A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közmunka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közmunka. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. április 8., hétfő

Lájkvadász buksi - bohózat (- mert a napi megjelenés fontosabb a városvezetésnél)

 Nevetséges és bohózatba illő, de egy komoly polgármester közösségi oldalára semmiképpen sem való képi megjelenítéssel próbált üzenetet közvetíteni Ócsa városvezetője, sokak számára közömbös társaságban, egy sajátosan pikáns ábrázolásban.

Így van ez akkor, amikor egy alacsonyan művel embert kerül olyan pozícióba, melynek képtelen megfelelni Ez az abszurditás olyasfajta kényszeredettségből fakad, mely a narcisztikus hajlamokkal bíró egyént a közzétételre sarkalja. Bukodi polgármester szerint tök mindegy, hogy mit jelenít meg, csak legyen valami, ahol, amiben szerepel, hogy lássák az emberek. Ez egyfajta önkifejezése annak az alkatnak, amit szellemisége termel.

Ebben a közzétételben benne van mindaz, amit egy normális polgármesternek az áprilisi tavaszban bolondként, avagy bolondozás gyanánt sem jó megtenni.  Bukodi azonban erre képes. Ez telik tőle.

Április bolondjai - a lájkokért mindent ( - közmunka helyett)

Egy ilyen figurát miként is vehet komolyan az ember egy több sebből vérző, költségvetési hiánnyal meglékelten lepukkadt városban?   Az érdemi tájékoztatást nem válthatja ki a hülyeség, a polgármester bohóckodása. Ennek semmi köze a polgármesteri munkához. A lájkvadászat és az elismerést két különböző dolog. Az előbbiért ennyi is elég, az utóbbiért meg kell(ene) dolgozni. Az érdemi munkavégzést a polgármesteri feladatellátást ez nem pótolja.  Ezért kell meghagyni a maga (hozzá illő) valós környezetében és a városért való munkálkodást másra bízni. Bukodit BÉKE-vel el kell engedni

Ócsa tízen éve vegetáló polgármestere képtelen ezért a városért, az itt élőkért cselekedni, polgármesterként tisztességgel megdolgozni a havi járandóságáért. Bukodi a város előjárójaként képtelen a választók érdek-képviseletiére.  Az egész eddigi ténykedése benne van abban az ábrázolásban, amit képi formában maga tett közzé a város polgármesterként jegyzett közösségi oldalán.  

*

2021. augusztus 30., hétfő

10 éves polgármesteri hanyagságot próbáltak olcsón gaztalanítani - minden másra szórták a pénzt ( - strand)

 Karcsink polgármesterré választásának utolsó szakaszában jutott éppen eszébe a regnálásának vagy 10 évében, hogy végre kigazoltassa a több cikluson át rohasztott önkormányzati területet.

(Polgármesteri strandolók)

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/240951316_912532732669976_7298707975919906077_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-5&_nc_sid=0debeb&_nc_ohc=XyVcfOmnbMwAX-zJF0t&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=b6013e23a56c0d363398be6046fc44ce&oe=61326B04

Naná, hogy erre nem jutott már pénz a nagy tékozlás közepette, hiszen a város a saját polgármestere által gerjesztett adósságcsapdában vergődik.

A Bukodi vezette Ócsa képtelen a saját lábára állni. Mondhatni a K&H gördülő hitelénél él és funkcionál. Évek óta ebből fedezik a beszakított költségvetés hiányát. Azokat a tízmilliókat, amiket elszórtak az agyament városvezetés ötleteléseinek oltárán.

 https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/240833675_879273329361731_4254175850516182124_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-5&_nc_sid=b9115d&_nc_ohc=Ji53OOc-Y0cAX_E8geD&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=5106edd5f13fb22a41d58d1c4e0b1962&oe=61544FC5

  Mert míg futotta kétszeri ültetésre a 20 milliós Oxyfa ültetvény finanszírozására, és milliók az évek során a polgárőri őrzésére, addig bizony nem telt Alsópakony gazdasági negyedének vízellátási gondjainak megoldására. De a vasúti átjáró biztonságos átépítése helyett is inkább a a saját maguk által leüzletelt és törmelékekkel elszennyezett önkormányzati földterület úgynevezett rekultivációjára költötték el a fejlesztésre fordítható pénzeket, úgy, ahogy a Tsz-iroda számunkra értelmetlen megvétele és lebontása is elvitt vagy 40 milliót a közpénzes kasszából.  

Lehet, hogy egy kép erről: állás, szabadtéri és fa

Így aztán sem korszerű, és biztonságos vasúti kereszteződés, sem ehhez vezető járda, de még csak normális belterületi kerékpárút sem létesült az elmúlt polgármesteri évek során Ócsán.  

