
Hitler Európa meghatározó alakja, mondhatni (megkerülhetetlen) uralkodója volt.
Számos
ország felett átvette a hatalmat. Franciaországban példáúl a Harmadik Francia
Köztársaság utolsó miniszterelnöke Henri Philippe Pétain lett. Öt nappal
később fegyverszünetet kötött a németekkel, amelynek értelmében
Franciaország déli kétötöde fölött kapott hatalmat. Ezt a területet a
Vichy nevű fürdőközpontból kormányozta. A német hatóságok és helyi
kollaboránsaik átmeneti táborokon keresztül deportálták a zsidókat
Nyugat-Európából, mint például a francia Drancy, a holland Westerbork és
a belga Mechelen (Malines). A Franciaországból deportált körülbelül 75
000 zsidó közül 65 000 főt deportálták Drancyból Auschwitz-Birkenauba,
körülbelül 2000 főt pedig Sobiborba. A németek több mint 100 000 zsidót
deportáltak Hollandiából, majdnem mindenkit Westerborkból: körülbelül 60
000-et Auschwitzba, és több mint 34 000 személyt Sobiborba. Belgiumból
1942 augusztusa és 1944 júliusa között több mint 25 000 zsidót
szállítottak 28 vonattal Mechelenen keresztül Auschwitz-Birkenauba. 1942 őszén a németek körülbelül 770 norvég zsidót fogtak el, majd hajóval és vonattal Auschwitzba deportálták őket. A
németek Görögországból, Olaszországból és Horvátországból is
deportáltak zsidókat. 1943 márciusa és augusztusa között az SS és a
rendőrség tisztviselői több mint 40 000 zsidót deportáltak az
észak-görögországi Szalonikiből Auschwitz-Birkenauba, ahol a tábor
személyzete legtöbbjüket a megérkezésükkor rögtön a gázkamrába küldte.
Miután 1943 szeptemberében a németek megszállták Észak-Olaszországot,
körülbelül 8000 zsidót deportáltak, főleg Auschwitz-Birkenauba. A horvát
tengelyhatalmi szövetségeseikkel kötött megállapodás alapján a német
tisztviselők körülbelül 7000 horvát zsidót vettek őrizetbe, és
Auschwitz-Birkenauba deportálták őket. A bolgár
csendőrök és katonai alakulatok nagyjából 7000 zsidó lakost fogtak el és
deportáltak a bolgár megszállás alatt álló, korábban Jugoszláviához
tartozó Macedóniából a szkopjei átmeneti táboron keresztül. A bolgár
hatóságok a bolgár megszállás alatt álló Trákia körülbelül 4000 zsidó
lakosát gyűjtötték össze két bulgáriai gyűjtőhelyen, és átadták őket a
németeknek. Bulgária összesen több mint 11 000 zsidót szállított német
ellenőrzés alatt álló területekre.A németek az idős vagy ismert zsidókat
Németországból, Ausztriából, a Cseh-Morva Protektorátusból és
Nyugat-Európából a theresienstadti gettóba deportálták, amely átmeneti
táborként is szolgált a kelet, leggyakrabban Auschwitz-Birkenau felé. A
náci rezsim a második világháború alatt erőszakkal alakította át
Kelet-Európa etnikai összetételét. Ez igaz volt Magyarországra is.1941
és 1945 között több mint 400 000, a mai országterületről 200 000 magyar
zsidó áldozata volt a holokausztnak.Legtöbbjüket Auschwitz-Birkenauba
küldték. A szlovák hatóságok közreműködésével a németek több mint 50 000
szlovák zsidót deportáltak az auschwitz-birkenaui és majdaneki
koncentrációs táborokba. A szlovák zsidókat végezték ki elsőként a
birkenaui gázkamrákban. 1944 őszén a német SS és a rendőrség
tisztviselői 10 000 szlovák zsidót deportáltak Auschwitz-Birkenauba a
szlovák felkelés idején. Ez volt az utolsó nagyszabású deportálás a
haláltáborokba.
