A következő címkéjű bejegyzések mutatása: összeférhetetlenség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: összeférhetetlenség. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. augusztus 11., vasárnap

Elmaradt kerékpárút fejlesztések Ócsán - amikor már az is az úthálózatért kiabál, aki csak a pénzre szomjazik

Mint köztudott, Ócsa városának vezetése sorra hagyott ki olyan lehetőségegeket és mögöttes pályázati forrásokat amikkel más helyek sikerrel éltek és fejlődtek.

Hiába ígérték, nem valósították meg - az írás megmaradt, a többi meg elszállt ( - hazudtak)

Ócsa városvezetésének számos bűne mellett az egyik, mondhatni halálos kimenetelű bűne a kerékpárút-fejlesztések elmaradása.  Ez egy olyan teher a városvezetésen amit ugyanúgy nem tud megmagyarázni, mint a sajátos környezetszennyezését, vagy az önpusztító leépülést, avagy az értelmetlen költekezést.  
Ígértek fűt-fát, utakat, közműveket, infrastruktúrát

Ócsa önkormányzatának Bukodi zsarnok uralkodásának idejében bőven volt elég lehetősége és ideje a biztonságos közlekedés megvalósítására és ennek keretében az úthálózat fejlesztésekre. Ezek azonban rendre elmaradtak, annak ellenére, hogy számos ígéretéből csak amolyan elmúló hazugság maradt. 

http://static2.origos.hu/i/1208/20120815-ocsa-lakopark-epitese-devizahitelesek-horvath.jpg
Tamásnak semmi nem számít
Ócsán mintha mindig is előrébb való lett volna a vezetők javainak gyarapítása, mint sem az közösség és a mögöttes közösségi érdekek érvényesítése, a fejlesztési lehetőségek kiaknázása.  Lássuk be az alpolgármester pénzhajhász összeférhetetlensége, a párhuzamos és törvényileg szabályozottan tiltott munkavállalása olyan közteherviselés, mely nem csak a maga hasznára, de az itt élők kárára történik hosszú évek óta. Ismert miszerint az alpolgármester a több pénz reményében mellékállású vállalását főállásárú változtatta, ami mellett a gimnáziumi tanári állását is megtartotta. Ezzel immáron nem csak középiskolai tanárként, és a megyei közgyűlés egyik tagjaként, valamint bizottsági vezetőjeként zsebeli be a pénzeket, hanem a városunk költségvetését is megfeji azzal, hogy a törvényi szabályozás ellenére olyan összeférhetetlen álláshalmozást folytat, amire lehetősége valójában jogi alapja sincs.  A polgármester, a jegyző és a képviselő-testület egyik legnagyobb bűne, hogy mindezt engedi, tudván, hogy ez amúgy törvényileg megengedhetetlen és hogy ezzel a város pénztárcáját csapolják meg.  Azt szűkös költségvetésű kasszát, amiből elsősorban és nem éppen az alpolgármester bűnös életét, hanem a városi fejlesztéseket, a pályázatokat kéne finanszírozni. Horváth alpolgármester nem tudományos munkatárs. Nem rendelkezik adjunktusi doktori, vagy olyan tudományos- kutatói végzettséggel, mely jogszabályi lehetőséget adna és biztosítana számára a felmentésre. Egyszerű középiskolai tanárként nem végez semmiféle tudományos oktatói tevékenységet. Ezt sem maga az érintett, sem pedig a munkáltatója nem tudja megmagyarázni. Sőt a saját polgármestere, a hivatal jegyzője és a mögöttes képviselők, a testület tagjai sem tudnak olyan ismeretekkel előállni, ami azt igazolná, hogy Horváth Tamás alpolgármester kivételt élvez, mert tudományos, oktatói, művészeti, lektori, illetve jogi oltalom alá eső szellemi munkát is végez főállású alpolgármesterisége mellett. Horváth esetében ilyen nincs. Képesítése, felhatalmazása sincs ehhez, még akkor sem, ha a képviselőtársai a polgármesterrel és a jegyzővel összejátszva palástolják a törvényi összeférhetetlenséget. Valójában ezzel az összejátszással kárt okoznak a városnak, mivel a Horváthnak fizetett jogosulatlan pénzösszegeket nem útépítésre, nem pályázatok finanszírozására, ha nem a saját szűk érdekszférájuk finanszírozására fordítják.  

Tibor is hiányát érzi Ócsán a bicikli útnak
Vagyis áttételes elmondható, hogy Ócsa azért nem volt képes több pályázati lehetőség kiaknázására, mert itt és ebben a városban inkább a bűnös összeférhetetlenség mellett az alpolgármester és egymás megtámogatására fordították azokat a milliókat, amit sokkalta inkább a városra, annak környezetének fejlesztésére itt élők körülményeinek javítására kellett volna költeni.  Valójában az alpolgármesternek havonta kifizetett pénzek azon része, amit az összeférhetetlensége ellenére ki- és felvett az mind visszafizetésre kerülne, akkor ma Ócsa kevésbé nélkülözne. 

Bukodi és Horváth összejátszása egy olyan kártétel, melynek során pályázatok maradtak el, aminek okán a fejlődés maradt el és számos olyan nem valósult meg ami másutt igen.  A Horváth által felvett és a neki éveken át kifizettet milliók megalapozhatták volna a helyi járdahálózat és a biztonságos kerékpárutak kiépítését. Ócsa polgármestere és a hozzá bűnösen lojális, vagy éppen pénzéhesen hűséges képviselőtársak a 9 ezres többségtől vonták el, - ha úgy tetszik - lopták el a fejlődést, a jövőt. 

http://img.szucslajos.com/2010/09/meghivo1_444_20100901161508_998.jpg
Volt lehetőség pályázni - Ócsa vezetése nem volt képes a fejlődést teremteni
Azt a jövőt, ami a fejlesztések pénzhiányos elmaradása okán nem jöhetett létre. Így maradtak el, és nyertek mások olyan pályázatokat, amire Ócsa lakossága csak ámulva vágyott volna. Mert akkor, amikor Bugyi, Alsónémedi, Dabas, Inárcs, Kakucs, Újhartyán és sokan mások pályáztak, nyertek és fejlesztettek, akkor Ócsa  nem volt köztük, mert ezek csak a saját vízfejűket hizlalták.  

