A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felmentés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felmentés. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. december 31., csütörtök

Felmentést kapnak az állatvédők szilveszterre a kijárási tilalom alól - állatvédelem ( - kutyavilág)

 Felmentést kapnak a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések alól az állatvédők szilveszter éjszakára – közölte az állatvédelemért felelős miniszteri biztos.

https://20.kerulet.ittlakunk.hu/files/ittlakunk/styles/img-style-457/public/upload/article/7/allatvedok-szilveszter.jpg?itok=3eXXd5rO

A rendőrség 2020. december 31-én 20 óra és 2021. január 1-jén 5 óra között az állatok védelme érdekében igazolásként elfogadja a bejegyzett, állatvédelemmel foglalkozó civil szervezet által kiállított, a védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet által előírt okiratot –írta közleményében Ovádi Péter.

Az igazolást csak azoknak a civil szervezeteknek az esetében fogadja el a rendőrség, amelyek alapító okiratában az állatvédelem a fő tevékenység.

Ovádi Péter hangsúlyozta, ha egy civil szervezetnek bejelentés alapján befogást vagy elhelyezést kell biztosítania, akkor azt jogszerűen teheti meg az igazolás birtokában, ugyanakkor az állatvédők egységes megítélése érdekében fontosnak tartja, hogy ezzel senki ne éljen vissza.

*

2017. augusztus 6., vasárnap

A Jobbik menesztené Szűcsöt és Bukodit a sportból - politikailag eltiltanák őket a sportvezetésétől ( - javaslat)

Jobbik újra benyújtaná azt a 2012-es törvényjavaslatot, aminek az volt a célja, hogy vezetői szinten szétválassza a sportot és a politikát. Az akkori kezdeményezés lényege, hogy országgyűlési képviselők, polgármesterek, önkormányzati- és európai parlamenti képviselők ne lehessenek sportvezetők. Ezt Szilágyi György és Vona Gábor közösen nyújtotta be.

Az ellenzéki párt törvénnyel választaná szét a sportot és a politikai vezetést - Ócsán  Szűcs és Bukodi az érintettek

Szilágyi György parlamenti képviselő kifejtette: a sportot és a politikát szét kell választani, mert ez szolgálja a sport érdekét. Bár támogatni kell a sportot, de ehhez nem szükséges az, hogy a szakszövetségek és klubok élén politikusok álljanak - vélekedett.

http://vortexmultimedia.hu/wp-content/uploads/2013/08/logo_jobbik.pngA képviselő kijelentette: a Jobbik szerint a vizes világbajnokság sikeres rendezvény volt, de fontos megnézni, hogy az elköltött pénzt hogyan használták fel.

Úgy vélte, a vb világított rá arra, hogy nem jó, ha nem a szakmára bízzák az irányítást, hanem fideszeseket ültetnek sportági szakszövetségek és klubok élére. Már egy nappal a vb után nem a sikerekről beszéltek, hanem sportolók, szakmabeliek szólították fel lemondásra Bienerth Gusztávot - emlékeztetett.

http://www.magyarfutball.hu/data/userpics/16/1673/9512-k.jpg
Ócsa vonatkozásában Bukodi és Szűcs az a két érintett politikus, aki a Fidesz zászlaja alatt érintett a sportvezetésben.  Bukodi Károly az Ócsa (V)Se elnöke, egyben polgármester és pártpolitikus, ami most nem csak etikai-, hanem politikai összeférhetetlenséget is vázol a jobbikos elképzelés szerint. 

http://img.szucslajos.com/2012/10/szucs-lajos-digisport_20121011140518_50.jpgSzűcs Lajos szintén érintette a felvetésnek, hiszen nem csak egy horgász szövetség élén jeleskedik az ócsai illetőségű fideszes politikus, hanem a tenisz-sport élén is ténykedik. Mindez a Jobbik szerint megszüntetendő lenne a javaslatuk szerint.

Szilágyi György kiemelte: a Fidesz teljes mértékben megpróbálja kisajátítani a sportot, és ezzel óriási károkat okoz annak. A demokratikus társadalmakban a sport és a politikai vezetés élesen elkülönül egymástól, és a sporttársadalom fejlődése érdekében elengedhetetlen, hogy ez Magyarországon is így legyen - magyarázta.

A szombaton benyújtott törvényjavaslat szerint nem lehetne sportvezető például országgyűlési képviselő, állami vezető, kormánymegbízott, önkormányzati képviselő vagy európai parlamenti képviselő. 


