A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nagyfeszültség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nagyfeszültség. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. szeptember 7., szombat

Bukodi Ócsája - így ünnepel a város ( - ma sem úsztuk meg áramkimaradás nélkül)

 Még szinte be sem indult a városi vigasság Ócsán, ami a település várossá válásának büszkeségét hivatott méltatni, 11 óra pár perckor máris áramkimaradás volt a rendszerben.

Ócsán ez nem mondható megszokottnak, hiszen ezt a roppant bosszantó jelenséget, mint visszatérő állapotot nem lehet megszokni, de a gyakorisága már rendszeresnek nevezhető. 


Ócsa polgármestereként Bukodi máig tartozik azzal az utánajárással, amivel azt ígérte, hogy hivatali felhatalmazásából fakadóan kivizsgálja és feltárja a jelenség kiváltó okát, amiről majd tájékoztatást ad és beszámol.  

Bukodi az elmúltak ellenére nem jött még elő ezzel és nem szolgált magyarázattal sem a várost sújtó történések vonatkozásában. Így a rendszerhiba oka nem ismert, a jelenség azonban továbbra is adott és fennáll. 

Ma a Városháza előtti placcon jöhet össze a lakosság, ahol nemcsak inni, enni is lehet. Sörpadok, árusok, színpad és olyan kerékpáros kitelepülések is vannak, ahol áramot is lehet termelni. 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.15752-9/457796713_4040272882778486_8485485294372474585_n.png?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=9f807c&_nc_ohc=EDFVQ-GjbAsQ7kNvgHX-n9E&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&_nc_gid=AUCz1G6-ic_FBL2Hj5GWkga&oh=03_Q7cD1QGOhn5tUWOox0wUKCGTazV7xatFASS8vLddmiktLZ0Btw&oe=6703830C

Szomorú, hogy a majd' másfél-évtizednyi polgármesteri ténykedés után a 19 éves múlttat maga mögött tudó város oda süllyedt, hogy a világításhoz szükséges áramellátást sem tudja folyamatában biztosítani a Bukodi adta városvezetés.

Ma sem történt másként, amikor 11 órakor kimaradt a szolgáltatás. Ezt nem a fa ágak, nem a szél, nem vihar és nem más okozza, mint a rendszerben található ismert hiba, ami a szomszédos villanyteleppel hozható összefüggésbe és a hálózat átkapcsolásával jöhet létre. Ezt nem képesek "szünetmentesen" megoldani. 

Ennek volt képtelen utánajárni a polgármester. Bukodinak 10 év sem volt elég ahhoz, hogy ennek nyomára leljen. Inkább csizmát húzott, és kiment az erdőbe a fotósával, magával vitt pár munkást és megállapította, hogy minden rendben. Aztán hazudott még valamit, de érdemlegesen semmit nem tett.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQTRrZU-pAHczi42HbUQB4sHtOjpAgUU1i_exwbhvwtll7cpsPiBD1Yhyw3zfpTI0iyGTECSVekFpdAyESVZ6MxhZPde3tJGwS64O1ERB4VLOLQS87guCodGXYGdghPuUOLv8WXu0Yz5TKkd6FnDOktfzilbi7kg2oE8HOWeILlLbWmGp9633jRIOJRm8/w533-h640/Bk%20minden%20szab%C3%A1lyszer%C5%B1.png

Ezért maradhatott az egyre romló állapot, ami korábban azért nem volt jellemző.  Tudom, hogy jönnek a környező földekre telepített napelemparkokkal, meg a városvezetés által engedélyezett inárcsi naperőmű távvezetékének áthúzásával, amiben rendesen benne volt Bukodi és jegyzőjének, Molnár Csabának a keze, de valójában ez is csak egy pusztító látványosság, ami tönkretette a környék termőterületét, érdemi előrelépés nélkül. 

 https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhg4CJ0TAfeez2kpMgXjTkrnrTPRz7X7KjbU0ccrH0VwF5ep1SCeotQFlLn8ZHtWRO8hoyT5PU2X5qpEFLJaCth4i00-shKphIpChiH_3rYGGFVkm1P-ZSUvr5DlV23jr7PCERbTuEzbtY/w640-h532/%25C3%25B3csa+kisv%25C3%25A1rosi.png

Ezért is mondják egyesek, hogy azóta van ilyen gyakran ármakimaradás, hogy ezt a nyakunkra húzta a vezetés. Persze ebben is van részigazság, amikor azt vesszük, hogy 11 órára elérte a termelt napenergia azt a szintet, hogy a hálózatra küldjék, és ezt nem képesek zavarmentesen átvezetni. Ezért a pillanatnyi áramkimaradás, ami öli az éppen programját végző mosogatógépet, gyilkolja a klímát, átfordíthatja a háromfázisú villanymotor működését, ahol fáziskiesés után újraindulni kényszerül, de a korszerű elektromos sütőknek, a hűtőknek, és a számítógépeknek sem tesz jót ez a hirtelen jött negatív hullám, majd az ismételt terhelés.  

