Június 4.-e Gyurcsány szültésnapja, nemzeti gyásznap Trianon okán - Bukodi ezt is magára szabta

 (Június 4.-én születni nem jó dolog akkor, amikor e-napon egy nemzet gyászol. Gyurcsánynak és a gyűlölködő Borosnak ezt is sikerült összehoznia. - most azonban nem erről lesz szó.)

A bölcs ember békét szeretne Ócsán is - Bukodinak sikerült ebből is gyülölködést kihoznia

Június 4.-e a Nemzeti összetartozás napja, amit manapság a kötelező iskolai tananagyagon túl nálunk is igyekeznek tiszteletben tartani.

Az elmúlt évek során Bukodi önkormányzata is tart valamiféle alkalomhoz igazodó összeröffenést.   Idén választási év lévén, Ócsa városvezetője számára különösen fontosnak tűnt a megjelenés, hiszen az utóbbi hónapok során annyi negatívum került napvilágra, ami a szomszédban dúló háborút is helybe hozta.

Június 4.-e valójában a Trianoni békeszerződés gyászos évfordulója, amit korábban a szocializmusban inkább elhallgattak, mintsem visszaemlékeztek volna rá.

A tragikusan szomorú békediktátum az ország megszégyenítésén túl az akkori nagyhatalmak olyan túlméretezett büntetése volt, ami felért az ország elrablásával.

Húztak is hasznot ebből a minket körülvevő árulók, a szomszédos szövetségeseinket megkímélve.  Ez a megkülönböztetett figyelem, a büntető retorziókkal olyan mélyen aljas volt, mint a Japánokra ledobott két bombányi atom.

Most, amikor itt állunk az Eu tagállamaként, a nyugati szövetségeseink táborában, egy általuk kiprovokált háborús peremvidéken, akkor ismét eszünkbe jut a történelem.

A német szövetségesek által a Donba kényszerített hadtestben elhunytak emlékezete, a feladott Varsói Szerződés, a KGST,  és annak minden vágya, hogy levessük a béklyót.

Erre lett volna hivatott az Eu, szabad kereskedelme a Nato védernyője, és a nyugathoz tartozás fejlettsége. 

Azonban mindez csak álom maradt, mert a világháborúban szerepet vállaló nyugat belső magja semmit nem változott.  Az egykori gyarmatosítók a maguk elitségével képesek kizsákmányolni a hozzájuk csatlakozókat, a bennük reménykedőket a saját érdekeik mentén.   Így volt ez Trianon esetében, majd az EU-csatlakozást követően. 

1920 június 4.-vel nem csak  a bányáink jelentős részét, az erdőségeinket, hegyeink nagyrészét, földünket és a lakosság többségét vetették oda másoknak, hanem a vasúti hálózatunk mellett az ipari-, szellemi  háttérországot, a lelki erősségünket is elvették.

Aztán amikor hazánk ebből a térdre kényszerített helyzetből felállt és úgy-ahogy megállta a helyét, akkor az Eu-csatlakozással a fejlett nyugat az újra iparosodott országunk gyárainak tömkelegét záratta be.  Így lett oda a cukoriparunk, a nehézipar, a kohászat, a gépgyártás, járműipar és így tovább.  Az országot ismét megszállták az idegen erők, a tőkések és a kufárok. A politikusok pedig bevégezték azt a mocskos munkát, amit másutt hazaárulásként elítélnek.

Most 2024 júniusában ismét itt állunk a háború árnyékában. Országunkat a nyugati erők, a szövetségeseink – ahogy egykoron, úgy most is, - háborús helyzetbe próbálják sodorni.

Fegyverkezésbe hajszolják hazánkat, majd pénzt, fegyverzetet, hadieszközöket és embert is elvárnának, kérnének csak azért, hogy az oroszokkal szembe helyezkedve harcoljuk ki a nyugaton élők, vagy az óceán túlpartján állók jobb létét.

Trianon napján a békéről kéne szólnunk, de háborog térség és mindenki a háborúról szól.

Mi már nem egy ilyen esetben vesztettünk. Minket a nyugat is csak kizsákmányolt és lerabolt.  Ma sem bánik velünk szebben, mint annak idején.  Amikor csatlakoztunk, akkor is vittek mindent. Amikor nem akarunk ismét ágyútöltelék lenni, akkor retorziókat alkalmaznak, szankciókat vezetnek be és megvonásban részesítenek, bírságokat szabnak ki ránk.

Erre jön a belső feszültség a nyugatról beszivárgó külhoni árulók sora Azoké a disszidens szülők elfajzott gyermekeinek visszatérő fajaként, akik úgy kínálják fel hazánkat, mint útszéli strici a kurvát.  Ezek a mai liberálisok galád mód viselkedve ellenünk szólnak.  Mintha nem is a mi nyelvünkön beszélnének, mintha nem is magyarok lennének a szüleik.  Elfajzottak.

Erre biztosított volna gyógyírt a Fidesz, de már ez sem a régi. 

Ócsán Bukodi kapott bizalmat és szerzett ezzel szavazati többséget. Az emberek úgy nyomták a szavazatot a fideszes jelöltekre, hogy meg se nézték ki fia-bórja az illető.

Lett is kánanán, de olyan, amit most sínylik meg a nép.

Bukodi elszabadult az évek során.  Már nem a város, nem a honfitársai, nem az itt élők, hanem a kapitalista kapzsiság lett úrrá rajta.   

Az egykoron szerethető Fidesz hagyta az elszabadulni az emberét, Úgy tűnt, hozza a választókat, vonzza a tömeget.  Potenciális jelölt híján meg is volt az eredmény. 

Csupán a város lett oda.  

Ma amikor itt állunk és  szólni kéne a békéről, Bukodi polgármester a békétlenségről beszél. Arról a hangulatkeltésről, amit a választási kampányában megenged magának.

Ez már nem Tranon targédiája. 

*

Megrázó érzés - gondolkodjunk

Mindig megrázó egy balsors átélése. Különösen az magyarként, részvéttel átélni, amikor ez a franciákat éri. Nem csak azért, mert nemzeti tragédiánk analógiája kerül rögtön előtérbe, hanem azért a viszonválasz nyomán, amit a magyarok a franciáknak adnak.

Európa a Habsburgok uralmát követően mintha nem tartaná sokra, vagy éppen méltónak a magyarokat azon nemzetek sorában akik mégis csak előrébb valók annál a seggnyaló balkáni országnál, akiknek nyelvezete állítólag valahol rokoni szálakat ápol a gallokkal. 