 Maradt a megnövekedett költségvetési hiány és a polgármesteri finanszírozás, amit a képviselők jóvoltából, még a milliós év-végi körbejuttatásokkal is terhelték.  Mindezt Buza Ernő és Kardos Zoltán hagyta ránk, hogy a költségvetés másik nagy felzabálójaként ismert Horváth Tamás hagyatékáról ne is beszéljünk, aki éveken át szipolyozta Ócsa közösségi kasszáját. 

 http://static2.origos.hu/i/1208/20120815-ocsa-lakopark-epitese-devizahitelesek-horvath.jpg

Most azonban, hogy a haverok már kivonultak az ázottan lepusztult tornacsarnokból és a gaztengerként hátrahagyott volt strand-területről, jöhetett kapás-kaszás lakosság a megvilágosult polgármester ötletelésének megvalósításához.

A városi önkormányzatunk által alig támogatott tűzoltók, a haveri kuncsorgással elért rászedettek zárkóztak fel a polgármesterhez gazolni.  

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/239589684_879274012694996_8520900491033416623_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=b9115d&_nc_ohc=ugHHJf4It-wAX8Ul8Al&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=d4dcb18486c41be35a5c5dadedb18122&oe=61514F30

Érdekes volt a Facebookon látni azt a néhány embert, aki felsorakozott és kiállt. Érdekes, hogy nem láttuk viszont azokat, akik a legutóbbi kampányban még a polgármester oldalán szónokoltak. Sem a helyi sportolók, sem a költségvetésből külön milliókkal támogatott focisták, de még csak az ócsai B-közép ismert tagjai sem jelentek meg vagy fogtak szerszámot a gyomirtáshoz. A bolyai alapítványát kezelő egykori "Spák tanár úr" sem volt képes szerszámot fogni korábbi cimborája kedvérét. Még csak jelen sem volt, pedig maga is sokat húzott buksiból anno, ahogy Karácsonyi és ahogy Kecskés is, de most mind leszarta. 

Csupán pár amazon volt képes odaállni és adni magát a feladathoz.  Most a Sarokház és Balló Benő képviselő is úgy tartotta távol magát ettől, hogy az ebédet is a polgármester által nélkülözött Bajor söröző volt kénytelen biztosítani, annak ellenére, hogy az összes nyereséges bulit Ágikáék kapták és vitték. De a jelentős kifizetéseket megkapó és a focistákat is a meccseket után etető egykori TsGasztro  sem adott most "ingyen" ebédet a melósoknak. Az ingyenesség és a gazolás ezeknek a jól menő vállalkozóknak valahogy nem áll össze.  

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/240864141_879273976028333_8756877295443124720_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=b9115d&_nc_ohc=BYezWxEyShYAX-Ryw3U&tn=9SGO-awfvsr61nlM&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=3cf6eeadd0d2f0e063a77f2b15ab0921&oe=6152C514

Ehhez inkább a elhanyagolt és nem támogatott tömörülések segítségére volt szüksége a polgármesternek, nehogy már teljesen felégjen.  Még szerencse, hogy Puskás odament, ahova a gazdaságilag érdekelt Kardos és Gallai nem volt képes az arcát tolni. Elvégre ők nem végeznek ilyen alantas közmunkát. Ráadásul fizetség nélkül? Még mit nem.

 https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/240839482_879273979361666_5519201615450279764_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-5&_nc_sid=b9115d&_nc_ohc=T0pitaooYhkAX8R9-Tt&tn=9SGO-awfvsr61nlM&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=eb2c50337213b5f606ba6da96dab2e1d&oe=615432F9

 Sándor István és barátai azonban mégiscsak képesek voltak kihúzni a szarból a polgármestert.  Mi is lett volna vele nélkülük?  Az Ő ingyenes közmunkájuk nélkül?

ImageImage Végül örülhetünk, hogy tűzoltó munkával és asszonyi segítséggel valamelyest sikerült kitisztíttatni ezt a városvetés által elhanyagolt területet. 

https://64.media.tumblr.com/f932206156e72f0d5f85d7462a0aef3c/ecc0a41f726607a3-b8/s2048x3072/66e40c20f517a1843a766a61cc43f5871d03ae39.jpg

*

2021. július 13., kedd

Hogy nem szakad le a pofájáról a bőr - amikor Ócsa Pató Pálja feltatálja a spanyol viaszt ( - hol strand állott)

Ma is van képe Ócsa léhűtő polgármesterének több évnyi semmittevés után úgy előállnia, mint annak az orálisan szűznek tűnő kislánynak akit első bálozóként pironkodva szólítja meg a rá szemet-vető párja.

 

Bukodi polgármester valahogy ezt a látszólagos szűziességet húzta elő a tarsolyából, amikor ebben a tikkasztó hőségben város volt strandjának újrahasznosításával próbálja megetetni a helybélieket.