Kérdésre válaszolva a képviselő beszélt arról is, hogy az a javaslatuk, amely szerint egy bizonyos iskolai végzettséghez kötnék a választójogot, mindenkire vonatkozna. A javaslattal nem azt nézték, mi a jó a Jobbiknak, hanem azt, mi a jó az országnak, és nem tartható tovább az, hogy szavazatokat lehet vásárolni egy választás során - mondta.

*

2016. december 18., vasárnap

Átírták a kottát: - Ünnepi műsorok maradnak el Bukodi nyomán Ócsán ( - a váltás vitte az adventi rendezvényt)

Bukodi  elszámolhatta magát. A lehető legrosszabb időpontot választotta a helyi református tiszteletes feleségének kiűzetésere művelődési házból. Jarábik igazgató asszony és közte korábban jobb volt a viszony. Majd egy éve rohamosan romlott a lelkésszel kötött házassága óta. Persze a kettőnek nem sok köze van a dologhoz, csak időbeli síkon jelenik meg ekként, mivel az új üdvöske, a városi kommunikáció új asszonya is ez időtájt bukkant fel Ócsa közéletében. Az akkori váltás sem volt viharmentes, bár Molnár Anna próbált végig diszkrét maradni. A baj, csak az, hogy a város már korábban a szájára vette.  Ebben azonban a polgármester is vétkes. A mostani eset során mégis Déjà vu érzésünk lehet.

https://encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQkFZQn9xRgbuCyXk0y7f5j5lZjK5ll2nFRn2y8sf3C4ejoWWJR

Egressy Galéria 2016 fényképe.
Bukodi Károly az Egressy-ben

No, nem az asszonyváltás okán, hanem a jelenség párhuzamossága folytán. Talán ezért is kellett volna nagyon megfontoltan eljárnia a városi előjáróknak. A polgármester saját érdekében. Csakhogy a lakájok nem gondolkodnak. Ha az úr azt mondja, meg kell tenni, akkor ezek megteszik. Így volt ez akkor amikor többségiben meghozták a döntést az ócsai képviselők polgármesterük oldalán. Így Klárinak valójában Tamás, Ernő, Zoltán végezte be a karrierjét. Karcsi csak vezényelt. Ő valóban készült erre. November 14.-én egy teátrális előadás keretében mutatott be egy drámát, ami valójában csak egy monológ volt. A csatlósokat ezzel megnyerve egyfajta hivatalos keretet adott és kapott a folytatáshoz. Ekkor és ezzel pecsételődött meg Klárika pályafutása. Ezen előjáték után vágott bele az Egressy igazgatójába, hogy helyet teremtsen a soron következő hölgyeménynek. Karcsi és a képviselői voltak azok, akik ezzel a színjátékkal egyszerűen elzárták a pénzcsapot az ifjú házas színigazgató asszonyka előtt. Ez pedig komoly érvágás a fiatal hitves számára egy olyan időszakban, amikor az ember már a gyerekáldás időszerűségén gondolkodik.

Advent idején pedig kimondottan gonosz, eretnekséggel felérő tettnek számító cselekedet ez a polgármesterhez hű képviselőktől. Rosszul alakuló esemény ez.

A rendezvényekkel feltöltött adventi időszak sűrűjében meglépni és kockára tenni a programokat forrófejűségre, vagy nagyfokú merészségre utaló cselekvés történt. Persze lehet annyira magabiztos a polgármester, hogy a fel sem tárt környezetszennyezési ügy, a botrányos autóvásárlás, a város folyamatos leépülése, erodálása után egy ilyen személyeskedésbe hajló döntést is bevállalható számára.  Mert meg meri tenni ezt a korábbi viszonyok, s Molnár Anna távozása, valamint és Paksi Zitára váltását, (felbukkanását) követően. Csupán a kommunikációra hivatkozással. Közben a kommunikációs vonalat maga gombolyítja, avagy fűzi tova.