Mégis a magyarok táborából tört elő az a közösségi kezdeményezés, mely a Facebook-profilokat a francia trikolórral festette pusztán azért, mert a Bataclan koncertteremnél 112 emberrel végeztek a kalasnyikovos terroristák, holott ez a nagyhatalmi hódító és világbefolyásoló politikájuk egyenes következménye volt. Amerika után jól tudjuk, hogy az a nemzet, aki idegen földre, távoli földrészekre jár csatázni, azt mostanság a saját otthonában keresik fel és csapják arcul. Ezen arculcsapások egyike lehetett az amerikai Word Trade Center elleni merénylet és a Bataclan, a Stade de France stadion bejáratainál, illetve egy McDonald’s-nál elkövetett robbantások. De öt másik helyszínen is támadtak a terroristák: a La Belle Equipe bárban a rue Charonne-on, a Le Carillon bárnál, a rue de la Fontaine au Roi-nál, illetve a boulevard Voltaire-en is, itt – úgy tudni – 38 ember vesztette életét.

Ekkor szükségállapotot vezetett be a francia elnök és terrorellenes háborút hirdetve, nagy erőkkel kerestek minden esetleg életben maradt elkövetőt. Viszont Franciaországban az algériai háború óta, vagyis több mint 50 éve nem kellett szükségállapotot elrendelni. És még nem teljes a sor, mert a provokatív Charlie Hebdo szerkesztősége elleni és a  Nizzai terrortámadást sorba sem állítva, mondhatjuk el magunkról, hogy több együttérzés és szolidaritás szorult belénk, mint görcs a franciákat hallva, pusztán azért, mert Trianont soha nem fedhetjük. Ezt semmi nem írhatja felül. És lám, mégis a mieink közül kerültek ki, és voltak azok, akik a profiljukat francia színekre váltották, akkor, amikor tudva tudhatták, hogy a franciák afrikai és más államokbeli katonai fellépései nem vezetnek jóra. Ami tudva ismert volt, hogy az amerikaiak idegen földön vívott imperialista háborúinak is meg lett a következménye, úgy a franciák nagyhatalmi törekvéseinek is megszületik a maga véráldozata. Ebben a nagyhatalmi vérengzésben azonban én nem kívánok szolidáris lenni.  Különösen nem azokkal a franciákkal, akik igaztalanul és jogtalanul elszakították a családom az ősöktől, egy olyan mondvacsinált ítélkezéssel, ami a társult Habsburgok franciákkal beházasított birodalmát nem sújtotta. Ezekkel a franciákkal az igaz magyar nem közösül. Még akkor sem, ha térdre rogyva sírnak. Nem azért, mert a guillotine teremtette liberalizmus velük ért partot, hanem ezzel együtt az összes velünk szembeni cselekedetükért.   

Lássuk be, más emberek tudnak ebben is különben lenni nálunk. Bár az elsők közt voltunk, akik adományokat gyűjtve tett felajánlások sorát vállalva üzentük és fejeztük ki együttérzésünket. Budapest, Székesfehérvár és számtalan más hely is gesztusszerű felajánlásokat téve a franciáknak a Notre-Dame pokolba jutása kapcsán.  Bár Párizs és a francia városok lángra lobbanása nem ismeretlen jelenség a liberalizmus vezető országában, a Notre-Dame lángjait szemlélve magamnak is elszomorítónak tartottam a jelenséget. 

Azonban mégis csak meg kellett őriznem a rideg gondolkodásom, akár mennyire is ingeret fel a dolog.  És lám mára bebizonyosodott az igazam, a Vatikán és a Pápa által. 

Akkor, amikor Ferenc pápa nagykedden délben pénz helyett üzenetet küldött Michel Aupetit párizsi érseknek a Notre Dame-székesegyházat pusztító tűzvésze kapcsán.  „A Notre Dame-székesegyház nagy részét elpusztító tűzvész után szomorúságotokhoz társulok és egyházmegyétek híveihez, Párizs lakóihoz fordulok és mindenkihez Franciaországban. Ezekben a nagyheti napokban, amikor Jézus szenvedésére, halálára és feltámadására emlékezünk, lelki közelségemről és imádságomról biztosítalak benneteket.  ...  Ezzel a reménnyel szívből adom apostoli áldásomat a francai püspökökre, az egyházmegye híveire, továbbá Isten áldását kérem Párizs és Franciaország lakóira."

Ezzel a pápai áldással magam is megnyugodtam, hogy jó úton járok.  Hogy nem tévesek a gondolataim, és én nem a bűnben égek, mint ahogy azok a hatalmasságok, akik saját hazájuk keretein határait átlépve mások országát szabják át fegyvereik tűzével.  És lássuk be, ez a tűz Isteni csapásként lobbantotta szemünk elé az igazságot. Azt, amit már az Eiffel toronynál is egy golyóálló üvegfallal próbálnak leplezni.

  

Ma azonban további együttérzésre is leletem a szomszédból. Onnan, ahonnan ezt nem is vártam volna.  Mert történt az a csoda, hogy Szlovákia is képes volt kiállni a maga igazáért akkor, amikor mások és köztünk mi is inkább a seggnyalásunkat és a behódoltságunkat próbáltuk kifejezni.

 

A párizsi Notre Dame hétfői katasztrófája után egyre-másra érkeznek a hírek arról, hogy az egyes vállalatok, vállalkozók, országok, városok felajánlják pénzbeli segítségüket a katedrális helyrehozatalához.

Az első, azonnali felajánlások szinte elképesztő, lélegzetelállító összegekről szóltak. Franciaország leggazdagabb embere, Bernard Arnault 200 millió eurót, egy másik milliárdos és a Total energiavállalat 100-100 milliót, Párizs 50 milliót, a régiós kormány 10 milliót…  A Notre-Dame még füstölgött, a por és a hamu még ki sem hűlt, amikor kedd estére már 750 millió eurós felajánlásáról szóltak a híradások, mely mára, a kisemberek adományainak köszönhetően valahol egy milliárd eurónál tarthat.

A francia erdők harmadik legnagyobb magántulajdonosa tette azt a nemes gesztust, hogy 1300 normadiai tölgyet ajánlott fel a Notre-Dame gerendázatának helyreállításához.