Sztójay Döme
A Sztójay-kabinet új belügyi vezetésével (Jaross Andor belügyminiszter, Baky László és Endre László államtitkárok) elkezdődött a „zsidókérdés végső megoldása Magyarországon”, amely a németek számára is meglepő hatékonysággal haladt előre: április közepe és május vége között az ország szinte teljes zsidó lakosságát gettókba és gyűjtőtáborokba zárták. Ezt követően május 15. és július 9. között pedig a holokauszt legnagyobb deportálási akciójának keretében mintegy 430 ezer embert deportáltak – 10-15 ezer kivételével – Auschwitz-Birkenauba. Az a gyorsaság, mellyel a magyar hatóságok kitaszították a zsidókat a társadalomból, kifosztották, gettósították, majd deportálták őket, még a holokauszt történetében is páratlan volt. Az első tömeges zsidó deportálások 1944. május 15-én kezdődtek el. Május 15-e és július 8-a között 435 ezer személyt szállítottak ki az országból.
Horthy Miklós kormányzó
Hivatalosan a zsidókat „munkaerő-kölcsönzés” indokával vitték Németországba. Ennek ellenére mozgássérültek, elmebetegek, hadirokkantak, súlyos betegek, magatehetetlen öregek, csecsemők is a vagonokba kerültek. Erre az ellentmondásra a válasz mindig ugyanaz volt: a családszerető zsidók sokkal jobban dolgoznak, ha szeretteik is velük vannak. A vonatokat Kassáig magyar csendőrök kísérték, ahol SS-ek vették át azok őrzését.
Horthy 1944. június 26-ára koronatanácsot hívott össze, melyen javasolta a deportálások beszüntetését. Ennek ellenére Sztójay miniszterelnök és Jaross Andor belügyminiszter sikerrel szabotálta Horthy szándékait.
Románia augusztus végi átállása okozta zűrzavart kihasználva Horthy menesztette a Sztójay-kabinetet és Lakatos Géza vezérezredes vezetésével új kormányt nevezett ki. A kiugrása viszont rosszul alakult, a németek lemondatták, helyére Szálasi Ferenc, a nyilasok vezetője került.
Horthy családjával és
szűkebb társaságával szakítani készült a németekkel, akik pedig a nyilasok
hatalomra juttatását tervezték. 1944. október 15-én beolvasták a rádióba Horthy kiáltványát, melyben tájékoztatta a nemzetet az átállásról. Mégsem ünnepeltek,
ugyanis a kiugrási kísérlet kudarcba fulladt. Egyrészt nem tudott róla a szovjet
hadvezetés, sem a baloldali pártok. Másrészt a
tábornokok és a vezérkari tisztek nagy része Hitlert és Szálasit
támogatta.
Estére a nyilasok vették át a hatalmat, a Várat körülvették a németek. A
sikertelenséghez az is hozzájárult, hogy a Gestapo elrabolta a kormányzó
fiát,
akit csak úgy menthettek meg, ha Horthy aláírja lemondását és Szálasi, a
magyar nyilaskeresztes mozgalom vezetőjének kinevezését
miniszterelnökké.
Alig egy héttel azután, hogy Justin Trudeau kanadai miniszterelnök Auschwitzba látogatott,
a holokauszt eseményeit tagadó videót tett közzé Monika Schaefer, a
kanadai Zöld Párt egyik politikusa. Az egykori országgyűlési
képviselő-jelölt „Bocsánat Anya, tévedtem a Holokauszttal kapcsolatban” („Sorry Mom, I was wrong about Holocaust”) címmel tette közzé videóját,
melyben először egy hegedűn játszik, majd beszédében azt állítja, hogy a
holokauszt „a történelem legnagyobb és legalantosabb állandó
hazugsága”.
Kanadai, zöld politikus: „A holokauszt a történelem legnagyobb hazugsága” - Szerinte csak a tetvek ellen használtak gázt a haláltáborokban. - Kirúgják a pártjából.
