Megrázó érzés - gondolkodjunk

Mindig megrázó egy balsors átélése. Különösen az magyarként, részvéttel átélni, amikor ez a franciákat éri. Nem csak azért, mert nemzeti tragédiánk analógiája kerül rögtön előtérbe, hanem azért a viszonválasz nyomán, amit a magyarok a franciáknak adnak.

Európa a Habsburgok uralmát követően mintha nem tartaná sokra, vagy éppen méltónak a magyarokat azon nemzetek sorában akik mégis csak előrébb valók annál a seggnyaló balkáni országnál, akiknek nyelvezete állítólag valahol rokoni szálakat ápol a gallokkal. 

Mégis a magyarok táborából tört elő az a közösségi kezdeményezés, mely a Facebook-profilokat a francia trikolórral festette pusztán azért, mert a Bataclan koncertteremnél 112 emberrel végeztek a kalasnyikovos terroristák, holott ez a nagyhatalmi hódító és világbefolyásoló politikájuk egyenes következménye volt. Amerika után jól tudjuk, hogy az a nemzet, aki idegen földre, távoli földrészekre jár csatázni, azt mostanság a saját otthonában keresik fel és csapják arcul. Ezen arculcsapások egyike lehetett az amerikai Word Trade Center elleni merénylet és a Bataclan, a Stade de France stadion bejáratainál, illetve egy McDonald’s-nál elkövetett robbantások. De öt másik helyszínen is támadtak a terroristák: a La Belle Equipe bárban a rue Charonne-on, a Le Carillon bárnál, a rue de la Fontaine au Roi-nál, illetve a boulevard Voltaire-en is, itt – úgy tudni – 38 ember vesztette életét.

Ekkor szükségállapotot vezetett be a francia elnök és terrorellenes háborút hirdetve, nagy erőkkel kerestek minden esetleg életben maradt elkövetőt. Viszont Franciaországban az algériai háború óta, vagyis több mint 50 éve nem kellett szükségállapotot elrendelni. És még nem teljes a sor, mert a provokatív Charlie Hebdo szerkesztősége elleni és a  Nizzai terrortámadást sorba sem állítva, mondhatjuk el magunkról, hogy több együttérzés és szolidaritás szorult belénk, mint görcs a franciákat hallva, pusztán azért, mert Trianont soha nem fedhetjük. Ezt semmi nem írhatja felül. És lám, mégis a mieink közül kerültek ki, és voltak azok, akik a profiljukat francia színekre váltották, akkor, amikor tudva tudhatták, hogy a franciák afrikai és más államokbeli katonai fellépései nem vezetnek jóra. Ami tudva ismert volt, hogy az amerikaiak idegen földön vívott imperialista háborúinak is meg lett a következménye, úgy a franciák nagyhatalmi törekvéseinek is megszületik a maga véráldozata. Ebben a nagyhatalmi vérengzésben azonban én nem kívánok szolidáris lenni.  Különösen nem azokkal a franciákkal, akik igaztalanul és jogtalanul elszakították a családom az ősöktől, egy olyan mondvacsinált ítélkezéssel, ami a társult Habsburgok franciákkal beházasított birodalmát nem sújtotta. Ezekkel a franciákkal az igaz magyar nem közösül. Még akkor sem, ha térdre rogyva sírnak. Nem azért, mert a guillotine teremtette liberalizmus velük ért partot, hanem ezzel együtt az összes velünk szembeni cselekedetükért.   

Lássuk be, más emberek tudnak ebben is különben lenni nálunk. Bár az elsők közt voltunk, akik adományokat gyűjtve tett felajánlások sorát vállalva üzentük és fejeztük ki együttérzésünket. Budapest, Székesfehérvár és számtalan más hely is gesztusszerű felajánlásokat téve a franciáknak a Notre-Dame pokolba jutása kapcsán.  Bár Párizs és a francia városok lángra lobbanása nem ismeretlen jelenség a liberalizmus vezető országában, a Notre-Dame lángjait szemlélve magamnak is elszomorítónak tartottam a jelenséget. 

Azonban mégis csak meg kellett őriznem a rideg gondolkodásom, akár mennyire is ingeret fel a dolog.  És lám mára bebizonyosodott az igazam, a Vatikán és a Pápa által. 

