A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hozzáállás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hozzáállás. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. március 1., hétfő

Ócsán sokan osztják a Fidesz-ellenes gyűlölködést - csak éppen az aktuális helyi dolgokkal nem foglalkoznak

 Érdekes megtapasztalni, hogy mennyire nem szeretik a Fideszt Ócsán.  

Nem csak a címzetes polgárőr, hanem az ócsai Jobbik is egymás után rakja fel a közösségi oldalára a kormányz6ópárt-ellenes politikai figyelemfelkeltő grafikai anyagait.

Helyi emberként nem csak érdekes látni és szembesülni azzal az utálattal, amit ezek a profilok sorra jelenítenek meg a kormányváltás érdekében, hanem az is szembeötlő, hogy ezek az egyéni face-profilok csak úgy nagy általánosságban szövegelnek a Fidesz ellen.


 Sem a polgárőr elvtárs, sem pedig a már egy pártkoalíciót képező Jobbik ócsai szerveződése nem tesz említést a helyi visszaélésekről.  Ők soha nem szólnak azért a törvénysértő eljárásért, amikkel itt lehet találkozni. Ők szóra sem érdemesnek tartják Bukodi városvezetői ámokfutását, a város folyamatos vagyonvesztését, és az összes eddigi botrányos ügyét az itteni Fidesz-alakulatnak.

A fineszribancozó polgárőr és Orbánt geciző polgárőrünk és a Jobbik Ócsa profilja mögötti pártalakulat nem képes az itt élők érdekében, vagy védelmében szót emelni. Ők nem foglalkoznak ilyesmivel. Őket nem érdeklik a helyi események és a mögöttes emberek sorsa. Nem foglalkoznak semmi mással, csak a kormánypárti Fidesz ócsárolásával, a fideszes asszonykák a pártos feleségek kritikán aluli gyalázásával, és Orbán Viktor különböző lejáratási célzatú szidalmazásával.  


 Azzal, amivel valójában Fidesz-ellenességükben és az emberek bizalmának elnyerése érdekében  foglalkozniuk kéne, azt nem teszik. Helyette inkább  olyan hangzatos kijelentéseket tesznek, aminek semmi értelme és ráhatása az itteni történésekre.

Most például a gazdáknak és a Halászy - Pipacs utca nyomvonalában élőknek volna szükségük támogatásra, segítségre a helyi gőgös fideszes önkormányzattal szemben annak érdekében, hogy a városvezetők által jóváhagyott nyomvonalra tervezet nagyfeszültségű vezetékhálózat az adott földsávon ne épülhessen ki. 

Azonban a napjában több utálkozó poszton a Fidesz-el szemben gyűlölködő polgárőr és a politikai felhangokat pufogtató Jobbik Ócsa sem képes ilyen kiállásra. Ahhoz ugyanis ember kell, hogy egy ilyen ügyet felvállaljon valaki. Az ismert polgárőr ehhez jellem-gyenge és inkább a sehova nem vezető frázisokra hagyatkozva kelt gyűlölködést, addig a Jobbik Ócsa, pedig semmi mást nem tesz, csak a saját kétszínű pártvezetését kopírozza. 

Érdemben egyikük sem lép felé, vagy cselekszik az itt élőkért a helyi Fidesz ellenében.  Mindez jól mutatja, mit is érnek a maguk feszültségkeltésével. 

*

2018. június 18., hétfő

Nemtörődöm Ócsa - senkit nem érdekel semmi ( - az élősködők bármit véghezvihetnek, beletörődtek az itt élők)

Visszatérő motívum városunkban az a jelenség, mely egyfajta depresszív állapotra utalásként van jelen. Ez nem másban, mint abban közönyös nemtörődömségben fedezhető fel, mely körülveszi, átöleli, és uralja a várost. Az itt élő emberek sótlan közömbössége egyfajta mélabú és kilátástalanság, mely abban leledzik, hogy közönyös, beletörődöm elfogadójává váltak az őket érintő eseményeknek a közéletnek, a sorsuknak. 