Károly úgy tesz, mint az álmából feleszmélt esetlen, aki a homlokához kap és kiötli, hogy a régi strand évek óta elhanyagolt, lepusztult területét, amit egyrészt évekig hagyott parlagon, másrészt haveri vállalkozóknak adta oda ingyenes használatra, mondván, hogy ők majd cserébe renden tartják azt.  

Hát persze, hogy ez is csak a tőle megszokott porhintés volt, amivel igyekezett kimagyarázni az egymás közti elkötelezettséget, ahogy az egyszer már lelepleződött az iskolai tornacsarnok és az egykori tornatanár, a gimnáziumi alapítványi elnök esetében. Aztán ennek is meg lett a következménye, ami a baráti sörfocistákon kívül a közösségi használatot is károsan érintette.

A strand haveri bérbeadásának  is valahogy ez lett a következménye.  Az éveken át kiadott terület ugyanúgy elhanyagolttá vált, mintha az önkormányzat azt ki sem adta volna, vagy az ismert vállalkozók abból hasznot sem húztak volna, akár a méhészettel, akár mással. 

Az egykori strand ezzel együtt a pusztulaté lett, ahogy azt a polgármesteri politika, a személyes érdek, vagy a hanyagság hozta tőle.  

Hiába a sarokházi színjáték, Ballo Benővel a kitisztítást illetően,  az maradt olyan elburjánzott, amilyen az elmúlt évek hanyag gazdálkodása során lett.


Aztán most az újabb előadás szerint a polgármester egy szabadidőparkot álmodott, amihez sem elképzelése, sem eszköze, de még csak terve sincs.  Mégis megbíztak egy vállalkozót némi közpénzért cserébe, hogy arról vessen papírra valamiféle elképzelést a polgármesteri álomhoz igazodva. 

A mese jelen fejezete szerint a polgármester ezzel az általa elhanyagolt területtel, mint a jövő nagy elképzelésével kezdett hírveréses kampányba.   Beindította a képviselőit, hogy buzdítsák fel a lakosokat, hogy ezzel a saját malmára hajtsák a vizet.  


A közösségi oldalon azonnal rácsaptak az ott élők és beindultak kommentelők.  Erre a polgármester az érdeklődést kihasználva, máris kaszát, kapát, ásót kiáltott és amolyan kommunista műszakhoz illő mód ingyen munkára hívta a kommunális adójával terhelt kedvelőit, hogy azt az elhanyagolt önkormányzati területet, amiből már többen is hasznot húztak maguknak, most ezek a felbuzdított emberek tegyék rendbe neki.  Csak úgy szolidaritásból, Bukodi hazug hívószavára.

Bukodi az elmúlt években Ócsa polgármestereként igen kikupálódott és mára olyan politikai szélhámossá vált, mint hasonszőrű társai.  A város fideszes embere semmivel nem jobb és különb más, vagy az ismert helyi polgárőr, a megyei szövetség elnökségi tagja által agyon gyalázott kormánypárti politikusnál. 

Ócsa polgármestere az általa elnökölt helyi sportegyletet közel 20 milliós éves keretből dirigálja. Ehhez a lakossági költségvetésből 7 milliót adnak.  

Ugyanakkor ez a polgármester az Oxyfa ültetvényekre 20-40 millió közötti összeget szórt el, akkor, amikor a strand területe éppen nem számított.

Ugyancsak ő volt az, aki ez idő alatt a TSZ-Irodára 27 milliót, majd az elbontására 10-12 milliót költött.

A Lakatos-ház milliós eldózerolása ehhez képest semmiségnek számítana, ha nem maradt volna utána az a folt, ami az (öreg-) Ó-falu azon részét károsította.

De volt pénze pereskedésre, az általuk engedélyezett MÁV parkolóberuházás által kitermelt hulladékok környezetkárosításának eltüntetésére, ami szintúgy milliókba fájt az itt élőknek. 

Csak éppen a strand területére, nem jut a költségvetésből. Ahogy szomorúan megszokottá vált az évek során Bukoditól, éppen a lakossági célokra nem jut forrás. 

Így nem épült ki a járda a Bajcsy Zsilinszky, illetve a Széchenyi vagy éppen az általa beígért Damjanich utca milliókért "felújított" részén.    

De mondhatnánk azt is, hogy ezért nincs kerékpárút és ezért nem normális a helyzet Ócsán. Ezért, és azért, mert a polgármester pofátlanul csal, hazudik és költekezik, miközben a város a volt strandjával együtt pusztul. 

És ne lássunk csodát, Bukodinak van képe kiállni koldust játszani és az embereket köznépi kubikolásra (közmunkára) fogni, hogy neki több költeni valója maradjon.  

Nem tesz mást, csak a mézesmadzagot lógatja be, mint horgász a csalit és vár a kapásra. Ma erre tett felhívást akkor, amikor videóüzenetet tett közzé magáról és az egykoron volt lepusztított strand területéről. 

