Megrázó érzés - gondolkodjunk

Mindig megrázó egy balsors átélése. Különösen az magyarként, részvéttel átélni, amikor ez a franciákat éri. Nem csak azért, mert nemzeti tragédiánk analógiája kerül rögtön előtérbe, hanem azért a viszonválasz nyomán, amit a magyarok a franciáknak adnak.

Európa a Habsburgok uralmát követően mintha nem tartaná sokra, vagy éppen méltónak a magyarokat azon nemzetek sorában akik mégis csak előrébb valók annál a seggnyaló balkáni országnál, akiknek nyelvezete állítólag valahol rokoni szálakat ápol a gallokkal. 

Mégis a magyarok táborából tört elő az a közösségi kezdeményezés, mely a Facebook-profilokat a francia trikolórral festette pusztán azért, mert a Bataclan koncertteremnél 112 emberrel végeztek a kalasnyikovos terroristák, holott ez a nagyhatalmi hódító és világbefolyásoló politikájuk egyenes következménye volt. Amerika után jól tudjuk, hogy az a nemzet, aki idegen földre, távoli földrészekre jár csatázni, azt mostanság a saját otthonában keresik fel és csapják arcul. Ezen arculcsapások egyike lehetett az amerikai Word Trade Center elleni merénylet és a Bataclan, a Stade de France stadion bejáratainál, illetve egy McDonald’s-nál elkövetett robbantások. De öt másik helyszínen is támadtak a terroristák: a La Belle Equipe bárban a rue Charonne-on, a Le Carillon bárnál, a rue de la Fontaine au Roi-nál, illetve a boulevard Voltaire-en is, itt – úgy tudni – 38 ember vesztette életét.

Ekkor szükségállapotot vezetett be a francia elnök és terrorellenes háborút hirdetve, nagy erőkkel kerestek minden esetleg életben maradt elkövetőt. Viszont Franciaországban az algériai háború óta, vagyis több mint 50 éve nem kellett szükségállapotot elrendelni. És még nem teljes a sor, mert a provokatív Charlie Hebdo szerkesztősége elleni és a  Nizzai terrortámadást sorba sem állítva, mondhatjuk el magunkról, hogy több együttérzés és szolidaritás szorult belénk, mint görcs a franciákat hallva, pusztán azért, mert Trianont soha nem fedhetjük. Ezt semmi nem írhatja felül. És lám, mégis a mieink közül kerültek ki, és voltak azok, akik a profiljukat francia színekre váltották, akkor, amikor tudva tudhatták, hogy a franciák afrikai és más államokbeli katonai fellépései nem vezetnek jóra. Ami tudva ismert volt, hogy az amerikaiak idegen földön vívott imperialista háborúinak is meg lett a következménye, úgy a franciák nagyhatalmi törekvéseinek is megszületik a maga véráldozata. Ebben a nagyhatalmi vérengzésben azonban én nem kívánok szolidáris lenni.  Különösen nem azokkal a franciákkal, akik igaztalanul és jogtalanul elszakították a családom az ősöktől, egy olyan mondvacsinált ítélkezéssel, ami a társult Habsburgok franciákkal beházasított birodalmát nem sújtotta. Ezekkel a franciákkal az igaz magyar nem közösül. Még akkor sem, ha térdre rogyva sírnak. Nem azért, mert a guillotine teremtette liberalizmus velük ért partot, hanem ezzel együtt az összes velünk szembeni cselekedetükért.   

Lássuk be, más emberek tudnak ebben is különben lenni nálunk. Bár az elsők közt voltunk, akik adományokat gyűjtve tett felajánlások sorát vállalva üzentük és fejeztük ki együttérzésünket. Budapest, Székesfehérvár és számtalan más hely is gesztusszerű felajánlásokat téve a franciáknak a Notre-Dame pokolba jutása kapcsán.  Bár Párizs és a francia városok lángra lobbanása nem ismeretlen jelenség a liberalizmus vezető országában, a Notre-Dame lángjait szemlélve magamnak is elszomorítónak tartottam a jelenséget. 

