A következő címkéjű bejegyzések mutatása: reklám. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: reklám. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. február 23., péntek

Bukodi Ócsája minden, csak nem a fejlődés példaképe, és nem a béke, a nyugalom városa - hazugság és bűn

 Perutek János nem rossz gyerek.  A fradiba járt le a birkozókhoz edzésre, ott ismertem meg. Nem ez volt a sportága, de jött, mozgott. Hát persze, hogy jobboldali lett.

Szinte mindennel próbálkozott már. Celebként a The Voice című tehetségkutató után az Éjjel-Nappal Budapest műsorában tűnt fel Perutek.  Peru, már régóta kacérkodott a gondolattal, hogy jelentkezik az Éjjel-Nappal Budapestbe

Most itt bukkant fel Ócsán, hiszen ide költözött. Ócsa polgármestere mostanság meg rendre lekéri az újonnan beköltözők nevét és címadatait, hogy azokat felkeresvén kapcsolatot teremtve szimpátiát keltsen magát illetően, amihez viszi a város csomagját, azt a közpénzes ajándékot, amit úgy ad át, mintha azt maga intézve adná.  Vagyis a közpénzt a maga javára, hasznára fordítja az önreklámozással.  

Megtévesztés Ócsán  - a polgármester úgy jár el, mintha az ő ajándéka lenne az üdvözlégy

Így került az újonnan beköltöző Peruhoz, aki nyeretlenként szerette volna viszonozni a „polgármesteri kedveskedést”.  Így született meg az a riport, ami a suta fideszes polgármester fényezését szolgálta.  

Bukodi kihasználva Peru adta lehetőséget és annak jobboldaliságát, valamint ócsai zöldfülűségét, rendesen behazudta magát a képletbe.  Bukodi Károly, Ócsa polgármestere szerint: megyünk előre.

Peru felvezet és hallgat, Bukodi mesél és hazudik  -  lényeg a polgármester polírozása

Perutek mindezek után úgy mutatta be Ócsát, mint egy nyugodt, fejlődő kisvárost.  Nos, mindezekből alig igaz valami.  A fejlődés az elmúlt 3 ciklus alatt szinte leállt. Csupán a kötelező kormányprogramban foglaltak valósultak meg.  Bukodi 2014-s választási ígéretei ugyanúgy nem teljesültek, mint ahogy a beharangozott Alsópakony-Ócsa kerékpárút sem. 

Perutek mindezzel nem volt, nem lehetett tisztában, mivel a Bukdit úgy vázolta, mint aki  „2010 óta fáradhatatlanul azon tevékenykedik, miként lehetne még jobbá, még élhetőbbé tenni a kisvárost”.  Ez azonban nem sikert neki, mert Bukodi elszórta a pénz az olyan mutyik során, (MÁV parkoló építési hulladék beásásával okozott kártétel, a TSZ-iroda milliónyi károkozása, vagy az Oxyfa-ültetvény szintúgy több milliós vesztesége, azaz károkozása,)  amik nem csak gátolták a fejlődést és a pályázatokra fordítható önrészek letételét, hanem konkrétan visszavetette a fejlődést. Így nem valósulhatott meg számos olyan beruházás, mely a szomszédos települések képesek voltak véghez vinni.  Ócsa vagyonvesztése és eladósodása (hitelkerete) csak növekedett annak ellenére, hogy Bukodinak volt pofája a kommunális-adó kivetésének terhével sújtani a lakosságot.

Peru ennek ellenére igyekezett fényesre vikszelni a Ócsa fideszes polgármesterét úgy, hogy a műsorra valós háttéranyaggal, felkészültséggel nem rendelkezett, csak a polgármesteri maszlagot vette és adta elő, ráerősítve Bukodi nagyotmondásra.

Perutek nem rosszindulatú ember.  Bukodi ócsai ajándéka olyan volt Peru számára, mint trójaiaknak a görögök falova.  Perutek beengedte, befogadta és Bukodi behálózva, megetette a készületlenségében tudatlan riportert.  Így nem is lett ebből más, mint egy kampány előtti felvezetés, amolyan személyi vikszelés.  Ez került rögzítésre és lejátszásra a Fidesz legnagyobb örömére.

Persze ennek a valósághoz annyi köze, mint ahogy Bukodi állításai az orvosi ügyelet vs BÉKE fóruma tárgyában általa előadottak. 

Az sem vált igazzá, hogy Ócsa  „nyugalmat, harmóniát”  áraszt, amiért állítólag Bukodi dolgozott meg;  -   „nem kevés munkával jár". 

Az állítólagosan békés, nyugodt Ócsán többen végignézik az ájultra verést - senki nem fékezi-, akadályozza meg 

És,  hogy mennyire igazunk van, amikor a Pesti Srácos Perutek és az ócsai Bukodi előadását elemezzük, az élet hozta bizonyíték adja rá a csattanós választ:  „Fejberúgta és ájultra verte lánya iskolatársát egy ócsai nő”.   Bukodi Károly, Ócsa polgármestere: megyünk előre


Valóban ez lenne Bukodi hozadéka? Ezt teremtette tízen éves polgármestersége? Ezen dolgozott Peutek szerint?  Ez lenne az a kisvárosi hangulat, amit közösen előadtak?  Ezt preferálták?  

Kár Peruért, mert jobbat érdemelt volna, mintsem ezt a szélhámos megtévesztést.  Kár volt magát Ócsán beégetni Bukodi nyalogatása által. 

