Azt mondhatják, könnyen beszélünk, mert semmibe nem kerül. Közben meg az igazság az, hogy Önöknek nem kerül mindez semmibe. Ez egy teljes egészében közpénz és támogatástól mentes, tiszta blog. A megjelenő tartalmak a pénztelen valóságon alapulnak.
Olvassák, vagy ne; -egyre megy, a kibicnek semmi sem drága. A blog ingyenes, a tartalom sokat ér, mert ebben az a közvagyon, ami a háztartások többségéből hiányzik. Közéletről, pénzről, politikáról van itt szó.
Magyar Péter arról számolt be pénteken, hogy a Fővárosi Törvényszék megtiltotta a Bors különszámának terjesztését, amiben a lap a Tisza Párt adóterveiről ír.
Magyar Péter újabb példátlan támadást intézett a szólás- és sajtószabadság ellen. Egy eljárási hibáktól hemzsegő eljárásban, melyben a bíró TISZA párthoz való kapcsolódása is felmerült, kezdeményezte, hogy tiltsák be a Bors Tisza-adóról szóló, pro és kontra érveket felsorakoztató különszámát.
Semmi olyan nincs benne ami már el ne hangzott volna. Ez csak összefoglalása annak amit július óta nyilatkoztak. Raskó, Peschting, Kéry, Tarr, Ruszin , Simonovits, Surányi, Bokros, Lengyel, Dálnoki, Bod. Ezek nyilvános interjúk, felvételek, elemzések, nyilatkozatok voltak.
A törvényszék december 19-i (pénteki) végzésében az szerepel, hogy a bíróság
ideiglenes intézkedéssel megtiltja az alperesnek, vagyis a Mediaworks
Hungary Zrt.-nek, hogy online vagy nyomtatott formában terjessze a Bors
című napilap „BORS TISZA-csomag című 2025. évi 1. különszámát és az
abban foglalt tartalmat”.
„A végzés fellebbezésre
tekintet nélkül, előzetesen végrehajtható. A teljesítési határidő a
jelen végzés közlését követő napon kezdődik”
– áll a dokumentumban.
Az állítólagos végzésben az áll, hogy a bíróság a Polgári
perrendtartás (Pp.) 103. §-ára hivatkozva állapította meg, hogy fennállnak az
ideiglenes intézkedés feltételei, mivel a kiadvány terjesztése közvetlenül
fenyegető hátrányt okozna a Tiszának, sértené jó hírnevét, és a jogsértés utóbb
helyreállíthatatlan lenne.
Ugyanakkor az is felmerült, hogy a döntést hozó bíró Magyar Péter, illetve tiszapárti szimpatizáns, ami által nem várható el tőle igazságos ítélet. mivel az elfogultság vele szemben felmerül, avagy fennáll(hat).
A Bors szerint egy olyan bíró dönt(ött) az ügyükben, akinek „a neve szerepel a Tisza Párttal kapcsolatot ápoló bírók között”.
A tárgyalás után a Bors
politikai nyomásgyakorlást és az Alaptörvényben biztosított jogok durva
megsértését emlegette, illetve tiltakozott ezek miatt. Magyar Pétert
azzal vádolták meg, hogy „legújabb facebookos kirohanásában újabb
példátlan támadást intézett a szólás- és sajtószabadság ellen”. A lap
azt is állítja, hogy eljárási hibáktól hemzsegett az eljárás, illetve a
cikkben ismét a bíró pártatlanságáról értekeztek.
A lap szerint a
különszámuk „a törvények tiszteletben tartása mellett és a
sajtószabadság jegyében folytatódik”.
Súlyosbítja az ítélkezés esetét az, hogy a bíró szerint "a választásokig várhatóan nem születik jogerős ítélet", így az
ideiglenes intézkedés (értsd tiltás) csak az ellenzéki pártot méltányolja különösen.
A bíróság az újságot érintő ítélete komolyan elgondolkodtató, hiszen nem helyreigazításról, helyesbítésről, hanem egy lapszám terjesztési tilalmáról, ergo betiltásáról hozott sebtében olyan döntést, mely példátlan a demokratikus hazai jogrendben.
A bíróság egy fél nap alatt meghozott intézkedéssel, a
különszámba foglaltak vizsgálata és érdemi jogorvoslat lehetőségének
biztosítása nélkül volt partner abban, hogy a 2026-os választás egyik
legfontosabb témájában a „társadalmi párbeszédet” lefojtsák.
A közlemény azzal zárul, hogy „a Bors különszámának
terjesztője betiltásra vonatkozó döntést nem kapott. A különszám terjesztése a
törvények tiszteletben tartása mellett és a sajtószabadság jegyében
folytatódik.”
Az ilyen eljárások, az e-fajta bírói ítélkezés alkalmas arra, hogy aláássa "a bíróságokba vetett közbizalmat”.
177 napja nem lehet tüntetni Magyarországon, állítja Fekete-Győr András, aki ezért pártja képviseletében az Alkotmánybírósághoz fordul.
Mint közismert, a covid adta járványügyi vészhelyzet okán Ócsán is a polgármester egy személyben dönt és határoz, ami erősen korlátozza a demokrácia biztosította lehetőségeket. Ez városunkban is érződik, mivel a Ócsa városvezetése is számos olyan intézkedést hoz, valamint ad ki engedélyeket, amiket a lakosság jó részt nem is tud, nem ismer.