 A sok okos ilyenkor előadja a szünetmentes tápok beszerzését, ami több tízezer forinttól kezdve százezres nagyságrendet is kitehet, attól függetlenül, hogy egy kisgépet, egy nagyobbat, vagy az egész lakást szeretnénk védeni. 

Ez azért mégsem normális, főleg, hogy rettentően magas rendszerhasználati díjat számláznak ki a villany mellé a havi számlákon. 

Ezért is kéne a polgármesteri eljárás, a segítség.  E helyett azonban csak annyit kapott a város ettől a bagázstól, hogy hoztak két kerékpárt a viadalomba, hogy azzal aki éppen akar, vagy ráér, ideig óráig áramot termelhet.  


Ide és eddig jutott Ócsa Bukodi polgármestersége idején.  Van mit ünnepelni a várossá válásunk és leépülésünk kapcsán. A kérdés csak az, hogy mit?  A város polgármesterének távozását, az új várományos színre lépését, vagy éppen azokat az időket, amikor van áram a hálózatban, és lehet tévézni, mosni, világítani zavartalanul. 

*

2024. június 16., vasárnap

Ezért is ellenzik a nagyfeszültségű távvezetékeket - halálos végkifejlett a földeken ( - Bukodiéknak nem számít)

 Mióta egyre másra épültek ki országszerte a nagyfeszültségű távvezetékek, amik nem csak a szükséges energiát hordozzák, hanem a halált is osztják, nagyon más úton kezdtünk gondolkodni.

Ne legyünk madarak

Évtizedek óta írtja a természetet a nagy-, és középfeszültségű hálózat országot keresztül-kasul átszelő hálózata. 

Itt nem csak az értékes madarakról, az így elpusztított sasokról, sólymokról, vagy nagyobb testű madarakról, gólyákról, kócsagokról szólva teszünk említést, hanem arról a hozzáállásról, mely annyira engedékeny, hogy minden gátlás nélkül szabad utat engedjen a távfeszültségnek. Annak az elektromos hálózatnak, amit légvezetékeken zabolátlanul húzhatnak át mások földjén védtelenül.  Védtelenül az ember, az állatvilág, vagyis a természettel szemben.  

Tudom, hogy szükség van energiára és energiaforrásra, hogy az elektromosság századunkban nagyobb szerepet tölt be, mint korábban, azonban az mégis csak megengedhetetlen,  hogy a szolgáltatók amolyan hatalmi előnyt élvezzenek az élettel szemközt, hogy a távvezetékeiket ott és úgy húzhassák keresztül, hogy azzal a természetes létet veszélyeztessék. 

Ráckeve saját halottjának nyílvánította

 Idáig is számos felháborodást okozott az így elpusztult, (elpusztított)  védtelen állat tömkelege, amit a hálózat védetlensége idézett elő.  Persze a szolgáltatót senki nem vonta felelősségre, hiába is van eszmei értéke minden egyes elesett madárnak.  Ez csak arra vonatkozik, aki légfegyverrel lelövi, befogja, vagy más mód pusztítja.  A hálózati szolgáltatót még egyetlen tetemért nem kötelezte fizetésre a hatóság. Ezért nem is foglalkoznak az egésszel és hagyják a természet pusztulását, amit a maguk építette elektromos vezetékezéssel, az oszlopállításokkal okoznak.  

Ismert a tiltakozás Ócsán, amit a Fidesz adta Bukodi polgármestersége alatt történt magasfeszültségű vezetéképítés váltott ki a gazdák köreiben.  

Vojnits és Molnár összejátszott

Ócsa akkori fideszes többségű városvezetése Bukodi polgármester és Molnár Csaba jegyző együttállásának köszönhetően ráerőltette a városra a távvezetéket, aminek semmi keresnivalója nem lenne a várost övező földeken. Az sem meglepő, hogy ehhez Vojnits Csaba Ferenc főépítész előterjesztőként a nevét adta. 