Hát, gyerünk, ahogy szólt: vasvillát, ásót, kapát, gereblyét fel; - és tegyük rendbe.

*

2019. augusztus 17., szombat

Ócsán a vasúti átjárót nem érinti a felújítás - a régi nyomszélesség marad, nem bővül az út semmit ( - időmúlás)

Bár rettentően sokat vártunk rá, talán valahára el is kezdődik az útfelújítás Ócsán a Damjanichon.

Az évekig tartó ígérgetés, az elmaradt útfelújítás és a meghagyott kátyúk nem csak az illetékesek édesanyját, hanem a magát az érintetteket, az itt közlekedni kényszerült lakosságot is bántotta. A legnagyobb kockázatot az erre kényszerítettek vállalták.  Azok akik gyalogosan, kerékpérárral, vagy éppen a buszt vezetve tették próbára emberségüket. 

A városvezetés és az alája tartozó városüzemeltetés hagyta az egészet addig fajulni, mígnem az elviselhetetlenségig fajult a helyzet.  Ócsa leginkább terhelt belső útjairól van szó, ahol a menetrend szerinti járat, az iskolabusz is közlekedik és a vasutat keresztezi.  Ócsa önkormányzat ezt a szakaszt hagyta a leginkább elhanyagoltan.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/66113570_1076393919416623_2369596898165129216_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_oc=AQlbDU1FXNfSuTXDnJT4ejxcUEz3JlVrSwwfwLYi-UPsvdpvagS5awWSPBApba3oY68&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=52ce5f5ce0a9143223c12a5cbd4e3674&oe=5DD205A1
Mert míg a polgármester számára a Bajcsy látványos virágültetései voltak fontosak, addig a munkába járó hivatásforgalmat hagyta magára. Bukodi Károly csak egy utcarészben gondolkodva osztogatta a fényképeget, miközben a város más részeit képező utcai bombatölcsérek helyét elhanyagolta. Csak az önkormányzat ablakába elhelyezett muskátlik, az előtte levő ágyásba helyezett virágok közösségi megosztásait tartotta fontosnak a város más részein található áldatlan állapotokat figyelmen kívül hagyva soha nem osztotta. Ez az álságos szemfényvesztés, az a külső szemlélő becsapása volt eddig is valójában a jellemző a polgármester ténykedésének. Mindez persze nem valósulhatott volna meg a mögöttes támogatók leplezése, vagy éppen összepacsizása nélkül. 

Erre most mikor úgy tűnik, hogy megérett végre az idő, és már a polgármester is több dicsőítő és beharangozó bejegyzést tett közzé az útfelújításra vonatkozóan, akkor még mindig nem mondta el, hogy ez sem lesz különb az eddig tapasztaltaknál. 


A Damjanich és a Székesi nyomszélessége nem fogja elérni azt az elvárható sávszélességet, ami kiadja a minimálisan elvárható oldaltávolságot. Vagyis a sávonkénti szélesség a felújítást követően sem fogja elérni a 2,75 métert.  A felújítandó útszakaszokat továbbra is csak 5 méter szélességben határozták meg az önkormányzat részéről, ami adott esetben elfogadhatatlan, hiszen itt menet-rendszerint 2,5 méter szélességű buszok járnak, amik így továbbra sem férnek el lehúzódás nélkül egymás mellett.

Ez egy ilyen volumenű és költségű beruházás, valamint a több éves várakozás tekintetében eleven olyan vétkes bűn, amiért a polgármester és a döntéshozók felelőssége megkerülhetetlen. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjJTrxMe8Bqijebn6WFrb0DPz4H7ziNtY84IvTdyS8uFfGHtOuT4g2mIRYnrwludtqXU6OqTsfi0gPQWQpqgvs4_NT4_bC4JJlKOGuaQnsHOEcrDo8U-oalwVpRBahGYmpIKG_tYqqU9ys/s640/SSA40356.JPGPersze tudjuk, hogy a polgármester és társai felelőssége nem ér fel egy buszsofőr felelősségével, hiszen az utóbbit hamarabb kérik számon és vonják eljárás alá, mint azt aki a várost vezeti. A városvezetők felelőssége közel sem éri el a kétkezi munkások felelősségét. A hangzatos szavak, a nagy hazugságok mind büntetlenül maradnak ezen a poszton, ahogy az úthibákból származó közúti balesetek során sem keresik a mögöttes úttest hibáiért felelősét.  Nem véletlen hát, hogy a városvezetői felelősség nem más, mint egy lufi látványeleme. Amolyan hangulatjavító tényező, a benne rejlő megfoghatatlansággal. A polgármesterségben sokan éppen ezt és a hozzá párosított magas juttatásokat kedvelik.  A pénz, az előkelőséget a semmiért. A polgár, a választó helybéli csak egy molekula ebben az egészben. A lényeg az, hogy hányan fújják a kását gömböket a polgármesternek.  Ők azok, akik képesek tekerni érte. Ezért hát a közösségi program. Felmérni a hívők táborát. Ezért és az elcsábulásért csomagosztás is. Legyen az bölcsődei-, óvodai, vagy éppen első osztályos induló batyuba kötött pelenka, ceruza, vagy éppenséggel üveggyöngy.  A lényeg a szemfényvesztés. 