Ilyen az inárcsi illetőségű strómannal kötött háttér-megállapodás is, aminek nyomán Ócsa vársorvezetése a jegyző, a polgármester és a mag szűk köre által olyan elvi hozzájárulást adott ki a lakosságot kijátszva, aminek nyomán szabad utat engedett a sajtóban már elhíresülten botrányos Zsíros Róbert-féle társulatának, akik nem csak hektárnyi erdőkivágásokkal, hanem a termőföldek részleges megkárosításával, vagy akár az ott zajló mezőgazdasági tevékenység és a mögöttes gazdálkodás tönkretételével is képes lenne nagyfeszültségű hálózatot kiépíttetni azokra a földekre, aminek tulajdonosai erre a hozzájárulásukat sem adták.
A földeket tudniillik nem az önkormányzat birtokolja, hanem annak használói, haszonélvezői és tulajdonosai. Az önkormányzatnak ehhez annyira nincs köze, mint ahogy Zsírósék bandájának sincs.
Most mégis azt játsszák ebben a vészhelyzettel terhelt időszakban, hogy olyan elvi hozzájárulást adnak ki, aminek után a Tarnai Richárd megbízott által felügyelt Kormányhivatal is átengedi ezt a visszaélésekkel terhelt elképzelést.
Ahogy ezt a kormányzati szervet ismerni lehet, eddig sem sokat tett az ócsai jogsértések ügyében.
2015-ben sem tettek feljelentést akkor, amikor a Bukodi-Horváth-Molnárvezető tisztségviselők alatt olyan mértékű környezett-szennyezést tusoltak el, amiről azóta sem számoltak be és el a felek.
Ugyancsak ennek a hármasnak köszönhetően csapolták meg a költségvetést azzal az összeférhetetlenségi kategóriába tartozó kifizetéssel, aminek során Horváth Tamást főállású alpolgármesterként is jegyezték, miközben a helyi Bolyai János Gimnázium tanáraként is fizetést vett fel. Mindezt az önkormányzati törvény - 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól (MÖT) - határozza meg.
Horváth Tamás mégis két helyről vett fel fizetést úgy, hogy az alpolgármesteri munkája mellett a gimnáziumi tanári állást is megtartotta, ami nem csak tisztességtelen haszonszerzése, hanem összeférhetetlen és költségvetést károsító tevékenység is egyben a főállású vezető tisztségviselő részéről. Ezt az álláshalmozást a törvény nem engedi, mivel Ócsa alpolgármestere nem rendelkez(ik)ett tudományos fokozattal, és nem PHD-s oktató, hanem egy középfokú tanintézmény (gimnázium) tanáraként volt és maradt állásban itt, helyben. Így az alpolgármesteri illetményét összeférhetetlen mód, valósággal kilopták a kasszából a tanári fizetése mellé, úgy, hogy ezt senki nem tette szóvá.
Az Mötv. szerint a 3000 fő és az az alatti lakosságszámú település
polgármesterének, valamint a 3000 fő feletti település társadalmi
megbízatású polgármesterének összeférhetetlenségére az önkormányzati
képviselőkre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
Szigorúbb szabályok
vonatkoznak a 3000 fő feletti lakosságszámú település főállású
polgármesterére, (alpolgármesterére,) ő ugyanis – a tudományos, oktatói, lektori,
szerkesztői, művészeti, jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység és a
nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony kivételével – egyéb,
munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet, más kereső
foglalkozást nem folytathat, nem lehet gazdasági társaság személyesen
közreműködő tagja.
Mindez azt jelenti, hogy Ócsa Város Önkormányzatában a törvényi szabályozást figyelmen-kívül hagyva, a jegyző, a polgármester és az alpolgármester összejátszva a törvényi szabályozást kijátszva, úgy biztosított havi félmilliónyi plusz juttatást az alpolgármesternek, hogy arra valójában nem volt jogosult, mivel Horváth Tamás nem egy tudós, nem egy tudományos oktató, hanem csupán középiskolai tanárként vállalt munkát és dolgozott a helyi iskolában.
Ez nem más, mint összeférhetetlen pénzlenyúlás, a város anyagi megkárosítása, éven át történő pénzügyi kirablása.
Mindebben a Ócsa városvezetésének, az önkormányzati képviselőknek felelőssége van.
Ugyancsak számonkérhető felelősséggel tartozik a jogsértések kapcsán Tarnai Richárd, a megyei Kormányhivatal fideszes biztosa. Ő ugyanúgy bűnrészese és elsinkófálója ennek az ügynek, ahogy a városvezetők hulladéklerakási botrányának, az alsópakonyi szociális bérlemények díjemelésének, az évek óta zajló helyi vagyonvesztéseknek, és ahogy a Zsiros-féle fakivágásokkal járó napelem-biznisz,valamint nagyfeszültségű távvezeték áthúzásának.
Ezek után mit is várhatunk el azoktól, akik mindezt hagyták.
Szintén ez a Tarnai Richárd kormánymegbízottra hagyott Pest Megyei Kormányhivatal volt az, aki előzetes tájokoztatás, lakossági véleményeztetés hiányában, vagyis az elkövetett jogsértés ellenére is képes volt átengedni a Zsiros-féle tervezett nagyfeszültséget a lakókörnyezet határában a termőföldeken.
Ócsán azonban nem csak ezzel kapcsolatosan nem volt előzetes lakossági tájékoztatás, vagy véleményeztetés. Bukodi Károly a tavalyi év folyamán még a kötelező lakossági fórumot is lefújta a vészhelyzetre való hivatkozással, ami ugyebár a demokratikus joggyakorlás korlátozást jelenti.
Ugyanez érvényes most a tüntetések megtartásának tilalmára is.
Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje és Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője pénteken Facebook-videóban jelentették be, hogy
a Momentum – a Magyar Helsinki Bizottsággal közösen – alkotmánybírósági
panaszt nyújt be a gyülekezési jog korlátozása miatt.
A
videóban Fekete-Győr András Az Alkotmánybíróság bejárata előtt
elmondta, hogy „csak egy keleti típusú maffiaállamban képzelhető el,
hogy EB-meccseket lehet tartani, meg lehet menni tucatjával teraszolni,
viszont politikai célú tüntetéseket nem lehet tartani." A pártelnök több
európai országot felsorol, ahol szabad a politikai gyűlések rendezése a
járványügyi szabályok betartásával.
Donáth Anna
azt hangsúlyozta, hogy egy európai demokráciában a gyülekezési jog
mindenkit megillet. „Azért létezik, hogy az állampolgárok kifejezhessék
politikai véleményüket, és felhívhassák a figyelmet a számukra fontos
közéleti eseményekre. Természetesen vannak olyan szituációk, amikor egy
ilyen alapjogot korlátozni kell, de ennek a korlátozásnak arányosnak
kell lennie és a lehető legrövidebb időn belül meg kell szüntetni” –
mondta az EP-képviselő.
Amennyiben ezek után a bíróság feloldja a tilalmat és engedélyezi a demonstrációt, úgy Ócsán is megindulhat a lakosság és a gazdák is demonstratív kifejezhetik nemtetszésüket, valamint közterületen is hangot adhatnak azon véleményüknek, hogy őket a városvezetők kijátszották és a várost kiárulták egy zsíros falatért.
Múlt hét pénteken kellett a bíróság előtt vádlottként megjelennie Gáspár Győzőnek a hazai liberális csatorna, az RTL-klub műmájer showmanjának az ellene folyó költségvetési csalás büntette ügyében Balassagyarmaton.
Az RTL futtatta celeb Gáspár a bíróság előtt
A csalási ügy lényege, hogya korábban létrehozott Gáspár-féle családi vállalkozás az ügyészség szerint nem adózott megfelelően valamint olyan költségeket számoltak el a cég számára, amelyek valójában az RTL-klub által sztárolt személyes kiadásai voltak, nem pedig a vállalkozáshoz szükséges költségek.
Ráadásul nem csak egy ügyben áll G. Győző a bíróság előtt. Más esetekben Gáspár és testvére, Zsolti luxusgépjárműveket szereztek meg külföldi cégeknek, ám azokat ténylegesen a családtagok használták, áfát pedig nem fizettek utánuk. Ezekben a gépjárművek némelyikében az RTL műsorában is láthattuk, mert előfordult, az is hogy azzal közlekedtek a feleségével bizonyos felvételek alkalmával.
A hatályos jogszabályok szerint G. Győző legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhatna.
Gáspár Győző nem most kezdte. Állt már bíróság előtt szintén adócsalás miatt. Akkor felfüggesztett börtönre ítélték, ami nem hátráltatta a mostani bűnelkövetésben.
Korábbi ügyében felfüggesztett börtönbüntetés végrehajthatósága 2021 őszén lejár, így ha addig nem születik az ügyben jogerős ítélet, akkor Győzőnek nem kell letöltenie a kiszabott büntetést. Ezért az eljárás elhúzódására alapozhatnak.
Gáspárék már kerültek bíróság elé adócsalásért. Akkor felfüggesztett büntetéssel megúszták.
Sajtóértesülések szerint a büntetett előéletű Gáspár esetében az ügyészség indítványozta továbbá, hogy a bíróság rendelje el a 2013-ban adócsalás miatt kiszabott 1 év 8 hónapos büntetés letöltését is. Ennek végrehajtását akkor 3 évre felfüggesztették, ám a vád szerint a jelenleg vizsgált bűncselekményt ez idő alatt követte el, így az ügyészség indítványozta annak végrehajtását is.
Gáspár visszaeső bűnelkövetőnek számít.>Előző adócsalási ügye évekig húzódott, végül 2013-ban született benne ítélet: egy év nyolc hónapot kapott, de a büntetést felfüggesztették. 2017-ben azért hallgatták ki az adóhatóság nyomozói, mert 50 millió forintot vett fel a bankból készpénzben az édesapja által vezetett gazdasági társaság számlájáról, viszont az összeget nem gazdálkodásra, hanem „családja életvitelének biztosítására használta fel”. Ezt az eljárást végül 2019-ben megszüntették, mivel nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése.
Ráadásul a Blikk még 2018-ban is arról tudósított, hogy oda van a sportautókért, Lamborghinivel és mindenféle egyéb luxusautóval láthattuk már őt.
Gáspár Győző alá mindig jut egy csúcsverda!
Ekkor egy 45 milliós BMW-t villantott Győzike, igaz ez nem a sajátja, mert állítólag csak szponzorautót vitt haza salgótarjáni otthonába.G. Győzike még a Facebookon dicsekedett el az új BMW-vel.
Botrányok ide-oda, kicsit azért mindenki irigykedik kicsit, ha ilyen verdát lát.
A most folyó eljárásban jó lenne minél előbb lezárni ennek a csaló szélhámosnak az ügyét és ezzel elfelejteni Gáspár Győzőt, mert az mégis csak megengedhetetlen, hogy egy kereskedelmi csatorna egy többszörösen visszaeső adócsalót sztárol és finanszíroz a műsorfolyamában, aki úgy jeleneik meg sok fiatal néző előtt, mint a celebség egy munkátlan megélhetést biztosító pénzkeresési forrás, amihez nem kell más, csak az RTL polgárpukkasztó műsora.