Azonban mégis csak meg kellett őriznem a rideg gondolkodásom, akár mennyire is ingeret fel a dolog.  És lám mára bebizonyosodott az igazam, a Vatikán és a Pápa által. 

Akkor, amikor Ferenc pápa nagykedden délben pénz helyett üzenetet küldött Michel Aupetit párizsi érseknek a Notre Dame-székesegyházat pusztító tűzvésze kapcsán.  „A Notre Dame-székesegyház nagy részét elpusztító tűzvész után szomorúságotokhoz társulok és egyházmegyétek híveihez, Párizs lakóihoz fordulok és mindenkihez Franciaországban. Ezekben a nagyheti napokban, amikor Jézus szenvedésére, halálára és feltámadására emlékezünk, lelki közelségemről és imádságomról biztosítalak benneteket.  ...  Ezzel a reménnyel szívből adom apostoli áldásomat a francai püspökökre, az egyházmegye híveire, továbbá Isten áldását kérem Párizs és Franciaország lakóira."

Ezzel a pápai áldással magam is megnyugodtam, hogy jó úton járok.  Hogy nem tévesek a gondolataim, és én nem a bűnben égek, mint ahogy azok a hatalmasságok, akik saját hazájuk keretein határait átlépve mások országát szabják át fegyvereik tűzével.  És lássuk be, ez a tűz Isteni csapásként lobbantotta szemünk elé az igazságot. Azt, amit már az Eiffel toronynál is egy golyóálló üvegfallal próbálnak leplezni.

  

Ma azonban további együttérzésre is leletem a szomszédból. Onnan, ahonnan ezt nem is vártam volna.  Mert történt az a csoda, hogy Szlovákia is képes volt kiállni a maga igazáért akkor, amikor mások és köztünk mi is inkább a seggnyalásunkat és a behódoltságunkat próbáltuk kifejezni.

 

A párizsi Notre Dame hétfői katasztrófája után egyre-másra érkeznek a hírek arról, hogy az egyes vállalatok, vállalkozók, országok, városok felajánlják pénzbeli segítségüket a katedrális helyrehozatalához.

Az első, azonnali felajánlások szinte elképesztő, lélegzetelállító összegekről szóltak. Franciaország leggazdagabb embere, Bernard Arnault 200 millió eurót, egy másik milliárdos és a Total energiavállalat 100-100 milliót, Párizs 50 milliót, a régiós kormány 10 milliót…  A Notre-Dame még füstölgött, a por és a hamu még ki sem hűlt, amikor kedd estére már 750 millió eurós felajánlásáról szóltak a híradások, mely mára, a kisemberek adományainak köszönhetően valahol egy milliárd eurónál tarthat.

A francia erdők harmadik legnagyobb magántulajdonosa tette azt a nemes gesztust, hogy 1300 normadiai tölgyet ajánlott fel a Notre-Dame gerendázatának helyreállításához.


Salma Hayek férje, a francia luxusmárkákat összefogó Kering tulajdonosa megduplázta korábban felajánlott 100 millió eurós adományát.

Aztán Székesfehérvár is csatlakozott Szegedhez a Notre-Dame újjáépítésére tett tízezer eurós felajánláshoz. 

Mint hírül adták, Székesfehérvár önkormányzata, csatlakozva Szeged városához 10 ezer eurót ajánl föl a párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítésére, jelentette be Cser-Palkovics András fideszes polgármester kedden a közösségi oldalán. "Ha van város, amely átérzi egy katedrális elvesztésének tragédiáját, az Székesfehérvár" – utalt Cser-Palkovics András az egykori székesfehérvári koronázó templomra, amely ma romként látogatható – írja az Index.

A tűzeset kellően fel is rázta a franciákat. A migránspolitika kezelése miatt jogosan lesajnált francia nép saját történelme, keresztény megmaradása érdekében soha nem látott össznemzeti gyűjtést hirdetett. Odahaza és szerte a nagyvilágban.

Erre a szomszédunk válaszul, nem hogy behajolt volna, hanem jelzésértékű kifejezést hozott nyilvánosságra.

Peter Pellegrini szlovák kormányfő is nyilatkozott az ügyben. 