Schaefer a népirtást „hat millió hazugságának nevezi”
és szerinte ugyan valóban léteztek táborok, azokban csak dolgoztak a
foglyok. „A táborok foglyait olyan egészségesen és jóllakottan
tartották, amennyire csak lehetséges volt a háború szörnyűséges éveiben.
Muszáj volt egészségesnek lenniük. Máskülönben hogyan tudtak volna
dolgozni? Háború volt, tehát a táborok alapvetően hadi üzemek voltak. És
amúgy is mi értelme lett volna egy kórháznak egy haláltáborban?” –
mondta a politikus.
A holokauszt körül máig nincs egyértelmű és egységes megnyugvás - csupán törvényi szabályozás és egyfajta kényszer létezik ( - tagadhatatlan kötelezvény)
„Nem voltak gázkamrák sem. Az egyetlen gáz, amit használtak, arra
volt, hogy megszabaduljanak a tetvektől! A tetvek tífuszt terjesztettek,
ami halálos és vad betegség. Tehát muszáj volt eltávolítani a tetveket a
ruhákból, hogy az emberek egészségesek maradjanak” – tette hozzá
Schaefer.
A politikus videójára adott válaszában a kanadai Zöld
Párt elítélte Schaefer állításait, és közölték: megkezdték a nő
párttagságának megszüntetését – olvasható az Arutz Sheva honlapján.
Hetven évvel Adolf Hitler halála után, a szerzői jogok lejártával,
idén ismét kiadták Németországban a Mein Kampf-ot. A müncheni Kortárst
Történelmi Intézet kritikai megjegyzésekkel ellátott formában jelentette meg a könyvet.
A
Spiegel szerint tanárok és baloldali politikusok most azon dolgoznak,
hogy a könyv új kiadása része legyen a német iskolai tantervnek. A 16 év
feletti diákoknak tanítanák Hitler írásait.
A német tanárok szakszervezete és a szociáldemokrata SPD (a kormányzó
nagykoalíció tagja) fontosnak gondolja, hogy a diákok megértsék a
rasszista ideológiák gyökereit és a modern antiszemitizmust
Németországban.
Ernst Dieter Rossmann képviselő a Handelsblatt
német lapnak azzal érvelt, hogy ma, amikor a szélsőjobboldali populizmus
újra terjed, fontos lenne, hogy a diákok megértsék a propaganda és a
dehumanizálás működését, mert ha értik azt, kevésbé lesznek
kiszolgáltatva az efféle ideológiáknak.
A németek jegyzetekkel ellátott kivonatokból tanítanák a gyerekeknek
Hitler főművét, hogy megértsék, miért sötét a náci ideológia.
A máig népszerű alkotás
Josef Kraus, a tanárok
szakszervezetének vezetője szerint a szövegek amúgy is elérhetők az
interneten, és ha valami tiltva van, az csak még inkább kiváncsiságot
kelt a gyerekekben. Kraus szerint jobb lenne, ha a gyerekek hozzáértő
történelem- és a politikatanárok segítségével ismernék meg a Mein Kampfot, mint ha a náci szövegek magyarázatok és értelmezések nélkül
keringenek a diákok között."
Vannak ellenzői is a tervezetnek: a
Spiegel megszólaltatta például Charlotte Knoblochot, a müncheni zsidó
közösség vezetőjét, aki nem támogatja az ötletet. Szerinte, mivel a
diákok nagyon keveset tudnak és tanulnak a zsidóságról és kultúrájáról a
holokauszton kívül, kimondottan felelőtlen lépés lenne a Meink Kampf
olvastatása. A diákok így Hitler könyvén keresztül szereznék meg első
információikat a zsidóságról.
Idén hosszú huzavona után részben elítélték, más részben pedig felmentették a terhére rótt bűnök sorából.
