A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Peru. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Peru. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. május 23., csütörtök

Orálisan lakájkodik, vagyis szájjal szolgálja ki Perutek a polgit - fórum helyett politikai polirozás ( - fluffer)

Nem az a baj, hogy Perutek János Fidesz-párti és a narancsos polgármester mellé áll.  A gond ezzel, hogy teszi ezt körültekintés, helyi tapasztalat és átlátás nélkül. Ennél már csak az a nagyobb baj, ha mindezt annak ellenére és azzal szemben teszi, hogy ismeri a polgármester viselt dolgait, és a szájalásával maga is a szennyesét takargatja.

 https://pbs.twimg.com/media/DdZdei8XcAA2qPv?format=jpg&name=large

P. János (celeb) úgy tesz szóban hitvallást a viseltes polgármester mellett csupán azért, mert konferansziénak, levezető műsorvezetőnek kérték fel, hogy az már egy pornószínész teljesítményéhez mérten is kiemelkedő.  

Peru! – Átgondoltad egyáltalán, hogy kicsinyes apródként odaállsz és a képedet, a nevedet, a tisztességedet áldozod be egy szemfényvesztő szélhámos hazugsága mentén, amolyan fedezetként?

Komolyan gondoltad, vagy hiszed, miszerint Te egy választási fórumot fogsz vezetni?    

Ugyan már!  

 A te általad ajnározott polgármester, nevezett Bukodi Károly nem egy választási fórumot, hanem egy show-műsort akar teremteni veled. Te ehhez adod a karaktered, személyiséged, jellemed és azon által szavaid. Vagyis a Fideszes polgármester mellett szájalsz. Ez lenne az orális lakájkodás, a szájon át történő szolgálat, avagy szolgáltatás, amit művelsz és előadsz.

Bukodi soha nem szerette a fórumokat. A városi honlapról is leszedte, betiltotta. A lakossággal így nem is kommunikál. Önkényes városvezető, aki nem tűri mások véleményét, nem még a kritikát. Ezért nem is folytat párbeszédet a többséggel.  Fórumot pedig csak az éves kötelezőt tartja. A mostani sem az, aminek állítja. 

Lényegre törően: - a fórum egy olyan közösségi platform, ahol a megjelentek nem csak kifejthetik mondanivalójukat, hanem a megjelentek kérdéseire vonatkozóan kifejthetik álláspontjukat.

Nos, te egy „Fórum”-nak nevezett eseményhez adod magad, ami valójában nem is fórum, hanem egy bemutató. A fórum szó használata ez esetben megtévesztő, hazug.  Ergo, te egy hazug show-műsor szolgálatába állsz.    Ha ezzel címzed fel magad, akkor jó, mert ez is kell, de ne nevezzük már fórumnak azt, ahol nem lehet a viselt és aktuális dolgairól, a most időszerű polgármesteri botrányról kérdezni az illetékest.

Persze te is tehetsz látványos bemutatót, egy képmutató demonstrációval, hogy az előre megbeszéltek szerint felkérdezel, mint a pornóban a háttérmunkás az erekció eléréséhez, hogy mondjuk „foglalkoztatja az embereket Koltai Róbert kitiltása” aztán Bukodi ad egy semmitmondó választ, hogy ezt „elkommunikálták”, amiből semmi valós nem származik. De lehet ezt játszani a bölcsőde kapcsán is, amire azt válaszolhatja, hogy „nincs itt semmi probléma, a bölcsi fogadja a gyerekeket semmi látvány”.  De valójában arról, hogy a bölcsit érintő per felmerülő kérdései kapcsán miért nem mer a képviselők elé állni, miért nem képes elszámolni azzal a pervállalással, amire milliókat költöttek közpénzből, és miként lehetséges, hogy ezt a bölcsődét a férőhelyeivel a „szomszédos települések szolgálatába is állították”, de ehhez a vállalásokat nem teljesítették? Vagy miért éppen oda és az óvoda amúgy is megcsonkított területének kárára, annak elvonásával hozták létre mindezt?  Valójában mi volt ebben a jó és a hasznos?   

Na, erről fórumot tartani, vitázni az igazán közösségi és közérdeket képviselő. Esetleg arról szót ejteni, hogy a város adósságállománya a kormány konszolidációját követően miként szökkenhetett olyan magasra (mélyre) a kipréselt kommunális adó ellenére, hogy közben a város alig szépült, a közlekedés még ennyit sem fejlődött és az ipar, az infrastrukturális háttér sem javult?  Erről lehetne fórumot tartani, ha már a képviselők által kért testületi ülést nem állja Bukodi. 

