![]() |
| Amikor a farok csóválja... |
Azt mondhatják, könnyen beszélünk, mert semmibe nem kerül. Közben meg az igazság az, hogy Önöknek nem kerül mindez semmibe. Ez egy teljes egészében közpénz és támogatástól mentes, tiszta blog. A megjelenő tartalmak a pénztelen valóságon alapulnak. Olvassák, vagy ne; -egyre megy, a kibicnek semmi sem drága. A blog ingyenes, a tartalom sokat ér, mert ebben az a közvagyon, ami a háztartások többségéből hiányzik. Közéletről, pénzről, politikáról van itt szó.
2023. március 21., kedd
A DK farka március idusára helyezi maga elé a DK retusált kommunista elvtársnőjét - ünneprontó Gréczy
2023. március 19., vasárnap
Gréczy a DK fallosza, valamint a náci szövetséges - jobb ha tudjuk ( - ezt se felejtsük el)
Ismert a mondás, mely szerint "bort iszik és vizet prédikál" - nos, Gréczy Zsolt a DK szemérmetlen sajtósa éppen ezt cselekszi.
Aki bort iszik és vizet prédikál, az másoknak osztja az észt, de saját maga nem úgy cselekszik, ahogy arról beszél. Nyilvánvalóan egy képmutató magatartásról van szó.
Gréczy ma álszent mód a náci veszélyre hívja fel a figyelmet, ahogy tette ezt korábban az iránymutató pártvezére, Gyurcsány is tette a Jobbik esetében. Ő akkor a Jobbikot határozta meg náciként.
Aztán éppen Gyurcsány volt az, aki a Jobbikot az ellenzéki összefogás keretében szövetségesként fogadta magába. Azaz Gyurcsány a DK-val ugyanúgy véres szájú náciként lép fel az ellenzék vezéreként, ahogy és élvezi a bor ízét, ahogy Gréczy is csak egyfajta élvezkedőként a vizet prédikálja ennek kapcsán.
De mit is várhatunk egy olyan pártpolitikusról, aki kendőzetlen nemi szervét mutogatja férfiasságának igazolásaként egy nőnek telefonján keresztül a világhálózaton át.
*
2021. június 10., csütörtök
A DK (Dobrev - Gyurcsány Koalíció) aljasságának a netovábbja - az átvedlett kommunisták népárulása
Kezdjük a jó hírrel: egyre több helyről erősítik meg az információt, miszerint Dobrev Klára túl van a covidon, állapota stabil. Bár mások is elmondhatnák ezt, akikkel akkor kampányolt, amikor még fertőző volt. Elvégre a DK-s is ember, és az ő haláluk is számít, ha nem is azon az oldalon, de mint ember és a mögöttes család több, mint egy vadkapitalista, nácibarát párt céljai érdekében hozott áldozatvállalás. Adjunk hálát az Istennek, hogy Dobrev túl van ezen, és imádkozzunk együtt a többiek felépüléséért.
Viszont
muszáj szót ejtenem valami másról is. Messzebbről indulnék. Onnan, hogy olykor
magam is céltalannak érzem a kritikát, amit a politikusok egymásra szórnak. Méltatlan és aránytalan mindez ahhoz tömegesen fizetett közpénzhez, amit ezek mégis megkapnak és felvesznek ezért a mocskolódásért.
Lehet, hogy ezek alkalmatlanok, hogy nem bírják elég magas szinten a nyelvet, hogy hiányzik belőlük az alázat, a figyelem, a méltóság - de könyörgöm: ez nem vicc, nem játék.
A társadalom elsöprő többsége úgy van vele, hogy itt nem megengedhető a slendrián hazugság, a másra mutogatás, vagy a saját múltunk bűneinek mérlegelése helyett a másra mutogatás. Hogy itt senki nem felelős, senki nem kerül felelősségre, nem sérül a politikus, és a szakmai-nyelvi csűrcsavar igénytelenségtől, a pontatlanságtól, a hazugságtól megmérgezett közélet elviseli, míg a hozzádörgölődző sajtó a hátán hordja ezt a szemetet.
Aztán jön egy ilyen helyzet, és az arcodba robban a felismerés: ennyire ízléstelen, az arányokat, az emberi méltóságot ennyire nem ismerő, a határokat, önmaga felelősségét föl nem fogó, a szerepével tisztában nem lévő hazug miniszterelnök-jelöltet Gyurcsány óta nem hozott fel a szenny. Most is csupán a harmadik felesége, az a bizonyos bolgár Dobrev volt képes a korábbi kígyót ebben felülmúlni. Az ilyen arcokat egyszerűen tilos politikai szerepbe helyezni, tilos képernyőre engedni. Bűn.
