A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lopás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lopás. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. szeptember 25., péntek

A bűnös - tolvaj (- Ungváry)

 

Nyugodt álmába csöngetés hasított. Hajnali öt óra. Alsógatyában nyitott ajtót, a küszöbön rendőrök.

– Vagyonvisszavédelmi ható államság. Velünk jön. Öltözzön fel!

Komor épület alagsorában hallgatták ki.

– Hosszú a priuszod – kezdte a nyomozó. – Rezsicsökkentés 2013 óta. Villany, gáz, víz, csatorna, szemétszállítás – sorolta. – A különbözet átlagosan havi 40 ezer, évi 480, tehát eddig hatmillió 240 ezer. Családi adókedvezmény. Ez kicsit bonyolultabb, a fizetésed jelentősen emelkedett a tolvaj Orbán-kormány idején, viszont a gyerekek megnőttek, ám így is a költségvetésből, vagyis a többi állampolgártól hozzávetőleg 13 millió forintot loptál el.

Ingyentankönyv. 2020/2021-ben vezette be a népnyúzó Orbán, ez hét tanév, de több gyereked is járt iskolába, tehát a 15 ezres tankönyvcsomagot 15-tel szorozzuk: 225 ezer. Bagatell, akár az ingyenjogsi és -nyelvvizsga. 25 éven aluliak adómentessége, ez két dolgozó gyermekedet is érintette, nem nagy összeg, havi ötvenezerrel számolva kb. kétmillió.

A csokot is felvetted, tízmilla körüli, ugyanennyi a lányod babavárója. A családi autóra, illetve az otthonfelújításra 3-3 millió. 2022-ben a teljes szja-t visszautalta a kormány, igaz, a mentességek miatt alig volt 2021-ben adód, de félmillió azért visszacsorgott. A férje halála óta veletek élő nagymama 13. havi nyugdíja, amit szintén a korrupt Orbán-kormány lapátolt 2021-től részletekben, 2024-től teljes összegben: másfél millió. Azt nem is mondom, hogy a babakötvény-befizetésekre a három gyerek esetében uszkve háromszázezer támogatás érkezett; zsebpénz, de fájóan hiányzik most a költségvetésből, ami a hozzád hasonlóan kollaboráns kapzsi korrupt polgárok luxizását biztosította. Ez eddig kerekítve ötvenmillió forint a maffiától. És hány ilyen alamuszi pénznyelő van még? – tornyosult fölébe fenyegetően a kihallgatótiszt.

– Borzasztót álmodtam – ébresztette fel a feleségét. – Kire is szavaztunk áprilisban?

– Hát a Tiszára.

– Lehet, hogy hiba volt.

* 

2026. augusztus 6., csütörtök

Precedens - Ellopott egy 30 ezer forintos mobiltelefont, ezért 2,5 év börtönre ítélték ( - van aki ezt is megússza)

 Precedens értékű ítélet született. 

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a férfit, aki Soroksáron vette el az alvó áldozata mobiltelefonját. A bíróság első fokon két és fél év börtönre, valamint pénzbüntetésre ítélte a vádlottat.

A vád lényege szerint a 41 éves férfi 2026. július 12-én délután, a XXIII. kerületi Hősök terén felfigyelt arra, ahogy a mellette lévő padon ülő férfi a fejét előrehajtva alszik, és jobb keze alatt, a padon van a mobiltelefonja. Ekkor óvatosan megközelítette az alvót, a vállát többször meg is érintette. Miután meggyőződött arról, hogy áldozata nem fog felriadni, néhány perces figyelés után elvette a telefont.

A 444-hez is eljutott információk szerint  Magyar Péter az Ötkertben bulizott, amikor észrevette, hogy egy férfi videót készít róla. Részegen odament a férfihoz és kitépte a kezéből a telefonját, amit a tulajdonos megpróbált megvédeni. Ebből talán némi dulakodás is lett. Ez pedig már erőszakos cselekmény, vagyis a rablás gyanúja is elképzelhető. 

Magyar Pétert botrányos viselkedése után a biztonságiak kidobták a szórakozóhelyről. Az eltulajdonított telefonnal kényszeredetten, részegen távozott, majd  közterületi bolyongásában a Dunába dobta. 

 https://cdn.origo.hu/2024/06/8EWUziN67fPRJxQmLyOkmrt-Qxw874vIvmzIG5RntHk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RmODc0ZDRhNzU0MTQwZTFhNjAxYmJiMDliNDdiMzRh.webp

A sértett károsult Szendre István gépészmérnök nyilatkozatában, - amelyet a Renitens YouTube-csatornáján tettek közzé, - elmondja, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője egy budapesti szórakozóhelyen kicsavarta a kezéből a telefonját, kétszer arcon ütötte, majd a Dunába dobta a készüléket. Mindez 2024. június 21-én történt, amikor a Budapesti Rendőr-főkapitányságra bejelentés érkezett garázdaság és rongálás gyanúja miatt.