Pellegrini szerint Szlovákia a katedrális tűzesetével kapcsolatban arra vár, hogy az egész ügyet miként vállalja magár Franciaország, és “ott, ahol tudunk, segítünk”. Pellegrini azt is kiemelte, hogy nem szívesen kelne versenyre abban, hogy melyik ország segít többet, vagy kevesebbet.

“Nem szívesen tennék ma olcsó gesztusokat és hangoztatnám, hogy ilyen vagy olyan összeget küldünk”  -  nyilatkozta a kormányfő azzal, hogy Szlovákia segít, ha azt Franciaország kérni fogja. 

“Nem fogok most ebből reklámot vagy valamilyen olcsó kampányt csinálni” - mondta, majd hozzátette, hogy a méltányosan kell megközelíteni a problémát, hogy végső soron ne sértsük meg a másik felet azzal, hogy “nem bízunk abban, hogy maguk és képesek gondoskodni a problémáról.” 

“Mégiscsak egy világhatalomról van szó, amely képes megbirkózni az ilyen problémákkal”

Pellegrini azt is kijelentette, hogy   “Abban az esetben, ha megkérnének bennünket és hajlandóak leszünk valamilyen összeggel támogatni a párizsi rekonstrukciót, úgy azon leszek, hogy legalább a háromszorosát küldjük a mi leégett Krasznahorkánkra”  A kormányfő szerint a szlovákiai lakosoknak érezniük kellene, hogy “nem csak külföldre küldünk pénzt, hanem a megfelelő összeggel a szlovákiai műemlékekre is áldozunk”.

És most ugorjunk vissza az időben 2012. március 10-ig, a krasznahorkai vár leégésének napjáig. 

A felvidéki magyarság körében szintén páratlan eszmei és szimbolikus értékkel bíró vár tetőszerkezete, Andrássy Gyula fegyvergyűjteménye, a reneszánsz palota egy része vált a helyi cigánygyerek cigarettázása miatt a tűz martalékává. Kiégett a legrégebbi, gótikus palota-rész, megrongálódott a harangtorony.

A felújítás költségeit a Notre-Dam-i károkhoz képest “elenyésző”, 15 millió euróra becsülik.

Mire voltunk mégis képesek az elmúlt hét évben Krasznahorka újbóli megnyitása érdekében? Mennyit ajánlottak fel például a mi oligarcháink e nemes célra? Például a felvidéki magyar közösség lerohasztásából meggazdagodott újkori földesurak, akik Csallóköz, és az egyes régiók uraiként szinte élet – halál fölött döntenek? Vagy politikusaink? Mert a kisemberek nálunk is megmozdultak, több segélykoncertet, jótékonysági gálát szerveztek.

A vár bezárásával gömöri egzisztenciák mentek tönkre, a környékbeliek végső elkeseredettségükben a túl lassú felújítási munkálatok miatt tüntettek. Miközben egy olyan párt ül végig a parlamentben magyar szavazatokból, akik azóta a magyar himnuszt is betiltották, csicskásaikat gyalázatos döntéseikkel pedig a mai napig némán tűrjük. 

„Krasznahorka égő várának fényénél meg kell kérdeznünk és meg kell válaszolnunk a legnagyobb kérdést: elfogadjuk-e a szemfödélig tartó kiszolgáltatottságot, avagy azokra az erényekre támaszkodunk, amelyek a magyart magyarrá teszik” (-hvg)

Az is beszédes párhuzam, hogy a felújítás céljából indított gyűjtés bejegyzését a szlovák Belügyminisztérium visszautasította, mert az nem szlovákul, hanem magyar nyelven született. A Most-Hidasok szerint pénz állítólag van, így ezek szerint akkor a szakértelem, a politikai akarat, az elkötelezettség, a talpraesettség hiányzik, ha több mint hét év sem volt elég arra, hogy az eredményt felmutassák.

 Hamarább épül újjá a még füstölgő Notre-Dame, hamarább gyűjtik össze a franciák saját szimbólumuk felújításának költségeit. 

Egy Szlovákiánál 12-szer nagyobb ország két nap alatt az ötvenszeresét szedte össze annak, mint amennyibe a krasznahorkai vár felújítása kerül. És vállalták, hogy öt év alatt helyre is állítják. Miközben mi nyolcadik éve a bezárt Krasznahorkát kerülgetjük. 