Közben évek teltek el és most ismét itt az idő, hogy fizetni kéne. Persze, hogy nem akaródznak. A helyzet ennek ellenére semmit nem változott. A tanárok z iskolák tovább trükközhetnek.
Ócsán az általánosban egy kicsit elcsendesedik a tornaterem - bár különórák azért még lesznek ( - tiltott mód szedik a pénzt)
Mi pereskedés nélkül eláruljuk, mire lehet valójában pénzt kérni az iskolások szüleitől.
Jogszerűtlenek lehetnek azok a kért vagy akár megszavaztatott pénzbeli
és természetbeni hozzájárulások, melyeket a pedagógusok a szeptemberi
első szülői értekezleteken vetnek fel.
A szeptemberi első szülői értekezleten különböző pénzbeli és
természetbeni hozzájárulásokat kérnek és szavaztatnak meg a szülőkkel a
pedagógusok, ami jogszerűtlen lehet.
Vacsorajegy 3500, Támogatói jegy 1000 Ft.
A Magyar Szülők Országos Egyesülete hívta fel a figyelmet arra,
beszedett pénzek messze meghaladják az iskolakezdés előtt a szülőkkel
szintén jogtalanul megvásároltatott tanszerek és felszerelések
költségeit.
A szervezet szerint gyakori, hogy az első szülői értekezletre vastag
pénztárcával kell érkezni a szülőknek: szedik az osztálypénzt, kérik a befizetéseket a pedagógusok által alapított óvodai, iskolai alapítványokba. Szervezik a szülőket az iskolai eszközök
karbantartására, takarításra, iskolabálok és más rendezvények
szervezésére, sütemény üdítőital biztosítása. Ráadásul a szülőknek és a
tanulóknak is meg kell venni a belépőjegyet.
Kötelező a dologi kiadásokhoz való szülői hozzájárulás: kréta,
másolópapír, takarító eszközök, WC papír költségeinek összeadása és
egyebek. Sok helyen pénzt kérnek az "ellenőrző könyvért" is.
Az osztályterem "csinosítása", virágok, függöny megvétele is a szülők
feladata lehet. Elkezdődik a gyűjtés és befizetés már általános iskolai
ballagásokra is. Van, ahol már a 9. évfolyamtól gyűjtenek érettségi
előtt álló tanulók szüleitől (akár havi 10 ezer forintot is), a
ballagási ruhára, az érettségi bankettre, a fényképes tablóra.
Megkezdődik különórák, előkészítő tanfolyamok díjának befizetése.
Újabban az iskolai sportkörért is fizetni kell – sorolják a példákat.
Tehetség-gondozás helyett esetleg más egyéb foglalkozások - kérdés, hogy melyikért kell majd külön fizetni
A szeptemberi óvodai, iskolai "pénzbeszedő mozgalom" alkotmánysértő tevékenység! – áll a közleményben.
Az Alaptörvény XI. cikke szerint:
(1) Minden magyar állampolgárnak joga van a művelődéshez. (2) Magyarország ezt a jogot a közművelődés kiterjesztésével és
általánossá tételével, az ingyenes és kötelező alapfokú, az ingyenes és
mindenki számára hozzáférhető középfokú, valamint a képességei alapján
mindenki számára hozzáférhető felsőfokú oktatással, továbbá az
oktatásban részesülők törvényben meghatározottak szerinti anyagi
támogatásával biztosítja.
Amerika világuralmi rendszere nem csak a globális hadszíntereken, hanem az országok politikájában is meghatározó irányadóként próbál mutatkozni, ezzel is kifejezve beavatkozási szándékát a politikai életbe.
Kedvenc vesszőparipájuk szónoklataik során a demokrácia, a népek szabadsága és korrupció mentes társadalom. Úgy nyomják ezeket a szösszeneteket, mint karácsonykor a mikulás a szaloncukrot, amitől aztán szuvas lesz a fogunk.
Amerika demokráciaexportja a világban csak békétlenséget, háborút és hazátlanságot biztosított rend, fegyelem és jólét helyett. A népek szabadsága belviszályokat, testvérháborúkat és menekülteket adott a világnak. Az általuk mumusként emlegetett korrupcióról pedig úgy nyilatkoznak, mint a Jézuskáról, akit még senki sem látott, de hiszi hogy létezik, s van. Mondják mindezt az óceánról túlról, ahol az igazságszolgáltatás is a pénzhez, a tökéhez viszonyítottan mérlegel.
Erre most Colleen Bell, Amerika Magyarországra deportált nagykövete elődje nyomdokain haladva maga is átérezte a problémát:
"A magyarország korrupció aggasztja az embereket, ezt felmérések is
folyamatosan mutatják – mondta a
Közép-európai Egyetemen (CEU) tartott előadást. A korrupció globális
probléma, nem ismer határokat; gyengíti a jogállamiságot, megakasztja a
növekedést, megfojtja az innovációt és a befektetéseket" – mondta Bell Az Egyesült Államok álláspontja a migrációról, a biztonságról és a külpolitikáról című előadásán.
Aztán a szopatós Bill Clinton május 13-án a College of New Jersey-ben kampányolt egykoron megcsalt feleségének, - a
demokraták szinte-már-biztos elnökjelöltjének, Hillary Clintonnak, - itt
került szóba a szerinte putyinizálódó Magyarország: "Lengyelország és Magyarország - két ország, amelyik nem lenne szabad az
Egyesült Államok és a hosszú hidegháború nélkül - most úgy döntött, hogy
a demokráciával túl sok a baj, ezért most egy Putyin-féle vezetést
akarnak. Jöjjön csak egy tekintélyelvű diktatúra, és ne engedjék be a
külföldieket! Ismerősen hangzik? Ez megy mindenütt!"