Bukodiról és „Ócsáról is igen sok érdekességet megtudhatnak”  blogunk által.  Ajánlom az ideköltöző Perutek Jánosnak is az utánajárást, a körültekintő tájékozódást, az olvasást.

*

2023. augusztus 1., kedd

Sarokháznyi próbálkozás kerül müanyag dobozba valami apróság - hova lett a nimbusz ( - reklám helyett...)

 Láthatóan bezárt a többszöri profilváltási próbálkozást követően a sarokházas étterem.  Legalábbis a megszokottak szerint. Jelenleg egy új üzemvitelen gyakorlatoznak.

Lekerítették és rendezvényszolgáltatási célzattal nyit csak meg alkalomszerűen, ha éppen a valaki ott szeretne étkezni.   Én amikor még jártam, akkor is ridegnek és legyekkel teltnek találtam. Igaz, nekem egy is sok ebből egy olyan helyen, ahol a fogyasztani szándékozik az ember, így és hamar elpártoltam a helytől. 

Úgy tűnik nem csak én döntöttem így. 

A mostani bezárkózás,  a polgármesteri-, önkormányzati megjelenések a focimeccsek mentén való sörözgetések már a múlté.  

A helyi intézményesített közétkeztetést is inkább idegenre bízta Bukodi, amikor kiárusította a helyi iskolai és óvodai ellátást. A sarki éttermi szolgáltatás helyett úgy vélte a városvezető, jó lesz az itteni ovisoknak és az iskolásoknak a Takács-féle Ts-Gastro-ból lett Eatrend címszó alatt futó vállalkozás.  

https://i.ytimg.com/vi/zuPE-mn7AiA/maxresdefault.jpg

Ők azok, akinek oda adta Bukodi az előző polgármester által felépített vadi új óvodai konyhát berendezve, hogy aztán még fizethessen is a város az ócska ellátásért. Ne is firtassuk.  A lényeg, hogy az összes többi intézményben üzemelő főzőkonyhát bezárták, az emberek sokaságát elküldték és egy helyre bezsúfolva, tették gazdaságossá az ellátást Takácsék.  

Ezt a sarokházi étterem is megtudta (volna) tenni a múltban és akkor mégis csak egy helyi vállalkozó kanalazza be a hasznot, de az nem jó, mert a visszatérítési rendszer olyan, hogy abba ismert és helybéli nem igazán lehet szereplő, mert egy esetleges összezörrenés előtt még képes lenne teríteni.

Így marad az idegen és távoli, de mondhatni jól bejáratott cég Szűcs Lajos o.gy. választási körzetének  környékéről.  

A helyi étterem, meg próbálkozzon a színes menti étel házhoz szállítással amolyan közepes minőségnek megfelelő színvonalon. 

 

Ez ma korábban vélt dicső éttermi élet nyíltszínű zárórája.

*

2022. szeptember 16., péntek

A legjobb konyhakertész Ócsán - díjazták a polgármestert ( - hogy a pofáról nem szakad le a bőr)

 Még a fideszribancozó polgárőr is megirigyelt elismeréssel fogadta a polgármester legújabb helyezését.

Bukodi házon belüli (háztáji) siker - mert kell az (egy) elismerés

Bukodi Károlynak lett a legszebb, legjobb, legkiválóbb konyhakertje az egész városban. Ezzel Bukodi Karcsi, mind földtúró mindenkit lepipált és maga mögött hagyott, annak ellenére, hogy nyilvánosan még senki nem látta őt trágyázni.  Sőt eddig is csak a szemét elásást tulajdonították neki és alpolgármesteri bandájának, amit ügyebár a polgárőrség közreműködésével senki nem észlelt.  Került is ez sok milliójába Ócsa városának, míg azt az önkormányzati területet újra kitisztíttatták a korábbi szennyezővel. Persze erről nem sokat beszéltek és nem díjazták érte a városvezetést.

Szemfényvesztés - akár le is zsírozhatták előre

 No de azóta sokat zöldült Bukodi, hiszen már nem más, mint maga és nem az önkormányzat területén, hanem a családi háztájiban ásakodik (földműveskedik).   A termésről maga is több fotót mutatott be, készülve a nagy eseményre, ami valójában egy marketing fogás csupán.

 

http://www.alegszebbkonyhakertek.hu/wp-content/uploads/2022/03/IMG-47e1b7e38f98162be34ce8f5a0f56383-V.jpg
Az egyik fideszes bíráló
És lássuk be, ez már valóban nem a pénzről szól.  Ez egyfajta imázsépítés, egy önmaga polírozása. Mert Karcsi soha sem arról volt híres, hogy kapál, gazol, vagy éppen dugványoz.  Jó, ez utóbbiban azért van némi ellentmondás, mert egyesek szerint igen is volt dugványozás, még akkor is, ha abból nem származott növekmény. Ennek ellenére a kiskertet valaki mégis csak megművelte vagy unalmában, vagy éppen a mester távollétében.  Bukodi tudvalevőleg nem kertész-mérnők. nem is mérnök, de még csak nem is kertész.  Az egyik polgárőrvezető szerint a répázáshoz nem is kell nagy tudás.  De, ki tudja?   Állítólag elég hozzá a szaporító anyag megléte. Erre még egy börze is adatik, amiről szintén Sári Kovács Szilvia ötletgazda tudna többet mondani. 
https://scontent.fbud6-4.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/71131492_2410555309013512_1690146553840271360_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=Pf8ZeuySiE8AX9kLye6&tn=9SGO-awfvsr61nlM&_nc_ht=scontent.fbud6-4.fna&oh=00_AT9eK4Uk8aBicSFpMmJ8KY0PDpC2vIJaQ-jgtH0F5HlDAQ&oe=634BFD2D
A másik elbíráló

 

Mindenesetre Sári Kovács Szilvia Karcag város társadalmi megbízatású alpolgármestere, mint valami szakavatott, továbbá Kerepeczki Ferencné ismert helyi nagyasszony és az iskolát feladó alpolgármester, mint szakmai zsúri előtt Bukodi Károly által bemutatott háztáji nyerte el azt a kiváló helyezést, amit a polgármester boldogan közzé is tett.  


