Tamás Gáspár Miklós baloldali liberális politikus (volt SZDSZ ügyvezető, a Szociális Charta alapítója, a Zöld Baloldal Párt Európai Parlamenti (EP) képviselőjelöltje, és egykori elnöke) a Klubrádió honlapján
közölt nyílt levelet annak okán, hogy a Klubrádió volt frekvenciáját az
a Spirit FM nyerte el, amely az ATV-hez hasonlóan a Németh családhoz kapcsolódik.
Ahhoz a Németh Sándorhoz és fiához, akik nem igazán vallanak egy nézetet. Németh Sándor az apa, teológus, a Hit Gyülekezetének alapítója, vezető lelkésze az apa, míg a fia Dr. Németh S. Szilárd az ATV általános vezérigazgatója.
Tehát az ATV, mint televíziós hírcsatorna nem az idős lelkész, hanem a fia, Németh S. Szilárd vezér igazgatása alatt működik.
Bednárik Imre: - azt szeretném elmondani, hogy a Népszabadság 2016. október 8-i bezárásának napján az elsők közt hívott fel Németh Szilárd, az ATV akkori hírigazgatója, s már akkor jelezte, hogy szeretné, ha az ATV csapatát erősíteném. 2016. december 1-jétől dolgozom az ATV-nél, mindig hálás leszek érte, hogy befogadtak. Ez egy független, erős és fejlődő csatorna, ahol szabadon lehet dogozni. Büszke vagyok arra, hogy a csapathoz tartozhatom. Az ATV-t nem a Hit Gyülekezetének lelkésze határozza meg, hanem a fiának az elgondolásai, amiben részint az üzleti érdeke, társadalmi-, politikai hovatartozása és világnézete, ami nem egyenlő azzal a hittel, amit az apai gyülekezet valósit meg nevezett egyházi keretek közt.
Tamás Gáspár (TGM) azt állítja: megfosztotta az utolsó ellenzéki, rezsimfüggetlen rádiót az ismert, 92.9 MHz-es frekvenciától. Ezt a sok embert elérő csatornát a kormányzat az ATV csoporthoz tartozó, a Hit Gyülekezete által befolyásolt Spirit FM-nek juttatta.
Ez azonban a hazugság. Nem csak azért, mert a Bolgár elvtárs beleöregedett komcsi nevétől hangos Klubrádió nem az utolsó ellenzéki adó és hírcsatorna.
Hazugság azért is, mert a kormány nem fosztotta meg a frekvenciától ezt az elvtársi rádiót. De még csak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság sem tett ilyet. Hazugság mindez azért is, mert a Klubrádió eddig is úgy kapott frekvenciát, hogy arra még pólyáznia sem kellett. Hosszú évek óta szinte csak bitorolták a sávot, amivel mások lehetőségét zárták ki a frekvencia használatból.
Hazudik TGM azért is mert a Klubrádió előnyt élvezve pályázhatott arra a műsorsávra, amit eddig is használt, de azt több okból kifolyólag elcseszte. Bolgár uraság klubrádiója számos jogszabálysértést követett el, ami ugyebár azt illusztrálja, hogy beleszartak a jogállamiságba. Ezzel nem hogy a kedvezményezett hullámhosszt, hanem a saját lehetőségeiket is behatárolták. Aztán, amikor a pályázatot is öreg komcsi tempóban elcseszték, akkor a bíróság sem mondott mást, mint hogy nincs több joga a 92,,9 MHz-s sávra.
Tavaly szeptember 11-én „ismételt jogsértés” miatt nem újították meg a Klubrádió frekvenciaengedélyét.
Végül a rádió február 14-én, vasárnap éjfél előtt egy perccel fejezte be az analóg sugárzást, azóta csak az interneten érhető el. Jogszerűnek minősítette a törvényszék a Klubrádió kizárását a frekvenciapályázatból.
Rácz Krisztina tanácselnök bíró elmondta: korábban ő is cégbíró volt,
ezért tisztában van vele, ha egy cég saját tőkéje negatív, az nem felel
meg a törvényes működésnek, ezt pedig korábban már a Klubrádió
könyvvizsgálója is megállapította, tehát a cégnek is tudnia kellett. A
dokumentumok alapján a Klubrádió saját tőkéje több mint 400 milliós mínuszban volt – írta meg a Média1.
A
bíró azt is elmondta, hogy a rádió két műsor esetében is ellentmondó
adatokat adott meg a műsortervet tartalmazó formanyomtatványban.
Arató András, a Klubrádió többségi tulajdonosa a Klubrádió honlapján keresztül reagált
az ítéletre. Elmondta, hogy nem tartja meglepőnek a Törvényszék
ítéletét, mert szerinte pártszolgálatos bíróságok vannak.
Így az interneten tud tovább sugározni és adást-szórni Bolgár elvtárs, valamint csapata.