Ezek után már senki nem foglalkozik az előírt útszélességgel, a több éves kátyúkkal, az elmaradottsággal, vagy a szomszéd útjával. A lényeg, hogy kaptak valamit. Ez esetben a becsapás nem számít.  

Már pedig a mostani útfelújítással az ócsaiakat ugyanúgy becsapják a városháziak, ahogy ez előtt, ez eddig és ez után is fogják.  


Mert nem csak az út nem lesz szélesebb és ez által biztonságosabb, vagy jobban járható a szembejövő forgalommal, de még csak a vasúti kereszteződés sem kap kiszélesítést, vagy elkülönített nyomsávokat a gyalogos- vagy a kerékpáros-forgalom számára.

Csupán a hétvégi és az esti gyorshajtók járnak jól az új aszfaltréteggel, mivel a frissítetten egybefüggővé váló felső réteg  őrült gyorsulásokra sarkalja majd az eddigi is szabálytalankodókat, hiszen már semmi nem fogja őket akadályozni ebben. A kátyúmentes sima útfelület az adott szakasz hossza és védettsége vonzza majd az őrült száguldozókat. A kereszteződésbe érkezők erre nem lesznek felkészülve. A Martinovics-(Vadvirág-) Székesi kereszteződésébe nem terveztek a buszok befordulását könnyítő körforgalmat, így a vasúttól egy padlógázzal felgyorsítva egészen a Halászy-ig nyomhatják majd akadálytalanul az ismert hülye gyerekek. Ez pedig roppant veszélyes állapotok hoz létre. Jelenleg sincs ember, aki szólna ezért. A rendőrség is csak baleset esetén jár el.  A Martinovics kereszteződése eddig is számos balesetet szült. Nem ismeretlen a probléma. A forgalomlassító nélkül biztosított száguldozás életveszélyes lehet. Az átgondolatlanul be nem tervezett körforgalom erre is  megoldást jelentett volna. A városvezetést azonban nem a józan ész vezérli.

Ócsán nem a helybéliekért, az itt élő emberekért ténykedik az önkormányzat. Az öncélúság adott esetben sem vezet jóra.

 Így, és ezzel pedig nem hogy nyerünk, hanem éppenséggel vesztünk ezzel a felújítással, mert ismét bebetonozzák azokat a régmúlt és elavult ósdi állapotokat, amíg évtizedeken át nyomasztották az élőket.  Ezért pedig az önkormányzat és annak vezetése tehető felelőssé. Még akkor is, ha ezért személyi felelősséget nem vállalnak. 

Számunkra csak egy választás adott.  Nem megszavazni, nem visszaválasztani ezt a bűnös és vétkes bandát. 

*

2016. augusztus 13., szombat

Mindenre van megoldás - természetesen így is lehet ( - és úgy is ahogy Ócsán kívül teszik)

Míg Ócsán a polgármester a saját jólétével és gyarapodásával foglalatoskodik, - miközben a közterület felügyelet és a polgárőség láthatatlanná válásával - hagyják elszennyezni a várost, addig más helyeken a városvezető fontosnak érezi az általa vezetett település fejlődését.

 A közterület-felügyeletnek, a polgárőrségnek, a rendőrségnek, továbbá az ügyészségnek, a bíróságnak, jegyzőnek lehet nagy szerepe abban (kötelességük teljesítése, feladat- és hatáskörük eredményes ellátása során), hogy az illegális hulladéklerakás elkövetőjét felderítse - ez ügyben azonban nem hallani erről semmit
 
Ócsát és környékét lassan úgy lepi el a szemét, hogy az ennek megakadályozásért hivatottak ezt észre sem akarják venni. Elvégre dr. Molnár Csaba jegyző közleményében jól körvonalazva meghatározta a két fél szerepét ebben az áldatlan állapotban.

Ócsa vonatkozásában a természetvédelmi őrszolgálatnak, a közterület-felügyeletnek, a polgárőrségnek, a rendőrségnek, továbbá az ügyészségnek, a bíróságnak, jegyzőnek lehet nagy szerepe abban (kötelességük teljesítése, feladat- és hatáskörük eredményes ellátása során), hogy az illegális hulladéklerakás elkövetőjét felderítse, a jogellenes cselekmény elkövetése során tetten érje vagy a fenti rendelkezések figyelembe vétele mellett szigorú szankcióval sújtsa. Mindez alkalmas lehet arra, hogy mind az elkövetőt, mind egyéb más személyt elrettentsen a jogellenes magatartás ismételt, vagy jövőbeni folytatásától. 