Akkor, amikor Ferenc pápa nagykedden délben pénz helyett üzenetet küldött Michel Aupetit párizsi érseknek a Notre Dame-székesegyházat pusztító tűzvésze kapcsán.  „A Notre Dame-székesegyház nagy részét elpusztító tűzvész után szomorúságotokhoz társulok és egyházmegyétek híveihez, Párizs lakóihoz fordulok és mindenkihez Franciaországban. Ezekben a nagyheti napokban, amikor Jézus szenvedésére, halálára és feltámadására emlékezünk, lelki közelségemről és imádságomról biztosítalak benneteket.  ...  Ezzel a reménnyel szívből adom apostoli áldásomat a francai püspökökre, az egyházmegye híveire, továbbá Isten áldását kérem Párizs és Franciaország lakóira."

Ezzel a pápai áldással magam is megnyugodtam, hogy jó úton járok.  Hogy nem tévesek a gondolataim, és én nem a bűnben égek, mint ahogy azok a hatalmasságok, akik saját hazájuk keretein határait átlépve mások országát szabják át fegyvereik tűzével.  És lássuk be, ez a tűz Isteni csapásként lobbantotta szemünk elé az igazságot. Azt, amit már az Eiffel toronynál is egy golyóálló üvegfallal próbálnak leplezni.

  

Ma azonban további együttérzésre is leletem a szomszédból. Onnan, ahonnan ezt nem is vártam volna.  Mert történt az a csoda, hogy Szlovákia is képes volt kiállni a maga igazáért akkor, amikor mások és köztünk mi is inkább a seggnyalásunkat és a behódoltságunkat próbáltuk kifejezni.

 

A párizsi Notre Dame hétfői katasztrófája után egyre-másra érkeznek a hírek arról, hogy az egyes vállalatok, vállalkozók, országok, városok felajánlják pénzbeli segítségüket a katedrális helyrehozatalához.

Az első, azonnali felajánlások szinte elképesztő, lélegzetelállító összegekről szóltak. Franciaország leggazdagabb embere, Bernard Arnault 200 millió eurót, egy másik milliárdos és a Total energiavállalat 100-100 milliót, Párizs 50 milliót, a régiós kormány 10 milliót…  A Notre-Dame még füstölgött, a por és a hamu még ki sem hűlt, amikor kedd estére már 750 millió eurós felajánlásáról szóltak a híradások, mely mára, a kisemberek adományainak köszönhetően valahol egy milliárd eurónál tarthat.

A francia erdők harmadik legnagyobb magántulajdonosa tette azt a nemes gesztust, hogy 1300 normadiai tölgyet ajánlott fel a Notre-Dame gerendázatának helyreállításához.


Salma Hayek férje, a francia luxusmárkákat összefogó Kering tulajdonosa megduplázta korábban felajánlott 100 millió eurós adományát.

Aztán Székesfehérvár is csatlakozott Szegedhez a Notre-Dame újjáépítésére tett tízezer eurós felajánláshoz. 

Mint hírül adták, Székesfehérvár önkormányzata, csatlakozva Szeged városához 10 ezer eurót ajánl föl a párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítésére, jelentette be Cser-Palkovics András fideszes polgármester kedden a közösségi oldalán. "Ha van város, amely átérzi egy katedrális elvesztésének tragédiáját, az Székesfehérvár" – utalt Cser-Palkovics András az egykori székesfehérvári koronázó templomra, amely ma romként látogatható – írja az Index.

A tűzeset kellően fel is rázta a franciákat. A migránspolitika kezelése miatt jogosan lesajnált francia nép saját történelme, keresztény megmaradása érdekében soha nem látott össznemzeti gyűjtést hirdetett. Odahaza és szerte a nagyvilágban.

Erre a szomszédunk válaszul, nem hogy behajolt volna, hanem jelzésértékű kifejezést hozott nyilvánosságra.

Peter Pellegrini szlovák kormányfő is nyilatkozott az ügyben. 

Pellegrini szerint Szlovákia a katedrális tűzesetével kapcsolatban arra vár, hogy az egész ügyet miként vállalja magár Franciaország, és “ott, ahol tudunk, segítünk”. Pellegrini azt is kiemelte, hogy nem szívesen kelne versenyre abban, hogy melyik ország segít többet, vagy kevesebbet.

“Nem szívesen tennék ma olcsó gesztusokat és hangoztatnám, hogy ilyen vagy olyan összeget küldünk”  -  nyilatkozta a kormányfő azzal, hogy Szlovákia segít, ha azt Franciaország kérni fogja. 

“Nem fogok most ebből reklámot vagy valamilyen olcsó kampányt csinálni” - mondta, majd hozzátette, hogy a méltányosan kell megközelíteni a problémát, hogy végső soron ne sértsük meg a másik felet azzal, hogy “nem bízunk abban, hogy maguk és képesek gondoskodni a problémáról.” 