A Fővárosi Törvényszék
2015-ben bűnpártolással elkövetett háborús bűntett, a kommunista rendszer
bűneinek tagadása és lőszerrel való visszaélés cselekménye miatt nevetségesen enyhe ítélettel zárta az ügyet.
A bírói tanács ügyészi és védői fellebbezések nyomán a két év börtönbüntetés ítéletének végrehajtását nem jogerősen három évre felfüggesztette.
Az indoklásban a bíró kifejtette, aljas indokból, felbujtóként, több
ember ellen elkövetett emberölés háborús bűntette alól bizonyítottság
hiányában volt szükséges felmenteni a volt pártállami vezetőt, mivel nem
bizonyítható, hogy megtorló szándékkal utasítást adott a
karhatalmistáknak ártatlan civilek lelövésére.
Érdekes, hogy az egykori náci birodalomban érintett vezetők esetében az eljáró bíróságok soha nem mérlegelték azt, hogy az adott utasításokat megtorló szándékkal, hitből, elkötelezettségből, vagy éppen parancsra tették. A beazonosított és elfogott táborparancsnokokat a hadkötelességük, beosztásuk, vezénylésük, vagy kinevezésük, és a háborús parancsuralmi rendszer ellenére sorra úgy ítélték el, hogy ezeket az apró kötelezettségeket figyelmen kívül hagyták.
Talán Biszku lehet az egyetlen háborús bűnös, akinél azt mérlegelte és hozta fel enyhítő körülményként a bíró(ság), hogy az (emberiséggel szembeni) elkövetés megtorló bizonyíthatóan szándékú volt-e, vagy sem. Biszku Béla perében a megtorló szándék nem állt meg, így ez jelentősen befolyásolta a bírói ítéletalkotást.
Mondhatnám, hogy nevetséges, de nem tudom, mert egy felelősségteljes honpolgár, egy véreskezű diktátorral nem viccel.
Jelenleg a világban az ehhez hasonló diktátorok végett dúlnak háborúk. Ő végettük volt szükség Amerikának és szövetségeseink a beavatkozásra. Ma résszint ennek köszönhető a migrációs hullám, mely elérte Európát.
Érdekes, hogy azok, akik a nácik után időtlenül és korhatártól függetlenek vadászni, s lecsapni, azok most nem vállalnak sorsközösséget az ellenpólusú, de hasonló bűnök vonatkozásában. A zsidóság és a mögöttes felhajtók, vérhajhász titkosszolgák, az oknyomozók közömbösséget mutatnak kommunista bűnösökkel szemben.
Őket csak ezen időszak Holokauszt történetei és történései érdeklik. Ennek hátterében iparszerű mozgalmak és törekvések keltek életre. Ennek során az élet minden terén foglalkoztatják és tudatosítják az embereket a történelemórákon túl is.
Gyöngyösön a zsinagógához tartozó épület falára, a felirat szövege: "holokauszt nem volt, de igény volna rá" - Nol.hu
Így nem csoda, hogy Holokauszt máig "él", és szedi áldozatait.
2014. január 12-én a Jobbik Magyarországért Mozgalom doni áldozatokról
tartott megemlékezésén Ágoston Tibor debreceni önkormányzati képviselő állítólag szándékos szóviccel élve – a vádirat szerint – a „hollókamu”, „hollókaszt” kifejezéseket használta.
A tárgyaláson Ágoston Tibor tagadta a bűncselekmény elkövetését, mint
fogalmazott, a kettős mérce ellen kívánt fellépni. Azt elismerte,
szerencsétlen nyelvbotlás volt részéről az inkriminált kifejezés, és
elnézést kért, ha valakit megsértett vele. „Fejet hajtok minden áldozat előtt” – jelentette ki.
Az eljáró ügyész a perbeszédében a bűncselekmény súlyosságára hívta fel a
figyelmet, arra, hogy a vádlott elkövette a zsidó népirtás tényének nagy
nyilvánosság előtti tagadását, s börtönben letöltendő szabadságvesztés
kiszabását kérte, próbaidőre felfüggesztve.