Szóval az ócsai kommunikáció meghatározása a polgármesteri fogalomtár szerint egy olyan dolog, ami csak a színfalak mögött, hivatkozási alapként létezik. Valójában maga a polgármesterünk az, aki a leginkább zárta el a hírforrásokat a városlakók elől. Évek óta mást sem csinál, csak beszüntet és elhallgat híreket, és dolgokat.  Beszüntette és ellehetetlenítette már a városi fórumokat, bezárta az online fogadóórát, aztán szemet vetett az önkormányzati újság szerkesztésére ahogy sorra maga mellé vette az ismert szerkesztő-asszonyokat. Ma már ott tart, hogy a Facebookot is felügyeli, vagy éppen másokkal ellenőrizteti. Olyan beépített spionokkal dolgozik, akik korábban a pártálam besúgóinak számítottak, most pedig különböző csoportban bukkannak elő adminisztrátorként. Mindemellett más posztokon és feladatkörben is feltűnnek ezek a személyek. Valahogy így próbálja maga alá gyűrni a  kommunikációt a városvezető. Azzal, hogy már egy munkatársnő lájkolásáért is képes kiszállni a művházba, azt bizonyítja, hogy közvetlen kézi vezérlésre állította hírközlést. Személyesen, vagy a megbízottjaival felügyeli befolyásolja a Facebookot, nézik hogy ott kik helyeselnek, vagy szólnak be nekik. Az egyik megsimizik, a másikra meg kikezdik. Rászállnak, ellehetetlenitik, lejáratják, vagy megfélemlítik. Mert ilyenek. Ezek után ki hiszi el, hogy a vasútállomásról kihordott veszélyes hulladékok önkormányzati telekre való elhelyezéséről nem a színfalak mögött egyeztek meg ezek? Ki hisz már annak a polgári vezetőnek, aki képes ezért az egész városnak azt hazudni, hogy nem tudták? 


Önmagukkal sem egyeznek - belső  ellentétek feszülnek a Fideszben
Akkor bezzeg nem hívta össze senki a testületet rendkívülire. A Klárit elküldő képviselők akkor hol voltak? Horváth, Kardos, Buza, Gallai, és a polgármester miért nem tartotta fontosnak a testületin jegyzőkönyveztetni a dolgokat? Mi ez, ha nem  egy-húron pendülés? Egyfajta kollektív közösségvállalás? 

Mindezek a személyek a megtestesítői az új kommunikációnak. A dekoratív munkatársnő pedig csak a kis ember ellensúlyozására szolgáló dekoratív elem. A polgármestert támogató képviselők mind egykutyák.

Egressy Galéria 2016 fényképe.
A város első embere - itt éppen kommunikációs munkatárs (nő) nélkül

Azonban a Bukodi diktálta cenzúra, és hírzárlat ellenére öklendeződnek elő olyan turpisságok, amikről a hivatalos szócsövek nem fuvoláznak. Ezeket a (kiszivárgó híradásokat) polgármesterünk soha nem kalkulálja be a kisvárosi történésekbe. Így bukott ki számos eset, ami roppant zavaró lehet az önkormányzati munkásságára. Az elmúlt évek során ezekből többször is beszámolt a blogunk. Még emlékezhet az olvasó a laptop ügyekre, a kidobott milliókra, a meghiúsult skóciai útra, vagy a milliós nagyságrendű adóhátralékok (behajtás helyett történő) elengedésére. Tették ezt a pénzszórást a többségében normálisan adózó lakosság kárára. De ki gondolta volna, hogy pont a polgárőség nemrég távozott vezetője szólja el magát és fecsegi ki a vasúti beruházással kapcsolatos környezetszennyezést? Hogy neki köszönhetően buktak le a fuvarosok, vagy találtak el az illegális önkormányzati lerakóhoz a hatóság emberei? Azzal sem számoltak a Városházán, hogy a történések kiderülnek a hírek önállóságot kapnak és néphagyomány útján szájról szájra terjed Ócsán. Mert miként is jutna el a bloggerhez mindaz, ami ennyi olvasót vonz. Mert a több mint negyedmillió ember látogató-olvasó nem téved. Ezzel sem számolt senki. De Károly és az új kollegina sem gondolta, hogy Klárika nyomán mások is felállnak. Nem számoltak ekkora felháborodásra és kiállásra. Arra sem gondoltak, hogy az igazgató asszony kirúgásával mások is menni fognak. Hogy ezért a meghirdetett adventi napok programjai maradnak majd el. Vagy-hogy kiüresedik a hely a Klárika távozásával. 

Ez volt az eredetileg elképzelt és meghirdetett program Adventre
 
 A gazdag programkínálatból hirtelenjében rövid műsor lett.  

Jazz Band Mardi Gras fényképe.
Majd ez lett, illetve ennyi maradt belőle - nem hiába kapkodtak fellépő után

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-0/s526x395/15541926_2196440410582095_5054920920551393587_n.jpg?oh=2ce33de3f5e237a1d6c296f9d78c8c4a&oe=58E2882A
Robi lett a beugró
Aztán a vecsési művelődési központból kellett gyorsan egy előadót verbuválni Zitának, hogy legalább legyen valami műsor is a polgármesteri cirkuszból.  Így kerül porondra Gergely Róbert az idei Adventi Napok keretében Ócsán. 