Tamás Gáspár Miklós teljesen be van borulva, amikor erről szól. "Ha az ATV ellenzéki, netán pártatlan lenne, nem törekedett volna rá,
hogy a Klubrádió frekvenciáját megszerezze – egyébként emberibb
körülmények között konkurens kormánypárti rádió se pályázott volna a
jogtalanul elkobzott frekvenciára, kollegiális, szakmai szolidaritásból
és igazságérzetből, nem hogy az állítólag „ellenzéki” szaktársak".
Az, hogy az ellenzékinek nevezett (és közismerten az is) ATV, ahogy írja pártatlan lenne, nem pályázott volna a felszabadult (92,9 MHz) frekvenciára. Ez persze már önmagában is ellentmondásos, hiszen az, aki ellenzéki az nem pártatlan. Ha pedig ettől független, vagyis pártatlan, akkor se törekedhetne Tamás G. szerint arra, hogy azt a csatornát megszerezze. Tehát TGM teljesen megtébolyultként áll neki ennek az egész bojkott-felhívásnak.
A levélben Tamás Gáspár Miklós elmondja, hogy ő már akkor szakított
az ATV-vel, amikor először pályáztak a Klubrádió csatornájára, de ezt
akkor nyilvánosan még nem jelentette be.
Mindezek után a levélben azt javasolja, hogy
a bármilyen értelemben ellenzékiek vagy
függetlenek vagy pártatlanok (ez három külön kategória) egységesen
bojkottálják az ATV csoport minden médiavállalkozásának minden adását.
Az ott dolgozó újságírók és más munkatársak lehetőleg mondjanak föl.
Hadházy Ákos Facebook posztjában már be is jelentette, hogy csatlakozik a bojkotthoz.
Ahogy írta,
szomorú volt számomra úgy beszélni az Egyenes
Beszédben a mai közérdekű munkámról, hogy tudtam, egy ideig biztosan
nem fogok az ATV stúdióiban, műsoraiban szerepelni. Végtelenül hálás
vagyok az adó minden munkatársának azért, hogy az elmúlt években sokat
elmondhattam Önöknek az általam feltárt vagy fontosnak tartott
ügyekből. Ma, a Sajtószabadság Világnapján, a Klubrádióval való
szolidaritás jegyében mégis meg kellett hoznom egy nehéz döntést: amíg a
Klubrádió helyzete nem rendeződik, nem tudok eleget tenni az ATV
meghívásainak.
TGM azt szeretné, hogy a baloldaliak, a liberálisok csatlakozzanak a felhívásához és az ATV hírcsatorna bojkottjára vonatkozóan.
Németh S. Szilárd az Indexhez eljuttatott levelében kitért arra, hogy
miután elnémult a 92,9-es frekvencia, a Spirit FM-et működtető egyesület
kérelmet adott be az ideiglenes frekvenciahasználatra.
Németh S. Szilárd jelezte, hogy tiszteletben tartja mindenki véleményét,
de a hallgatókat arra kérte, hogy a rádiót a tartalma alapján ítéljék
meg. Mindenkit biztosított arról, hogy a műsorokat ismerős, (ATV-s) tapasztalt
szakemberek készítik majd a jövőben is.
Az ATV úgymond „ellopásával” kapcsolatban: Németh úgy vélekedett,
hogy a Magyar Hang frusztráltságának az oka a történetükben keresendő,
ugyanis annak idején annak a Simicska-médiabirodalomnak lettek az árvái...
TGM nyomán Iványi Gábor is egyetért az ATV bojkottjával.
Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője szintén csatlakozott a bojkotthoz, mint azt csütörtökön a 24.hu-nak elküldött levelében közölte:
a szóban forgó hírhely mögött ugyanaz a vallási érdekkör áll, amely a kormány politikai bábjaként kész volt a Klubrádió helyét Spirit FM nevű csoportjával elfoglalni. A magam részéről messzemenőkig egyetértek az ATV értelmiségi mellőzésével. Felháborít a Klubrádió elhallgattatásában a kormánnyal érdekből vállalt kollaboráció.
Iványi szintén a szocialistákkal kormányra kerülő liberális SZDSZ-hez tartozott, ahogy Tamás Gáspár is. Ezért nem véletlenszerű a mostani kormányellenessége és TGM-el valló együttállása.
Az ATV-vel szemben vívott szélmalomharcuk ugyanannyira tébolyult, mint ahogy (Cervantes) Don Quijote küzdelme, hiszen azt a baloldali csatornát ostromolják a bojkottfelhívással - mint azt a jobboldali sajtóval szemközt is teszik, miközben - ez olyan örült képtelenség, ahogy azt a manchai lovag (Don Quijote de la Mancha) regényes elméjében (illúziójában) megjelenik.
*