Ezek szerint a helyieket leversenyezve és maga-mögé utasítva lett a legjobb és legszebb konyhakertet művelő.  Igaz, csak mini kategóriában.  

Arról, hogy a normál és a maxi méretekkel rendelkezők sorában ki nyerte a verseny, nem adott hírt Ócsa első számú (alfa) hímje. 

*

2021. június 1., kedd

Önfényezés - a Fidesz megköszöni saját magának, hogy megteszi ( - sajátos köszönetnyilvánítás)

 Ha nem látom, nem olvasom, nem hiszem el. 

A Fidesz megköszöni saját magának és az erre hivatott fizetett embereinek, hogy megtették azt, ami a feladatuk és egyben kötelességük. 

Elvégre mi másra lennének?   

 Pánczél Károly a pártjához tartozó közösségi oldalon megjelentetett rövid mozgóképes önfényezése - egyfajta sikerpropaganda anyag - felett, mint valami bevezető, köszönetet mondanak személyének és társainak, hogy megtették azt, amit megkövetel a választókért végzendő munkájuk.  

Ez mint egy hálaszöveg azért, mert nyert egy kormánypárti a kormány pályázatán és majd a közeljövőben egy kerékpáros összeköttetést biztosító út épül két település között.

Minek is ez a hálaadás, amikor országszerte épülnek hasonló bicikliutak hasonló formában. Erről blogunk több esetben beszámolt. Ezekben mind utaltunk és kifejeztük őszinte sajnálatunkat azért, hogy Ócsa szintén kormánypárti önkormányzati vezetése ellenére sem képes a helyi polgármester az általa már korábban beígérteket megvalósítani, és nem képes olyan pályázati forrásból elősegített fejlődést biztosítani a városnak, mint más települések sikeresebb vezetése.

Mindezek kapcsán értelmezhető csak igazán az a hálaadás, amit a Fidesz saját maga ágán bemutat.

Okulva mindebből, és gondolva kisvárosunkra, a blogunk is megpróbál igazodni ahhoz a trendhez, amit a Fidesz a saját maga irányában hálaadás formájában előad.

Tehát:  ("Mi is") Köszönjük Pánczél Károly képviselő úrnak, Pogácsás Tibor államtitkár úrnak, Bukodi Károly városvezetőnek, a városunkban székelő Szűcs Lajosnak, a pályázat íróinak és az elbíráló Pénzügyminisztériumnak is, hogy Ócsán a közeljövőben sem fog elkészülni egy biztonságos kerékpár út városunk és Alsónémedi, vagy Alsópakony között!

*

2020. december 19., szombat

Hiába reklámozza az ócska Kisbíró - megjelent a kormányrendelet: mindenféle tűzijáték tilos szilveszterkor

A szilveszterkor is érvényes esti kijárási tilalom betartatása és a csoportosulások elkerülése érdekében megtiltják a szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását.

 https://20.kerulet.ittlakunk.hu/files/ittlakunk/styles/img-style-457/public/upload/article/22/tuzijatek_4.jpg?itok=OjZikyLg

A Magyar Közlönyben is megjelent kormányrendelet szerint az 1. és 2. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték termékek december 28-án 18 óra és január 1-jén hat óra között tartó időszak tartama alatt sem használhatók fel. A 3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték termék tekintetében meghatározott tevékenységek sem hatósági engedély nélkül, sem a hatóság által kiadott engedély birtokában nem végezhetőek. 

A mostani rendelet tehát kiterjed minden fajta tűzijátékra, amelyeket korábban az év végi időszakokban lehetett árulni és használni. A petárda árusítása máskor is tilos. 

Akár 150 ezer forinttal büntethető szabálysértést követ el az is, aki a szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek forgalmazására, felhasználására, birtoklására vonatkozó előírásokat megszegi - írja a kormany.hu.

 *

2019. október 2., szerda

Közpénzen adakozik és kampányol Ócsán a polgármester - tán' ezért is kellett a különadó bevezetése ( - példa)

Kisdedeket, kisgyerekeket iskolásokat felhasználni kampánycélzattal sötét és alantas dolog. Az, hogy ehhez családi fotózás is jár a polgármesterrel, egy külön történet az emberek lekenyerezéssel zajló felvásárlásról. 

Gyerekek bevonásával és a közpénzes csomaggal kampányol a választásokra a polgármester

Ma a kormányprogramon túl, szinte minden önkormányzat támogatja a gyermekes szülőket. Akár az intézménybe jutás, a bölcsődei elhelyezés, az óvodába járás és az iskolakezdés, de van ahol a továbbtanulás terén is.  Ócsa ebben sem remekel, hiába próbálja ezzel eladni magát újra a polgármester.


Hazánkban szinte minden településen elérhető a segítség. 
Vélemény - közösségi megosztás

A Pénzcentrum összegyűjtötte, hogy a különböző önkormányzatoknál milyen iskolakezdési támogatásokat lehet igényelni. A kérdéseikre érkezett válaszokból kiderül, hogy szinte minden kerületben és városban elérhető a segítség.