Bukodi Károly képtelen volt türelemmel felülemelkedni Jarábik Klára igazgatói ténykedésén advent heteiben. Inkább kétségessé tette az egész művelődési központ felállított programját, mintsem elviselje azt, hogy a Klári már alig tekinti példás előjárónak.  Ahogy Bukodi a felmondást megelőző testületi ülésen jegyzőkönyve diktálta, Klárika csupa kisbetűvel írta a polgármestert. Ez annyira lekicsinyítő és felháborító, hogy ezért egy rendkívüli ülést is képes volt összehívni.  Arról nem is beszélve, hogy Klári nem készült el határidőre azzal az anyaggal, ami arról szólt volna, hogy mit végzett előző nap igazgatói mivoltában az Egressy Gábor Szabadidőközpont érdekében, munkaidejében. Abban az időben, ami ügyebár nem egy fixen előírt, hanem egy rugalmas, illetve kötetlen forma, elvégre ahogy a polgármesterség sem napi 6-14 óráig tartó kötött időbeosztással járó tevékenység, úgy a színigazgatás, a műsorszervezés sem az. Szóval, ez valahogy nem jött össze, amiért a mi Károlyunk nagyon berágott és testület elé vitte a érzelemtől túlhevült fájdalmát. November 17.-én rendkívüli sürgősséggel azért hívta össze a város képviselőit, hogy ezt elmondhassa nekik. 

Érdemes végigolvasni - önmagáért beszél
Siralmas egy előadás lett az egészből. A jegyzőkönyve mondottakból kiderült, a polgármestert nem Hantos-Jarábik Klára, hanem saját maga járatta le azáltal, hogy nem volt képes hivatalában egy olyan egyszerű problémával megküzdeni, mint a helyi szabadidőközpont aktuális (kulturális) élete. Végül is ezért kellett menni Hantos-Jarábik Klárinak az állásából. (Ezt azonban Klári sem gondolta/hitte volna.)

Aztán hiába mentette fel megbízatása alól, vagyis küldte el a jegyzőkönyvben foglaltakra alapozva Jarábik Klára igazgató asszonyt Bukodi Károly polgármester a testület többségének támogató jóváhagyásával, mert ezzel nem a menesztett vezető szakmai alkalmatlanságát, hanem önmaga kicsinyes problémáinak hátterét, személyes összeférhetetlenségét, városvezetői képességeinek hiányát bizonyította be. Valójában nem az Egressyben végzett szakmai hibák, vezetői alkalmatlanság okán vált meg a művészeti vezetőtől, hanem sokkalta inkább azért, hogy a jogutódlást Zitának adhassa. Annak a Paksi Zitának, akivel a Molnár Anna utáni űrt és a Klári menesztésével keletkező vákuumot kívánja betölteni. Mindez persze nem csak havi közel félmilliós fizetséggel, hanem legalább vagy közel ötmilliós bérkifizetéssel is jár, ami ügyebár Klárikát illeti meg a felmentése kapcsán. Mert van itt pénz, csak éppen a város fejlődésre nem jut, mert mindig van valami történés, ami elviszi azt. Hol egy szolgálati autó, hol pedig egy személyváltás. A lényeg, hogy úgy röpködnek a költségvetésből a milliók mintha Ócsa lenne a környék leggazdagabb települése.

Mégis mást sem olvasni, a költségvetés tervezetében, mint a szigorú, a megfontolt, és előre tervezett kiadások megtervezését. Csak azzal nem számolnak ekkor, hogy a polgármester egy-egy húzásával mindig robbantják a bankot. 

Ez a város ezért nem halad évek óta egyről a kettőre, mert mindig valahol elfolyik a fejlődésre fordítható pénz. Most éppen Klárika kapja meg egy új polgármesteri autó árát végkielégítésként.  

Szerencsétlen választópolgárnak nem marad más, csak az Árpád-kori avultság. 

*

2016. május 11., szerda

Kis(s) Ócsa - egy hely, ahol békésen együtt élhetünk a ránk erőszakoltakkal - édes Istenem, kikkel vagyunk

Érdekes, hogy a szerencse, a befutottság majd a pozíció a siker és a népszerűség mit nem képes kihozni az emberből. És ez nem csak az ismert vagy kevésbé felszínen levő politikusi réteggel van így.