Így maradt Alsópakonynak a vezetékes víz- és csatorna rendszer kiépítése helyett a férges víztorony,  a ennek köszönhetően romlottak le, kátyúsodtak ki a belső útjaink, és így nem pályázatunk akkor, amikor mások igen.  Ugyancsak ez vonatkozik a kerékpárutak fejlesztésének elmaradására is. Pedig szinte folyamatosan adott volt a lehetőség. Adottak voltak a pályázati források.  Ócsa nem élt ezekkel.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhf1JrWfCWcFwC6TO68CQFi1Zlo2g-O0h-HLLKE9U9cOFqQP1wTPIgnRTqxfCK4IetWEhImpDzOtQ-hnSyS__ziLISPjGqJt9Wd0iMX6TJrHnK8gv3Md22KmWd68C3WxPJU4Qu40brm8j0/s640/SSA40044.JPG
Kerékpárral az állomásra - nesze neked kijelőlt út
Ócsa városvezetése arra sem volt képes, hogy a mag által és a Belügyminisztérium által preferált, majd propagált kerékpárutat Alsópakony és Ócsa Vasútállomás között létrehozza.  

Ócsa akkor sem reagált, amikor Alsónémedi és Bugyi települések már rég befejezték a maguk pályázaton nyert kerékpáros útjainak egyes szakaszát. 

Ócsán a hivatásforgalmi kerékpárutak közül egy sem valósult meg vagy jött létre Bukodiék elmúlt több mint 8 éves uralma alatt.  Ócsa központ (Bajcsy-Zsilinszky) és a Semmelrock-Bata összekötő kerékpárút elképzelés sem valósulhatott meg a pénzpocsékoló városi vezetés nyomán.  

Ócsán már több kerékpáros baleset történt az elmaradt és kiépítetlen úthálózat nyomán. Januárban egy honfitársunk hunyt el értelmetlenül balesetben, pedig ő dolgozni és élni akart.  

https://vezess2.p3k.hu/app/uploads/2019/01/d__mi20190104002-700x467.jpg
Mekkora áldozatvállalás szükségeltetik egy (beígért) kerékpárúthoz Ócsán

 A Polgármesteri Hivatalban nincs egy ember, aki ebben vétkesnek vallaná magát.

Még a nem egyszerű polgárőr, a helyi nacsalnyik hűbéres is olyan megosztásokat tett ki közösségi oldalára, ami éppen a kerékpárutak építésének elmaradásával, vagy hiányosságaival kapcsolatosak.

Itt Tibi polgárőr is csak más okán mer megosztón szót emelni
Ócsa azonban csak nem ébred. 

A polgármester és a mögöttes báb, erre egy új ötlettel vezérelve nem az eddigiek befejezését, vagy a hivatásforgalmi kerékpárút kiépítésének gondolatát ösztönözné, hanem egy új és más elképzelést próbál megvalósítani.  

Igaz, ez nem kapcsolódik semmihez, és nem kötődik ahhoz a turisztikai célú kerékpáros nyomvonalhoz sem, mely Ócsát bekötné és összekapcsolná a környékkel, valamint felfuttatná azt. Nem, mert az túl észszerű lenne. 

A lemaradottságunkban most csak és kizárólag a választási térnyerés, a magamutogató értelmetlenség számít. Ócsán így létesül minden.

A gimnáziumi parkolót felváltó sportparktól a játszótéren át az átgondolatlan kerékpárút városi szakaszának létesítéséig végig. 

Nem véletlen, hogy az összeférhetetlen városvezető és az összeegyezhetetlen elképzelések tárhelye és találkozási pontja az a bűnfészek, ami Ócsát az örök vesztesek táborában fixálja.

*

2019. július 6., szombat

Polgármesterünk hatalmas fejlesztéseket igért, de csak a kötelezőt kűrt nyögte ki - semmi többre nem futotta

Bukodi Károly Ócsa polgármesterként 2011-ben írta alá Horváth Tamás alpolgármesterével az elhíresült megállapodást a Belügyminisztériummal, aminek nyomán bejelentették: ''Városunk legújabb kori történelmének legnagyobb fejlesztése előtt állunk.''

A hír talán sokakat megszédített, de legjobban a városvezetést, mert a túlfűtött ígérgetésből egy szürreális torzó lett. A lecsupaszított igazság az, hogy az ígérethalmaz fele sem valósult meg. 

http://nol.hu/data/cikk/1/56/58/5/cikk_1565805/20150923_0006_TEK.jpg

Bár a polgármesterünk úgy prosperál az egészből, mint egykoron Demszky Gábor az évtizedekig visszanyúló 4 metróból. Annyi különbséggel, hogy Ócsán a városvezető nem metrót, hanem hálózati vizet, és csatornát ígér hosszú évek óta tényleges megvalósítás nélkül a pagonyba. Akartam mondani Alsópakonyba. A Blikk 8 éve számolt be az eseményről azzal, hogy "ide építik az adósok lakóparkját".  Már akkor is arról számoltak be, mintha itt évtizedekkel ezelőtt megállt volna itt az idő. Ezt magunk is így véljük, annyival kiegészítve, hogy Buksiék regnálása óta semmit nem javult az ottani környezet. Hiába is ígértek, vagy hazudtak össze az évek során annyi mindent. Már akkor is ez volt: - Ez a hely legalább húsz évvel el van maradva. Földút kanyarog a házak között, a közművesítés még csak álom. Bolt sincsen, öt-hat kilométert kell utaznunk Ócsára tejért, kenyérért - mondta el a gépkocsivezetőként dolgozó Takács Norbert.
-  Egy hidroglóbuszból jön a víz, de annak a teteje már régen beomlott. Szúnyoglárva, cserebogár jön a slagból - panaszolta a szomszédban Bíró Sándorné.  Talán ha ide települnek a bedőlt hitelesek, építenek köves utat - reménykedett.
Az akkor 74 éves Papp László is csak azt szeretné megélni, hogy vezetékes víz is "érkezik" az új lakókkal.  

https://ocdn.eu/pulscms-transforms/1/HlFktkpTURBXy8xYzYzYmExMjlhMjIzYTQ5MzRlNjRiMmFkOGZjOTYyZi5qcGeRlQLNAyAAwsM

Azóta eljárt az idő és hát bizony 8 év múltán sem érkezett meg a vezetékes víz az út túloldalán élő közösséghez. Ahogy a köves út sem.