A 12. kerület önkormányzata támogatást ad az általános iskolában, szakiskolában, középiskolában, főiskolán vagy egyetemen tanuló gyermeknek, akinek családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 63.500 forintot, fokozottan rászoruló gyermek esetén a 73 500 forintot. 
A támogatás összege tanulónként 11 800 forint. Ezen felül lehetőség van szociális ösztöndíj megpályázására is szoknak, akiknek tanulmányi eredménye a 4-es átlagot elérte vagy meghaladta. A küszöb szintén az egy főre jutó maximum 63 500 forint, az ösztöndíj havi összege 6.800 forint - teszik hozzá.

A kőbányai képviselő-testület 2018. augusztus 1. napján kőbányai lakcímmel rendelkező általánosiskolás-korú gyermekek és a középfokú intézmény nappali tagozatán tanuló diákok egyaránt részesülhettek az 5 000 Ft értékű Erzsébet-utalványban.


Cserkeszőlőn is minden általános, közép és felsőfokú intézményben tanuló diák, egyaránt húsz-húsz ezer forint értékű iskolakezdési támogatásban részesül. Sőt, még az óvodások is kapnak segítséget, igaz, kisebb összegben.
Polgárőri példa - Terézváros 25 ezre

Szokolai Lajos polgármester elmondta: anyagi helyzettől függetlenül mindenkinek jár a segítség, de csak bizonyos feltételek mellett. Ilyen például, hogy a gyermeknek helyi iskolába vagy óvodába kell járni, a községben kell életvitelszerűen élni, illetve iskolásoknál feltétel, hogy ne legyen tizennyolcnál több igazolatlan órája.

Az ovisok családja nyolcezer, az iskolásoké húszezer forint támogatást kap – a tavalyi bevált gyakorlat után –, idén is utalvány formájában, melyet még szeptember elseje előtt kézhez kapnak.
Szilágyiné Kardos Erika szociális ügyintéző hozzátette, a nyomdában készült, saját maguk által tervezett utalványokat kizárólag helyi kisboltokban lehet elkölteni ruházatra, cipőre, tanfelszerelésre vagy más, a tanévkezdéshez kapcsolódó eszközökre. Azaz cigarettára, alkoholra, chipsre nem.

A főiskolások, egyetemisták szeptember végéig nyújthatják be az igénylőlapot. Ők ugyancsak húszezer forintot kapnak, de készpénzben, hogy tankönyveket is lehessen ebből az összegből vásárolni. Idén csaknem kétszázhúsz gyermek, fiatal részesül a segítségben.


Tiszaföldváron csak a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket tudja támogatni az önkormányzat iskolakezdés előtt, a család anyagi helyzetétől függően hat-tíz ezer forinttal, és készpénzben. Tavaly csaknem száz család kétszázhúsz gyermekét segítették ilyen módon.
Úgy tesznek mintha erre nálunk nem lenne szükség

Tiszajenőn kifejezetten iskolakezdési támogatás nincs, viszont – ahogy egyéb településeken – a települési támogatáson belül igényelhető segítség. Gyapjasné Sepsi Erzsébet jegyző elmondta, idén is több mint száz gyermek részesül támogatásban, óvodásoktól kezdve a felsőoktatásban tanulókig.

A támogatás összegéről zárt bizottsági ülésen döntenek, annak függvényében, hogy részesül-e a tanuló gyermekvédelmi támogatásban, illetve hol tanul.

A legkisebb összeget az óvodások, a legmagasabbat a főiskolások kapják. Általában minden igénylőnek kiutalnak valamilyen összeget, nem jellemző, hogy bárki igényét is elutasítják.

Mások másutt másként és van hogy jóval többet biztosítanak a honpolgárainak - ez itt éppen egy kitűző

Idén szeptemberben is folytatódik a helyi középiskolába érkező kilencedikesek támogatása Jászárokszálláson. Az önkormányzat mintegy 5,8 millió forintért vásárolt hetven laptopot, ezeket a tanévnyitó ünnepségen adják át.
Jászárokszálláson az iskolakezdők kaptak laptopot

Szolnokon minden elsős diák úgy kezdi az iskolát, hogy a várostól ajándékba kapja a tornafelszerelését – mondta Pókász Endre, városházi sajtóreferens. Hozzátette, bár kifejezetten iskolakezdési támogatás Szolnokon nincs, de többfajta kedvezménnyel segítik a kiskorú gyermeket nevelő családokat.

– Sok olyan nehéz sorsú család volt, akik az ország gazdasági fejlődésének köszönhetően előbbre tudtak lépni.
A szülők munkahelyet találtak, vagy éppen nőtt a keresetük, ám ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy nem szorulnak segítségre bizonyos területeken. Így például azoknak a családoknak, akik jövedelmük növekedése miatt kiestek a rendszeres gyermekvédelmi támogatásból, önkormányzatunk egyedi térítési díjat biztosít.

Itt a jogosultságnak már magasabbak a jövedelmi határai, és akár 25–50 százalékos támogatást is kaphatnak a szülők az étkezés díjából.

Közpénzes kampánykiadványát mutatja be a fideszes jelölt - közpénzen, munkaidőben és a hivatalában is kampányol magának

Zámolyon egyszeri, gyermekenként 15 ezer forintos támogatást igényelhetnek azok, akiknek a helyi általános iskolába vagy másik település középiskolájába járó gyermekük, gyermekeik vannak. A támogatás iránti kérelmet az önkormányzat által rendszeresített formanyomtatványon szeptember 15-ig kell a szociális ügyintézőnél benyújtani. A támogatás további feltételeiről a zamoly.hu oldalon olvashatnak.