Itt a rossz állapotok ennyire nem érdekli a választókat, hogy az már fáj a normális értékrenddel bíró kisebbség számára. Az igénytelen közömbösség és a közöny már annyira eluralkodott, hogy többségében az ócsai emberekben lakozik.  

Itt ők azok, akiket nem érdekel a városuk, a fejlődés, a közélet. Ők azok, akik mindent elfogadnak úgy ahogy van. Akik szerint a másik sem lenne jobb. Akik szerint a mostani már legalább összelopta magát és nem olyan mohó, mint az újdonsült jelölt.  

Minek is ide bármit cselekedni, amikor azt szajkózzák, hogy régen is így volt, akkor is jó volt, most meg minek bolygatni. Ők azok a fejlesztések, a fejlődés ellen szólnak, akik elfogadják a korrupt városvezetést, a semmit felmutatni nem tudó, csak adósságot halmozó állapotukat. Számukra nincs szükség gyors munkába jutásra, korszerű vasútra, több buszra, kulturált közlekedésre. 

És érezhetően ez a többség. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEglAMt8Vi5N6K7C3ql362zyeyQjAgj5UpfulzHLRdksWDFe1fvkwXLrIO0gBF3H00sLfqlng17o4OIUoZXlguQxHVcYh4VudFrb8L1KxnklCwHYCH0OkD_ya8Z8EbqyTnyxRpgt9jQlBF4/s1600/SSA40419.JPG
Igénytelen és színvonaltalanság - senki nem emel szót ezért ( - egyszerű dolgok megoldására nem képesek mit is várhatunk)

Aki nem szól semmiért.  

Hosszú hónapok óta hátrahagyottan - feltörték (- senkit nem zavar)
 A Tesco parkolójában nem is tudom mióta áll egy magára hagyott Suzuki. Szabályosan parkol a felfestések közt, nem úgy mint az a vállalkozó, aki nem a számára kijelölt helyen az út közepén állítja le nyergesvontatót, annak ellenére, hogy közterületen nem is tárolhatja. Nem, itt látszólag minden rendben. A kisáruház napjában bezár leengedi a sorompót, majd kinyit és hetek, hónapok telnek el úgy, hogy a piros Suzuki nem mozdul. Minden este bezárja a bolttal az amúgy nyitott parkolót a biztonsági szolgálat embere, majd másnak a bevásárló kocsik kiláncolásával kinyitja azt. A személygépkocsink meg csak ott áll gazdátlanul. 


Ócsa közömbösségét, az emberek közönyét miként is mutathatnánk be másként mint ezzel az esettel amikor mindenki szó nélkül megy el a jelenség mellett. 

Az idő múlik, az autó egy helyben áll.  Télből tavaszra, majd nyárra vált az idő, de a Suzuki csak állja a sarat. Pár bátor ember, akik kívül esnek az átlag ócsai polgárok körén, látva a semmitevést, akcióba lendült, és nekiállt az autó bontásának. Elsőként a külső elemeket kezdték el csemegézni, majd feltörték és más a belsőt prédálják.

Az ócsai ember, meg csak jár-kel a Tescóba, leparkol, bevásárol és elmegy az otthagyott, ma már  megkezdett Suzuki mellett.  Úgy vannak vele, minek szólni bárkinek is, amikor a polgárőrség és a rendőrség emberei is ide járnak vásárolni?  Mindenki a másikra vár. Az egyszerű ember a polgárőrségre, az pedig a rendőrségre, az utóbbi meg a bejelentésre. Így aztán senki nem tesz semmit, egészen addig, amik a rendszámos Suzukinkról el nem tűnik minden kézzel fogható érték és nem válik hasznavehetetlen számrendszeri ronccsá. Na majd akkor lesz közteres, meg rendőr, és számos okoskodó, aki majd megmondja a frankót. 

A jelenség ismert és elfogadott a városon belül. 

Ugyanez van más esetben. Ott van például a régi és az "új" piac területe. Most mindkettő maga a pusztulat. A város nem foglalkozik vele, az üzemeltető pedig szintúgy. A piaci napokon a  Vasútállomás környéke a Damjanich utca érintett szakaszával katasztrófa sújtotta területnek számít.