Salma Hayek férje, a francia luxusmárkákat összefogó Kering tulajdonosa megduplázta korábban felajánlott 100 millió eurós adományát.

Aztán Székesfehérvár is csatlakozott Szegedhez a Notre-Dame újjáépítésére tett tízezer eurós felajánláshoz. 

Mint hírül adták, Székesfehérvár önkormányzata, csatlakozva Szeged városához 10 ezer eurót ajánl föl a párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítésére, jelentette be Cser-Palkovics András fideszes polgármester kedden a közösségi oldalán. "Ha van város, amely átérzi egy katedrális elvesztésének tragédiáját, az Székesfehérvár" – utalt Cser-Palkovics András az egykori székesfehérvári koronázó templomra, amely ma romként látogatható – írja az Index.

A tűzeset kellően fel is rázta a franciákat. A migránspolitika kezelése miatt jogosan lesajnált francia nép saját történelme, keresztény megmaradása érdekében soha nem látott össznemzeti gyűjtést hirdetett. Odahaza és szerte a nagyvilágban.

Erre a szomszédunk válaszul, nem hogy behajolt volna, hanem jelzésértékű kifejezést hozott nyilvánosságra.

Peter Pellegrini szlovák kormányfő is nyilatkozott az ügyben. 

Pellegrini szerint Szlovákia a katedrális tűzesetével kapcsolatban arra vár, hogy az egész ügyet miként vállalja magár Franciaország, és “ott, ahol tudunk, segítünk”. Pellegrini azt is kiemelte, hogy nem szívesen kelne versenyre abban, hogy melyik ország segít többet, vagy kevesebbet.

“Nem szívesen tennék ma olcsó gesztusokat és hangoztatnám, hogy ilyen vagy olyan összeget küldünk”  -  nyilatkozta a kormányfő azzal, hogy Szlovákia segít, ha azt Franciaország kérni fogja. 

“Nem fogok most ebből reklámot vagy valamilyen olcsó kampányt csinálni” - mondta, majd hozzátette, hogy a méltányosan kell megközelíteni a problémát, hogy végső soron ne sértsük meg a másik felet azzal, hogy “nem bízunk abban, hogy maguk és képesek gondoskodni a problémáról.” 

“Mégiscsak egy világhatalomról van szó, amely képes megbirkózni az ilyen problémákkal”

Pellegrini azt is kijelentette, hogy   “Abban az esetben, ha megkérnének bennünket és hajlandóak leszünk valamilyen összeggel támogatni a párizsi rekonstrukciót, úgy azon leszek, hogy legalább a háromszorosát küldjük a mi leégett Krasznahorkánkra”  A kormányfő szerint a szlovákiai lakosoknak érezniük kellene, hogy “nem csak külföldre küldünk pénzt, hanem a megfelelő összeggel a szlovákiai műemlékekre is áldozunk”.

És most ugorjunk vissza az időben 2012. március 10-ig, a krasznahorkai vár leégésének napjáig. 

A felvidéki magyarság körében szintén páratlan eszmei és szimbolikus értékkel bíró vár tetőszerkezete, Andrássy Gyula fegyvergyűjteménye, a reneszánsz palota egy része vált a helyi cigánygyerek cigarettázása miatt a tűz martalékává. Kiégett a legrégebbi, gótikus palota-rész, megrongálódott a harangtorony.

A felújítás költségeit a Notre-Dam-i károkhoz képest “elenyésző”, 15 millió euróra becsülik.

Mire voltunk mégis képesek az elmúlt hét évben Krasznahorka újbóli megnyitása érdekében? Mennyit ajánlottak fel például a mi oligarcháink e nemes célra? Például a felvidéki magyar közösség lerohasztásából meggazdagodott újkori földesurak, akik Csallóköz, és az egyes régiók uraiként szinte élet – halál fölött döntenek? Vagy politikusaink? Mert a kisemberek nálunk is megmozdultak, több segélykoncertet, jótékonysági gálát szerveztek.

A vár bezárásával gömöri egzisztenciák mentek tönkre, a környékbeliek végső elkeseredettségükben a túl lassú felújítási munkálatok miatt tüntettek. Miközben egy olyan párt ül végig a parlamentben magyar szavazatokból, akik azóta a magyar himnuszt is betiltották, csicskásaikat gyalázatos döntéseikkel pedig a mai napig némán tűrjük. 

„Krasznahorka égő várának fényénél meg kell kérdeznünk és meg kell válaszolnunk a legnagyobb kérdést: elfogadjuk-e a szemfödélig tartó kiszolgáltatottságot, avagy azokra az erényekre támaszkodunk, amelyek a magyart magyarrá teszik” (-hvg)

Az is beszédes párhuzam, hogy a felújítás céljából indított gyűjtés bejegyzését a szlovák Belügyminisztérium visszautasította, mert az nem szlovákul, hanem magyar nyelven született. A Most-Hidasok szerint pénz állítólag van, így ezek szerint akkor a szakértelem, a politikai akarat, az elkötelezettség, a talpraesettség hiányzik, ha több mint hét év sem volt elég arra, hogy az eredményt felmutassák.

 Hamarább épül újjá a még füstölgő Notre-Dame, hamarább gyűjtik össze a franciák saját szimbólumuk felújításának költségeit. 

Egy Szlovákiánál 12-szer nagyobb ország két nap alatt az ötvenszeresét szedte össze annak, mint amennyibe a krasznahorkai vár felújítása kerül. És vállalták, hogy öt év alatt helyre is állítják. Miközben mi nyolcadik éve a bezárt Krasznahorkát kerülgetjük. 

A hazai magyarjaink is előbb áldoznak a "nagy" franciáknak, mintsem a kisebbségben élő magyarság egykor dicső, de máig leégésben romos fellegvárának.  Még szerencse, hogy a szlovákokban és a felvidéki magyarságban van annyi tartás és gerincesség, hogy fenntartott tekintetükkel meglássák azt, amit a hazaik nem.

Úgyhogy mielőtt lenézzük és lesajnáljuk a franciákat az egyébként valóban vállalhatatlan migránspolitikájuk miatt, jó, ha saját magunk felett is elgondolkozunk.

Hivatkozás: Internet, Körkép.sk sajtóhíradások

*

Ismerte ezeket a nyilatkozatokat Trianonról? - Nemzeti Összetartozás Napja

Államférfiak mondták a trianoni béke-parancsról

Andrej Hlinka páter a Szlovák Néppárt vezetője 1925. június 4-én a következőket mondta:

“Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt.”