Szendre arról is beszél, azután kerül sor az inzultusra, hogy ő is elkezdte videózni Magyar Pétert a szórakozóhelyen. A férfi azt állítja, a képviselő politikai szidalmak közepette ütötte meg, a jelen lévő fiatalok pedig közéjük álltak. A biztonsági személyzet végül kivezette Magyar Pétert. Az utcán – Szendre szerint – a képviselő mindvégig tagadta, hogy nála lenne a telefon, majd a rakpartnál a Dunába dobta azt. A készüléket búvárok emelték ki később.

 Ami után az eset kiderült és nyilvánosságot kapott amiről aztán Magyar Péterhez sajtója, a 444 és a 24.hu is beszámolt.

  Erre Magyar a közösségi  oldalán többek közt így reagált a történtekre: „Lelkileg borzasztó megterhelő heteken vagyok túl. Ember vagyok, hibáztam. Mindenkitől elnézést kérek, akit a történtekkel megbántottam.” 

 Az ügyben a rendőrség rongálás és garázdaság gyanúja miatt indított nyomozást.

 A garázda Magyar Pétert a 444 így próbálta mentegetni:  "Magyarnak tényleg turbulens napjai vannak: kevesebb mint egy hete szavaztatta meg enyhén irányított kérdések mentén a követőivel, hogy beüljön-e egyáltalán az Európai Parlamentben - előzetesen azt ígérte, nem megy se oda, se a Fővárosi Közgyűlésbe -, majd az eredményt összegezve jelezte, hogy tényleg beül, hétfőn pedig már át is vette a mandátumát."

Magyar Péter nem csak a telefonlopási ügyében hazudott. Az sem volt igaz, hogy nem jelöltei magát EU-s képviselőnek és nem ül be a parlamentbe, hiszen átvéve a mandátumát azonnal a mentelmi jogát kihasználva mentesült az eljárás alól.  

Ezzel a mentelmi jogával (vissza)élve kerülte el azt a büntetési tehertételt, amit a soroksári tolvaj nem.

 https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/6876/68763/687637/68763739_9b70ea401086a257cd77d6a0b662f75d_wm.jpg

  Magyar Péter nem állt a nyomozóhatóság, vagy az igazságszolgáltatás elé és máig nem tisztázta magát az ügyben.   

* 

2024. szeptember 11., szerda

Tolvaj a házban - hallgatási pénz úgy, mint jutalom ( - a közvagyon, meg csak folyik)

 Bukodi polgármesterként az utóbbi időben egyre gyakrabban hangoztatja, hogy a kifogásolt, vagy hibás döntések okán nem vonható felelősségre, mert Ő is csak egy szavazat a képviselő-testületi többségben.

Vagyis már tolja a felelősséget a saját támogatóira, párttársaira, vagy éppenséggel az olyan képviselőkre, akik nem közvetlenül pártszimpatizánsai, de közreműködő tagjai voltak a polgármesteri térnyerésnek.

Számos ilyen döntéshez adott támogatást a testületi tagság, amit jegyzőkönyvek sora bizonyít. 

Az, hogy most megváltozott a széljárás, és a legutóbbi választás során összeálló (új) testület árnyékában, az októberben beköszönő (új) polgármester előtt más már a képlet, azt mindenki érzi.

Ezért is érthetetlen sokak számára, hogy a jelenlegi képviselő-testület miért szavazatot meg Bukodi nyomán 3 havi fizetését kitevő jutalmat annak a Paksi Zitának, aki az elhíresült Koltai-ügy és a Szabadidőközpont pénzügyi elszámolása után bedobta a kulcsot.   

Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 

1.) mint az Egressy Gábor Nonprofit Kft. 100 %-os tulajdonosa úgy dönt, hogy Paksi Zita – jelen napirendhez mellékleten csatolt – 2024. július 5. napi ügyvezetői lemondását elfogadja és tudomásul veszi, hogy a lemondó egyoldalú jognyilatkozat annak megtételével joghatályos lenne ugyan, azonban fenntartja a jogot, hogy a Kft. működőképességének biztosítása érdekében a lemondás az új vezető tisztségviselő kijelölésével vagy megválasztásával, ennek hiányában legkésőbb a bejelentéstől számított hatvanadik napon, azaz 2024. szeptember 3. napján válik csak hatályossá. 