A Híradó értesülései szerint a nemzeti szocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása gyanúja miatt
nyomozást rendelt el Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő
ellen a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ellenzéki politikust egy magánszemély
jelentette fel, amiért 2012-ben, egy frakciótársainak írt, de később
nyilvánosságra került levélben kamukausztnak nevezte a II. világháborús népirtást.
Egy szegedi illetőségű személynek (nő) egy közösségi oldalon tett hozzászólása miatt kellett felelnie a Szegedi Járásbíróságon.
A vádirat szerint az egyik internetes portálon 2014. november 21-én
jelent meg cikk arról, hogy Budapestre látogatott az auschwitzi
koncentrációs tábor parancsnokának unokája. Az íráshoz a vádlott az
egyik közösségi oldalon olyan tartalmú hozzászólást fűzött, mellyel
kétségbe vonta a holokauszt megtörténtét, illetőleg hazugságként
állította be azt, valamint utalt arra is, hogy mi köze van az unokának a
nagyapja tetteihez. Ezen kívül felháborodását fejtette ki a cikk, mint „áskálódás” miatt is.
A
vádlott hozzászólásával, az erre irányuló kifejezés használatával,
valamint az ezt alátámasztó szófordulatok használatával nagy
nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista rendszer által elkövetett
népirtást hazugságként állította be, annak megtörténtét kétségbe vonta –
áll a vádiratban.
Híres holokauszttagadók
A náci népirtást konzekvensen tagadó David Irving
brit történészt Ausztriában állították bíróság elé. A vád az volt,
hogy 1989-ben előadásaiban kétségbe vonta az auschwitzi gázkamrák
létezését és a holokauszt megtörténtét. Irving szerint nincs bizonyíték,
hogy a nácik az európai zsidóság teljes kiirtására törekedtek. A bécsi
tartományi bíróság 2006-ban három év letöltendő szabadságvesztésre
ítélte. Tíz hónap után börtönbüntetését háromévi próbaidőre
felfüggesztették, és szabadlábra helyezték. A német születésű Ernst Zündel
évtizedekig Kanadában élt. Ott adott ki angolul egy holokauszttagadó
könyvet, amiért többször is bíróság előtt állt. 2005-ben Németországba
toloncolták, 2007-ben ötévi börtönre ítélték. Robert Faurisson irodalmat tanított a
lyioni egyetemen, amíg el nem kezdett holokauszttagadó írásokat
közölni. Igazán nagy feltűnést egy, a Le Monde-nak küldött levelével
sikerült keltenie, amelyben tagadta a gázkamrák létét, a zsidók
szisztematikus kiirtását. Kitalációnak tartotta Elie Wiesel
önéletrajzát, és Anna Frank naplójának a hitelességét is kétségbe vonta
azon az alapon, hogy az abban leírt porszívó túl hangos volt ahhoz, hogy
egy rejtőzködő család használhassa. Faurissont többször megbírságolták,
de csak az 1990-es Gayssot-törvény elfogadása után ítélték el
holokauszttagadásért. A lengyelországi születésű német Horst Mahler
a 70-es években még a szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció (RAF)
terrorszervezet tagja volt. 2000-ben csatlakozott az újfasiszta NPD-hez.
Amikor a pártot megpróbálták alkotmányos alapon betiltani, a jogász
Mahler lett az NPD ügyvédje. 2009-ben öt év börtönre ítélte ítélték
többszöri holokauszttagadás miatt.