Pázmánd község önkormányzata egyszeri beiskolázási támogatást nyújt az állandó lakcímmel rendelkező és a Pázmándi Pitypang Óvoda és Bölcsődébe vagy a pázmándi alapfokú oktatási intézménybe járók, illetve a 24. évet be nem töltött közép- és felsőoktatásban részt vevő tanulók részére. A támogatást a gyermek törvényes képviselője igényelheti a tanévkezdést követő 30 napon belül. A részleteket megtalálják a pazmand.hu internetes oldalon.

Veszprémvarsány Község Önkormányzata a középiskolás és felsőfokú tanulmányokat folytató, családi pótlékra jogosult fiataloknak, valamint az általános iskolásokat (azokat is akik nem a helyi általánosba járnak,) 5000 Ft támogatásban részesítik. A közép- vagy felsőoktatásban hallgatói jogviszonnyal rendelkező szociálisan rászorulók 7000 Ft támogatásban részesülnek.

Folytathatnánk a sort országszerte, de egyik helyen sem tapasztalni, hogy a polgármester személyes hadjáratot folytatna a segítségnyújtásból és szülőket venne rá a közös posztolásra valamint annak nyilvános (világhálón való) közzétételére. Mindezt csak Ócsán "divat" a polgármester élhajhászásából fakadóan, mivel más érdemi dologgal nem igazán tud előállni az elmúlt két cikluson átívelő érdemei teljesítmény híján.

*

2019. július 6., szombat

Polgármesterünk hatalmas fejlesztéseket igért, de csak a kötelezőt kűrt nyögte ki - semmi többre nem futotta

Bukodi Károly Ócsa polgármesterként 2011-ben írta alá Horváth Tamás alpolgármesterével az elhíresült megállapodást a Belügyminisztériummal, aminek nyomán bejelentették: ''Városunk legújabb kori történelmének legnagyobb fejlesztése előtt állunk.''

A hír talán sokakat megszédített, de legjobban a városvezetést, mert a túlfűtött ígérgetésből egy szürreális torzó lett. A lecsupaszított igazság az, hogy az ígérethalmaz fele sem valósult meg. 

http://nol.hu/data/cikk/1/56/58/5/cikk_1565805/20150923_0006_TEK.jpg

Bár a polgármesterünk úgy prosperál az egészből, mint egykoron Demszky Gábor az évtizedekig visszanyúló 4 metróból. Annyi különbséggel, hogy Ócsán a városvezető nem metrót, hanem hálózati vizet, és csatornát ígér hosszú évek óta tényleges megvalósítás nélkül a pagonyba. Akartam mondani Alsópakonyba. A Blikk 8 éve számolt be az eseményről azzal, hogy "ide építik az adósok lakóparkját".  Már akkor is arról számoltak be, mintha itt évtizedekkel ezelőtt megállt volna itt az idő. Ezt magunk is így véljük, annyival kiegészítve, hogy Buksiék regnálása óta semmit nem javult az ottani környezet. Hiába is ígértek, vagy hazudtak össze az évek során annyi mindent. Már akkor is ez volt: - Ez a hely legalább húsz évvel el van maradva. Földút kanyarog a házak között, a közművesítés még csak álom. Bolt sincsen, öt-hat kilométert kell utaznunk Ócsára tejért, kenyérért - mondta el a gépkocsivezetőként dolgozó Takács Norbert.
-  Egy hidroglóbuszból jön a víz, de annak a teteje már régen beomlott. Szúnyoglárva, cserebogár jön a slagból - panaszolta a szomszédban Bíró Sándorné.  Talán ha ide települnek a bedőlt hitelesek, építenek köves utat - reménykedett.
Az akkor 74 éves Papp László is csak azt szeretné megélni, hogy vezetékes víz is "érkezik" az új lakókkal.  

https://ocdn.eu/pulscms-transforms/1/HlFktkpTURBXy8xYzYzYmExMjlhMjIzYTQ5MzRlNjRiMmFkOGZjOTYyZi5qcGeRlQLNAyAAwsM

Azóta eljárt az idő és hát bizony 8 év múltán sem érkezett meg a vezetékes víz az út túloldalán élő közösséghez. Ahogy a köves út sem.

Az ígértek nagy része nem valósult meg, valamint a kerékpárút sem ért el a vasútállomásig. Bukodi ígérvényei beváltatlanok maradtak.

Ócsa polgármestere most 8 év múltán is Demszky hazug módján a fejlődésről hadovál a milliókért előállított városi propagandaújságban az ócsai  kis birkában. Azonban 8 év távlatában sem tud többet előadni, mint az a jégtáncos aki az első kűrben elesik.  Bukodi pajtás nem volt képes 8 pontra sem abból amit a fejlesztések sorolása terén előad.  Hiába nyal alá Paksi Zita: "Az utóbbi években számos nagyszabású beruházás valósult meg pályázati forrásból. Ismertetné ezeket nagyvonalakban?" - kezdetű keringőre hívással. Polgármesterünk csak a kötelező kűrjét próbálja lefutni. Azokat igyekszik előadni, ami a kormányprogram szerint is kötelező volt. Semmi több. Még 8 pont sincs meg ez.  

A Kormánynál az Eu-s pénzek lehívása, a nemzeti fejlesztési program a kötelező kűr. Ócsa ebből sem volt képes rendesen teljesíteni. Bukodiék az első alkalommal elbuktak. Azóta csak halandzsáznak, ahogy a Demszky tette éveken át. Egy darabig arra a lócitromra is volt veréb, aztán azok is elszálltak, ahogy kiszáradt az egész.   