“Mégiscsak egy világhatalomról van szó, amely képes megbirkózni az ilyen problémákkal”

Pellegrini azt is kijelentette, hogy   “Abban az esetben, ha megkérnének bennünket és hajlandóak leszünk valamilyen összeggel támogatni a párizsi rekonstrukciót, úgy azon leszek, hogy legalább a háromszorosát küldjük a mi leégett Krasznahorkánkra”  A kormányfő szerint a szlovákiai lakosoknak érezniük kellene, hogy “nem csak külföldre küldünk pénzt, hanem a megfelelő összeggel a szlovákiai műemlékekre is áldozunk”.

És most ugorjunk vissza az időben 2012. március 10-ig, a krasznahorkai vár leégésének napjáig. 

A felvidéki magyarság körében szintén páratlan eszmei és szimbolikus értékkel bíró vár tetőszerkezete, Andrássy Gyula fegyvergyűjteménye, a reneszánsz palota egy része vált a helyi cigánygyerek cigarettázása miatt a tűz martalékává. Kiégett a legrégebbi, gótikus palota-rész, megrongálódott a harangtorony.

A felújítás költségeit a Notre-Dam-i károkhoz képest “elenyésző”, 15 millió euróra becsülik.

Mire voltunk mégis képesek az elmúlt hét évben Krasznahorka újbóli megnyitása érdekében? Mennyit ajánlottak fel például a mi oligarcháink e nemes célra? Például a felvidéki magyar közösség lerohasztásából meggazdagodott újkori földesurak, akik Csallóköz, és az egyes régiók uraiként szinte élet – halál fölött döntenek? Vagy politikusaink? Mert a kisemberek nálunk is megmozdultak, több segélykoncertet, jótékonysági gálát szerveztek.

A vár bezárásával gömöri egzisztenciák mentek tönkre, a környékbeliek végső elkeseredettségükben a túl lassú felújítási munkálatok miatt tüntettek. Miközben egy olyan párt ül végig a parlamentben magyar szavazatokból, akik azóta a magyar himnuszt is betiltották, csicskásaikat gyalázatos döntéseikkel pedig a mai napig némán tűrjük. 

„Krasznahorka égő várának fényénél meg kell kérdeznünk és meg kell válaszolnunk a legnagyobb kérdést: elfogadjuk-e a szemfödélig tartó kiszolgáltatottságot, avagy azokra az erényekre támaszkodunk, amelyek a magyart magyarrá teszik” (-hvg)

Az is beszédes párhuzam, hogy a felújítás céljából indított gyűjtés bejegyzését a szlovák Belügyminisztérium visszautasította, mert az nem szlovákul, hanem magyar nyelven született. A Most-Hidasok szerint pénz állítólag van, így ezek szerint akkor a szakértelem, a politikai akarat, az elkötelezettség, a talpraesettség hiányzik, ha több mint hét év sem volt elég arra, hogy az eredményt felmutassák.

 Hamarább épül újjá a még füstölgő Notre-Dame, hamarább gyűjtik össze a franciák saját szimbólumuk felújításának költségeit. 

Egy Szlovákiánál 12-szer nagyobb ország két nap alatt az ötvenszeresét szedte össze annak, mint amennyibe a krasznahorkai vár felújítása kerül. És vállalták, hogy öt év alatt helyre is állítják. Miközben mi nyolcadik éve a bezárt Krasznahorkát kerülgetjük. 

A hazai magyarjaink is előbb áldoznak a "nagy" franciáknak, mintsem a kisebbségben élő magyarság egykor dicső, de máig leégésben romos fellegvárának.  Még szerencse, hogy a szlovákokban és a felvidéki magyarságban van annyi tartás és gerincesség, hogy fenntartott tekintetükkel meglássák azt, amit a hazaik nem.

Úgyhogy mielőtt lenézzük és lesajnáljuk a franciákat az egyébként valóban vállalhatatlan migránspolitikájuk miatt, jó, ha saját magunk felett is elgondolkozunk.

Hivatkozás: Internet, Körkép.sk sajtóhíradások

*

Mit köszönhetünk az Eu-nak és mit Szlovákiának - a jelen uniójának emlékezete Pozsonyra ( - a szlovák gulyás)

Európa hosszú évekre visszamenőleg nem győzi kifejezni háláját a magyarság felé, azért a védelmi szerepért, amit az évszázadok történelme során véghezvittünk.

Mert ugyebár megállítottuk és visszatartottuk a törököt, lefogtuk a labancot, és bírtuk magunknál tartani, és itt állomásoztatni a szovjeteket.