Vladimir Iljics Lenin:

“Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje… hallatlan béke, rabló béke…ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak.”

André Tardieu háromszoros francia miniszterelnök a La paix című könyvében:

“Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság ellenszavazata következtében.”

Tomás Garrigue Masaryk Csehszlovákia első elnöke:

“Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése vagy a népszavazás között.”

Lord Viscount Rothermere a Daily Mail kiadója és főszerkesztője, 

1927. június 21-i számában megjelent (Magyarország helye a nap alatt – Hungary s Place in the Sun) címû cikkében a következőket írta:

“Két fiam esett el a háborúban. Nemes eszmékért áldozták az életüket és nem azért, hogy e dicső nemzettel ilyen igazságtalanul elbánjanak. Addig nem lesz nyugalom Európában, amíg revízió alá nem veszik a galád és ostoba trianoni szerződést.”

Francesco Nitti olasz miniszterelnök 1924. szeptemberében:

“Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába.
Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula… a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel… Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek..”

Herbert Henry Asguit angol miniszterelnök 1925-ben mondta:

“Ez a béke nem államférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes tévedések eredménye.”

Artur Neville Chamberlain angol miniszterelnök:

“A trianoni szerződés eredménye Európában nem béke, hanem az új háborútól való félelem.”

Stanley Baldwin angol miniszterelnök:

“Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg.”

Lloyd George angol miniszterelnök 1929. október 7-én mondott beszédében:

“Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt.”

 körkép.sk

*

Június 4.-re

Sajnáljuk, hogy Ócsán június 4.-e a városvezetés számára nagyon sokáig nem jelentett semmit, így azt ugyan úgy nem jegyezték hivatalos megemlékezésre méltó napnak, mint október 6.-át.

Ócsa városvezetését évekkel ezelőtt Magyar Péter és Fodor László kérte, hogy ez a nap legyen hivatalos emléknap, és legyen önkormányzati tiszteletadás. Akkor a Bukodi-Horváth alkotta páros ezt nem tartotta szükségesnek és a mögöttes testületi többséggel elutasította. 

Ócsán elsőként a Jobbik helyi szervezésében tartottak megemlékezést ezen a napon és ebből az alkalomból. Akkoriban ez a tett, ebben a városban egyfajta provokációnak, szembenállásnak számított.  Az önkormányzat és a testület egyetlen tagja nem képviseltette magát, vagy a hivatalt. Ők mind igyekeztek távoltartani magukat ettől, akár ördög a tömjéntől. 

Aztán évek múltán, (2014-ben) a testvérvárosi partnerség keretében az elcsatolt felvidéki országrészből itt vendégeskedő településvezetés előtt mégis csak bemutatták az első hivatalos megemlékezést Trianon kapcsán Bukodi vezetésével.  

2011. június 4.-én tartották elsőként hivatalosan is meg hazánkban a Nemzeti Összetartozás Napját, melyet az új kormány vezetett be a választások után.

A Bukodi-Horváth adta ócsai városvezetés hiába tagozódott a kormánypárt alá, és próbálta honosítani a fideszes ideológiát, képtelen volt azt átvenni és az emberek javára fordítani. Így nem csak nem értették meg a kor szellemi üzenetét, de fel sem fogták, hogy a nemzet és az összetartozás jelentőségét. Talán ezzel magyarázható a hivatalos elutasításuk amit városvezetőként az önkormányzaton át akkoriban megjelenítettek.

Valójában fel sem fogták, hogy mit üzentek.

Az Országgyűlés június 4-ét, az 1920. évi trianoni békediktátum napját 2010. május 31-én a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította (szavazatok: 302 igen, 55 nem, 12 tartózkodás). 

Az I. világháborút lezáró ún. Versailles-Washingtoni békerendszer részeként íratták alá a magyar delegációval a békeszerződést a Kis Trianonnak nevezett palotában 1920. június 4-én. Ezzel a békediktátummal nemcsak az Osztrák–Magyar Monarchia tűnt el a térképről, hanem Magyarország elvesztette területe jelentős részét (területe 282 870 km2-ről 92 607 km2-re csökkent), a lakosság létszáma pedig, mintegy 10 millió fővel kevesebb lett. Erre az eseményre emlékezünk TRIANON EMLÉKNAPJA-n.

Dabason 2010 június 4-én a trianoni döntés 90. évfordulóján az ottani önkormányzat közössége már az igazságtalan békediktátum fájdalmas következményeire emlékezett.

Kőszegi Zoltán vezette Dabas városában a Trianoni Emléknap (amit Ócsán -Horvát Tamás indoklásával - elutasítottak) az év kulturális eseménye, amire díjat is alapoznak.  

"Minden évben olyan eseményt díjazunk ezzel a címmel, amely kiemelkedő a város kulturális életében, igényes, magas színvonalú szervezői munka jellemzi, látogatottsága, társadalmi érdeklődés felkeltése sikeres. A rendezvény kapcsolódik történelmi évfordulóhoz. Mindezek alapján Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének döntése értelmében az Év Kulturális Eseménye Dabason díjban részesült a Trianoni Emléknap."

Ócsán a Jobbik helyi szervezete 2011-től évente rendszeresen megemlékezéseket tartott a városban Trianon kapcsán.

Ócsa polgármesterének Palást község polgármesterének vendégeskedése és itteni megjelenése kellett ahhoz, hogy az önkormányzattal Bukodi kiálljon és végül megemlékezést tartson 2014. június 4-én.

Ezt követően már nem volt visszaút. 

Immáron Ócsán is évente tartanak "központi" megemlékezést június 4.-éhez kapcsolódóan a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából, ahogy idén is a Bolyai téren.  Ott, ahol erre valójában semmi szimbóluma nincs a városnak. (A Székelykapu nem az.)

Igaz addig még nem jutott el Ócsa vezetése, hogy amennyiben június 4.-e szabad- vagy munkaszüneti nap, akkor ne előtte, vagy utána, hanem az  adott címzetes napon, az alkalomhoz igazodva és illően valamint ahhoz méltón tartsák meg az emlékezést.

Idén erre meg volt minden lehetőség és adott volt a szabad vasárnap is. A megemlékezést szervező illetékesek mégsem voltak képesek a naphoz és az eseményekhez méltón azon a napon tartani a hitszónoklást, amikor az történelmileg is passzol. 