A hazai magyarjaink is előbb áldoznak a "nagy" franciáknak, mintsem a kisebbségben élő magyarság egykor dicső, de máig leégésben romos fellegvárának.  Még szerencse, hogy a szlovákokban és a felvidéki magyarságban van annyi tartás és gerincesség, hogy fenntartott tekintetükkel meglássák azt, amit a hazaik nem.

Úgyhogy mielőtt lenézzük és lesajnáljuk a franciákat az egyébként valóban vállalhatatlan migránspolitikájuk miatt, jó, ha saját magunk felett is elgondolkozunk.

Hivatkozás: Internet, Körkép.sk sajtóhíradások

*

Nőtlenségi adót is kivethetnek - egyesek fantáziája nem ismer határt ( - Ócsán már gondolkodnak)

Ismert, hogy Bukodi önkormányzata miként vetette ki a kommunális adót polgármesteri pályafutásának kezdetén. Erről a blogunk is beszámolt anno.

Most azonban másról van szó.

Az önkormányzatok fantáziája nem ismer határt, ha helyi adók kivetéséről van szó. Ha a képviselőknek úgy tartja kedvük, füstadót, kapuadót vagy akár nőtlenségi adót is kivethetnek.

Bár a múlt év végén önkormányzati adókivetési dömpinget jósoltak a szakértők, eddig csak pár esetben volt erre példa - derül ki a Napi Gazdaság összegzéséből. Az önkormányzatok fele hektáronkénti 3–10 ezer forintos földadót vethet ki az idén - mondta a lapnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöke. Ez csaknem 1600 település életében hozhat változást, miután az állam 2015-től szabad kezet biztosított a falvaknak és városoknak saját adópolitikájukat illetően. Földadót egyelőre néhány település vetett ki (Mindszent, Karancsalja, Nagykeresztúr, Tóalmás, Rábapaty, Szalapa, Kisvásárhely), a kormány álláspontja szerint jogszerűtlenül. A Földművelésügyi Minisztérium szerint ugyanis törvény tiltja, hogy az önkormányzatok már központilag megterhelt tárgyat adóztassanak.

"Az önkormányzatok fantáziája nem ismer határokat: Zsombón bevezették a 20 méternél magasabb épületek utáni építményadót, máshol az iparűzési, idegenforgalmi vagy a kommunális adó mértékét emelték. Ha a képviselőknek úgy tartja kedvük, füstadót, kapuadót vagy akár nőtlenségi adót is kivethetnek" - írja a gazdasági lap. A nőtlenségi adót konkrétan fel is vetette egy polgármester. A Hír24 is megírta, hogy az elmúlt év végén a Bács-Kiskun megyei Tázlár vezetője egy közmeghallgatáson arról beszélt, hogy elöregszik a falu. Bán Róbert arra a kérdésre, lesz-e helyi adó, nemmel válaszolt, "bár, mint mondta, hasznos lenne a nőtlenségi adót bevezetni a régi öregek példája alapján". Az ötletet azóta elvetette a polgármester.

A földadót kivető Mindszent polgármestere a járműadó bevezetésén lamentált korábban, amelyből 7–10 millió forintos bevétel származhatna. A gépjárműadót az eddig ez alól mentesülő járművekre vetnék ki: mezőgazdasági vontatókra, lassú járművekre, pótkocsijaikra.

Az újság egy pozitív példát említ a helyi adókra: Székesfehérvárott ez évtől nem kell telekadót fizetni. A városban kedvezményeket vezettek be az építményadók esetében is.

Hír24 nyomán

*

Ebben az országban most jobb, ha befogod a szádat - szemelvények Geszti Pétertől ( - egyben az én olvasatomban)

 Itthon kultúrrasszizmus van, az emberek gettókba zárják magukat, amelyek között nincs átjárás. Magyarország egy fekete lyuk, szellemi "leostobásodás" van, az emberek pedig trollbarlangokban élnek. A pangás időszakában csak a humorérzékünkbe kapaszkodhatunk. Geszti Péter a szentimentális Magyarország-slágertől közel tíz év alatt jutott el addig, hogy a kivándorlásról írjon sírva vigadó dalt.