Az állomás melletti és az előtti ivókba érkező járművek semmivel nem törődve foglalják ki a felfestett gyalogátkelőt és a kereszteződés egy részét. Kit érdekelnek a közlekedési szabályok, amikor csak az egyéni boldogulás számít?

Ez a járdaszakasz vezet a vasúthoz - rendezetlen, ápolatlan, járhatatlan
Karcsi a piacot nem istápolja, de a helyfoglalási pénzt mindig beszedi. Az új piacot nem fejleszti, a régi környezetét meg nem tartja rendben. Mindig csak alkalomszerűen jelenik meg és vágatja le a gazt, cirkusz, vagy búcsú alkalmával, akkor amikor bevétele származik az egészből. Amúgy meg jöhet tél, vagy nyár, a terület melletti járdaszakaszt ugyanúgy nem gondozza, ahogy a mást sem.  

Épp a minap került szóba Búzáné Icsó Zsuzsanna méltatlankodása, melyben 9500 embert hibáztatva írja le, hogy helyettük kénytelen embereket foglalkoztatni, közmunkásokkal dolgoztatni.

Azonban arról senki nem beszél, hogy a gyerekes szülők,  a babakocsis anyukák, mozgássérültek nem képesek az alapvető elvárásoknak megfelelően közlekedni a városon belül. Így nem csak a régi piac melletti terület gondozatlansága folytán nem lehet a járdát használni, hanem a buszmegállókat sem lehet normális mód megközelíteni, ahogy a vasúti aluljáró sem alkalmas normális átvezetésre.

Mindezek a jelenségek, - akár városvezetési és üzemeltetési hibák - szótlanul hagyása mutat rá arra a nemtörődöm  hanyagságra, ami ebben a kisvárosban uralkodik. Mindez a közömbösség alakult át egy olyan társadalmi közönnyé, ahol az emberek semmiért nem szólnak. Ebben az ótvarban a politikai pártok képviselői, a küldöttek, és a várományos jelöltek mind együtt lapítanak szótlanul. Mind megcsömörlött. Legfeljebb csak a saját karrierjük, politikai túlélésük és a következő választási szereplésen való megmérettetés érdekli mindet. A köztes ciklusbeli időszak történései nem. Vallásuk szerint arra nincs felhatalmazásuk. Csak a kampányidőszakban jönnek és szónokolnak. A szürke hétköznapok során mind eltűnik az itteni posványban.

Lehet itt közpénzes környezetszennyezés, több tízmilliónyi értékvesztés, önkormányzati túlkapások, közéleti korrupció, átjárhatatlan város, bejárhatatlan közlekedés, sorozatos késések, vagy kimaradások, magára hagyott és szétszedés alatt álló Suzuki, út közepén parkoló kamion, szoborként csúcsosodó törmelékhalmaz, az ócsai nép emel szót ezért. Legfeljebb csak a Facebook zárt csoportjában egymásért és egymás közt kezdik ki a másikat a józanul gondolkodót, az így nem közéjük valót, mint valami idegent, és száj-karatéznak a semmin, ahogy teszik és tették eddig is.

Ezért lehetséges ebben a városban bármit megtenni. Legyen az becsapás, bűncselekmény, vagy más kártevés. Senkit nem érdekel. 

Ez az a nemtörődömség, a közöny, mely a városban lakozik, az emberekben él és virul. 
Ezért is lehet itt bármit megtenni.

*

2014. július 31., csütörtök

Állatvédők betiltanák a kutyák láncon tartását - Pozsonyban ( - nálunk, és itt Ócsán is követendő példa lehetne)

Az Állatok Szabadsága állatvédő szervezet aktivistái petíciót kezdeményeztek a kutyák láncon való tartásának betiltásáért. 

http://www.hirek.sk/media/kepek_introk/201407291646560.kutya02.jpg

Pavla Dugovičová, az Állatok Szabadsága (Sloboda zvierat) elnökének tájékoztatása szerint a petíció során több mint ezer aláírást sikerült összegyűjteni. A szervezet szerint a kutyák láncon tartása olyan csökevény, amely nem illik egy fejlett országhoz, illetve amit az Európai Unió több tagállamában törvény tilt.

http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/kutyagazda/uploads/nyakrv2.JPGAz állatvédők szerint a láncnak negatív hatása van a kutya testi és lelki egészségére, állandó viselkedési zavart eredményezhet, s az állat agresszív lehet a környezetével szemben. A lánc forró napokon gátolhatja az ebeket abban, hogy árnyékot keressenek, esőben pedig hogy fedél alá bújjanak.