Az ígértek nagy része nem valósult meg, valamint a kerékpárút sem ért el a vasútállomásig. Bukodi ígérvényei beváltatlanok maradtak.

Ócsa polgármestere most 8 év múltán is Demszky hazug módján a fejlődésről hadovál a milliókért előállított városi propagandaújságban az ócsai  kis birkában. Azonban 8 év távlatában sem tud többet előadni, mint az a jégtáncos aki az első kűrben elesik.  Bukodi pajtás nem volt képes 8 pontra sem abból amit a fejlesztések sorolása terén előad.  Hiába nyal alá Paksi Zita: "Az utóbbi években számos nagyszabású beruházás valósult meg pályázati forrásból. Ismertetné ezeket nagyvonalakban?" - kezdetű keringőre hívással. Polgármesterünk csak a kötelező kűrjét próbálja lefutni. Azokat igyekszik előadni, ami a kormányprogram szerint is kötelező volt. Semmi több. Még 8 pont sincs meg ez.  

A Kormánynál az Eu-s pénzek lehívása, a nemzeti fejlesztési program a kötelező kűr. Ócsa ebből sem volt képes rendesen teljesíteni. Bukodiék az első alkalommal elbuktak. Azóta csak halandzsáznak, ahogy a Demszky tette éveken át. Egy darabig arra a lócitromra is volt veréb, aztán azok is elszálltak, ahogy kiszáradt az egész.   

Olyan ez, mint amikor a sporttársak benevezik a műkorcsolya EB-re a mestert, aki jégre állva mesélni kezd arról, hogy mit fog bemutatni, míg erre a zsűri azt mondja: hogy szép ez a hangzatos a szövegelés, de nem idevaló és tessen előbb a kötelező kűrt bemutatni. Majd ha azt teljesíti, akkor hinni is fogjuk, hogy az előadott ígéreteiből is lesz valami. Nos a mi kiválasztottunk erre sem volt képes. Ócsa polgármestere nem teljesített, és az ígérgetéseit sem váltotta be. Bukodi valójában elbukott. Az pedig már a kutyást sem érdekli, hogy a szerencsés alfele még csak jégre sem lépet, hanem mindjárt a belépti díjakat kezdte leszámolni és elkönyvelni magában.

https://slideplayer.hu/slide/2139763/8/images/2/P%C3%A1ly%C3%A1zati+lehet%C5%91s%C3%A9gek.jpgÓcsán lett volna mit fejleszteni.  Ma is van lehetőség bölcsőde építésre, és ahogy Szűcs Lajost olvassuk átadásra is, mert azokon Ő mindig ott van. A baj csak az, hogy ezek nem Ócsán zajlanak. Itt volt önkormányzati képviselők arról panaszkodnak, hogy nincs elég hely, nem lehet bejutni, mert a vezetők szelektálnak a felvételi jelentkezők között barátság és egyéb előnyök alapján. Erről a polgármesteri fogadóórán megjelentek számoltak be.

Aztán az útfelújítások is évek óta húzódnak. Már legalább 3-5 éve ígérték a vasúti átjárók nyomvonalbővítéssel történő kiszélesítését, hogy a járművektől elkülönítve, biztonságban kelhessenek át a gyalogosok. 

 https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/1422525_1488700491356094_1432705932_n.jpg?_nc_cat=111&_nc_oc=AQnYscPQYS5wURZSd-m3wcX7VeRMFF8zvG3l0BI8OvOvtMtNXX6jHQF7-LJ_t89LX8c&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=e551dbe9b0a914304fab09bc2e18d3da&oe=5DB1F5D5

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/1476337_1488700494689427_678673857_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_oc=AQkW9gMFvd290wTYsyaSmb9LPnAXlat9k9PyU_2RPdmAQAHtoStyB3Bl0Gu0eCuRTa8&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=3363680ffc06ec282467971967cd6ed6&oe=5D7CFC83Ócsa polgármesterét 2013-ban is szorította ez a cipő, aztán ledobta az egészet.

Ugyancsak ez igaz a temetőhöz kigondolt gyalogátkelőhely létesítésére is.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhqXqpXhvJA0nfF9O35lF2cWD0rW4TRubF6otStNoqxtoDv2uxokhNXNi1fJqq2IuuOUGipTesfNfML22RJ9EoO3qaEbvSn8EfLaxMaENg7EcC8TieWWGzyi32pHqEpc7scOZnI33CXFSk/s640/002.jpg
Közben még a gimnázium előtti buszmegállót sem volt képes megvalósítani.

Inkább a fociba ölte a város pénzét. Magát, az edzőt és a focista lányok egy részét is előbb utaztatta Angliába, mintsem a helyi közállapotokkal foglalkozott volna.

Aztán a Damjanich és a Széchenyi utcák felújítása szintén legalább ennyi ideje (2015 óta) van az ígértek listáján és húzódik ahogy a Demszky-féle metróval történt. 


Most erre azt mondja, túl sokat akart a szarka, de nem bírta a farka, ezért nem valósult meg.  A kátyúzásról meg azt állítja lezajlott az első ütem, mikor a buszvonalon olyan lyukak tátonganak, hogy abba maga is belefeküdhetne. Micsoda fejlődés ez? 