Olyan ez, mint amikor a sporttársak benevezik a műkorcsolya EB-re a mestert, aki jégre állva mesélni kezd arról, hogy mit fog bemutatni, míg erre a zsűri azt mondja: hogy szép ez a hangzatos a szövegelés, de nem idevaló és tessen előbb a kötelező kűrt bemutatni. Majd ha azt teljesíti, akkor hinni is fogjuk, hogy az előadott ígéreteiből is lesz valami. Nos a mi kiválasztottunk erre sem volt képes. Ócsa polgármestere nem teljesített, és az ígérgetéseit sem váltotta be. Bukodi valójában elbukott. Az pedig már a kutyást sem érdekli, hogy a szerencsés alfele még csak jégre sem lépet, hanem mindjárt a belépti díjakat kezdte leszámolni és elkönyvelni magában.

https://slideplayer.hu/slide/2139763/8/images/2/P%C3%A1ly%C3%A1zati+lehet%C5%91s%C3%A9gek.jpgÓcsán lett volna mit fejleszteni.  Ma is van lehetőség bölcsőde építésre, és ahogy Szűcs Lajost olvassuk átadásra is, mert azokon Ő mindig ott van. A baj csak az, hogy ezek nem Ócsán zajlanak. Itt volt önkormányzati képviselők arról panaszkodnak, hogy nincs elég hely, nem lehet bejutni, mert a vezetők szelektálnak a felvételi jelentkezők között barátság és egyéb előnyök alapján. Erről a polgármesteri fogadóórán megjelentek számoltak be.

Aztán az útfelújítások is évek óta húzódnak. Már legalább 3-5 éve ígérték a vasúti átjárók nyomvonalbővítéssel történő kiszélesítését, hogy a járművektől elkülönítve, biztonságban kelhessenek át a gyalogosok. 

 https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/1422525_1488700491356094_1432705932_n.jpg?_nc_cat=111&_nc_oc=AQnYscPQYS5wURZSd-m3wcX7VeRMFF8zvG3l0BI8OvOvtMtNXX6jHQF7-LJ_t89LX8c&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=e551dbe9b0a914304fab09bc2e18d3da&oe=5DB1F5D5

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/1476337_1488700494689427_678673857_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_oc=AQkW9gMFvd290wTYsyaSmb9LPnAXlat9k9PyU_2RPdmAQAHtoStyB3Bl0Gu0eCuRTa8&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=3363680ffc06ec282467971967cd6ed6&oe=5D7CFC83Ócsa polgármesterét 2013-ban is szorította ez a cipő, aztán ledobta az egészet.

Ugyancsak ez igaz a temetőhöz kigondolt gyalogátkelőhely létesítésére is.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhqXqpXhvJA0nfF9O35lF2cWD0rW4TRubF6otStNoqxtoDv2uxokhNXNi1fJqq2IuuOUGipTesfNfML22RJ9EoO3qaEbvSn8EfLaxMaENg7EcC8TieWWGzyi32pHqEpc7scOZnI33CXFSk/s640/002.jpg
Közben még a gimnázium előtti buszmegállót sem volt képes megvalósítani.

Inkább a fociba ölte a város pénzét. Magát, az edzőt és a focista lányok egy részét is előbb utaztatta Angliába, mintsem a helyi közállapotokkal foglalkozott volna.

Aztán a Damjanich és a Széchenyi utcák felújítása szintén legalább ennyi ideje (2015 óta) van az ígértek listáján és húzódik ahogy a Demszky-féle metróval történt. 


Most erre azt mondja, túl sokat akart a szarka, de nem bírta a farka, ezért nem valósult meg.  A kátyúzásról meg azt állítja lezajlott az első ütem, mikor a buszvonalon olyan lyukak tátonganak, hogy abba maga is belefeküdhetne. Micsoda fejlődés ez? 

Még az OPSZ - Országos Polgárőr Szövetség oszlopos tagja is ellentmondóan vág alá a kis birkában, amikor azt írja, hogy sokan keresték meg a csapadékvíz elvezetésének hiánya okán. Beszámolója szerint sok ócsai lakosnak okozott problémát az eső, az útmenti vízelvezetés-, az árkok hiánya. Ezért árasztott el pincéket áztatott fel házakat és öntött el kerteket a csapadék.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgbFg7Fyyf_ocW-lcoQC9fO0uq5PAIFN-prIEhlpdEFBY9n5Qe7DMkvcRkAkiMe0wl5yg46xgBFXAe47mkc3OpkNiv0Lhmp_adA4-duFhSZ4ExyyA4yZ1Q2nWpM9G4yOfonKWxfCZgXbOQ/s1600/%25C3%25B3csai+viz.jpg

Paksi Zita 600 ezres díjazással soha nem fogja ezekkel sarokba szorítani a polgármestert. Vagyis hiába a számos túlfizetett szolga, a  hűbér nem fogja a benyalást megakadályozni, vagy polgárbarát ellenzékivé tenni azt, aki eladta a lelkét az ördögnek.

Bukodi pedig nem fogja feltárni a hiányosságokat, ahogy a visszaélésekről, vagy az elmaradottságunkról sem beszél.  Paksi, Janó vagy boros, teljesen mindegy, mert egy sem szól azért amiért hivatottak lennének. Így volt lehetséges az önkormányzat környezetszennyezése, miközben maguk a zöld Ócsát propagálták.