Végül, hogy ebből semmi haszna a városnak, nyilvánvaló, hiszen nem Ócsa betáplálását szolgálja. Az, hogy lett volna és valójában van is egy alternatív útvonal az áramfogadó célállomáshoz, vitathatatlan. Tehát a művelés alatt álló gazdasági területeken a termőföldeken való keresztülhúzás egy aránytalan rossz megoldás, ami egyetlen itt élő, itt dolgozó ember célját nem szolgálta. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiwhXJjVy4ZbUSfPrqopD7YuVERY6I7XLW48NwSQGL_Co6VrULxUX5n44k3N5f8duMRagbu2x6Tzo49hUY4DWaBUTofsimen_RMCoE4sMt1lzgBBbCeN_Xu5rFCqyQwkvRoqjvPql8x_ME/s850/PKPH+k%25C3%25B6zl..png
Bukodi kijátszotta, kiszolgálta Ócsát

 

Ezt fejezték ki a petíciót benyújtók, a tiltakozó lakosok és gazdák együttesen akkor, amikor Bukodi polgármester a jegyzővel karöltve és felvértezve szembehelyezkedett a panaszosokkal és nem csak elvi engedélyt, hanem hozzájárulást is adott az észszerűtlenen beruházás vállalkozó általi nyomvonalának. 

Az, hogy most ebbe, vagy másba bukott bele a Fidesz arrogáns autoriter polgármestere, tök mindegy, mert a hozadéka, ebben is itt marad.

 

 

És hogy mennyire igaza volt a tiltakozóknak és mennyire gátlástalan, nemtörődöm aljas mód járt el Ócsa adott városvezetése, azt egy minapi halálos eset igazolja. 

 Az egész pikantériája, hogy mindez egy fideszes önkormányzati képviselővel történt meg, aki abszolút vétlen volt a helyi eseményeket illetően.  A kapcsolódást az ócsai Fidesz engedményezte eljárás, és a földekre telepített hálózati feszültség párosítja. 

Történt mindez Ráckevén,  annak a Pánczél Károly ogy.képviselőnek kedvenc városi környezetében, aki Ócsát is képviselni hivatott a Parlamentben.  Az eset maga egy véletlen munkabaleset, ami kizárólag azért jöhetett létre, mert valaki valamikor engedélyezte a magasfeszültség légvezetékes áthúzását a termők felett.

Az ügy körülményei még nem tisztázottak, de annyi biztos, hogy legalább két ártatlan ember (munkás) életét követelte a szigeteletlen vezetékes átívelés, amit a termőföld felett engedélyezett valaki.  

Számunkra (nekünk) az ember az első - nem akarunk Ócsán hasonlót

Az egyik elhunyt

Bécsi Balázs fideszes önkormányzati képviselő volt az a gazda, akit pénteken munkatársaival együtt megrázott az áram Ráckevén – közölte az RTL Híradó. A város Facebook-oldalán már péntek este hírt adtak haláláról.

A baleset körülményeiről a helyszínen annyit sikerült megtudniuk, hogy a két férfi péntek reggel meggyszedő géppel dolgozott a város szélén lévő gyümölcsösben, mikor a gép, vagy egy ág beakadt a fent futó magasfeszültségű vezetékbe.

A gazda (képviselő) a gép hátulján állt, és a csatorna információi szerint azonnal meghalt. A traktort vezető munkatársát akkor rázta agyon az áram, mikor ki akart szállni a járműből, hogy megnézze, mi történt.

A polgármester azt mondta, nagyon megrendült, ezért nem akart nyilatkozni. Annyit kamerán kívül elmondott, hogy egy a véleményéért kiálló, határozott fiatalembert veszítettek el, és város saját halottjának tekinti.

https://kekvillogo.hu/wp-content/uploads/2024/06/rackeve-meggyes-baleset2-bpk.jpg
Egész Ráckeve gyászolja azt a két családapát, akiket halálos áramütés ért a gyümölcsösben. Két életveszélyben lévő nőért imádkoznak a helyiek - két csodálatos ember és családapa ment el ( - a távvezeték lobbi ezt hozta)

A rendőrség szerint a baleset körülményei még nem tisztázottak, és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indítottak nyomozást.

Nem tudni, hogy most Bukodi hallván mindezt mennyire megrendült, vagy Molnár nyikhaj Csaba jegyző mennyire veszi szívére, ahogy azt sem, hogy Vojnits Csaba városi főépítészként miként vállal majd felelősséget, de az máris biztos, hogy az ócsai tiltakozóknak igazuk volt.   

Ócsa önkormányzatának hozzájárulása nyomán megjelentek a földeken a hálózatépítők - tönkretéve a gazdálkodók munkáját

A távfeszültség, legyen az magas-, vagy középfeszültséggel terhelt, nem a földekre való. Főleg nem ott, ahol van egy párhuzamos jobb megközelíthetőségű útvonal ami se nem magánterület, se nem munkaterület, se nem egy művelési ágazatban érintett termőföld.   