2.) az 1.) pontban foglaltakkal összhangban úgy dönt, hogy Paksi Zita munkajogi jogviszonyát az új vezető tisztségviselő kijelölésének napján, de legkésőbb 2024. szeptember 30. napjával közös megegyezéssel megszünteti, amellyel egyidejűleg részére három havi jutalom kifizetését rendeli el, továbbá hozzájárul, hogy a nevezett személy által használt telefonszám a nevére átírásra, továbbá a részére ...

Paksi tehát 3 havi jutalomban részesül távozásával a képviselők többségének jóváhagyásával. Mindez Icsó László Csaba előterjesztése és Ügyrendi Bizottsági javaslata kapcsán került elő. 

 

 (Ez annyira passzol ahhoz amikor Buza Ernő hasonló előterjesztése kapcsán jutalmazták a polgármestert.)  

Egy bevett játszma része mindez. Lényege, hogy a bizottság élén, vagy tagságában a polgármestert támogatói többség hozza meg az előre megbeszéltek, vagy a laposztás szerint meghatározott javaslatot, amit aztán a testület elé tárva a képviselők kéz-kezet mos alapon megszavaz. Így volt ez az egymásnak osztott jutalmazások során ugyanúgy, ahogy a haveroknak szétosztott közpénzek esetében is.  Paksi Zita szintén ennek a metódusnak a részeként kaphat kb 1,5 millió forintot.

Egyesek szerint ez egyfajta hallgatási pénz, azért, hogy aztán Zita ne vágjon vissza Bukodinak akár a Koltai-ügy, akár a választások során érzékelhető átfedések, valamint az Egressy költségvetésében elkönyveltek kapcsán.

Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy az a Paksi, aki az utolsó városi vigasságra egy börtönből szabadult celeb reppert képes volt a város nyakára zúdítani, miért kaphat, érdemelhet ki jutalmat pusztán a lemondása okán? A közös megegyezés része a "pofa súlyba" és hozzá a jutalom? Miért akkor a közös megegyezés és miért nem fogadta el egyeneságon a lemondást a városvezetés?  Mit tudhat Paksi, ha a felmondását 3 havi díjazással kénytelen jutalmazni Bukodi testülete?

Mi az, amit még nem fizettek meg ennek az asszonyságnak?  

És lássunk csodát! - képviselő-testület a jelenlevők egyhangú szavazatával mindezt jóváhagyta. (187/2024. (VII. 31.) számú ÖK. Határozat)

Jelen vannak:
Bukodi Károly polgármester
Murinainé Murár Emília alpolgármester
Balló Benő képviselő
Darócziné Kozma Judit képviselő
dr. Gallai Zoltán képviselő
Icsó László Csaba képviselő
Krisztián László képviselő
Valóczki Melinda Andrea képviselő

Skandalum, szégyen!  

Erre van pénze az önkormányzatnak. Akkor, amikor egy normális Városi Vigasságra nem futja, csak egy mostanában szabadult elítélt bűnöző főműsornak szánt produkciójára. 

Arra aki ellopta a Noé Állatotthon gyűjtött támogatását. És aztán ezt ajnározza és dicsérő az Egressyben dolgozó "fukszos" Szentkirályiné Süveges Ágnes. 

Ezzel ellentétben sokan mások éppenhogy a bűnöző Manuel és annak rajongótáborának kétes megítélést firtatják, mondván Ócsa ennél többre érdemes.

Bukodi Koltai kitiltotta, a bűnben szennyezett, lopáson kapott Manuelt meg nem.

 Különösen annak tükrében, hogy városkánkban az utóbbi időben jelentősen megnőtt a bűncselekmények száma. 

Közösségi oldalakon számolnak be arról, hogy ismeretlen elkövető átvágva a kerítést a baromfiudvart dézsmálta meg. Tyúkot, kakast loptak el.  Ráadásul a Fővárosi Rendészeti igazgatóság munkatársával történt mindez. Gondolom ez is hozzájárul Ócsa megítéléshez, Bukodi kisvárosi hangulatához. 


 Manuel koncert és tyúklopás. Miért mindig a legalját kell idehozni? Miért nem lehet színvonalasabb produkciókkal előrukkolni? Tudjuk, hogy Bukodi polgármesternek egy Koltai már snassz, de miért egy börtönviselt kappanhangú tolvajt kell beszervezni?  Többen erre panaszkodnak.

Más meg arról panaszkodik, hogy a vasútállomáson található kerékpártárolóból a drága biciklijét lopták el.  És ez nem az első eset.


 De mit is várhatunk attól az önkormányzattól, ahol a képviselők a polgármester nyomán jutalmazzák azt a Koltai-ügybe és részint választásba, az elszámolásába  belebukó intézményvezetőt, aki képes volt tolvajt a városba rendezni. 