Szerintem lefelé megyünk, és a jövőt illetően sem lehetünk túlságosan nyugodtak. Eltűnik a szabad verseny, eltűnik a jogbiztonság és a lehetőség arra, hogy az emberek információhoz jussanak. Ez már nem nagyon emlékeztet arra, amit örömmel fogadtam a 90-es években, és amit úgy hívtunk: európai demokrácia.

Elkezd az ember lelki értelemben visszahúzódó lenni, mert azt érzi, bármit csinál, az kiveri a biztosítékot. Leszokik arról, hogy nyilvános helyekre járjon, nekem például véletlenül sem jut eszembe kimenni egy focimeccsre, mert tudom, hogy inzultus fog érni. A körút szlömösödik, be vannak zárva az üzletek. A kerületben, ahol lakom, a házakon megjelentek az eladó/kiadó táblák. Elszegényedett az ország, rengeteg ember csúszik lefelé, a Maslow-piramis alján tömegek kapirgálnak valahol a megélhetésért, keserűen vicsorog a valóság.

 

A másik ember méltóságának vagy teljesítményének figyelembe vétele kiveszni látszik a társadalomból.

Ez a fikázós sérelmi kultúra – ami többek között az online újságírás egyik nagy bűne – olyan általánossá vált, hogy valóban kulturális csapdahelyzet keletkezett, és itt egyáltalán nem csak a politikáról beszélek. Olyan, mintha nem is házakban laknának az emberek, hanem trollbarlangokban.

 

Erre mondják azt, hogy minden bonyolult kérdésre van egy gyors, rövid, egyszerű és teljesen téves válasz. Az indulat útja nagyon rövid, a végén pedig a rasszizmus áll. Nálunk kultúrrasszizmus van, ami oldalfüggetlen. Mindenki tartozik valamilyen kis kulturális gettóba, ahova magát bezárta. Ezek a gettók pedig nem átjárhatók. Szívből gyűlölik egymást, és mindenki mindent összeken a véleményével. Olyan általános negatív erőtér alakult ki, amire azt szoktam mondani, hogy ez a fekete lyuk, és elnyel minden pozitív energiát.

A másik fontos dolog, amire nem sok esélyt látok, hogy muszáj lenne új embereknek megjelennie a politikában. Egy olyan fiatalabb generációnak, amelynek tagjai nem arra lettek szocializálva, hogy átvegyék az előzőek összes mocskát, és akiket még nem korrumpált ez a politikai valóság, ami teljesen abszurd. Egy ismerősöm szerint egy olyan szent jezsuitának kéne előkerülnie valamilyen lakótelepi vagy vidéki kis erőtérből, aki érinthetetlen, aki nincs benne a korrupciós hálóban, és ezért nem lehet zsarolni sem. 

Nagyon úgy fest. Itt van a legközelebbi fekete lyuk, nem az űrben kell keresni. Nekem például gyakran nem arra megy el a legtöbb energiám, hogy megépítsek valamit, hanem arra, hogy megpróbáljam megvédeni attól, hogy rögtön tönkretegyék.

 

Szeretnénk, ha látnák, hogy sokfélék az emberek, szeretnénk, ha kikerülnének a zártságból, az intoleranciából, az agresszióból, a sérelmi életformából, és mindabból, ami száz év óta jellemez minket. Ha az ember Ady Endrét olvas, elsápad a tehetetlenségtől, mennyire ugyanott tartunk, mint az 1900-as évek elején. Nem akarom, hogy ebbe nőjenek bele. Szeretném, ha szabad emberek lennének a szó minden értelmében, és az önképükben benne lenne, hogy a nőknek ugyanolyan státuszuk lehet, mint a férfiaknak. Mi egy ilyen világra szeretnénk őket felkészíteni, de boldogok leszünk, ha itthon maradnak, mert lesz miért itthon maradniuk.

ollózva: HVG

*

szlömösödés kifejezés olyan terület(ek)re utal, melyek az épített környezetükben és társadalmi összetételükben negatív irányban eltérnek ...

*