Nem ez az első eset, hogy a nyugdíjas Bill Clinton kissé erős
megfogalmazásokkal próbálja feltüzelni a közönséget egy-egy
kampányrendezvényen, és az sem lenne meglepő, ha ezúttal is majd
finomítania kell utólag szavait.
A magyarok bírósága ugyanis nem tud korrupció miatt elítélni embereket, mert nem talál hozzá bizonyítékokat. Az elhíresült perek közül nem képes megállni egyetlen szaftos korrupciós ügy, mert mindig csak valami apróság derül ki az egészből.
Ha megkérdeznénk a polgármestert a korrupcióról biztos vagyok benne, hogy Ő is azt vallaná, hogy ilyen nálunk nincs. Akkor meg miről beszélnek a hülye jenkik?
Számos per, és hosszú idő múltán sem akar javulni a bírói munka és annak közmegítélése. Ma a bíróságokon annyi felesleges per zajlik, amennyit az egyes tárgyalások, majd ítéletek elrontása folytán meg kell ismételni.
Manapság azt akarják velünk elhitetni, hogy a független bírák munkája elfogulatlan, részrehajlásmentes, következetes és igazságos, miközben egyre másra dobnak vissza pereket a fellebbvitelről a rossz munka, a hibás bírói megítélés, tévedés, vagy más okból kifolyólag.
Súlyos eljárási hiba miatt hatályon
kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék szerdán a Pesti Központi Kerületi
Bíróság Tanyi Györggyel szembeni elsőfokú, elmarasztaló ítéletét és új
eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot. Az alvilág
egykori hírhedt alakját egy 2014 februárjában kirobbant verekedés,
valamint a Sinatra bárban történt lövöldözés miatt ítélte el korábban
három év nyolc hónapra nem jogerősen a bíróság. Péntek László
tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, hogy olyan hibát vétett
az elsőfokú bíróság, ami miatt nem lehetett más döntést hozni, mint a
hatályon kívül helyezés.
Ma az utca emberének vélekedése szerint egy üzemi munkásra nagyobb felelősség és több felelősségvállalás hárul, mint egy bíróra. A tömegközlekedési eszközök járművezetőiről nem is beszélve. Mert míg ezek a munkavállalók szó szerinti felelősséget vállalnak a munkájukért, addig a bírák esetében ez csupán egy jelképes dolog, amolyan szinonima. A gépkezelő, a járművezető amennyiben hibázik, akkor annak következményei vannak. Egyes bírói tévedés, elítélés folytán azonban a bírót semminemű hasonló nem terheli. Az egyszerű szakmunkás, a gépkezelő vagy a járművezető egy hiba után elszámoltatásra kerül. Leveszik a gépről, kivizsgálják az esetét és azután döntenek a további munkavégzéséről, sorsáról. Egy bírói hiba után a vétkes bírót tudtommal nem kérik számon a hivatalában, nem hallgatják ki, nem számoltatják el, nem veszik elő az ügyét, és nem vizsgálják meg további alkalmasságát, nem függesztik fel és nem kerül hasonló felelősségre vonásra, mint az egyszerű ember. Ítélkezhet tovább az emberek és azok sorsa felett.
Mennyi hiba, téves ítélet, rossz megítélés és haszontalan közpénzszórás, vagyoni, társadalmi károkozás kell még ahhoz, hogy a mostani rossz gyakorlat megváltozzon, és az igazságszolgáltatás visszanyerje az emberek bizalmát, hitét, és jogosságát? A letaglózott hibásan megítélt esetek, elítélt, vagy felmentett emberekről nem is beszélve. Pedig mindegyik mögött egy sors, egy sorsfordulat rejlik, ami valamilyen formában megváltozik, ha meg nem is oldódik a birói verdikt során. Ezért sem lehet(ne) felelőtlenül ítélet alkotni, és így, vagy úgy ítélkezni, hogy az nem találkozik a szakmai és a közösségi elvárásokkal. Ez a rossz munka, ez a silány munkavégzés megengedhetetlen, és eltűrhetetlen egy felelősségteljes beosztásban, nem hogy még a bírói munkában!
Mostanság sokat és egyre többet hallani a rossz döntésekről, a befolyásoltságról, a korrupcióról, a közpénzek lenyúlásáról, a felárazott közbeszerzésekről, a leadandó pénzekről, vagy a közvagyonból finanszírozott sajátként használt más tulajdonról. Történik mindez akkor, amikor a közember munkahelyi telefonhívásait regisztrálni kell, mert különben az adóhatóság úgy tekint rá, mint aki azt magáncélra veszi igénybe, ahogy a cégautó-használat után is egy bizonyos részt magánhasználatként vesznek számításba és így megadóztatják azt.
Egy ilyen szoros, és szigorú szabályozás mentén mégis miként virágozhat a korrupció, és miként nem képes azt felismerni, vagy megítélni a bíróság? Mert ugyebár beszélni, feljelentgetni könnyű, csak a valóságbizonyítás a nehéz. Persze, mondják ez is bíró függő, mert van olyan ahol az igazságszolgáltatás minden látszat, és ehhez csatolt bizonyíték ellenére másként dönt.
Hallottunk már nem egy esetet, amikor az ártatlan zokszó nélkül ítélte el a bíróság és csukta börtönbe. Csak arról nem hallottunk, hogy az ilyen bírót felállították volna. Netán elküldték volna petrezselymet árulni.