Ócsán átvágva - Bukodi és hűbéreseinek kártékony városvezetését nem feledhetjük (- magasfeszültség a földeken)

Megengedhetetlen, hogy önkormányzati segédlettel egy magánvállalkozás nyomán a hálózatépítő munkások mások földjét tönkretéve úgy mászkáljanak át a birtokon, hogy annak kártékony nyomát az ebből élők hátán hagyják.  

Sokak szerint a másoknak engedményező városnézést kellett volna a hátrahagyott gödörbe állítani - palimadarak lettünk

Megbocsájthatatlan - ezt sem feledjük
 Molnár Csaba jegyző, Bukodi Károly polgármester, de még Vojnits Csaba sem venné szívesen, ha a kertjén a zöldet kitaposva hagynánk mély nyomot a birtokon.  Miként engedhetik meg ezt maguk által másoknak és engedélyezhetik számukra mindezt akkor, amikor az önkormányzati területen fekvő út menti nyomvonal kijelöléséhez nem járultak hozzá!?!  

A ráckevei eset jól igazolja, hogy a termőföld felett nem lehet elég magas az átvezetés. Továbbá, hogy nem lehet ma már szigeteletlen felsővezetékeket húzgálni lehelyezett póznák, távtartók közt mindenen át.  

Ócsán vagy 90 gazdálkodó életét befolyásolja negatívan és részint teszi tönkre a városvezetés viszonyulása. 

Bukodi és bandája minderre képes volt úgy, hogy a helyiek, a termelésben, a gazdálkodásban érdekeltek figyelmét, a természetvédelmet nagy ívben semmibe vette. 

Ócsa Város Önkormányzat Polqármesteri Hivatal (2364 Ócsa, Bajcsy-Zs. u. 2.) 2020.09.03.-án kelt 11/7246-8/2020 iktatószámú (előzetes) szakhatósági állásfoglalás rendelkező része alapján: ... HÉSZ előírásai betartásának feltételével megadom.    Bukodi nyomán az elvi engedélyt a képviselő-testület megkerülésével a jegyző adta ki. (Bírtok-védelem helyett.)

Nem csak a galambok, a rétisasok, a gémek, vagy más állatokért hullanak a könnyeink ilyenkor. Az embertelenség az, ami mindezt előidézi. Az, ami kiszolgáltatja a másikat annak, aminek nem kéne. 

A termőföldeken az oszlopállítással olyan mély sebeket okoztak, mely műholdról is látható - tönkretették
Ráckeve példája remélem rádöbbenti Pánczél Karcsit, Bukodit és Molnárt is, hogy mit tett és engedett meg valójában a népe ellenében fideszesként, emberként vagy a nép álságos képviselőjeként. 

Ez az írás erről szól és erre született.  (Mert nekik Ócsa az életük, míg ezeknek csak a politikai, jövőbeni megélhetés számít, a város az itt élő pedig szart sem ér. Ne legyünk már madarak.)

Az elhunytaknak, hozzátartozóinak őszinte sajnálatára és megértő részvétnyilvánításunk jeléül. 

*

2021. március 1., hétfő

Ócsán sokan osztják a Fidesz-ellenes gyűlölködést - csak éppen az aktuális helyi dolgokkal nem foglalkoznak

 Érdekes megtapasztalni, hogy mennyire nem szeretik a Fideszt Ócsán.  

Nem csak a címzetes polgárőr, hanem az ócsai Jobbik is egymás után rakja fel a közösségi oldalára a kormányz6ópárt-ellenes politikai figyelemfelkeltő grafikai anyagait.

Helyi emberként nem csak érdekes látni és szembesülni azzal az utálattal, amit ezek a profilok sorra jelenítenek meg a kormányváltás érdekében, hanem az is szembeötlő, hogy ezek az egyéni face-profilok csak úgy nagy általánosságban szövegelnek a Fidesz ellen.


 Sem a polgárőr elvtárs, sem pedig a már egy pártkoalíciót képező Jobbik ócsai szerveződése nem tesz említést a helyi visszaélésekről.  Ők soha nem szólnak azért a törvénysértő eljárásért, amikkel itt lehet találkozni. Ők szóra sem érdemesnek tartják Bukodi városvezetői ámokfutását, a város folyamatos vagyonvesztését, és az összes eddigi botrányos ügyét az itteni Fidesz-alakulatnak.