http://media.borsonline.hu/cikk/12/114339/gallery-picture/645w/950591_kiss-laszlo-cz-46.jpg
Kiss és a mögöttes Gyárfás - együtt a mocsokban
Itt van mindjárt ez a Kiss László, akinek volt szerencséje az átkosban megúsznia a nők zaklatását, a molesztálást, az erőszakosságot. Az egyik legkisebb úszóként volt pofája beállni harmadikként abba a sorba társtettesként ahol a más kanos úszókkal együtt becstelenségében elkövetett. Ennek dacára visszaengedték a serdülő nők közé. és hagyták abban a közegben, ahol a bűncselekményt elkövette. Már eleve ez is olyan morbid, mint az, ha a bankrablót hagyjuk a fiókban felfejlődni. Kiss László is így alakult át, ha nem is sikertelen úszóból, (de nem is olimpiai bajnokból) mondhatni sikeres edzővé.(A Viszkis bankrablóból is lehetett volna jó fiókvezető, ha nem kellett volna annyit ülnie. - Bár ő is megúszta ezt kevéssel.)  

http://media.borsonline.hu/cikk/12/114339/gallery-picture/645w/950599_kiss-laciek-egykori-itelete-a-sajtoban.jpgA Kiss-féle siker annyira töretlen volt, hogy a végefelé már azért is lemondással fenyegetődzött, hogy a többszörös bajnok (köztük Európa és világ) Hosszú Katinka alapvető sportolói elvárásainak kikosarazása utáni sajtótájékoztatót követőn dobta be magát ekként. Gyárfás Tamás (szép madár) szövetségi elnök kérésére vállalta csak tovább a vezetőedzői (szövetségi kapitány) posztot. 

A magát sértve érző Kiss László azonban eddig nem volt ennyire szende. Az ilyen Hosszú Katinka-féle lányokat társaival erőből nyomta le. Ma már azonban ez nem járja. Gyárfás Tamás közbenjárása és a szövetség aláírásai is kevésnek bizonyultak a két vállra fektetésre.  Hosszú Katinka rangosabb és jelentősebb személyiség annál, hogy bedőljön ezeknek.

http://image.nava.hu/Gallery/2016/01/10/3011376/3011376-00072400.jpg

http://vs.hu/i/f-ko19600702009kis-jpg.exact300x200.jpgNem volt ezzel így Százhalombatta, ahol tiszteletbeli alpolgármester, díszpolgár és a helyi uszoda névadója is lehetett az egykori elítélt Kiss László.  
Ezekért az elismerésként adományozott tisztségékért jelentős pénz is járt, amit Kiss nagyvonalúan kezelt.  Csak éppen az áldozatnak nem jutott belőle. Annak, akit képesek voltak kihazudni a létezők sorából. 

Ez összességében mindazt a gátlástalanságot, erkölcsi fertőt illusztrálja, amit a mai vezető elit Kisshez hasonlatosan megenged magának. Emlékezzünk csak a rendőri vezető Kissre, aki képes volt piásan vezetni és az alteregójára hazudni azt, vagy éppen oldalba vizelni a saját székházukat. Ne felejtsük Demzsky Gábort, Medgyessy Péter, akik a BKV és Metró ügyekben avatottakként sikerre vitték az Alstrom üzletét, mely után mint kiderült, jelentős pénzek kerültek kifizetésre. Közben a Transelektro, a Ganz, a hazai metró- és villamosgyártás veszett oda.

http://66.media.tumblr.com/b0f09b20c90ecae6d07cc0c542f69675/tumblr_o70kvcSplF1txuggco1_500.jpg
Bocs, hogy megerőszakoltalak, látod hoztam virágot is - kényszerülten az ifjú kan ( - édes Istenem, hol élünk)
http://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2016/05/kissl%C3%A1szl%C3%B3-1-400x240.jpg
Van hely ahol pucolják már a cégért - börtönviselt diszpolgár
És meddig sorolhatnánk a jellemhuszárok tevékenységét és múltját szerte a hazában a helyi díszpolgárságtól a Nokiás dobozig. De minek is, amikor e földünkön is van olyan díszpinty, akit a város közel azonos mód fogadott kiemelkedői sorába, ahogy Százhalombatta Kisst. Vagyis más városok mellett a mienk sem különb ebből. Nálunk is van az "Ócsa Városért" címsorban olyan, akit fizet és részben eltart, alkalmaz a város, valamint olyan álláshalmozó és pénzhajhász tisztségviselő aki szintén nem tudja hova tenni a számos helyről összeszedett javadalmait, akár a most elbukni látszó erőszaktevő. Azzal a különbséggel, hogy a mi eberünk továbbra is ott lehet a helyi dicsőségek falán, anélkül, hogy levernék a cégért róla, mint Százhalombattán az uszoda homlokzatáról. Kiss annyi év után most bocsánatot kért, de egy fillért nem hajlandó áldozni az elmúlt évek összehordott sikeréből az áldozatokra. Azokra a megerőszakoltakra, akikre rákényszerítik ezt és az efféléket. Mert Ócsának is volna mit tisztáznia e-téren. Mivel van itt is mocsok.

*