án az alpolgármester összeférhetetlenségi ügye, fedett pénzbeli juttatásokkal ugyanúgy nem jöhetett volna létre a háttérben álló bűnpártoló képviselők nélkül, ahogy más önkormányzati jogsértések sem. A polgármester szintúgy magát fényezi, ahogy tette ezt a bukott Demszky, aki végül a csőd szélére juttatta a várost, ami fölött jó darabig uralkodott.

Ócsa választások előtt áll. Ősszel dönthetünk, miszerint akarjuk tovább a felettünk levő dölyfös uralmat, az eddigi hazugságok sorát, az elhagyott fejlődést, a pénzszórást, vagy új lehetőséget tárunk fel, új utakat keresünk és új elképzelések alapján új városi képviselőket választunk magunknak. 

Ne várjunk addig, míg felettünk is elszáll  az idő.

*

2019. június 16., vasárnap

Önmagát futtaja a polgármester - többen is kedvelik ( - közben háborút visszaidéző bombatölcsérek az utakon)

Béke van, semmi szükség a propagandára, - gondolnánk,-  a városvezető azonban mégis beindult. Ócsa polgármestere már az uborkaszezon beállta előtt az őszi önkormányzati választásokra gyúr.

Polgármesteri oldal a közösségben

Mindez tapasztalható a polgármester új közösségi oldalának megnyitása és gondozása, valamint az Ócsa - kisvárosi hangulat és a  Zöld Ócsáért oldalak létrehozásával egy fajta hiánypótló propagandát hozott létre, hogy maga mögé csoportosítsa a Facebook világában elcsábultak többségét. Ugyancsak ezt a cél szolgálja a Facebook közösség számára rendezett online-fogadóóra, ami több mint 3 év múltán visszatért a választás évében a célközönséghez.

 Károly láthatóan belehúz a választásokba. Ez jön vissza az oldalakról, és önmaga propagálásából, a népszerűségét előtérbe helyező vetületekről. Barátságos képet igyekszik mutatni, amolyan cukrosbácsiként osztja a közpénzes ajándékok a gyerekeknek bölcsődei, óvodai és iskolakezdési csomagok gyanánt. Olyan ez mint az Újvilág meghódítása, amikor éppen nem gyilkolták le az őslakosokat, akkor üveggyöngyöket osztogattak a hátrahagyottak pénzéből. Most mi vagyunk azok a hátrahagyottak, akinek a közösségi pénzéből osztogatva építi a regnáló polgármester a saját jövőbeni útját.

Bukodi Karcsi mostanság a mi közpénzeinkből osztogat a saját politikai és önkormányzati pozíciójának megtartása érdekében. Éppen csak velünk a többséggel nem foglalkozik.  Azokkal az emberekkel, akik nem függenek tőle. Már nem kötik a helyi intézmények rendszerbe foglaltsága, nem kötődnek a helyi munkaadókhoz, és nem kell ezért gazsulálni, vagy éppen benyalni senkinek. Nem úgy, mint azoknak, akik napjában attól félnek, hogy utánuk nyúlnak. Mert mást sem hallani a sarokháztól a templomig, mint azt, hogy a polgármester keze túlnyúlik a segginél. Ez ugyebár kihat a környéken dolgozó munkavállalókra, a helyi társadalmi szervezetekre és a foglalkoztatókra. Emlékszem, amikor azzal jöttek, hogy a Batánál dolgozó nyíltan vállalva nem vehet részt az akkori Jobbik munkájában, mert kirúgással fenyegették. A másik akinek lenyúlták a párját, azzal jött, hogy nem mer szólni, mert elveszítheti a munkáját. Mindez visszaköszönt már a Nagév, a BioFungi esetében is. Volt már róla szó itt a blogon. De levezethető ez az önkéntes és társadalmi szervezeteken át a tűzoltóságig. Aklár a támogatásokon át az odítélésekig és azok összegszerűségén is. Mindenhonnan csak a félelem és a városvezetéstől való tartás a politikai kontra, a kontroll, a tevékenység elvesztése, a támogatás megvonásának a félelme bújuk ki, mint szög a zsákból. Nincs nehéz helyzetben a polgármester amikor olyanok utálatosok segítik, mint az alpolgármester, vagy a körzetet váltó volt megyei elnök, országgyűlési képviselő. Ma a polgármester a helyi kis kiáráoly.  Egy olyan hatalmasság, akit sem megkerülni, sem átlépni nem lehet. Vagyis Ócsán autoratikus károlyság van. A város politikai-berendezkedése autokrácia.

A képen a következők lehetnek: 1 személy, állás és cipők
És hogy ez mennyire igaz, misem bizonyítja jobban, mint az, hogy ebben a bűnösen büdös porfészekben, amit kisvárosi hangulatnak képzelnek, még egy hervadtan gyenge ellenzék sem volt képes kifejlődni.  Eennek ellenére rezeg a gatyája annak az embernek, aki már kivehetően az újraválasztására gyúr. Holott ebben a közegben máig nem elképzelhető, hogy valaki felvegye a mostanival szemben a kesztyűt. Aki eddig ilyesmivel próbálkozott, azt vagy lehűtötték, vagy kikezdték. Magabiztosnak tűnik a mostani vezetés, azoban mégis csak tart(anak) a választástól.