Számukra elégségesnek bizonyult egy nappal korábban letudni az "eseményt" úgy, hogy azt ennek szellemében június 3.-ra hirdették. Nem is érti a polgár, miért, amikor adott volt a dátum szerinti szabad nap. Mi ez, ha nem egy jelképes dolog a rendezvényszervezők számára? Egyfajta kötelező képmutatás, amin túl kell esni és utána még marad két nap kötelezettségek nélkül. Ócsán a Bukodi-Horváth vezette kisvárosban valószínűleg így gondolhatták a fejek. Különösképpen, hogy Horváth alpolgármester (tanár) javarészt alig vesz rész bármiféle ilyesfajta eseményen, illetve rendezvényen.

Természetesen ez is egy megnyilvánulás vagyis önkifejezés.

*

Presbiteri kezekben egyfajta bújdosó székely megemlékezés lett Június 4.-ből Ócsán - korábban ez sem így volt

Szomorú ez a nap. Mert mire is emlékeztet bennünket magyarokat június 4.-e? 

Ócsán például arra, ha a magyar nem képes megülni a lovat, a székely kihúzza alóla.

Székelykapu és székelyzászló a magyar meg csak pántlikázhat - alárendelten és önkiszolgáltatottan a sajátunkban

Az Ócsai Kulturális Napok részévé tették június 4.-t

Mert miről is van szó? Június 4.-e a Trianoni diktátumszerződés az ország szétszabdalása és tönkre vágása egy olyan egyedi politikatörténelmi esemény, melyre nem igen tudunk példával szolgálni. Az össznépi és anyanyelvi magyarság megnyirbálása és szétválasztása a nemzetünket és annak öntudatát törte derékba. Mi magyarok azóta sem találtunk önmagunkra a csonka hazában.  Több mint 90 éve mer ennek, de folyamatos a behódoltságunk, a megalázkodásunk, amit az európai körök már el is várnak tőlünk. Így szokták meg az elmúlt évek során és erre erősített rá a kilencvenes évek szociálliberalizmusa, mert akkor sem voltunk képesek önállók maradni, amikor megszabadultunk a keleti-blokk szocialista Szovjetuniójától. Erre az felszabadult és kiprivatizált maszoposok átállítottak bennünket Európa nyugati féltekének kapitalista uniójába. Oda, ahol több a direktíva, és nagyobb az elvárásás, de kisebb a szabadság, mint az 1990-es évek hadsereg nélküli keleti uniójában volt. 

Ma az egykori katonai bázisokat, és reptereket (ha nem is mindegyiket) a NATO és az amerikaik használják  különböző geopolitikai és stratégia céljainak megvalósítása érdekében. Harcokat folytatnak, háborúznak és a csatateret is képesek összekötni velünk. Afganisztánba, Irakba repülnek Pápáról, katonákat visznek, és hoznak, köztük magyarokat is. Ez régebben nem volt szokás, mert a Szu nem használt minket fel ilyen célra legalább 1968 óta.  Ekkor volt utoljára magyar katona határon túl. Most pedig már rendszerességgel szolgálunk szövetség szerte.

Bizony erről szól a trianoni diktátum.

Június 4.-e - Fidesz,  önkormányzat és lelkész nélkül ( - pusztán emberileg)

Erről a kiszolgáltatottságról, a megaláztatásról és a függetlenségünk feladásáról. Egy olyan ránk erőltetett tudatmódosításról, mely már bennünk él és amivel tudatalattinkban is együtt élünk. Mert nem merünk már magunk lenni. 

Ez látszik Ócsán is június 4.-e történetében. Talán 4-5, vagy 5-6 éve is már már annak, hogy a Bukodi-Horváth nevével jegyzett Ócsa vezetése még nem tartotta fontosnak, és számottevőnek a június 4.-ei trianoni emléknapot. A nemzeti összetartozás napját. Hiába foglalta törvénybe az Országgyűlés (2010. évi XLV. törvény) hivatalos nevén: Nemzeti Összetartozás Napja – az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknapot Magyarországon.

Jellegtelen tér, kiüresedett megemlékezés - árbocon két székely közt egyetlen nemzeti trikolór ( - egyik sem félárbocon)

Ócsa városvezetői ennek ellenére nem kívántak Ócsán hivatalos emléknapot, központi megemlékezést tartani. Külön kinyilatkoztatták ezt akkor amikor civil kezdeményezésre felkérték az önkormányzatunkat erre. Az akkori testület a mostani vezetőkhöz köthető, alárendelt tagja elfogadták Horváth Tamás azon érvelését, hogy túl sok emléknap van már, és hogy elég ezt iskolai keretek közt tartani és rendezni, mintsem ebből önkormányzati rendezvényt, központi megemlékezés keretében nyilvánosan megtartani. Így a mostani képviselők közül a ma is tag Buza, Gallai, Kardos, és az ismert városvezetők leszavazták a június 4.-ei rendezvények megtartását. Nem is volt ez divat az önkormányzat részéről éveken át.

Ezzel a határozattal dacolva éveken át csak a Jobbik (Ócsai Szervezete) emlékezett városunkban a trianoni gyászos évfordulón hazánk elcsatolására, amin egyetlen egyszer sem vettek részt azok akik ma olyan áhítattal vannak jelen és osztják áldásukat ezen a napon. 

Szent István napi lelkészi közbeszéd a lerombolt Lakatos-ház hűlt helyén

Bukodi Károly, Horváth Tamás, Hantos Péter pár éve még nem tartotta fontosnak, hogy megemlékezzen részt vállaljon, vagy felszólaljon egy ilyen ünnepi rendezvényen. Hantos lelkész csak mostanában lett annyira közéleti és e-világi, hogy akár kéretlenül is ott legyen szinte mindenhol, és részt- illetve szerepet vállaljon a legtöbb közéleti eseményen a kisvárosi vigasságtól a Szent István napi bálványimádatig ami ugyebár kicsit ellentmond a református hitvallásnak. Hantos lelkész mégis ehhez adja magát, amikor a műemléki környezetben lerombolt egykori parasztház romjaira állva adott szentbeszédet augusztus 20.-án Szent István emléknapján.

Azóta is nagyon szerepel a lelkészünk, mert már a június 4.-i események is szinte hozzá tartoznak. A presbitereivel együtt kiáll és beszédet mond.