Bűn a jóérzés, az emberi méltóság, a normalitás, haza és a politika ellen. Ez nem más, mint egy hataloméhes hazaellenesség.
Ebben a le kellett volna keverni, ráadni egy bejátszót, beszólni a műsorvezető fülére, hogy azonnal vegye el tőle a szót, és magyarázza el neki, miért megengedhetetlen a jellemtelenség hazudozás, és mindaz, amit csinál. Dobrevnek és a hozzájuk csapódottaknak azonban van bőr a képükön. Egy olyan mögöttes gyűlölet a magyarság, a magyar néppel szemben, amit csak egy ilyen bolgár születésű kommunista neveltetésű nőszemély képes így kifejezni.
Politikatörténeti mélypont, ízléstelenségi csimborasszó, amit Gyurcsány az öszödi beszédének nyilvánosságra kerülésekor feltárt a jellemtelenségéből. Amit Dobrev tett, és kifejtett a tévé kamerái előtt a 2006- gyurcsányi rendőr-terror kapcsán, az felülmúlja hazug szemkilövető férjének aljas tettét.
Ha valamit, ezt biztosan tilos folytatni.
*
2021. június 6., vasárnap
Apja nyomdokain a hétvégén sem ált le a tolvajlással a gátlástalan Gyurcsány - még a palóclevest is hazudta
Gyurcsány van annyira az apja fia és olyan gátlástalan, mint a büntetett előéletű családfő, akinek nyomán a gyerek sem jutott messze attól gyökerektől, amit a szülői házból merített. A lopós apa nyomán a fia is tolvajjá lett.
Gyurcsány tolvajlását számtalan lenyúlás igazolja a Szalay utcától a Balatonöszödi állami üdülőig és azon túl. Miniszterelnökként sem csinálta másként mint ahogy az apai szülőtől látta. Feri olyan mint a szarka. Amit lát és megtetszik neki, azt lenyúlja.
Így történt legutóbb is a Palóclevessel. Gyurcsány levesfotót lopott és hazugsággal tálalta a közösségi oldalán.
Politikai bejegyzését sajátos gasztronómiával próbálta feldobni. A recept a régi. Ami nem adataik meg számára, azt máshonnan elveszi. Az öszödi böszme ismét hazudott és megint lebukott. Alapanyag híján a másét vette- Átpolitizálta és sajátjaként tálalta.
A hívek meg cuppantak rá, mint Gréczy a mobiljára.
Ez lett belőle:

Összehord valamit, hazudik, majd kever bele politikát és máris kész a Gyurcsány újabb plagizált esete, az ellopott palóclevesről. Az úgyis olyan megható, hogy egy kretén otthon főz, süt, mos, és takarít. Még egy összetett levest is elkészít a hétvégére. Csakhogy ez sem valós, ahogy a szakdolgozata sem. Ezt is mástól vette.
Aztán belekeverte a szokásos Orbán-gyalázást, azt a mocskolódást, amit a hozzá köthető ellenzéki oldal Feri után szabadon gyakorol. Ez az, ami tuti jól hoz a DK boszorkánykonyhájára. Mi mást is gondolhatott Gyurcsány a hétvégén és a tettek mezeje helyett a Facebookos követői elé dobott egy álságos levest. Azt, amit mástól lopott.
Valójában Gyurcsány nem főzött, nem serénykedett a konyhában. Nem volt
sem palóclevese, sem pedig képe. Hát összelopta magának.
Amit kifőzött a pusztán a hazug politikai húzása volt a bemutatott levessel. Ételt nem készített, nem tálalt, tehát nem főzött és nem fotózott, mivel nem is volt mit, amikor nem a sajátjával kérkedett. Gyurcsány tehát lopott magának egy levest és hazudott hozzá egy storyt.
Gyurcsány az évek során semmit nem változott. A DK-sok politikája már csak ilyen aljas, hazug és mocskosan hiteltelen.
Gyurcsány a maga primitív módján lekopizta a Mindmegette.hu palóclevesét, majd a receptjéhez mellékelt egyik felvételt, amit történetesen éppen a Ripost szerkesztőségi fotósa készített.
A tolvaj Gyurcsány a szerzői jogokkal mit sem törődve feltöltötte a szajrézott képet a közösségi oldalára sajátként, és összeverte a maga sajátos ideológiájával, amit harmadik feleségének az utcai fellépéséhez fűzött.
Mit lehet erre mondani?
És itt megtekinthető a Mindmegette eredeti képe.
*