A fineszribancozó polgárőr és Orbánt geciző polgárőrünk és a Jobbik Ócsa profilja mögötti pártalakulat nem képes az itt élők érdekében, vagy védelmében szót emelni. Ők nem foglalkoznak ilyesmivel. Őket nem érdeklik a helyi események és a mögöttes emberek sorsa. Nem foglalkoznak semmi mással, csak a kormánypárti Fidesz ócsárolásával, a fideszes asszonykák a pártos feleségek kritikán aluli gyalázásával, és Orbán Viktor különböző lejáratási célzatú szidalmazásával.  


 Azzal, amivel valójában Fidesz-ellenességükben és az emberek bizalmának elnyerése érdekében  foglalkozniuk kéne, azt nem teszik. Helyette inkább  olyan hangzatos kijelentéseket tesznek, aminek semmi értelme és ráhatása az itteni történésekre.

Most például a gazdáknak és a Halászy - Pipacs utca nyomvonalában élőknek volna szükségük támogatásra, segítségre a helyi gőgös fideszes önkormányzattal szemben annak érdekében, hogy a városvezetők által jóváhagyott nyomvonalra tervezet nagyfeszültségű vezetékhálózat az adott földsávon ne épülhessen ki. 

Azonban a napjában több utálkozó poszton a Fidesz-el szemben gyűlölködő polgárőr és a politikai felhangokat pufogtató Jobbik Ócsa sem képes ilyen kiállásra. Ahhoz ugyanis ember kell, hogy egy ilyen ügyet felvállaljon valaki. Az ismert polgárőr ehhez jellem-gyenge és inkább a sehova nem vezető frázisokra hagyatkozva kelt gyűlölködést, addig a Jobbik Ócsa, pedig semmi mást nem tesz, csak a saját kétszínű pártvezetését kopírozza. 

Érdemben egyikük sem lép felé, vagy cselekszik az itt élőkért a helyi Fidesz ellenében.  Mindez jól mutatja, mit is érnek a maguk feszültségkeltésével. 

*

2021. február 26., péntek

Ráerősített Ócsa polgármestere blogunk nagyfeszültségi bejegyzéseire - igaz, hogy kijátszották a várost

Ócsa polgármestere megerősítő közleményben igazolta vissza blogbejegyzéseinket, mely szerint a város lakóházainak közelében, a Halászy Károly utca, Pipacs utca  párhuzamos nyomvonalába tervezett távvezeték háttértárgyalásai során a jegyzővel egyeztetve hozzájárulást adtak ki annak megvalósíthatósági tervéhez.

Ócsa polgármestere és jegyzője, Bukodi Károly valamint Molnár Csaba sandán sunyi mód eljárva a mögöttes anyagi érdekeltségű Zsiros-féle vállalkozásnak kiszolgáltatta a várost az itt élőkkel együtt.   

 

Ócsa városvezetése a főépítész (Vojnits Csaba Ferenc) bevonásával képes volt olyan elvi hozzájárulást kiadni  ami nem az itt élők érdekeit szolgálja. Ezzel elárulták az általuk képviselt választókat. Bukodi triumvirátusának sikerült kiszolgáltatni a földművelőket, a földtulajdonosokat, gazdákat és a városban élőket egy olyan (stróman) tőkésnek, akinek semmi más nem számít, csak a profit.

A Zsíros-féle EZRT-SOLAR FINANCE Kft, a VIRGIN SOLAR Kft és az InterWatt Kft szándéka szerint a helyileg érintett vállalkozások azok, amik az inárcsi napelempark nagyfeszültségű terhét viselik, ha a saját városi földekein keresztül kívánják átvezetni azt.  Bukodi városvezető bandája (triumvirátusa) ehhez adta hozzájárulását, amit a kezdeti tárgyalások titokban tartása mellett, csak idén február 24.-én megjelentett "tájékoztatásában" ismert el és tárt a közvélemény elé. Mindezzel már egy szorult, kiszolgáltatott, kényszer helyzetet teremtve az ebben hátrányosan érintetteknek.

 Ócsának ebből a beruházásból semmi haszna. Ilyenhez egy normális városvezetés nem adja a hozzájárulását. Bukodi és társait azonban mindig más érdekek vezérlik. 

Az említett polgármesteri "tájékoztatás" is csak azt követően jelent meg, hogy mindezt a blog megszellőztette. Ócsa város blogja amint erről a vezetői szándékról, megírta azt. Most hogy a polgármester erről vallott, már rég számos információt hozott nyílvánosságra és jegyzett le az oldalunk. A blogunk bejegyzései feltárták mindazt a sanda titkolódzást, amit a városvezetés ez ügyben ismételten produkált.  Ócsa polgármestere tehát semmi újat nem közölt, csak megerősítette a blog jegyzéseit.