Mióta Bukodi Károly és Horváth Tamás is megvilágosult és az ócsai Jobbikot kiszorította a trianoni emléknap eseményeiből, azóta nagyon lelkesen segédkezik a műsor összeállításban az önkormányzat szabadidőközpontjának vezetője, Jarábik Klári, aki református presbiterkén és hitvesként már egy párt alkotva van jelen Hantos Péterrel a közéletben. Most június 4.-én mindketten vállalták azt a trianoni megemlékezést, amit ugyebár korábban nem. Míg ma a nevüket, személyüket adják ehhez, addig pár éve ezt még nem ezt tették.  Akkoriban amikor még nem a Fidesz pártalapú megemlékezése volt ez, nem vettek részt az eseményen.

Pánczél Károly és a mögöttes tartalom

Akkoriban igaz, Szűcs Lajos volt a terület országgyűlési képviselője. Mostanság pedig már Pánczél Károly az, aki a Nemzeti összetartozás bizottsága elnöke. Ebben a tisztjében pedig nagyon járja az egykori országrészeket és igyekszik ezeken a találkozókon igazolni az összetartozást.  Ócsa országgyűlési képviselőjeként számára már nem olyan közömbös ez, mint a térségben kormánymegbízottként is szerepet vállaló másik területen dolgozó, a horgászoknak és a teniszezőknek elnökölő Lajosnál volt. 

Egy padon - egymást felvállalva, a politikai boldogulásért ( - pénz és hatalom)

Pánczél Károly képes egy padba ülni Hantos Péterrel és Bukodi Károllyal, de még Horváth Tamással is. Ezzel valóban egyfajta összetartozást hozott létre saját párttársaságán belül, amiből csak az itt élő azonos nemzetiségű, de más pártállású, vagy éppen független ócsaiak maradnak ki. 

A mostani június 4.-e Ócsán valahol erről szól. Az egyívásúk megnyilvánulásának szimbólumává vált a helyi megemlékezés.  

Református megközelítésben cserkészsekkel és székely beütéssel Trianon - csonka lett az ünnep

Pánczél Károly ogy képviselő, bizottsági elnök, Hantos Péter helyi lelkész, önk.képviselő, biz.elnök, Puskás Imre vál.képviselő, elnök, Bukodi mester, egyesületi elnök és Palást község polgármestere lépett fel. 

A pártpolitikus, a pártos lelkész és az elszakadt fideszes székely

A testvérvárosi kapcsolatot ápoló Palástnak köszönhető egyébként az arculatváltás, mivel az első önkormányzati június 4.-e megtartását Palást település vendéglátogatásának köszönheti Ócsa, mert mint már szó volt róla, előtte ez önkormányzati körökben nem volt divat. Az első testvérvárosi találkozót követően tartják csak meg hivatalos önkormányzati szerepvállalással az eseményt.

Szóval az idei évi összetartozás egy ilyen. kicsit túlzóan székelyesre sikeredett megemlékezés volt, ahol a bujdosó székelyek szabadságvágya, önállósága és függetlenségi törekvései is kifejezésre juthattak. Bár Trianon és a június 4.-e nem erről a Székely zászlós autonóm törekvésekről szól eredetileg, most itt Puskás Imrével és a Székelykapu Baráti Társasággal mégis ennek hatott.

Székely kapu alatt, székely zászló előtt és székely színezetben június 4.-e Ócsán

Székelykapu, mint valami bálványfa - Trianon több ennél

Az Ócsai Polgári Kulturális Egyesület, az  Ócsai Hagyományőrző Egyesület és más ismert önsegélyző egylet az idén ismét nem vett részt, nem vállalt szerepet az eseményen. Más pártok meg érthető mód tartották távol magukat ettől a megcsúfolt aktustól.

A Székelykapu felpántlikázása - református mód

Mindezzel joggal érezhetjük magyarok, hogy ismét nem sikerült megülni azt a lovat, amit kezelnünk, vezetnünk, irányítani, ápolni, gondozni és uralnunk kellene. Láthatólag még a saját balsorsunkat is képesek vagyunk kiárulni és másoknak átadni felhasználásra. 

Ez az igazán elszomorító tanulsága a gerinctöréssel felérő trianoni szerződésnek, amire most Ócsa ismét egy olyan példát mutatott, melyre a másutt alig lelni. Június 4.-e tragédiáját minden normális település és annak vezetője képes felvállalni és helyén kezelni. Ismét ez az elbaltázott Ócsa és annak suta kezekben levő vezetése volt képes mindezt kiközösítve lezülleszteni és degradálni a tavalyinál is alacsonyabb szintre.  

Komolyan mondom, még egy ilyen város és ehhez hasonlítható átgondolatlan, rossz vezetés, párját ritkítóan kevés van, ha  egyáltalán létezik még valahol. Nagyon itt lenne az ideje egy váltásnak. 

*

Ócsán a nép jogán, új hagyományként emlékeznek meg június 4.-éről hivatali szinten - korábban nem volt ilyen

Június 4.-e,  nemzeti emléknapunk, amit az Országgyűlés az Összetartozás napjaként fogadott el és iktatott be a hazai közéletbe.

A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételt a Magyar Köztársaság Országgyűlésének
2010. évi XLV. törvénye által van meghatározva és iktatva, 2010, június 4.-ei hatálynappal.

2010. június 4-én, a trianoni békeszerződés kilencven évvel ezelőtti aláírásának időpontjában a történelmi zászlók bevonulásával és harangzúgással kezdődött a parlament Trianon-emlékülése. „Nem etnikai zárványokban élő, hanem országába integrálódott magyarságra van szükség” – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök az első Trianon-emléknapon. Kijelentette továbbá, hogy a törvény akkor tölti be a feladatát, ha új korszakot nyit.

A magyarság elszakítása, az ország szétszabdalása és megcsonkítása a Trianonban ránk rótt diktátum következménye

Ócsa azonban a rákövetkező években is néma maradt. Helyiek kis csoportja próbálta elérni, hogy vegye napirendre az önkormányzat az emléknap megtartását, és ebből fakadóan városi emléknappá nyilvánítását, azonban Bukodi Károly és Horváth Tamás alkotta városvezetés, a mögöttes Kulturális Bizottsággal, valamint a mai is a képviselők soraiban ülő akkori többséget alkotókkal ezt elvetették.  Horváth Tamás még külön indoklást is tett az emléknap hivatalos megtartásával szemben, amit az akkori jegyzőkönyvek, valamint blogunk korábbi megemlékező írása rögzített.  