Még az OPSZ - Országos Polgárőr Szövetség oszlopos tagja is ellentmondóan vág alá a kis birkában, amikor azt írja, hogy sokan keresték meg a csapadékvíz elvezetésének hiánya okán. Beszámolója szerint sok ócsai lakosnak okozott problémát az eső, az útmenti vízelvezetés-, az árkok hiánya. Ezért árasztott el pincéket áztatott fel házakat és öntött el kerteket a csapadék.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgbFg7Fyyf_ocW-lcoQC9fO0uq5PAIFN-prIEhlpdEFBY9n5Qe7DMkvcRkAkiMe0wl5yg46xgBFXAe47mkc3OpkNiv0Lhmp_adA4-duFhSZ4ExyyA4yZ1Q2nWpM9G4yOfonKWxfCZgXbOQ/s1600/%25C3%25B3csai+viz.jpg

Paksi Zita 600 ezres díjazással soha nem fogja ezekkel sarokba szorítani a polgármestert. Vagyis hiába a számos túlfizetett szolga, a  hűbér nem fogja a benyalást megakadályozni, vagy polgárbarát ellenzékivé tenni azt, aki eladta a lelkét az ördögnek.

Bukodi pedig nem fogja feltárni a hiányosságokat, ahogy a visszaélésekről, vagy az elmaradottságunkról sem beszél.  Paksi, Janó vagy boros, teljesen mindegy, mert egy sem szól azért amiért hivatottak lennének. Így volt lehetséges az önkormányzat környezetszennyezése, miközben maguk a zöld Ócsát propagálták.


án az alpolgármester összeférhetetlenségi ügye, fedett pénzbeli juttatásokkal ugyanúgy nem jöhetett volna létre a háttérben álló bűnpártoló képviselők nélkül, ahogy más önkormányzati jogsértések sem. A polgármester szintúgy magát fényezi, ahogy tette ezt a bukott Demszky, aki végül a csőd szélére juttatta a várost, ami fölött jó darabig uralkodott.

Ócsa választások előtt áll. Ősszel dönthetünk, miszerint akarjuk tovább a felettünk levő dölyfös uralmat, az eddigi hazugságok sorát, az elhagyott fejlődést, a pénzszórást, vagy új lehetőséget tárunk fel, új utakat keresünk és új elképzelések alapján új városi képviselőket választunk magunknak. 

Ne várjunk addig, míg felettünk is elszáll  az idő.

*

2018. augusztus 25., szombat

Megvan a lehetőség az alacsonyabb osztályban játszó csapat finanszírozására - példaértékű megoldás ( - kecske)

Törökországban az alacsonyabb osztályban játszó focisták nem kapnak állami támogatást, vagy szponzorpénzt. A csapat fennmaradását, a játékosok pénzét maguknak kell előteremteni, vagy kitermelni. Törökországban ha erre a város pénzét használnál fel olyan balhé lenne amit senki nem mer bevállalni. 

Itt Ócsán pont fordítva állunk ezzel. Ha itt valaki azért mer szólni, hogy az adófizetésre kötelezettek pénztárcájából kivett pénzeket miért a helyi egyesület sikertelen játékára költik, akkor a maréknyi érintett mögötti szurkolótábor, - mindazok felével, akik a családi rendezvényen ott voltak - teli hányja a közösségi oldalakat, hogy ez a blog m,ár mennyire szemét.  Pedig nem így van.

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRttFoEGhuCY-a08rNn8Zx84DkSWW68wf7YJiSjKecgfhW9KLLXcQA török Is­parta vá­ro­sá­ban 1954-ben ala­pí­tott Gül­spor egye­sü­let­ben az évadban nyújtott  rossz szereplést követően alacsonyabb osztályba került a csapat, így elestek a támogatásoktól. Márpedig a legrégebbi török klubbal történt meg. Ezért a Gülspornál úgy döntöttek, hogy eladják 18 focistájukat és a bevételből finanszírozzák a további játékok fedezetét.

Ócsán ezzel ellentétben semmi retorzió, vagy változás nem veszélyezteti a polgármester hobbiját, amit sporttevékenységként aposztrofálnak. Márpedig a kisvárosi polgármester, Bukodi Károly elnökölte csapat alacsonyabb osztályba kerülése is meégért volna annyit, hogy a városi támogatást az eredménytelenség mértékéhez igazítva megvonják és önfenntartása kötelezzék a klubbot. Elvégre a város megérne annyi pluszt, mint amennyit a focira költenek.

Városunk polgármester ugyanis bársonyos pázsitot, felújított edzőpályát, kiglancolt öltözőt, drága mezeket, új kerítést, feljavított lelátót és hozzá hideg sört adó büfét állított ki a mögöttes pénzekből a jobb szereplés érdekében a pályára lépők számára, azonban a városban mindezeket a körülményeket nem biztosítja.

Ócsán a B közép szurkolók és a Fradi öregfiúk csapata játszott barátságos mérkőzést a focicsalogató rendezvényen, ahol egyébként gyermek ügyességi felmérő, footdarts, 11-es rúgóverseny, lövés erősségmérés, valamint tűzoltóautó-bemutató is szerepelt a programban.

Itt nincs egy normális, játszótér a kisgyerekek számára. Nincs megfelelő közösségi tér, árnyas kert, vagy virágos sétány az egész településen. Az közterületek koszosak, elhanyagoltak, nagyrészt rendezetlenek. A belső úthálózat javarészt járdázatlan, de még frekventált helyekre, úgy mint a vasúti átjárók, vagy a buszmegállók sem érnek el. Mindez felveti a kérdést, hogy feltétlenül fontos-e fenntartani a lecsúszott csapat magasabb osztályú finanszírozását? Nem lenne inkább célravezetőbb mindazt a kidobott pénzt a városi emberekre úgy, mint a településen belüli közlekedés javítására költeni?  Adott a példa, miszerint az alacsony osztályú csapatok finanszírozására közpénzes támogatást nem mindenütt biztosítanak. Sőt ahogy a sportágbeli példa mutatja, nem is engedik!