A közterület-felügyelők azonban lapítanak és visszahivatkoznak, amikor erről kérdezik őket, a polgárőrség vezetése pedig szintén elzárkózik a kínos kérdések elől és inkább nem nyilatkozik a stábnak. Boros Tibor, a helyi polgárőregyesület címzetes elnöke, csak kommentek szintjén képes a nyilvánosság előtti szószolásra.

 " ... Adjon inkább 15 millió Forintot és 50 főt, hogy a szolgálatot el lehessen indítani! A képzést és szolgálatszervezést megoldom. ..."

Bukodi Károly polgármester és Horváth Tamás alpolgármester eközben a láthatatlan városvezetést testesítik meg saját hivataluk árnyékában. 

Ez a parkoló és ez a kupac is Ócsán található, a Damjanich utcában - láthatóan ez nem zavarja sokak szemét (- a közterület-felügyeletnek, a polgárőrségnek kötelességük teljesítése, a közfeladat- és hatáskörük eredményes ellátása során észlelniük és jelenteniük kéne mindezt)

Ócsán annyit sikerült több évnyi együttműködés keretében elérniük, hogy a Városháza utcájának egy szakaszán legalább virágokat ültettek ki. A látszat azonban egy saroknyira már közel sem ilyen. 

A nívódíjas "Templomtól-templomig" járdaszakasz öt vényi uralkodást nyomán sem ér el a közpénzes díszkivilágításban fürdő Premontrei kolostorig. Ugyanakkor a helyi reformátusok a látszólagos pompa árnyékában. a lelkészi hivataluk szomszédságában (még) álló másik műemlék épületet, az egykori presbiteri házat hagyják romjaiba hullani. 

Presbiteri ház romokban - a lelkészi hivatal mellett és a díszvilágítás árnyoldalán (- a reformátusok lelketlen tiszteletese okán)

Ez a kétszínűség, mint valami kettősség jól szemlélteti a helyi uralkodók lelkületét, azt a harácsolást, amit a "nekünk mindent, nektek semmit" elve szerint élnek.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj_hp7g1TbXSfXvw6YQ0_QVH001QGQnx2nIcrUbB6tmzN8y_d41ybDe3WMjF3Mu911binOEGPqiXHGT3zXS-4ytR3XzlfUtTiOCJVJHw4vogdFFMujn2dx_PUiNg1cBzpGyR2a1OupWYp8/s1600/SSA41001.JPG
Öt éve változatlan a kép - vasúti kereszteződés Ócsán ( - inkább elszórják a pénzt másra)

Ócsa a Bukodi-Horváth kettős függőségében megállt a fejlődésben és letapadt azon a szinten, ami a megújulásra képtelen vezetést jellemzi.  

A világháborús emlékmű és környezete az ígéretek ellenére nem újult meg. A Damjanich utca útburkolatának teljes felújítása a vasúti parkolóberuházás ellenére szintén ezt a nyomvonalat követve maradt el. A két vasúti átjáró korszerűsítéséről pedig kár bármit is mondani, - ez mind az ócsai vezetés szégyene. Közjárdát pedig szinte csak a lakossággal építtetnek. A buszmegállók állapota úgyszint a nemtörődöm, hanyag városvezetésre utal. Jó példa erre a Bolyai Gimnázium előtti szégyen.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiJNPYNpbXZEi4wyYZvws8QXZvywgEFHmplvHcI3vZEbhSD36j1o4a80ybjZA_afZns5Lmsu9ZT53zGSM09IuoqUvbkhByMMAkhvOQwIFiPIUR8XCdth4G6DItArfiQ6Njc4p09o-Gvpwo/s1600/002.jpg
Gimnáziumi buszmegálló - Ócsán a városvezetést ez nem hozza lázba

Persze ez is csak polgármester válogatja. Mondhatni helyi sajátosság. Mert míg Bukodi uraság a focipályákra bolondul és a város pénzét emészti a saját használatra rendelte új autóval, addig jobb helyeken a  választott vezető ténylegesen a településért dolgozik.

Ócsán még a műemléki környezetet sem kímélik. Ahogy a Lakatosházat elintézték, úgy a reformátusok az egykori presbiteri műemlék házat sem gondozzák, és hagyják bedőlni, hogy aztán majd az így felszabaduló területre egy újat építsenek maguknak, ahol majd a gólyafészek lehet.