De mi másért lenne féltése, ha nem a közelmúlt és annak városvezetési ciklusnak a feltárása, ami oly sokba van. Talán a valóság felszínre törése lenne az, amitől a leginkább tart az aranyos vezető? Mert az, hogy elhelyezkedni, munkába állni a régi cégénél a Lay's-nál nem fog, az tuti, de nem azért, mert nincs autója, mert akár vehetne is a bejáráshoz, hanem azért, mert a cégesre sem ülne vissza. Elvégre milyen lenne az már.  Újra teriteni a chipset, kiszállítania és rendezni a boltok polcain. Másodsorban pedig nem is lenne rá szüksége, mert az eddigi haszna, javadalmazása a városból hozott annyit, hogy a nyugdíjáig is el lenne belőle. Aztán legyünk reáliásak, és lássuk be, hogy itt szert tett olyan ismeretségre, hogy akár egy megsegített vállalkozást is ki tudna bontakoztatni a háttérembereivel. Harmadsort pedig ha nem jutna ismételten polgármesteri pozícióhoz, akkor is elérné a testületbe jutást, ami máris biztosít annyit, hogy munka nélkül eléldegéljen és átbekkeljen egy négy éves ciklust.  Erre is van példa.


Az kétségtelen, hogy mindez nagy érvágás lenne a mostani helyzethez képest, ezért is hát az iparkodás.  A polgármester most az eddigi léhaságot felülmúlóan próbál hatni az emberekre, amihez a hívők bevonásával kap segítséget. Olyan like-vadász tartalmakat és megosztásokat tesz ki, amire a hódolók tetszési indexe alapján mérhető bizalomfelmérést végez. 

A visszatérőn felróhatókat, a városvezetési kritikákat csak amolyan rosszindulatú negatívumoknak tünteti fel, mint valami elbagatellizálható dolgot. A maga szemszögéből érthetően csak a szépre és a jóra hívja fel a figyelmet. Ez azonban kevés. Ezt maga is belátja, amikor az ország fejlődéséről, más helyekről szól. És ebben igaza van, ahogy nekünk is.

Mi már évek óta ezt mondjuk. Erre hívjuk fel a figyelmet. Hazánk más tájain mind rendezettebbek a viszonyok épülnek, szépülnek a városok, virágos terek, biztonságosan közlekedhet utcák jöttek létre, gyors eljutást nyújtó közlekedési hálózattal.  

Ezzel szemben Ócsa még mindig évtizedes problémákkal küzd. A minap is a lakóparki problémák, a buszközlekedés hiánya, silánysága, Alsópakony víz- és csatornázatlansága foglalkoztatja a helyieket.

A belsővárosban élőket évek óta a romló és egyre balaestveszélyesebb úthálózat zavarja. A városi előjáróktól csak a be nem tartott ígéretek szaporodnak. A polgármester 2013-ban rákényszerült a vasúti átjáróval és egy zebra kiépítésével foglalkozni az Üllői úton, ami aztán, és azóta eltel 6 év alatt sem nem valósult meg. A Damjanich utca útburkolatának megerősítését és cseréjét 2015-ben vagyis 4 éve ígérték, de abból sem lett semmi.


Tavaly a városüzemeltetés koronázatlan királynője jelentette le, hogy a kátyúzások befejeződtek.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/61624480_2145092472226884_4395281509943083008_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=e5143ff4d61d50e1d6bb5dabc7c33c84&oe=5D794768Csak a luykak maradtak hátra az önkormányzati kezelésű városi utakon.   Azóta semmi.
 
Ócsa belterületi útjai lassan olyan háborút szimuláló állapotokat mutatnak, amire még nem volt példa. Az utak és a rajtuk szaporodó kátyúk nem hogy javításra kerültek volna, hanem már bombatölcsérhez hasonlatos nagyságúra és mélységűre változtak. Ezek a kráterszerű képződmények nem egy tél nyomainak maradványa. Ez a Bukodi-Horváth alkotta városvezetés pokolba vezető útjának végét képező bejárati kezdemények. Talán nem sok kell már ahhoz, hogy megnyíljon alattuk a föld.

Aktualitásként a minap akadt a látómezőmbe egy őt évvel ezelőtti drón felvétel, amin a város aszfaltozott útjai olyan tükörsimák és egyenletes állapot tükröztek, hogy azon magunk is meglepődtünk. Érdekes volt szembesülni vele, hogy mennyire beletespedtünk már a megszokott rosszba. Abba a sivárságba, amit ez a felszínes városvezetés nyújt számunkra. 


És akkor ehhez mérten olvasom a polgármester dicshimnuszát, miszerint minden szép, minden jó és a legnagyobb rendben. A nagy francokat van rendben. Az sem normális, hogy mindezt több mint 150 ember elfogadja, vagy annak gondolja, még akkor sem, ha az erre nem reagáló 8000 nem így véli. 

Az mégis elszomorító, hogy ennek a százötvennek semmi sem drága. Nekik bármi szarság lehet ebben a városban, ők akkor is a polgármesterre vannak cuppanva. Nem számít az önkormányzati környezetszennyezés, a nekik mindegy, hogy mire fizetnek kommunális adót, hogy nincs a szomszédos településeken már megszokott szelektív hulladékgyűjtés, hogy nálunk a legrosszabbak a viszonyok és a többi. Nekik semmi nem számít. Csak legyen meg az éves városi torta a többség pénzéből a színpad és a csiki-dám a polgármesteri téren. A többi nem számít mert ez a lényeg. 

Fejben-járó életérzés
  
Bukodi Károly polgármester erről az életérzésről ír, vagy ha úgy tetszik számol be a magának létesített közösségi oldalon. Sokaknak ez is elég, még akkor is, amikor róluk szólva a polgármesterük is megáll egy pillanatig, újra levegőt vesz, majd azt írja ... vidámak, kedvesek. 


*