Mit várhatunk attól a városvezetéstől, aki képtelen több közterület-felügyelőt, rendőrt a városba szervezni, megfizetni, de képes a távozó ügyvezetőt milliónyi pénzzel kitömni?

Mert ugyebár Bukodi városvezetése  mindig is odafigyelt a maga embereinek finanszírozására. Legyen az a saját dolgozója, vagy éppenséggel a jelöltje, netán a maga ajánlott vállalkozója. Így került volna 16 millióba 16 klíma, további 30 millióba az útfelújítás, de a 22 milliós megszavazott közvilágítás  sem lehet különb a sorban.

Szóval van itt pénz emberek, csak arra nem futja, amire a lakosságnak lenne szüksége. Az Egressy Gábor Szabadidőközpont amúgy is a Bukodi adta önkormányzat egyik kifizetőhelyének számított. Most is csak a pénzt viszi. Paksi Zita lelépési összege, csak egy olyan mellékes áldozatvállalás, mint Manuel koncertje és az eltűnt kerékpár, vagy a szabadon választott baromfi.

 (A jutalom és a lopás csupán járulékos veszteség.)

*

2021. június 6., vasárnap

Apja nyomdokain a hétvégén sem ált le a tolvajlással a gátlástalan Gyurcsány - még a palóclevest is hazudta

 Gyurcsány van annyira az apja fia és olyan gátlástalan, mint a büntetett előéletű családfő, akinek nyomán a gyerek sem jutott messze attól gyökerektől, amit a szülői házból merített. A lopós  apa nyomán a fia is tolvajjá lett.

Gyurcsány tolvajlását számtalan lenyúlás igazolja a Szalay utcától a Balatonöszödi állami üdülőig és azon túl.  Miniszterelnökként sem csinálta másként mint ahogy az apai szülőtől látta. Feri olyan mint a szarka. Amit lát és megtetszik neki, azt lenyúlja.  

Így történt legutóbb is a Palóclevessel. Gyurcsány levesfotót lopott és hazugsággal tálalta a közösségi oldalán.  

Politikai bejegyzését sajátos gasztronómiával próbálta feldobni. A recept a régi.  Ami nem adataik meg számára, azt máshonnan elveszi.  Az öszödi böszme ismét hazudott és megint lebukott. Alapanyag híján a másét vette- Átpolitizálta és sajátjaként tálalta.  

A hívek meg cuppantak rá, mint Gréczy a mobiljára. 

Ez lett belőle: 


Összehord valamit, hazudik, majd kever bele politikát és máris kész a Gyurcsány újabb plagizált esete, az ellopott palóclevesről. Az úgyis olyan megható, hogy egy kretén otthon főz, süt, mos, és takarít.  Még egy összetett levest is elkészít a hétvégére.  Csakhogy ez sem valós, ahogy a szakdolgozata sem.  Ezt is mástól vette.

Aztán belekeverte a szokásos Orbán-gyalázást,  azt a mocskolódást, amit a hozzá köthető ellenzéki oldal Feri után szabadon  gyakorol.  Ez az, ami tuti jól hoz a DK boszorkánykonyhájára.  Mi mást is gondolhatott Gyurcsány a hétvégén és a tettek mezeje helyett a Facebookos követői elé dobott egy álságos levest.  Azt, amit mástól lopott.

Valójában Gyurcsány nem  főzött, nem serénykedett a konyhában. Nem volt sem palóclevese, sem pedig képe. Hát összelopta magának.

Amit kifőzött a pusztán a hazug politikai húzása volt a bemutatott levessel.  Ételt nem készített, nem tálalt, tehát nem főzött és nem fotózott, mivel nem is volt mit, amikor nem a sajátjával kérkedett.  Gyurcsány tehát lopott magának egy levest és hazudott hozzá egy storyt.

Gyurcsány az évek során semmit nem változott. A DK-sok politikája már csak ilyen aljas, hazug és mocskosan hiteltelen.

Gyurcsány a maga primitív módján lekopizta a Mindmegette.hu  palóclevesét, majd a receptjéhez mellékelt egyik felvételt, amit történetesen éppen a Ripost szerkesztőségi fotósa készített.

A tolvaj Gyurcsány  a szerzői jogokkal mit sem törődve feltöltötte a szajrézott képet a közösségi oldalára sajátként, és összeverte a maga sajátos ideológiájával, amit harmadik feleségének az utcai fellépéséhez fűzött.

Mit lehet erre mondani?

És itt megtekinthető a Mindmegette eredeti képe.

*