A valódi vita
A holokausztrevizionista nézetek terjedése részben összefügg a történelemtudomány fejlődésével. A holokausztkutatásban a kezdeti
intencionalista irányvonallal szemben, amely szerint a halálgyárak egy
előre kitalált, Hitlerhez kötődő „nagy terv” részeként működtek, a
hatvanas évek végétől mindinkább megerősödött a funkcionalista
magyarázat. Utóbbi szerint bár az intézményes antiszemita ideológiát
felülről gerjesztették, a szisztematikus népirtás gyökere valójában a
harmadik birodalom bürokratikus gépezetének rutinszerű működésében
keresendő. A funkcionalista interpretációt valló történészek
természetesen sohasem vonták kétségbe a holokauszt megtörténtét. A nagy
tervre utaló bizonyítékok valós hiányából és a meglévő bizonyítékok,
például a gázkamrák kétségbe vonásából a holokauszt meg nem történtére
következtető áltörténészek állításait az intencionalista-funkcionalista
vita nem legitimálta.
Hazánkban akár három évet is kaphat az, aki tagadja a fasiszta rendszerek által elkövetett népirtások tényét.
„Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista vagy kommunista
rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni
cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben
tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő
szabadságvesztéssel büntetendő” – olvasható a büntető törvénykönyv
(Btk.) 296/C. paragrafusában.
A zsidóságot bántó és a bírói értelmezés szerint a Holokausztot tagadó felírat jogsértő és ezért büntetendő
Az idős Biszku Bélához hasonlatosan felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság azt a férfit, aki a
kisteherautója hátuljára „Holokamu" feliratot helyezett el, s évekig
azzal közlekedett.
Már ezért is elítélnek
P. Péter azzal védekezett, hogy csak fel kívánta
hívni a közvélemény figyelmét arra, hogy a zsidóság kisajátította a
holokauszt fogalmát, miközben előfordult egyéb, fekete, indián vagy
örmény „holokauszt" is. Ezt a bíróság nem méltányolta különösebben.
A bírói verdikt szerint a holokausztot gunyoros szóvicc formájában sem lehet tagadni!
Vagyis jól érzékelhető, hogy a hazai igazságszolgáltatás a törvényi értelmezés szerint együtt, és azonos formában bünteti a Biszku-féle kommunista rendszerbe illő állami vezetők által elkövetett bűnöket és az egykori náci Németország világháborús tevékenységéből származó nemzeti szocialista bűnök közül a Holokauszt tagadását.
Legalábbis ez látható, s tapasztalható a bemutatott valós események alapján és az alkalmazott bírói gyakorlatok során.
12 százalék holokauszttagadó
2009 szeptemberében a budapesti Holokauszt-emlékközpont és a Szonda Ipsos reprezentatív felmérést
közölt a holokauszttagadásról. Azt a kijelentést, hogy „a koncentrációs
táborokban nem is voltak gázkamrák”, a megkérdezettek hat százaléka
támogatta, azzal a kijelentéssel, hogy „a zsidó áldozatok száma sokkal
kevesebb volt, mint az általában állítják” tizenkét százalékuk értett
egyet, végül azt az állítást, hogy „a szörnyűségek nagy részét a zsidók
csak utólag találták ki”, tizenegy százalékuk fogadta el. A három
kijelentésből minimum kettővel a megkérdezettek tizenkét százaléka
értett egyet, tehát kb. ennyire tehetjük a holokauszttagadók arányát ma
Magyarországon.
A korábbi, hasonló felmérések fényében a
holokauszttagadók aránya a felnőtt lakosság körében 2003 óta
valamelyest nőtt, 2006 óta azonban nem változott, vagy valamelyest
csökkent. Az elmúlt hat évben mért változások hibahatáron belül vannak.
A holokauszttagadók aránya a férfiak, a nyolc általánossal illetve
középfokú szakképzéssel rendelkezők és a 18–29 év közötti korcsoport
tagjai között az átlagnál valamivel magasabb.
2006-hoz képest huszonhat százalékról húsz
százalékra csökkent azoknak az aránya, akik szerint a
holokauszttagadást büntetőjogilag üldözni kellene, de nem nőtt azoké,
akik szerint büntetlenül lehessen tagadni, hogy a holokauszt
megtörtént. Ennek megfelelően megnőtt a válaszadást megtagadó, illetve
állást foglalni nem tudó csoport nagysága.