Más esetekben pedig azt tapasztalni, hogy ugyanezek a bírák (vagy a köztük tevékenykedő mások) olyan felmentő, vagy piszlicsáré ítéletet hoznak, mely igencsak kicsapja a biztosítékot.
Most ismét egy ilyen csapás (sorozat) után vagyunk. Hiába is éltünk már meg annyi mindent, és tornázták fel a toleranciaküszöbünket, most ismét sikerült elhasaltatni a többséget.
A hatalom február elején ismét összeegyeztethetetlennek minősítette a
bírói függetlenséget a centralizációs törekvéseivel. Pontosabban a
mindent polipként behálózó diktatúra építésével.
A hatalom által kifogásolt két eset, a Hagyó- és a MAL ügyek pont a
nyilatkozatok ellenkezőjét támasztják alá. Aki képes a sorok között
olvasni, az átlátja az ügyek hátterét is. Hagyó Miklós sokkal többet tud
annál, mint ami az ügyből nyilvánosságra került. Látványosan a hatalom
bitorlóinak és holdudvaruknak sok kellemetlenséget okozhatna. A MAL ügy a
jelenleg is jól prosperáló alumíniumipar újratervezéséről és emellett
egy laza ingatlan panamáról szól. Sajnos céljaikat sok áldozat árán
érték el. Mindkét esetben a bíróságnak esze ágában nem volt letöltendő
büntetést kiszabni.
A
vörösiszapper elkövetőit az ügyvédbűnözők atyja és legfőbb védnöke,
Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke és társai védték. Feltűnő
volt, hogy balliberálisok szaladtak össze a gyilkosok védelmében, és ők
is kezdtek éktelen vircsaftba a bírói visszaélések és bíróbűnözés
további abszolút körű sérthetetlensége és érinthetetlensége érdekében.
A világban elfogadott általános nézet szerint a jogállamiságot és a
valós demokráciát a társadalmakban működő fékek és ellensúlyok
harmonikus rendszere biztosítja. A harmónia kifejeződését a civil
társadalom reagálásában érhetjük tetten. A törvényalkotás, végrehajtó
hatalom és az igazságszolgáltatás együttesen garantálhatja a közjó
térnyerését és a társadalmi élet biztonságát.
A „háromlábú szék” instabillá válik, ha például az igazságszolgáltatás
iránti társadalmi bizalom megbillen. Ezért fontos, hogy a kiemelt
közügyekre vonatkozó, a polgárok nagy többségének is figyelmére méltó
bírósági döntéseket az igazságszolgáltatók közérthetően megmagyarázzák,
és objektív alapon indokolják.
A MAL Zrt-vel kapcsolatos vörösiszap per kiváltotta a közvélemény
felháborodását és elutasító reagálását. Ennek oka az is lehet, hogy a
konkrét üggyel foglalkozók és érintettek, többek között az újságírók,
igazságügyi szakértők, ügyvédek és talán a bíróság sem kellő mértékben
interpretálta a döntést. A polgárok vitatják a szakszerűséget, az
érdekektől mentes, kiegyensúlyozott elemzést.
Egyre jobban felerősödik az a vélemény, hogy a felelősök elszámoltatása
és a köz-igazság primátusa háttérbe szorul, így az igazság fogalma és a
jogszolgáltatás kapcsolata diszharmonikussá válik.
A hírügynökségek beszámoltak arról, hogy a Veszprémi törvényszék nem
jogerős ítélete szerint, egyik vádlottat sem terheli felelősség, a több
halálos áldozatot követelő és rendkívül súlyos anyagi károkat okozó
vörösiszap katasztrófa miatt.
A Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
(CÖF-CÖKA) nyílt levélben kérte fel Darák Pétert, a Kúria elnökét, hogy a
vörösiszap-perrel kapcsolatos civil reakciókra figyelemmel járjon el a
köz-igazság érvényesülése érdekében.
Közösségünk aktív közreműködésével több mint 2500 aláírással küldtük
meg levelünket Darák Péter úrnak, a Kúria elnökének a vörösiszap-perrel
kapcsolatosan.
Örömmel tölthet el bennünket a tudat, hogy a Kúria elnöke pár nap
alatt fontosnak tartotta, hogy a civil polgárok felvetéseire
válaszoljon.
Ez az eset is mutatja a társadalmi elégedetlenséget a bírói munkával, a bíróság ítélkezésével, és a bírák által megvalósított joggyakorlattal szemben.
Az embereknek, a civileknek és egyes közösségeknek már nagyon elegük van az elfuserált, elfogult, és igazságtalan bírákból. A nép nem nyeli le már az egykori népbírák ideológiailag szocializálódott örökségét. Elegük van a rájuk eresztett gyilkosokból, a feltáratlan korrupcióból a felmentett csalókból és példasatulásokból, az elítélt áldozati bárányok hallgatagságából. Legyen elég a politikából és legyen jogos igazság az igazságszolgáltatás terén.
Idén hosszú huzavona után részben elítélték, más részben pedig felmentették a terhére rótt bűnök sorából.
A Fővárosi Törvényszék
2015-ben bűnpártolással elkövetett háborús bűntett, a kommunista rendszer
bűneinek tagadása és lőszerrel való visszaélés cselekménye miatt nevetségesen enyhe ítélettel zárta az ügyet.
A bírói tanács ügyészi és védői fellebbezések nyomán a két év börtönbüntetés ítéletének végrehajtását nem jogerősen három évre felfüggesztette.
Az indoklásban a bíró kifejtette, aljas indokból, felbujtóként, több
ember ellen elkövetett emberölés háborús bűntette alól bizonyítottság
hiányában volt szükséges felmenteni a volt pártállami vezetőt, mivel nem
bizonyítható, hogy megtorló szándékkal utasítást adott a
karhatalmistáknak ártatlan civilek lelövésére.