Blogunknak beszámolt az egyik apuka, aki elmondta, hogy egy- egy átigazolással mennyi pénzt kérnek és fizetnek ki.  Mindez elképesztő összegeket jelent, aminek nyoma nincs a rendszerben. 



Ha pénz van a fociban, miért nincsen sem siker, sem néző, sem eredményesség?- teszik fel a kérdést. 

https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/02/1518371600_ocsa_cimer.jpgEz esetben bőven lenne miért magukba nézniük, azoknak akik itt Ócsán is a többlettámogatás megmaradása mellett állnak. És azoknak akik a városházáén a foci pénzügyeiért felelnek. Ők azok a képviselők, akik ennek kapcsán milliókkal kurtitják meg a lakosságra jutó költségvetést. Ha azonban a külön jutalmazásukra gondolok, amit az éves költségvetésbe építetten a jogszabályokban meghatározott díjazáson felül évente ki/fel vesznek, akkor az látszik, hogy kéz-kezet mos alapon osztják le egymás közt a pénzeket.

Nem azért, mert a focinkra amúgy nem jutna elég forrás. A probléma éppen az, hogy hiába a pénzbőség, az eredmények hiányoznak, nézők gyakorlatilag nincsenek, a polgármesteri csapat a tavalyi és azt megelőző szereplése pedig gyalázatos.  Mégis rengeteg pénzhez jut a helyi fociegyesület. Holott a környék legrosszabbjai között jegyeznek minket. Úgy tűnik, a Puskás Ferencnek tulajdonított híres „kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci” mondás akkor nem igaz, ha a foci irányítói azt látják, nem kell semmi érdemi teljesítményt felmutatniuk, máris záporoznak hozzájuk a milliók. Ócsán márpedig így van. Semmi különég nem látszik a finanszírozásban akkor, ha a megyei II osztályban, vagy annak legalján, vagy még lentebb, a harmadosztály perifériáján állunk. Teljesen mindegy és ezért érdektelen az egész. Csak a pénzt viszik.

Felsőpakony, Alsónémedi, Bugyi, Újhartyán és még sorolhatnánk távolabbi, s környékbeli csapatok sorát, mind előrébb vannak nálunk. Ócsa a nyomukba sem ér.

A fideszes politika azonban kitart a rendszer mellett, sőt, 2018-tól nem csak a társasági adóból lehet levonni a látványcsapatsportoknak szánt támogatást, hanem a bankokra kirótt ágazati különadóból is.

Itt figyelnek arra is, hogy ne csak a kluboknak, a focistáknak is jó legyen. Az elfogadott adótörvények szerint az eddigi 125 helyett már 250 milliós lesz a határ, ameddig a sportolók és sportvezetők az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerint adózhatnak. Hogy pontosan mennyi fizetésből kell megélniük a játékosoknak, azt a legtöbb klubnál hétpecsétes titokként kezelik.  Ócsán valószínűleg nem hoz ennyit a csapatjáték a konyhára, de hogy ügyeskednek a mögöttes pénzekkel, az biztos, ahogy az is látszik, a költségvetésük nem igazodik a produktumhoz. Az elért eredmények köszönő viszonyban nincsenek az elkönyvelt ráfordításokkal. 

A beszámolókból az is egyértelműen kiderül, hogy a klubok nagy részénél egyáltalán nem számít, vannak-e nézők. 

A polgármesteri együttes mellett még kitartanak a szurkolók. Legalábbis azok a maréknyiak, akik a B-közepet, vagy a péntek esti viharos sörmeccseket játszották. Persze ők is kopnak, bár a gimi alapítványának ebben is érintett elnöke a fővárosból jött le játszani a nemrégiben meghirdetett családi foxi napra. Mindezt azt mutatja, a régi cimborák még ma is összetartanak a labda körül feszülő ellentétek dacára. Kérdés azonban, hogy a mögöttes önkormányzati finanszírozás megvonása, a focit érintő perek, a pályaépítés teljes költségterhe vagy az árnyékolók és más egyéb apróság megfizetése a csapat egyesületét terhelné, akkor miként állnának ehhez a (ön)szórakoztató játékhoz.  

A nagyközönséget ugyanis a legkevésbé  érdekli ez az alacsony szintű játék, akár úgy is mint sportteljesítmény. Az egészben annyi az izgalom, hogy ki mikor szól be a bírónak, vagy mikor kit állítanak ki. Valahogy nem sportszerű ez az egész. 



Jelen pillanatban az ócsai ember nem tud többet vállalni. Így is feladta már a 21. századi életét. Azt, ami másutt már rég megadatik a normális életvitelhez. Itt az önkormányzat mindet csak takarék lángon biztosít. Egyedül a foci kapja meg azt, ami a csövön kifér. 

Mi és a blog mögöttesei ezt a túlzást sokalljuk. Azt a ráfordítást, amit az itt élő emberektől a kutyaütő foci kapcsán elvonnak. Azt kifogásoljuk, hogy ezért még közpénzt is kaphatnak. Mindezzel a támogatással ez  nem csak a maguk ügye, hanem a közösségé. Azé az embereké, akik itt élnek, itt alkotnak és helyben adóznak.  Nehogy már az egyesület nyúlja a pénzek javát. A közhasznú tűzoltó egylet a felét sem kapja. Még a legjobban támogatott OPKE is csak gyertyaláng a polgármesteri egyesülethez képest.  

A városi focit nálunk is úgy kéne kezelni, ahogy másutt. Amolyan önfinanszírozó rendszerben.

A Gül­spor egye­sü­let­ elnöke elmondta, hogy az ifjúsági focisták áruba bocsájtása az utolsó lehetőségük volt a csapat megmaradására.