Az Állatok Szabadsága olyan esetekre is felhívta a figyelmet, amikor a hosszú ideig tartó lánchoz kötés miatt a kutya végtagjai nem mozogtak, elvesztették mobilitásukat.

http://www.zug.hu/galeria/kepek/img_2358.jpgA szervezet célja megváltoztatni a mezőgazdasági minisztérium vonatkozó rendeletét, amely jelenleg engedélyezni a kutyák láncon tartását. Az érdeklődők a petíció részleteit megtalálják a szervezet honlapján, ahol a petíciós ív is elérhető.

http://444.hu/assets/kutya.gifAz Állatok Szabadsága egyúttal felkéri a polgárokat, hogy ha valaki a környezetükben nem megfelelő körülmények között tartja a kutyáját, akkor értesítsék a szervezet illetékeseit, akik megvizsgálják az esetet, s szükség esetén az állami szerveket is bevonják.

Az állatvédelmi törvény hazánkban is él.

http://static.origos.hu/s/img/i/1205/20120504-lancra-vert-kutya-modosulnak-az3.jpgA közterület-felügyelet, a rendőrség köteles eljárni az állatok esetében is.

Ócsán azonban úgy tűnik, ezt nem tudják az illetékesek.

A minap az egyik szomszéd a határban három kidobott kiskutyát talált. Bement a rendőrségre jelenteni és segítséget kérni a láthatóan kiszáradás határán álló, védtelen és magukra hagyott jószágok kapcsán.  Ott a rendőr azt mondta erre, hogy menjen a közterület-felügyelőkhöz, szóljon azoknak. A közterület-felügyelőket azonban hiába keresi az ember, nem segítenek. Vagy mert önkormányzati szociális feladatot végeznek, postáznak, vagy ebédet szállításnak, vagy mert törvényen kívülinek érzik magukat. Erre nem egy példa volt, amikor bejelentésekre nem reagáltak. 

Tavaly többször kellett szólni a parlagfű végett, mégsem intézkedtek, inkább a ÁNTSZ-t majd a NÉHIB-et ajánlották. Más esetben a tulajdonostól rendszeresen kiszökő kutyák bejelentése kapcsán adtak tanácsot intézkedés helyett. De a közterületre kihelyezett állítólagos csigaméreg kapcsán sem tettek semmit, pedig ez ügyben is el kéne járniuk hivatalból, és nem a lakosságra tolni a megoldás terhét. 

Ócsa Önkormányzata hónapokig két "sintért" is alkalmazott, amikor duplán fizette a kóbor kutyák befogására szerződött céget, mert párhuzamosan foglalkoztatott kettőt is. Mégsem lett jobb a helyzet, csak a város pénze látja ennek is a kárát. 

  http://www.menhely-tapolca.hu/foto/galeria/401/401.jpg

Az említett esetben sem értesítették a kutyabefogással foglalkozót, és hagyták sorsukra a pusztába kidobott szopós állatokat. Az egyik helyi lakosnak hivatalos segítség nélkül, csupán emberi hozzáállással és összefogással sikerült  egy kiskutyát befognia és közös erővel megmenteni. A többi állatról azóta sincs hír, de nagy valószínűséggel el az erdős gazos részen, de ócsai területen kínszenvedése elpusztultak. 

Jó lenne végre valami változás a helyi hozzáállásban és a hatalmi viszonyokban, mert Ócsa az a város, ahol az egyesületek, a társulások egyike sem foglalkozik a polgárság valós sorsával, annak alakulásával, a hétköznapi életével, és életkörülményeivel, a helyi társadalom köznapjaival az utcán tapasztalható közélettel. 
Ez látható és érezhető a mindennapokban, az állattartásban az emberi hozzáállásban és a mentalitásban, de a hatalmi szervek viszonyulásában is. 
*