Érdekes, hogy az egykori náci birodalomban érintett vezetők esetében az eljáró bíróságok soha nem mérlegelték azt, hogy az adott utasításokat megtorló szándékkal, hitből, elkötelezettségből, vagy éppen parancsra tették. A beazonosított és elfogott táborparancsnokokat a hadkötelességük, beosztásuk, vezénylésük, vagy kinevezésük, és a háborús parancsuralmi rendszer ellenére sorra úgy ítélték el, hogy ezeket az apró kötelezettségeket figyelmen kívül hagyták.
Talán Biszku lehet az egyetlen háborús bűnös, akinél azt mérlegelte és hozta fel enyhítő körülményként a bíró(ság), hogy az (emberiséggel szembeni) elkövetés megtorló bizonyíthatóan szándékú volt-e, vagy sem. Biszku Béla perében a megtorló szándék nem állt meg, így ez jelentősen befolyásolta a bírói ítéletalkotást.
Mondhatnám, hogy nevetséges, de nem tudom, mert egy felelősségteljes honpolgár, egy véreskezű diktátorral nem viccel.
Jelenleg a világban az ehhez hasonló diktátorok végett dúlnak háborúk. Ő végettük volt szükség Amerikának és szövetségeseink a beavatkozásra. Ma résszint ennek köszönhető a migrációs hullám, mely elérte Európát.
Érdekes, hogy azok, akik a nácik után időtlenül és korhatártól függetlenek vadászni, s lecsapni, azok most nem vállalnak sorsközösséget az ellenpólusú, de hasonló bűnök vonatkozásában. A zsidóság és a mögöttes felhajtók, vérhajhász titkosszolgák, az oknyomozók közömbösséget mutatnak kommunista bűnösökkel szemben.
Őket csak ezen időszak Holokauszt történetei és történései érdeklik. Ennek hátterében iparszerű mozgalmak és törekvések keltek életre. Ennek során az élet minden terén foglalkoztatják és tudatosítják az embereket a történelemórákon túl is.
Gyöngyösön a zsinagógához tartozó épület falára, a felirat szövege: "holokauszt nem volt, de igény volna rá" - Nol.hu
Így nem csoda, hogy Holokauszt máig "él", és szedi áldozatait.
2014. január 12-én a Jobbik Magyarországért Mozgalom doni áldozatokról
tartott megemlékezésén Ágoston Tibor debreceni önkormányzati képviselő állítólag szándékos szóviccel élve – a vádirat szerint – a „hollókamu”, „hollókaszt” kifejezéseket használta.
A tárgyaláson Ágoston Tibor tagadta a bűncselekmény elkövetését, mint
fogalmazott, a kettős mérce ellen kívánt fellépni. Azt elismerte,
szerencsétlen nyelvbotlás volt részéről az inkriminált kifejezés, és
elnézést kért, ha valakit megsértett vele. „Fejet hajtok minden áldozat előtt” – jelentette ki.
Az eljáró ügyész a perbeszédében a bűncselekmény súlyosságára hívta fel a
figyelmet, arra, hogy a vádlott elkövette a zsidó népirtás tényének nagy
nyilvánosság előtti tagadását, s börtönben letöltendő szabadságvesztés
kiszabását kérte, próbaidőre felfüggesztve.
A Híradó értesülései szerint a nemzeti szocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása gyanúja miatt
nyomozást rendelt el Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő
ellen a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ellenzéki politikust egy magánszemély
jelentette fel, amiért 2012-ben, egy frakciótársainak írt, de később
nyilvánosságra került levélben kamukausztnak nevezte a II. világháborús népirtást.
Egy szegedi illetőségű személynek (nő) egy közösségi oldalon tett hozzászólása miatt kellett felelnie a Szegedi Járásbíróságon.
A vádirat szerint az egyik internetes portálon 2014. november 21-én
jelent meg cikk arról, hogy Budapestre látogatott az auschwitzi
koncentrációs tábor parancsnokának unokája. Az íráshoz a vádlott az
egyik közösségi oldalon olyan tartalmú hozzászólást fűzött, mellyel
kétségbe vonta a holokauszt megtörténtét, illetőleg hazugságként
állította be azt, valamint utalt arra is, hogy mi köze van az unokának a
nagyapja tetteihez. Ezen kívül felháborodását fejtette ki a cikk, mint „áskálódás” miatt is.
A
vádlott hozzászólásával, az erre irányuló kifejezés használatával,
valamint az ezt alátámasztó szófordulatok használatával nagy
nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista rendszer által elkövetett
népirtást hazugságként állította be, annak megtörténtét kétségbe vonta –
áll a vádiratban.