Állandó bevétellel kell rendelkeznünk - mondta az elnök a CNN török adásának.
Az ifjúsági focistákat 2600 dollárért adták el más kluboknak, a kecskék tejéből viszont 5000 dollárnyi bevételt tudnak termelni. Most csak 10 kecskénk van, de hat éven belül már 140 lesz belőlük.
Így még jobb játékosokat tudunk venni magunknak – fejtette ki.

https://ripost.s3.eu-central-1.amazonaws.com/thumbs/2018-08-19/8f4ad49b4dc7ec95dcb275a0ee5f1283/620x0.jpg

El­ad­tak 18 fo­cis­tát, hogy ve­hes­se­nek he­lyet­tük 10 kecs­két

 Nem beszélve arról, hogy megszülethet majd a török közmondás: megmaradt a kecske és a focista is.

Mindennek természetesen megvan a magyar megfelelője is, miszerint: ne bízz kecskére káposztát. 

*

2017. szeptember 22., péntek

Ócsán elvárják és kérnek is pénzt az iskolában - illegális osztálypénz helyett szülői alapítványokra lenne szükség

Közösségi beszélgetések során sem igazán tagadják, hogy az iskola pénzbeszedő tevékenysége egyfajta kelléke az oktatásnak. 

Sőt maga az iskolai alapítványok is ezt a pénzgyűjtést szolgálják, függetlenül attól, hogy az itt összegyűlt összegeket mire használják fel. Sajnos nagyon rossz példákkal is bír az ember.

http://commondatastorage.googleapis.com/static.panoramio.com/photos/original/31231960.jpg
Szülők beszámolója szerint az idei szülőin is szóba jött az osztálypénz gyűjtése - megerősítést nyert az iskolai pénzbeszedés

Ócsán a Halászyban állítólag ez sokkal rendezettebb és átláthatóbb, mint más intézményekben. 

Azonban ha rákattintunk a szóba kerülő alapítványokra, alig látni nyilvánosságra hozott információt. Szinte sehol nem átlátható a működés. Ebben a Halászy sem jobb a másiknál. Mégis talán az egyik legrosszabbul teljesítő ilyen helyi szervezet, a Dr.Pártos Lóránt Alapítvány, aminek alig van a nyilvánosság számára  elérhető tartalma, közzétett adata. Maga az iskola, ahova az alapítvány is jegyezve van, sem ad pontos tájékoztatást a saját alapítványát illetően. (Ebben az ócsai Halászy általános sem különb, mivel az iskola hivatalos honlapján itt sem lelni érdemi információt, vagy elérhetőséget az alapítványok működése, átláthatósága, vagy kontrollja céljából.)

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg3VbFUMwl-8u7Ug9OM_p9VDMRyGPTNz_3LNOr4rHseOkh_zVcr0pvipVtKHV9gTD-EyBjG1B_CDp2te8ayJX69s9prwFS-VR0oKVtfcbhopUb-NlbzMcWW2XmkFJZ_jJUqKPPS23spMt0/s1600/1.JPG
Az ócsai Bolyai  gimnáziumban sem tisztázott illetve átlátható az iskolai alapítvány pénzbeli tevékenysége és működése - az elnök személye is kétségeket ébreszt

Korábban ez az önkormányzat egyik ülésén is felmerült, főleg az alapítvány elnökének személye és mögöttes tevékenysége kapcsán, amikor is Horváth Tamás gimnáziumi tanár és egyben alpolgármester (összeférhetetlen) képes volt azt állítani, miszerint szerinte már nem Spák József kezeli annak ügyeit. Ez azonban újabb bizonytalanságot szül, hiszen ha a Halászy tornatanára nem ügykezelője a Bolyai alapítványának, akkor csak nevesített tisztségviselőként adja magát ehhez és a valós ténykedést a gimnázium falai közt más végzi. Talán ezzel azt akarta a gimis földrajztanár kifejezni, (ez merül fel,) hogy a másik iskolában szolgáló tanár lehet, hogy csak a nevét adta a működéshez?  Furcsa egy egybeesése a dolgoknak, hogy egy időben a NAV felfüggesztette a Bolyai adománybefogadó tevékenységét. Erről akkoriban írt is a blog. Aztán (talán a figyelemfelkeltő írásunknak is köszönhetően) a rákövetkező évben ez rendeződött a báli szezonra. 

http://bogim.hu/jold/templates/jsn_epic_free/images/logo.png

A gimnázium honlapján azonban továbbra sem találni többet az alapítvány működéséről, mint a pénzkérő támogatás, az 1 %-ra történő felajánlás lehetőségét. Ebben aztán aztán a városi önkormányzat sem bőbeszédűbb, mivel maga sem teszi nyilvánossá és átláthatóbbá az egészet.  Horváth idézett nyilatkozata nem hogy segíteni, hanem pont ellenkezőleg, mintha inkább elfedni azt.De mit is várhatunk el attól az embertől, aki képes magát egyetemi oktatói tevékenységet folytató személynek feltüntetve, meghamisítani egyszerű középiskolai tanári státuszát, csakhogy az alpolgármesteri és a tanári juttatásait is a valós jogosultságot kijátszva felvehesse.  Ebben a polgármester és a képviselők is cinkosok, ahogy a Kormányhivatal is csak lapít. Egy átfogó és tényfeltáró vizsgálat azonban nem csak az alapítvány mögé, hanem Horváth ténykedése és pénzhajhász térnyerése mögé is átlátással bírna. Ez nem csak a Pártos Lóránt alapítványt és más mostanság előtérbe kerülő iskolai pénzgyűjtést tisztázhatna, hanem magát az önkormányzati fedettséget, a képviselői összejátszást vagy tisztaságot is. 

http://civilhetes.net/sites/default/files/styles/large/public/kepek/duna-24578-12445000_0.jpg?itok=u92cyJ5N
A MSZOE évek óta és rendszerességgel kirukkol a problémával - a pénzügyileg érintettek háborgásán túl nem sok minden változik

Nem véletlenül egy megújulási civil szervezet létrehozását javasolja a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete, hogy törvényes útra terelje az iskolai hozzájárulást.