Ezen felvetések nélkül nem beszélhetünk fórumról, csak egyfajta választási propagandáról.  Arról, amit a leköszönő és újra induló polgármester közpénzes fenntartású intézményében veled kiállva tesz.

Így válsz a pornóműfajban megszokott háttérmunkásból (fluffer) főszereplővé.

Erre utalnak féléves ittléted nyomán megjelentett dicsérő, Bukodit méltató szavaid:  „… több mint fél éve Ócsan élek és …  azt sugallja, jó kezekben van ez a város.” 

Én az olyan polgármestereket kedvelem és tudom értékelni vagy akar tisztelni is, akire számíthat a lakosság. Bukodi Károlyt ilyen városvezetőnek ismertem meg. – na ennek azért nézzél, és olvassál utána, mert különben hiteltelenné válsz, mint a többször előhozott birkózó (nem létező sikereiddel) tudásoddal.  Mert, hogy megjelentél a Fradiban délutánonként pár edzésen amatőrként, attól még nem váltál karfiol-fülűvé.  Szóval ne állíts többet és nagyobbat arról, ami valójában nem is az, ami.

 

Így vagy Bukodi polgármesterrel és a fórummal is. Bukodi sem az, aminek állítod, és az általad tetszetős fórum sem az, amit az elnevezés a fórum szó jelent. 

Moderátor és műsorvezető lehetsz, egy hazug fennhangon hirdetett eseményen, de hogy ezzel valójában egy vitaestet, egy igazi fórumot vezetnél, az nem igaz.   

Igazi pikantériája az egésznek, az a polgármesteri gyávaság, amivel a képviselő-testületi összehívást, az ülést nem vállalja, azt gyáván elutasítja, ahogy a polgármester-jelölti vitát sem meri bevállalni a jelen kiélezett helyzetben, de Perutek moderátori levezetésével egy propagandaműsorhoz adja magát, mert vak lojalistaként képes vagy kiállni a mocsokban – akár tájékozatlanul,  -  kellő információ háttér-, ismeretanyag nélkül lásd felkészületlenül.

Mert, ahogy írod fontos ez számodra.  Ez utóbbit el hisszük . Abban azonban tévedsz, hogy ezzel, „vmit tehetek a városért ahol élek.”   Nem a városért teszel ezzel, hanem egy bukás előtt álló hazug embernek nyújtasz segítséget a szemfényvesztéshez.  Nem műsorvezető leszel, hanem illuzionista. Szerinted: „Fontos nap ez a helyi közösség életében és örülök, hogy a részese lehetek.”  

A többség számára az lenne fontos, hogy kiderüljön az igazság a bölcsőde perbeli esete és a polgármesteri érintettsége, a várost ért kár tisztázása érdekében.  Ehhez te nem segítséget nyújtasz, hanem leplet helyezel a látni szándékozok szeme elé, hogy mást se vegyenek észre, csak a polgármester fényességét, ami éppen ezzel a számodra megtisztelő felkéréssel polírozol elő.   

Ez az a lakáji (fluffer) szolgálat, amit egy kiélezett választási kampányban egyoldalúan, és elfogultan véghez viszel. 

Nincs elérhető leírás.

Adott esetben nem a Fidesz a gond, mert lennének vannak pártion belül még rendes emberek, csakhogy, te nem azok mellé állsz.

*

2024. február 24., szombat

Bukodit nem foglalkoztatja az iskolás lány ájultra verése - inkább hálaadást tart Perutek javára ( - szégyen)

 A minap ájultra vertek egy diáklányt az iskolából hazamenet Ócsán. Az esetet többen végignézték anélkül, hogy a cselekményt megszakították volna, netán az ütlegelőket megfékezték volna.

 Szerda délután Ócsán, nem messze az iskolától elszabadult a pokol.

Az általános iskolai diáklány kórházba került.  A város polgármesterét nem foglalkoztatja az ügy.  Az országos sajtó és az RTL beszámolt az esetről. Bukodi polgármester most nem kereste meg a családot, nem vitt együttérzést, és a kórházba sem ment be a garázdaság során sérült tinédzserhez. 

Bukodi Károly inkább Perutek János újonnan beköltözöttnek hálálkodik azzal, hogy viszont-futtatja a polgármesterként jegyzett közönségi oldalán azzal, hogy a város lakóit kéri arra, hogy szavazzanak rá. 

Bukodinak fontosabb a propaganda, önmaga dicsőítése és futtatása, a viszont-hála, mint a város, az itt élők sorsa.  

Bukodi Károly Ócsa polgármester ismét bebizonyította, mennyire képmutató, közömbös és közönyös a város és annak honpolgáraival szemben. Őt semmi más, csak a maga közpénzes jövedelmezőségének a fenntartása érdekli.   