Ócsán nem is volt hagyománya az ilyesfajta nemzeti megemlékezésnek. A június 4.-éhez köthető első, bevezető megemlékezés Magyar Péterhez és az akkor még mondhatni szárnybontogató Jobbikhoz köthető Ócsán. Az ünnepi emlékműsor összeállítása a szónoklat és a megjelentek szűk köre mind hozzá köthető. A városvezetés, az iskolai vezetés és az ócsai kultúráért, a történelmi eseményekért felelős személyek mind távol maradtak. Ócsa hivatalosan nem tartotta meg az emléknapot.  Csupán az iskola falai közt a tantervbe iktatottan, amolyan kötelező jelleggel, akár a szocialista március 15.-éket emlékeztek meg erről a gyászos eseményről.  A ma is vezető beosztású személyek mondhatni mind leszerepeltek ekkor. 

Az első Trianonra emlékezés Ócsán - 2011 június

2011-ben a fórumpótlón ez került lejegyzésre:

"Pár helyi ember, néhányan gyermekeikkel félkörbe állták a keresztet, a lenyugvásra készülő nap nyár eleji tüzével szembehelyezkedve.   

A szemközti sarokba állított rendőrautóban három ember ült, egyikük civilben. Az autó lehúzott ablakán át hallgatták a gyülekező embereket, miközben halkan duruzsolt a motor, hogy üzemeltesse a beépített klímát. 

A városban aznap szabad volt a pálya. A polgármester és jó pár hivatali dolgozó ott lebzselt, a délelőtt folyamán.  Többen is voltak. Talán sokan is. Túl sokan a naphoz képest. Ez fontos volt.  Nekik ez volt fontos.

A keresztnél délután már az ötöt is elütötte az óra, amikor a Himnusz felcsendült.  A város polgármestere, helyettese és a képviselők egyike sem hallotta ezt, mert ők nem voltak jelen.  Nekik eszükbe sem jutott." 

"E napon, vagyis 2011. június 4.-én Ócsán csak egy helyütt lobogott a nemzeti trikolór."  

A 2012-es "tetemrehívás" plakátja

2012. június 5.-ei blogbejegyzés szerint:  "Ócsán Horváthék jóvoltából nincs is nyilvános, vagy központi megemlékezés..."

A Jobbik ócsai alapszervezete 2012. június 4-én ismét Trianon megemlékezést tartott. Beszédet mondott Magyar Péter az ócsai Jobbik elnöke és Dr. Ács László ügyvéd Úr. Verset mondott Tarnavölgyi Zoltán, az ócsai Jobbik alelnöke.

2012-ben a második nyílt megemlékezés - önkormányzat nélkül

Bukodi Károly közel ötéves polgármesterségét követően az első ilyen júniusi megemlékezést tavaly tartotta. Idén lesz a második alkalom, hogy ezen a napon hivatalos és nyílt, köztéri megemlékezést tartanak  Ócsán az önkormányzat vállalásával. Persze a mostani is csak az Ócsai Kulturális Napok rendezvénysorozatának egyik állomásaként jelenik meg a műsorban. 2013-ban ez még nem volt a program része. Akkoriban ezt valahogy diszkréten kerülték. 

2013-ban a blog még mindig a hivatalos megemlékezést hiányolja Ócsán. Az In Memoriam - TRIANON ( - itt az idő) című jegyzetben ez olvasható:

"A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon.

Szombati írásunkban az évforduló kapcsán a nemzeti összetartozás napjára és az azt körülvevő, Trianon megemlékezésekre szerettük volna felhívni a figyelmet. Tesszük ezt visszatérőn, és ismétlődőn a blogon, mióta a városunk önkormányzata elutasította ennek hivatalos befogadását és ebbéli megtartását."

Ócsán így teremtődik a szokás: Zábrácki László, Magyar Péter, Tarnavölgyi Zoltán június 4.-én megemlékezést tartottak, a Szent koronát védelmező  Turul szárnyai alatt, ahol beszédet mondtak, majd koszorúztak Trianon naptárfordulóján.

2013-ban Ócsán továbbra is csak a Jobbik tartotta fontosnak a megemlékezést.  Akkor június 4.-én még mindig erről volt szó:

"Másutt félárbocra eresztik a nemzeti trikolórt, vagy gyászszalagot tűznek rá. Jobb helyeken központi megemlékezést tartanak, hivatalos műsort szerveznek, ahol nem csak a hivatalos személyek, hanem azok is megjelennek, akik számítanak egy város, egy közösség életében.

Itt Ócsán is így van? Mondhatnám, hogy nem, mert akiknek hivatalból kötelességük az emlékezés, azok erre képtelenek, és nem jelentek meg."

Bukodiéknak ekkor még nem volt fontos ez a nap, nem számított a nemzeti múlt, a történelmi dátum. 

Bukodi polgármester "első júniusa" - 2014-ben

2014-ben aztán, hogy, hogy nem, a korábbi évekhez képest változás állt be a polgármesteri széket elfoglaló Bukodi Károly és a mellette ügyködő Horváth Tamás gondolkodásában. Valamiként megvilágosodhattak, hiszen korábbi álláspontjuk ellenében az önkormányzat hivatalának státusza alatt ekkor állt ki és tartotta az első központosított megemlékezést azon a júniusi napon. A régi-új polgármester, Bukodi úr ezzel elfogadottá, és egyben hivatalossá tette azt a szokást, amit Magyar Péter és kitartó társai évekkel korábban szorgalmaztak, majd példamutatásukkal elfogadtattak, s bevezettek Ócsán Gyakorlatilag meghonosítottak az emlékezést. Ők voltak azok, akik ezt elkezdték, elindították, és végül megvalósították.  Általuk lett elfogadott a városban a Nemzeti Összetartozás.napja.  Bár,  június 4.-e ezután sem lett városi emléknap, de legalább  önkormányzati szinten képes már a helyi vezetés megemlékezni róla.

Ezzel egy bevezetésre került az új szokás, és egy új hagyomány vette kezdetét, a mi végül a polgármester által nyert elfogadást valamint elismerést. Ezzel június 4.-e Ócsán is bekerült  a megemlékezések tisztes sorába, ahol a kisváros polgármestere tart az alkalomhoz illően beszédet. Őt egészítik ki más fellépők és szónokot, beteljesítve az emléknapot.