Akár tilos, akár nem, osztálypénz márpedig van. Az illegális helyzet megszüntetése érdekében a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) azt javasolja az óvodai, iskolai szülői közösségeknek, hogy válasszanak törvényes utat és alapítsanak közhasznú szülői alapítványokat. Keszei Sándor elnök szerint így ,,nem zsebbe menne a pénz", törvényes úton járulhatnának hozzá az intézmények, és az oktatás-nevelés színvonalának emeléséhez.

Az egyesület néhány napja azt sérelmezte, hogy az állami iskolákban már az első szülői értekezleten pénzbeli és természetbeni hozzájárulásokat kértek és szavaztattak meg. "Szedik az osztálypénzt, szervezik a szülőket az iskolai eszközök karbantartására, takarításra, iskolabálok és más rendezvények szervezésére" - panaszolta szülői jelzésekre hivatkozva Keszei, aki szerint mindez jogszabályellenes, hiszen az Alaptörvény is előírja, hogy a közoktatás mindenki számára ingyenes.

http://nepszava.hu/picture/94343/normal/376/00376827.jpeg
A tanári tevékenység és a politika nem keveredhetne - egyházi vonalon sem
"Ez azt jelenti, hogy az ebédpénzen kívül semmilyen indokkal nem lehet pénzt követelni a szülőktől" - reagált nyílt levélben Pukli István (a Tanítanék Mozgalom egykori vezéralakja, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium korábbi igazgatója). Ugyanakkor rámutatott, a kormányzat nem ad támogatást iskolai rendezvényekre, osztálykirándulásra, tanulmányi versenyekre, szalagavató bálra, "inkább stadionokra, lőterekre, túlárazott vizes vb-re költ".

Keszei úgy véli, ha a gyerekek érdekében a szülőknek kell átvállalniuk az állam feladatait, tegyék azt törvényesen. Az alapítvány előnye, hogy számlaképes, így nem fordulhat elő, hogy azért nem kap meg valamilyen támogatást, mert nem tud számlát adni.

Szüdi Jánosnak ugyanakkor vannak kétségei. A Pedagógusok Szakszervezetének jogásza szerint az valóban jogellenes, ha az osztálypénzt egyszerűen csak egy fiókba elzárva tárolják, nem tudnak vele elszámolni, de a szülők alapítványon keresztül sem tudnák közvetlenül az adott intézményt támogatni, mivel az iskolák már nem önálló jogi személyek, saját költségvetésük sincs. "Egy iskola önmagában akkor sem tud pénzt kezelni, ha alapítvány támogatja. Az csak a tankerületen keresztül lehetséges."
Alap & eredet: Facebook / Népszava - JD
 *

2017. augusztus 6., vasárnap

A Jobbik menesztené Szűcsöt és Bukodit a sportból - politikailag eltiltanák őket a sportvezetésétől ( - javaslat)

Jobbik újra benyújtaná azt a 2012-es törvényjavaslatot, aminek az volt a célja, hogy vezetői szinten szétválassza a sportot és a politikát. Az akkori kezdeményezés lényege, hogy országgyűlési képviselők, polgármesterek, önkormányzati- és európai parlamenti képviselők ne lehessenek sportvezetők. Ezt Szilágyi György és Vona Gábor közösen nyújtotta be.

Az ellenzéki párt törvénnyel választaná szét a sportot és a politikai vezetést - Ócsán  Szűcs és Bukodi az érintettek

Szilágyi György parlamenti képviselő kifejtette: a sportot és a politikát szét kell választani, mert ez szolgálja a sport érdekét. Bár támogatni kell a sportot, de ehhez nem szükséges az, hogy a szakszövetségek és klubok élén politikusok álljanak - vélekedett.

http://vortexmultimedia.hu/wp-content/uploads/2013/08/logo_jobbik.pngA képviselő kijelentette: a Jobbik szerint a vizes világbajnokság sikeres rendezvény volt, de fontos megnézni, hogy az elköltött pénzt hogyan használták fel.

Úgy vélte, a vb világított rá arra, hogy nem jó, ha nem a szakmára bízzák az irányítást, hanem fideszeseket ültetnek sportági szakszövetségek és klubok élére. Már egy nappal a vb után nem a sikerekről beszéltek, hanem sportolók, szakmabeliek szólították fel lemondásra Bienerth Gusztávot - emlékeztetett.

http://www.magyarfutball.hu/data/userpics/16/1673/9512-k.jpg
Ócsa vonatkozásában Bukodi és Szűcs az a két érintett politikus, aki a Fidesz zászlaja alatt érintett a sportvezetésben.  Bukodi Károly az Ócsa (V)Se elnöke, egyben polgármester és pártpolitikus, ami most nem csak etikai-, hanem politikai összeférhetetlenséget is vázol a jobbikos elképzelés szerint. 

http://img.szucslajos.com/2012/10/szucs-lajos-digisport_20121011140518_50.jpgSzűcs Lajos szintén érintette a felvetésnek, hiszen nem csak egy horgász szövetség élén jeleskedik az ócsai illetőségű fideszes politikus, hanem a tenisz-sport élén is ténykedik. Mindez a Jobbik szerint megszüntetendő lenne a javaslatuk szerint.

Szilágyi György kiemelte: a Fidesz teljes mértékben megpróbálja kisajátítani a sportot, és ezzel óriási károkat okoz annak. A demokratikus társadalmakban a sport és a politikai vezetés élesen elkülönül egymástól, és a sporttársadalom fejlődése érdekében elengedhetetlen, hogy ez Magyarországon is így legyen - magyarázta.

A szombaton benyújtott törvényjavaslat szerint nem lehetne sportvezető például országgyűlési képviselő, állami vezető, kormánymegbízott, önkormányzati képviselő vagy európai parlamenti képviselő. 


