Nem figyeltünk oda eléggé, mivel október 15.-e volt a kézmosás világnapja.
Mi lehetne ennél aktuálisabb, akkor amikor a pandémia közepén állunk mint Gréczy Zsolt a telefon előtt, és elfelejtkezünk a kézmosásról.

Már Semmelweis Ignác is figyelmeztetett a kézmosás fontosságára –
emlékeztetőül: őt nevezik az anyák megmentőjének, mert szorgalmazta az
orvosoknál a klórmeszes vízben való alapos kézmosást – a koronavírus
megjelenése miatt pedig valószínűleg többet hallottuk Győrfi Páltól és
Müller Cecíliától, hogy mennyire fontos a kézmosás, mint azelőtt egész
életükben.
Hogy ennél ne álljon meg a dolog, a kézmosásnak már világnapja is
van, amelyet 2008-ban indította útjára több nemzetközi szervezet, köztük
az UNICEF is, amelynek magyar bizottsága 2009-ben szervezett először
programot.
Ilyen nincs, és mégis van: Vadai Ágnes, a Gréczy Zsolt védelmében akkorát ment az ATV-ben a Megváltó születésére hangolódva, hogy az pár(t)ját ritkítja! „Mindannyian Zsolt mellett álltunk ebben az ügyben, ez teljesen nyilvánvaló.”
Mindezt azután, hogy Gréczy Zsolt DK-s politikus a Klubrádióban elpanaszolta, hogy
csütörtökön olyan fotókat juttattak el szerkesztőségekhez, amelyeken az
ismeretlen levélíró állítása szerint a képviselő nemi szerve látható.
Aztán kiderült, hogy mindezeket Gréczy magáról készítette és rögzítette, egyes esetekben maga küldte szét bizonyos nőismerőseinek. Volt olyan felvétel, amely a kamera előtt önkielégítést végez.

Gyurcsány szerint ez magánügy, csakhogy ezt nem magában, hanem a telefonján megosztva űzte Zsolt barátja. A politikus végül elismerte, hogy ő készítette a képeket.

Ezt követően eltüntették Zsoltit, majd hosszú idő után először szerepelt nyilvánosan a
Demokratikus Koalíció (DK) volt szóvivője, amikor az Oltalom Karitatív Egyesülettel akciózott Gyurcsány
pártja.
Ez nemcsak azért érdekes, mert a szervezetet a hazai
Soros-világ egyik legismertebb szereplője, Iványi Gábor vezeti, hanem
mert az eseményen megjelenő Gréczy most volt először látható felöltözve a botrányt követő lemondása után.

Mint talán ismert, Gyurcsány Ferenc bizalmasa az után
mondott le minden posztjáról, köztük az országgyűlési képviselőségről,
hogy saját magáról készített meztelen képek kerültek elő róla.
Gréczy Zsoltra ez az önkielégítős pornó valahogy ráégni látszik. Érthető mód, hiszen éppen ő volt az, aki azért szólta meg Borkait, mert egy jachton bulizva nővel közösült. Ez akkoriban nagyon zavarta.
Borkai lemondott és távozott a közéletből. Gréczy azonban a hátsó lépcsőn próbál visszalopózni úgy, mint ahogy Gyurcsány régi jó elvtársai a Karácsony vezette fővárosi helyeken.
Mint véletlenül kiderült, Gréczyt a ferencvárosi önkormányzaton keresztül próbálták visszacsempészni a közéletbe. Egy önkormányzati cégbe akarták benyomni a DK-s politikust, úgy mint ahogy Draskovicsot, Vágót és az összes többi léhűtővel tették a Fideszt váltó polgármesterek, Karácsony G.-vel az élen.
A IX. kerületi polgármester, Baranyi Krisztina maga jelentette be, hogy a DK és az MSZP
egy most alakuló ferencvárosi médiacég felügyelőbizottságába Gréczy Zsoltot, a
Demokratikus Koalíció korábbi szóvivőjét jelölte. Azt is közölte ugyanakkor,
nem támogatja, hogy a tavaly decemberben parlamenti mandátumáról a botránya okán lemondott egykori képviselő, a DK egykori szóvivője Ferencvárosban
térjen vissza, mert eddig semmilyen módon nem vett részt a kerület közéletében.

A DK és az MSZP, miután kiderült, hogy
Baranyi nem támogatja, hogy Gréczy
töltse be a posztot, nem volt hajlandó helyette új tagot jelölni. Vagyis mindenféleképpen be akarták nyomni a telefonba rejszoló Gréczyt. Baranyi
Krisztina ezért inkább levette a napirendről az előterjesztést.
Ez már az LMBTQ mozgalmat támogató és a szivárványos zászlót a hivatalra kitűző B.Krisztának is sok(k) volt.
A Magyar Hangnak elmondta a polgármester, azért döntött úgy, hogy mégsem
alapítanak céget, mert a DK és az MSZP úgy nyilatkoztak,
mindenképpen megszavazzák fb-tagnak Gréczyt.
Ezek szerint Baranyi Krisztina sem tartja elég tisztának, kezet-mosottnak Gyurcsány haverját Gérczy.
Mindez a kézmosás világnapjának kapcsán jött elő, szinte az alkalomhoz illően.
Kár lett volna kihagyni.
*