Ócsán azonban ezt megelőzően is voltak akik évről évre tisztességesen megemlékeztek Trianon tragédiájáról honpolgárként, emberként, de legfőképpen magyarként.

*

Képmutatás - képes beszámoló Bukodi Károly "ünnepéről" az Összetartozás napján - képes beszámoló

Mint korábban jeleztük, a Bukodi Károly vezette Ócsa városa volt a térség szinte egyetlen települése, mely elutasította a Trianonnal kapcsolatos megemlékezéseket a felkérések, javaslatok és a kormányzati iránymutatás és ösztönzés ellenére.

Ócsának nem volt fontos eddig a Nemzeti Összetartozás Napja, ahogy az önkormányzat Kultúrális Bizottságának és pedagógus (dabasi iskolaigazgató) asszonyának sem. Legalábbis annyira nem, hogy erre Ócsán központilag, avgy hivatalosan is megemlékezzenek. 

Most ezt a szégyenfoltot "testvérvárosunk", Palást és a Székelykapu Baráti Társaság jóvoltából igyekeztek levenni Ócsáról.  Bukodi Károly ezt már valahogy nem volt képes kihagyni. Így a mondás szerint, "amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére" címszóval vezérelten állt ki most szónokolni a térre, az önkormányzat és a város nevében.

(Az, hogy valójában milyen város is az, amit képvisel, most inkább hagyjuk. Nem lenne méltó az eseményhez.) 

Az első próbálkozások alapján ünnepre készültek, hiszen ünnepségre hívtak

Így került meghirdetésre az "ünnepségre" történő invitálás.  Csakhogy, a világháborút lezáró békediktátum nem egy ünnepi hangulatot árasztó dolog. Nem is ünnepeljük azt, ahogy az ország szétszaggatását, feldarabolását sem. A sorstragédiákat nem szokás megünnepelni, legfeljebb megülni. Ezt olyan embereknek is tudnia kéne, akik a művelődéssel, a kultúrával foglalatoskodnak és ezért díjazásban részesülnek az önkormányzat, tágabb értelemben pedig a lakosság által. Ilyen az Egressy Gábor Szabadidőközpont, amely többnyire helyi közpénzekből van fenntartva. Ennek vezetője pedig volt színházi emberként igazán tudhatja, hogy mi a méltóság és a méltóságos közötti különbség, ahogy azt is illenék tudni, hogy az ünnepség, vagy az ünnepi megemlékezés sem jelent egyenlőséget, vagy párhuzamot. 

Erre ébredvén, vagy rádöbbenve a hozzá nem illő szavak jelentőségére, tudatosulhatott bennük a gondolat, hogy június 4.-ét valami más vezérli. Az ünnepi hangulat biztosan nem. Így aztán újrarajzolták a szöveget és átkalibrálták a hivatalos meghívót.

Itt már ünnepi megemlékezésre szelídült, pontosabban módosult a  meghívó szövegezése

A szövegszerkesztőn átkomponált művön az ünnepség ünnepi megemlékezésre változott.  

Szót nem érdemelne az egész, ha nem egy nagy jelentőséggel bíró, nemzeti eseményről lenne szó. Ez nem csak a kormánypárti vezérgondolat egyik fontos eleme, hanem a választójogon át az állampolgárságig kiható olyan együttes és összetartozó cselekménysorozat, amit nem lehet egyszerűen figyelmen kívül hagyni. Elvégre a kormány minden elképzelésében fellelhető az össznépi magyarság gondolat, ami nem valósulhat meg Trianon eltusolása, elhallgatása, vagy meg nem emlékezése nélkül.

Székelykapu - Ócsa, Bolyai tér

Jó, érthető, elletve jólérthető, hogy nem értenek hozzá és fogalmuk, érzésük nincs az egészhez. Nem véletlen, hogy évekig nem emlékeztek meg róla. nem mertek belefogni. Idegen volt tőlük. Most meg persze, hogy nem tudják mi az illendő, vagy hogy miről is van szó. 

Mert kiállni és frázisokat pufogtatni, előre megírt szöveget felolvasni nem nagy dolog. Hitelesnek, hihetőnek és elfogadottnak lenne, az már igen. Ezzel viszont baj van Bukodi Károly vonatkozásában.

Bukodi Károly polgármester első június 4.-ei beszéde közterületen

Ezt látszik igazolni a hírverés, a plakátozás, és az internetes toborzás ellenére is távol maradó közönség, a helybéliek hiánya.

Központosított rendezvényhez képest - a Palástiakkal együtt is, - mondhatni kevesen voltak rá kíváncsiak

Június 4.-e eddig olyan volt Ócsa fideszes vezetésének, mint a szocialista idők március 15.-éje. 

Az iskolákban megtartották, a közéletben azonban fel nem vállalták, inkább elsumákolták, elhallgatták.

Bukodiné a Kulturális Bizottság elnökeként sem vállalta fel eddig. Programjában soha nem jegyezte elő a közösségi megemlékezések sorában. Javaslatot sem tett köztéri rendezvényen történő megtartásra, csak iskola szinten a falakon belül érezte ennek - kötelezően előírtan - szükségét. A szíve a lelke azonban ugyanúgy nem vezérelte rá, mint Bukdoi Károly polgármestert, vagy Horváth Tamás alpolgármestert sem.

Megemlékezés iskolai keretek közt Bukodi Jánosné igazgató asszony jóvoltából - nem így elnökként Ócsán

A mai nap ez változott volna meg, amikor személyüket is mellé rakták ehhez a naphoz. Amolyan első áldozók voltak a nép, vagy pontosabban a nemzet oltárán, amikor behódolva Palást szembejövetelének és személyes megjelenésének, akik az anyaföldön "helyben" akarták átélni ezt a napot, megtartották az első "ünnepi" megemlékezésüket.

Valahogy így jött létre ez az alkalom, és így adódott, hogy ünnep lett a napból, amikor megemlékeztek az elcsatoltakról.

Egy igazi alkalom a Turul "árnyékában" - ahogy illik

Tragédia ez a valóságban. Egy nemzeté, egy városé, egy emberé és valójában mindannyiunké. 

Erről szólt ez a nap június 4.-én Ócsán.

László Zoltán

fotók:Fo-lak és Facebook

*