Kérdésre válaszolva a képviselő beszélt arról is, hogy az a javaslatuk, amely szerint egy bizonyos iskolai végzettséghez kötnék a választójogot, mindenkire vonatkozna. A javaslattal nem azt nézték, mi a jó a Jobbiknak, hanem azt, mi a jó az országnak, és nem tartható tovább az, hogy szavazatokat lehet vásárolni egy választás során - mondta.

*

2017. február 9., csütörtök

Fizetésemeléssel indult a január - van akinek a minimál emelés is jól jön és van akinek több is kijut a jóból ( - Ó)

Valószínűleg mindenki találkozott már a kormány azon programjával, aminek során az idén tovább emelkednek a bérek. 

Bizonyára már sokan készhez is vették az idei év első emelt fizuját.

https://i.ytimg.com/vi/PChvL90ccv0/hqdefault.jpg

Nem is Ócsán lennénk, ha ebből a jóból a polgármester és társa, az alpolgármester sem biztosította volna be magának a járandóságának emelését. Tették és tehették ezt egy rendkívüli ülés keretében még január 18.-án, nehogy lemaradjanak róla. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiaoseNvw4EQJPKb65GvdH2u_0YiMC2ySSwwcfDnVLOdx9TJ2yMdDdQWLmX3CBuaUV9Djdpsr6EHKI5GunTfe_D4qe17pUGzA-3TAG2mTupxokFenj7pdQiuyfMzu8_YCxCIM2mCpNtDuQ/s1600/DSCF7284.JPG
Ezek szerint Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Bukodi Károly polgármester illetményét – figyelemmel Magyarország helyi önkormányzati rendeletről szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 71. § (4) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezésekre – 2017. január 1. napjától bruttó 598.302 Ft /hó összegben, azaz bruttó Ötszázkilencvennyolcezer-háromszázkettő forint/hó összegben állapítja meg. Emellett - és függetlenül attól, hogy városi közpénzen vásárolt autót használ akár a Sparban történő bevásárlásaihoz, - költségtérítésként további 89.745 Ft/hó juttatást biztosít számára.

Ezzel az egykori területi képviselőként (Lay’s) Bukodi polgármester januárban az Opel Astra Sports Tourer mellett 688.047,- Ft-t is hazavihetett hivatalosan. Ez azért nem kis (kontraszt) teljesítmény, tekintettel a város lepusztult és elhanyagolt állapotára. 

Bukodi Károly

   1985-ben érettségiztem a Bolyaiban, majd képesített vendéglátói végzettséget szereztem; ezután az Atryum Hyattben dolgoztam, iskolabüfét üzemeltettem. 1995-től a Lay’s Magyarország Kft.-nél kezdtem a munkám, ahol területi értékesítési vezető voltam ...

   1998-tól alapítója és első vezetője voltam a Fidesz ócsai csoportjának, 2006-tól Ócsa város alpolgármestere, 2010-től polgármestere lettem.

Horváth Tamás (tanár - ócsai Bolyai) alpolgármesteri illetményét a jól szolgáló képviselők 478.642 Ft/hó összegben állapították meg és költségtérítésként még további 71.796 Ft/hó összeget szavaztak meg számára. 

Mindezt a tavalyi jószolgálati honorárium után nem sokkal, mert ez így van rendjén. Itt ez a a természetes amiért nem is szól senki. 
Innen érthető csak igazán, hogy kapaszkodni a polgármesteri és alpolgármesteri székbe az urak, hiszen ezt a havi összeget más tisztességes munkával nagyon nehéz lenne számukra beszákolni.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgCURd6zFZkqcKHy3mcYFt2sNbUNVCyd77gnZs6H64WSWPEB0ELXiW2xJ9z6w_Bvhp_MjJBaTkUlfLlAF-jDKiA3jzW7Y2aV-k_nGf3ZQMlgSj87fVxRt2KpmP9naAFJUEhFBwmXdNvt6M/s1600/DSCF9299.JPGKülönös példaként szolgál még Horváth Tamás, aki nem csak alpolgármesterként, hanem középiskolai tanárként is dolgozik, a hivatali elfoglaltság mellet, de mivel a gimnázium nem ad annyi pénzt, ami a számára fenntartható életvitelét biztosítaná, így nem csak a kettős munkavállalás (főállású alpolgármester és gimis tanár), hanem közgyűlési képviselőként, továbbá (többek közt) a Dél-Pest megyei Vízközmű tanácsadójaként is külön pénzekhez juthat.  
Nem véletlenül tartják számon (kocsmai körökben) állás- és pénzhalmozóként ezt az embert. Bár józan ítélőképessége és tisztessége felől semmi kétség.

Mégis, a középiskolai tanári állása összeférhetetlennek tűnik többek számára, hiszen akár óraadó gimnáziumi tanárként nem igazán vállalhatna munkát törvény szerint úgy, hogy a főállású alpolgármesterségért járó illetményét is megtartsa, hiszen ő nem éppen egyetemi oktatói tevékenységet folytató foglalkoztatás keretében tanít a Bolyaiban. Ez a tanítói munka nem azonos azzal a tudományos oktatói tevékenységgel, ami a törvényben foglaltatik.

Az oktatói munkaköri tevékenység feltételei között a pedagógia szakképesítés mellett a mesterfokozat is előírás és a felsőoktatási intézményben történő alkalmazás, ami minimum egyetemi keretek közt folyatott tevékenységet jelent. A középiskolai tanár, a gépjárműoktató nem az a kategória, amit a törvényi szabályozás kivételként megenged. 


Szóval Horváth Tamás lehet, hogy az elmúlt évek során, és most jól összeszedi magát, de közel sem biztos, hogy az eddig bezsuppoltakat jogszerűen is megtarthatja majd, hiszen ha a Pest Megyei Kormányhivatal állásfoglalása szerint ez jogos, akkor itt valaki nagyon rosszul értelmezi a törvényt. 

A kérdés csupán az, hogy mindez meddig tartható fenn, mivel Ócsa adóssága a kritikus értékhatáron is túl van már.  
(Persze, hogy erről az Ócsai Kisbíróban nem olvashatunk.)

*