De országnyi területeket adtunk a környezetünkben virágzó olyan demokráciáknak, mint például Szlovákia. Olyan koronázó várossal gazdagítva az új Európát, mint Pozsony, ahol nem csak királyt választottak, hanem haderőt is állítottak a honfoglalóink. Épp most múlt el ennek is az ideje. Pedig illenék tudni, hogy július 4.-e és 7.-e között zajlott 907-ben a hunok nagy honvédő csatája. 

A németek Pozsonyt, - akkori nevén Brezalauspurc - akarták elfoglalni, hogy aztán továbbnyomulhassanak a Dunántúl többi területét elfoglalni. A túlerővel szembeni vereség akkora trauma volt a nyugatiak számára, hogy ezután egészen II. Konrád (ur. 1024-1039) 1030-as támadásáig nem vállalkoztak Magyarország meghódítására. 

A pozsonyi csata történelem-politika egyik méltatlanul feledett nagy eseménye. Az itt aratott győzelem híján nem valószínű, hogy megvalósul István király országa.

Majd, ezer év múltával, amikor már annyi mindenen túl vagyunk, és az Osztrák-Magyar Monarchia után létrejött  Csehszlovákia, majd ebből a vegyesből 1993-ban alapított Szlovákia. 

Azon országok egyike, mely ma annak az Európának a része, aminek sorsának alakulásában a nagy magyarság  máig méltatlan elismerésben részesül. 

Hiába álltuk a vészt, a törököt, a szovjetet, és még megannyi balkáni csodát, ha a ma népvándorlásából is csak a balsors jut részül nekünk. 

Bezzeg a történelmi szlovákok, akik jelenleg az Eu soros elnöki tisztjét adják. Ők bizony nagy hagyományokkal élnek, amit a jelen uniója is megbecsül. 

Példának okáért, Szlovákia EU-elnökségének tiszteletére egész héten szlovák nemzeti ételekkel kedveskednek az EP szakácsai a delegáltaknak. Kedden a juhtúrós sztrapacska került terítékre, szerdán pedig a "szlovák gulyás"-t kóstálhatták meg az EP-ben kosztolók.

Ezek után jogon vélhetjük, hogy csupán a szlovák tokaji hiányzott az étlapról. Mert a végére még azt is megkaphatják.

Az ember meg csak elmélkedik itthon, a csonka hazában, hogy mi mindenre képes még az európai érdekközösség? 

*

Állatvédők betiltanák a kutyák láncon tartását - Pozsonyban ( - nálunk, és itt Ócsán is követendő példa lehetne)

Az Állatok Szabadsága állatvédő szervezet aktivistái petíciót kezdeményeztek a kutyák láncon való tartásának betiltásáért. 

Pavla Dugovičová, az Állatok Szabadsága (Sloboda zvierat) elnökének tájékoztatása szerint a petíció során több mint ezer aláírást sikerült összegyűjteni. A szervezet szerint a kutyák láncon tartása olyan csökevény, amely nem illik egy fejlett országhoz, illetve amit az Európai Unió több tagállamában törvény tilt.

Az állatvédők szerint a láncnak negatív hatása van a kutya testi és lelki egészségére, állandó viselkedési zavart eredményezhet, s az állat agresszív lehet a környezetével szemben. A lánc forró napokon gátolhatja az ebeket abban, hogy árnyékot keressenek, esőben pedig hogy fedél alá bújjanak.

Az Állatok Szabadsága olyan esetekre is felhívta a figyelmet, amikor a hosszú ideig tartó lánchoz kötés miatt a kutya végtagjai nem mozogtak, elvesztették mobilitásukat.

A szervezet célja megváltoztatni a mezőgazdasági minisztérium vonatkozó rendeletét, amely jelenleg engedélyezni a kutyák láncon tartását. Az érdeklődők a petíció részleteit megtalálják a szervezet honlapján, ahol a petíciós ív is elérhető.

Az Állatok Szabadsága egyúttal felkéri a polgárokat, hogy ha valaki a környezetükben nem megfelelő körülmények között tartja a kutyáját, akkor értesítsék a szervezet illetékeseit, akik megvizsgálják az esetet, s szükség esetén az állami szerveket is bevonják.

Az állatvédelmi törvény hazánkban is él.

A közterület-felügyelet, a rendőrség köteles eljárni az állatok esetében is.

Ócsán azonban úgy tűnik, ezt nem tudják az illetékesek.