Bukodi Károly és jegyzője előtt 2019 óta ismert volt a beruházó szándéka, ahogy az is, miszerint ezek jelentős érdeksérelemmel párosul ránk nézve, vagyis a városunkat, illetve az itt élőket érintően. 

Különösen igaz ez azokra tekintettel, akiknek e földjeire tervezték a nyomvonalat és azokra az ingatlantulajdonosokra, akik a távvezeték mentén álló lakóingatlanukat érintően károsít. A Pipacs utcában élőkhöz, valamint a Virág utcában élők, a Rózsa utca lakói és a Tulipánban élők mellett a Halászy Károly utca külső szélén élőknek okoz leginkább fejfájást ez a városvezetés (polgármester, valamint a jegyző) által támogatott idegen érdekeket képviselő beruházás. 

https://www.google.com/maps/vt/data=_DEEMYJeFAo9utl6LGfMBFzP7KA6-6l1A1BW6Pvv6_0Q5Uktaai14V2uiFbnIu9syYtpgM25p6su7ioQHcTGCjBjXDl2JVzeh63dIGQJWugnCJCSk_vQuaZqG76lH4GmaLMyCCHJJmQaSx5vUBLxW9jwnGp86uxEdjTKQIkCBaB1iIqLVWmm5OKbq73-3nVRV1gHBTBrc7F58tDYtYEqWNw3PsSQPVMuRIV5wcZF0AW83aY2-75Q13PmSMYynV94q7r75JVq

Vagyis a lakosság ellenében anyagi érdekek mentén idegennek szolgáltatták ki a várost lakosokkal, földekkel együtt.  Mindezt a pofátlanságot a városvezetőinek köszönhetik azt itt élők.

Vélhetőleg a polgármester és jegyzője érintett illetve érdekelt abban, hogy ezt jóváhagyta Zsiroséknak.

 https://i.ytimg.com/vi/qg7sMy2Uso8/maxresdefault.jpg

Bukodi Károly polgármester végighazudta az elmúlt időt a választóinak.  Nem csak információkat tartott vissza, hanem a megtévesztő hazug válaszokkal traktálta a kérdezősködőket. Valójában Bukodi Károly hazugságaival leplezve falazott Zsiros Róbert anyagi érdekeltségű cégeinek.  Vélhetőleg nem önzetlenül és vétlenül szolgáltatva ki ezzel a várost és annak itt élő, itt termelő és adózó lakosságát. 

Bukodi sajátos mód ezért nem igényelte ehhez a lakosság támogatását. Valójában a blogbejegyzéseket megelőzően sem közérdekű tájékoztatás, sem pedig közvélemény kutatást nem végzett az általuk biztosított hozzájárulás kiadása előtt. 

Még csak lakossági fórumot sem hívott össze, és közérdekű meghallgatást sem tartott.  Ismét egy törvénysértést bevállalva a jegyzővel és a zsíros vállalkozóval összejátszva adták ki a hozzájárulásukat a város nevében a magasfeszültségű távvezeték átengedéséhez. 

Bukodiék ezzel a saját lakosságát árulta el, szolgáltatta ki és bocsátotta áruba.  Valójában haszonszerzési célzattal adták oda prédaként az érintetteket.  Mindebből a stróman Zsiros Róbert húzhat hasznot, ha valóban sikerül kisemmizni a vezeték nyomvonalában érintetteket. Zsirosnak ez sokat ér.  Nem keveset fizet és fektet be ebbe a lehúzásba. 

Ismert az eset, amikor apjáról a fiára szállt a szolár-beruházás. 2016-ban adták el őket a vállalkozó fiának, akitől a cégeket három évvel korábban megvették. Miután ők elnyerték az uniós pénzeket, megépítették és üzembe helyezték a parkokat, három évig üzemeltették a napelemeket. Szintén egyidőben, 2016 év-végén pedig minden visszakerült Zsírosékhoz, de ezúttal már a második generációhoz.


 Zsiros Róbert nevéhez a Céginfó (Átlátszó) szerint 49 vállalkozás köthető, ebből több tucat nevében szerepel a solar – vagyis napelem. Többségüket 2016-ban alapították.  

Zsiros Róbert céges beruházásait szinte mindenütt botrányok tarkítják.  Bukodiék ehhez a botrányos hátterű kétes vállalkozáshoz adták magukat. 