Ahogy maga határozta: megyünk előre;  - a maga kificamodott jelleme mentén a közpénz bezsebeléséért. 

*

Bukodi kisvárosi hangulatkeltése során fényes nappal csoportos garázdaság történik Ócsán - nincs biztonság

 A napokban ajnározta körül Perutek János Ócsa polgármesterét azzal a bárgyúsággal, hogy Ócsán harmónia, nyugalom van, amit a Fidesz adta Bukodi teremtett volna meg állítólag.  

Erre azonban rácáfolt az élet.  Perutek arca most lázban éghet. Bukodi arcáról pedig nem sül le a bőr.  

Most ezért azzal foglalkozunk, miként lehetne  jobbá,  élhetőbbé tenni ezt a kisvárost, megőrizve annak nem ezt a Bukodi adta különleges hangulatát.  Ehhez próbáljuk feltárni és bemutatni azt a valóságot amit Perutek és Bukodi meghazudtolt.

Komoly közfelháborodást váltott ki annak cigány asszonynak és társainak bűntette, aki ájulásig ütlegelt egy iskolást, míg bűntársai körbevéve szinte szurkolva segítettek neki, nem hogy leszedték volna róla a nőt a város főutcáján. 

Történik mindez Ócsán Bukodi polgármestersége alatt úgy, hogy mindezt a békés, nyugodt kisvárosi hangulattal próbálja előadni a fideszes médiában.  

Perutek is átgondolhatta volna, mielőtt leül egy szélhámos polgármesterrel egy asztalhoz azt magasztalva riportot készíteni.   Igazából akkor járna el helyesen a jobb érzésű médiaszemélyiség, ha ezek után egy olyan riportot tenne közzé, ahol az ellenérdekelt felet is meghallgatná Ócsa közügyeit, a város hangulatát és a polgármestert megítélendően.  Mert az, ami eddig bemutatásra, propagálásra került, nagyon nem fejezi ki Ócsa kisvárosi hangulatát.

Lássuk, be a jelen bűneset nem válik egyikőtök dicsőségére sem.   Az emberek háborognak még akkor is, ha Nikolett szendvicsezője a társadalmilag kiégett polgármester mentsvára.  

A biztosítékot nem is Nikol, hanem a polgármester tolmácsolása verte ki, mely azt sugallja, hogy ő maga a kisvárosi hangulat megteremtője, miközben iskolások lehetnek csoportos garázdák okán támadásnak kitéve.  Erre maga az élet, Ócsa adta az igazolást.

Az emberek pedig nem értik.  


Az egyik kommentező ezt írja:   

El vagyok keseredve... 

 Hogy történhet az meg Ócsán, hogy végignézik a felnőttek, hogy rugdosnak egy gyereket????

Milyen szülők, nagyszülők vagytok???  Az Isten Áldjon meg benneteket!

Féltek a nő haragjától, meghogy jönnek a tezsvírei bosszút állni? Akár magyar akár nem odamegyek és leszedem a gyerekről!

Ha a kislány meghalt volna?

Ha a te gyereked kerül, ilyen helyzetbe te hogyan élnéd meg,hogy lett volna 10 ember, aki segíthetett volna, de csak nézelődik???

Ne legyünk már gyávák!

GYÁVÁK!!!!!

Írom ezt én, aki a gázsprayt alkalmaztam volna,hogy rendet tegyek. Ez nem csak duma!!

Én nő létemre soha senkit nem hagytam ott szorult helyzetében. Annyian voltatok ott és csak néztetek. Döbbenet. Nincs bocsánat nektek sem!!! Nem mintha számítana, nektek úgysem értitek...

Olyan érzésem van most, mint Budapesten, ha bajba kerülsz, átnéznek rajta... De miért??? 

*

2024. február 23., péntek

Bukodi Ócsája minden, csak nem a fejlődés példaképe, és nem a béke, a nyugalom városa - hazugság és bűn

 Perutek János nem rossz gyerek.  A fradiba járt le a birkozókhoz edzésre, ott ismertem meg. Nem ez volt a sportága, de jött, mozgott. Hát persze, hogy jobboldali lett.

Szinte mindennel próbálkozott már. Celebként a The Voice című tehetségkutató után az Éjjel-Nappal Budapest műsorában tűnt fel Perutek.  Peru, már régóta kacérkodott a gondolattal, hogy jelentkezik az Éjjel-Nappal Budapestbe

Most itt bukkant fel Ócsán, hiszen ide költözött. Ócsa polgármestere mostanság meg rendre lekéri az újonnan beköltözők nevét és címadatait, hogy azokat felkeresvén kapcsolatot teremtve szimpátiát keltsen magát illetően, amihez viszi a város csomagját, azt a közpénzes ajándékot, amit úgy ad át, mintha azt maga intézve adná.  Vagyis a közpénzt a maga javára, hasznára fordítja az önreklámozással.  