Híres holokauszttagadók
A náci népirtást konzekvensen tagadó David Irving
brit történészt Ausztriában állították bíróság elé. A vád az volt,
hogy 1989-ben előadásaiban kétségbe vonta az auschwitzi gázkamrák
létezését és a holokauszt megtörténtét. Irving szerint nincs bizonyíték,
hogy a nácik az európai zsidóság teljes kiirtására törekedtek. A bécsi
tartományi bíróság 2006-ban három év letöltendő szabadságvesztésre
ítélte. Tíz hónap után börtönbüntetését háromévi próbaidőre
felfüggesztették, és szabadlábra helyezték. A német születésű Ernst Zündel
évtizedekig Kanadában élt. Ott adott ki angolul egy holokauszttagadó
könyvet, amiért többször is bíróság előtt állt. 2005-ben Németországba
toloncolták, 2007-ben ötévi börtönre ítélték. Robert Faurisson irodalmat tanított a
lyioni egyetemen, amíg el nem kezdett holokauszttagadó írásokat
közölni. Igazán nagy feltűnést egy, a Le Monde-nak küldött levelével
sikerült keltenie, amelyben tagadta a gázkamrák létét, a zsidók
szisztematikus kiirtását. Kitalációnak tartotta Elie Wiesel
önéletrajzát, és Anna Frank naplójának a hitelességét is kétségbe vonta
azon az alapon, hogy az abban leírt porszívó túl hangos volt ahhoz, hogy
egy rejtőzködő család használhassa. Faurissont többször megbírságolták,
de csak az 1990-es Gayssot-törvény elfogadása után ítélték el
holokauszttagadásért. A lengyelországi születésű német Horst Mahler
a 70-es években még a szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció (RAF)
terrorszervezet tagja volt. 2000-ben csatlakozott az újfasiszta NPD-hez.
Amikor a pártot megpróbálták alkotmányos alapon betiltani, a jogász
Mahler lett az NPD ügyvédje. 2009-ben öt év börtönre ítélte ítélték
többszöri holokauszttagadás miatt.
A valódi vita
A holokausztrevizionista nézetek terjedése részben összefügg a történelemtudomány fejlődésével. A holokausztkutatásban a kezdeti
intencionalista irányvonallal szemben, amely szerint a halálgyárak egy
előre kitalált, Hitlerhez kötődő „nagy terv” részeként működtek, a
hatvanas évek végétől mindinkább megerősödött a funkcionalista
magyarázat. Utóbbi szerint bár az intézményes antiszemita ideológiát
felülről gerjesztették, a szisztematikus népirtás gyökere valójában a
harmadik birodalom bürokratikus gépezetének rutinszerű működésében
keresendő. A funkcionalista interpretációt valló történészek
természetesen sohasem vonták kétségbe a holokauszt megtörténtét. A nagy
tervre utaló bizonyítékok valós hiányából és a meglévő bizonyítékok,
például a gázkamrák kétségbe vonásából a holokauszt meg nem történtére
következtető áltörténészek állításait az intencionalista-funkcionalista
vita nem legitimálta.
Hazánkban akár három évet is kaphat az, aki tagadja a fasiszta rendszerek által elkövetett népirtások tényét.
„Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista vagy kommunista
rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni
cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben
tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő
szabadságvesztéssel büntetendő” – olvasható a büntető törvénykönyv
(Btk.) 296/C. paragrafusában.
A zsidóságot bántó és a bírói értelmezés szerint a Holokausztot tagadó felírat jogsértő és ezért büntetendő
Az idős Biszku Bélához hasonlatosan felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság azt a férfit, aki a
kisteherautója hátuljára „Holokamu" feliratot helyezett el, s évekig
azzal közlekedett.
Már ezért is elítélnek
P. Péter azzal védekezett, hogy csak fel kívánta
hívni a közvélemény figyelmét arra, hogy a zsidóság kisajátította a
holokauszt fogalmát, miközben előfordult egyéb, fekete, indián vagy
örmény „holokauszt" is. Ezt a bíróság nem méltányolta különösebben.
A bírói verdikt szerint a holokausztot gunyoros szóvicc formájában sem lehet tagadni!
Vagyis jól érzékelhető, hogy a hazai igazságszolgáltatás a törvényi értelmezés szerint együtt, és azonos formában bünteti a Biszku-féle kommunista rendszerbe illő állami vezetők által elkövetett bűnöket és az egykori náci Németország világháborús tevékenységéből származó nemzeti szocialista bűnök közül a Holokauszt tagadását.
Legalábbis ez látható, s tapasztalható a bemutatott valós események alapján és az alkalmazott bírói gyakorlatok során.
12 százalék holokauszttagadó
2009 szeptemberében a budapesti Holokauszt-emlékközpont és a Szonda Ipsos reprezentatív felmérést
közölt a holokauszttagadásról. Azt a kijelentést, hogy „a koncentrációs
táborokban nem is voltak gázkamrák”, a megkérdezettek hat százaléka
támogatta, azzal a kijelentéssel, hogy „a zsidó áldozatok száma sokkal
kevesebb volt, mint az általában állítják” tizenkét százalékuk értett
egyet, végül azt az állítást, hogy „a szörnyűségek nagy részét a zsidók
csak utólag találták ki”, tizenegy százalékuk fogadta el. A három
kijelentésből minimum kettővel a megkérdezettek tizenkét százaléka
értett egyet, tehát kb. ennyire tehetjük a holokauszttagadók arányát ma
Magyarországon.
A korábbi, hasonló felmérések fényében a
holokauszttagadók aránya a felnőtt lakosság körében 2003 óta
valamelyest nőtt, 2006 óta azonban nem változott, vagy valamelyest
csökkent. Az elmúlt hat évben mért változások hibahatáron belül vannak.
A holokauszttagadók aránya a férfiak, a nyolc általánossal illetve
középfokú szakképzéssel rendelkezők és a 18–29 év közötti korcsoport
tagjai között az átlagnál valamivel magasabb.
2006-hoz képest huszonhat százalékról húsz
százalékra csökkent azoknak az aránya, akik szerint a
holokauszttagadást büntetőjogilag üldözni kellene, de nem nőtt azoké,
akik szerint büntetlenül lehessen tagadni, hogy a holokauszt
megtörtént. Ennek megfelelően megnőtt a válaszadást megtagadó, illetve
állást foglalni nem tudó csoport nagysága.