Bukodi Károlynak nem ezt az első ilyen kétesen károkozó esete.  Ugyancsak így árulta ki a várost az Oxyfa-ültetvényes érdekében, amivel csak potom 40 milliós kár érhette a város, a polgárőrségnek fizettet ellenszolgáltatást (őrzés) nem figyelembe véve. 

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjBVF4AVPEfE3fB0_6WsQmabrZapsxSuDqDfUwAJZb4DGvYpndPZU-QMquODzzR1mkzABrwvnOQUhXPgLj3NYRlT4OT_bAQ16rN22yWZVWeasIjhTKvjSGbvBlR0gHFf5SbTIkkJWDvJGY/s320/Alkohol+%25C3%25A9s+korrupci%25C3%25B3.png 

Szintén károkozással zárult az ócsai MÁV-parkoló Eu-s pénzekből történő megvalósítása, amikor a városvezetés jóváhagyásával olyan több tízmilliós károkozáshoz adtak hozzájárulást, mely alkalmával a saját városi területünket szennyezték le.  A helyi polgárőrség (Boros Tibor vezetése alatt) ebben is ludas volt, amikor elnézte az eseményeket.

 És ezzel nincs vége, mert a fideszes Bukodi polgármestersége alatt több hasonlóan botrányos kártékonyság is napvilágot látott már. 

Persze mindezek nem jöhettek volna létre, és nem valósulhattak volna meg a Szűcs Lajos és Pánczél Károly háttere nélkül, vagy Molnár Csaba törvényességi szeme(lesütése) előtt.  Az, hogy ezért egyikük sem szólt, az csak a bűnös együttállásukat mutatja.

*

2021. február 20., szombat

Paloznakon betiltották az építkezést – elegük lett a befektetési haszonlesőkből ( - Ócsán nem segít Bukodi)

 Sokat írtunk és foglalkoztunk a városvezetés által eltitkolni látszó nagyfeszültségű elektromos hálózat kertek alatti elvezetésének átengedése kapcsán.

A blogbejegyzéseink után a polgármester is megszólalt és több helyről is kérdésre válaszolva adott olyan nyilatkozatokat, hogy azzal nem kioltotta, hanem inkább tovább gerjesztette az általa generált bajt.

Volt képe a 2019-óta zajló és általa titkoltan kezelt folyamatról úgy beszélni, hogy azzal az önkormányzatnak nincs dolga, mikor valójában több egyeztetésen, megbeszélésen vett részt a beruházás kapcsán, mint amennyit erről az itt élőkkel beszélt volna. 

https://lh3.googleusercontent.com/z_VO7SMFztnUILW_0ILi8vNZFFvD5PuRRy_oLSG4aaf_ZfgrQaNXqOjMnKLVpF3VwqlktKC6=w1080-h608-p-no-v0

Aztán, ahogy a hazug embert előbb utolérni, mint a sanda polgármestert, úgy sikerült Bukodi Károly nyomán ebben az egész mocskos ügyben való térnyerést leleplezni. 

Már csak azt nem tudni, mi vezérli Ócsa polgármesterét a Zsíros-féle nagyfeszültség fenntartásában. Abban az Inárcson létesítendő napelempark-beruházásban aminek távvezetékét az ócsai földeken keresztül akarják áthúzni.

Bukodi állítása szerint, - mely egyben a hozzáállását is képezi, - önkormányzati területet nem érint a tervezet nyomvonal, így nincs mit tenni, mivel a HÉSZ ezt nem tiltja,  így maga is ezt preferálva, nem tud mit csinálni.

Ez persze hazugság. Több ponton ellentmondásba került magával és a valóssággal a polgármester. Az itt élőket és a fölműveléssel foglalkozó gazdálkodókat pedig végképpen hátraszúrva árulja el, és hazudtolja meg. 

A helyzet ugyanis az, hogy a városvezetésnek és adott esetben a polgármesternek minden joga, továbbá lehetősége adott arra, hogy ezt a nyomvonalvezetéssel tervezett beruházást ne engedélyezze, vagy éppenséggel az érintettek érdekében meggátolja. 

Már ha akarja. Az, hogy erről másként beszél, azt igazolja, hogy nem akar mást, mint a gazdálkodók érdeksérelme ellenére a tervezett nyomvonal mellett a beruházó megsegítése az átvezetés biztosításával.  Ez pedig nagyon bűzlik.

Ócsán már szakítottak értékes földterületet, megtörve ezzel a mezőgazdasági földrészek termelési ágba soroltságát. Tehát nem a légből kapott gondolta az, hogy a nagyfeszültségű vezeték földekre vitele egyfajta földrablás elindítója, aminek az a célja, hogy a termelésben ellehetetlenítve, a fölművelést gátolva azt előkészítsék és kivonhatóvá tegyék azokat egy ipari területté nyilvánítható zónát létesítve. Ebben legalább annyi haszon rejlik, ami felér a gazdálkodók tönkretételével. 