A minap az egyik szomszéd a határban három kidobott kiskutyát talált. Bement a rendőrségre jelenteni és segítséget kérni a láthatóan kiszáradás határán álló, védtelen és magukra hagyott jószágok kapcsán.  Ott a rendőr azt mondta erre, hogy menjen a közterület-felügyelőkhöz, szóljon azoknak. A közterület-felügyelőket azonban hiába keresi az ember, nem segítenek. Vagy mert önkormányzati szociális feladatot végeznek, postáznak, vagy ebédet szállításnak, vagy mert törvényen kívülinek érzik magukat. Erre nem egy példa volt, amikor bejelentésekre nem reagáltak. 

Tavaly többször kellett szólni a parlagfű végett, mégsem intézkedtek, inkább a ÁNTSZ-t majd a NÉHIB-et ajánlották. Más esetben a tulajdonostól rendszeresen kiszökő kutyák bejelentése kapcsán adtak tanácsot intézkedés helyett. De a közterületre kihelyezett állítólagos csigaméreg kapcsán sem tettek semmit, pedig ez ügyben is el kéne járniuk hivatalból, és nem a lakosságra tolni a megoldás terhét. 

Ócsa Önkormányzata hónapokig két "sintért" is alkalmazott, amikor duplán fizette a kóbor kutyák befogására szerződött céget, mert párhuzamosan foglalkoztatott kettőt is. Mégsem lett jobb a helyzet, csak a város pénze látja ennek is a kárát. 

 

Az említett esetben sem értesítették a kutyabefogással foglalkozót, és hagyták sorsukra a pusztába kidobott szopós állatokat. Az egyik helyi lakosnak hivatalos segítség nélkül, csupán emberi hozzáállással és összefogással sikerült  egy kiskutyát befognia és közös erővel megmenteni. A többi állatról azóta sincs hír, de nagy valószínűséggel el az erdős gazos részen, de ócsai területen kínszenvedése elpusztultak. 

Jó lenne végre valami változás a helyi hozzáállásban és a hatalmi viszonyokban, mert Ócsa az a város, ahol az egyesületek, a társulások egyike sem foglalkozik a polgárság valós sorsával, annak alakulásával, a hétköznapi életével, és életkörülményeivel, a helyi társadalom köznapjaival az utcán tapasztalható közélettel. 

Ez látható és érezhető a mindennapokban, az állattartásban az emberi hozzáállásban és a mentalitásban, de a hatalmi szervek viszonyulásában is. 

hírek

*

Fico: extrém megoldás kell az extrém romaproblémára ( - súlyos, vagy bátor szavak?)

Robert Fico kormányfő szerint a romakérdést szemináriumokkal és konferenciákkal nem lehet megoldani. Szerinte a gyereket kell ellenőrzés alá vonni, másként nincs esély a megoldásra.

Fico a pozsonyi Közgazgaságtudományi és Közigazgatási Főiskolán tartott előadásában beszélt a kérdéskörről. „Ezeknek a gyerekeknek valakinek meg kell mutatnia, hogy lehet másként élni, hogy iskolába kell járni, mi az a fegyelem, hogyan kell kezet mosni, és további dolgokat. Ezt azonban csak akkor lehet megtenni, ha szélsőséges megoldásokat alkalmazunk. Ki kell őket venni ebből a környezetből, és máshová kell őket elhelyezni“ – mondta a kormányfő.

Elmondása szerint Szlovákia politikailag és gazdaságilag nem nagyhatalom, és ha valaki elrendelné, hogy ezeket a gyerekeket a szülők akarata ellenére ki kell szakítani a közegükből, és speciális intézményekben kell őket elhelyezni, az emberi jogvédő szervezetek farkasfalkaként vetnék rá magukat, és széttépnék.

„Vagy kijelentjük, hogy Szlovákiában extrém a helyzet, és ezért szélsőséges megoldásokat kell elfogadni, vagy csak a szájunkat járatjuk, és semmi sem fog történni” – tette hozzá.

Kijelentette: a perspektíva szempontjából is fontos a roma kisebbség helyzetének megoldása, ugyanis ha a kormány a témán élősködő „emberjogi szenteskedőkre” hallgatna, a szélsőségesség növekedésének tenné ki Szlovákiát. „A legjobban azt szeretem, mikor olyan oktat ki a roma kérdéskörről, akinek hét romája van az országban, akik népviseletben szórakoztatják a népet. Nekünk sokkal több románk van, szó szerint katasztrofális helyzetben” – jelentette ki.

A Sme napilap kérdésére az előadás után rámutatott: nem a gyerekek elzárásáról beszélt, hanem az elhelyezésükről. Elmondása szerint sok roma szülő egyszerűen nem tud perspektívát nyújtani gyerekeinek, s ezekre a gyerekekre ugyanolyan élet vár, mint szüleikre.

/http://www.bumm.sk/

*