De amilyen az adj uram Isten reformációban elkárhozott szolgálja, olyan a városi atyafiság is, hiszen a két városvezető által kéretlenül bevásárolt volt TSZ-Iroda sem való semmire, és hagyják is magába roskadni 27 millió forintnyi közvagyonvesztéssel együtt az egészet, mert ilyenek ezek. Ahelyett, hogy inkább a két vasúti átjárók hozták volna rendeb ebből a pénzből.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjQwIEFVHTks8oAa2ge6oHWiJrLbF2TPW1WVZfLihK5gp1xMVNoA7uLnyS9uY8sPwHuDs2MfHm5V6md8oN3DDxztevjkDLWUXOUeGmcEtEowTqKXn8Uso2Gz5eF51ngp8aD8wCmSgkoRMw/s1600/SSA40018.JPG
Két vasúti átjáró felújításába került ez a romhalmaz - mostanság pedig ez előtt vigad az ócsai

Milyen népség ez?

Pusztaszeren a polgármester maga is közreműködik a város arculatának szebbé tételében. Ő péntekenként nem sör-focizni jár, hanem építkezni. Vagyis ténylegesen és tevőlegesen is munkát végez a helyiek érdekében. Saját tervezésű fából készült, díszes buszmegállókkal teszi elviselhetőbbé a helyiek életét. Két sikertelen pályázat után önerőből cserélik le az elavult bádogbeállókat  közmunkások bevonásával – olvasható a Délmagyarország cikkében.

http://cdn.delmagyar.hu/common/kepgaleria/kepek/000/003/121/980/L3121980.jpg
Pusztaszeren a közmunkások bevonásával építik a buszvárókat - Ócsán meg senki

„Eddig három megálló készült el, még kettőt építünk” – mondta el Máté Gábor, Pusztaszer polgármestere, aki saját maga készítette a fából épített, bontott hódfarkú cseréppel fedett buszmegállók terveit. De nemcsak a tervezésben, a kivitelezésben is részt vesz. 
Úgy fogalmazott, ha kell, talicskát tol vagy cserepet rak. Kétszer pályáztak a felújításra, egyszer önállóan, egyszer pedig kistérségi összefogásban – de nem nyertek.

A polgármester azt mondja, a peront is meg kellene csinálni, de arra már nem marad pénz. – Négy embert foglalkoztatunk a Startmunkaprogramban, így bizonyos összegig munkaruhát, szerszámot és anyagot is tudtunk venni, a többit önerőből fedezzük a Pusztaszer Községért Közalapítvány segítségével – tájékoztatott Máté Gábor, miközben megmutatta a település központjában álló, már elkészült buszmegállót. 

http://cdn.delmagyar.hu/common/kepgaleria/kepek/000/003/121/982/L3121982.jpg
Pusztaszer polgármestere mutatja az elkészül buszvárót

Ócsa városvezetése igazán példát meríthetne az ilyen ismert esetekből. Elvégre a választások előtti éveben már illenék valamit felmutatni, nehogy vissza keljen szolgáltatni az autót. Elvégre Horváth Tamás is csupán egy jogszerű, de alantas visszalépésnek köszönhetően került be a testületbe. Erre a testületre jól jellemző az a viszonyulás, mely képes volt Horváth Tamás alpolgármesterré emelni. Nem, hiába, hiszen hagyták és segítették az elmúlt évek során mindvégig azt az ámokfutást, aminek ez a vége. 

*

2016. augusztus 2., kedd

Maszekoltatták a közmunkásokat Ócsán - a nem önkormányzati fesztivál szervezői rendelkeztek velük, s felettük

http://www.lipicailo.hu/wp-content/uploads/2016/04/iii.-ocsai-juhfesztival-2016..jpg
Fizetős volt a buli - rabosították az egyik fellépőt
Többször visszatértünk már az Ócsai Juhfesztivál III. epizódjára itt a blogon, mert mindig az eseményeket követően kerültek elő olyan apróságok, mint például, hogy az egyik meghívott  a legnagyobb showman-nek gondolt fellépő, bűncselekmény gyanújába keveredett. 


A közpénzes fesztiválon a belépti díjak beszedését követően ez volt a harmadik attrakció. A mostani híradásunk során semmi újat nem tudunk mondani a közpénzek felhasználása és a szedett belépők összegének alakulásáról, hiszen a felek (köztük az önkormányzat) ezzel még adós a közönség felé.