Az, hogy Ócsa polgármestere nem képes a gazdálkodók érdekét képviselni, az itt élők érdekében eljárni, csak erősíti azt a gyanút, hogy valaki más mögöttes érdekeit szolgálja a helyiekkel szemben.

Nem igaz, hogy polgármesterként buksi nem tehet meg mindent a földek, a város védelme érdekében. 

A települését védő Paloznak polgármestere Czeglédy Ákos mutat erre igazi példát Ócsa polgármesterének Bukodi Károlynak.

  https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTW4laOwvWS5Nv2ubmkwOTvGheiPf8gZCShEQ&usqp=CAU

Hétfőtől Paloznak teljes területén tilos telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani és más, építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött változtatást végrehajtani.

A február 15-én életbe lépő tiltásokról az önkormányzat honlapjának építési ügyekkel foglalkozó részén olvasható egy közlemény. Mint megtudtuk, a döntést személyesen Czeglédy Ákos polgármester hozta a járvány miatt a képviselő-testület hatáskörében eljárva. Azt mondja, az egyre súlyosabb építési láz miatt régóta készültek a drasztikus lépésre. Most lett meg a jogi háttere annak, hogy a település bel- és külterületére egyaránt érvényes “változtatási tilalmat” elrendeljék.

A változtatási tilalmat a településrendezési eszközök felülvizsgálatának idejére rendelhetik el maximum hároméves időtartamra – mondta a polgármester.

  http://balatonifutar.info/wp-content/uploads/2014/07/czegledy-akos.jpg

  A változtatási tilalom természetesen nem csak egy pillanatnyit ötlet, azt a településrendezési eszközök felülvizsgálatának idejére rendelhetjük el maximum három éves időtartamra. Törvény írja elő, hogy a felülvizsgálatot el kell végeznünk, és a szabályokat indokolt esetben módosítanunk kell. 

A felülvizsgálatnál az a cél vezet bennünket, hogy megőrizzük Paloznak falusias jellegét. Nem szeretnénk, ha a község valami kertvárosias területté alakulna. Egyesek csak annyi zöldterületet hagynának, ahol a szalonnasütő elfér, és egy grillpartit lehet csinálni. A hagyományos kertet magát felszámolnák, mert csak vacakolni kell vele. Olyan szabályokat szeretnénk, amik nem engedik ezt a folyamatot. Meg szeretnénk erősíteni a szőlőterületek védelmét is, hogy megakadályozzuk a még meglévő területek feldarabolását, beépítését. 

 Amint lesznek tájékoztatásra alkalmas munkaanyagok a tervezőktől, azokat folyamatosan tesszük fel a község honlapjára, és várjuk róluk a véleményeket. Az elektronikus kapcsolat mellett szeretnénk majd egy valódi élő fórumot is tartani róla. Talán a járványhelyzet alakulás erre majd lehetőséget ad – mondta Czeglédy Ákos polgármester. 

Szóval a járványhelyzet nem csak rossz és negatív hozadékot jelent. Ezt is ki lehet használni erre is, meg arra is. Paloznak polgármestere a település védelmére használja fel a rendkívüli jogrendet és testület hatáskörében eljárva, nem engedélyezi a beépítéseket. Ezt egyszerű változtatási tilalommal el tudta érni.

Ócsa polgármestere és jegyzője ezt nem akarja meglépni. Bukodi Károly teljesen másként publikálja a leleplezést követően az eseményeket. Ő  inkább hagyja kiszolgáltatott helyzetbe szorítani az itt élőket és hagyja pusztulni a rábízott kisvárost, lakossággal, földekkel és környezetével együtt, egy idegen vállalkozó sajátos érdekei mentén. Érthetetlen mód.  Ócsa polgármester csak húzza az időt.

Paloznak kb 500 fő lélekszámmal rendelkező község, egy normális polgármesterrel az élén. Ott Czeglédy Ákos polgármester képes gátat szabni annak az építési kedvnek, amit a 9000 főt maga mögött számláló Ócsa polgármestere, Bukodi Károly képtelen megtenni. Paloznakon változtatási tilalmat rendelt el a polgármester. Ócsa polgármestere ezt nem lépi meg. 

Nem kéne most végre embernek lenni és inkább lemondani, mintsem a kutyák prédájává válna ez a kisváros?!

*