Megtévesztés Ócsán  - a polgármester úgy jár el, mintha az ő ajándéka lenne az üdvözlégy

Így került az újonnan beköltöző Peruhoz, aki nyeretlenként szerette volna viszonozni a „polgármesteri kedveskedést”.  Így született meg az a riport, ami a suta fideszes polgármester fényezését szolgálta.  

Bukodi kihasználva Peru adta lehetőséget és annak jobboldaliságát, valamint ócsai zöldfülűségét, rendesen behazudta magát a képletbe.  Bukodi Károly, Ócsa polgármestere szerint: megyünk előre.

Peru felvezet és hallgat, Bukodi mesél és hazudik  -  lényeg a polgármester polírozása

Perutek mindezek után úgy mutatta be Ócsát, mint egy nyugodt, fejlődő kisvárost.  Nos, mindezekből alig igaz valami.  A fejlődés az elmúlt 3 ciklus alatt szinte leállt. Csupán a kötelező kormányprogramban foglaltak valósultak meg.  Bukodi 2014-s választási ígéretei ugyanúgy nem teljesültek, mint ahogy a beharangozott Alsópakony-Ócsa kerékpárút sem. 

Perutek mindezzel nem volt, nem lehetett tisztában, mivel a Bukdit úgy vázolta, mint aki  „2010 óta fáradhatatlanul azon tevékenykedik, miként lehetne még jobbá, még élhetőbbé tenni a kisvárost”.  Ez azonban nem sikert neki, mert Bukodi elszórta a pénz az olyan mutyik során, (MÁV parkoló építési hulladék beásásával okozott kártétel, a TSZ-iroda milliónyi károkozása, vagy az Oxyfa-ültetvény szintúgy több milliós vesztesége, azaz károkozása,)  amik nem csak gátolták a fejlődést és a pályázatokra fordítható önrészek letételét, hanem konkrétan visszavetette a fejlődést. Így nem valósulhatott meg számos olyan beruházás, mely a szomszédos települések képesek voltak véghez vinni.  Ócsa vagyonvesztése és eladósodása (hitelkerete) csak növekedett annak ellenére, hogy Bukodinak volt pofája a kommunális-adó kivetésének terhével sújtani a lakosságot.

Peru ennek ellenére igyekezett fényesre vikszelni a Ócsa fideszes polgármesterét úgy, hogy a műsorra valós háttéranyaggal, felkészültséggel nem rendelkezett, csak a polgármesteri maszlagot vette és adta elő, ráerősítve Bukodi nagyotmondásra.

Perutek nem rosszindulatú ember.  Bukodi ócsai ajándéka olyan volt Peru számára, mint trójaiaknak a görögök falova.  Perutek beengedte, befogadta és Bukodi behálózva, megetette a készületlenségében tudatlan riportert.  Így nem is lett ebből más, mint egy kampány előtti felvezetés, amolyan személyi vikszelés.  Ez került rögzítésre és lejátszásra a Fidesz legnagyobb örömére.

Persze ennek a valósághoz annyi köze, mint ahogy Bukodi állításai az orvosi ügyelet vs BÉKE fóruma tárgyában általa előadottak. 

Az sem vált igazzá, hogy Ócsa  „nyugalmat, harmóniát”  áraszt, amiért állítólag Bukodi dolgozott meg;  -   „nem kevés munkával jár". 

Az állítólagosan békés, nyugodt Ócsán többen végignézik az ájultra verést - senki nem fékezi-, akadályozza meg 

És,  hogy mennyire igazunk van, amikor a Pesti Srácos Perutek és az ócsai Bukodi előadását elemezzük, az élet hozta bizonyíték adja rá a csattanós választ:  „Fejberúgta és ájultra verte lánya iskolatársát egy ócsai nő”.   Bukodi Károly, Ócsa polgármestere: megyünk előre


Valóban ez lenne Bukodi hozadéka? Ezt teremtette tízen éves polgármestersége? Ezen dolgozott Peutek szerint?  Ez lenne az a kisvárosi hangulat, amit közösen előadtak?  Ezt preferálták?  

Kár Peruért, mert jobbat érdemelt volna, mintsem ezt a szélhámos megtévesztést.  Kár volt magát Ócsán beégetni Bukodi nyalogatása által. 

Bukodiról és „Ócsáról is igen sok érdekességet megtudhatnak”  blogunk által.  Ajánlom az ideköltöző Perutek Jánosnak is az utánajárást, a körültekintő tájékozódást, az olvasást.

*