Igaz, azt sem ismert, hogy a városi polgárőség szereplése mennyibe került, illetve mit hozott a konyhára egyeseknek. De az is elképzelhető, hogy ez is csak egyfajta önzetlen segítség, vagy kötelező kör volt a részükről. Az önzetlenség Ócsán amúgy kezd új formát ölteni, és ez nem csak az önkormányzati terület ingyenes átengedése során a hulladékhegyekben, hanem a polgárőri szolgálat önfeláldozásában is megjelenik. Vagyis amolyan térítésmentes felajánlásként adták magukat, mint önkormányzat a 090/3 hrsz.-ú területet a sittnek. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiXIWmcSAQU64UC2cmwCVqQ-ufGJZvPnjZKMCxyMPXNtYAY2VX8CVkGGW72Q03s7cEWBQOKYTvd9lnG9ZH5ZkxrEkfsW-phYKpiarG_U3qobz3XS0XKel50Rf5ozZBQjgIY9y-LBwnEo1k/s640/Boros+%25C3%25A9s+csapata.jpg
A Boros vezetett  polgárőrség az önkormányzati és a haveri rendezvények szolgálatában - a szemét meg ellepi a várost, de a toborzásból sem hozott eredményt ( - a helyi önkéntes tűzoltóság létrejötte elmaradt)

A napi aktualitás mégsem ebben, hanem a közmunkások kivezénylésében tárul elénk. Mert, mint annyiszor elhangzott már, ez egy "maszek" rendezvény, amihez az önkormányzatnak csak annyi köze, hogy közpénzt biztosít mellé, felelősséget azonban nem vállal érte. Ezt a polgármester is elmondta már korábban. Azonban mégis csak érdekes, hogy mennyire szabad utat kap a rendezés, és szabad kezet a szervezés.  Ez egy üzleti vállalkozáson alapuló maszek rendezvény esetében elég különös. Ugyanis, a fesztivál belépti díjas, vagyis haszonra törekvő kezdeményezés, azaz vállalkozás. Nem véletlen, hogy az önkormányzat hivatalosan nincs a szervezők sorában, csak mecénásként szerepel.  Az események azonban ismét felszínre hozták a turpisságot. 

Történt ugyanis, hogy egy önkormányzati közokiratból kiderült, miszerint a rendezvény előkészítése során a szervezők a közmunkások úgy mozgatták, mintha azok a saját bérmunkásaik lettek volna.  

Buzáné Icsó Zsuzsanna ügyvezető egy, a fesztiválhoz kapcsolódó zavaró "jelenségről" számolt be a testületnek:
Hétfőn közölte vele a karbantartó, hogy valószínűleg csütörtökön vagy pénteken jön a teherautó és vinni kell a közmunkásokat, mert fel kell építeni az 5 db faházat a juhfesztiválra,  „mondta a Radics Józsi”.
Ma azt közölte vele a karbantartó, hogy minden közmunkásra szükség lesz, holnap fél nyolc és kilenc között jönni fog a teherautó.

https://i.ytimg.com/vi/PpOq6yKZrek/sddefault.jpg
Juh-, vagy pincefesztivál egyre megy - mindkét esetben egy a kassza
Ő eddig nem tudja, hogy neki a Radics Józsi a karbantartó munkákra fog utasítást adni. Megjegyzi, hogy a faházak nem a Városüzemeltetéshez, hanem a Szabadidőközponthoz tartoznak.
Szeretné, ha az ilyen dolgok normálisan működnének.
A Városüzemeltetésnek minden pénteken kell küldeni a papírt a polgármester úrnak, hogy azon a héten a Kft. mit csinál.
Kérdezi, „mindenféle egyesületek vezetőjének” miért kell neki rögtön ugrani?
Kéri, hogy valamilyen normális mederbe tereljék ezeket a dolgokat és nem emlékszik arra, hogy a Képviselő-testületen kívül neki más munkáltatója is lenne. 

A képviselők az egészet csak némán nyugtázták, úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne minden. Pedig egyáltalán nincs ez így.  

https://i.ytimg.com/vi/FtvNeOURgSU/maxresdefault.jpg
A polgármester a helyi fesztivál király - elterelésként kell a népnek a cirkusz


A polgármester sem tudott erre érdemben mást mondani, mint Radicsra hárítani a dolgot. Ez azonban csak a kérdésfeltevéseket szaporítja, hiszen a faházak a Szabadidőközponthoz tartoznak, ami ugyebár Jarábik Klára területe. Ezzel azonban ismét érintetté válik egy másik önkormányzati felügyelet álló társaság, aki valamilyen mód részt vállal a "maszekolásban". Abban, amihez felhasználják a Városüzemeltetés alatt foglalkoztatott közmunkásokat.  Mert ugyebár a hirdetmény szerinti szervezők nem a munkáltatói a közmunkásoknak. Ők az önkormányzat szárnyai alatt dolgoznak a közért.  A Juhfesztivál pedig nem önkormányzati közérdek. és nem is egy maga rendezte központi rendezvény, hanem a maszekok bulija. Ebben az esetben azonban a közbéren foglalkoztatott munkásoknak semmi szerepe és keresni valója nem lehetett a magánbirtokon rendezett fesztiváléhoz.  

Mindez eléggé bundagyanús, ami egy újabb szög a polgármester kutyabőrén, valamin lyuk a Juhfesztiválozók mundérján.  Ezeket a szög verte lyukakat máig nem foltozták be Ócsán.


*